2010. július 23., péntek

Szőke nő zűrben az űrben - LXVIII.

HATVANNYOLCADIK RÉSZ
Íródott Nyuzga javaslatára
Karen igyekezett magát kivonni a sokkhatás alól. Ez az alak két dologban biztos. Először is abban, hogy képes kikényszeríteni, hogy teljesítsem a küldetést. Másodszor pedig abban, hogy utána megölet. Ebben is lehet valami előny, ezt kell most a javamra fordítanom.
További habozás nélkül megkérdezte:
- Mi a módja annak, hogy megkeressem?
Elég primitív csapda volt, de meg kellett próbálnia. Ha biztos benne, hogy meghalok, talán viszonylag könnyűszerrel ad majd információkat. A beosztottai nem merészelnék, de ő esetleg megteszi.
A hivatásos barátnő foglalkozással együtt járó számtalan különféle tanfolyam egyik leggyakoribb témája volt a személyiség-elemzés. Ennek a tudománynak az alapjait valaha, a XX. század végén rendőrségi szakemberek vetették meg, és elsősorban sorozatgyilkosok felkutatásánál alkalmazták. Most is volt még ilyen ágazata, de a legkeresettebb személyiség-elemzők általában a nagy cégeknek dolgoztak, ahol a konkurencia kulcsembereinek személyiségét kellett feltérképezniük.
A hivatásos barátnők a leggyakrabban gazdag és nagyhatalmú emberekkel érintkeztek, ezért létérdekük volt az ilyen személyiségek minél alaposabb ismerete. Természetesen az ilyen tananyag a bunkók számára szigorúan tilos, sőt büntetendő volt, de a FreeMiss illetékesei megtalálták a módját, hogy valamelyik harmad-vagy negyedrangú személyiség-elemzőt bevonják alkalmazottaik oktatásába.
Karen biztos volt a dolgában. A hasonló zsarnoki személyiség a maga körén belül voltaképpen szibarita, és nem érzi szükségét mindazon szabályok megtartásának, amelyeket a beosztottaira kényszerít.
- Mi a módja annak, hogy megkeressem?
A főnök elhúzta a száját. Milyen ostoba ez a ribanc!
- Tudjuk ám, hogy tudomása van a térmanipulátorról, kedves Miss Kadlecikova. – felelte gúnyos mosollyal. – Minket egy magafajta nem tud megtéveszteni.
Karen lesütötte a szemét, és igyekezett elvörösödni. Közben feszülten figyelt. Ez még nem volt igazi információ, de a következő mondatokban már abból is leeshet néhány morzsa.
A főnök csaknem elvigyorodott. Nincs szebb annál, ha az ember ekkora fölénybe kerül egy ilyen jöttment nővel szemben. Hogy elapadt a szava! Megszeppent, a száját is befogta. A nőknél ez csalhatatlan jele a szellemi kapitulációnak, hiszen a nők köztudottan reggeltől estig pofáznak, soha be nem áll a szájuk. Már csaknem sajnálta ezt a szerencsétlen szőkét. Csak ez a gügye kölyök ne vigyorogna ilyen idétlenül. Elrontja a legszebb pillanatot. Alighanem eljött az ideje, hogy lecserélje.
Maradéktalanul kiélvezte a bal keze felől érkező zavaró vihogás ellenére is, hogy a nő semmit sem tud válaszolni az ő megjegyzésére. Tetten érte! Hiába, a tapasztalat sokat számít.
Karen óvakodott attól, hogy megszólaljon. Ha bármit mond, ezzel saját maga tereli másra a szót, az alkalom nem tér vissza, és ő kiszolgáltatva várhatja a halált. Nem szabad megszólalnia. Még nem.ki ez az ember? Talán tudós? Nemigen. Tudós Alonso, vagy Hussein. Ez nem, ez egy bürokrata.
- Szóval tudjuk, hogy maga tud a térmanipulációról, Kadlecikova, ne is próbáljon bennünket megtéveszteni.
A férfi arcán bamba, önelégült vigyor terpeszkedett el. Karen szíve nagyot dobbant. Most!
Egy pillanatot sem volt szabad várnia. Ahogy nem volt szabad megszólalnia az előző percben, úgy most hallgatnia nem volt tanácsos.
- A térmanipulátor visszajuttat engem a könnyűcirkálóra? – kérdezte annyira szőkenős-butás hangon, amennyire ilyesmire egyáltalán képes volt.
A férfi most már nem is vigyorgott: röhögött.
Milyen ostoba tyúk! Mennyire határtalanul ostoba!
- Hogy juttathatná, maga hülye tyúk? – vágta a szemébe két röhögőroham között. – A térmanipulátor nem visz akárhová, csupán az előre kijelölt helyekre, ahol a hívószámot már valaki elhelyezte. Minden egyéb ugrás találomra történik.
Karen biztos volt benne, hogy a cirkálót nem lehet elérni a térmanipulátorral, hiszen akkor már nélküle is régen a hatalmukba kerítették volna. De mi lehet az a hívószám?De a legfontosabb információt az utolsó mondat rejtette.
Létezik találomra történő ugrás. Mégis van menekvés?
- Miss Satana hadnagy a Különleges Erőtől segít önnek, hogy minél gyorsabban végrehajtsa a feladatát. Jöjjön be a hadnagy.
Mi az, hogy Különleges Erő? Van ilyen nevű alakulat.
Kivágódott az ajtó, és egy súlyos test lépett a szőke nő mögé. Karen lassan hátrapillatott, és – meghűlt benne a vér.
Folytatása következik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése