A 48-as szabadságharc után az osztrák katonai bürokraták kisütötték, hogy egy aprócska dunántúli faluból féltucatnál is több ember állt be az egykori kormánybiztos, Noszlopy Gáspár csapatába. Büntetni nem lehetett őket, mert Noszlopy alakulata ‘49 augusztusában bevonult Komáromba, és minden tagja a menlevél hatálya alá esett.
Nosza, valamit csak lehet kellemetlenkedni.
Beszállásoltak hát egy szakasz svalizsért.
Az alig száz lelket számláló falucska számára a lovasok eltartása igen komoly terhet jelentett.
Szerencsére a katonákkal kevés baj volt; a zömmel cseh és morva közemberek igyekeztek emberségesen viselkedni. Nem úgy a parancsnokuk.Egy pökhendi fiatal főhadnagy.
Ez pedig magyar ember volt - hazaáruló.
Harcolt ellenünk Jellasich hadtestében, de sok kárt nem tehetett. Perczel Mór szerencsétlen - az osztrákok számára szerencsés - móri csatájában túl vehemensen akarta letiporni a menekülőket, és a visszavonulást fedező Württemberg-huszárok egyikétől, egy ősz bajuszú káplártól hatalmas vágást kapott az arcára, amely átlós irányban örök életére elcsúfította a főhadnagy úrábrázatát.Persze, kitüntetést, azt kapott érte, folyton a mellén csörömpölt - de a sebhelye nem tűnt miatta el.
Gyűlölte hát a rebellis magyarokat, és minden tőle telhető módon zaklatta a falusiakat. Állandóan azzal fenyegetőzött, hogy felgyújtja a falut. Pár hét múlva az emberek maguk között “Tüzesnémet” néven emlegették.
Egy vasárnap a Tüzesnémet arra vetemedett, hogy tisztiszolgája kíséretében elment a misére.
Ebből még nem lett volna baj, ha őkelme illendően viseli magát. Csakhogy esze ágában sem volt csendben maradni, minduntalan fennhangon közbeszólt, be-bekiabált, zavarta a szertartást.
Akkor persze még a mise latinul folyt. A hetvenéves, vékony plébános Cicero és Szent Jeromos nyelvének higgadt méltósága mögé menekült, és igyekezett nem tudomást venni a magyar nyelvű óbégatásról.
A főhadnagy azonban nem hagyta. Fejébe nyomta kakastaréjos sisakját, döngő léptekkel kimasírozott az oltár elé, és ráförmedt a papra:
- Hallja-e tisztelendőséged! Ennek a falunak hiányzik a tűz! Nem az volt-e a Biblia legnagyobb csodája, amikor Illés prófétát tüzes szekéren ragadta az égbe az Úr?
Erre már felszegte fejét az öreg plébános.
- Nem fiam. - vágta rá misék ezrein iskolázott, zengzetes hangon. - A Biblia legnagyobb csodája az volt, amikor Bálám szamara megszólalt anélkül, hogy bárki is kérdezte volna!
——-
Fejezzem ki magam még érthetőbben?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése