A Honvédelmi Minisztérium és az Írószövetség 45. irodalmi pá

A Honvédelmi Minisztérium és az Írószövetség 45. irodalmi pályázatát Hadik András magyar huszártábornok, császári tábornagy születésének 300. évfordulója alkalmából „Hadik András és kora”, valamint „Magyar hadvezérek” címmel hirdette meg.

A díjkiosztó ünnepséget ma délután tartották a Stefánia Palota gobelintermében.

A pályázatra negyvennégy pályamű érkezett. A szakmai zsűri elnöke Vasy Géza volt, ő értékelte a beküldött alkotásokat, az esztétikai színvonal átlagát magasnak, a pályázatot sikeresnek minősítette.

Viszontláttam néhány kedves ismerőst, például Kocsi László alezredes urat.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is nívódíjat nyertem, ezúttal Huszárcsíny című irodalmi forgatókönyvemmel.

———

Berlin megsarcolása… Minden idők leghíresebb huszárcsínye. Ha ez az esemény boldogabb országok történetében szerepelne, húszévenként készülne belőle film. Ennél soványabb történetekkel is ezt teszik.

A történelmi karakterek:

Mária Terézia – Nagy Frigyes

Lotharingiai Ferenc, Lotharingiai Károly Sándor, Daun gróf

Zieten, Sedydlitz, Kleist, Rochow

Hadik, Ujházy, Babocsay, Mittrowsky, Vécsey

Gvadányi kapitány uram…

A forgatókönyvem (a szerelmi szál gyors megalapozása után) Nádasdy generális fergeteges huszárrohamával kezdődik, a kolini csatában, ahol először sikerült súlyos vereséget mérni Nagy Frigyes hadára. A katonai Mária Terézia Rend alapítása a győzelem emlékére.

Frigyes a franciák ellen fordul, közben Nádasdy legyőzi és Boroszló felé szorítja Bevern herceget – a Berlin felé vezető út elvben szabaddá válik.

Lotharingiai Károly Sándor herceg, a dilettáns főparancsnok felveti Berlin megsarcolásának tervét. A kiszemelt vezér: Hadik András.

Legfeljebb elveszítünk egy magyar tábornokot…

Egy ilyen portya istenkísértésnek tűnik. Hadik nem a szokásos hurrázva rohamozó huszárhős-karakter; köpcös, megfontolt férfi, hatalmas harci tapasztalattal és kiváló elméleti képzettséggel. Mindvégig remekül vezeti a tíznapos hadmenetet.

Hadik nem szokványos huszár, de nem is a hősi halál és a vereségek embere. Az egyetlen magyar, aki nemcsak tábornagyi rangra emelkedik, de a Haditanács elnöke is lesz.

Az elővéd parancsnoka Gvadányi József, A peleskei nótárius majdani írója. Finoman szólva is majmot csinál a híres Kleist generálisból. A porosz tábornok dühében vérdíjat tűz ki a magyar huszártiszt fejére.

Hadicselek sorozata. Ujházy ezredes, az oldalvéd parancsnoka.

Érkezés Berlinhez. A pökhendi Rochow csúfos veresége. Babocsay tábornok halála a roham közben.

Erzsébet, Frigyes felesége:

Az ütközet tíz percig sem tartott, vitéz helyőrségünk máris megfutamodott.

Berlin megsarcolása, aztán a hazaút és a hajsza.

Frigyes, Zieten, Seydlitz üldözi Hadik csapatát, aki azonban sorozatosan rászedi az üldözőit, és sikerrel befejezi a portyát.

Ebéd a császárnővel, a szerelmi szálon pedig esküvő.

Dióhéjban ennyi. Egy kétórás, látványos kosztümös kalandfilm forgatókönyve.

——–

Hálásan köszönöm a szakmai zsűri, valamint a pályázat minden szervezőjének és lebonyolítójának munkáját – ismételten szeretettel gratulálok a többi díjazottnak!

Tél úr, a vén szkeptikus

Tél úr, a vén szkeptikus

Nem hisz a világban,

Nem hisz Isten szavában,

És nem hisz önmagában.

—-

Bár állítása szerint

Régi liberális,

Mégsem tud abban hinni,

Hogy létezik majális.

——

Tél úr makacs szkeptikus,

Fő az anyag elve,

Minden idealizmusnak

Lógjon ki a nyelve!

—–

Csak azt hisz el, amit lát,

Havas a valóság,

Minden trópust, délszakot

Megehet a kórság.

—-

De más volna a világ,

Hogyha teremthetne,

Minek ide tavasz, ha itt

Jégkorszak lehetne?

——-

Tél úr, a vén szkeptikus

Empirikus elme,

Van hideg, de nem létezik

Az Isten kegyelme.

—

Ezért, mikor karácsonykor

Kigyúlnak a fények,

Tél úr azt hiszi, hogy ott bent

Jégről szól az ének.

Spiró György: Fogság

Spiró György Fogság című regénye a megjelenését követő esztendőben szinte mindent megnyert, amit csak megnyerhetett. Nem érdemtelenül.

A Fogság szerzője regénypoétikai értelemben a lehető legegyszerűbb narrációt választotta; a regény időszerkezete egyszerű, cselekményvezetése lineáris, és csak egyetlen szálon fut, látszólag a főhős, Uri (Gaius Theodorus) szemével látjuk a világot.

A cselekményvezetési technikától a Fogság nyugodtan szólhatna egyes szám első személyben is, hiszen mindvégig megmarad az egyetlen cselekményszál, formailag Uri (vaksi) szemével látunk, a mintavétel látszólag szűk, a nézőpont látszólag azonos.

Azért a dolog nem ennyire egyszerű.

A Fogság ravaszul szerkesztett regény. Sokkal szélesebb merítést ad, mintsem azt a narratíva látszólag indokolná. Ebben van a regényre oly jellemző termékeny ellentmondások egyike. Ezen ellentmondások teszik a regényt rendkívül gazdaggá.

A formailag szűk horizont mögött valójában igen széles ívű tabló rejtőzik; ezen a felveszi a versenyt a korról írott más híres regényekkel, Sienkiewicz vagy Waltari műveivel. Az enciklopédikus korismeret terén azonban utcahosszal maga mögött is hagyja azokat.

Itt van a regény következő termékeny ellentmondása: a részletekbe menő, aprólékos korismeret a viseletektől az aprópénzek árfolyamán keresztül a kor égető kérdéseit életmódjának, hétköznapi életfelfogása legapróbb elemeinek felmutatásáig olyan kiválóan felépített korrajzot kapunk, ami ritkaság az irodalomban.

Korrajz, a korismeret érvényre jutása természetesen elképzelhetetlen áradó bőségben hömpölygő epikai gazdagság nélkül; poétikai értelemben ez talán a regény fő ellentmondása. Az epikai gazdagság pedig önmagában, létével is ellentmond a végletes pesszimizmusnak, ez az epikum egyik leglényegesebb vonása létezése óta, a Gilgames-eposztól kezdve, vagy még régebben.

Ebben a regényben tehát a szélesen áradó epikum birkózik az élettel szembeni pesszimizmussal, sőt nihilizmussal. A végeredmény aligha kétséges, csak a nihilizmus húzhatja a rövidebbet, hiszen az önmagában mindenféle alkotásra képtelen. A regény maga jelentős mértékben felülírja az írói szándékot; és ez így van jól. Az író persze visszavág; a Fogság ettől lesz a kegyetlen fordulatok regénye, de a vége döntetlen. Az utolsó mondatban a szerző maga köt békét az epikummal.

Nemcsak a kort ismeri kiválóan a szerző, hanem a mindennapi emberi viselkedést is. Pontosítok: a magukkal és a világgal végletesen elégedetlen emberek mindennapi viselkedését, szokásait. Amely embertípusból hazánk fölös készletekkel rendelkezik.

Például ilyen mondatokra gondolok:

“Az anyja pedig állandóan kioktatta és szapulta, mintha Uri volna a férje.”

Miniatűr remeklés. Számoljuk össze, hány állítás található benne, hány pontos megfigyelés bizonyos emberek hétköznapjairól, és hányféle kapcsolatról. Ilyen apró telitalálatokban a regény bővelkedik.

Valamit most, az ismertetőm elején le kell szögeznem: a regény mögött álló filozófiával csak nagyon kevés ponton sem tudok egyetérteni. Ennek dacára azonban a művet kiváló regénynek tartom, minden tekintetben.

Még valami: a Fogság minden látszat és szándék ellenére tipikusan magyar regény. Nemcsak attól, hogy magyar nyelven íródott. Nincs a világnak még egy pontja Ugandától New York-ig, vagy Kuala Lumpurtól Monte Carlóig, ahonnét nézve a világ ilyennek látszana. Ez tömény magyar elkeseredettség, magyar rezignáció…

Ha Spiró a regényét valamilyen mesterkélt nuvóromános műanyag manírban, esetleg valami egyéb neoavantgardos bikkfanyelven, vagy intertextualitásokkal csontig megterhelt divatos posztmodern összefüggéstelenségben írta volna, akkor regény és látszólagos üzenete tökéletes harmóniában lenne; elolvasásához roppant elvetemültség kellene, kevesen is tennék, de a betonsznobok nyilvánosan még mindig ájuldoznának tőle.

Mivel több ezeknél a Fogság? Mert hogy több, lényegesen több, az nem is lehet kérdés. Azt gondolom, leginkább a kommunikáció képessége, vagy inkább a kommunikációra való alkalmasság, ami Spiró regényét az említettek fölé emeli. A Fogság alkalmas a dialógusra – bárkivel szemben. Ez egyben azt is jelenti, hogy ez a ragyogó íráskészséggel megírt regény kellőképpen olvasmányos ahhoz, tökéletesen megfelel annak a mai korigénynek, hogy több szinten is olvasható legyen. Akár kalandregényként is? Igen, Spiró műve olvasható – akár kalandregényként is. Az átlagos kalandregényt persze messze meghaladja; hogy mennyivel, az ki-ki számára a második elolvasás alkalmával derül ki. Az irodalmi minőség ismertetőjegyeinek egyike; hogy a jó mű többször is esztétikai örömöt szerezhet, mert az irodalmi műalkotásban foglalt esztétikai információ normális esetben mindig meghaladja a befogadó kapacitását.

A Fogság első ránézésre történelmi regény. A regénytörténet egyik legsikeresebb alműfaja, amely felvonultatja a választott kor kiváló ismeretét, a történelem, mint háttértabló előtt érdekes, lebilincselő cselekményt teremt – és voltaképpen megírásának koráról szól, annak eszméit, érzéseit csempészi a múltba, és a történelem, mint tükör mellett a szerző a tulajdon korát, életét vizsgálja.

A Fogság mindezen feltételeknek eleget tesz. Egyes kritikusaitól megkapta még ezen kívül az utaztató regény, vagy a kalandregény minősítést is, de ezekkel a titulusokkal már csínján kell bánnunk. Az utazás (illetve utazások) fontos momentuma a cselekménynek, de puszta meglétén kívül minden más olyan elem hiányzik ebből a műből, ami utaztató regénnyé tehetné.

A kalandregény zsánerrel a mű viszonya ennél bonyolultabb. Inkább egyféle anti-kalandregény zsánerhez tartozna – ha lenne ilyen. Mintha tudatosan akarna ellentmondani az összes létező kalandregény-sablonnak; ebben a cselekményben minden másutt van, minden másképpen történik, minden másból következik, és minden máshová vezet. Tagadja a kalandregények kliséit, és virtuóz módon tagadja. Fordulatai éppen úgy következnek, ahogy a legjobb kalandregényekben; nem számítunk rájuk, meglepődünk, aztán megértjük, hogy logikusan következett az előzményekből. Éri tehát meglepetés az Olvasót bőven, de nem olyan, nem ott, és nem úgy, ahogyan számítana rá.

Persze, ha Isten valahol becsuk egy ajtót, azzal egyidejűleg általában valahol ki is nyit egy másikat. A regénynek valamilyen zsánerhez mindenképpen tartoznia kell; a nagyepika ugyan tágasabb az univerzumnál, de nem parttalan.

A Fogság leginkább fiktív életrajz.

Hőse, Uri, római nevén Gaius Theodorus. Hogy a hősnek zsidó neve és római neve is van, nem szokatlan sem a korban, sem később. Nem volt ez másképpen később Magyarországon sem. Komoróczy Géza írja (meg nem mondom hirtelen, hogy hol), hogy a magyar nevek is valami ősi, belső használatra szánt héber név számára adtak álruhát; az István például azt jelentette: Yichak.

Uri a Túlnanban (Trastevere) nő fel. Atyja, József, a zsidó kereskedő erejét meghaladó anyagi áldozattal bejuttatja a zsidó templomadót Jeruzsálembe szállító küldöttségbe. Uri éppen ama bizonyos húsvét előtt jut el az akkor még álló Második Templom városába. Börtönbe kerül, ahol foglyokkal találkozik, akiket aztán elvisznek, és feltehetőleg megfeszítenek.

Talán – ahogy egyik méltatója írja – poénnak szánja Spiró ezt a szituációt, én azonban ezt nem hiszem. Pilátus és a húsvét emlegetésével és néhány fontos mellékkörülmény pontos felvázolásával a szerző félreérthetetlenné teszi, miféle időben is vagyunk.

Másról van itt szó. Nagyon kevés esszészerű betét található a műben, és általában ezek is igen rövidek. Az egyikben azonban a történetmondó azon lamentál, hogy sohasem tudjuk, miféle korban élünk, mi is abban a fontos…

Ettől kezdve sajátos kettős polémia vonul végig a regényen. Polémia egyfelől a zsidó, másfelől a keresztény vallással szemben; vagyis nem annyira a vallással, hanem mindazzal szemben, ami ezekhez kötődik; életfelfogással, hamis eszményekkel, álközösségi magatartásokkal, világlátással, ezen gondolat-és kultúrkörök önképével szemben. A zsidósággal öngyötrő kisszerűsége, a kereszténységgel leginkább naiv álhumanizmusa miatt konfrontálódik.

Amúgy a regény zsúfolva van újszövetségi szereplőkkel. Hirtelenében össze sem számolhatjuk, hány újtestamentumi karakter jelenik itt meg. Némelyiket csak hosszabb idő elteltével azonosítja; az ilyen sajátos késleltető mozzanatok lehetővé teszik, hogy az a bibliaitól merőben eltérő karakterjegyekkel ruházza fel őket. Némelyiktől azonban nem tudja megtagadni a tiszteletet: például a fejjel lefelé keresztre feszített Szent Péter apostol figurájától, akivel futólag találkozunk a Nero-féle első keresztényüldözés Tacitus (egyesek által középkori betoldásnak tartott) elbeszélése nyomán ábrázolt képsora közben. Ugyanarról van szó, amely oly hatalmas erővel jelent meg bő évszázada egy akkori Nobel-díjas regény, a Quo vadis lapjain.

A regény egyébként bővelkedik remekül megfogott drámai szituációkban (is), talán az a legjobb, amikor Uri rájön, hogy éppen akkor fogják meggyilkolni Caligulát…

Uri kiszabadul, Pilátussal vacsorázik (az Utolsó Vacsora paródiája – ez valóban poén), utána egy galileai faluba, majd hamarosan Alexandriába kerül – utóbbi miatt csak hamis tanúnak kell lennie egy mészárlás ügyében, kemény kényszerhelyzetben.

Alexandriában Agrippa (leendő zsidó király) futárának vélik, és előkelő idegenként bánnak vele. Maga Alexandriai Philo karolja fel, sőt gimnáziumba járatja – ami ma körülbelül a Harvard vagy a Sorbonne megfelelője lehet.

Utána végigéli az alexandriai pogromot, majd visszatér Rómába. Időközben elhunyt édesapja helyett a család feje lesz. Anyja nősülésbe erőlteti, házassága sivár lesz. Amikor volt iskolatársa, a közben helytartóvá lett Tija (Tiberius Julius Alexander) Kaiszareába hívatná, anyja makacs földhözragadtsága akadályozza meg a karrierteremtésben.

Az engedetlenséget megtorolja a zsidó elit: Urit nazarénusnak (kereszténynek) nyilvánítják, családostul száműzik Rómából, és a házát is lerombolják. Ettől kezdve állandóan egy szétesni készülő világban él, amelyet elképesztő energiával próbál összetartani – lényegében az utolsó mondatig. A cselekmény menete lassul – az epikai idő gyorsul.

A Fogság a világból való végletes kiábrándultság, és a feloldatlanság regénye. Tele van fel nem oldott borzalmakkal. Sajátos ritmust alkotnak a fel nem oldott közösségi és magánborzalmak. Itt az utóbbiak a hatásosabbak. Semmiképpen sem nevezném homályosnak az alexandriai zsidópogrom, vagy a Nero-féle keresztényüldözés tablóit, de az egyéni embertelenségek ebben a regényben ezeket felülírják. Talán azért, mert ezek reménytelensége fokozhatatlan.Keretük a végletes, nem emberi kiszolgáltatottság.

Tudatosan szerkesztett, átgondolt cselekményelemek ezek is. Az első ilyen: Seianus kislányának megerőszakolása és meggyilkolása, aminek Uri gyerekfejjel lesz a szemtanúja. Ennek pontos megfelelője, amikor végső kétségbeesésbe jutott családfőként a főhős elmegy a rabszolgapiacra, hogy eladja magát. Eleven eszű, szép kis szőke fiacskája – akit mindenkinél jobban szeret – elkíséri. Élete legnagyobb hibáját követi: nem hagyja otthon a gyereket.

Ő maga ugyan nem kel el, de a gyereket iszonyatos módon “megvásárolják” tőle – lényegében elrabolják. Évekkel később rengő hasú, tollasodó heréltként látja viszont…

A fordulat a maga nemében utánozhatatlan – és elrémítő. Miért történik ez Urival?

A főhős okos, nyelveket tudó figura – miért nem találja sehol a helyét? Miért hagyja magát sodorni az árral, miért hoz rosszabbnál rosszabb döntéseket? Miért határozatlan, miért hagy fontos döntéseket a sorsra, amely ezért mindig ószövetségi könyörtelenséggel bünteti őt?

Uri regénye a permanens kudarc története. A főhős makacs naivitással sétál el a lehetőségek mellett, legfeljebb utólag jön rá, miféle lehetőségeket szalasztott el. A regény végén már maga utasítja vissza az anyagi gyarapodás esélyeit, ekkor viszont – nemcsak ettől – emberileg felmagasodik…

Uri lényegében minden fontos kérdésben csődöt mond. Jellemző: férfiként éppen akkor, amikor az egyetlen olyan nővel kellene szeretkeznie, akit szeret. A nőt később Vespasianus öregedő szeretőjeként látja viszont.

Talán azt akarja sugallni nekünk a regény, hogy a lehetőségek sem lehetőségek, mert úgysem vezetnek sehová? Jön egyik császár a másik után, tömérdek “gengszterváltásnak” bizonyuló rendszerváltás, egyik rosszabb, mint a másik, az egyik kegyeltjein a következő mindig véres bosszút áll.

Ennyi az egész?

Nem meggyőző.

Ha meg akarjuk fejteni Uri alakját, a regény egész világát kell górcső alá vennünk. Bár bőséggel kapunk hétköznapi kiskapcsolatokat, mégis ezen a téren lehet leginkább hiányérzetünk.

Vannak persze kivételek; gyönyörű, amikor Uriban egy alkalommal részvét éred utált feleségével szemben, amikor az közli, hogy sohasem látta még “az igazi Rómát”. Mármint a Tiberisen túlit.

De az ilyen pillanatok elmúlnak. Ezért a Fogság nem nevelődési regény, inkább az érzelmi stagnálás regénye.

Uri a maga által megállapított maximákat sem tartja be, képtelen alkalmazkodni az általa felismert törvényszerűségekhez. Amikor rájön, hogy adósnak kell lenni, hogy a zsidó elit úgy gondolhassa a markában tartja, a Philótól rámaradt hatalmas örökséggel kifizeti kifizethetetlen adósságát; amivel alighanem alaposan hozzájárul tulajdon száműzetéséhez és tönkre tételéhez.

A regény világát totálisan uralja a politika és a gazdaság. Olyan világ ez, amilyennek egy-egy kort a média szokott ábrázolni. Minden szintjén és minden elemében alapvetően etikátlan. Ebben a világban mindenki mindig erkölcstelen. A pillanatnyi erkölcsi tartás mindig elnyeri méltó büntetését.

A mellékszereplők zöme is erkölcstelen. Ha akad ez alól néha-néha egy-egy kivétel, még a történetmondó is zavarba jön tőle.

A többiek remek típusok, de mindig arcél nélkül. Csupa anekdota, csupa pazar megfigyelés – de csak egyre nyilvánvalóbb lesz az aránytalanság. Külön-külön mind igaz; együtt az egész nem az. Mintha valami kocsma ködén szűrődne keresztül ez a világ…

A gazdaság legfőbb elve a köztolvajlás. Keményen ki is mondják, még az elején. Keményen rothadó, perspektívátlan világ ez. Ki-ki ott és azt lop, amit tud…

A politika és a gazdaság abszolút primátusa vajon teremthet más világot? Létezik-e ezeken kívül a földön egyéb is?

Ez a regény legfőbb kérdése. Uri nem érti a világot, nem érti önmagát, a történetmondó nem mindig érti Urit. Uri azonban előbb érti meg önmagát, mint a történetmondó őt…

Kiváló a regény…

Teljesen elhibázott…

Nincs olyan pontja, ahol ne volnának egészen ragyogó írói megoldások.

Üzenetében szánalmasan nihilista…

Bizony, az összkép erősen problematikus. Az olvasás után ezen töprengtem: vajon, mi a probléma, miért ragad le egy következetesen az alulnézet pozíciójából írott regény üzenetében a gólyaperspektíva erkölcsi fikciójában?

Mi a gond?

Rossz a filozófiája?

Vagy egyáltalán nincsen filozófiája?

Ádvent

Eljött a tél.

Mogorva szél

Tipor leveleket;

És hótól telve függenek

Ott fenn a fellegek.

——-

Egy szép napon,

Várjuk nagyon…

Majd megáll az Idő,

És gyertyafényben összeül

A Múlt, Jelen, s Jövő.

——

Az óra áll,

S az asztalnál

Együtt a kis család;

És fenyőillat hozza el

A remény jászolát.

——–

A meghitt, szép

Szentesti kép

Lelkünkben megfogan,

Tán mégis üdvözülhetünk,

S a Lét halkan suhan…

——

Jönnek,

Mint álmodó folyó,

A téli szent napok;

S a felhők úgy baktatnak,

Mint a régi pásztorok.

——–

A fagy borong,

S a napkorong

Mint régi jó király,

Tán éppen Betlehembe tart

Egy téli éjszakán.

——–

Fehér ösvény

Végén remény;

Kint szép fehér lepel;

Bent szemek tükrében a Lét,

S az Élet ünnepel.

Szőke nő zűrben az űrben - LXXXV.

NYOLCVANÖTÖDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Van esélye, van esélye, van esélye…

De mire?

Nem, nem kapkodva. Nem, nem idegesen.

Kényszerítette magát, hogy leüljön. Nem volt nyugodt, de igyekezett azzá válni. Semmi oka a kapkodásra.

Megölik Edet és Erichet!

Csaknem felpattant, de összeszorította a fogát, és ülve maradt. A két férfiért e pillanatban semmit sem tehet. Akkor is megölnék őket, ha odamenne, és feladná magát. Mindenképpen.

Percekig sírt hüppögve-zihálva a széken. Mit tegyen? Mit lehet itt tenni?

Megtörölte a szemét és az arcát. Ha bármit tehet, tudnia kell. Tisztán kell látnia. A lehető legtisztábban. Az egész helyzet reménytelenül kusza, de bizonyos motívumok nagyon is érthetőek. Vagy annak tűnnek.

Vagy újabb rejtélyeket takarnak.

Át kellene gondolnia, de azonnal. Hosszú idő óta most először van egyedül. Ki kell használnia az időt, mert ki tudja, mikor lesz újra ilyen alkalma.

Akkurátusan felállt, töltött magának még egy frissítőt. Kinyitotta a személyzeti rekeszt. Aprót sóhajtott örömében. Jól számított. Teljes szépítkezőkészletet talált a személyzet női tagjai számára. Minden szükségessel. Semmi sem márkás, semmi sem igazából divatos, de most nem is ez volt a lényeg.

Gyorsan zuhanyzott, hajat mosott. Megszárította a haját, közben egy ollóval igazított is rajta. Nem volt képzett fodrász, de annak idején a kollégiumban időnként frizurát csinált a barátnőinek. Magának eddig még soha, ideje volt elkezdeni. Nem volt rossz a végeredmény, de sokkal fontosabb volt, hogy a szőke haja végre ismét csillogóan és fényesen göndörödött a vállára. Ettől jobb kedve lett.

A hajó készletében talált jó minőségű uniformist és civil ruhát. Néhány pillanatig gondolkodott, aztán keresett egy rá való uniformist, és átöltözött. Kit zavar, hogy kínai? Égszínkék színű kínai hajózó szolgálati egyenruha volt kínai flottajelvényekkel és bordó csíkokkal; nem eszményien elegáns öltözék, de most elmegy. Rangjelzés is volt rajta, Karen nem ismerte, és nem is érdekelte. Vagy őrmester, vagy admirális. Vagy valahol a kettő között. Teljesen mindegy. Tiszta és kényelmes öltözék.

Legalább félórát töltött a tükör előtt. Mikor is művelt ilyet utoljára? Az idejét se tudta.

Bepúderezte az arcát, alapozót kent fel, és lassan, könnyedén, egyre nagyobb élvezettel kifestette magát. Kirúzsozta a száját, aztán vette a szemceruzát és a szemfestéket. Sohasem örült ennyire, hogy kihúzhatja a szemét. Egészen belefeledkezett.

Utána hosszan szemlélte magát a tükörben, és határozottan elégedett volt az eredménnyel.

Újabb frissítőt töltött, meg forró kávét. Az élelmiszertárból hatalmas adag édes teasüteményt vett elő, és leült a vezérlőpulthoz.

Ideje végiggondolni egyszer higgadtan az egész kalandot.

Hogy’ is állunk az élettel?

Prágában született, és kislány korától azért küzdött, hogy kikerülhessen a bunkó sorból. Elég hamar messzire sodródott otthonról, reménytelenül messzire. Legalábbis a szülei számára. Sikerült nem bunkóknak való képesítéseket szereznie, végül azonban hivatásos barátnő lett az egyik legdivatosabb ügynökségnél, a FreeMiss-nél. Leginkább a pénz miatt.

Egyik megbízást teljesítette a másik után sikeres lett, megkapaszkodott a cégnél. Mára már az ügynökség igazgatósága is hallgatott a szavára. Közben meghaltak a szülei, és ő még a temetésükre sem tudott hazamenni, mert mindkét alkalommal éppen egy megbízást teljesített, és csak akkor közölték vele a hírt, amikor visszatért a küldetésről. Tompa űr maradt a lelkében. Amikor az apja elment, az édesanyja kétségbeesetten könyörgött neki, hogy költözzön haza. Megígérte, de folyton halogatta. Most már anyja sincs…

Évekkel később kapott sírógörcsöt egy esős novemberi napon…

Nem maradt senkije. Nem ment férjhez. Nincsenek gyermekei. Kezd kicsúszni abból a korból, amikor még egyáltalán reménye lehet a családalapításra.

Csak ezt a megbízást akarta még végigcsinálni, ez lett volna az utolsó. Utána megkéri valamelyik férfi kezét.

Férfiak? Egyedül Robert, senki más. Most már biztos volt ebben. Csak még egyszer az életben találkozhassanak.

Jake Morgensohn ügyvéd a Herculia nevű bolygóra készült Wesley McPherson megbízásából. Korrekt, jó középkorú ügyvéd, ráadásul igénybe vette az impotencia-kedvezményt. Talán ez altatta el Karent.

Wesley McPherson milliomos üzletember volt – és ötvenhétszeres gyilkos. Meggyilkolt ötvenhét szociálterroristát. Emiatt életfogytiglani börtönbüntetését tölti a Földön. Éppen emiatt kelt útra Morgensohn: megbízója szerette volna tényleges börtönbüntetését aktív életfogytiglanra cserélni – a Földön kívül. Ehhez kellett Herculia kormányzójának hozzájárulása. Logikusnak tűnt – mindenki el is hitte.

Karen most már tudta, hogy valami egészen másról volt szó. McPherson bűnöző volt, és az is maradt. Esze ágában sincs a köz érdekében munkálkodni, a büntetéstől akar megmenekülni. Eltűnne az űr végtelenjében, valamelyik illegális gyarmaton.

Karen Bozhana Kadlecikova most már sokkal, de sokkal többet tudott a Földön kívüli életről, mint akármelyik földi hivatalnok. Órákig tudna mesélni nekik. Mit tudnak erről a Földön?

A bunkók? Azok semmit. Talán még azt se tudják, hogy bárki is lakik a Földön kívül. Legyen valami rossz zene a fülükben, olcsó kocsma, nyomortévé, meg belépési engedély valami bunkóknak ingyenes minősítésű szombat éjszakai szórakozóhelyre. Még a Nagy Lázadásról sem hallottak, de honnan is tudhatnának, amikor az számukra tilos ismeret?

Karen nagyot sóhajtott. Ha a HappyHeresford nyomortévélánc diszpécseri állását fogadta volna el, most sokkal könnyebb dolga volna. Ülhetne valami félhomályos irodában, és azon töprenghetne, hogy a jövő héten miféle filmeket adjon adásba a saját csatornán, milyen gügye műsorokat vegyen át máshonnan, mit és mennyiért gyártasson, hogy legyen mit továbbadni, és benne maradhasson a láncban. Erről hetente jelentést kellene tennie egy erős szájszagot árasztó dagadt idiótának. Ennyi lenne az egész. Esetleg – ha valódi stábja lenne – körmére kellene néznie a műsorvezetőinek, nehogy egyszerre igya le magát a sárga földig az összes marha.

Miért nem fogadta el? Félt, hogy valamiért nézettségi krízis következik be, és egy másik nyomortévé bejelenti igényét a sávjára. Akkor két héten belül munka nélkül maradhat.

Meg attól is félt, hogy „bunkó” minősítés kerül a személyi lapjára. A nyomortévénél ez is lehetséges. Remekül fizetnek néhány évig, utána viszont gyorsan amortizálják a diszpécsereket. Előbb vagy utóbb mind a képernyőre kerül – és akkor vége a karriernek. Bármikor elérkezhet a pillanat, amikor egymillió bunkó telefon kéri, hogy a volt diszpécser csupasz keblekkel vigyorogjon, vagy éppenséggel meztelen alsótesttel maszturbáljon a képernyőn. Akkor mindennek vége, soha többé nem kap nem bunkó állást. Vagy azért nem, mert megtette, vagy azért nem, mert elbocsátották.

Szóval: diszpécser lehetett volna a nyomortévénél…

A bunkó-szórakoztató biznisz a legnagyobb üzletek közé tartozik, hatalmas, szabadon prédálható közpénztömegek áramlanak bele, de gyors üzlet. Hamar szedd meg magad, és állj odább! Utána is kockázatos, mert az ember öt évig lenyomozható. Ennyi idő elteltével kérelmezheti, hogy töröljék a nevét a nyilvánosan hozzáférhető bunkó-szórakoztató adatbázisokból.

De ha elfogadta volna, sohasem kerül ide.

Tehát Jake Morgensohn. Ügyvéd. Wesley McPherson megbízásából. Aztán megjelent Boyar, aki úgy viselkedett, mintha az ügyvéd titkára vagy testőre volna. Rá, Karenre meg az abszolút balek szerepét osztották.

Morgensohn és Boyar. Egymáshoz sem voltak korrektek. Az ügyvéd hidegvérrel elveszejtette volna Boyart – mert mi másra volt jó, hogy Boyart időnként a saját hasonmásának maszkíroztatta? Nyilván azért, hogy az esetleges szimatolókat megtévessze. De Boyar sem volt ártatlan, mert ő meg a Phoenix Alapítvány ügynöke volt, azaz eleve áruló.

Morgensohn valószínűleg tudott a térmanipulátorról, de sejtelme sem lehetett arról, hogy Boyar éppen az azt üzemeltető társaság ügynöke.

Apropó: térmanipulátor! Ennek az egész feltételezéshalmaznak csak akkor van értelme, ha Morgensohn tud a térmanipulátor segítségével közlekedni a világok között. Kell, hogy legyen ennek valami egyszerű módja.

A Holdon a szociálterroristák akciója így már több mint gyanús. Legalábbis utólag nézve. Karen keserűen felnevetett. Mennyire naiv volt! Csak arra kellett, Morgensohn-nak, hogy – mint „a felesége” – túsz legyen helyette a Herculián, ahová nyilván sohasem tért volna vissza.

Aztán felkerültek erre a cirkálóra. Az ismeretlen erőt, amely akaratát a hajóra kényszerítette, s térmanipulátorból működtették.

Aztán megjelent a csatahajó, azaz egy újabb hatalom. Hirtelen beöltöztetett civilekkel. Jellemző, hogy egyedül őt, Karent fogták el, a két férfi odébbállt.

Vajon melyik ment a hajóval? Boyar semmit se mesélt neki. New Acropolis nem tudja tökéletesen az uralma alá hajtani a hajót, és azóta valakik újra elfogták.

Fogságba került, keményen vallatták, és eladták rabszolgának. A cudar rossz hírű Monsterland-ra került. Nagy szerencse volt, hogy tud kézzel írni, ezért nem adták el olcsón valami baromnak, hanem Ed Philips tulajdona és segítője lett. Ki akarták nyomozni, mi lappang a Monsterland számos titka mögött. A nyomozás során kiderült, hogy a Monsterland biológiai anomáliáit a térmanipulátor működése folytán a bolygóra sodródott, idegen világokhoz tartozó lények okozzák.

Az expedíció szanaszét szakadt, tagjai különböző helyekre sodródtak, csak hárman maradtak együtt.

Csaknem felakasztották őket.

Kik azok a bujdosók?

Karen újra felsóhajtott.

Hogyan tovább!

Folyatása következik.

Alternatív történelem - XVI.

Világszerte igazából nagyon sok alternatív történelmi művet írnak manapság. A legtöbbjük alternatív kortörténet; a közelmúlt valamelyik pontján a (legtöbb esetben kiváló felkészültségű) szerző csavar egyet a történelmi szituáción, valami másképpen történik; kialakul/nem alakul ki valamely fontos intézmény, megváltozik a dolgok előjele, esetleg egy összecsapás kimenetele. Leggyakrabban a második világháború, illetve az azzal szorosan összefüggő politikai-gazdasági jelenségkomplexum valamelyik elemét szemelik ki a szerzők, 1930-1950 között.

Magam ezt alapvetően pozitív jelenségnek tekintem, mert ezek a művek sokkal többet segítenek tulajdon identitásunk megértésében és megteremtésében, mint a gyakran igen száraz és dogmatikus tankönyvek.

Azt vallom, a történelemhez nemcsak a múlt valósága tartozik, hanem mindama lehetőségek, veszélyek, aggodalmak, problémák összessége is, amelyek egy kor gondolkodását meghatározták, amelyek az egyes döntésekben szerepet játszottak.

Nem egyedül az a lényeges, ami megtörtént; ha így tekintünk a múltra, saját nézőpontunkat szűkítjük, és vaskalaposságunk megakadályoz bennünket a múlt embereinek megértésében. Még a motivációikat sem foghatjuk fel teljességében. Füst Milán írta valahol, hogy az eredmény az ostobák tanítója; ehhez hozzátenném: a ténylegesen megtörtént események összessége a múlt ostoba vizsgálóinak tanítója – ilyen szemlélettel lehetetlen a múltból igazi bölcsességet tanulni, ami a történetírás és a történelemmel való foglalkozás legfőbb indoka volt minden időben.

Az ókori történetírók ezt pontosan tudták, csak mára sikerült jórészt szem elől tévesztenünk.

Az alternatív történelem azonban nemcsak azzal segít, hogy nem hagyja formálissá merevedni tulajdon múltunkkal való kapcsolatunkat, hanem azzal is, hogy némi tápot ad a valahol mindannyiunk tudata mélyén szunnyadó bizonyosságnak: az idők homályában, a lábunk alatt, az óceánok mélyén egy ismeretlen történelem rejtőzik. Alatta talán még egy másik: az emberiség alapvetően ismeretlen eredete. Az emberi faj amnéziában szenved; ennek leküzdésében (is) komoly szerepe van az alternatív történelemnek.

Vajon miért éppen most támad egyre nagyobb érdeklődés az alternatív történelem iránt?

Az emberiség válaszúthoz érkezett, komoly döntések előtt áll.

Mindannyian látjuk, hogy a globalizáció politikusi, tábornoki és multinacionális menedzseri olvasata nem hordoz távlatot. Ezekkel szemben azonban csak most vannak kialakulóban azok az elvek, gondolatkörök és filozófiák, amelyek talán átsegítik az emberiséget a felelőtlen globalizátorok okozta krízisen. Már látjuk, hogy ebben kitüntető szerepet visz a világban mindenütt a nemzeti nyelvhez, kultúrához, érzéshez, hagyományhoz való ragaszkodás. Egy másik eleme lehet az alapjogok kibővítése: az emberhez méltó megélhetéshez, a munkahelyhez, az otthonhoz való jog kiharcolása. Már a New Age legértékesebb vonulatában is felbukkant a következő elem: a fenntartható fejlődés, ennek gazdasági vetületeként az ipari-ökológiai rendszer és ezzel összefüggésben a teljes foglalkoztatottság. A gazdaság helyét, szerepét, feladatát újra kell definiálni; egy fenntartható jövőben hivatása a szűk kört gazdagító profitképzés helyett az emberiség eltartása kell, hogy legyen.

Hogy miben segíthet mindebben az alternatív történelem?

Alapvető szerepe van.

Az eleve elrendelt, a múlt minden elemét szükségszerűnek hirdető történettudomány legfőbb veszélye abban áll, hogy hajlamos bennünket abba a tévhitbe ringatni, hogy politikában és gazdaságban jelenleg is szükségszerűen, az egyedül lehetséges módon, eleve elrendelten mennek a dolgok.

Folytatása következik.

Mesés Magyarhon

Hol volt, hol nem volt valaha,

Égig ért, mint minden csoda,

De mára a híres nyárfa

Rég el lett privatizálva.

—-

Bárány volt, ma csupasz birka,

Gyapjat növesztett, míg bírta,

Arany szőre híján béget,

Úgy várja a sivár véget.

—

A király legkisebb lánya

Vénebb, mint egy fonnyadt kánya,

Sok rúzsa és kevés pírja,

Emlékiratait írja.

——-

A kiskondás munka nélkül

Átképzésre került végül,

S ma bicegő közhelyeket

Őriz disznócsorda helyett.

—-

“Sárkány, te miért vagy vékony?”

“Nem voltam költséghatékony,

Devizát égetett tüzem,

Ezért lettem bezárt üzem.”

—-

Vasorrú Bába két karja

Rossz üstjét Pesten kavarja,

Abban fő a szúnyogvese,

S négyévente: csalimese.

Betlehemi kis jászolnál

Végül ez lett a címe.

Tegnapelőtt küldtem el.

Ami a formát illeti, rövid ideig kacérkodtam ugyan a felező tizenkettes gondolatával, de gyorsan lemondtam róla. Veretesen és “régimagyarosan” archaikussá varázsolná ugyan a szöveget, atmoszférát teremtene, de a párbeszédeket szükségtelenül modorossá tenné és nyújtaná.

Túlságosan sok előadást láttam már, ahol ezzel próbálkoztak. Olyat is, ahol a négyes rímet is meghagyták – elviselhetetlen volt. A szereplők hosszú litániákat mondtak egymásnak. A csodaszép epikus sorfajta nem illik a színpadhoz.

Magam csupán egyszer alkalmaztam: a 2005. szeptember 25-én bemutatott Florentina esetében. Természetesen a páros rímű változatot – a négyes rím végképp nem való a színpadra. Ott gyakran megtörtem a versfajtát: az élesebb párbeszédek esetén gyakran 2-3 replika tett ki egy-egy sort, és így sem voltam maradéktalanul elégedett. A rímek inkább zavarták, mint javították az összjátékot. A vívójelenetnél is, a finálénál is kimondottan ellenpontozták a feszült cselekményt.

Egy esetben azonban kiválóan működött a páros rímű felező tizenkettes a színpadon: Ruzante A csapodár madárka című komédiája esetében. Azt annak idején a csapat kérésére tettem át prózáról versbe, nemcsak azért, hogy könnyebb legyen megtanulni a szöveget, hanem azért is, hogy jobb atmoszférát teremtsen a vígjátékhoz. A pikáns cselekményű komédia szinte felszikrázott a rímektől.

Később, amikor a kezembe került Mészöly Dezső valamelyik kötete, láttam, hogy a legelső magyar dramaturg pontosan ugyanezt tette Scribe Egy pohár víz -ének prózájával. A páros rímes változat magyarul mindenképpen jobb, mint az eredeti darab. Pazar tévéjáték is készült belőle annak idején Sakk-matt címmel, parádés szereposztásban.

Egyszer valaki hexameteres betlehemest kért tőlem. Csodálkoztam az ötleten – nem is vált be. Elmúlt Vitézék XVIII. százada – elszoktunk a hexametertől. Magyarul az antik epika sorfajtája a színpadon, ha nem hangsúlyozzák a ritmikáját, egyszerűen belesimul az élőbeszédbe, ha meg hangsúlyozzák, patetikus. Ráadásul: mindkét esetben terjengős.

A pátosz ugyan nem teljesen idegen a betlehemestől, de csírájában fojtja el a meghittséget – ami itt sokkal fontosabb az ünnepélyességnél.

Ki a csuda vette volna észre, hogy a Homérosz-fordító Devecseri Gábor hexameterben beszél, ha nem hangsúlyozza, és ezért nem lesz szükségképpen patetikus?

“Kérek tíz deka sonkát, és ugyanannyi szalámit!”

Ha nincs ritmikai hangsúly, az eladó egyszerűen kiszolgálja – és kész.

Hexametert ezen kívül csak a Savaria Karneválon használtam – a nyáron múlt tíz éve. Klió szövegét írtam ebben a sorfajtában (Pásztor Edina játszotta) – oda illett is.

A Betlehemi kis jászolnál esetében a páros rímű felező nyolcas mellett döntöttem. Egyszerű, rövid sorokból áll – és atmoszférát teremt.

A betlehemesnek természetesen nagyon kötött műfaji szabályai vannak. Ezt megfejelte Balázsék kérése. Szükség volt az elején a prózára is – valahonnan el kellett rugaszkodni.

A színpadon sok esetben ki nem állhatom a prózát; főleg annak nyúlós-nyálkás változatát, ami gyalogjáró, puha és körülményes. Nem képes a színpadon rendet tartani, a színészeknek kell, emellett állandóan pesszimista irányba motivál színpadot-nézőteret egyaránt. Nem véletlenül van minden depressziós darab terjengős prózában…

(Ennél persze csak az a rosszabb, ha primitív Ödönke-stílusban van – az végképp kiöl minden fantáziát, minden aktualitást, és a “hétköznapi” gusztustalan szleng paradox módon nem teremt színházi élményközösséget, inkább csömört, távolságot, distancia helyett undort. Vannak irányzatok, amelyek preferálják – majd elmúlnak. Ki mit szokott a szájába venni. Megöli a lényeget; színpad és nézőtér egybetartozását. Mintha valami idióta divat miatt láthatatlan ékszereket viselnének a nők.)

Most már csak néhány rövid részlet van hátra.

Az elejéről:

————————————————————————————————-

KALAP:

Te nem fázol?

ATYA:

Arra gondolok, hogy van egy derék kézműves, aki már kétezer éve szállást keres.

FERKÓ:

Kétezer éve?

ATYA:

És még mindig nem fogadja be mindenki.

FERKÓ:

Ha kézműves, nincs műhelye? Miért nem ott melegszik?

KALAP:

Buta vagy, Ferkó!

ATYA:

Karácsonyeste van. Jézus születésének ünnepe.

KALAP:

Valamikor gyermekkoromban betlehemezni szoktunk. Jártunk házról házra. Istenem, milyen régen volt. És milyen szép volt.

(Csend.)

—————————————————————————————————

Kicsit arrébb:

————————————————————————————————–

MIND:

Betlehemi kis jászolnál

A világra szabadság vár,

Nem pénz, nem álnok gazdagság,

Hanem valódi szabadság.

Betlehemi kis jászolnál

A világra boldogság vár,

Nem vásárolt koldus rabság,

Hanem valódi boldogság.

Betlehemi kis jászolnál

A világra üdvösség vár,

Végre valódi üdvösség,

Az Úrjézus dicsértessék!

Betlehemi kis jászolnál

Üdvözítőnk barmok közt vár,

Betlehemi kis jászolnál,

Betlehemi kis jászolnál

Dicsőség a ház urának,

Üdvözlet a családjának!

Köszöntés földnek és égnek,

Az egész emberiségnek!

Jézusunk nevét dicsérjük,

A születését hirdetjük!

Hoztunk fényes angyalokat,

Dolgos, szegény pásztorokat,

Csillogó a betlehemünk,

Házigazda, bejöhetünk?

Új álmok éjszakája

Egy merész csillag néz az éjen át,

Beragyogja az ősz könnyfátyolát.

——-

Hitvány, rossz, viharvert, álnok

Hitehagyott magyar álmok…

Mohács síkja,

Sír és moha,

Úgyse sikerülhet

Soha..

Legyőznek tatárok, vadak,

Globalizált labanchadak…

——

Tejút dobbantja meg az ég szívét,

Nem lehet, csak az igaz, ami Szép.

—-

Mások perverz, rothadt vágya,

Fáradsággal agyalt fáma,

Együnk nyersen ványadt halat,

Puhítsunk húst nyereg alatt,

Másé minden létünk, agyunk,

Mert mi talán nem is vagyunk.

Hiába nézünk

Az Égre;

Számunkra örök

A vasvári béke…

——-

Csillagsugárban alszik a világ,

Délcegek még a novemberi fák.

—–

Nekünk holló, másnak jérce,

Mindig csak a Más a mérce,

Robotolni,

Meghajolni,

Idegen szekeret tolni,

Nevünk semmi,

Nevünk talmi,

Nagyon hamar

Ki kell halni.

——-

Az őszi égbolt kopott nagykabát,

Csillag ragyogja át az éjszakát.

–

Új álmot hoz az ég sátra,

Apró bátorság az ára.

Álmodjunk,

S a régit végül

Elengedjük harag nélkül.

——

Új álmoknak éjszakája;

Lelkünk égig érő fája,

Ragyogó a koronája,

Álmodj,

És sétálj

Alája.

——–

Suhog az éj, mint királyi brokát,

Szép álmot és valót;

Jó éjszakát!

Tud ön hallgatni?

Nagyszeben megvívása előtt néhány nappal Bem József maga elé rendelt egy őrnagyot, akit nemrég helyezett át hozzá a Honvédelmi Bizottmány. Legfontosabb oka az áthelyezésének talán az volt, hogy beszélt franciául. Bem köztudottan se németül, se magyarul nem tudott. Az eddig irodai beosztásban szolgáló őrnagyot a lengyel tábornok mellé rendelték, hátha hasznára lesz.

Francia nyelvtudása miatt az őrnagy tolmács nélkül beszélhetett a hadtestparancsnokával.

- Őrnagy úr! – kezdi Bem. – Ön három gyalogosszázaddal, félszázad huszárral és egy gyalogsági félüteggel menjen ebbe a faluba! – és mutatja a térképen.

- De hiszen ott nincs is ellenség!

Bem előbb mérgesen végigméri az akadékoskodó tisztet, aztán kurtán csak ennyit válaszol:

- Lesz!

- Igenis, altábornagy úr! Mi lesz a teendőm?

- Megtudja, mihelyt megérkezik!

Bem dühösen néz, de az őrnagy nem mozdul. Sőt, kérdez:

- Mégis tudni szeretném, mihez tartsam magam, altábornagy úr. Mire számítsak?

Bem elmosolyodik. Most már ismerős neki a tiszt karaktere.

- Csak nem a haditervemre kíváncsi?

- De igen, altábornagy úr.

- Tud ön hallgatni?

- Igen, altábornagy úr!

- Én is. Távozhat.

——

Fejezzem ki magam még érthetőbben?

Atlantisz hívása

Valami újra felsziszeg,

Valami egyre közeleg;

Egyre gyűlnek

Seregelnek

A vízözön-fellegek.

—–

A világ? Gyanútlan, buta.

Globalizáltan ostoba,

Talán fel sem ocsúdik soha.

A globalizált létezés

Üdvösségnek nagyon kevés,

Nem az élet

Aranyalmafája,

Hanem csak a süket világ

Kopár

Golgotája.

—-

Valami ront földet-eget,

Valami újra fenyeget;

A Halál már ünnepelve

A világgal

Enyeleg.

—-

Globalizált pénzuralom

Áporodott,

Rohadt-alma

Hatalma,

Mint a szikraesőbe vetett szalma.

——-

Valami áttör nem-hiten

Felén ront sápadt réteken;

A Lét íze keserű,

És terjed

Egyre terjed

A deja vu…

—–

Valami újra felpörög,

Valami ismét itt röhög,

Elsötétült a Teremtés

És a Menny

Dörög.

—–

Sziklasírból,

Tengersírból

Ki kellene jönnöd,

Ahelyett, hogy a létedet

Elfakuló

Emlékekbe öntöd.

—–

Ördög röhög,

Lét könyörög,

Fortyog, zajong

Már az Áradás,

Nem segíthet más:

Csak a Feltámadás.

—-

Valami karmos láb dobog,

Valami újra itt kopog;

Globalizált gyanútlanság

Lapos agya

Csikorog.

—-

Utazgatnak,

Sikkasztgatnak,

Gondolkodni halasztgatnak,

Problémákat marasztgatnak,

Szabadságról csak a pénz beszél,

Azt hiszik, hogy vízözöntől

Véd

Az útlevél.

—–

Jöjj, Atlantisz,

Jöj elő,

Fényesedjék az idő;

Térjen észre

A részeges

Ráció,

Légy szenzáció,

Hogy az álszent és idétlen

Globalizáció

Mégse legyen

Az utolsó stáció.

Szőke nő zűrben az űrben - LXXXIV.

NYOLCVANNEGYEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Ed kiáltása visszhangot vetett a kongó vezérlőteremben, aztán lassan elhalt.

- Karen, az Istenre! Vissza ne gyere!!!

Karen ösztönös mozdulatot tett, mint aki levegő után kapkod. Szegény, szegény Ed! Ezeknek a gazembereknek a hatalmában van!

Nem, nem mehet vissza. Tudta, hogy nem mehet vissza. Teljesen hiába. Minden hiába.

Émelygett, a gyomra felkavarodott, torkát feszítette a rosszullét. Görcsösen kapaszkodott a vezérlőpultba, hogy el ne zuhanjon.

Most idegen hang szólalt meg:

- Karen Bozchana Kadlecikova! Semmi értelme szökéssel próbálkoznia! Nincs esélye! Adja meg magát!

Nem a nagyfőnök volt, hanem valaki más, Karen számára ismeretlen férfi. Talán egy tiszt.

A szőke nő kétségbeesetten küzdött a pánikkal. Elhomályosuló tekintete előtt összefolyt a panorámaképernyő, a vezérlőpult, a terem egész berendezése. Előbb egy szék után kapott, aztán rájött: ha leül, többé nem tudna felegyenesedni.

Erőteljes rázkódást érzett, valami üzemesen rángatózott a közelében. Talán az ismeretlen erő? Már birtokba vette volna a könnyűcirkálót, és máris magával rántja valami ismeretlen helyre? Karen rezignáltan felnézett.

Nem. Még nem viszi a hajót semmi sehová. Csak a keze remeg.

Újra felreccsent az idegen hang:

- Karen, ha nem adja meg magát, Ed Philips és Erich Schellenberg meghalnak! Nincs sok ideje, Karen!

A szőke nő csaknem felüvöltött fájdalmas indulatában. A keze görcsösen remegett a vezérlőpulton, gyomra felkavarodott, vitustáncot járt benne düh és kétségbeesés; hol az egyik kezdett elhatalmasodni, hol a másik.

Gazemberek!

Az ájulás küszöbén állt. Túlságosan sok halált látott már maga körül, felrémlett előtte a szétmarcangolt, megcsonkított, felakasztott emberek holttestének látványa, Bundy Cassidy és Adam agyonlövése¸ sebek, vér, vér és vér. Mindenütt vér. Elviselhetetlen votl a gondolat, hogy Edre és Erichre is ugyanilyen sors vár, de semmit sem tehetett értük, egyáltalán semmit.

A gondolat elkeserítő volt. Tehetetlen. Esélytelen. Magányos. Kiszolgáltatott. Eszköz mások kezében, ismeretlen hatalmak nehezen felmérhető játékterének porondján szél által odasodort tehetetlen porszem, akire hol ez tapos rá, hol meg az.

Pedig már legalább nagy vonalakban sejteni kezdte, mi is zajlik körülötte.

Keze remegése lassult, viszont görcsösen megrándult a rekeszizma.

- Nincs esélye, Karen! Adja meg magát! Térjen vissza, vagy közölje annak a helynek a pontos koordinátáit, ahol most tartózkodik!

Karen szeme tágra nyílt a meglepetéstől. Nem tudják! Nem tudják, hol van! Sejtelmük sincs!

Már le is huppant egy székre, és akkorát sóhajtott, hogy az egész vezérlő beleremegett. Nem tudják! Fogalmuk sincs.

Volt valami még fontosabb információ is a közelben, de egyelőre bujkált előle. Szeretett volna utána kapni. Valamire rá kell jönnie, ami itt van egész közel, az orra előtt.

Aztán megértette.

Ha valóban képesek lennének átvenni a hatalmat a hajója fölött, nem vesződnének a zsarolással, egyszerűen elfognák a könnyűcirkálóval együtt, hiszen akkor oda irányíthatnák a hajót, ahová akarnák.

Csaknem felnevetett. Felpattant a székről. Rosszulléte elmúlt, már csak azt érezte, hogy pokolian szomjas. A vezérlőpult ellátószekrényéhez lépett, megnézte, milyen frissítők közül válogathat, engedett magának egy nagy pohár jóízű szénsavas italt, és nagy lendülettel megitta. Utána még két pohárral.

Blöffölnek. Valójában nincs hatalmuk a hajója felett.

Illetve: valószínűleg van, de sokkal korlátozottabb annál, amit vele akarnak elhitetni.

Ezt most nagyon át kell gondolni.

Valami távoli hang az agya valamelyik sarkából határozottan azt súgta: van esélye.

De mire?

Folytatása következik.

Ne bántsd a magyart - III.

Pontosan egy éve kezdtem írni. Tudatosan vártam erre a napra, hiszen a regény egész első része is november 18-án játszódik – egy teljesen más évben.

A második részt most írom. Ez már egy teljesen más történelemben zajlik. Mondhatnám azt is: új idősíkot nyit. A valóságos históriához képest egyetlen jelentős változás történt: a főhősöm életben maradt. Minden más változás más ennek a következménye.

Közben még mindig folyamatosan gyűjtöm az anyagot; a gépem mellett egy könyvespolc tele az ide vonatkozó kötetekkel, és a vincsesztereimen is van néhány ezer oldal a témáról.

Ezzel nem szabad kapkodni.

A magyar történelem egy fontos pillanatában, valaki, akinek a valóságban is tovább kellett volna élnie, életben marad. Megváltozik a történelem. Talán nem az elszalasztott lehetőségekről fog szólni…

Ha a múlt másképpen is történhetett volna, a jövő is lehet másmilyen.

Nincs eleve elrendelés.

Az első rész végén, a hirtelen életveszély elmúltával hősöm önvizsgálatot tartott. Megértette, hogy meghalt volna, de tovább élt. Azt is, hogy neki talán így lesz nehezebb.

A feladat nagy. Az íróé is, a hősé is.

A hős szembenéz a magáéval:

Veni vincere invictum.

November közepén

Zörög a száraz fűcsomó,

Lehullt a sok levél,

Elszunnyadt már a körtefa,

És közelít a tél.

—-

Bágyadt az ég, a lomha Nap,

Felhőágyon lebeg,

És megvénült az egykori

Vad nyári fergeteg.

—-

Díszruhát ölt a büszke ősz,

Ragyog földön-hegyen;

Azt szeretné. hogy búcsúja

Verőfényes legyen.

——-

Emlékeink füstoszlopa

Az égben tekereg,

Élénk a múlt, mesélne még,

S a jelen szendereg.

—–

Világom centrumában áll

A kicsi házikó,

Benne meghitt öröm fogad,

S a drága Anikó.

—–

Flancot nem ismertem soha,

S a bankszámlám makog;

Kincstáram mégis végtelen:

Nagyon gazdag vagyok.

—–

Mint meteorok zápora

A nyári éjszakát,

Betölti fénnyel a jelent

Az egyre több barát.

—–

Távozni készül már az év,

Lehullt a sok levél,

Átölelem a Hitvesem;

Hadd jöjjön hát a tél.

Csöves betlehemes

Ezt a darabot ma kezdtem írni a Hahota kérésére. A címmel nem feltétlenül vagyok elégedett; talán csak munkacím.

Három hajléktalan betlehemest rögtönöz. Az alapötlet Balázséktól származik. Természetesen nagyon kényes szituáció. Nem szabad puszta aktualizációvá válnia, szerencsére a téma az ilyesféle értelmezéseket eleve magában hordozza.

József, a názáreti kézműves, aki már kétezer éve szállást keres…

Az évek során már sok és sokféle betlehemest írtam már, és az utóbbi években egyértelműen az átlagtól, a sablontól eltérő különleges darabok voltak túlsúlyban.

Egy betlehemes játéknak sajátos koreográfiája van, az attól való eltérés mindig kockázatot jelent. A betlehemes tradíciókat és a Hahota dramaturgiáját azonban muszáj valahogy összehozni, ez pedig már maga is bizonyos mértékben kihívás. Főleg akkor, ha ilyen feltételek mellett nem öt-tízperces, hanem 35-40 perces darabra van szükség. És a hangulat megvalósítása kötelező.

Ez sem lesz hát szokványos betlehemes…

Ez a munka valamiféle előrehozott ádventet teremt és ez jó. Az évek gyorsan növekvő száma érleli az embert; egyre inkább észrevesszük a szépet, ott is, ahol korábban nem. A fiatalkori türelmetlenség múltával elmélyül az öröm, tartalmasabbá válnak a meghitt pillanatok, növekszik az érzelmi intenzitás.

Rájövünk: a várakozás talán ugyanolyan fontos, mint maga az ünnep – sőt talán éppen ez teszi a karácsonyt is annyira csodálatosan meghitté.

A mi családunkban a karácsony nagyon fontos ünnep.

Most olyan munkám van, ami karácsonyi hangulatot csempész a váratlanul szép novemberi hétköznapokba.

A néhai II. Rákóczi György

Megy, mint a hal a varsába,

Megy a svéddel parolára,

Éjfekete kakasszóra,

Gonosz szóra,

Hamis szóra.

Gonosz órán halál terem,

Mit tervezel, fejedelem?

—–

Akár a hal a varsába,

Indul lengyelek honába.

Aki téged sose bántott,

Megtámadod a barátot?

Folt esik tiszta neveden,

Mit cselekszel, fejedelem?

—–

Akár a hal a varsába,

Indul Krakkó városába.

Sötét felleg gomolyodik,

A svéd haza takarodik,

Tatár lába a kengyelen,

Mire vársz még, fejedelem?

——

Akár a hal a varsába,

Indul széles Visztulára,

Holtat hurcolnak a lovak,

Amerre csak nézel: hadak,

Nyakadon a veszedelem,

Most mit teszel, fejedelem?

——-

Akár a hal a varsába,

Indul a had a csapdába,

Fejedelme éjjel oson

Keresztül falun, városon,

Seregednek rablánc terem,

Váltsd ki őket, fejedelem.

——

Akár a hal a varsába,

Indul utolsó csatába,

Jön a halál hideg vasa,

S nagy hadával Ali pasa.

Sisak mért nincs a fejeden,

Hol a kardod, fejedelem?

—-

Akár a hal a varsába,

Indul atyái honába,

Nincs már se jólét se béke,

Véres Erdélyország éke,

Hazád: megkínzott holttetem;

Szegény, szegény fejedelem…

Ezrével széled szét a világba a magyar fiatalság. Ahogy válságkorszakokban mindig – de az utóbbi évszázadokban mikor nem volt válságkorszak?

Most már nap mint nap találkozom középkorú és idősebb emberekkel, akik néhány mondat után megjegyzik:

- A gyermekeim? Külföldön! Lehet, hogy a büdös életbe’ sohasem látom őket többé. Sajnos igazuk van, idehaza nem lehet megélni. Elfogadok én mindent, eleget győzködtek, de hogy az unokám nem fog magyarul tudni, azért szégyellni fogom magam, amíg élek.

Legalább három embertől hallottam ezt – csaknem szóról szóra…

És könnyen lehet, hogy néhány éven belül magam is pontosan ugyanebbe a helyzetbe kerülök…

———

Néhány hónappal ezelőtt történt:

——–

Menyus és haverjai elhatározták, hogy Itáliában próbálnak szerencsét. Olaszul csak ketten tudtak a brancsból, a többiek abban reménykednek, hogy majd rájuk is ragad valami Dante és Petrarca nyelvéből.

Meglepően hamar találtak munkát a napfényes Mantova városában.

Az első munkanap végeztével vacsorázni mennek. Találtak egy rokonszenves, teraszos helyet, ami nem tűnik drágának.

Eurójuk kevés. Kézenfekvőnek tűnik a megoldás:

- Rendeljük meg a legolcsóbb kaját! – mondja az egyik olaszul értő fiú.

- Mi az?

- Valami tésztás mütty.

Rendben, jöjjön a legolcsóbb kaja.

Jön a szép szál, latinos külsejű pincér, és a két nyelvismerő dallamos talján nyelven megbeszéli vele a vacsorát.

A többiek hallgatnak. Menyus is. Kutykuruttyot se ért olaszul.

Hanem…

Hé, itt gáz van!

Az egyik lány nagyon is rajta felejti a szemét az olasz pincérPedig ezt a ropogós húsú gesztenyebarnát Menyus magának nézte ki.

A fene a pincérbe!

Nézi, és egyre jobban utálja.

A pincér jó vágású, megnyerő arcú, kedves mosolyú srác, legfeljebb harminc lehet. Ápolt, tiszta és rendes.

Ő, Menyus pedig nyúzott, köpcös és elhanyagolt. Jó, nincs tripla tokája, az csak a látszat. Csak dupla. Ha ügyesen emeli a fejét, az se látszik. Ennyi úszógumi meg kell, az adja a tekintélyt.

Fene ezt a pincért, menjen a fenébe, és küldjenek ide helyette valami hetvenes bányarémet!

Próbálja cikizni a pincért:

- Tipikus digó!

Nem jön be. Rá se hederítenek.

Jön a pincér, leteszi az asztalra az étket.

Menyus nem bírja tovább. Robban. Rárivall a pincérre. Úgyse érti a digó:

- Én húst kértem, baszd meg!

Mire a pincér elmosolyodik, végigméri Menyust, és azt mondja:

- Ehhez nem jár hús – baszd meg!

Szelíd mosolyú őszutó

Szelíd mosolyú őszutó,

A szél lágyan suhan,

Hajnalban néha csíp a dér,

S az Idő elrohan.

—-

Lehullt tömérdek vén levél,

A sok fa már telel,

Fájós derékkal jár a Nap,

S az Idő elszelel.

—-

Nosztalgiából él a Hold,

Csak emlék már a nyár,

Őszül a csendes láthatár,

Az Idő meg nem áll.

——-

Az Élet vénül, ám a Csók

Örökre megmarad,

A Vágy nem őszül meg soha,

Bár az Idő szalad.

——-

Ha meghalunk, lelkünk talán

Majd új létet fogan,

Ősz lesz a földön, s az Idő.

Majd akkor is rohan.

Szőke nő zűrben az űrben - LXXXIII.

NYOLCVANHARMADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A Chengdou osztályú, kínai gyártmányú könnyűcirkáló biztonságos távolságban keringett a hatalmas égitest körül. A roppant gázbolygó kavargó barnás színű tömegei állndóan ott vibráltak a panorámaképernyő sarkában, a gázóriás mögött pedig a messzeség mélyén ott vöröslött a valószerűtlen sötétvörös fényű, roppant csillagszörnyeteg.

