2011. február 9., szerda

Köd

Fehérlik alattomosan,

Szemet szúr, fényt arat,

Derengő oszlopaitól

Nem látjuk az utat.

——–

Tolakszik, mindent betakar,

Fehérséggel temet,

Gomolygó mélye vészt sugall,

Mint néma rettenet.

—–

Mint sejtelmes jövő, takar

Reményt és néma kínt,

Ha kopott volánja mögül

A jelen rá tekint.

——–

Olyan sűrűvé vált a köd,

Tömény és átható,

A múltnak féklámpája már

Csak alig látható.

——–

Csatlósa, a komor hideg,

A bőr alá hatol,

S a fénye vesztett, rút világ

Hallgat, nem válaszol.

——-

Az Idő útjain bolyong

Velünk a néma köd,

Minden jövőt a némaság

Fehérlő árnya föd.

——-

Más nem hatolhat rajta át,

Csak Élet, Szerelem,

És Szabad Akarat ura:

A bátor sejtelem.

—–

…És kéz a kézben suhanunk

A köd páráin át,

Meglelhetjük, míg van Remény,

Egy szebb jövő honát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése