Köszönöm, Uram!

Köszönöm, Uram!

Hogy hatvan fölött is 

Van Munkám

Elég,

Még mindig vár a

Jövő-Messzeség,

Hogy Anikómhoz

Hazajöhetek,

Hogy élek,

Írhatok,

Ölelhetek,

Hogy egészséges vagyok és

Erős,

Hogy minden most is nagyon

Sürgetős,

Hogy a bajok vászna újra

Szétszakadt;

Hogy 

A Kislányom

Életben

Maradt!

Vissza a Történelemhez!

Vissza a Történelemhez
Lassan
Araszolva;
A feltételezéshalmazt
Majd a szél elhordja,
Kacag az Idő,
Szorít a cipő,
Lassan árad
Igazi Múltunk felől
A tiszta

Levegő.

Nem hallgatok kánonokra

Nem hallgatok kánonokra;

Szürke a hivatal bokra.

Felelősségm - ha fázom -

Intézményre nem ruházom.

Jövevényszó-múltat zárva

Készülünk a jövő-árba

Pár mozaiknyi sejtelem

Az igazi

Történelem.

Zúgnak a hamis szólamok;

Ellenükre

Boldog vagyok.

Földre hullik számos hályog;

Szürkülnek az ideálok.

Osztási hibás világban

A tétlen sose hibátlan.

Isten mutatja: az Ember

Nem porszem a végtelenben.

Az Élet poétikája

Senki elől sincs elzárva,

Aki lel egyéni utat,

Arra Isten is rámutat.

A végzet fogatlan kobra;

Nem hallgatok kánonokra.

Boldog őszi éjszakában

Boldog őszi éjszakában
Elbújik a Hold,
Sose hal meg, ami hajdan

Szép vagy Igaz volt.

Boldog őszi éjszakában

Csendesül a szél,

Akkor is szép napokat hoz,

Ha telet ígér.

Boldog őszi éjszakában

Az Isten figyel,

Ami Szépet, Jót megéltünk,

Sose múlik el.

Valahol a messzi múltban

Kezdet kóborolt;

Boldog őszi éjszakában

Elbújik a Hold.

A Mítosz lelkünket őrzi

A Mítosz lelkünket őrzi,

Soha semmi le nem győzi.

Közös Tudattalanban él,

Mindig minden nyelven beszél.

Ha hivatal-történelem

Okoskodik önkényesen;

Mindig a Mítosz a béke,

S az igazság menedéke.

Profán ellenszere nincsen,

És mindent lát,

Akár Isten.

Vele lehet Jövőt szőni;

Általa lehet felnőni,

A hatalom fel nem őrli;

A Mítosz lelkünket őrzi.

Örök szép Magyar Tisztesség

Örök szép magyar tisztesség;

Csendes, szent hazai esték,

Gondos szülői szeretet

Nevelik rá a gyereket,

Hogy Magyarnak lett teremtve,

Hogy ez itt az Isten rendje.

Így jön új, meg újabb század;

Sosem adjuk fel a várat

Semmi "modern" ostromlónak,

És mindig lesz magyar holnap.

Örök szép magyar tisztesség;

Aki itt legfeljebb vendég,

A nyelvünket talán tudja,

Mégsem érthet minket soha.

A komprádor köztünk járkál,

Mindig újabb gazdára vár,

Övé tán a profán éden,

Sorsa fogyasztási szégyen,

Nem érdekli Haza, Isten,

Felelőssége csöpp sincsen,

Ráruházta a kánonra,

És annak a dalát fújja.

Örök szép magyar tisztesség;

Nincs rajta púder, se festék,

Kívülről talán kopottas, 

De belül kemény, mint a vas,

A sokszor eladott Haza

Legyőzhetetlen támasza.

Ki tudja, hány ezer éve

Száll magyar szó itt az égre,

Hódítók mindig kikezdték,

Doktrínáit, történelmét

Mind ránk akarta tuszkolni,

És önmagát suszterolni

A mi régmúltunk helyébe;

Szálljon poraikra béke.

Örök szép magyar tisztesség;

Megtartani kötelesség

De csupán az Igazaknak,

Istenáldott-magyaroknak.

Akinek nem szent a Haza

Csak legyen kozmopolita,

Csak szidjon minket napszámra,

Vállat vonunk hallatára.

Szent és békés magyar esték;

Örök

Szép

Magyar Tisztesség.

Én szeretek Magyar lenni

Én szeretek 
Magyar lenni;
Magyarul beszélni,

Tenni.

Magyarul hallom a csendet,

Isten 

Magyarnak teremtett.

Szeretek

Magyarként élni,

Szép magyar jövőt remélni,

Magyarul sírni, nevetni,

Magyarul tudok

Szeretni.

Minden vágyam, gondolatom,

Érzésem,

Lelki otthonom

Mind Magyar,

És az is marad;

Magyarként maradok

Szabad.

Levegőt

Magyarként venni;

Én 

Szeretek

Magyar

Lenni.

Hazugság nincs érdek nélkül

Nincs hazugság érdek nélkül;

De az Igazság nem évül.

Nagy társas valótlanságok

Kormányoznának világot.

Ott vannak a levegőben,

Minden poshadt túlerőben,

Az Igazság pedig leül

A fal tövébe

Egyedül,

Hangos médiája nincsen,

Nem hallja más,

Csak az Isten.

Profán felszín sose mélyül;

Nincs hazugság érdek nélkül.

Igazi Őstörténetünk

Igazi Őstörténetünk
Várakozik csendesen,
Jól tudja, hogy előbb-utóbb

Ő marad majd a színen.

A haldokló nyelvészeti

Paleontológia

Kétségbe esett, nincs többé

Mibe kapaszkodnia.

Tizenkilencedik század

Indogermán szelei

Mindent elárjásítottak,

A világ ma is nyögi.

Indogermán lett a világ,

Még a szkíták népe is,

Igazi történelemre

Terpeszkedett a hamis.

Kiderült, hogy nyelvünk felét

Más népektől vettük át,

Szláv jövevényszó a szablya,

Gombhoz készült a kabát.

Mi, finnugorok csak holmi

Alja népség lehetünk;

A sok indogermán között

Már nem jutott hely nekünk.

Indogermán kultúrfölény

Fél világot bitorol,

Menjen az Urál-vidékre

A fejletlen finnugor.

Indogermán műmeséket

Már az eső sem regél,

Kultúrprioritásukat

Lassan elfújja a szél.

Igazi Őstörténetünk

Lassan felszínre kerül;

Kánon nélkül

Reklám nélkül,

Tankönyv nélkül

Egyedül.

Múltba röppent Pillanatok

Múltba röppent Pillanatok
Jövőbe emelnek,
Ha friss és tiszta marad a
Bennük élő

Gyermek.

A bennünk élő Pillanat

Soha el nem fárad,

Ha megújulnak bennünk a

Hitek és a

Vágyak.

Ránk az Isten öreg szeme

Csupán addig réved,

Amíg látja a független

Szent 

Egyéniséget.

Ritmus az élet alapja

Ritmus az Élet alapja,
A dallamot Isten adja.

A Teremtés vers és zene;

Ritmus az Élet lényege,

Ritmus a

Lét,

Tűz,

A madár;

Ritmus nélkül minden - halál.

Ez a Létünk végső titka;

Ritmus az Élet alapja.

Panaszkodjon, aki fél!

Panaszkodjon, aki fél!
Felbőszült az őszi szél,
De ez az ősz 
Sem lesz rosszabb
Semmivel

A többinél.

Panaszkodjon, aki fél!

Úgyis eljön majd a tél!

De annak is vége lesz majd,

És a tavasz

Visszatér.

Panaszkodjon, aki fél!

Őszintén a boldog él,

Csak Isten előtt derül ki,

Mi a fontos,

Ki mit ér.

Az Ősz kánont sose ismer

Az Ősz kánont sose ismer;
Nem bámul,

Felelni is mer,

S közömbös latyakba temet

Önelégült közhelyeket.

Indogermán hangtörvények

Száraz falevéllé érnek,

Sose vittek igazságra,

Lehullanak Grimm sírjára.

Az őszi tócsa kocsonyás;

Csupa kinyilatkoztatás,

Csupa kétségtelen tények,

Lábunk alatt véget érnek.

Fejünkre tőbbé nem nőnek,

De jól kerüljük ki őket.

Az Ősz kánont sose ismer;

Nincs ellentétben a Hittel,

De felfuvalkodottsággal

Hivatal módra nem házal.

Hazugságokat nem hisz el,

Alámos, semmibe cipel.

Jeges finnugor őshazák

Nem jönnek az úton tovább,

Se sosem volt közös nyelvek,

Se holtnak született elvek.

Az Ősz kánont sose ismer;

Őt se érti más,

Csak Isten.

Októberi tél-küszöbön

Októberi tél-küszöbön
Sóhajt a jövendő

Öröm.

Tovatűnt már a nyár-sereg,

Csíp a hajnal,

Fagy közeleg.

A Nap egyre később kel fel;

Az Örömre vigyázni kell.

Nem tragédia a

Létünk;

Örömből,

Örömnek élünk.

Ahogy itt lenn,

Úgy odafönn;

Októberi tél-küszöbön.

Fáradt októberi este

Fáradt októberi este;

Reszket fenn az égbolt teste.

Hosszú fénysor sötét úton,

Ősz-dal pendül sűrű húron.

Vén október-kísértetek

Reflektorfényben fürdenek.

Jobbról-balról baljós árnyak;

Nehéz percek múltba szállnak.

Halovány őszi csillagok;

Végre,

Végre

Itthon vagyok.

Rossz jövő Múltat keresne;

Fáradt októberi este.

Október mítoszvilága

Október mítoszvilága

Szürke ködökbe van zárva.

Árnyát a fény most leli meg;

Hőséget gyászol a hideg.

Fanyar nosztalgia-illat

Visszatekintésre biztat.

Minden óra fürkészve jár,

Trója falára gólya száll.

Október mítoszvilága

Örökké a végét járja,

Mintha nemlétbe görögne,

Mégis létezik örökre.

Sejtelmes temetői tér

Félelmetes telet ígér.

Sejtelem rémképpé vénül;

Trója már ostromra készül.

Október mítoszvilága

Mégsem komor,

Nem is gyáva.

Lehámlik kényelem-kéreg;

Újjászületik

A Lélek;

S új határozottság oson

A jéghideg alkonyokon

Tettek elé,

Jövő felé;

Minden 

Dicsőség 

Istené.

Mindig rejtély a Hit ára;

Köd borul Trója várára.

Múltunk önigazolása

Október mítoszvilága.

Vén Szubsztrátum lakik bennem

Vén Szubsztrátum lakik bennem;
Csak 

Békét szabad keresnem.

Lépteim alatt még pihen

Az Igazi Történelem.

Régi idők Békés Népe

Napjait egykor itt élte,

Itt alkottak,

Itt szerettek,

Láthatatlanná itt lettek.

Dolgoztak,

Hallottak,

Láttak;

Hódítókat integráltak.

Életük volt:

Munka,

Béke;

Nem voltak harcosok népe.

Vén Szubsztrátum lakik bennem;

Igazságosnak kell lennem.

Semmivé szeretet tehet 

Hazudós történelmeket,

Csendben semmibe támogat

Dogmatikus kánonokat,

S ahogy madár termő ágra,

Lelhet rá az

Igazságra.

Vén Szubsztrátum lakik bennem;

Dühösnek nem szabad lennem.

Későn érő indogermán

Lapít a végzet-gerendán,

Rossz kitalált hangtörvények

Dohos halálörvényének

Fertőzésétől még beteg,

S fél, hogy senki sem érti meg.

Részeg kultúrfölény oda,

Csak mankó kell, nem kaloda.

