2010. július 15., csütörtök

Animációs Mohács - III.

Egyébként nagyon fontosnak tartom az ilyen, vagy bármilyen egyéb, komoly rekonstrukciókat a mohácsi csatával kapcsolatban, mert van mit kideríteni. Moháccsal kapcsolatban sok minden nincs rendben.
A mohácsi csata.

——-

1526 augusztus 29. Keresztelő Szent János feje vételének napja.

Augusztus 29. A nap, amikor Magyarországot sorozatos katasztrófák érték. Nándorfehérvár elvesztése, Mohács, Buda eleste - mind augusztus 29-én történt.

Ettől az is hajlamos a misztikus feltevésekre, aki egyébként hétköznapi józan paraszti ésszel gondolkodik. A három együtt sok. Nem feltétlenül kell misztikus okokra gondolni, de akkor is sok.

Mi lehet a magyarázata?

Nota bene, olvastam erre logikus és racionális magyarázatot már eleget, de közülük egyik sem elégít ki; fényesre köszörült elmeéllel készültek ugyan, csillognak is, de mesterkéltek, keresettek, ott tolakszik bennük a logikus magyarázat keresésének öncéllal lihegő vágya - nyilvánvalóan ezzel a céllal születtek, nem pedig az igazság keresése végett. Az a legfőbb bajom az ilyesféle logikus és racionális magyarázatokkal, hogy túl logikusak és túl racionálisak. A magyarázat l’art pour l’art keresésének szertelen igyekezetében általában elfednek, elásnak valamit, amit pedig észre kellene venni. Ami talán éppen olyan racionális, mint a hajánál fogva előrángatott, vagy éppen íróasztal illatú magyarázat, amit kikotlanak.

A történelemnek direkt logikája nincs. A formális logika nem igazán érhető benne tetten, a dialektikus logikával már más a helyzet. De nem úgy működik, hogy a polgárság ezt akarta, a nemesség meg azt; a barikád különböző oldalaira az embereket személyes érzelmeik és meggyőződésük viszik, nem pedig valamiféle elvont “osztályérdek”.

A végzetes nap rejtélyére igazi magyarázat nincs, legfeljebb a véletlen, amiben pedig nem igazán hiszek. Nem tudunk rá valódi magyarázatot, ne akarjuk üres okoskodással vagy sommás tagadással megoldani. Vegyük tudomásul: nem tudjuk az okát.

Hogy a kor gondolkodását nagyon is befolyásolta, azt mi sem mutatja jobban, hogy a források tanúbizonysága szerint még Buda visszavívása idején is nyugtalanította az ostromló katonákat a végzetes dátum közeledte.
De nem ez az egyetlen rejtély Mohács körül.

A többi ennél sokkal nehezebb fajsúlyú.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése