Rejtély lapul rejtély hátán

Rejtély lapul rejtély hátán;

Tanácstalan a vén sátán.

Mi is az Élet?

Mi a Hit?

Se entrópia,

Se profit...

Mit mondanak hát a tények?

Nem az anyagban a lényeg?

Végzet hiába zakatol?

Mégis van Isten

Valahol?

Csak rejtély 

A rejtély hátán;

Elszontyolodik a sátán...

A Jövő még nem létezik

A Jövő még nem létezik,
Akkor sem, ha sokan hiszik.

Nincs befőzve,

Nincs jegelve,

Nincs eleve elrendelve.

Nélkülünk semmivel házal,

Mi töltjük fel valósággal.

Nem jósolni,

Nem is félni;

Csupán

Meg kellene élni.

Múlt szunnyad,

A Jelen eszik;

A Jövő még nem létezik.

Isten szól a nyári éjszakában

Isten szól a nyári éjszakában,
Átjár,
Körülvesz
Itt örül 

Velem;

Jelen, 

Jövő,

Múlt

Pillanatba gyűlik -

A Boldogság

Maga

A Kegyelem.

Idő Apó nem fárad el

Idő Apó nem fárad el,

Nem érdekli trombitajel,

Nem felel,

Nem is felesel,

Nem kivételez senkivel.

Celebekkel nem cicázik,

Profitért nem csúszik-mászik,

Nem érdekli se hang, se rang;

Nem árt neki puska, se tank.

Gúnyos mosollyal eltemet

"Örökkévaló" elveket,

Nem lassul le,

Nem is siet;

Senki nyomába nem ered.

Mindenkit egyformán kezel;

Idő Apó

Nem fárad el. 

Nyári újraszentelésben

Nyári újraszentelésben

Mosolyog a Nap az égen.

Újra megszenteli magát

Ilyenkor az egész világ,

S ha nem távolodunk tőle,

Nekünk is juthat belőle.

Ahogyan fenn,

Úgy idelenn;

Semmi jót sem tilt

Az Isten.

Örvend a Nap,

Ahogy Régen;

Nyári újraszentelésben.

Köszönöm, hogy ott lehettem!

 

Köszönöm, hogy ott lehettem,

Asztalotokhoz ülhettem,

Hogy Közétek beléphetek,

Hogy Veletek érezhetek,

Hogy Örömöt találhatok,

Hogy Közétek tartozhatok,

Hogy ünnepelni mehettem;

Köszönöm,

Hogy

Ott 

Lehettem!

Eridanus-kanyarulat

Eridanus-kanyarulat

Meleg sugarakkal fogad.

Elaggott a régi átok;

Vannak igazi 

Barátok.

Lobog-e a 

Szent Tűz?

Ég-e?

Messze még a kanyar vége.

Szeretett vitorlám dagad,

Büszkén nézem a partokat.

Nyár van,

Élek,

Hajóm szalad;

Eridanus-kanyarulat.

Kozmopolita Palika

Kozmopolita Palika

Hazát csapott a zaciba,

Kiváltani nem tervezi,

"Törzsi szempont" nem érdekli.

Igazi "haladó" modul,

Pénz szavára ingyen vonul,

Sürög-forog, mireg-morog;

Éljenek a komprádorok.

Rossz polkorrekt szájkosárral

Alpári modorban szájal,

Ha mögötte van a csapat,

Szidja, akit szidni szabad,

Igazság csak nála akad,

Annyit tud, amennyit szabad.

Üvölti, ami ráragad,

Annyit ért, amennyit szabad.

Ha nem szabad, sose ásít,

Hogyha kérdik, antifásít.

Mint szamár a dohos zabra,

Vágyik a sokkal rosszabbra.

Agyában kolompkarika;

Kozmopolita Palika. 

Protekciót sose vártam

Protekciót sose vártam,

Protektor után nem jártam.

Korrupció nem kenyerem,

Nem gyakorlom,

Nem keresem.

Gyűlésekre sose járok,

Szekértáborba nem állok.

Titulusaim nincsenek,

Ha vannak,

Akkor se lesznek.

Nem fog rólam szólni soha 

Semmi hivatal-hozsanna.

Brancsok Napja nélkülem kel,

Rendfokozat nem érdekel.

Nem tartozom annak-ennek,

Megmaradok

Függetlennek.

Nem integrálhat magába

Az "irodalom világa".

Poétikám magam mérem;

Egyedi a

Véleményem.

Ha emiatt hülye vagyok;

Ezután is az maradok.

Platón és a politika

Platón és a politika

Nem is tartozik egy lapra.

Mint vén test,

Meg tiszta Lélek;

Mint a felszín,

Meg a Lényeg.

Pedig Platón sem tűnt többnek,

Még ő sem indult különbnek...

Fiatalon úgy gondolta,

Hogy Ő meg a politika...

Amikor felnőtté érett,

Higgadt fejjel továbblépett.

Nem lett volna korrupt soha,

Nem hajlott a rossz alkura,

Nem tudott volna falazni,

Se másokat rágalmazni,

Szavazat után szaladni,

Csőcseléket uszítani,

Hatalom nem ösztönözte,

Platón maradt -

Mindörökre.

Besenyő vizenyő

Besenyő
Vizenyő;
Csődbe jutott
Történelmünk
Levesébe

Belefő.

Vén zupás

Nagy futás;

Hogy lehetett menekülés

Egy szervezett

Foglalás?

Besenyő

Heverő;

Álságos

Őstörténetünk

Nagy

Igazság-temető.

Vén Urál

Nem dudál;

Letagadott

Történelmünk

Előbb-utóbb

Helyreáll.

Besenyő

Csepegő;

Jeges

Észak-földbe fagyott

A finnugor

Levegő.

Szlavofil

Luftot ír;

Sohasem volt

Szláv lakosság

Őshazáért

Sose

Sír.

Besenyő

Etető;

Nem jó, ha 

Múlt-tudományban

Jelen gőg

A vezető.

Fűkasza

Évszaka;

Kárpát-medencében

Nem volt

Indogerrmán

Őshaza.

Besenyő

Remegő;

Indogermán kultúrfölény?

Lyukas

Bádoglegyező!

Téveteg,

Emberek;

Hamis múltba 

Küldtek minket

Mindenféle

Schlözerek.

Besenyő

Jégeső;

Bolondgombát

Termesztett a

Nagy

Őshaza-kereső.

Hun torok

Kuporog;

Régen is

Ugyanitt éltek

A finnek

Meg ugorok.

Besenyő

Csecsemő;

Penészes

Történelembe

Kell már

A friss

Levegő!

Vén fakó

Szűrszabó;

Boldogasszony

Népe volt itt

Az igazi

Őslakó.

Besenyő

Keltető;

Többet ér egy

Jó feleség

Mint akárhány

Szerető.

Ég alatt

Pillanat;

A Kárpátok

Gyűrűjében

Tudnunk kell

Az

Igazat!

Az Idő színháztermében

Az Idő színháztermében
Ül tömérdek árnyalak;
A színpadon állandóan

Bohózatot játszanak.

A színházának egyetlen

Szerzője a Vén Idő,

Nem heréli darabjait

Semmiféle rendező.

Díszleteit színészei

Cserélgetik szüntelen,

Kellékes - másodállásban -

Az öreg Történelem.

Abszurd párbeszédek mögül

Kacsingat a misztikum,

Szinte sose veszi észre

A tapsoló publikum.

Árny-közönség a tréfától

Mindig könnyekre fakad,

Amelyik magára ismer,

Örökre csöndben marad.

Ha nagy néha a színpadról

Meghallják Isten szavát,

Elnémul a taps. Helyette

Lesz ünnepi némaság.

Akad árny-néző aki már

Évezredek óta vár,

Egyelőre nem fog rajta

Se Élet, se a halál.

Csak ülnek rendületlenül.

Addig gubbasztanak itt,

Míg egyszer talán megértik

Majd a világ titkait.

Számukra a buta végzet

Mindig csak végzet marad;

Elrendelésből csak újabb

Fekete fátum fakad.

Páholyában a Vén Idő

Vendéget ritkán fogad;

Az drága.

Más nem is jöhet,

Csak a 

Szabad Akarat.

Az Idő színháztermében

Bohózatot játszanak;

Önmagának gyón a zsöllyén

A tömérdek árnyalak.

A Kárpát-medence Múltja

A Kárpát-medence Múltja
Roppant jégmező,
Benne rejlik
Az Igazság,
Meg tán

A Jövő.

A tudomány politika

Piacán zenél,

Elméletei többsége

Kutykuruttyot ér.

Ma még mindig délibábok

Után szaladunk,

Kárpát-medence 

Múltjáról

Semmit sem tudunk.

800 körül a 

Kulcs, ahol

Behatolhatunk;

Meg fogunk lepődni attól,

Amit felhozunk.

Indogermán kultúrhályog

Lassan oszlik el,

Morva meg dákoromán had

Füstbe menetel.

Egyszer meg fogjuk tudni, hogy

Mi is az 

Alap,

Ami fontosabb, mint minden

Hódító hadak.

Hol lakott

A Boldogasszony?

Ki volt Emese?

Mi volt itt az avarok és

Hunok szerepe?

Ha elég mélyre ásunk, majd

Kiderül az is,

Hol kezdődött el a magyar

Etnogenezis.

Amíg mélyre le nem ásunk,

Nincs igaz Jövő,

A Kárpát-medence Múltja

Roppant jégmező.

Csupán az Erkölcs abszolút

Csupán az Erkölcs abszolút
Azon át vezet

Igaz Út.

Más, ami objektív, nincsen;

Onnan vigyáz ránk 

Az Isten.

Minden, ami annak tűnne,

Tudatunkon van átszűrve.

Relatív jár anyag nyomán;

Nem abszolút, ami profán.

Sohasem lesz szép, ami rút;

Csupán az Erkölcs abszolút.

Döntéshozó, hirtelen Nyár

Döntéshozó, hirtelen Nyár,

Múlt, Jövendő glédába áll.

Tanácstalan, halvány egek

Izzadnak pogány meleget.

Célnak változás az ára;

Minden más lesz nemsokára.

Fészket cserél sok kismadár;

Döntéshozó, hirtelen Nyár.

A néhai Boba Imre

Történész

Szlavisztikus volt,

Boba Imre,

Aki a "nagymorva" képzelgéseket

Végleg

Helyre tette.

Győrben született,
Lengyelországban élt,
Bogláron érettségizett
Az egykori könyvtárban,
Ahol jóval később,
Gyermekkoromban

Magam is sokszor jártam.

Kard a kezében

Nem lehetett,

Volt helyette

Tudós szakértelem,

Türelem, meg

Forrásismeret.

Itthon

A kommunista önkény

Fenyegette,

Ezért a világot

A nyakába vette;

Nem állt meg

Héraklész oszlopainál

Amerikában lett

Egyetemi tanár.

Huszadik századunk

Keserű,

Fanyar;

Trianon karmában nyög

A Magyar;

A területrabló 

Történelmet

Teret,

Időt

Vissza-trianonizál;

Útjában más

Nem áll.

Csak az Igazság,

Meg Boba Imre

Amerikai

Egyetemi tanár.

Mint süllyedő hajó oldalán

A lékek,

Úgy növekedtek,

Terjedtek,

Fertőztek

Loptak, öltek

A dákoromán,

Meg nagymorva

Képzelgések.

"Szlovák Dunántúl"

Meg

"Szláv korridor"

A háttérben ott lappang valahol

A kültelki gigantománia

Jelképe

A nagy,

A nagyon nagy Morávia..

Területrabló

Múltat, jelent facsar,

Talán nem is élt itt soha

Magyar;

A papírmasé történelem nyomán

Tán itt mindenki szláv volt,

Vagy román.

A területrabló 

Történelmet

Teret,

Időt

Vissza-trianonizál;

Útjában más

Nem áll.

Csak az Igazság,

Meg Boba Imre

Amerikai

Egyetemi tanár.

Az idő nem lázad,

Nem keres magának 

Másik házat,

Nincs benne gőg,

Sem alázat,

A néhai kilencedik század

Nem ölt álruhát,

Nem szolgál modern

Ideológiát,

Csak őrzi titkait

Mindig tovább.

Míg valaki meg nem fejti,

Azokat soha el nem felejti.

Forrásismeret,

Hozzáértés,

Alázat;

Boba Imre megmutatta,

Milyen is volt a valóságban

A kilencedik század.

Isten veled,

Ideológia;

Kipukkadt a luftballon:

Nagy-Morávia.

Ha vizsgálgatjuk komolyan:

Volt, de mégse,

Nem ott,

Nem akkor,

Nem olyan...

Délen,

Nem a Felvidéken;

Nem ország,

Tán csak város;

Vagy csak afféle;

Sohasem volt

Csehszlovákia

Középkori előképe.

Történész

Szlavisztikus volt,

Boba Imre,

Aki a "nagymorva" képzelgéseket

Végleg

Tönkre tette.