Valószerűtlen, szinte felfoghatatlan.

Mintha valami mese díszletei volnának. A legkisebb királylány messzire elkódorgott otthonról, már rég túlment azon zord vidékeken is, ahol a madár se jár. Valahol a világvégén jár, a bíborvörös közöny, és a saját tohonya végtelenségében lappangó rozsdabarna Semmi világában, ahol a mindenségbe ásítja gyilkos szenvtelenségét a trónjáról letaszított, tehetetlen végzet.

Az örökkön mozgásban lévő, időnek fittyet hányó, dermesztően tunya és távlattalanul túlméretezett kozmikus meddőség, amely elrendelt örökmozgásában maga volt a reménytelen mozdulatlanság.

Valami nem így van.

Valahol itt kell bujkálnia a Boszorkánynak…

A szőke nő leroskadt a vezérlőpult elé, és próbált lassú, mély lélegzetet venni, ne hatalmasodjon el rajta a sikoltani készülő pánik.

Próbáljunk értelmesen gondolkodni…

Az a bizonyos akarat igen távolról, és teljesen ismeretlen hatásfokkal keríti hatalmába a hajót. Mibenlétét annak idején maga fejtette meg. Azt is sejti, hol lehet az illető számítógép: az Ekhidna felszínén, NewAcropolis városa alatt.

Ugyanott, ahol a térmanipulátor.

Karen nagyot sóhajtott. Hihetetlen dolgok örvénylő áradata zuhogott rá kimeríthetetlen bőségben már hosszú napok óta. Voltaképpen mennyi ideje is? Sejtelme sincs.

Meg kell próbálnia valamiféle rendet rakni, és információvá alakítani ezt a hihetetlen káoszt. Legalábbis egy részét.

Hol kezdje?

Nézzük csak, miféle nyomokra bukkant, mi az, amit tud, és mi az, amit csak sejt?

Amikor rabszolgának adták el, és Ed Philips tulajdonába került; a Monsterland-en a férfival azt próbálták kinyomozni, mi lehet a bolygón időnként megjelenő, ökológiai értelemben oda nem tartozó szörnyek titka. Meg egyáltalán: miféle okok állhatnak a Monsterland-en zajló különös események hátterében.

Lényegében fény derítettek a titokra – azazhogy kiderült az magától, de semmi hasznot nem hajtottak a Monsterland lakossága számára, mert ők maguk is a megmagyarázhatatlanul eltűnt személyek számát szaporítják. Az öreg Schellenberg bizonyára gyászolja a fiát…

Az ottani eseményeket a térmanipulátor okozza, a szerkezet, amelyről azóta azt is megtudta, hogy NewAcropolis alatt lappang. Helyesebben szólva: az Ekhidna egész élettelen síkja nem más, mint maga a térmanipulátor.

A térmanipulátort üzemeltető hatóság (vagy magáncég, esetleg gengszerbanda – semmiben sem lehetünk többé biztosak) üldözőbe vette Morgensohn-t, akiről egyébként ő sem tudja, hol is tartózkodik jelenleg. Max Boyarról, aki állítólag az ügyvéd testőre vagy a segítője volt, kiderült, hogy alattomos áruló, utolsó gazember. Egyértelműen a térmanipulátort üzemeltetőknek dolgozik – azok meg kutyába sem veszik, amit éppen előtte demonstráltak.

Karen töprengett. Volt valahol egy vigasztaló gondolat a tudata legmélyén, de nem volt képes maga elé idézni, és szavakba öltöztetni.

Morgensohn azzal a céllal bérelte fel őt, hogy aztán feleségül vegye, és túsznak állítsa maga helyett a Herculián. Ebben az albínónak alighanem igaza volt. Az ügyvéd megszökött volna, és ő már azt is tudja, mi lehetett Morgensohn valódi célja. Elképzelhető, hogy ezt már nélküle is elérte.

Sok zavaros pontja van még a történetnek.

Hirtelen eszébe jutto valami. Egy név:

Phoenix Alapítvány.

Ki és hol említette ezt?

Hitelen harsány reccsenés hallatszott.

Mintha valaki köhintett volna.

Karen megdöbbent. Eddig úgy tudta, egyedül van a hajón.

Csaknem egy teljes másodpercbe telt, mire rádöbbent, hogy emberi szót hall. Férfihangot. Akkor az is eljutott a tudatáig, hogy ki beszél.

Ed Philips!

- Karen! Karen Bozchana Kadlecikova! Ed Philips vagyok. Karen, ha nem térsz vissza ide huszonnégy órán belül, engem és Erichet ezek megölnek! Tudom, hogy hallasz, Karen.

Pillanatnyi szünet. A szőke nő dermedten állt.

Hirtelen újra felhangzott Ed hangja:

- Karen, az Istenre! Vissza ne gyere!!!

Karen Bozchana Kadlecikova úgy állt, mint a sóbálvány.

Folytatása következik.

Alternatív történelem - XV.

Az alternatív történelem egyik küldetése, hogy kellő ellensúlyt biztosítson a hivatalos történettudomány adta szemlélet leegyszerűsítő és dogmatikus megnyilvánulásaival, végzetelvre támaszkodó vonulataival szemben.

Magyarán: az alternatív történelem feladata a távlatteremtés, illetve a távlatok megmutatása, ezért valójában a jó alternatív történelem és a jó történettudomány egymásra figyelve, egymást értékelve, együtt érvényesek.

Ehhez csak két nélkülözhetetlen tényezőre van szükség: jó alternatív történelemre és jó történettudományra.

Hogy mit is jelent, vagy mit is jelenthetne ez a gyakorlatban, arra két példám is van.

PÉLDA/1

Képzeljük el, hogy 997-ben az Árpád-ház két tagja, az egymás ellen harcoló István és Koppány mindketten elesnek az egymás ellen vívott harcban. Háborúban ez megtörténhet, időnként meg is történik, és semmiféle szükségszerűség nem írja elő, hogy a csatában valaki elesik vagy életben marad.

Hazánkban állandósulnak a pártharcok az Árpád-ház különböző tagjai, illetve keresztények és pogányok, valamint egyes hatalomra törő törzsi és nemzetségi vezetők között. Többen is próbálkoznak az ország uralmuk alá vetésével, de egyik sem rendelkezik Szent István tehetségével, illetve különböző okok miatt egyik sem képes a terveit valóra váltani. Hol itt, hol ott jönnek létre ideig-óráig fennálló hatalmi központok, amelyek különböző, állandóan változó szövetségek tagjaként küzdenek egymás ellen.

Elérkezik az idő, amikor beavatkozik a külföld. Az egyik magyar vezető bizánci, a másik pedig német segítséget kér. Ennek következtében aztán idővel az ország egyik felét II. Bazileiosz, a másikat pedig III. Henrik hódítja meg.

A kettészakítottság állandósul, a magyarság egyik fele a görögkeleti, a másik a római katolikus kultúrkörhöz csatlakozik, és ezerévnyi viharos történelem után pedig a jelenlegi Európában létezik egy kelet-magyar és egy nyugat-magyar kultúra eltérő nyelvvel, hagyományokkal és írással.

Képzeljük el, hogy ilyen helyzetben a történettudomány hány tonna zöldséget hord össze arról, hogy Európa közepén mennyire nincs, nem is volt, és nem is lesz realitása az önálló magyar államiságnak…

Ebben a helyzetben milyen hatást keltene egy alternatív történelmi mű, amely olyan világot állítana az olvasó elé, ahol István herceg nem hal meg a Koppány elleni csatában, hanem magyar király lesz, egységes római katolikus egyházat alapít, egységes közigazgatást szervez, később szentté avatják, és az általa létrehozott állam félezer éven át a térség legerősebb hatalmaként létezik, amíg a török terjeszkedés három részre nem szakítja?

A történettudomány nyeregben érzi magát az alternatív történelmi művel szemben, hiszen ő „bebizonyította”, hogy minden úgy történt.

Igen. De semmivel sem képes bebizonyítani, hogy nem történhet másképpen.

PÉLDA/2

Képzeljük el, hogy 1457-ben V. László nemcsak az idősebb Hunyadi fiút, Lászlót, hanem annak öccsét, a fiatal Hunyadi Mátyást is kivégezteti. Hatalmában állt, a lehetősége megvolt rá.

Ha ezek után az ehhez a történelmi verzióba tartozó XXI. században megjelenne egy alternatív történelmi regény, amely a nagy Hunyadi Mátyás királyról szólna, miféle gúnykacajjal fogadná azt a történettudomány? Hogyan szednék ízekre?

Feltehetőleg „objektív” érvekkel bebizonyítanák”, hogy az 1457 utáni esztendők nem kedveztek egy nagy formátumú magyar uralkodó fellépésének, hogy a külső és belső körülmények eleve alkalmatlanok voltak arra, hogy azon időszakban a szétzilált Magyar Királyságban egy jelentős uralkodó korszaka jöhessen, és szükségszerű volt, hogy az ország a feudális anarchiába zuhanjon…

A példáim olyan alaphelyzetekből indultak ki, amelyekben a valóságos magyar történelemnél rosszabb körülmények jöttek létre. Mindkét esetben arról volt szó, hogy meghalt valaki, aki a valóságban tovább élt.

A jelenleg készülő alternatív történelmi regényem olyan szituációt tárgyal, ahol a valóságosnál jobb körülmények keletkeznek.

Tovább él valaki, aki a valóságban meghalt…

Folytatása következik.

Isten bennünket nagyon túlbecsül

Isten bennünket nagyon túlbecsül,

Hogy ide, ahol a jövő feszül,

A múlt éppen ezer szilánkra hull,

A csúf jelen vonít gazdátlanul;

És divatot diktál a kárhozat,

Éppen minket tett, és nem másokat.

——–

Isten bennünket nagyon sokra tart,

Ha itt, ahol már nem látszik a part,

Pénz adóztatja a szeretetet,

A szabad csak azt jelenti: lehet;

A bizalmát éppen belénk veti,

S a vízözönt ezért késlelteti.

—-

Elvont, harsány eszme-banda;

Kívül fényes, belül sanda,

A nép

Ripacsokért

Lelkesül;

Isten minket

Nagyon túlbecsül.

—–

Friss elbutulás: atlanti,

Bálvánnyá lett a briganti;

Vagyon gyűlik

Szellemi fagyon;

Isten minket túlbecsül

Nagyon.

——

Eltakarják, mint penész a savót,

Álságos eszmék a hazug valót,

A pénz az értelem trónjára ül.

Isten bennünket

Nagyon

Túlbecsül.

—–

A szakadék mögött jövő hona,

Isten mondta, hogy jussunk el oda,

De hagyjuk ideát

A gőg dühét,

A pénz hullaszagát,

S az elrendelés gonosz mákonyát.

—-

Isten bennünket becsül

És szeret;

Mert híd vagyunk

A Szakadék felett.

Megy, vagy nem megy?

A 48-as szabadságharc kezdetén a nemzetőri alakulatok igen gyakran bizonyultak megbízhatatlanoknak. A nemzetőrség afféle alkalmi katonaság volt, tagjai cenzus alapján törvénybe iktatott kötelezettség alapján szolgáltak.

Megesett, hogy a néhány hetes szolgálat letelte után akkor is hazamentek, ha a sereg éppen sorsdöntő csata előtt állt. Sőt, sok egységük kifejezetten erről volt hírhedt.

Tisztjeik egy részét maguk választották, a magasabb beosztásokba meg a hatóság nevezett ki parancsnokokat – egy részüket egyáltalán nem a katonai szakértelem alapján. Némelyikükből később a szabadságharc hőse lett, de a kezdet kezdetén a legtöbbjük nagyon komolytalan volt.

A schwechati csatában Görgey tábornok parancsot adott egy nemzetőr őrnagynak, egy pesti nemzetőrzászlóalj parancsnokának:

- A zászlóaljával azonnal induljon jobbra, az erdő felé!

A megszólított – pocakos, szemüveges, joviális küllemű férfiú, civilben hivatalnok a pesti városházán – kedélyesen rámosolygott vezénylő tábornokára, és megkérdezte:

- Nem volna helyesebb balra menni, kérem alássan?

Nem ismerte még Görgeyt.

A szigorú, zord lelkületű egykori Nádor-huszár főhadnagy nem ilyen parancsteljesítést várt el.

A tábornok pisztolyt szegezett a gömbölyded őrnagyra.

- Megy, vagy nem megy?

Az őrnagy úr rettenetesen megszeppent.

- Ah! – visította. – Persze, hogy megyek, kérem alássan, csak a szerény véleményemet akartam megmondani.

Görgey erre hidegvérrel felhúzta a kakast.

- Ah! Jaj! Megyek hát, kérem alássan! Megyek! Rohanok! Röppenek! Repülök, kérem alássan!

————

Fejezzem ki magam még érthetőbben?

Őszi etűd

Szélben hullámzó fűcsomók

Az árokpartokon;

A kóbor Alkonyat

S az Ősz

Már régóta rokon.

