Szent Miklós

Szegény özvegyasszony lánya

Ül komoran egymagába’

Nincs pénze a hozományra,

Esküvőre, engedélyre,

Nem lehet hát soha férje.

———–

Már nem indul, hogy elérje,

A helytartót, hogy megkérje,

Mondta már a vőlegénye:

Ismerd be végre magadnak;

A gazdagok sosem adnak.

———

Hideg, szeles téli napon

Léptek roppannak a havon,

S kopogtatnak az ablakon.

Amikor a zsalu tárul,

Valami puhán aláhull.

———-

Édesanyám, nézz csak oda!

Ez nem lehet más, csak csoda!

Aranyló, jóságos csoda!

Nézz ki, a csillag mit mutat?

Láttuk erre püspök urat!

—————-

Bárki volt, piros köpenye,

Hosszúkás, magas süvege

Volt, és hosszú botja vele!

Tudom, a hálát nem várja.

Az Isten ezerszer áldja!