Rákóczi marsallja

Pályázatra írom.

Sokkal nehezebb, mint a tavalyi munkám, hiszen ez a téma nem adja magát olyan nyilvánvalóan.

Az anyaggyűjtés ebben az esetben is meglehetősen szórakoztató volt. Két hét alatt akkor is végeznem kell vele, ha hétköznap egy árva betűt sem tudok írni.

Rövid részlet:

”

RÁKÓCZI:

Voltál már itt, Lackó? Mondd neked valamit az, hogy sub rosa?

Bercsényi nem válaszol, és kissé elpirul.

RÁKÓCZI:

Íme, a rózsa!

Felmutat, a festett boltozat legfőbb díszére, a rózsára.

RÁKÓCZI:

Tudod, milyen hagyomány fűződik a rózsához?

Bercsényi tovább hallgat. Látjuk, hogy kínosan érzi magát.

Édesapám és a nagyapám tárgyaltak ebben a kis kerek erkélyszobácskában. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Péter. Rajtuk kívül még Wesselényi nádor, gróf Nádasdy országbíró és talán még Frangepán Ferenc, a nagyanyám testvérbátyja. Itt döntötték el, hogy a gyalázatos vasvári béke miatt szembeszállnak Leopolddal, és fellázadnak a császár ellen.

Csend. Rákóczi Bercsényit méregeti.

RÁKÓCZI:

A nagyapámat, Nádasdy országbírót és Frangepán Ferencet ezért kivégezték.

Bercsényi elpirul.

BERCSÉNYI:

Bécsújhelyen! Ahol nagyságodat is…

Zavartan elhallgat.

RÁKÓCZI:

Igen, engem is, fiam. Engem is ott tartottak fogságban, és ugyanúgy halálra ítéltek, ahogy a nagyapámat. Természetesen ki is végeztek volna.

BERCSÉNYI:

Isten nem engedte, nagyságos fejedelem.

RÁKÓCZI:

A labanc becsület engedte volna, fiam. A labanc becsület szerint Zrínyi Péter nagyapám bűnös volt, és becstelen halált érdemelt.

BERCSÉNYI:

A kuruc becsület szerint azonban ők a magyar nemzet hősei, nagyságos fejedelem.

RÁKÓCZI:

Igen, fiam, a kuruc becsület szerint igen. Isten előtt azonban csak egyféle becsület van, és ha igaz lélekkel akarunk élni és halni, meg kell találnunk annak az egyfélének az útját. Ha a haza sorsával törődni valóban erkölcsös, akkor a kuruc becsület útját kell járnunk, mert csak így élhetünk tiszta lelkiismerettel. De ha nem az, akkor mi mindnyájan bolondok és bűnösök vagyunk, fiam. Te hogy’ gondolod?

BERCSÉNYI:

Kétségbeesetten néz a fejedelemre.

RÁKÓCZI:

Te mit gondolsz erről, fiam?

BERCSÉNYI:

Azt gondolom, hogy a kuruc becsület az igazi becsület, nagyságos fejedelem.

RÁKÓCZI:

De miért, fiam?

BERCSÉNYI:

Hallgat.

RÁKÓCZI:

Mert apádurad is azon a párton van. És én is? Ez neked kevés, fiam. Te nem egyszerű harcos leszel, akinek a kobakjában néha annyi sincs, mint egy tyúknak, és ha nem ügyelnek rá, tíz perc alatt elissza a zsoldját, utána meg zabolátlanul tombol, dúl, meg gyilkol is. Kemény fegyelem nélkül hasznavehetetlen, csapás az országra és a népre. Te tiszt leszel, fiam, idővel talán generális, sok ezer katona parancsnoka. Tanulnod kell, fiam.

BERCSÉNYI:

Nagyságos fejedelem, én…

RÁKÓCZI:

Mi mindannyian állandóan tanulunk, Lackó fiam. Holtig, mint a papok. Csak a szatócsok részeges lapaj kölyke képzelheti, hogy valaha is kijárhatja az iskolát. Apádurad nem mondta, hogy tanulnod kell?

Bercsényi csendesen lehajtja a fejét.”