A képzelt

Nagy Moráviának

Lassacskán

Vattaszakálla nő,

Már nem neki dolgozik

Az Idő.

Fény derül majd

Az igazi

Történelemre;

Az első lépést már megtette

Boba Imre.

Vízöntő sosem adja fel

Vízöntő sosem adja fel
Nem alkuszik.

Nem vezekel.

Amíg csak az Idő látja,

Önt előre,

Zúdít hátra.

Sohasem csak úgy szerteszét,

Szorítja az Idő kezét.

Egyszerre előre-hátra,

Múlt és Jövő szája tátva.

Idő és Akarat Őre;

A Múltja lesz

A Jövője.

Sohasem felejt,

De figyel;

Vízöntő sosem adja fel.

Styx partján, túl a Hegyeken

Styx partján,
Túl a Hegyeken.
Mindent áthat a 

Kegyelem.

Hétköznapi őrültségek

Oda többé el nem érnek.

Nincs se finálé,

Se nyitány;

Nagyokat ásít a hiány.

Nyugalom,

Rezzenéstelen;

Styx partján,

Túl a Hegyeken.

Európa agyhalála

Elmezavarban a túlfejlett, suta vén Európa;

Önmaga ellen tör; értelmes szava sincs.

Álmatag vén történelem

Álmatag vén történelem

Baktat gazos ösvényeken.

Notesza régen nincs vele,

Kihagy az emlékezete.

Még csak nem is kapiskálja,

Hogy mikor ment a susnyásba.

A szeme sarkából kutat,

Keresi a helyes utat.

Nem lát se várost, se folyót,

Mindenütt csak gaz meg bozót.

Mit kellene megpróbálni?

Hogy lehet visszatalálni?

Álmatag vén történelem

Töpreng fogas kérdéseken.

Május végi éjszakában

Május végi éjszakában

Töpreng Isten egymagában.

A világ s az ember maga

A Teremtés folyamata.

Ami szent, mind kedves vendég,

Ami profán - melléktermék.

Célelvűnek tűnik, pedig

A jövendőt ködök fedik.

Csak ördögi szemrebbenés

Az eleve elrendelés.

Hogy mi a Teremtés útja,

Azt maga Isten sem tudja.

Holnapután vajon mi vár?

Egyenes?

Vagy újabb spirál?

Tudást álmodik az érzés,

Válasz nincs,

De jó a kérdés.

Addig rejtélyes 

Az Élet,

Amíg lesznek új kérdések.

Ráncok az Isten homlokán

Hűvös májusi éjszakán.

Címzetes tavasz idején

Címzetes tavasz idején

Minden friss Remény szuverén.

Ál-május duzzogó sara

Hitet, Reményt nem tartana,

Lovat alánk sose tolna,

Ha bennünk Lélek nem volna.

Ha májusban fűteni kell,

Tudjuk, hogy segíteni kell,

Legyen a lelkünkben erő,

Tavaszodjon ki

A Jövő.

Az idő bennünk noszogat

Késlekedő

Tavaszokat.

Istennel,

Idővel,

Vággyal;

Egyek vagyunk a világgal.

Virágból sose lesz puska;

A panasz az ördög jussa.

A jövő-hit tértivevény

Címzetes tavasz idején. 

A birodalmiság csapda

A birodalmiság csapda

Konfliktusok elhalasztva,

Szarvakat növeszt minden kos,

A nyugalom látszólagos.

Látszólag minden haladás;

Szőnyeg alatt

Valami más.

Minden birodalom lepel;

Felszín-önvéllal ünnepel,

Gyökeret sohasem növeszt,

Sátánt pokolba nem ereszt,

Profánná szürkül a Lélek,

És éleződnek a kések.

A sebek be nem gyógyulnak,

Gyűlöletek el nem múlnak,

S majd egyszer, a bukás után

Jön a rettenet, a halál.

Birodalom?

Nem "haladás".

A megoldás -

Valami más.

Csak alulról,

Türelemmel

Lehet Emberré

Az ember.

Nem fegyver és nem hatalom...

Csapda minden birodalom.

Kívül-belül csupa titok

Kívül-belül csupa titok;
Ballag az értelem,
Gyalog.

Titokká érő sejtelem

Mindig új titkokat terem.

A holográf-világmodell

Talán megértésre nevel,

Nem létezik lehetetlen,

De a folyamat végtelen,

Úgy idelenn,

Mint odafenn;

Sosem féltékeny az Isten.

Ami rezeg, az nem inog;

Kívül-belül csupa

Titok.

Sárkányölő régi népek

Sárkányölő régi népek

Valahol még bennünk élnek.

Érzéseinkből nem múlnak,

Génjeinkben meglapulnak.

Hiába tiltja tudomány,

Játszanak régmúlt-fuvolán.

Emlékeik szerteszéjjel,

Látjuk Őket nappal, éjjel,

Nem tudjuk, el miért vesztek,

De érezzük, hogy

Léteztek.

Mai profán konjunktúra,

Történelmen koldusgúnya,

Csupa nyílegyenes "eszme",

Még Isten sem fér el benne.

Sárkányölő régi népek

Meséinkben ma is élnek.

A mítosz vén, szívós fajta,

Dogma erőt nem vesz rajta.

Valaha a földi ember

Megküzdött az ős-szörnyekkel,

Hogy bennünk tovább élhessen,

És ma tagadni lehessen.

Sárkányölő régi népek

Majd újra életre érnek.

Jönni fog a büszke

Mégis,

Támogatja majd

Az Ég is,

És igazi Történelem

Néz a szemünkbe

A Hegyen.

Jön majd a

Szeretet,

Hála,

Meg a doktrínák halála.

Sárkányölő régi népek

Csak azért is

Tovább

Élnek.

Csak Platón áll kristálytisztán

Csak Platón áll kristálytisztán

A filozófia-listán.

Csak Platón áll kristálytisztán.

Nem keresztény,

Nem is iszlám.

Se elrendelés,

Se dzsihád

Tőle nem acsarkodik rád.

Ő tudta, hogy nem etikus

Se profán,

Se fanatikus.

Egy üdvözítő hit sincsen,

Csak egyedül

Fenn

Az Isten.

Abcúg minden pénzhatalom,

Nem tőke segít a bajon.

Abcúg minden világ-isztán;

Egyedül Platón áll tisztán.

Ilyen május sose volt

Ilyen május sose volt,
Nincs az égen Nap, se Hold;
Csak fellegek,
Mint ezernyi

Tanácstalan szürke folt.

Ilyen május elvileg

Tán nem is kell senkinek;

Tavasz helyén triumfálva

Grasszál a

Gőgös hideg.

A pára mindent benő,

Csikorog a levegő,

Éjjel-nappal csak szivárog

A lompos

Lusta eső.

Ilyen május sose volt,

Nincs az égen Nap, se Hold;
Csak fellegek,
Mint ezernyi

Tanácstalan szürke folt.

Globális bolondokháza

Globális bolondokháza

Kamu-jövő hegyét mássza.

Beteg rózsaszín staféta,

Özön háborús próféta

Ágál szankció-lavórban,

Lövészárokszín pólóban.

Hadd zúgjon a nyíllövedék,

Fegyverből soha nincs elég.

Stabil a haldokló láza;

Globális bolondokháza.

Lélekpályán - kéz a kézben

Lélekpályán,
Kéz a kézben,
Szerelemben,

Szent Reményben.

Pillanatok vonzásában,

Pillantásod áldásában.

Mindig boldogan ébredve,

Naponta újraszentelve,

Mi ketten,

Meg a Szerelem;

Köszönöm, hogy itt vagy nekem!

Még mindig fogom a Kezed

Még mindig fogom
A Kezed;
Minden nap ajándék

Veled.

Ahogy telnek az évek,

Úgy lesz veled minden

Sokkal szebb és mélyebb.

Csöndesen hömpölyögnek

Az évtizedek,

És minden egyre 

Gyönyörűbb,

Meghittebb

Veled.

Minden nap ajándék

Veled,

Míg élek,

Fogom a Kezed;

S majd egyszer 

A Kezedet fogva,

Átalszom magam másik világokba,

Akkor sem fogok elmenni végleg.

Örök a Lélek,

Majd újra találkozom 

Veled,

És újra megfogom

A Kezed;

Egy Létezésre enyém vagy,

Én a tied,

Míg létezem,

Fogom

A Kezed.

Májusi szerelemvirág

Májusi szerelemvirág
Akárhol nem nyílik;
Annál marad 
A Szerelem,

Aki benne bízik.

Májusi szerelemvirág

Szent illata árad,

Boldogság

A Szerelemnek

Sose fordít hátat.

Májusi szerelemvirág

Mindig előbújik;

Sose szabad elhinni, hogy

A Szerelem múlik.

Májusi szerelemvirág

Friss Tavaszban bízik,

Az Élet és

A Szerelem

Elkísér a sírig.

Lélekdimenziók táján

Lélekdimenziók táján

Nincs se részecske, se hullám,

Csak a meghitt, örök fények;

Sohasem múló

Remények.

Anyagot ott Isten se lát,

Csak a Szerelem mehet át,

Amely lélek fürdik benne,

Az majd feljuthat

A Hegyre.

Minden halmon 

Élet rezzen;

Néz az Isten

Szeretettel.

Virágcsokor a múlt ágyán,

Friss dallam a jövő-hárfán,

Ezüst égen

Arany sármány;

Lélekdimenziók táján.

Fázós-csepegős májusban

Fázós-csepegős májusban
Kavarog a szél,
Valahol, múlt-hegyek mögött

Rejtőzik a tél.

Fázós-csepegős májusban

Félelem terem,

Önként butítja magát a

Korrupt értelem.

Fázós-csepegős májusban

Rajtunk a kabát,

Reménykedünk, hogy a jövő

Ellátja magát.

Fázós-csepegős májusban

Téli frász marad;

Magányos már a gáton a

Szabad Akarat.

Platón nagy lélekfogata

 

Platón nagy lélekfogata

Idők hátán száguld tova.

Voltaképpen ma sem értjük,

Ezért tévedésnek véljük.

Makrancos téridőkön át

Fut a fogat egyre tovább.

Senki sem tudja,

Csak sejti;

A titkot

A Sorrend rejti.

Tán könnyebb benne nem hinni,

De attól még el fog vinni.

A gyalogjáró értelem,

Nem is veti fel sohasem.

Akit Platón hátba bökött

Reinkarnációk között,

Annak ihletett Pillanat

Pár mozaikot megmutat,

A többi meg titok marad,

És a fogat tovább szalad.

Egy a nyáj és

Egy az akol;

Platón mosolyog valahol.

A Lét Titka mindig

Csoda;

Platón nagy lélekfogata.

Isten őrzi a titkokat

Isten őrzi a titkokat,

Hogyha kell, mindent visszaad.

Tán hallgat, de mindig figyel,

Ami fontos, nem tűnhet el.

Hogyha eljön az ideje,

A szemünk elé áll vele.

Isten őrzi a titkokat,

Ne csak győztesek írjanak

Állandóan történelmet,

Fontosat veszni nem enged.

Nem tűnt el világunk Múltja,

Isten tudja,

Számontartja,

Végleg elveszni nem hagyja,

S azonnal elő is adja,

Amikor elő kell adni,

Ha már be tudjuk fogadni.

Ha már nem lesz dogmafátyol,

Feltárul

A Múlt

Magától.

Isten majd mindent megmutat;

Nekünk őrzi a titkokat.

Szó elszáll

Szó elszáll,
Az érzés marad;

Valóságos a feladat.

Ami élő és

Etikus,

Az sosem teoretikus.

Minden entrópia szürke,

Életet hiába szűrne.

Szó elszáll,

Érzelem marad;

Minden csak látszólag "halad".

Akit dogmahad vesz körül,

Az nem lát, csak ködnek örül.

Minden

A Szabad Akarat;

Szó elszáll,

Akarat marad.

Magunk is mítoszok vagyunk

Magunk is mítoszok vagyunk;
Élünk,
Halunk,

Megmaradunk.

Mítosz-esőillat lebben;

Csendes kuckóban,

Lélekben,

Tudat-megmaradás nyomán;

Nem érti profán tudomány.

Az Élet

A Lét törvénye,

És a Létnek nem lesz vége.

Élünk, halunk, megmaradunk;

Magunk is mítoszok vagyunk.

Vén doktrínák bottal járnak

Vén doktrínák bottal járnak;

Ostoba hívőkre várnak.

Nem ült lélek a rovásra;

Nincs esély feltámadásra.

Statisztikában nincs szentség;

Többség-elvben nincs üdvösség.

Üldözöttek megmaradnak;

Az üldözők elhullanak.

Még Isten szájába adva

Sem lesz friss a rohadt alma.

Csupán az Igazság nemes;

Minden Szentség egyetemes.

Nem elég semmilyen festék,

Csupán a morális egység.

Ha hiányzik az Igazság,

A dogmák nem pótolhatják.

Előszele itt

A Nyárnak;

Vén doktrínák bottal járnak.

Árpád tudott-e magyarul?

Árpád tudott-e magyarul?

A válasz a múltban lapul,

Talán soha nem tudjuk meg.

Vajon az a lovas sereg,

Ami Árpáddal érkezett

Milyen nyelven beszélhetett?

Mind egy szálig turkok voltak,

S magyarul csak itt tanultak,

Vagy voltak köztük magyarok?

Már nem sokáig lesz titok.

Egykor Árpád fejedelem

Bejött lóháton, délcegen

A magyar történelembe,

Mindig büszkék leszünk erre.

Megszentelte 

A Pillanat,

Mindig a mi Hősünk marad.

Bennünk él,

Bennünk alakul;

Mindegy, tudott-e magyarul.

Teliholdas éjszakában

Teliholdas éjszakában,

Felleg jár a Múlt nyomában.

Megvénült, közönyös felhők,

Félelmetes holdistennők

Rég kiégett csillagoknak

Holt fényében kavarognak.

Egykor az Artemiszión

Páratlan számú oszlopon

Magasodott Epheszoszban,

Most, amikor kéne,

Hol van?

Régi világ volt csodája;

Rémeket szül a hiánya.

Minden szakralitás-szünet

Alattomos szamárfület

Csinál az élet könyvére;

Ne legyen nyugalom,

Béke.

Egykori Artemiszión

Nyugszik a fáradt múltakon.

Sürgősen ki kell módolni,

Hogyan lehetne pótolni.

Szent és profán egyensúlya

A Jövő nótáját fújja,

Csendet,

Tisztességet teremt;

Ahogyan fent,

Úgy idelent.

Áll az Isten egymagában;

Teliholdas éjszakában.

Mikortól vagyunk emberek?

Mikortól vagyunk 
Emberek?

Emberségünk hol született?

Tűztől?

Víztől?

Technikától?

Közösen végzett munkától

Az Élet élére álltunk,

Önmagunkká attól váltunk?

Nem hinném.

Inkább mást mondok

Egy rég összeforrt combcsontot

Talált valahol egy régész;

Részekből ott lettünk

Egész.

Valaki, mert tettek érte,

Azt a combtörést túlélte.

Egy állat elpusztult volna..

Ott csendült fel az új nóta.

A többiek tettek érte;

Itt a válasz a kérdésre.

Nem hatalom,

Nem ráció,

Csak a kooperáció,

Önzetlen, tisztes

Becsület;

Emberré minket ez tehet.

De ne higgyük, hogy már kéne,

Nőnünk, fejlődnünk kéne,

Hogy végleg 

Emberek legyünk,

Felelősséget viseljünk.

Mikortól leszünk 

Emberek?

Majd ha lesz 

Lelkiismeret.

Jövőképek múzeuma

Jövőképek múzeuma
Nyílik nemsokára,
Egyeseknek túl magas lett

A Becsület ára.

Sanda ideológiák

Megint menetelnek,

Élő kérdésekre gyakran

Halottak felelnek.

Civilizációk között

Mélyebb lett az árok,

Dogma-ködben tegnapelőtt

Még tiszta határok.

Megint fosztogat, ami már

Rombolt sok ezerszer:

Álszent vigyorral grasszál a

Kettősmérce-rendszer.

Hamis doktrínák tömege

Látszólag sokféle,

De egyféle Erkölcs lehet,

Meg egyféle Béke.

Egyszer mégis zöld lesz majd az

Igaz Jövő szára;

S jövőképek múzeuma

Nyílik nemsokára.

Ha merünk emberek lenni...

Ha merünk emberek lenni,
Önmagunk szemében mindig
Tiszták maradunk;
Háborúra, borzalomra,
Mindenféle őrültségre

Nemet mondhatunk.

Ha emberek merünk lenni,

Felelősen kell döntenünk,

Akármit akar

Pénz-csőcselék, mélyhatalom,

Vagy bármelyik világ-hivatal.

Ha felnőtt emberek vagyunk,

Tőlünk áll majd meg a levegő,

Próbálkozhat akármivel

Média, vagy akármilyen

Egyéb túlerő. 

Ha felnőttek merünk lenni,

Míg létezünk,

Figyeljünk oda,

Ne döntsenek intézmények

Helyettünk

Soha!

Emberségben az Üdvösség

Emberségben az
Üdvösség;

Szép napok és boldog esték.

Nem pénz szab üdvösség-árat;

Lelkiismeret,

Alázat.

