Őszelő

Elmegy a vén Nyár. Kincsek halmát hagyta az őszre;

Ámde a rossz sáfár mindent elpazarol.

——–

Csípős hajnali szellő jelzi az ősz közeledtét;

Hull a levél szaporán, s elkomorulnak a fák.

——-

Elköszön immár reggeleinktől a nyári verőfény;

Kurtább lesz a napunk, s éjjel a Hold didereg.

——-

Körforgásban száll az Idő, és telnek az évek;

Elmúlt szép nyarakat új tavaszok követik.

——-

Jelzik az évszakok is, hogy mozgás, ritmus az Élet;

Tél, tavasz, ősz és nyár: ünnepi szívdobogás.

—–

Minden öregszik, mégsem vénül a Földön az Élet;

Minden másodperc új öröm, új születés.

——-

Életöröm, szeretet, művészet az emberi lényeg;

Friss szellem jegyese szemtelen ifjú mese.

——–

Baj, ha a kánon már születésekor is koravén volt;

Poshadt művészet nem terem új dalokat.

——-

Még kiderül, hogy mégis, itt is ritmus az élet;

Lesznek új versek, új dalok, új tavaszok.