Folyton csepereg még, hull az eső;
Didereg a szélben a körtefa ága,
Letörik a rózsa virága,
Sárba,
Kárba,
Lucskos árba
Fulladt tavaszunk,
Az árva.
Csatakos az éjszaka, szürke a nappal,
Rút, szomorú tavaszunk, ez a renyhe pojáca
Nem tud dalt, igazat.
Könnyes az ég,
És könnyes a föld,
Teszetosza, tétova hajnali ködben az éjszaka érik,
Vénül a föld, s az Idő,
Őszül a május, a néhai fürge királylány,
Nyegle fukarrá válik a hajnali szellő,
Reszket a felhő.
2010. május 31., hétfő
2010. május 30., vasárnap
Alternatív történelem - VII.
„Mélységes mély a múltnak kútja.” - Ezzel a mondattal kezdődik Thomas Mann József és testvérei című műve.
Alternatív történelemmel nem csupán az irodalom foglalkozik. Az csupán az egyszerűbb eset Mi a bonyolultabb? Amikor a történettudomány is alternatív történelmet tanít.
——–
A különbség mérhetetlen.
Az irodalmi alternatív történelem a valóságostól többé vagy kevésbé elrugaszkodva saját idősíkot épít, nem tart igényt a valóságszerűségre, nem akarja összetéveszteni az általa konstruált históriát a tényleges történelemmel. Ezt olvasójával többféle módon is közli, sohasem lép fel olyan igénnyel, hogy az igazi történelmet akarja helyettesíteni.
A tudományosan (vagy tudományos igénnyel, a színvonal itt mindegy) konstruált történelemtermészete merőben más. Ez alapvetően politikai természetű. Nem jellemezhető a tárgyilagosság, vagy a tényszerűség fogalmával - mert ezekkel vajmi kevéssé törődik. Legfeljebb annyiban izgatja, hogy a mondandója legyen hihető. Mert az ilyesféle történetírásban a hihetőség fontosabb a valóságnál.
Sajnos a hihetőség sokkal tágabb dimenzió annál, mint amit a hétköznapi ember felőle gondol. A legvadabb képtelenségek is hihetővé válnak, ha van a hitnek motivációja. Néha meg éppen a valóság tűnik hihetetlennek.
A tudományos alternatív történelem nagyon komolyan számot tart rá, hogy elhiggyék, komolyan vegyék, valóságnak tekintsék. Sőt: valóságnak tekinteni kötelező.
Nem a hétköznapok dimenziójában mozog: Politikai céljai vannak. A leggyakrabban (Szűcs Jenő kifejezésével élve) jogforrás jelleggel írja át a történelmet.Legalizálni akarja valaminek a megkaparintását.
——–
Az irodalmi alternatív történelem érdekes új idősíkot képez, ellenben a tudományos alternatív történelem a jelen gyakran kisszerű érdekei alapján át akarja írni a múltat - illetve mit akarja, át is írja. Mindig visszamenőleges hatályú. A múltat gyúrja-formázza-alakítja-nyirbálja-húzza-heréli addig, amíg nem tudja neki tetsző formába torzítani.
“Semmi sem változik gyorsabban, mint a változatlan múlt… ”
A nyolcvanas évek elején az akkori csehszlovák történetírás dús fantáziával kiszínezte a források hézagait és a sohasem volt Nagymorva Birodalom gigantikusra puffasztott ködfelhőjével megteremtette a XX. századi Csehszlovákia történeti előképét a VIII-IX. században.
Ehhez persze nemcsak a magyar, hanem más nemzetiségű kutatóknak is volt szavuk. Még egy kiváló japán történész (Senga Turu) is elmondta a véleményét. Nem is úgy volt. Sőt.
Munkájuk nyomán megszületett a kettős Morávia elmélete, amely - a nagymorva és egyéb fantazmagóriákkal ellentétben - források adataival bizonyítható. Többek között A bajorok és karantánok megkeresztelkedése című irattal.
A politikai alternatív történetírás hasonló esetekben nagyvonalúan mellőzi a forrásokat. Tovább halad a megkezdett úton, a közte és a valóság közt tátongó olló nyílása egyre nagyobb. Azóta kiderült, hogy Csák Máté hozta létre az első szlovák nemzetállamot - az így művelt történetírás földjén nem is teremhet egyéb hasonló bolondgombánál. És amellett - a nacionalista és irredenta történetírás szokása szerint - teli torokból nacionalizmussal és irredentizmussal vádol mindenki mást.
——
Azon senki sem lepődik meg, hogy a román történetírás - amely köztudottan, de nem megalapozottan a dákok utódainak tartja a románokat - nem fogadja el a dákoromán kontinuitás kérdésében mások véleményét. Azon sem, hogy az orosz történetírás a mai napig sem óhajtja tudomásul venni, hogy a kijevi Rusz alapításával kapcsolatban a világ a varég elméletet fogadja el.
Történelem és politika még ma is ezer szállal kapcsolódik egybe.
——
A modern magyar történelem eddig elég keveset foglalkozott azzal, hogy a Trianont kezdetben keményen elítélő szovjet politika mikor, miért és hogyan lett Trianon-párti. Sejtjük nagyjából, de újra és újra rácsodálkozunk a két világháború közötti magyar politika hihetetlen dilettantizmusára.
Az orosz csapatok az első világháború idején nem boldogultak a Kárpátokkal. A másodikban radikálisan megkerülték a problémát. A szokása szerint időben köpönyeget váltó Románia segített nekik, de volt azért itt B-terv is. Kreáltak egy nemzeti felkelést, és jó előre egyezményt kötöttek a katonai segítségnyújtásról. Vagyis arról, hogy a felszabadító szovjet csapatok a szlovák lakosság segítségével átjutnak a Kárpátokon. Grecsko marsall a könyvében (A Kárpátokon át) a szovjet marsallok szokásos álszent modorában meséli el a történteket. Szovjet szem nem marad szárazon a meghatottságtól…
Csak azt felejti el közölni, hogy a Trianonban Csehszlovákiának ítélt Kárpátalját Kárpát-Ukrajnává keresztelték át és lenyúlták. Az önzetlen segítségnyújtásnak ára volt. Nehogy még egyszer megllítsák az orosz seregeket a Kárpátok hegyei…
Ez is alternatív történelem; a gyalogjáró fajtából. Ez nem fikció, hanem közönséges hazugság.
—–
Az a gyanúm, hogy az irodalmi alternatív történelemre igen nagy szükség van. Még a valóságtól legmesszebbre rugaszkodó alternatív mű is igazabb, mint a politikai célzatú sunyi történelem-átírás.
—
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.
Alternatív történelemmel nem csupán az irodalom foglalkozik. Az csupán az egyszerűbb eset Mi a bonyolultabb? Amikor a történettudomány is alternatív történelmet tanít.
——–
A különbség mérhetetlen.
Az irodalmi alternatív történelem a valóságostól többé vagy kevésbé elrugaszkodva saját idősíkot épít, nem tart igényt a valóságszerűségre, nem akarja összetéveszteni az általa konstruált históriát a tényleges történelemmel. Ezt olvasójával többféle módon is közli, sohasem lép fel olyan igénnyel, hogy az igazi történelmet akarja helyettesíteni.
A tudományosan (vagy tudományos igénnyel, a színvonal itt mindegy) konstruált történelemtermészete merőben más. Ez alapvetően politikai természetű. Nem jellemezhető a tárgyilagosság, vagy a tényszerűség fogalmával - mert ezekkel vajmi kevéssé törődik. Legfeljebb annyiban izgatja, hogy a mondandója legyen hihető. Mert az ilyesféle történetírásban a hihetőség fontosabb a valóságnál.
Sajnos a hihetőség sokkal tágabb dimenzió annál, mint amit a hétköznapi ember felőle gondol. A legvadabb képtelenségek is hihetővé válnak, ha van a hitnek motivációja. Néha meg éppen a valóság tűnik hihetetlennek.
A tudományos alternatív történelem nagyon komolyan számot tart rá, hogy elhiggyék, komolyan vegyék, valóságnak tekintsék. Sőt: valóságnak tekinteni kötelező.
Nem a hétköznapok dimenziójában mozog: Politikai céljai vannak. A leggyakrabban (Szűcs Jenő kifejezésével élve) jogforrás jelleggel írja át a történelmet.Legalizálni akarja valaminek a megkaparintását.
——–
Az irodalmi alternatív történelem érdekes új idősíkot képez, ellenben a tudományos alternatív történelem a jelen gyakran kisszerű érdekei alapján át akarja írni a múltat - illetve mit akarja, át is írja. Mindig visszamenőleges hatályú. A múltat gyúrja-formázza-alakítja-nyirbálja-húzza-heréli addig, amíg nem tudja neki tetsző formába torzítani.
“Semmi sem változik gyorsabban, mint a változatlan múlt… ”
A nyolcvanas évek elején az akkori csehszlovák történetírás dús fantáziával kiszínezte a források hézagait és a sohasem volt Nagymorva Birodalom gigantikusra puffasztott ködfelhőjével megteremtette a XX. századi Csehszlovákia történeti előképét a VIII-IX. században.
Ehhez persze nemcsak a magyar, hanem más nemzetiségű kutatóknak is volt szavuk. Még egy kiváló japán történész (Senga Turu) is elmondta a véleményét. Nem is úgy volt. Sőt.
Munkájuk nyomán megszületett a kettős Morávia elmélete, amely - a nagymorva és egyéb fantazmagóriákkal ellentétben - források adataival bizonyítható. Többek között A bajorok és karantánok megkeresztelkedése című irattal.
A politikai alternatív történetírás hasonló esetekben nagyvonalúan mellőzi a forrásokat. Tovább halad a megkezdett úton, a közte és a valóság közt tátongó olló nyílása egyre nagyobb. Azóta kiderült, hogy Csák Máté hozta létre az első szlovák nemzetállamot - az így művelt történetírás földjén nem is teremhet egyéb hasonló bolondgombánál. És amellett - a nacionalista és irredenta történetírás szokása szerint - teli torokból nacionalizmussal és irredentizmussal vádol mindenki mást.
——
Azon senki sem lepődik meg, hogy a román történetírás - amely köztudottan, de nem megalapozottan a dákok utódainak tartja a románokat - nem fogadja el a dákoromán kontinuitás kérdésében mások véleményét. Azon sem, hogy az orosz történetírás a mai napig sem óhajtja tudomásul venni, hogy a kijevi Rusz alapításával kapcsolatban a világ a varég elméletet fogadja el.
Történelem és politika még ma is ezer szállal kapcsolódik egybe.
——
A modern magyar történelem eddig elég keveset foglalkozott azzal, hogy a Trianont kezdetben keményen elítélő szovjet politika mikor, miért és hogyan lett Trianon-párti. Sejtjük nagyjából, de újra és újra rácsodálkozunk a két világháború közötti magyar politika hihetetlen dilettantizmusára.
Az orosz csapatok az első világháború idején nem boldogultak a Kárpátokkal. A másodikban radikálisan megkerülték a problémát. A szokása szerint időben köpönyeget váltó Románia segített nekik, de volt azért itt B-terv is. Kreáltak egy nemzeti felkelést, és jó előre egyezményt kötöttek a katonai segítségnyújtásról. Vagyis arról, hogy a felszabadító szovjet csapatok a szlovák lakosság segítségével átjutnak a Kárpátokon. Grecsko marsall a könyvében (A Kárpátokon át) a szovjet marsallok szokásos álszent modorában meséli el a történteket. Szovjet szem nem marad szárazon a meghatottságtól…
Csak azt felejti el közölni, hogy a Trianonban Csehszlovákiának ítélt Kárpátalját Kárpát-Ukrajnává keresztelték át és lenyúlták. Az önzetlen segítségnyújtásnak ára volt. Nehogy még egyszer megllítsák az orosz seregeket a Kárpátok hegyei…
Ez is alternatív történelem; a gyalogjáró fajtából. Ez nem fikció, hanem közönséges hazugság.
—–
Az a gyanúm, hogy az irodalmi alternatív történelemre igen nagy szükség van. Még a valóságtól legmesszebbre rugaszkodó alternatív mű is igazabb, mint a politikai célzatú sunyi történelem-átírás.
—
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.
2010. május 29., szombat
Lucskos május nyirkos vége
Rossz, dekadens, haragos májusnak itt van a vége;
Vulkán füstje hozott zord zivatart eleget.
Csúf felhőszakadás és jég veri hosszan a fákat;
Sáros az út, szomorú, s feltör a kertben a víz.
Sápadt vágyakozással néz sok ember az égre;
Hol van a fénylő Nap? Látjuk-e végre vajon?
Szűnik-e már az eső, és tűnik-e végre a felleg?
Eljön-e végre a szép, napsugaras kikelet?
Vulkán füstje hozott zord zivatart eleget.
Csúf felhőszakadás és jég veri hosszan a fákat;
Sáros az út, szomorú, s feltör a kertben a víz.
Sápadt vágyakozással néz sok ember az égre;
Hol van a fénylő Nap? Látjuk-e végre vajon?
Szűnik-e már az eső, és tűnik-e végre a felleg?
Eljön-e végre a szép, napsugaras kikelet?
2010. május 28., péntek
Szőke nő zűrben az űrben - LX.
HATVANADIK RÉSZ
Íródott Nyuzga javaslatára
A járműben nem ült sofőr. Boyar a hátsó ülésre ültette Karent, és maga is mellé telepedett. Aztán akkurátusan elővette távkapcsolóját, és elindította a légpárnást.
- Üdvözlöm az Ekhidna felszínén, Miss Karen Bozchana Kadlecikova.
Karen undorodott a férfitól és bájvigyorától.
- Hol van Mr. Morgensohn? – kérdezte türelmetlen hangon.
- Azt én is nagyon szeretném tudni, Karen. Tudja, lenyomoztattam magát. Tudom, hogy nem szociálterrorista. Feltehetőleg nem is ügynöke senkinek.
A légpárnás sivár pusztaságon rohant velük.
- Maga okos nő, Karen. Az ilyen ritkaság. Máris nagyon sokat tud, sokkal többet annál, amit egy közönséges földi hivatásos barátnő tudhat. Régen megölték azt, aki túl sokat tudott. Maga viszont máris annyit tud, hogy nem szabad megölni.
Karen mély lélegzetet vett.
- Hogyan működik a térmanipulátor, Mr. Boyar?
- Azt hittem, magától is rájött. Talán mégsem annyira okos.
- Oda se neki, Mr. Boyar, hátha buta vagyok. Ön elhozott minket ide, erre az állítólag Ekhidna nevű égitestre. Mert ide akart hozni.
- Azt gondolja, az akarat működteti?
Karen akaratlanul is megrázta a fejét. A következők anélkül szaladtak ki a száján, hogy végiggondolta volna a mondandóját. Ahogy kimondta, szerette volna visszavonni:
- Nem pusztán akaratlagosan, arra ön nem volna képes, Mr Boyar. A térmanipulátor egyszerűen visszahozta önt egy helyre, ahol már járt.
Boyar az ajkába harapott, Karen pedig azon törte a fejét, hogyan hasznosíthatná a frissen szerzett információt. Voltaképpen Boyar tekintetéből jött rá a megoldásra.
Kinézet az ablakon, és elállt a lélegzete. Meseszép tájon, erdős dombhátak között rohant velük a légpárnás. Szívfájdítóan gyönyörű, hatalmas fák között suhantak. Nem, ez nem a Föld. Ott ilyen nincs. Ez a szépség egyedüli, és bennszülött. Ez csak itt terem. Ez másutt nincs.
Zöld volt a táj a buja növényzet, a méltóságteljes koronájú fák, a tombolva zöldelő cserjék áthatolhatatlan rengetege. Zöld, de nem akármilyen zöld. A földi szem számára teljesen szokatlanul, nyíltan, élesen és tmbolóan zöld. Valami őrülten zöld.
Nézett ki az ablakon, és közben lázasan járt az agya. Tudta, hogy valamire itt rejlik a megoldás. Ez itt a szeme előtt a sok közül az egyik rejtély kulcsa. De melyiké? Melyiké és miért?
A szépség a rejtély kulcsa. De miért? A szépség a rejtély kulcsa, a titok nyitja. De miért?
Boyar önelégült képpel bámult rá, láthatóan teljesen félreértette. A buta liba rácsodálkozik a világra. Éppen kiszabadult a rabszolgaságból, és gyönyörködik az érintetlen – vagy csaknem érintetlen – természetben. Persze, hiszen a nők szentimentálisak.
Mire kulcs ez a látvány?
Aztán hirtelen megértette…
Ez a csodaszép táj a bolygó eredeti állapota.
Akkor mi volt az a sivár pusztaság, ahonnan indultak?
Hát persze!
A térmanipulátor!
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.
Íródott Nyuzga javaslatára
A járműben nem ült sofőr. Boyar a hátsó ülésre ültette Karent, és maga is mellé telepedett. Aztán akkurátusan elővette távkapcsolóját, és elindította a légpárnást.
- Üdvözlöm az Ekhidna felszínén, Miss Karen Bozchana Kadlecikova.
Karen undorodott a férfitól és bájvigyorától.
- Hol van Mr. Morgensohn? – kérdezte türelmetlen hangon.
- Azt én is nagyon szeretném tudni, Karen. Tudja, lenyomoztattam magát. Tudom, hogy nem szociálterrorista. Feltehetőleg nem is ügynöke senkinek.
A légpárnás sivár pusztaságon rohant velük.
- Maga okos nő, Karen. Az ilyen ritkaság. Máris nagyon sokat tud, sokkal többet annál, amit egy közönséges földi hivatásos barátnő tudhat. Régen megölték azt, aki túl sokat tudott. Maga viszont máris annyit tud, hogy nem szabad megölni.
Karen mély lélegzetet vett.
- Hogyan működik a térmanipulátor, Mr. Boyar?
- Azt hittem, magától is rájött. Talán mégsem annyira okos.
- Oda se neki, Mr. Boyar, hátha buta vagyok. Ön elhozott minket ide, erre az állítólag Ekhidna nevű égitestre. Mert ide akart hozni.
- Azt gondolja, az akarat működteti?
Karen akaratlanul is megrázta a fejét. A következők anélkül szaladtak ki a száján, hogy végiggondolta volna a mondandóját. Ahogy kimondta, szerette volna visszavonni:
- Nem pusztán akaratlagosan, arra ön nem volna képes, Mr Boyar. A térmanipulátor egyszerűen visszahozta önt egy helyre, ahol már járt.
Boyar az ajkába harapott, Karen pedig azon törte a fejét, hogyan hasznosíthatná a frissen szerzett információt. Voltaképpen Boyar tekintetéből jött rá a megoldásra.
Kinézet az ablakon, és elállt a lélegzete. Meseszép tájon, erdős dombhátak között rohant velük a légpárnás. Szívfájdítóan gyönyörű, hatalmas fák között suhantak. Nem, ez nem a Föld. Ott ilyen nincs. Ez a szépség egyedüli, és bennszülött. Ez csak itt terem. Ez másutt nincs.
Zöld volt a táj a buja növényzet, a méltóságteljes koronájú fák, a tombolva zöldelő cserjék áthatolhatatlan rengetege. Zöld, de nem akármilyen zöld. A földi szem számára teljesen szokatlanul, nyíltan, élesen és tmbolóan zöld. Valami őrülten zöld.
Nézett ki az ablakon, és közben lázasan járt az agya. Tudta, hogy valamire itt rejlik a megoldás. Ez itt a szeme előtt a sok közül az egyik rejtély kulcsa. De melyiké? Melyiké és miért?
A szépség a rejtély kulcsa. De miért? A szépség a rejtély kulcsa, a titok nyitja. De miért?
Boyar önelégült képpel bámult rá, láthatóan teljesen félreértette. A buta liba rácsodálkozik a világra. Éppen kiszabadult a rabszolgaságból, és gyönyörködik az érintetlen – vagy csaknem érintetlen – természetben. Persze, hiszen a nők szentimentálisak.
Mire kulcs ez a látvány?
Aztán hirtelen megértette…
Ez a csodaszép táj a bolygó eredeti állapota.
Akkor mi volt az a sivár pusztaság, ahonnan indultak?
Hát persze!
A térmanipulátor!
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.
2010. május 27., csütörtök
Gyűjtőszenvedély
Angelo Dall”Oca Bianca, ismert veronai festő egyszer levelet kapott egy dúsgazdag trieszti bankártól.
Csodálkozva olvasta:
“Tisztelt uram!
Kérem, bocsássa meg merészségemet. Szenvedélyesen gyűjtöm a kézzel festett levelezőlapokat. Kérem, tiszteljen meg vele, hogy fest nekem egyet, és elküldi a mellékelt címre. Biztosíthatom róla: gyűjteményem legértékesebb darabja lesz.
Szívességét előre is köszönöm!”
A festő azonnal válaszolt:
“Tisztelt uram!
Kérem, bocsássa meg merészségemet. Szenvedélyes gyűjtő vagyok magam is; csakhogy én az ezerfrankos bankjegyeket gyűjtöm. Kérem, tiszteljen meg vele, hogy kerít nekem egyet, és elküldi a mellékelt címre. Biztosíthatom róla: gyűjteményem legértékesebb darabja lesz.”
Szívességét előre is köszönöm!”
——–
Fejezzem ki magam még érthetőbben?
Csodálkozva olvasta:
“Tisztelt uram!
Kérem, bocsássa meg merészségemet. Szenvedélyesen gyűjtöm a kézzel festett levelezőlapokat. Kérem, tiszteljen meg vele, hogy fest nekem egyet, és elküldi a mellékelt címre. Biztosíthatom róla: gyűjteményem legértékesebb darabja lesz.
Szívességét előre is köszönöm!”
A festő azonnal válaszolt:
“Tisztelt uram!
Kérem, bocsássa meg merészségemet. Szenvedélyes gyűjtő vagyok magam is; csakhogy én az ezerfrankos bankjegyeket gyűjtöm. Kérem, tiszteljen meg vele, hogy kerít nekem egyet, és elküldi a mellékelt címre. Biztosíthatom róla: gyűjteményem legértékesebb darabja lesz.”
Szívességét előre is köszönöm!”
——–
Fejezzem ki magam még érthetőbben?
2010. május 26., szerda
Az Idő szekerén
Itt zötyögünk az Idő szekerén,
Utunk a Semmi peremén halad,
A saroglyában egy arasznyi Lét,
És hamuba sült szabad akarat.
——–
Alant a hepehupás végtelen,
A Minden önmagával összeér,
És Kérdést hallgatag Válasz kísér,
S az Isten lelke piros, mint a vér.
——
A Teremtés bennünk szomorkodik,
Célját, értelmét bennünk tartogatja,
S ha ős Derűje lelkünk át nem hatja,
Egy más jövőben sem lesz foganatja.
Utunk a Semmi peremén halad,
A saroglyában egy arasznyi Lét,
És hamuba sült szabad akarat.
——–
Alant a hepehupás végtelen,
A Minden önmagával összeér,
És Kérdést hallgatag Válasz kísér,
S az Isten lelke piros, mint a vér.
——
A Teremtés bennünk szomorkodik,
Célját, értelmét bennünk tartogatja,
S ha ős Derűje lelkünk át nem hatja,
Egy más jövőben sem lesz foganatja.
2010. május 25., kedd
Czipó főtörzs elvtárs televíziót vásárol
1980 körül Czipó főtörzs elvtársat áthelyezték egy másik helyőrségbe. Ennek okát jótékony feledés borítsa; sokadik fenyítése volt ez már a derék tiszthelyettesnek.
Az új helyőrség parancsnokai szívélyes viszonyban voltak a kisvárosban ideiglenesen állomásozó szovjet gépesített alakulat tisztjeivel, minekutána gyakorta vodkáztak együtt esténként a tiszti klubban.
Czipó főtörzs elvtárs - aki valamelyest törte az oroszt - ezáltal kivételezett helyzetbe került; egyszerű ügyekben tolmácsolhatott a századparancsnoka számára. Ez általában rövid közjáték volt, mert a századparancsnok komoly rutinnak rendelkezett azon a téren, hogyan kell magát a sárga földig leinnia minél rövidebb idő alatt.
Ahogy a századparancsnok harcképtelenné vált, Czipó főtörzs is derekasan inni kezdett. Nem a saját számlájára: ilyenkor Viktor Ivanovics Ribakov őrnagy elvtárs fizette, aki szokása szerint nem mulasztotta el hosszasan elmesélni Czipó főtörzsnek, hogy édesapja, Ivan Ivanovics Ribakov gárdaszázados, egy lövészzászlóalj parancsnokának politikai helyettese miként vezette “Utánam kommunisták!” kiáltással, egy szál géppisztollyal egysége maradékát a német fasiszták túlerőben lévő gyalogsága ellen, és milyen szép ünnepség keretében vehette át özvegy édesanyja a hőstettért járó “a Szovjetunió Hőse” aranycsillagot. Czipó főtörzs elvtárs ebből szokása szerint egy szót sem értett, de nagy figyelemmel bólogatott, és igen meghatott képet vágott.
Czipó főtörzs elvtárs egyre nagyobb megbecsülésnek örvendett, és - miután nőül vette egyik parancsnoka ötvenegy éves hajadon nővérét - hamarosan szép kertvárosi házba költözött.
Szokása lett vasárnaponként kijárni a piacra, alkudozni, vásárolgatni. Elvégre tekintélyes ember lett, olyan, akinek ez dukál.
Egy novemberi vasárnapon tejfelesszájú, kese szovjet tizedest pillantott meg az árusok sorában. De nem krumplit árult, nem is téli almát, hanem - szovjet színes tévét.
Az nagy dolog!
Vajon, mennyiért adja?
- Já Grisá! - mutatkozott be az orosz.
- Wieviel kostet?
Czipó főtörzs röpke félóra alatt rájött, hogy oroszul nem így mondják. Utána kiderült, hogy hatezer Ft. Neki - egyenruhájára tekintettel ötezer.
Ötezer forint szép summa. csakhogy: a színes tévé meg színes tévé. SECAM ez is, mint az otthoni fekete-fehér, a vénséges Orion Delta.
Czipó főtörzs büszkén vitte haza. Ez volt első szerzeménye a házasságban. Az asszony is megenyhült, anap kevesebbet zsémbelt vele.
Teljes hétig tartott az idill.
A következő vasárnap reggel szovjet Uaz állt meg a ház előtt. Mord arcú százados érkezett pisztolytáskában, antantszíjjal, mögötte két géppisztolyos baka. A menet végén egy őrmester hozta Grisát - a fülénél fogva.
Se szó se beszéd, betódultak a házba, Czipó döbbenten bámult, a felesége ijedten rebbent el az útból.
Egyenesen a szobába mentek, fogták és összecsomagolták a tévét. A szigorú tekintetű százados a házigazda szeme láttára hatalmas pofont kent le Grisának. Akkorát, hogy Czipó főtörzs elvtárs maga is az arcát kezdte simogatni, mintha ő kapta volna.
Az oroszok szó nélkül távoztak - a tévével együtt.
Czipó főtörzs elvtárs ideges volt. Persze, hogy tudnia kellett volna, hogy a tévé lopott. Fene bánja az ötezer forintot, csak ne legen vizsgálat, ne indítsanak ellene orgazdaság miatt eljárást, ne fenyítsék meg.
Hogy az asszony mit fog mondani?
Ajajj…
—–
Eltelt egy hónap is, mire Czipó főtörzs elvtárs újra kimerészkedett a piacra.
Ahogy a középső sorhoz ért, földbe gyökerezett a lába.
Ott volt Grisa.
Megint árulta a tévét.
Ugyanazt a tévét.
Az új helyőrség parancsnokai szívélyes viszonyban voltak a kisvárosban ideiglenesen állomásozó szovjet gépesített alakulat tisztjeivel, minekutána gyakorta vodkáztak együtt esténként a tiszti klubban.
Czipó főtörzs elvtárs - aki valamelyest törte az oroszt - ezáltal kivételezett helyzetbe került; egyszerű ügyekben tolmácsolhatott a századparancsnoka számára. Ez általában rövid közjáték volt, mert a századparancsnok komoly rutinnak rendelkezett azon a téren, hogyan kell magát a sárga földig leinnia minél rövidebb idő alatt.
Ahogy a századparancsnok harcképtelenné vált, Czipó főtörzs is derekasan inni kezdett. Nem a saját számlájára: ilyenkor Viktor Ivanovics Ribakov őrnagy elvtárs fizette, aki szokása szerint nem mulasztotta el hosszasan elmesélni Czipó főtörzsnek, hogy édesapja, Ivan Ivanovics Ribakov gárdaszázados, egy lövészzászlóalj parancsnokának politikai helyettese miként vezette “Utánam kommunisták!” kiáltással, egy szál géppisztollyal egysége maradékát a német fasiszták túlerőben lévő gyalogsága ellen, és milyen szép ünnepség keretében vehette át özvegy édesanyja a hőstettért járó “a Szovjetunió Hőse” aranycsillagot. Czipó főtörzs elvtárs ebből szokása szerint egy szót sem értett, de nagy figyelemmel bólogatott, és igen meghatott képet vágott.
Czipó főtörzs elvtárs egyre nagyobb megbecsülésnek örvendett, és - miután nőül vette egyik parancsnoka ötvenegy éves hajadon nővérét - hamarosan szép kertvárosi házba költözött.
Szokása lett vasárnaponként kijárni a piacra, alkudozni, vásárolgatni. Elvégre tekintélyes ember lett, olyan, akinek ez dukál.
Egy novemberi vasárnapon tejfelesszájú, kese szovjet tizedest pillantott meg az árusok sorában. De nem krumplit árult, nem is téli almát, hanem - szovjet színes tévét.
Az nagy dolog!
Vajon, mennyiért adja?
- Já Grisá! - mutatkozott be az orosz.
- Wieviel kostet?
Czipó főtörzs röpke félóra alatt rájött, hogy oroszul nem így mondják. Utána kiderült, hogy hatezer Ft. Neki - egyenruhájára tekintettel ötezer.
Ötezer forint szép summa. csakhogy: a színes tévé meg színes tévé. SECAM ez is, mint az otthoni fekete-fehér, a vénséges Orion Delta.
Czipó főtörzs büszkén vitte haza. Ez volt első szerzeménye a házasságban. Az asszony is megenyhült, anap kevesebbet zsémbelt vele.
Teljes hétig tartott az idill.
A következő vasárnap reggel szovjet Uaz állt meg a ház előtt. Mord arcú százados érkezett pisztolytáskában, antantszíjjal, mögötte két géppisztolyos baka. A menet végén egy őrmester hozta Grisát - a fülénél fogva.
Se szó se beszéd, betódultak a házba, Czipó döbbenten bámult, a felesége ijedten rebbent el az útból.
Egyenesen a szobába mentek, fogták és összecsomagolták a tévét. A szigorú tekintetű százados a házigazda szeme láttára hatalmas pofont kent le Grisának. Akkorát, hogy Czipó főtörzs elvtárs maga is az arcát kezdte simogatni, mintha ő kapta volna.
Az oroszok szó nélkül távoztak - a tévével együtt.
Czipó főtörzs elvtárs ideges volt. Persze, hogy tudnia kellett volna, hogy a tévé lopott. Fene bánja az ötezer forintot, csak ne legen vizsgálat, ne indítsanak ellene orgazdaság miatt eljárást, ne fenyítsék meg.
Hogy az asszony mit fog mondani?
Ajajj…
—–
Eltelt egy hónap is, mire Czipó főtörzs elvtárs újra kimerészkedett a piacra.
Ahogy a középső sorhoz ért, földbe gyökerezett a lába.
Ott volt Grisa.
Megint árulta a tévét.
Ugyanazt a tévét.
2010. május 24., hétfő
Megint hétvége volt...
Megint hétvége volt,
És fent van már a Hold,
És Lilla elment már az állomásra,
És dolgozatok omlanak rakásra,
És táncolt sok kobold…
Megint hétvége volt…
——
Megint hétvége volt,
És frissen átkarolt,
És tekintetünk újra összeforrt ma,
És napfényünk a nyár hírét dalolta,
S az idő araszolt,
Megint hétvége volt…
——-
Megint hétvége volt,
A csók álmot dalolt,
S a buszmegálló reggel felidézi,
S a Jövő - ellenőrként - dolgát végzi,
S a múlt hajnalra holt,
Megint hétvége volt…
És fent van már a Hold,
És Lilla elment már az állomásra,
És dolgozatok omlanak rakásra,
És táncolt sok kobold…
Megint hétvége volt…
——
Megint hétvége volt,
És frissen átkarolt,
És tekintetünk újra összeforrt ma,
És napfényünk a nyár hírét dalolta,
S az idő araszolt,
Megint hétvége volt…
——-
Megint hétvége volt,
A csók álmot dalolt,
S a buszmegálló reggel felidézi,
S a Jövő - ellenőrként - dolgát végzi,
S a múlt hajnalra holt,
Megint hétvége volt…
2010. május 23., vasárnap
Miniszteri válasz
Baross Gábor, a vasminiszter egy alkalommal Kassa város küldöttségét fogadta. A delegációt Kassa akkori polgármestere, Münster Ferenc vezette.
Kassa városa azt szerette volna elérni a miniszternél, hogy az akkor kiépülő Magyar Államvasutak kelet-magyarországi üzletvezetősége Kassára kerüljön. A polgármester úr ékes szavakkal ecsetelte Kassa városának impozáns múltját, gazdasági, kereskedelmi, kulturális fontosságát, hogy városa közművelődési, földrajzi, de még stratégiai szempontok szerint is a lehető legalkalmasabb arra, hogy a MÁV kelet-magyarországi központja legyen. Szónoklata teljes másfél órán keresztül tartott.
Amikor befejezte, a miniszter a gondolataiba mélyedt. A küldöttség csendben várakozott.
Egy perc elteltével Baross Gábor felnézett, és megkérdezte:
- Mit várnak tőlem, uraim? Igazi miniszteriális választ, vagy őszinteséget?
Ilyen közvetlenségre a kassai delegáció nem volt felkészülve. Zavartan hebegtek-habogtak.
Mivel semmit sem feleltek, a miniszter folytatta:
- Ha igazi, miniszteri választ akarnak, annyit felelhetek: behatóan tanulmányozni fogom a kérésüket, és - feltéve, ha az önök helyi érdeke az ország érdekeivel ellentmondásba nem kerül - minden tőlem telhetőt elkövetek Kassa városa érdekében.
Fél perc hallgatás után a polgármester megköszörülte a torkát.
- Ez volt a miniszteriális válasz, kegyelmes uram?
- Igen, ez.
- És mi volna az őszinte válasz?
A vasminiszter elmosolyodott:
- Kassa nem kaphat vasúti üzletvezetőséget, mert azt már odaígértem Debrecennek.
——-
Fejezzem ki magam még érthetőbben?
Kassa városa azt szerette volna elérni a miniszternél, hogy az akkor kiépülő Magyar Államvasutak kelet-magyarországi üzletvezetősége Kassára kerüljön. A polgármester úr ékes szavakkal ecsetelte Kassa városának impozáns múltját, gazdasági, kereskedelmi, kulturális fontosságát, hogy városa közművelődési, földrajzi, de még stratégiai szempontok szerint is a lehető legalkalmasabb arra, hogy a MÁV kelet-magyarországi központja legyen. Szónoklata teljes másfél órán keresztül tartott.
Amikor befejezte, a miniszter a gondolataiba mélyedt. A küldöttség csendben várakozott.
Egy perc elteltével Baross Gábor felnézett, és megkérdezte:
- Mit várnak tőlem, uraim? Igazi miniszteriális választ, vagy őszinteséget?
Ilyen közvetlenségre a kassai delegáció nem volt felkészülve. Zavartan hebegtek-habogtak.
Mivel semmit sem feleltek, a miniszter folytatta:
- Ha igazi, miniszteri választ akarnak, annyit felelhetek: behatóan tanulmányozni fogom a kérésüket, és - feltéve, ha az önök helyi érdeke az ország érdekeivel ellentmondásba nem kerül - minden tőlem telhetőt elkövetek Kassa városa érdekében.
Fél perc hallgatás után a polgármester megköszörülte a torkát.
- Ez volt a miniszteriális válasz, kegyelmes uram?
- Igen, ez.
- És mi volna az őszinte válasz?
A vasminiszter elmosolyodott:
- Kassa nem kaphat vasúti üzletvezetőséget, mert azt már odaígértem Debrecennek.
——-
Fejezzem ki magam még érthetőbben?
2010. május 22., szombat
Holdfényremény
Sötét, kietlen Lét egén
Vidám, aprócska fény:
Azt mondják, fönn a Holdban él
A száműzött Remény.
——-
Ezer mérföldes vaksötét
A világ ködfalán,
Ha nincsen Hold, az éjszaka
Mindent felfalna tán.
——
A fondor vén sötétben, ha
Az Ember tévelyeg,
Talán útjára rátalál,
Ha ott fenn fény lebeg.
——
Hogy honnan érkezett a Hold,
Hogyan, merről, mikor?
Kellett a fény a Föld fölé,
Ha ember kóborol.
——
Amíg sárgállik éjszaka
A sápadt égi fény,
Lesz addig erkölcs és jövő,
Lesz távlat és remény.
—–
És hogyha egyszer eltűnik,
Állandó lesz a kín,
És mindenekre ráborul
A végső bakacsin.
Vidám, aprócska fény:
Azt mondják, fönn a Holdban él
A száműzött Remény.
——-
Ezer mérföldes vaksötét
A világ ködfalán,
Ha nincsen Hold, az éjszaka
Mindent felfalna tán.
——
A fondor vén sötétben, ha
Az Ember tévelyeg,
Talán útjára rátalál,
Ha ott fenn fény lebeg.
——
Hogy honnan érkezett a Hold,
Hogyan, merről, mikor?
Kellett a fény a Föld fölé,
Ha ember kóborol.
——
Amíg sárgállik éjszaka
A sápadt égi fény,
Lesz addig erkölcs és jövő,
Lesz távlat és remény.
—–
És hogyha egyszer eltűnik,
Állandó lesz a kín,
És mindenekre ráborul
A végső bakacsin.
2010. május 21., péntek
Szőke nő zűrben az űrben - LXIX.
ÖTVENKILENCEDIK RÉSZ
Íródott Nyuzga javaslatára
Fekete szegélyű barna egyenruhát viselő férfiak vették őket körbe. Karen alaposan szemügyre vette őket. Egyértelműen modern fegyvereik voltak, uniformisuk az űrflotta ruházatára emlékeztetett. Többségük fehér bőrű volt, de akadt néhány egyéb rasszhoz tartozó is. Egy afrikai katona éppenséggel hadnagyi rendfokozatot viselt.
- Maguk kicsodák? – motyogta Ed Philips.
Válaszul a fegyverek csöve fenyegetően felemelkedett. Ed Philips megszeppenten elhallgatott, Erich sápadtan ácsorgott mellette. Adam határozatlan arccal ténfergett.
Boyar arca valósággal sátáni mosolyt öltött.
- Ez az ember, - mutatott az instruktorra. – Ed Philips. Körözött bűnöző. Ráadásul bizonyíthatóan rabszolgaságban tartott és tart jelenleg is egy földi illetőségű személyt. Tartóztassa le!
Mielőtt Ed akárcsak megmukkanhatott volna, máris hátracsavarták, és összebilincselték a kezét. Erich határozatlan mozdulatot tett, hogy segítsen neki.
- A cinkosa! – mutatott rá Boyar.
Erre Erich is bilincsbe került. Karen csaknem sírt. Ő az ürügy ezeknek a kedves embereknek a bántalmazására? Őszintén megkedvelte Edet és Erich-et, Boyar-ban pedig még annyira sem bízott, mint korábban.
Pimasz képű ifjú tiszt perdült elő.
- Theodore Jason Wilkins hadbíró hadnagy vagyok! - darálta fiatalos nagyképűséggel. – Önök lázadók. Hivatalosan értesítem önöket, hogy lázadás főben járó vétsége miatt napokon belül rögtönítélő hadbíróság elé kerülnek, amely jogosult halálbüntetést hozni, és az ítéletet kihirdetés után azonnal végrehajtatni.
Karen úgy összeszorította a fogát, hogy megcsikordult. Torka kiszáradt.
- Ne bántsák őket! – mondta elszánt hangon.
- Önnek semmi dolga sincs ezekkel a gazemberekkel, kedves hölgyem! – felelte gúnyos hangon Boyar, aztán odaszólt az előreugró állú, brutális arcú katonatisztnek:
- Winter százados!
- Uram!
- Vezettesse el a foglyokat!
- Értettem!
Winter intett, mire a katonák elhurcolták a két férfit. Karen könnyes szemmel nézett utánuk, úgy érezte, utoljára látja őket.
Adam pimaszul végigmérte a katonákat.
- Szóval így festenek a Phoenix Alapítvány zsoldosai?
- Ez kicsoda, uram? – kérdezte Winter százados.
- Nem erről volt szó, Boyar! – Adam hangja váratlanul élessé vált. – Vagy már nem is emlékszel?
Boyar oda se hallgatott.
- Tudja, Boyar, - folytatta Adam, és távolságtartóbb megszólításra váltott: – az első perctől fogva sejtettem, hogy maga cégéres gazember. – valami olyan jegesen metsző közöny volt a hangjában, hogy mindannyian elnémultak tőle néhány pillanatra.
Adam a szőke nőre nézett, és Karen meglepődött, micsoda végtelen szeretet van a férfi tekintetében. A vénember szemében szokatlan derű csillant. Karen csodálkozva nézte. Akár egy bölcs, túl mindenen, múlt és jövő bizonyságának birtokában.
Aztán a pillanat elszállt, a csoda tovaröppent, a káprázat megfagyott, a világ visszazuhant a dermesztő valóságba.
- Ez kicsoda, uram? – ismételte meg a kérdést Winter százados.
Boyar arca gúnyos fintorra húzódott.
- Felesleges szemtanú.
- Értem, uram!
Gyors volt, brutális, könyörtelen – és piszkos. Szinte valószerűtlenül piszkos. A százados intett az Adam mögött álló őrmesternek, mire a fickó gyors, takarékos mozdulattal előrelépett.
Adam arca mosolyban fürdött.
- Vigyázzon magára, kedves! Maga itt az egyetlen emberi lény. Nagyon vigyázzon magára.
Mielőtt Karen felfogta volna, mi történik, az őrmester fegyvere eldördült; a katona közvetlen közelről tarkón lőtte az öregembert. A mosoly szinte rákövült Adam arcára, mielőtt a férfi elzuhant.
- Jöjjön, hölgyem! – Boyar egy erdei ösvényre terelte Karent, aki úgy ment mellette, akár az alvajáró.
Nem kellett sokat gyalogolniuk. Az erdő széle ötven-hatvanlépésnyire volt. Nagyméretű, sötétkék légpárnás várt rájuk.
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.
Íródott Nyuzga javaslatára
Fekete szegélyű barna egyenruhát viselő férfiak vették őket körbe. Karen alaposan szemügyre vette őket. Egyértelműen modern fegyvereik voltak, uniformisuk az űrflotta ruházatára emlékeztetett. Többségük fehér bőrű volt, de akadt néhány egyéb rasszhoz tartozó is. Egy afrikai katona éppenséggel hadnagyi rendfokozatot viselt.
- Maguk kicsodák? – motyogta Ed Philips.
Válaszul a fegyverek csöve fenyegetően felemelkedett. Ed Philips megszeppenten elhallgatott, Erich sápadtan ácsorgott mellette. Adam határozatlan arccal ténfergett.
Boyar arca valósággal sátáni mosolyt öltött.
- Ez az ember, - mutatott az instruktorra. – Ed Philips. Körözött bűnöző. Ráadásul bizonyíthatóan rabszolgaságban tartott és tart jelenleg is egy földi illetőségű személyt. Tartóztassa le!
Mielőtt Ed akárcsak megmukkanhatott volna, máris hátracsavarták, és összebilincselték a kezét. Erich határozatlan mozdulatot tett, hogy segítsen neki.
- A cinkosa! – mutatott rá Boyar.
Erre Erich is bilincsbe került. Karen csaknem sírt. Ő az ürügy ezeknek a kedves embereknek a bántalmazására? Őszintén megkedvelte Edet és Erich-et, Boyar-ban pedig még annyira sem bízott, mint korábban.
Pimasz képű ifjú tiszt perdült elő.
- Theodore Jason Wilkins hadbíró hadnagy vagyok! - darálta fiatalos nagyképűséggel. – Önök lázadók. Hivatalosan értesítem önöket, hogy lázadás főben járó vétsége miatt napokon belül rögtönítélő hadbíróság elé kerülnek, amely jogosult halálbüntetést hozni, és az ítéletet kihirdetés után azonnal végrehajtatni.
Karen úgy összeszorította a fogát, hogy megcsikordult. Torka kiszáradt.
- Ne bántsák őket! – mondta elszánt hangon.
- Önnek semmi dolga sincs ezekkel a gazemberekkel, kedves hölgyem! – felelte gúnyos hangon Boyar, aztán odaszólt az előreugró állú, brutális arcú katonatisztnek:
- Winter százados!
- Uram!
- Vezettesse el a foglyokat!
- Értettem!
Winter intett, mire a katonák elhurcolták a két férfit. Karen könnyes szemmel nézett utánuk, úgy érezte, utoljára látja őket.
Adam pimaszul végigmérte a katonákat.
- Szóval így festenek a Phoenix Alapítvány zsoldosai?
- Ez kicsoda, uram? – kérdezte Winter százados.
- Nem erről volt szó, Boyar! – Adam hangja váratlanul élessé vált. – Vagy már nem is emlékszel?
Boyar oda se hallgatott.
- Tudja, Boyar, - folytatta Adam, és távolságtartóbb megszólításra váltott: – az első perctől fogva sejtettem, hogy maga cégéres gazember. – valami olyan jegesen metsző közöny volt a hangjában, hogy mindannyian elnémultak tőle néhány pillanatra.
Adam a szőke nőre nézett, és Karen meglepődött, micsoda végtelen szeretet van a férfi tekintetében. A vénember szemében szokatlan derű csillant. Karen csodálkozva nézte. Akár egy bölcs, túl mindenen, múlt és jövő bizonyságának birtokában.
Aztán a pillanat elszállt, a csoda tovaröppent, a káprázat megfagyott, a világ visszazuhant a dermesztő valóságba.
- Ez kicsoda, uram? – ismételte meg a kérdést Winter százados.
Boyar arca gúnyos fintorra húzódott.
- Felesleges szemtanú.
- Értem, uram!
Gyors volt, brutális, könyörtelen – és piszkos. Szinte valószerűtlenül piszkos. A százados intett az Adam mögött álló őrmesternek, mire a fickó gyors, takarékos mozdulattal előrelépett.
Adam arca mosolyban fürdött.
- Vigyázzon magára, kedves! Maga itt az egyetlen emberi lény. Nagyon vigyázzon magára.
Mielőtt Karen felfogta volna, mi történik, az őrmester fegyvere eldördült; a katona közvetlen közelről tarkón lőtte az öregembert. A mosoly szinte rákövült Adam arcára, mielőtt a férfi elzuhant.
- Jöjjön, hölgyem! – Boyar egy erdei ösvényre terelte Karent, aki úgy ment mellette, akár az alvajáró.
Nem kellett sokat gyalogolniuk. Az erdő széle ötven-hatvanlépésnyire volt. Nagyméretű, sötétkék légpárnás várt rájuk.
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.
2010. május 20., csütörtök
Alternatív történelem - VI.
Az alternatív történelemnek valahonnan el kell indulnia. Valahol ki kell ágaznia a valóságos történelemből, hogy aztán kedvére eljátszhasson a meg nem valósult lehetőségekkel.
Keresni kell valamilyen fontos történelmi csomópontot.
Ne csodálkozzunk rajta, hogy ez gyakran háború.
——-
A háború gyors és váratlan változásokat okozhat. Régen a világ egyik normális állapotának tekintették. Kölcsey Himnusza nem véletlenül kezdődik azzal, hogy a lírai Én áldást kér békében és háborúban.
A háborút ma már erkölcstelen állapotnak tekintjük, legalábbis itt, mi, Magyarországon.
—–
Szóval: Háború.
Kevés dolog rendezhetné át úgy a történelmet, mint egy csata - ha fordított eredmény születik.
Valaki egyszer azzal példálózott, hogy a kávéházi stratégák kedvenc ütközete, Cannae, egyáltalán nem sorsforduló, hiszen a történelem a római győzelem esetén is éppen ugyanígy folytatódott volna, ellenben a 732-ben Poitiers mellett vívott csata valódi sorsforduló, hiszen arab diadal esetén Európa sorsa merőben másképpen alakul.
——–
A magyar történelemben Mohács sorsforduló? Mi történt volna, ha ott legyőzzük a szultánt? Ebben több a fantasztikum, mint az alternatív történelem. Ha a csatamezőről indítjuk a történetet, és a résztvevők azonosak, telivér fantasztikum nélkül nem megy.
Ha korábban kezdjük, és megváltoztatjuk a magyar belpolitikát, talán nem is kerül sor a csatára.
Az 1512-ben Drávaszentbenedek mellett megnyert csata sem volt sorsforduló; az ott vesztes török hadászati fölénye megmaradt.
Viszont valódi alternatív történelmi szálat indítunk például, ha az 1444-ben vívott várnai harcmezőn diadalra visszük Hunyadi seregét.
—–
Egy csata sorsa néha nagyon kevésen múlik. Napóleon marengói ütközete veszni látszott, a hülye osztrák fővezér, Melas odahagyta a seregét, hogy személyesen jelenthesse a győzelmet.
Ezután érkezett a csatatérre a francia Desaix tábornok korábban kikülönített hadteste. “Ez a csata már elveszett, de még csak délután kettő van, vívhatunk egy újat!”
Ismét fellángolt a harc. A csatát végül Kellermann őrnagy dragonyos századának rohama döntötte el. A hadtörténeti irodalomban máig vita van arról, adott-e Napóleon egyáltalán parancsot erre a lovas attakra.
Bem piski csatáját 1849. február 9-én szintén egy huszárszázad (a 15. Mátyás huszárezred egy hetven fős százada) jól sikerült rohama döntötte végül el.
——–
A csaták adják magukat. Könnyen. Talán túl könnyen is.
Az én regényem nem csatával indul - bár később lesz benne az is.
Valami egészen mással.
Keresni kell valamilyen fontos történelmi csomópontot.
Ne csodálkozzunk rajta, hogy ez gyakran háború.
——-
A háború gyors és váratlan változásokat okozhat. Régen a világ egyik normális állapotának tekintették. Kölcsey Himnusza nem véletlenül kezdődik azzal, hogy a lírai Én áldást kér békében és háborúban.
A háborút ma már erkölcstelen állapotnak tekintjük, legalábbis itt, mi, Magyarországon.
—–
Szóval: Háború.
Kevés dolog rendezhetné át úgy a történelmet, mint egy csata - ha fordított eredmény születik.
Valaki egyszer azzal példálózott, hogy a kávéházi stratégák kedvenc ütközete, Cannae, egyáltalán nem sorsforduló, hiszen a történelem a római győzelem esetén is éppen ugyanígy folytatódott volna, ellenben a 732-ben Poitiers mellett vívott csata valódi sorsforduló, hiszen arab diadal esetén Európa sorsa merőben másképpen alakul.
——–
A magyar történelemben Mohács sorsforduló? Mi történt volna, ha ott legyőzzük a szultánt? Ebben több a fantasztikum, mint az alternatív történelem. Ha a csatamezőről indítjuk a történetet, és a résztvevők azonosak, telivér fantasztikum nélkül nem megy.
Ha korábban kezdjük, és megváltoztatjuk a magyar belpolitikát, talán nem is kerül sor a csatára.
Az 1512-ben Drávaszentbenedek mellett megnyert csata sem volt sorsforduló; az ott vesztes török hadászati fölénye megmaradt.
Viszont valódi alternatív történelmi szálat indítunk például, ha az 1444-ben vívott várnai harcmezőn diadalra visszük Hunyadi seregét.
—–
Egy csata sorsa néha nagyon kevésen múlik. Napóleon marengói ütközete veszni látszott, a hülye osztrák fővezér, Melas odahagyta a seregét, hogy személyesen jelenthesse a győzelmet.
Ezután érkezett a csatatérre a francia Desaix tábornok korábban kikülönített hadteste. “Ez a csata már elveszett, de még csak délután kettő van, vívhatunk egy újat!”
Ismét fellángolt a harc. A csatát végül Kellermann őrnagy dragonyos századának rohama döntötte el. A hadtörténeti irodalomban máig vita van arról, adott-e Napóleon egyáltalán parancsot erre a lovas attakra.
Bem piski csatáját 1849. február 9-én szintén egy huszárszázad (a 15. Mátyás huszárezred egy hetven fős százada) jól sikerült rohama döntötte végül el.
——–
A csaták adják magukat. Könnyen. Talán túl könnyen is.
Az én regényem nem csatával indul - bár később lesz benne az is.
Valami egészen mással.
2010. május 19., szerda
Ameddig e világban időzöm
Hogy soká élek, nem hiszem,
Talán
Még átmászom pár évtized falán,
Ha meg nem?
Annyi jut,
Hiszen minden út
Ugyanoda fut.
A kor nem éget;
Hisz sok szempontból
Helytállás
Az Élet.
De
Ameddig e világban időzöm,
Már öntörvényű maradok,
Mert ön-törvényem
Én magam
Vagyok.
—–
Hogy gazdag leszek, nem hiszem,
Talán
Beléphetek a siker ajtaján,
Ha meg nem,
Annyi baj,
Hisz sok a zaj, és kevés
A moraj.
A gond művé lett,
És sok szempontból
Helytállás
Az Élet.
De
Ameddig e világban időzöm,
Sápot lélekből nem adok,
Mert szép a Teljesség,
S a Lét:
Titok.
——-
Hogy megalkudni nem fogok,
Tudom,
Ha nem lesz márvány majd a síromon,
Elfogadom,
Nem lét a harc,
Nem cél a sarc,
Kint túl kevés
Az arc.
Jelenből
Rég lett;
Mert leginkább
Csak helytállás
Az Élet.
De
Ameddig e világban időzöm,
S míg fent csillag ragyog,
Maradok
Aki
Vagyok.
Talán
Még átmászom pár évtized falán,
Ha meg nem?
Annyi jut,
Hiszen minden út
Ugyanoda fut.
A kor nem éget;
Hisz sok szempontból
Helytállás
Az Élet.
De
Ameddig e világban időzöm,
Már öntörvényű maradok,
Mert ön-törvényem
Én magam
Vagyok.
—–
Hogy gazdag leszek, nem hiszem,
Talán
Beléphetek a siker ajtaján,
Ha meg nem,
Annyi baj,
Hisz sok a zaj, és kevés
A moraj.
A gond művé lett,
És sok szempontból
Helytállás
Az Élet.
De
Ameddig e világban időzöm,
Sápot lélekből nem adok,
Mert szép a Teljesség,
S a Lét:
Titok.
——-
Hogy megalkudni nem fogok,
Tudom,
Ha nem lesz márvány majd a síromon,
Elfogadom,
Nem lét a harc,
Nem cél a sarc,
Kint túl kevés
Az arc.
Jelenből
Rég lett;
Mert leginkább
Csak helytállás
Az Élet.
De
Ameddig e világban időzöm,
S míg fent csillag ragyog,
Maradok
Aki
Vagyok.
2010. május 18., kedd
Brémai este
Vége felé tart a Brémai. Jó három hete elküldtem az elkészült kétharmadok Balázséknak, most vettem fel újra.
Csaknem kész.
A RABLÓ LOPAKODÓ DALA (Nr. 11.)
Sötét éjszaka,
Alszik a baka,
Fent világít a rablók
Csillaga!
Settenkedem,
Lopakodom,
Annyiban nem hagyom.
Settenkedem,
Lopakodom,
Most úgyis megtudom.
Settenkedem,
Lopakodom,
És ha baj van,
Megfutamodom.
Senki se figyel,
Tücsök ciripel,
Fent a vén Hold is engem
Irigyel!
Settenkedem,
Lopakodom,
Annyiban nem hagyom.
Settenkedem,
Lopakodom,
Most úgyis megtudom.
Settenkedem,
Lopakodom,
És ha baj van,
Megfutamodom.
Settenkedem,
Lopakodom,
Annyiban nem hagyom.
Settenkedem,
Lopakodom,
Most úgyis megtudom.
Settenkedem,
Lopakodom,
És ha baj van,
Megfutamodom.
Éles a szemem,
Fülem hegyezem,
Jó felderítő vagyok,
Azt hiszem!
Settenkedem,
Lopakodom,
Annyiban nem hagyom.
Settenkedem,
Lopakodom,
Most úgyis megtudom.
Settenkedem,
Lopakodom,
És ha baj van,
Megfutamodom.
Csaknem kész.
A RABLÓ LOPAKODÓ DALA (Nr. 11.)
Sötét éjszaka,
Alszik a baka,
Fent világít a rablók
Csillaga!
Settenkedem,
Lopakodom,
Annyiban nem hagyom.
Settenkedem,
Lopakodom,
Most úgyis megtudom.
Settenkedem,
Lopakodom,
És ha baj van,
Megfutamodom.
Senki se figyel,
Tücsök ciripel,
Fent a vén Hold is engem
Irigyel!
Settenkedem,
Lopakodom,
Annyiban nem hagyom.
Settenkedem,
Lopakodom,
Most úgyis megtudom.
Settenkedem,
Lopakodom,
És ha baj van,
Megfutamodom.
Settenkedem,
Lopakodom,
Annyiban nem hagyom.
Settenkedem,
Lopakodom,
Most úgyis megtudom.
Settenkedem,
Lopakodom,
És ha baj van,
Megfutamodom.
Éles a szemem,
Fülem hegyezem,
Jó felderítő vagyok,
Azt hiszem!
Settenkedem,
Lopakodom,
Annyiban nem hagyom.
Settenkedem,
Lopakodom,
Most úgyis megtudom.
Settenkedem,
Lopakodom,
És ha baj van,
Megfutamodom.
2010. május 17., hétfő
Teremtés minden pillanatban
A teremtés soha meg nem áll,
Isten bennünk lakik,
S kint az űrben sápad
A Halál.
—–
Ott kint az űrben sápad a Halál,
A csüggedés fogoly,
És az öröm egy nyüzsgő
Hangyaboly.
—-
Az öröm csak egy nyüzsgő hangyaboly,
Élettel teli,
Az életet csak az Élet
Élteti.
—
Az életet csak az Élet élteti,
Az Élet felel:
Életet csak az élet
Érdemel.
—–
Életet csak az Élet érdemel,
Életet talán,
Értünk meg előbb -utóbb
Eljön
A halál.
Isten bennünk lakik,
S kint az űrben sápad
A Halál.
—–
Ott kint az űrben sápad a Halál,
A csüggedés fogoly,
És az öröm egy nyüzsgő
Hangyaboly.
—-
Az öröm csak egy nyüzsgő hangyaboly,
Élettel teli,
Az életet csak az Élet
Élteti.
—
Az életet csak az Élet élteti,
Az Élet felel:
Életet csak az élet
Érdemel.
—–
Életet csak az Élet érdemel,
Életet talán,
Értünk meg előbb -utóbb
Eljön
A halál.
2010. május 16., vasárnap
A borravaló
Umberto olasz király szokása volt, hogy Itália nagyvárosaiban egyszerű polgárnak öltözve bolyongott az utcákon. Testőrei teljesen kedélybetegek voltak ilyenkor, alig győzték követni az uralkodót.
A média még nem volt akkora hatalom, mint manapság. Az emberek nem láthatták unos-untalan az országukat vezető politikusok, uralkodok fizimiskáját. Umberto király a lapok képein kizárólag díszegyenruhában szerepelt, és azok a képek sem voltak valami élesek. Ezért a járókelők csak nagyon ritkán ismerték fel a viseltes öltözékben sétálgató királyt.
Egyszer éppen Nápolyban sétálgatott. Egy idegen - elegáns úr - útbaigazítást kért tőle.
Umberto jólelkűen úgy döntött, nemcsak útba igazítja, el is kíséri egy darabon az ismeretlent. Bő negyedóráig tartott, mire odaértek, addig tereferéltek. Őfelségét nem zavarta, hogy az idegen meglehetősen leereszkedően bánik vele. Úgy vélte, csak az öltözékének szól.
Amikor odaértek a keresett utca bejáratához, az idegen Umbertóra mosolygott:
- Köszönöm a segítségét, jóember! Kérem, fogadja el a szolgálataiért!
És:
Egy lírát nyújtott a király felé.
Umberto rákvörös lett.
Kézzel-lábbal tiltakozott.
Az idegen megrökönyödve méregette Umberto kopott felöltőjét.
- Talán nincs rászorulva egy kis pénzre?
- Tudja, az én szakmámban nem illik borravalót elfogadni.
Az idegen szúrós szemmel mérte végig.
-Miért, mi maga? Hóhér?
———
Fejezzem ki magam még érthetőbben?
A média még nem volt akkora hatalom, mint manapság. Az emberek nem láthatták unos-untalan az országukat vezető politikusok, uralkodok fizimiskáját. Umberto király a lapok képein kizárólag díszegyenruhában szerepelt, és azok a képek sem voltak valami élesek. Ezért a járókelők csak nagyon ritkán ismerték fel a viseltes öltözékben sétálgató királyt.
Egyszer éppen Nápolyban sétálgatott. Egy idegen - elegáns úr - útbaigazítást kért tőle.
Umberto jólelkűen úgy döntött, nemcsak útba igazítja, el is kíséri egy darabon az ismeretlent. Bő negyedóráig tartott, mire odaértek, addig tereferéltek. Őfelségét nem zavarta, hogy az idegen meglehetősen leereszkedően bánik vele. Úgy vélte, csak az öltözékének szól.
Amikor odaértek a keresett utca bejáratához, az idegen Umbertóra mosolygott:
- Köszönöm a segítségét, jóember! Kérem, fogadja el a szolgálataiért!
És:
Egy lírát nyújtott a király felé.
Umberto rákvörös lett.
Kézzel-lábbal tiltakozott.
Az idegen megrökönyödve méregette Umberto kopott felöltőjét.
- Talán nincs rászorulva egy kis pénzre?
- Tudja, az én szakmámban nem illik borravalót elfogadni.
Az idegen szúrós szemmel mérte végig.
-Miért, mi maga? Hóhér?
———
Fejezzem ki magam még érthetőbben?
2010. május 15., szombat
Jégverte fa
Jégeső nyargalt, néhány napja múlt,
S a körtefáról sok kis rügy lehullt.
——–
A lombban mérhetetlen gyász lakik,
Árnyékot hoz csak, gyümölcsöt alig.
——
Hiába éri majd a napsugár,
Terméketlenül suhan el a nyár.
—–
Csalóka szél a fának a jelen,
Mint vibráló Hold ködös éjjelen.
—-
A jelen tündér, tünde színezüst,
Mint téli kémények felett a füst.
——-
S a jövő? Néma, hallgatag motolla,
Mint jövő évi fecske szárnya tolla.
—–
Jégverte fa rossz, esős éjjelen,
Sosem lesz jövő, hogyha nincs jelen.
——–
Tépett, rabolt a múlt, a jégeső,
Ha túléljük - talán még lesz jövő.
S a körtefáról sok kis rügy lehullt.
——–
A lombban mérhetetlen gyász lakik,
Árnyékot hoz csak, gyümölcsöt alig.
——
Hiába éri majd a napsugár,
Terméketlenül suhan el a nyár.
—–
Csalóka szél a fának a jelen,
Mint vibráló Hold ködös éjjelen.
—-
A jelen tündér, tünde színezüst,
Mint téli kémények felett a füst.
——-
S a jövő? Néma, hallgatag motolla,
Mint jövő évi fecske szárnya tolla.
—–
Jégverte fa rossz, esős éjjelen,
Sosem lesz jövő, hogyha nincs jelen.
——–
Tépett, rabolt a múlt, a jégeső,
Ha túléljük - talán még lesz jövő.
2010. május 14., péntek
Szőke nő zűrben az űrben - LVIII.
ÖTVENNYOLCADIK RÉSZ
Íródott Nyuzga javaslatára
Karen bújt elő elsőnek a földkupac alól. Bárhová is kerültek, itt éjszaka van. A szőke nő fáradt volt, fázott és remegett.
A konténerek közt tapogatózott. Emlékezett rá, hogy volt néhány széles és lapos doboz egészen közel. Néhány perc alatt meg is találta, és feltépte.
Úgy volt, ahogy gondolta. Pokrócok voltak benne, abból a közönséges és durva fajtából, amit a cellában kaptak. Szúrós, de meleg. Karen egyet a dobozra terített, másik kettővel meg betakarózott. Jól becsavarta magát, néhány perc alatt felmelegedett és elaludt.
Reggel Karen ébredt utoljára. A többiek már körülötte szöszmötöltek. Adam valamelyik konténerből rengeteg kétszersültet, száraz kolbászt, ásványvizet és zöldséget vett elő, és reggelihez terített velük egy hatalmas doboz tetején.
- Gyere te is! – intett a szőke nőnek.
Farkaséhesen ettek. Ed Philips elképesztő mennyiségű élelmet felfalt, Karen mosolyogva figyelte.
Közben lassan felébredt, eeszébe jutottak a tegnapi gondolatai. Vajon hogyan használható a térmanipulátor?
A porviharok rendszeres időközökben törnek ki, és ilyenkor az „ösvény” a térmanipulátor tevékenysége következtében egy másik térbe kerül.
Rendszeres időközökben? Mi nem stimmel itt?
Inkább mondjuk úgy: mindig a napnak ugyanazon órájában, de nem mechanikusan, csupán akkor, ha az ösvényen emberek tartózkodnak. Ez pedig azt jelenti, hogy a térmanipulátor működése összefügg a térváltó helyszínen tartózkodó személyekkel. Talán valami módon érzékeli az embereket?
Elnézte a férfiakat. Ed Philips még mindig lelkesen táplálkozott. Erich katonásan és gyorsan evett, percek alatt jóllakott. Adam igazi ínyenc volt; lassan és élvezettel fogyasztotta a közönséges és silány táplálékot is. Boyar előrehajolva az evésbe temetkezett, lesunyt feje fedezéke mögött eltűnt az arca.
- Nincsenek fegyvereink. – jegyezte meg tompa hangon Erich. – Az iratainkat meghagyták néhány használati tárggyal együtt, de egyetlen fegyverünk sem maradt. Ha bármi vagy bárki ránk támad, kiszolgáltatottak vagyunk.
- A Köztársaság valamelyik elit alakulata parádézik már a fegyvereinkkel. – jegyezte meg csaknem vidáman az öreg Adam.
- A konténerekben nem lehet fegyver? – kérdezte bátortalanul Ed.
- Nem hiszem. – vetette ellen Adam. – Úgy tudják, hogy teljesen lakatlan helyre megyünk, miért adnának nekünk fegyvereket?
Karen ebben nem volt biztos. A kihallgatóinak azt mondta, a Zéta-ponton hemzsegnek az ismeretlen szörnyek. Őt azért küldték „ide”, hogy kikapcsolja a linket, tűrnék talán, hogy valami „szörny” elpusztítsa, mielőtt a küldetését véghezviszi? Nem valószínű. Valószínűleg állig fel vannak fegyverezve, csak nem tudnak róla. Már a száján volt a válasz, amikor a tekintete hirtelen Boyarra tévedt, és csendben maradt.
Mi nem stimmel itt?
Boyar nagyot harapott egy kétszersültbe, kissé oldalt fordulva felnézett, és jól látszott az arca. Ritka sunyi kifejezés ült rajta, és óvatosan körbe kémlelt. Mintha várna valamire.
Karen nagyon éber lett. Semmiképpen sem fogja említeni Boyar előtt a fegyvereket. Szétnézett. A férfiak még mindig ettek.
Valami nem stimmel. Micsoda. Fenyeget valamilyen veszély? Most nincsenek sem robotjaik, sem légi eszközeik. Még közönséges érzékelőik sincsenek. Bárki meglepheti őket. Vagy bármi.
Miért vág Boyar ennyire alattomos képet?
Nekiszegezte a kérdést:
- Hol van Morgensohn?
Boyar felnézett, elvigyorodott, Karen felé hajolt, és félhangosan suttogta a választ:
- Hamarosan megtudja, hölgyem.
Karen döbbenten nézett. Bárhol is vannak, el kellene innen tűnniük. El kellene tűnniük, de minél hamarabb.
Mielőtt bármi egyebet gondolt volna, Boyar felkelt, és ellépett tőlük. A férfiak nem tulajdonítottak neki jelentőséget, azt hitték, a dolgát végezni megy.
Karen azonban felfigyelt.
Túl későn.
- Ne mozduljanak! – hangzott egy öblös, durva hang.
- Na végre! – mondta kihívóan Boyar. Winter százados! Mi tartott ilyen sokáig?
Karen felnézett. Körül voltak véve. Legalább húsz fegyver meredt rájuk. Miféle egenruhában vannak ezek az emberek? Talán az űrflotta?
A Földre kerültek volna?
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.
Íródott Nyuzga javaslatára
Karen bújt elő elsőnek a földkupac alól. Bárhová is kerültek, itt éjszaka van. A szőke nő fáradt volt, fázott és remegett.
A konténerek közt tapogatózott. Emlékezett rá, hogy volt néhány széles és lapos doboz egészen közel. Néhány perc alatt meg is találta, és feltépte.
Úgy volt, ahogy gondolta. Pokrócok voltak benne, abból a közönséges és durva fajtából, amit a cellában kaptak. Szúrós, de meleg. Karen egyet a dobozra terített, másik kettővel meg betakarózott. Jól becsavarta magát, néhány perc alatt felmelegedett és elaludt.
Reggel Karen ébredt utoljára. A többiek már körülötte szöszmötöltek. Adam valamelyik konténerből rengeteg kétszersültet, száraz kolbászt, ásványvizet és zöldséget vett elő, és reggelihez terített velük egy hatalmas doboz tetején.
- Gyere te is! – intett a szőke nőnek.
Farkaséhesen ettek. Ed Philips elképesztő mennyiségű élelmet felfalt, Karen mosolyogva figyelte.
Közben lassan felébredt, eeszébe jutottak a tegnapi gondolatai. Vajon hogyan használható a térmanipulátor?
A porviharok rendszeres időközökben törnek ki, és ilyenkor az „ösvény” a térmanipulátor tevékenysége következtében egy másik térbe kerül.
Rendszeres időközökben? Mi nem stimmel itt?
Inkább mondjuk úgy: mindig a napnak ugyanazon órájában, de nem mechanikusan, csupán akkor, ha az ösvényen emberek tartózkodnak. Ez pedig azt jelenti, hogy a térmanipulátor működése összefügg a térváltó helyszínen tartózkodó személyekkel. Talán valami módon érzékeli az embereket?
Elnézte a férfiakat. Ed Philips még mindig lelkesen táplálkozott. Erich katonásan és gyorsan evett, percek alatt jóllakott. Adam igazi ínyenc volt; lassan és élvezettel fogyasztotta a közönséges és silány táplálékot is. Boyar előrehajolva az evésbe temetkezett, lesunyt feje fedezéke mögött eltűnt az arca.
- Nincsenek fegyvereink. – jegyezte meg tompa hangon Erich. – Az iratainkat meghagyták néhány használati tárggyal együtt, de egyetlen fegyverünk sem maradt. Ha bármi vagy bárki ránk támad, kiszolgáltatottak vagyunk.
- A Köztársaság valamelyik elit alakulata parádézik már a fegyvereinkkel. – jegyezte meg csaknem vidáman az öreg Adam.
- A konténerekben nem lehet fegyver? – kérdezte bátortalanul Ed.
- Nem hiszem. – vetette ellen Adam. – Úgy tudják, hogy teljesen lakatlan helyre megyünk, miért adnának nekünk fegyvereket?
Karen ebben nem volt biztos. A kihallgatóinak azt mondta, a Zéta-ponton hemzsegnek az ismeretlen szörnyek. Őt azért küldték „ide”, hogy kikapcsolja a linket, tűrnék talán, hogy valami „szörny” elpusztítsa, mielőtt a küldetését véghezviszi? Nem valószínű. Valószínűleg állig fel vannak fegyverezve, csak nem tudnak róla. Már a száján volt a válasz, amikor a tekintete hirtelen Boyarra tévedt, és csendben maradt.
Mi nem stimmel itt?
Boyar nagyot harapott egy kétszersültbe, kissé oldalt fordulva felnézett, és jól látszott az arca. Ritka sunyi kifejezés ült rajta, és óvatosan körbe kémlelt. Mintha várna valamire.
Karen nagyon éber lett. Semmiképpen sem fogja említeni Boyar előtt a fegyvereket. Szétnézett. A férfiak még mindig ettek.
Valami nem stimmel. Micsoda. Fenyeget valamilyen veszély? Most nincsenek sem robotjaik, sem légi eszközeik. Még közönséges érzékelőik sincsenek. Bárki meglepheti őket. Vagy bármi.
Miért vág Boyar ennyire alattomos képet?
Nekiszegezte a kérdést:
- Hol van Morgensohn?
Boyar felnézett, elvigyorodott, Karen felé hajolt, és félhangosan suttogta a választ:
- Hamarosan megtudja, hölgyem.
Karen döbbenten nézett. Bárhol is vannak, el kellene innen tűnniük. El kellene tűnniük, de minél hamarabb.
Mielőtt bármi egyebet gondolt volna, Boyar felkelt, és ellépett tőlük. A férfiak nem tulajdonítottak neki jelentőséget, azt hitték, a dolgát végezni megy.
Karen azonban felfigyelt.
Túl későn.
- Ne mozduljanak! – hangzott egy öblös, durva hang.
- Na végre! – mondta kihívóan Boyar. Winter százados! Mi tartott ilyen sokáig?
Karen felnézett. Körül voltak véve. Legalább húsz fegyver meredt rájuk. Miféle egenruhában vannak ezek az emberek? Talán az űrflotta?
A Földre kerültek volna?
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.
2010. május 13., csütörtök
Alternatív történelem - V.
Veni vincere invictum
Gondolja magában az első rész legvégén most íródó alternatív történelmi regényem főhőse, a magyar történelem egyik legjelentősebb alakja. A pillanat eltelt, és ő életben maradt…
Mostantól minden másképp van.
——
Hiszek az egyén jelentőségében. Az individuum történelem-alakítási képességében is. A történelem a tegnapi jelen absztrakciója.
Főhősöm tovább él, és ettől a történelem lustán hömpölygő folyama új medret keres magának. Meglepő, mi minden történik másképp. Egészen másképpen. Nemcsak a magyar, az európai történelem is.
Veni vincere invictum.
——–
Van természetesen tovább is, az utolsó néhány bekezdést ideteszem. Itt tartok:
Mahmud kormányos aggódva pillantott ki a tatárboc mögött álló elegáns, boltíves kormányházból. Odabentről nem volt éppen eszményi a kilátás, ezért a kormányos legtöbbször a segédeire bízta a súlyos kormányrudat, maga meg általában felkapaszkodott a félfedélzetre, és onnan kiabálva dirigálta, miként mozgassák a súlyos rudat.
A kormányrúddal igen sok probléma volt. Mahmud tudta, hogy a nyugat-európai gyaurok gallionjain ezt már csigasor mozgatja, a török számára dolgozó levantei hajóépítők azonban ragaszkodtak a roppant konzervatív megoldásokhoz. Kézzel igen nehéz volt mozgatni a rudat, a gályát irányban tartani még nehezebb. Emellett a kormánylapát kitérése igen kicsi volt, a hajót a legjobb indulattal sem lehetett fordulékonynak mondani. Leginkább ez aggasztotta Mahmudot, hiszen a görög kalózhajó köztudottan remekül manőverezett. Maga Mahmud ahhoz volt szokva, hogy a fordulatot inkább a vitorla körülményes állítgatásával hajtassa végre, de ez harcszerű körülmények között kilátástalannak tűnt.
A gályákat nem arra találták ki, hogy egy az egyben felvegyék a harcot a fürge görög kalózhajókkal. Arra tervezték őket, hogy elsöprő tömegükkel nekirontsanak az ellenségnek, közvetlen közelről ronccsá lőjék, aztán megcsáklyázzák, és véres közelharcban elfoglalják a hajóit. Egymagában kiszolgáltatott volt. Csaknem tehetetlen.
Mahmud homlokán verejték gyöngyözött. Sehsuvaroglu görbe lábain hátraszaladt, és magyarázott valamit a kormányosnak. Mahmud kétségbeesve ingatta a fejét, de hát, parancs az parancs…
Parancsszavak harsantak a hatalmas árboc tövében is. Szélbe feszítették a vitorlát, a kormányossegédek nyögve erőlködtek a lapáttal, és a roppant gálya lassan jobbra fordult. Mahmud a homlokát ráncolta, és lemondóan legyintett. Semmi értelme. A lomha tákolmány aligha képes úgy manőverezni, hogy össztüzet zúdíthasson a kalózhajóra.
Lám, a görög vitorlás fürgén irányt változtatott, továbbra is a tat vonalában maradt, és gyorsan közeledett. Az Osmanijeh lövészeit saját hajójuk túlságosan magasra nyúló tatfelépítménye akadályozta meg abban, hogy tűz alá vehessék az ellenséget.
Az egyik tiszt parancsára fél szakasz lövész rohant a tat lőréseihez, de Mahmud előre látta, hogy onnan ugyan egyetlen disznózabáló gyaurt sem fognak eltalálni.
A kormányos homloka erősen verejtékezett, újra és újra megtörölte.
Allah, segíts!
——–
Minden másképpen történik.
Veni vincere invictum.
Gondolja magában az első rész legvégén most íródó alternatív történelmi regényem főhőse, a magyar történelem egyik legjelentősebb alakja. A pillanat eltelt, és ő életben maradt…
Mostantól minden másképp van.
——
Hiszek az egyén jelentőségében. Az individuum történelem-alakítási képességében is. A történelem a tegnapi jelen absztrakciója.
Főhősöm tovább él, és ettől a történelem lustán hömpölygő folyama új medret keres magának. Meglepő, mi minden történik másképp. Egészen másképpen. Nemcsak a magyar, az európai történelem is.
Veni vincere invictum.
——–
Van természetesen tovább is, az utolsó néhány bekezdést ideteszem. Itt tartok:
Mahmud kormányos aggódva pillantott ki a tatárboc mögött álló elegáns, boltíves kormányházból. Odabentről nem volt éppen eszményi a kilátás, ezért a kormányos legtöbbször a segédeire bízta a súlyos kormányrudat, maga meg általában felkapaszkodott a félfedélzetre, és onnan kiabálva dirigálta, miként mozgassák a súlyos rudat.
A kormányrúddal igen sok probléma volt. Mahmud tudta, hogy a nyugat-európai gyaurok gallionjain ezt már csigasor mozgatja, a török számára dolgozó levantei hajóépítők azonban ragaszkodtak a roppant konzervatív megoldásokhoz. Kézzel igen nehéz volt mozgatni a rudat, a gályát irányban tartani még nehezebb. Emellett a kormánylapát kitérése igen kicsi volt, a hajót a legjobb indulattal sem lehetett fordulékonynak mondani. Leginkább ez aggasztotta Mahmudot, hiszen a görög kalózhajó köztudottan remekül manőverezett. Maga Mahmud ahhoz volt szokva, hogy a fordulatot inkább a vitorla körülményes állítgatásával hajtassa végre, de ez harcszerű körülmények között kilátástalannak tűnt.
A gályákat nem arra találták ki, hogy egy az egyben felvegyék a harcot a fürge görög kalózhajókkal. Arra tervezték őket, hogy elsöprő tömegükkel nekirontsanak az ellenségnek, közvetlen közelről ronccsá lőjék, aztán megcsáklyázzák, és véres közelharcban elfoglalják a hajóit. Egymagában kiszolgáltatott volt. Csaknem tehetetlen.
Mahmud homlokán verejték gyöngyözött. Sehsuvaroglu görbe lábain hátraszaladt, és magyarázott valamit a kormányosnak. Mahmud kétségbeesve ingatta a fejét, de hát, parancs az parancs…
Parancsszavak harsantak a hatalmas árboc tövében is. Szélbe feszítették a vitorlát, a kormányossegédek nyögve erőlködtek a lapáttal, és a roppant gálya lassan jobbra fordult. Mahmud a homlokát ráncolta, és lemondóan legyintett. Semmi értelme. A lomha tákolmány aligha képes úgy manőverezni, hogy össztüzet zúdíthasson a kalózhajóra.
Lám, a görög vitorlás fürgén irányt változtatott, továbbra is a tat vonalában maradt, és gyorsan közeledett. Az Osmanijeh lövészeit saját hajójuk túlságosan magasra nyúló tatfelépítménye akadályozta meg abban, hogy tűz alá vehessék az ellenséget.
Az egyik tiszt parancsára fél szakasz lövész rohant a tat lőréseihez, de Mahmud előre látta, hogy onnan ugyan egyetlen disznózabáló gyaurt sem fognak eltalálni.
A kormányos homloka erősen verejtékezett, újra és újra megtörölte.
Allah, segíts!
——–
Minden másképpen történik.
Veni vincere invictum.
2010. május 12., szerda
Veled
Veled
A fáradt pillanatnak is
Zenéje,
Hangos örökléte van;
Nélküled
A Lét is
Csak fáradtan
Elsuhan.
—–
Veled
Az éber álom is harmónia,
Nélküled
Az öröm
Halasztott
Tragédia.
—–
Veled
Tovább élek, akkor is,
Ha meghalok;
Nélküled,
Ha élek is még,
Halott maradok.
A fáradt pillanatnak is
Zenéje,
Hangos örökléte van;
Nélküled
A Lét is
Csak fáradtan
Elsuhan.
—–
Veled
Az éber álom is harmónia,
Nélküled
Az öröm
Halasztott
Tragédia.
—–
Veled
Tovább élek, akkor is,
Ha meghalok;
Nélküled,
Ha élek is még,
Halott maradok.
2010. május 11., kedd
A cseles tábornok
Field Marshal Lord Roberts jóvágású brit katonatiszt volt; kékvérű, aki igazából csak a született brit arisztokratákat vette emberszámba. Szigorú pillantásával, előkelő metszésű arcával, hideg mosolyával, gondosan nyírott bajszával és spanyolszakállával, nemes tartásával, tisztes ősz fejével, makulátlan vörös kabátjával, marsallbotjával a századfordulón ő volt az angol tábornok mintaképe.
A legelőkelőbb iskolákat végezte, és a lehető legelőkelőbb műveltséget szerezte. Mélyen otthon volt az elméleti haditudományokban, hadgyakorlatok rettegett terepasztal stratégájaként minden hadijátékban legyőzhetetlennek bizonyult.
Kedvenc témája a hadicsel volt. Beosztottait órák hosszat képes volt szórakoztatni saját korábbi hadicseleiről szóló történetekkel.
——–
A búr háborúban főparancsnoki beosztást kapott. Hamarosan meggyűlt a baja a legtehetségesebb búr parancsnokkal, a mosolygós, de mindig kopott ruhában járó Christiaan de Wet tábornokkal.
Lord Roberts elsöprő túlerővel rendelkezett, de lassan rá kellett döbbennie a keserű valóságra - a túlerő sem nyer önmagától. A kopott lázadó sorra rászedte a beosztottait, pedig mind született arisztokrata volt, és mindegyiken nagyon jól állt a piros kabát.
Lord Roberts tehát felkerekedett, és maga indult a lázadó ellen. Már azt is tudta, melyik cirkáló fedélzetén fogja megláncolva Őfelsége színe elé hurcolni.
Roppant ravasznak érezte magát. Úttalan utakon, vízmosásokon és sívó pusztaságon keresztül lopakodott de Wet közelébe, nagy ívben bekerítette a fejlettebb haditudománnyal dacolni merészelő nyegle lázadót.
Egy ködös novemberi reggelen célhoz ért. Az előőrs parancsnoka jelentette, hogy rábukkantak az ellenség táborára.
- Indulás! - parancsolta Lord Roberts. - Meg ne lógjon! Csendben hatoljunk be a táborukba. Aki kilép a sátrakból, szuronyt kapjon a mellébe!
Az élzászlóalj elindult, Lord Roberts azonban még gyorsan vissza fordult, és előhúzta díszes tükrét. Szemrevételezte, hogy’ fest majd vörös kabátján a Victoria Kereszt.
Hamarosan egy búr őrszemre bukkantak.
Az egyik skót őrmester hátulról kapta el a nyomorultat, és brutális harci késével nyomban elmetszette a nyakát.
Illetve…
Csak elmetszette volna.
Merthogy nem őrszem volt.
Csak egy felöltöztetett bábu. Nyakában felirat.
Ez állt benne:
Kedves Lord Roberts!
Kérem, bocsássa meg nekem, hogy éppen most rabolom ki az Ön főhadiszállását. Tudom, hogy nem viselkedem kifogástalan úriember módjára, de a csapataimnak szükségük van a felszerelésre. Mivel az Ön hadseregének most érkezett vadonatúj sátrait is zsákmányul ejtem, kérem fogadja el tőlem ezt a néhány száz rongyos sátrat. Tudom, hogy csekély kárpótlás, de hátha tudják őket használni.
Ilyenkor errefelé hidegek az éjszakák.
Köteles tisztelettel:
Christian de Wet
——–
Fejezzem ki magam még érthetőbben?
A legelőkelőbb iskolákat végezte, és a lehető legelőkelőbb műveltséget szerezte. Mélyen otthon volt az elméleti haditudományokban, hadgyakorlatok rettegett terepasztal stratégájaként minden hadijátékban legyőzhetetlennek bizonyult.
Kedvenc témája a hadicsel volt. Beosztottait órák hosszat képes volt szórakoztatni saját korábbi hadicseleiről szóló történetekkel.
——–
A búr háborúban főparancsnoki beosztást kapott. Hamarosan meggyűlt a baja a legtehetségesebb búr parancsnokkal, a mosolygós, de mindig kopott ruhában járó Christiaan de Wet tábornokkal.
Lord Roberts elsöprő túlerővel rendelkezett, de lassan rá kellett döbbennie a keserű valóságra - a túlerő sem nyer önmagától. A kopott lázadó sorra rászedte a beosztottait, pedig mind született arisztokrata volt, és mindegyiken nagyon jól állt a piros kabát.
Lord Roberts tehát felkerekedett, és maga indult a lázadó ellen. Már azt is tudta, melyik cirkáló fedélzetén fogja megláncolva Őfelsége színe elé hurcolni.
Roppant ravasznak érezte magát. Úttalan utakon, vízmosásokon és sívó pusztaságon keresztül lopakodott de Wet közelébe, nagy ívben bekerítette a fejlettebb haditudománnyal dacolni merészelő nyegle lázadót.
Egy ködös novemberi reggelen célhoz ért. Az előőrs parancsnoka jelentette, hogy rábukkantak az ellenség táborára.
- Indulás! - parancsolta Lord Roberts. - Meg ne lógjon! Csendben hatoljunk be a táborukba. Aki kilép a sátrakból, szuronyt kapjon a mellébe!
Az élzászlóalj elindult, Lord Roberts azonban még gyorsan vissza fordult, és előhúzta díszes tükrét. Szemrevételezte, hogy’ fest majd vörös kabátján a Victoria Kereszt.
Hamarosan egy búr őrszemre bukkantak.
Az egyik skót őrmester hátulról kapta el a nyomorultat, és brutális harci késével nyomban elmetszette a nyakát.
Illetve…
Csak elmetszette volna.
Merthogy nem őrszem volt.
Csak egy felöltöztetett bábu. Nyakában felirat.
Ez állt benne:
Kedves Lord Roberts!
Kérem, bocsássa meg nekem, hogy éppen most rabolom ki az Ön főhadiszállását. Tudom, hogy nem viselkedem kifogástalan úriember módjára, de a csapataimnak szükségük van a felszerelésre. Mivel az Ön hadseregének most érkezett vadonatúj sátrait is zsákmányul ejtem, kérem fogadja el tőlem ezt a néhány száz rongyos sátrat. Tudom, hogy csekély kárpótlás, de hátha tudják őket használni.
Ilyenkor errefelé hidegek az éjszakák.
Köteles tisztelettel:
Christian de Wet
——–
Fejezzem ki magam még érthetőbben?
2010. május 10., hétfő
Aki kétszer repatriált
(A néhai Bánffy Miklós)
Szomorkás arcú úrlovas,
És belül kemény, mint a vas.
—–
Kezdetben övé Bonchida,
A végén egy inasszoba.
—–
Látott békebeli csodát,
Rendezett végső koronát.
——
Egy öreg magyar külügyér
Erdélybe lakni visszatér.
——
És mikor ott már nincs haza,
Újra csak Pestre jön haza.
—–
Öregkora volt hányatott,
Tán Ő is megszámláltatott.
—–
Sírja sok szép álmot takar,
Hogy egyszer román és magyar…
—–
Valahol, túl a léteken,
Sétál erdélyi réteken.
—-
Fölötte leng, mint díszmenet,
Az el nem múló
Tisztelet.
Szomorkás arcú úrlovas,
És belül kemény, mint a vas.
—–
Kezdetben övé Bonchida,
A végén egy inasszoba.
—–
Látott békebeli csodát,
Rendezett végső koronát.
——
Egy öreg magyar külügyér
Erdélybe lakni visszatér.
——
És mikor ott már nincs haza,
Újra csak Pestre jön haza.
—–
Öregkora volt hányatott,
Tán Ő is megszámláltatott.
—–
Sírja sok szép álmot takar,
Hogy egyszer román és magyar…
—–
Valahol, túl a léteken,
Sétál erdélyi réteken.
—-
Fölötte leng, mint díszmenet,
Az el nem múló
Tisztelet.
2010. május 9., vasárnap
Alternatív történelem - IV.
Az alternatív történelem témakörének jelenleg is zajló roppant érdekes irodalmi megközelítése képezi az Ómagyarország
http://omagyar.blog.hu/
alapját.
Az alapötletet nyugodtan nevezhetjük zseniálisnak: Valamilyen ismeretlen jelenség Magyarország részét a XXI. századból körülbelül Kr. e. 280-ba vetette vissza.
A történeten teljes írói kollektíva dolgozik.
Nem tudjuk meg, miféle jelenség okozta az Átkerülést, de a történet nem is erről szól; a lényeg másutt van. Magyarország egy része átkerül a pun háborúk előtti ókorba, az átkerültek kezdetben sokat szenvednek, de bámulatos energiával úrrá lesznek a nem mindennapi nehézségeken, megvédelmezik magukat a barbár támadásokkal szemben, és létrehoznak valami nagyon lényeges dolgot:
Ómagyarországot.
———
Ómagyarország nyilvánvalóan alternatív világtörténet. nagyon kíváncsi vagyok, meddig jutnak el, és miként birkóznak meg a népvándorlás korszakával, illetve a feudalizmusba való átmenettel.
Olyan világtörténetet alakítanak ki, amelyben Ómagyarország - lényegében hazánk - nagyon régtől igen jelentős tényező.
——–
Ómagyarország számunkra nagyon fontos kérdéseket vet fel. A szerzői kollektíva felépített egy szituációt, amelyben lehetőséget nyert, hogy felépítsen egy Magyarországot - a magyar történelem hivatalos kezdete előtt. Nem keresnek újraértelmezésre váró történelmi sorsfordulót - hanem merészen kreálnak egyet.
Mire jó ez?
Miért több ez, mint csupán vonzóan izgalmas téma, érdekfeszítő olvasmány; miért több ez, mint puszta játék?
A hasonló játék nem idegen a magyar irodalomtól - és sohasem játszadozás.
Akadtak, akik megírták egy elképzelt ország irodalomtörténetét.
—–
Nyilvánvalóan ugyanazon kérdésekről van szó itt (is), amelyeket tanulmányom előző részeiben feszegettem. Ha teremtenek egy kárpát-medencei - lényegében magyar - nagyhatalmat egy sajátos, talán fél-múlt néven értelmezhető történelmi dimenzióban, óhatatlanul olyan helyzetbe hozzák magukat, hogy kénytelenek megcáfolni geopolitikai és egyéb dogmákat.
Pusztán azzal, hogy a már ismert történelem kereteiből kiindulva új történelmet hoznak létre, a történelem-értelmezésnek gyakorlatilag az összes kérdésére kénytelenek új válaszokat megfogalmazni. Természetesen nem teoretikus értelemben; de ha a mese folytatódik; ha Ómagyarország fennmarad, az önmagában is új válaszok egész sorát jelenti.
Végeredmény: nem determinisztikus történelem.
Természetesen van a módszernek számos buktatója. Elsősorban a technológiai keveredés. Ez kivédhetetlen; a történet kereteiből adódik. Persze, a technológia értelmezését merőben megváltoztatja, hogy itt a technológiai különbség gyakorlatilag az ómagyar identitás egyik nélkülözhetetlen alapja, a XXI. századból az ókorba került “időtörött” népesség megmaradásának szinte egyetlen záloga.
Pikáns helyzet. A scifi dramaturgiája gyakran használ olyan technikai eszközöket, amelyek szereplők és közönség számára is újdonságok; az itteni technológia az olvasóközönség számára egyáltalán nem új, csupán a regény külvilága, az ott élő szereplők összessége számára az.
Ómagyarország esetében tehát a történelmet a technológiai infrastruktúra változtatja meg. Önmagában sem az adott kor nem fantasztikus, sem a történetben megjelenő technológia nem az; a kettő egybevetéséből keletkezik a fantasztikum.
Érdekes módon Ómagyarország esetében éppen az szolgálja legjobban az egyensúly fenntartását, ami rendes esetekben a legnagyobb tehertétel szokott lenni: a szerzői nézőpontok, látásmódok, belső történet-értelmezések és stílusok csaknem bábeli keveredése. Itt azonban ez nem a szétesettség és egyenetlenség; hanem az aprólékosság és a többszörözöttség, ezen keresztül pedig valami különös dokumentum-jelleg irányába visz.
A fiktív szituációból felépített történelemre alapozott következtetések ezért érvényesek lehetnek; tekintve hogy filozófiai szempontból maga a történelem is puszta általánosítás - majdhogynem fikció.
——-
Mint könyv, az Ómagyarország kissé megelőzte korát; az e-bookok azon nemzedékébe való, amelyek nemsokára megjelennek majd, a CD-Room-hoz hasonló roppant, enciklopédikus terjedelmű, kimeríthetetlen tartalmú művek közé, amelyekben linkelve lehet majd ide-oda haladni. Úgy öt-hat év múlva nyeri majd el az őt méltán megillető sikert.
Vajon mi az oka annak, hogy az alternatív történelem témaköre ennyire előtérbe került?
Csupán a determinisztikus történetfelfogással szembeni averzió? Úgy gondolom: nem.
Irreális történetfelfogások egész sora vesz körül bennünket. Ha nem is mindegyik tudományos színezetű, a tömegbefolyása azért némelyiknek meglehetősen tekintélyes. Szűcs Jenő írta valahol évtizedekkel ezelőtt, hogy egy történelemfelfogásnak nem kell szükségszerűen valós alapokon állnia ahhoz, hogy komoly társadalmi hatóerő lehessen. Ő a dákoromán kontinuitási elmélettel kapcsolatban mondta ezt; azóta a nyilvánvalóan irreális elméletek száma megtöbbszöröződött.
Ha sok a történelemmel foglalkozó elmélet, azt jelenti: egy sem igazán hatékony, egy sem igazán elfogadott. Ha nincs elfogadott elmélet, szükség van a történelem újraértelmezésére.
——–
A magyar történelemnek (legalább) két nagyon neuralgikus pontja van. Az egyik a magyar nép eredete, a másik a török kiűzése utáni új Magyarország értelmezése.
(Ez utóbbiról több helyütt bővebben írtam, fogok is még, itt nem taglalnám.)
A magyar nép eredete igazából sohasem volt megoldott probléma. Talán ott kezdődtek a bajok, hogy a rendi történetírásunk a magyar történelmet a honfoglalástól számította. Soha senki nem nyomozta, mi ennek az oka. Magától értetődőnek tartottuk egészen a mai napig. Nem biztos, hogy az, viszont a honfoglalás, mint történelmet kezdő időpont, éles dierézis gyanánt vágja ketté históriánkat. Ez a cezúra mély sötétségbe borított mindent ami azelőtt történt.
A híres-hírhedt antropológiai vizsgálat óta (nagy szerencse, hogy ezt külföldiek végezték az EU megbízásából) felvetődött a kérdés, hogyan kell értelmezni a magyar nép eredetét:
Kik vagyunk?
Messziről idetévedt maroknyi lovasnép utódai?
Közép-Európát a paleolit végtelen időmélységei óta lakó emberek, az abszolút őslakók leszármazottai?
Az Ómagyarország szerzői team-je a szarvánál ragadja meg a bikát…
—
Az én most íródó regényem merőben más utat követ; de őszinte rokonszenvvel fegyelem az Ómagyarország köreiben folyó munkát.
—–
Folytatása következik.
http://omagyar.blog.hu/
alapját.
Az alapötletet nyugodtan nevezhetjük zseniálisnak: Valamilyen ismeretlen jelenség Magyarország részét a XXI. századból körülbelül Kr. e. 280-ba vetette vissza.
A történeten teljes írói kollektíva dolgozik.
Nem tudjuk meg, miféle jelenség okozta az Átkerülést, de a történet nem is erről szól; a lényeg másutt van. Magyarország egy része átkerül a pun háborúk előtti ókorba, az átkerültek kezdetben sokat szenvednek, de bámulatos energiával úrrá lesznek a nem mindennapi nehézségeken, megvédelmezik magukat a barbár támadásokkal szemben, és létrehoznak valami nagyon lényeges dolgot:
Ómagyarországot.
———
Ómagyarország nyilvánvalóan alternatív világtörténet. nagyon kíváncsi vagyok, meddig jutnak el, és miként birkóznak meg a népvándorlás korszakával, illetve a feudalizmusba való átmenettel.
Olyan világtörténetet alakítanak ki, amelyben Ómagyarország - lényegében hazánk - nagyon régtől igen jelentős tényező.
——–
Ómagyarország számunkra nagyon fontos kérdéseket vet fel. A szerzői kollektíva felépített egy szituációt, amelyben lehetőséget nyert, hogy felépítsen egy Magyarországot - a magyar történelem hivatalos kezdete előtt. Nem keresnek újraértelmezésre váró történelmi sorsfordulót - hanem merészen kreálnak egyet.
Mire jó ez?
Miért több ez, mint csupán vonzóan izgalmas téma, érdekfeszítő olvasmány; miért több ez, mint puszta játék?
A hasonló játék nem idegen a magyar irodalomtól - és sohasem játszadozás.
Akadtak, akik megírták egy elképzelt ország irodalomtörténetét.
—–
Nyilvánvalóan ugyanazon kérdésekről van szó itt (is), amelyeket tanulmányom előző részeiben feszegettem. Ha teremtenek egy kárpát-medencei - lényegében magyar - nagyhatalmat egy sajátos, talán fél-múlt néven értelmezhető történelmi dimenzióban, óhatatlanul olyan helyzetbe hozzák magukat, hogy kénytelenek megcáfolni geopolitikai és egyéb dogmákat.
Pusztán azzal, hogy a már ismert történelem kereteiből kiindulva új történelmet hoznak létre, a történelem-értelmezésnek gyakorlatilag az összes kérdésére kénytelenek új válaszokat megfogalmazni. Természetesen nem teoretikus értelemben; de ha a mese folytatódik; ha Ómagyarország fennmarad, az önmagában is új válaszok egész sorát jelenti.
Végeredmény: nem determinisztikus történelem.
Természetesen van a módszernek számos buktatója. Elsősorban a technológiai keveredés. Ez kivédhetetlen; a történet kereteiből adódik. Persze, a technológia értelmezését merőben megváltoztatja, hogy itt a technológiai különbség gyakorlatilag az ómagyar identitás egyik nélkülözhetetlen alapja, a XXI. századból az ókorba került “időtörött” népesség megmaradásának szinte egyetlen záloga.
Pikáns helyzet. A scifi dramaturgiája gyakran használ olyan technikai eszközöket, amelyek szereplők és közönség számára is újdonságok; az itteni technológia az olvasóközönség számára egyáltalán nem új, csupán a regény külvilága, az ott élő szereplők összessége számára az.
Ómagyarország esetében tehát a történelmet a technológiai infrastruktúra változtatja meg. Önmagában sem az adott kor nem fantasztikus, sem a történetben megjelenő technológia nem az; a kettő egybevetéséből keletkezik a fantasztikum.
Érdekes módon Ómagyarország esetében éppen az szolgálja legjobban az egyensúly fenntartását, ami rendes esetekben a legnagyobb tehertétel szokott lenni: a szerzői nézőpontok, látásmódok, belső történet-értelmezések és stílusok csaknem bábeli keveredése. Itt azonban ez nem a szétesettség és egyenetlenség; hanem az aprólékosság és a többszörözöttség, ezen keresztül pedig valami különös dokumentum-jelleg irányába visz.
A fiktív szituációból felépített történelemre alapozott következtetések ezért érvényesek lehetnek; tekintve hogy filozófiai szempontból maga a történelem is puszta általánosítás - majdhogynem fikció.
——-
Mint könyv, az Ómagyarország kissé megelőzte korát; az e-bookok azon nemzedékébe való, amelyek nemsokára megjelennek majd, a CD-Room-hoz hasonló roppant, enciklopédikus terjedelmű, kimeríthetetlen tartalmú művek közé, amelyekben linkelve lehet majd ide-oda haladni. Úgy öt-hat év múlva nyeri majd el az őt méltán megillető sikert.
Vajon mi az oka annak, hogy az alternatív történelem témaköre ennyire előtérbe került?
Csupán a determinisztikus történetfelfogással szembeni averzió? Úgy gondolom: nem.
Irreális történetfelfogások egész sora vesz körül bennünket. Ha nem is mindegyik tudományos színezetű, a tömegbefolyása azért némelyiknek meglehetősen tekintélyes. Szűcs Jenő írta valahol évtizedekkel ezelőtt, hogy egy történelemfelfogásnak nem kell szükségszerűen valós alapokon állnia ahhoz, hogy komoly társadalmi hatóerő lehessen. Ő a dákoromán kontinuitási elmélettel kapcsolatban mondta ezt; azóta a nyilvánvalóan irreális elméletek száma megtöbbszöröződött.
Ha sok a történelemmel foglalkozó elmélet, azt jelenti: egy sem igazán hatékony, egy sem igazán elfogadott. Ha nincs elfogadott elmélet, szükség van a történelem újraértelmezésére.
——–
A magyar történelemnek (legalább) két nagyon neuralgikus pontja van. Az egyik a magyar nép eredete, a másik a török kiűzése utáni új Magyarország értelmezése.
(Ez utóbbiról több helyütt bővebben írtam, fogok is még, itt nem taglalnám.)
A magyar nép eredete igazából sohasem volt megoldott probléma. Talán ott kezdődtek a bajok, hogy a rendi történetírásunk a magyar történelmet a honfoglalástól számította. Soha senki nem nyomozta, mi ennek az oka. Magától értetődőnek tartottuk egészen a mai napig. Nem biztos, hogy az, viszont a honfoglalás, mint történelmet kezdő időpont, éles dierézis gyanánt vágja ketté históriánkat. Ez a cezúra mély sötétségbe borított mindent ami azelőtt történt.
A híres-hírhedt antropológiai vizsgálat óta (nagy szerencse, hogy ezt külföldiek végezték az EU megbízásából) felvetődött a kérdés, hogyan kell értelmezni a magyar nép eredetét:
Kik vagyunk?
Messziről idetévedt maroknyi lovasnép utódai?
Közép-Európát a paleolit végtelen időmélységei óta lakó emberek, az abszolút őslakók leszármazottai?
Az Ómagyarország szerzői team-je a szarvánál ragadja meg a bikát…
—
Az én most íródó regényem merőben más utat követ; de őszinte rokonszenvvel fegyelem az Ómagyarország köreiben folyó munkát.
—–
Folytatása következik.
2010. május 8., szombat
Vihar után
Fáradt-zöldből - üdezöld,
Felsóhajt a fű, s a föld,
A por sárba gyúrva már,
Száll a pompás illatár.
——
Öt perce múlt - milyen rég…
Zengett-zúgott fent az ég,
S fésületlenül szakadt
Fejünkre az áradat.
—–
Csupán röpke pillanat,
S minden más pályán halad,
S míg mindent megérthetünk,
Véget ér az életünk.
Felsóhajt a fű, s a föld,
A por sárba gyúrva már,
Száll a pompás illatár.
——
Öt perce múlt - milyen rég…
Zengett-zúgott fent az ég,
S fésületlenül szakadt
Fejünkre az áradat.
—–
Csupán röpke pillanat,
S minden más pályán halad,
S míg mindent megérthetünk,
Véget ér az életünk.
2010. május 7., péntek
Szőke nő zűrben az űrben - LVII.
ÖTVENHETEDIK RÉSZ
Íródott Nyuzga javaslatára
Karen ösztönösen Ed Philips keze után kapott, de a férfi is belé kapaszkodott. Boyar Erik lábát kapta el, az öreg Adam pedig átkarolta Philips derekát. Mindannyian rettegtek attól, hogy a most következő földhullámzás elszakítja egymástól őket, és egyedül kerülnek valahová, valami sohasem látott helyre, az Univerzum kiszámíthatatlan mélységeibe.
Éppen alattuk dörrent egy hatalmasat a talaj, mint valami alant rejtőző félelmetes szörny szívdobbanása. Az egész összegubancolódott embergombolyag a fémkonténerek tövébe gurult. Ed Philips és Adam a pléhdobozok kiálló részeibe kapaszkodtak, és az egész kis csoport a felszerelés roppant dombjának lábánál hevert, mint hínárkupac a szikla tövében.
Senki sem szólalt meg, jószerével moccanni sem mertek.
Karen lázasan gondolkodott. Már útközben, amikor ide hurcolták, folyamatosan azon járt az esze, hogy vajon miféle módon használhatják a térmanipulátort azok, akik tudatosan közlekednek a segítségével. Lehetetlen, hogy találomra használják.
De ki tudja használni?
Nyilván megvan azon emberek köre, akik képesek élni a térmanipulátor adta lehetőségekkel. Hogy a létesítmény – Karen előző éjszaka, félálomban döntött magában úgy, hogy a térmanipulátor aligha lehet szerkezet, sem tárgy, sem pusztán objektum, legjobb, ha egyszerűen létesítménynek tekinti – bizonyos emberek számára kézzelfogható előnyökkel jár, afelől a szőke nőnek nem voltak kétségei. Akik létrehozták, nem céltalanul cselekedtek. Feltehetően a fenntartása sem képzelhető el valamiféle kezelés vagy karbantartás nélkül. Ez vajon miben állhat?
Lehet, hogy nem ártana tudni, mert akkor talán közelebb kerülnének ama rejtély megoldásához is, hogy vajon miképpen lehet használni a térmanipulátort.
A térmanipulátor tervszerű használata – amennyiben ez lehetséges – hatalmas előnyöket biztosíthat a használója számára. A térben való helyváltoztatás ennek segítségével egyszerűbb, gyorsabb és olcsóbb lehet bármiféle térugrásnál. Ez pedig hatalmat jelenthet.
A világűr civilizációinak hatalmi viszonyai tökéletesen átláthatatlanok. Még csak azt sem tudja senki, hogy az Univerzumban voltaképpen hány nagyhatalom létezik. A térmanipulátor birtokosa pokolian veszélyes lehet; a hódításhoz nincs szüksége költséges űrflottára, sem leszállópályákra, egyszerűen ott terem, ahol akar, azonnal valamelyik bolygó felszínén.
Vajon létezik-e a térmanipulátor mellett valamiféle karbantartó és kezelő személyzet?
A térmanipulátor segítségével az egyes planétákra nyitott elágazásokat linkeknek nevezték. Vajon hogyan lehet linkeket nyitni? És hogyan lehet egyik linkről a másikra eljutni?
Karen ezen törte a fejét legfőképpen. A jelek szerint sok ember nem a megfelelő helyre érkezett – erről éppen a Köztársaság akasztófái tanúskodtak.
Miért nem tud mindenki eljutn i oda, ahová akar? Vajon szükség van ehhez valamilyen eszközre?
Eszköz? Valamilyen tárgy? Karen ösztönösen úgy érezte, nem ez lehet a megoldás. Ha létezne ilyen kézbe vehető eszköz, ez volna a világegyetem legkeresettebb árucikke. Millió helyen gyártanák, kitejedt feketekereskedelem terjesztené, és emiatt a híre már mindenüvé eljutott volna.
Nem. Nem létezik semmiféle kézzelfogható eszköz. Nem egy tárgy a megoldás.
Hanem micsoda?
Micsoda?
Por kavargott, földkupacok záporoztak. Távolabb nagy csörömpöléssel omlott le a pléhkonténerek fala.
Görcsösen kapaszkodtak a dobozokba és egymásba.
Éjszakai sötétség támadt, körülöttük őrjöngött a porvihar.
…
Amikor az elemek elcsendesültek, sötét volt és hideg.
Vajon hová kerültek?
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.
Íródott Nyuzga javaslatára
Karen ösztönösen Ed Philips keze után kapott, de a férfi is belé kapaszkodott. Boyar Erik lábát kapta el, az öreg Adam pedig átkarolta Philips derekát. Mindannyian rettegtek attól, hogy a most következő földhullámzás elszakítja egymástól őket, és egyedül kerülnek valahová, valami sohasem látott helyre, az Univerzum kiszámíthatatlan mélységeibe.
Éppen alattuk dörrent egy hatalmasat a talaj, mint valami alant rejtőző félelmetes szörny szívdobbanása. Az egész összegubancolódott embergombolyag a fémkonténerek tövébe gurult. Ed Philips és Adam a pléhdobozok kiálló részeibe kapaszkodtak, és az egész kis csoport a felszerelés roppant dombjának lábánál hevert, mint hínárkupac a szikla tövében.
Senki sem szólalt meg, jószerével moccanni sem mertek.
Karen lázasan gondolkodott. Már útközben, amikor ide hurcolták, folyamatosan azon járt az esze, hogy vajon miféle módon használhatják a térmanipulátort azok, akik tudatosan közlekednek a segítségével. Lehetetlen, hogy találomra használják.
De ki tudja használni?
Nyilván megvan azon emberek köre, akik képesek élni a térmanipulátor adta lehetőségekkel. Hogy a létesítmény – Karen előző éjszaka, félálomban döntött magában úgy, hogy a térmanipulátor aligha lehet szerkezet, sem tárgy, sem pusztán objektum, legjobb, ha egyszerűen létesítménynek tekinti – bizonyos emberek számára kézzelfogható előnyökkel jár, afelől a szőke nőnek nem voltak kétségei. Akik létrehozták, nem céltalanul cselekedtek. Feltehetően a fenntartása sem képzelhető el valamiféle kezelés vagy karbantartás nélkül. Ez vajon miben állhat?