—–

Panasz-brácsáján búg a szél,

És eső szemereg,

Sötét takarót öltenek

A csillag-fellegek.

—-

Sápadtan muzsikál a Hold,

Felhők közt andalog,

Bánatos hegedűszavát

Hallják a csillagok.

—–

A Tejút oly halk, távoli

És messzi régió;

Ott fentről tán az Élet is

Halvány impresszió.

—-

A messzeségek szólamát

Az Idő inti be;

Mert ő a csillagzenekar

Éltes karmestere.

Animációs Mohács - X.

A magyar kormányzat – bár jó előre tudomást szerzett a török támadásáról, csak valamikor június közepe táján adott parancsot, hogy a királyi csapatok július 2-án Tolna térségében gyülekezzenek. A dátum már csak azért is érthetetlen, mert az oszmán hadak hónapokkal korábban megindultak, és a közismerten lassan mozgó török főerőkkel szemben komoly védelmi akciókra csak akkor lett volna idő, ha idejében összegyűjtik a rendelkezésre álló erőt.

Ha Mátyás védelmi háborúival vetjük össze az 1526-os intézkedéseket, még inkább kiviláglik amatőr és szánalmas mivoltuk.

Mátyás király annak idején messzemenően hasznosította a török elleni háborúk nyújtotta harci tapasztalatokat.

Rádöbbent például arra, mennyire fontos a Duna felügyelete. Ezért kitűnően megszervezett és felszerelt dunai hadiflottát állított fel, amely a folyam vízéről kiválóan támogatta a szárazföldi hadműveleteket.

A hadiflottát Mátyás halála után sürgősen feloszlatták. Oka a pénzhiány volt, magyarán: a kapzsiság.

Jellemző, hogy Mohács előtt öt évvel, amikor a török megtámadta Nándorfehérvárt, a Mohács mellett táborozó magyar seregben valakinek eszébe jutott, hogy meg kellene keresni Mátyás egykori naszádosainak utódait, hátha tehetnének valamit (??)…

Báthory András kapta a feladatot, menjen el a Körösök vidékére, ahol az egykori naszádosokat letelepítették…

Ilyen védelmi előkészületeket tettek akkor, amikor a török már az ország kapuját, Nándorfehérvárt vívta…

A július 2-i dátum azért is felelőtlen döntés, mert az ország urainak tudniuk kellett, hogy a török addigra már eléri Magyarországot, bármilyen lassan halad is. Így is lett: a szultán éppen július 2-án kezdte meg az átkelést a Száván.

Az átkelés három napot vett igénybe, és több ezer áldozatot szedett. Úgy, hogy közben a kutya sem háborgatta a török erőket. Szervezettebb ellenséggel szemben az ilyen logisztikai baklövések végzetesek lehetnek…

Ezután a török Pétervárad felé indult, ahová július 11-én érkezett meg. Ez a vár voltaképpen az elveszett Nándorfehérvárt volt hivatott pótolni, elzárta a Dunát. A török nem kerülhette meg.

Pétervárad várát Alapi Gáspár védte körülbelül ezer katonával. Négyszer vagy ötször ennyire lett volna szükség. Ha azonban van felmentő sereg, és időben érkezik, a helyzet nem reménytelen.

Alapi Gáspár és katonái tizenhat napig sikerrel védekeztek, két általános rohamot vertek vissza.

Felmentő seregnek híre-hamva sem volt, a környéken csak Tomori Pál alakulata tartózkodott.

Létszáma: kevesebb, mint ezerötszáz fő…

Folytatása következik.

Gyönyörű november

Vidám, fényes napsütés jött

Az ősz derekán,

Verőfényben sóhajt fel

A kis veréb a fán.

—-

Ünnepel minden gyümölcsfa,

S az összes kis bokor;

Amit élünk, mindig az

A legszebb férfikor.

—-

Boldog napfény ringatózik,

Mint szélben a nád,

Van verőfény, őszi mosoly,

Gyönyörű család.

—-

Család, szerelem, szép munka,

Öröm: száz csupor;

Ezektől ilyen szép ez

A legszebb férfikor.

—–

Lehet, hogy pár hónap múlva

Megvisel a tél,

Mégis: gyönyörű november,

S boldog, aki él.

—

A gyönyörű novembernek

Fogjuk a kezét,

Se vihar, se infláció

Ne fújhassa szét.

——

Esteledik, a Nap immár

Lefelé halad,

Káprázatos novemberünk

A miénk marad.

—–

A bánat tán előkelő,

Meg sokba kerül,

Perspektívát csak az öröm

Hozhat egyedül.

—-

Még pénzért se nyeríthet

A trójai faló,

Társaságban unatkozni

Öltönynek való.

—–

Örömkonzervet nem terem

Holmi sík vidék,

A takarékossághoz meg

Messze van az Ég.

—-

Másutt nőhet júliusban

Karácsonyi fánk;

A gyönyörű novemberben

Van a mi Hazánk.

Szőke nő zűrben az űrben - LXXXII.

NYOLCVANKETTEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Karen a körmét rágta idegességében.

- Miféle járművek? – kérdezte. – Hadihajók?

„A vizuális észlelés adatai szerint kis, illetve közepes méretű teherszállítók. Feltételezés szerint többé-kevésbé hadihajóvá alakítva.

- Meg tudjuk védeni magunkat?

Minek kérdezte, amikor úgyis tudja, hogy nem? Miért szalad ki ilyen helyzetben az ember száján ez a kérdés?

„Nem rendelkezünk támadó vagy védelmi fegyverzettel.”

Minek kérdezte meg, amikor úgyis tudta?

„Csupán a kínai szabvány szerinti pajzsok vannak rendszerbe állítva. Védőpajzsok aktiválva. A kínai szabvány gyakorlatilag teljesen azonos az európai és az amerikai szabvánnyal.”

A szőke nő vállat vont. Az valószínűleg a nullával egyenértékű.

„Statisztikai valószínűség szerint az üldöző járművek egyike sem képes olyan fegyverzetet rendszerben tartani, amely a szabványosított védőpajzsok számára veszélyt jelenthet. Ahogy utolérni sem képesek a Chengdou osztályú könnyűcirkálót.”

Karen ettől kezdett egy kissé megnyugodni.

„Az üldözők valószínűsíthető célja: szemmel tartani bennünket mindaddig, amíg valamilyen komolyabb hadihajó a helyszínre érkezik. Feltételezés szerint már kapcsolatba léptek valami komolyabb és erősebben felfegyverzett hadihajóval, és az már útban van ide.”

Karen nyugalma máris odalett.

„Feltételezés szerint arra törekednek, hogy elfogjanak bennünket, mielőtt képesek lennénk a térugrásra.”

Karen most komolyan megijedt. Hát persze! Minél hamarabb el kellene előlük szelelni. Azonnali térugrásra van szükség!

Csakhogy…

A térugrás nem megy azonnal…

- Térugrást, de minél hamarabb! – kiáltott fel elkeseredetten.

„Feltételezhető volt, hogy az igazi legénység minél gyorsabb térugrást akar végrehajtani. Ezen oknál fogva egyenesen a térugrási pont felé tartunk! Néhány perc múlva elérjük!”

Karen újra megkönnyebbült. Boldogan felsóhajtott, aztán az egyik székbe vetette magát a vezérlőpult előtt.

- Térugrást azonnal!

„Szükség van hozzá a koordinátákra, vagy azok hiányában legalább a cél meghatározására!”

- Mehetünk bárhová, csak menjünk már!

„A „bárhová” kifejezés értelmezhetetlen! Konkrétabb és pontosabb adatokat kérek!”

Karen kedvetlenül húzta el a száját. Mindegy, hová, csak el innen, de minél gyorsabban!

- Menjünk a Holdra! – mondta végül. – Elvégre: onnan jöttünk!

„Negatív. A Holdon szociálterrorista zavargások vannak, ostromállapot, egyetlen leszállóhely sem üzemel.”

- Mit bánom én! Akkor menjünk a Földre!

„Ellenjavallt! A Chengdou osztályú könnyűcirkáló egyetlen hivatalos földi szabványnak sem felel meg. A hatóságok álláspontja szerint különféle egyéb osztályú könnyűcirkálók tervdokumentációinak eltulajdonításával építették kínai szakemberek a Holdon. Földi leszállás nem ajánlatos. Az igazi legénységnek sem, mert tapasztalatok alapján egész sor kellemetlenség érheti őket. Hosszas műszaki, egészségügyi és bűnügyi karantén várható.”

Karen a panorámaképernyőre pillantott. Telnek a percek, és a négy kis fénypont még mindig ugyanott van. Kitartóan követik a hajót, és előbb vagy utóbb megérkezik valami náluk sokkal veszélyesebb űreszköz. El kell innen tűnni, de mielőbb!

- Térugrás! Azonnal! – mondta parancsoló tónusban. – Cél: az univerzum valami olyan része, ahol emberi jelenlét nincs!

Valahol ki kell pihennie magát, és gondolkodnia kell, mihez is kezdjen. Időre van szüksége! Akárhová is elmegy, ahol nem háborgatják!

Válaszul a panorámaképernyőn hatalmas csillagtérkép jelent meg. Pirossal jelölve villogott több ezer pontocska.

„Pontos célmeghatározást kérek!”

Karennek fogalma sem volt a csillagtérképről. Azt se tudta, mit jeleznek a villogó pontok.

„Megjelöltem azokat a helyeket, ahol a rendelkezésre álló adatok alapján egyelőre nem tudunk földi kolónia létezéséről.”

Karen azonnal tudta: ez kevés. Sokkal, de sokkal több helyen van emberi jelenlét, mint ahányról bármelyik nyilvántartás is tud! Ha mást nem is, ezt az egyet tökéletesen megtanulta a viszontagságai alatt.

- Mutasd meg azokat a helyeket, ahol emberi kolóniát alapítani eleve lehetetlen!

Talán, ha egy ilyen helyet találhatna, ott valóban képes lenne kipihenni magát.

Válaszul kékesfeketén villogó pontok jelentek meg. Karen csak eg pillantást vetett rá, és megértette: ezen térségekben nincsenek olyan bolygók vagy holdak, ahol emberi jelenlétet kellene valószínűsíteni. Tapasztalatból úgy vélte, ez sem jelent száz százalékos garanciát, hiszen ha a bolygókat nagyjából fel is derítették, a világegyetemben sokkal több lakhatóvá tehető hold van, mint azt korábban gondolták. Erről Ed Philips sokat mesélt neki még néhány nappal ezelőtt. Sok rejzőzködni vágyó, vagy valaki elől menekülő emberi csoport kifejezetten a nehezen felfedezhető holdakat keresi, amelyek valami böhöm nagy bolygó körül keringenek valami kietlennek és élettelennek tűnő területen.

- Ezek közül keress egyet, és menjünk oda!

„Konkrétabb utasítást kérek!”

Karen, aki már félig-meddig beszíjazta magát, felpattant. Persze, a könnyűcirkáló nem hozhat önálló döntést. Akkor sem, ha nyakukon a csatahajó.

Apropó, csatahajó! Nincs még itt?

Még nem látszott semmi új, de Karen ebben sem volt biztos. Akár igen, akár nem, gyorsan kell cselekedni!

Néhány másodperces szemlélődés után rábökött egy óriáscsillagra. A térkép szerint csak egy a Jupiter méretét többszörösen meghaladó nagyságú bolygó keringett körülötte, annak és nem volt holdja.

Azonnal eltűnt a panorámaképernyőről a csillagtérkép, és újra megjelent a négy kis fénypont.

„Térugrás tíz perc múlva!”

Karen azonnal beszíjazta magát, de nem merte becsukni a szemét, egyre a fénypontokat kémlelte. Még mindig négy! Hála Istennek, csak négy!

„Kilenc perc múlva!”

Nem! Már nem négy! Mintha mögöttük kirajzolódnak valami ötödik is!

„Térugrás nyolc perc múlva!”

Karen egyre a szemét meresztette, pedig már hátra kellett volna hajtania a fejét.

„Térugrás hét perc múlva!”

Nem tévedett! Ott van a négy fénypont mögött egy ötödik is, egy sokkal nagyobb! A csatahajó? Úristen!

„A folyamat meggyorsítása! Rendkívüli térugrás! Kényszeraltatás!”

Karen feje hátraesett, a szőke nő elveszítette az eszméletét; következett a fárasztó, kábult, szintetikus álom…

…Kavargott, fortyogott, lángolt és gőzölgött a mindenség. Rettentő dimenziók, űrök, terek, roppant anyagtömegek kavarogtak valami félelmetes, teremtés előtti, alaktalan összevisszaságban. Lángtenger peremén hömpölyögtek a felhők…

Nem felébredt, inkább felijedt. A panorámaképernyőn ijesztően nagy, bíborvörös folt, közelebb valami sokkal kisebb, piszkos világosbarna kavargás. Hasogatott a feje.

„Térugrás végrehajtva!”

Karen bólintott, és kezdett megnyugodni. A fejfájása lassan megszűnt.

A panorámaképernyőn fénylő hatalmas, bíborvörös folt a Nap méreténél sokkalta nagyobb csillag volt. A szőke nő tudta, hogy pokolian messze van, mégis nagyon közelinek tűnt pokoli fortyogásával és lüktetésével; a narancstól a bíborig ezerféle égő színben játszó tömegeinek állandó gomolygásával.

A közelebbi folt méretes gázbolygó volt, a Jupiter is eltörpülne mellette. Holdja nem volt.

A világegyetem egy kietlen és magányos pontja. Megvan a hely, ahol pihenhet, és mindent átgondolhat.

Valami nem stimmelt.

Karen nyugtalanul kotorászott friss emlékei között.

Egyszerre elsápadt.

Honnan tudja a könnyűcirkáló, hogy a Holdon szociálterrorista zavargások vannak?

Elképedve nézett a vezérlőpultra. Nem lehetséges a kapcsolattartás a több fényévnyire lévő helyszínekkel. Nincs rádió, nincs telefon – semmiféle eszköz sem képes kapcsolatot teremteni. Térigrást lehet tenni a Földhöz, de innen beszélni a földiekkel nem.

Az akarat!

Lehetséges, hogy az ismeretlen akarat újra manipulálja a könnyűcirkálót? Esetleg úgy, hogy a hajó nem is sejti?

Most mit tegyen?

Folytatása következik.

Alternatív történelem - XIV.

Az alternatív történelem azon pontok egyike, ahol közvetlenül érintkezik egymással történelem és irodalom.

A két fogalom közül az irodalom az, ami mérhetetlenül idősebb a másiknál. A történelem – tudományként és tantárgyként – néhány száz éve létezik, az irodalom meg egyidős az emberrel.

Ha az irodalom a múltról beszél, az mindig fikció. Akkor is ha valóságos személyekről és valóságos eseményekről szól – a valóság nyomvonalának megfelelően. Ezt nem is tagadja, sohasem akar autentikus történelmet írni, sohasem é az egyedül üdvözítő kinyilatkoztatás szándékával.

Ezzel együtt: Az irodalom mindig hívebb, perspektivikusabb, hitelesebb és maradandóbb képet szolgáltat az ábrázolt korról – mert emberközpontú.

A történettudomány önmagát többé-kevésbé az irodalom ellenében fogalmazza meg. Általában azt állítja, hogy – azzal ellentétben – a tényeket, a valóságot veszi számba.

Hogy ez mennyiben igaz, vagy mennyiben nem, arról később.

Az irodalom elnevezése megtévesztő; mintha a fogalom lényegi, alapvető vonása lenne az írásbeliség, mintha nélküle irodalom nem is létezhetne. Ami persze alapvető tévedés; az irodalom egy igen jelentős része – és motívum- és toposzkincsének zöme – hosszú ideig a szóbeliségben hagyományozódott, amely az értékeknek sokkal megbízhatóbb őre, mint az írásbeliség.

A történettudomány is az írásbeliség kezdetétől számítja önmagát; ami minimum hanyagság és következetlenség. Az írásbeliség (azaz a jelenlegi tudomány számára olvasható és érthető írásos források kora) ma valamikor Kr. e. 3100 – 2900 között kezdődik. Egyáltalán nem biztos, hogy előtte nem volt írásbeliség. Az meg végképp nem az, hogy történelem sem volt.

A történettudomány az emberiség múltját jelenleg kétféle séma alapján képes értelmezni:

1. A jelenleg uralgó sablon az egyenes vonalú fejlődés képlete. Ez lényegében azt jelenti, hogy csak egyetlen történelem volt, és az többé-kevésbé nyílegyenesen vezet a homo sapiens evolúció szülte kiemelkedésétől a jelenlegi globalizációig.
2. Ma kevésbé népszerű séma a körkörös vagy spirális fejlődés képlete. Ebben tagadhatatlanul több a fantázia, az általunk ismert múltra (is) jobban hasonlít, viszont hasonlíthatatlanul több probléma van vele, az elsőnél jóval nehezebben kezelhető.

Mindkét típusra jellemző a séma szinte korlátlan uralma. A képletszerűség átveszi a hatalmat, egyszerűsít, sommás megállapításokra vezet, elmossa a múlt arcképét, tönkre silányítja, kiszikkasztja, szinte kiszivattyúzza belőle az élet minden csepp valóságát, ízét; szürke és arctalan idomokat alakít ki, aminek végállomása a gyakran képtelenül száraz és ostoba zanza, amit gyermekeinknek kell(ene) bevágniuk az iskolában. Ha megpróbálnának mesélni, felidézni, mi is történt valójában a tárgyalt (tanult) korszakban, a rossz tanár még rájuk is röffen: „A lényeget mondd!” Magyarán: a képletet.

Talán ez a forrása a történelemmel szembeni jelenlegi közönynek és ellenszenvnek; az előző generáció megtanulta fogcsikorgatva utálni, a ma iskolába járó gyermekeik pedig tökéletes közönnyel viseltetnek iránta. Kérődznek a rágógumin, nyomkodják a mobiljukat, és sejtelmük sincs róla, ki volt Kossuth Lajos, vagy hogy eszik vagy isszák-e a második világháborút.

Ez a jelenség nemcsak nálunk veszélyezteti a jövő kultúráját, tessék csak utána nézni, miféle kínos gondokkal küzd a történelemoktatás a fejlett nyugaton is.

A leglelkiismeretesebben bemagolt séma sem szolgáltat a múltról igazi tudást. Nem teljesíti a történelemmel szemben felvetődő legalapvetőbb követelményeket sem: nem nyújt bölcsességet, nem ad támaszt a jelen feladatainak megoldásához, sem a jövő tervezéséhez.

Van azonban a történettudománynak még egy kínos tulajdonsága:

Az általa vázolt múlt bizony – fikció. Nem is lehet más, hiszen a történelem voltaképpen a múltnak a jelen fogalomrendszere szerinti értelmezése.

Történelem tantárgy a magyarországi iskolákban a XVIII. század óta létezik. Nagyjából a történettudomány is akkortól keltezhető, de csak egy későbbi korszakban, a romantika időszakában vált igazán tudományossá. Még a reformkorban is volt olyan történettudósunk – mellesleg Vörösmarty kedvenc egyetemi professzora, és Kazinczy pesti triászának tagja, Horvát István – aki egy személyben volt egyrészt a középkori oklevelek nemzetközi tekintélyű szakértője, másrészt habókos délibábos nyelvészeti elméletek kiagyalója és terjesztője.

A teremtéskor bizony magyarul beszéltek, a Biblia is valami sajátos ősmagyar nyelven íródott.

Nem hiszik, kérem?

Néhány „bizonyíték”:

József = jó+szép = jószép

Karthágó = kard+hágó = Kard-szoros

Nabúkodonozor (nabú-kudurri-uszur) = Ne bolondozzék az Úr!

Gyaníthatóan a mai történettudósok némelyikének is vannak efféle eltévelyedései. Némelyikről tudomást is szerzünk. A leghíresebb talán az amerikai egyiptológus Mark Lehner esete, aki a fáma szerint eredetileg Edgar Sayce próféciáit akarta bizonyítani.

Ez korántsem baj, ettől (is) emberiek, nagyon nem jó, ha a tudósnak nincsen kedvtelése, humorérzéke, vagy (legalább) valamilyen ártalmatlan rögeszméje.

Más a probléma. A megfellebbezhetetlen hangnem.

Ebben már nem bízunk.

Annak idején már sok marhaságot olvastunk és hallottunk hasonlóan megfellebbezhetetlen tónusban – az élenjáró történelmi materializmus nevében; amiről csak félve mertük suttogni, hogy sok marhaság van benne…

Az alternatív történelem alaposan górcső alá veszi az elmulasztott lehetőségeket. Nagyon fontos feladata van.

Ha a múlt másképpen is történhetett volna – a jelen is lehet másmilyen…

Folytatása következik.

A csillagok felé

Jelen szatócs-erőszaka

Cibál a föld felé,

Nem akarja, hogy felnézzünk

A csillagok felé.

—–

Pedig másképp nem nőhetünk

A kommersz-lét fölé,

Csupán ha gyakran nézünk fel

A csillagok felé.

——

Gyáván sosem húzódhatunk

A vak végzet mögé;

Az életünk miénk marad,

Csak nézzünk felfelé.

—–

Lehunyt szemmel állunk egyszer

Majd önmagunk elé;

Hogy megvagyunk, az dönti e,

Látunk-e felfelé…

A csillagok felé…

Milyen pénzügyminiszter lehetett ez?

1848 októberében a magyar honvédsereg a Lajta mentén vesztegelt, miközben a politikusok azon vitáztak, segítséget nyújthatnak-e a körülzárt Bécsnek, ahol viszont nagyon is várták a magyar felmentő sereget.

Maga Kossuth is a táborba érkezett. Itt döbbent rá, mennyire rögtönzött had még a magyar honvédsereg, és elgondolkodott, vajon mi lesz, ha ezek a helyenként fegyvertelen csapatok a (ráadásul még túlerőben is lévő) császári haddal ütközetre kényszerülnek.

Amikor meg azt észlelte, hogy a hangulat is egyre gyászosabb, kezdett komolyan kétségbe esni.

Valamit tenni kellene. De mit?

Valamivel fel kellene lelkesíteni a katonákat. Az önbizalom már fél győzelem.

Kossuth még aznap este elhatározásra jutott, és, mint az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke, kihirdettette, hogy magas jutalmat kap, aki nyelvet fog – hátha ez valami emlékezetes hőstettre sarkallja a katonákat.

A vezérkar nem volt elragadtatva Kossuth ötletétől szerintük az elnök úr intézményesített fegyelmezetlenségre biztatja a fegyelmet amúgy is nehezen tűrő katonákat.

Néhány öreg huszárnak azonban több se kellett.

Másnap hajnalban Kossuth Lajost az ágyából ugrasztották elő. Ahogy azonmód csipkegalléros hálóingében, papucsban és hálóköntösben előjött, látja ám, hogy fölébe tornyosul a nyergében ülve egy ősz bajuszú őrmester a Württemberg-huszároktól. A marcona vén hadfi markában kantárszár, a végén vezetékló, annak nyergében megkötözve egy osztrák vértes főhadnagy.

Kossuth a vitézség bizonyítékát látva meghatódott, és megkérdezte a huszártól, hogyan sikerült szert tennie a fogolyra.

A huszár néhány keresetlen szóval elmesélte, aztán ráröffent az OHB elnökére:

- Kossuth uram, ihol a nyelv! Kell, vagy nem kell?

Kossuth a fejéhez kapott, előszólította néhány munkatársát, és ott helyben utalványoztatott a derék huszár őrmester számára a fogolyért tíz, a lováért pedig száz pengő forintot.

A huszár elégedetten bólintott, zsebébe süllyesztette az aranyakat, és elporoszkált.

Később, amikor a cimboráinak elbeszélte, egyre kevésbé volt elégedett:

- Micsoda egy pénzügyminiszter volt ez? Nem mondom, én jól jártam, de miképpen bánik ez az ország vagyonával? Nem mondom, a lóért lehetne kapni száz forintot, ha akárhol nem is, de a német, az bizony nem ér tíz aranyat! Hát milyen pénzügyminiszter volt ez?

——

Fejezzem ki magam még érthetőbben?

Mindenszentek ünnepén

Felejt

A fű,

A fa

A rét,

A csillagok;

S az ember nem felejt.

—–

Itt voltatok velünk

Valaha;

Még itt marad utánatok

A kezetek nyoma,

S az alkony csendje,

Ha szép,

S tétova.

—

Felejt

A fű,

A fa

A rét,

A csillagok;

S az ember nem felejt.

——-

Vigyáz Rátok

Az emlékek sora,

Szemerkél az Idő finom pora,

S mint álmodott csoda,

Ha földre hullt,

Tenyerünktől

Távolodik

A Múlt.

—

Felejt

A fű,

A fa

A rét,

A csillagok;

S az ember nem felejt.

——

Mióta kering e planéta,

Osztályrészünk

A túlvilági séta,

Ti elmentetek,

Most nálunk

A staféta.

—–

Felejt

A fű,

A fa

A rét,

A csillagok;

S az ember nem felejt.

——–

Dolgoztatok, szerettetek és éltetek,

A mostani jövőtől féltetek,

Maradt Utánatok

A Béke,

Az ifjúság verőfényes

Emléke;

És szép Múlt, mint

A Jelen menedéke.

—-

Felejt

A fű,

A fa

A rét,

A csillagok;

S az ember nem felejt.

——-

Általatok élünk, vagyunk,

És élni tartozunk,

Ami még Tőletek marad

Mindent

Továbbadunk.

—-

Hogy még az Élet

Élni tud,

Azért mi

Felelünk;

Köszönjük azt,

Hogy egyszer régen

Voltatok nekünk.

—–

Benneteket előlünk

Már a múltnak mélye rejt,

Tán tudjátok, amit az

Élők közt

Senki se sejt.

—-

Felejt

A fű,

A fa

A rét,

A csillagok;

S az ember nem felejt.