Nem tekintély,

Nem hatalom;

Csak az Akarat

Szabadon.

Nem szavazat,

Nem testület;

Csak Szeretet és

Becsület.

Csak Becsület és

Tisztesség;

Emberségben az

Üdvösség.

Elvek és doktrínák fölött

Elvek és doktrínák fölött
Ragyog a valóság;
Isten a
Nagy Hitelező;

Miénk az adósság.

Minden ember egyenrangú,

Ez az alapelvünk;

Ebből soha senki miatt

Nem szabad engednünk.

Több civilizáció is

Grasszálhat a Földön;

Csak másodrangút tart fogva

A doktrína-börtön.

Ahol bármilyen ürüggyel

Különbséget tesznek,

Ott a mennyország helyett is

Poklokat keresnek.

A szebb jövendő záloga

Tisztesség és

Béke;

Alapja 

Az emberiség

Morális egysége.

Elvek és doktrínák fölött
Ragyog a valóság;
Isten a
Nagy Hitelező;

Miénk az adósság.

Atlantisz felelőssége

Atlantisz felelőssége
Minden Kezdet,
Minden Vég;
Sosem áll félre az Élet,
Mindig akad

Maradék.

Akármilyen végső vihar

Táncol a felhők felett,

Minden világvége után

Lesznek újabb

Kezdetek.

A Kezdetet

Szeleburdi jövendő

Zsebre teszi;

Felelősségét Atlantisz

Mindig magára veszi.

Hátha egy napon majd mégis

Megnyílik

A Végtelen;

Atlantisz halott papjai

Imádkoznak

Szüntelen.

Csak szép játék a logika

Csak szép játék a logika,

Az embert nem irányítja.

Célt, utat érzelem mutat;

Lentebb meg csak az indulat.

Vén terminus technikusok

Tekintélye recseg, inog.

Tegnap világos fogalmak

Ellentétükbe fordulnak.

Csak szép játék a logika,

De szűkül a retorika.

A "toleráns" azt motyogja:

"Aki mást gondol, fasiszta!".

A vélemény-egyenruha

Nem vihet, csak háborúba.

Egyre apad a türelem,

És egyre mélyül a verem.

Csak szép játék a logika;

A világot nem mozgatja.

A rokonszenv-realitás

Az azonos identitás.

Civilizációk élnek

Itt a Földön egymás mellett,

Közöttük sok a repedés,

A közös nevező kevés.

A szívek másra dobbannak,

Nem jobbak és nem rosszabbak.

Ez ma a valódi világ,

Megkeverni öngyilkosság.

Vagy lesz kooperáció,

Vagy majd a konfrontáció

Után dönthet a maradék,

Mennyi a kell,

Mi az elég.

Építkezni csak

Finoman;

Alulról és

Óvatosan,

Mert a világ elvarázsolt,

Agyonzsúfolt porcelánbolt.

Míg az idők el nem vásnak,

Kell lennie megoldásnak.

Mi magyarok, ezért élünk,

Talán ez a küldetésünk.

Példa, minta, recept nincsen;

Kitartást majd ad az isten.

Cél:

Béke és

Harmónia;

Csak szép játék a logika.

Vízöntő tavaszi égen

Vízöntő tavaszi égen;

Tartsuk a végzetet féken!

Bajt, vérfürdőt nem akarunk,

Identitást át nem adunk.

Vagyunk a

Szabad Akarat;

Sehová nem küldünk hadat.

Tartsuk a végzetet féken!

Vízöntő tavaszi égen.

Egymást tisztelő Nemzetek

Egymást tisztelő Nemzetek
Békéjéből 

Jövő lehet.

Hódításra sose törni,

Kisebbséget nem gyötörni,

Egymásért mindig kiállni,

Pénz hatalmát megnyirbálni,

Mert nem birodalom kéne,

Csak

Nemzetek

Közössége.

Egymást tisztelő

Nemzetek;

Jobb Világ

Általuk jöhet.

Csak a bátor lét emberi

Csak a bátor lét emberi,

Csak az lelki és

Szellemi.

Ahhoz, ami 

Felemelő,

Semmi a profán túlerő.

Szeretet,

Munka,

Alkotás;

Minden egyéb csak fogyasztás.

Nem vagyunk árnyék a ráncban,

Nem lehetünk szem a láncban.

Dogmák, kánonok, hatalmak

Nélkülünk is jól elvannak.

Isten a bátrat szereti;

Csak a bátor lét emberi.