Lehet, hogy nem ártana tudni, mert akkor talán közelebb kerülnének ama rejtély megoldásához is, hogy vajon miképpen lehet használni a térmanipulátort.
A térmanipulátor tervszerű használata – amennyiben ez lehetséges – hatalmas előnyöket biztosíthat a használója számára. A térben való helyváltoztatás ennek segítségével egyszerűbb, gyorsabb és olcsóbb lehet bármiféle térugrásnál. Ez pedig hatalmat jelenthet.
A világűr civilizációinak hatalmi viszonyai tökéletesen átláthatatlanok. Még csak azt sem tudja senki, hogy az Univerzumban voltaképpen hány nagyhatalom létezik. A térmanipulátor birtokosa pokolian veszélyes lehet; a hódításhoz nincs szüksége költséges űrflottára, sem leszállópályákra, egyszerűen ott terem, ahol akar, azonnal valamelyik bolygó felszínén.
Vajon létezik-e a térmanipulátor mellett valamiféle karbantartó és kezelő személyzet?
A térmanipulátor segítségével az egyes planétákra nyitott elágazásokat linkeknek nevezték. Vajon hogyan lehet linkeket nyitni? És hogyan lehet egyik linkről a másikra eljutni?
Karen ezen törte a fejét legfőképpen. A jelek szerint sok ember nem a megfelelő helyre érkezett – erről éppen a Köztársaság akasztófái tanúskodtak.
Miért nem tud mindenki eljutn i oda, ahová akar? Vajon szükség van ehhez valamilyen eszközre?
Eszköz? Valamilyen tárgy? Karen ösztönösen úgy érezte, nem ez lehet a megoldás. Ha létezne ilyen kézbe vehető eszköz, ez volna a világegyetem legkeresettebb árucikke. Millió helyen gyártanák, kitejedt feketekereskedelem terjesztené, és emiatt a híre már mindenüvé eljutott volna.
Nem. Nem létezik semmiféle kézzelfogható eszköz. Nem egy tárgy a megoldás.
Hanem micsoda?
Micsoda?
Por kavargott, földkupacok záporoztak. Távolabb nagy csörömpöléssel omlott le a pléhkonténerek fala.
Görcsösen kapaszkodtak a dobozokba és egymásba.
Éjszakai sötétség támadt, körülöttük őrjöngött a porvihar.
…
Amikor az elemek elcsendesültek, sötét volt és hideg.
Vajon hová kerültek?
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.
2010. május 6., csütörtök
Minden kamasz meleg?
Szokásos színvonalú reggeli bölcsességével örvendeztet meg bennünket a hogyishívják:
http://www.fn.hu/kulfold/20100506/minden_kamasz_meleg/
“Egy brazil katolikus érsek azt állítja, hogy a serdülőkorúak “spontán homoszexuálisok”, míg a társadalom manapság “pedofil”.”
Vajon hány éves lehet az érsek atya?
Nem kellene még nyugdíjba küldeni?
—-
Úgy tűnik, mai világunkban a lónak valóban csak másik oldala van.
http://www.fn.hu/kulfold/20100506/minden_kamasz_meleg/
“Egy brazil katolikus érsek azt állítja, hogy a serdülőkorúak “spontán homoszexuálisok”, míg a társadalom manapság “pedofil”.”
Vajon hány éves lehet az érsek atya?
Nem kellene még nyugdíjba küldeni?
—-
Úgy tűnik, mai világunkban a lónak valóban csak másik oldala van.
2010. május 5., szerda
Érettségiző gyereksereg
Mindegyik a legdrágább valahol
Valakinek.
Mind egy-egy élet értelme:
Gyerek.
Ellenfelük:
A töri és
A matek.
Tollát rágván mutatja mind,
Mennyire
Gyerek:
Hol fecseg,
Hol kesereg.
——
Ne féljetek!
Sok élet félti
Létetek;
Hát éljetek;
Sok-sok szeretet
Van
Értetek;
Hát érjetek,
Éretlenek!
Valakinek.
Mind egy-egy élet értelme:
Gyerek.
Ellenfelük:
A töri és
A matek.
Tollát rágván mutatja mind,
Mennyire
Gyerek:
Hol fecseg,
Hol kesereg.
——
Ne féljetek!
Sok élet félti
Létetek;
Hát éljetek;
Sok-sok szeretet
Van
Értetek;
Hát érjetek,
Éretlenek!
2010. május 4., kedd
Ötmilliós nyereség
Pimasz fiatalemberek minden korban voltak és vannak. Hemzsegnek a világban az ilyenek; hol itt, hol ott perdül elénk eme fajta egyik példánya. Fölényes magabiztossággal néznek hülyének mindenkit. Századszorra is ugyanazzal a nagyképűséggel próbálkoznak, de elképesztő csőlátásuk nem engedi nekik, hogy felfogják saját tolakodó zsenialitásuk mibenlétét.
——-
Ismeretlen fiatalember állított be a bécsi Rotschild bankház tulajdonosának otthonába.
- A báró urat keresem!
- Kihez van szerencsém? - kérdezte tőle a titkár.
A fickó nem vesződött a bemutatkozással:
- Azonnal beszélnem kell Rotschild báró úrral!
- Be van jelentve?
- Mondja meg a gazdájának, hogy ötmilliós nyereséget hoztam neki!
- De kérem…
- Azonnal szóljon a báró úrnak!
Az öreg titkár úgy vélte, ez a leghelyesebb. Becsoszogott a dolgozószobába, és beszámolt a bankárnak az erőszakos látogatóról.
Rotschild elmosolyodott. Ötmillió nemigen szokott az utcáról besétálni - legfeljebb ötmilliót ígérő fantaszták. A legtöbbjük ötlete öt garast sem ér. Vajon ez miféle őrültséget agyalt ki?
- Tudja mit: küldje be!
A szélhámos egy percen belül a báró dolgozószobájába zúdult.
- Remek ajánlatom van az ön számára, báró úr!
- Éspedig?
- Jól tudom, hogy ön tízmillió aranykorona hozományt ad a lányának?
- Igen, de hogy jön ez ide?
- Hajlandó vagyok ötmillióért is elvenni a lányát!
Rotschild csak egy pillanatra lepődött meg.
- És a lányom? Ő mit szól hozzá? Egyáltalán ismeri a lányomat?
- Kérem, gondolja meg az ajánlatomat!
Rotschild csendesen elmosolyodott.
- Nézze, maga ajánlattevőnek eléggé szerénytelen. Rotschild vejének azonban túlságosan szerény. Takarodjon a házamból!
——-
Fejezzem ki magam még érthetőbben?
——-
Ismeretlen fiatalember állított be a bécsi Rotschild bankház tulajdonosának otthonába.
- A báró urat keresem!
- Kihez van szerencsém? - kérdezte tőle a titkár.
A fickó nem vesződött a bemutatkozással:
- Azonnal beszélnem kell Rotschild báró úrral!
- Be van jelentve?
- Mondja meg a gazdájának, hogy ötmilliós nyereséget hoztam neki!
- De kérem…
- Azonnal szóljon a báró úrnak!
Az öreg titkár úgy vélte, ez a leghelyesebb. Becsoszogott a dolgozószobába, és beszámolt a bankárnak az erőszakos látogatóról.
Rotschild elmosolyodott. Ötmillió nemigen szokott az utcáról besétálni - legfeljebb ötmilliót ígérő fantaszták. A legtöbbjük ötlete öt garast sem ér. Vajon ez miféle őrültséget agyalt ki?
- Tudja mit: küldje be!
A szélhámos egy percen belül a báró dolgozószobájába zúdult.
- Remek ajánlatom van az ön számára, báró úr!
- Éspedig?
- Jól tudom, hogy ön tízmillió aranykorona hozományt ad a lányának?
- Igen, de hogy jön ez ide?
- Hajlandó vagyok ötmillióért is elvenni a lányát!
Rotschild csak egy pillanatra lepődött meg.
- És a lányom? Ő mit szól hozzá? Egyáltalán ismeri a lányomat?
- Kérem, gondolja meg az ajánlatomat!
Rotschild csendesen elmosolyodott.
- Nézze, maga ajánlattevőnek eléggé szerénytelen. Rotschild vejének azonban túlságosan szerény. Takarodjon a házamból!
——-
Fejezzem ki magam még érthetőbben?
2010. május 3., hétfő
Elcsábítottál
“- Mire való a tavasz délutánja?”
Mondtad, és arcodon kacaj fakadt;
És, nehogy nyolcvan éves magam bánja:
A számítógép
Egyedül maradt.
——
Az ablakból kíváncsi fény se látta,
Őrt állt ott néhány dévaj, lombos ág;
És boldog vagyok.
Kiröhögne érte
A számító és álszent
Nagyvilág.
Mondtad, és arcodon kacaj fakadt;
És, nehogy nyolcvan éves magam bánja:
A számítógép
Egyedül maradt.
——
Az ablakból kíváncsi fény se látta,
Őrt állt ott néhány dévaj, lombos ág;
És boldog vagyok.
Kiröhögne érte
A számító és álszent
Nagyvilág.
2010. május 2., vasárnap
Alternatív történelem - III.
Hogy miért is alternatív történelmi regény, és miért nem alternatív történelmi regény, amit írok?
Azt gondolom, az eddig elmondottakból lassan kezd összeállni…
——-
A determinisztikus történelemfelfogás a polgári történetírás hozadéka, és a hagyományos polgári világkép alapjain áll. Isten egy igen felkészült mechanikus, aki - miután megszerkesztette a Teremtés bonyolult masinériáját - azóta már valami mással foglalkozik, a világ saját meghatározott pályáján halad előre a teremtéskor meghatározott cél felé.
Isten azóta már bizonyára valami mással foglalkozik.
Ha él még - merthogy az sem bizonyos. Friedrich Nietzsche szerint épenséggel elhalálozott.
——
Ha a történelem mégsem determinált; akkor nagy gond van - a hagyományosan anyagi-számszaki, pénzelven gondolkodó polgári szemlélet számára értelmezhetetlen. Akkor sokkal bonyolultabb, félelmetesebb…
Most már úgy állunk, hogy a természettudomány összedöntötte a klasszikus polgári világkép alapjait. Úgy tűnik, természetben nincs okság..
Búcsút kell (lassan de biztosan) mondanunk a hagyományosan a Bibliára alapozott történelemképünknek is. Most nem a fundamentalisták nevetséges ágálására gondolok, akik még mindig azt próbálják bizonygatni, hogy Isten szó szerint hat nap alatt teremtette a világot…
Hanem arra, hogy:
- a tudomány még mindig ragaszkodni próbál ahhoz, hogy egyetlen emberi történelem zajlott a Földön, és az belátható idővel ezelőtt kezdődött…
- a történettudományban csak lassan és nehézkesen halad az időmélység hátrálása…
——-
Az alternatív történelem, mint irodalmi témakör (zsáner?) a létével üzen hadat a determinisztikus történelemszemléletnek.
Ezt persze igen sokféleképpen teheti.
——
A magyar alternatív történelmi regények egyik legjobbja, Gáspár András Ezüst félhold blues című munkája olyan alternatív valóságban játszódik, ahol 1990-ben Pest-Budát még az oszmán birodalom birtokolja. Abban a történelemben a Szent Liga szánalmas kudarcot vallott, és a török Bécset is bevette.
Mielőtt még azt mondanánk, látszólag nagyon elrugaszkodott a valóságtól, de végül is, ez is egy alternatíva, kiderül, hogy a történetnek mágikus vonulata is van. Nem is akármilyen. A Szerző elég eredeti módon jelzi, hogy nem a hétköznapjainkból ismert polgári történelem alternatíváját óhajtotta megteremteni.
A történelem ebben a műben a Szerző maga alkotta univerzumának kiszámított része; a regény nem történelmi alternatívákkal foglalkozik.
—–
Az enyém azonban alternatív történelmi regény lesz; tehát egészen más kérdésekkel foglalkozik.
——-
Történhet-e másképpen?
Milyen szerepe van a történelemben az egyénnek?
Azt gondolom, az eddig elmondottakból lassan kezd összeállni…
——-
A determinisztikus történelemfelfogás a polgári történetírás hozadéka, és a hagyományos polgári világkép alapjain áll. Isten egy igen felkészült mechanikus, aki - miután megszerkesztette a Teremtés bonyolult masinériáját - azóta már valami mással foglalkozik, a világ saját meghatározott pályáján halad előre a teremtéskor meghatározott cél felé.
Isten azóta már bizonyára valami mással foglalkozik.
Ha él még - merthogy az sem bizonyos. Friedrich Nietzsche szerint épenséggel elhalálozott.
——
Ha a történelem mégsem determinált; akkor nagy gond van - a hagyományosan anyagi-számszaki, pénzelven gondolkodó polgári szemlélet számára értelmezhetetlen. Akkor sokkal bonyolultabb, félelmetesebb…
Most már úgy állunk, hogy a természettudomány összedöntötte a klasszikus polgári világkép alapjait. Úgy tűnik, természetben nincs okság..
Búcsút kell (lassan de biztosan) mondanunk a hagyományosan a Bibliára alapozott történelemképünknek is. Most nem a fundamentalisták nevetséges ágálására gondolok, akik még mindig azt próbálják bizonygatni, hogy Isten szó szerint hat nap alatt teremtette a világot…
Hanem arra, hogy:
- a tudomány még mindig ragaszkodni próbál ahhoz, hogy egyetlen emberi történelem zajlott a Földön, és az belátható idővel ezelőtt kezdődött…
- a történettudományban csak lassan és nehézkesen halad az időmélység hátrálása…
——-
Az alternatív történelem, mint irodalmi témakör (zsáner?) a létével üzen hadat a determinisztikus történelemszemléletnek.
Ezt persze igen sokféleképpen teheti.
——
A magyar alternatív történelmi regények egyik legjobbja, Gáspár András Ezüst félhold blues című munkája olyan alternatív valóságban játszódik, ahol 1990-ben Pest-Budát még az oszmán birodalom birtokolja. Abban a történelemben a Szent Liga szánalmas kudarcot vallott, és a török Bécset is bevette.
Mielőtt még azt mondanánk, látszólag nagyon elrugaszkodott a valóságtól, de végül is, ez is egy alternatíva, kiderül, hogy a történetnek mágikus vonulata is van. Nem is akármilyen. A Szerző elég eredeti módon jelzi, hogy nem a hétköznapjainkból ismert polgári történelem alternatíváját óhajtotta megteremteni.
A történelem ebben a műben a Szerző maga alkotta univerzumának kiszámított része; a regény nem történelmi alternatívákkal foglalkozik.
—–
Az enyém azonban alternatív történelmi regény lesz; tehát egészen más kérdésekkel foglalkozik.
——-
Történhet-e másképpen?
Milyen szerepe van a történelemben az egyénnek?
2010. május 1., szombat
Új májusunk
Új májusunk tavasz-hangon üzent,
S betoppant hozzánk frissen, délcegen.
Fess öltözete: a Nap sugara,
S az orgona fűszeres illata.
——
Májust kiált a fecske, s a levél
Május-mosollyal, zölden imbolyog,
Május-harmatban új remény terem,
S májust sóhajtva él a Szerelem.
——
Május-hajnalban együtt ébredünk,
S az első csóknak május-íze van,
Jöjj, Május!
Jöjjetek új hitek,
Álmok;
És forró,
Édes,
Páros
Délutánok!
S betoppant hozzánk frissen, délcegen.
Fess öltözete: a Nap sugara,
S az orgona fűszeres illata.
——
Májust kiált a fecske, s a levél
Május-mosollyal, zölden imbolyog,
Május-harmatban új remény terem,
S májust sóhajtva él a Szerelem.
——
Május-hajnalban együtt ébredünk,
S az első csóknak május-íze van,
Jöjj, Május!
Jöjjetek új hitek,
Álmok;
És forró,
Édes,
Páros
Délutánok!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