Kiagyalt történelmeket

Lassan gyógyul ki a beteg,

Vén Szubsztrátum lakik bennem,

Hát türelmesnek kell lennem.

Szegény hódító-utódok

Közül nagyon kevés boldog.

Régi túlerő-járványok

Kísértete bennük károg,

S fogyatékos önismeret

Tükörbe nézni nem szeret.

Önveszélyes rögeszméket,

Profán eszme-öregséget

Nehezen gyógyít az Idő;

Hallgat a domb,

Hallgat a kő,

Csönd lakik a folyóvízben,

És hallgatag fenn az Isten.

Boldogasszony ősi népe

Most is bátran néz

Az Égre.

Mindig erősnek kell lennem;

Vén Szubsztrátum lakik bennem.

Szegény Titanic

Nem a Titanic a felelős,

Hanem a ripők

Gőg,

Amely nagyságos erők,

S eszközök között

Rossz erkölcsi alamizsnát

Kéreget,

S kergeti a nyereséges

Semmiségeket.



Szegény Titanic…

Tehettél volna te is valamit,

Ha vannak veled valakik,

Akikben dereng valami,

Hogy áldott erőd mire volna jó,

Szegény hajó…



Ha abban hiszel,

Hogy új világba versengés visz el,

Magad teremted a jéghegyeket,

S a jövőd elreped.



Nem a Titanic a felelős,

Hogy egy ennyi szépséggel viselős

Ember teremtette mesterremek

Nem járja büszkén a tengereket,

S első útján nem lett belőle más,

Mint rossz halálon

Díszcsomagolás.



Szegény Titanic…

Mennyi buzgalom,

Munka, tudás, ötlet, szorgalom,

S nem volt arra se jó,

Mint egy fél dió,

Szegény hajó…



Nem a Titanic a felelős,

Hogy az erős

Gazdagodása mindig sietős,

És gazdagodva sosem hihető,

Hogy a Hatalom

Elsüllyeszthető.

Szent György imája

Férfinak teremtettél, Istenem,

Ha akartad,

Ha nem,

Azzá lettem;

S bár a szolgaság térdel, és makog,

Én előtted is

Állva maradok.



Nagy feladatot adtál, Istenem,

S ha akarod,

Ha nem,

Véghezviszem;

Csak pillanat a fényes Létezés,

De tudom már,

Hogy nincs

Elrendelés.



Te teremtettél szörnyet, Istenem,

S ha akarod,

Ha nem;

Vérét veszem.

Bár tűzokádó, roppant teste van,

Én mégis

Le fogom győzni,

Uram.

Idő hátán

Idő hátán
Együtt
Veled.
Fogod kezem,
Fogom kezed.
Nem eresztem,
El ne ereszd.
Előbb-utóbb
Lassan-lassan
Alkonyodni kezd.
Veled élni,
Veled együtt öregedni jó;
Te Aranyos,
Csodálatos,
Drága, 
Drága,
Kicsi

Anikó!

A szépséges Nagyszalonta

A szépséges Nagyszalonta
Engem sem hívott szalonba,

Hanem a színpadterembe,

Ott számos Csodát teremtve.

Fényes 

Színházi 

Pillanat

Áradó bőségben akad,

Felizzik a színházterem,

Hogy csak kapkodom a fejem.

A szépséges Nagyszalonta

Fonalát nemesen fonta,

Nagyon behálózott vele.

Csodás élményekkel telve

Vezettem aztán éjszaka,

Úgy értem Sarkadra haza.

A világ mégiscsak kerek;

Bármikor örömmel megyek.

A szépséges Nagyszalonta

Fittyet hányt bajra és gondra;

Az Élet Lényege:

Öröm;

Éreztem,

Értem,

Köszönöm.

Létre csak a Lélek éled;

S a színpad

Maga az Élet.

Mennyi szép ügyes fiatal;

Mind Igazat, mind Jót akar.

A szépséges Nagyszalonta

Kedvem fényesre csiszolta,

Marosvásárhely, 

Nagyenyed,

Meg a kiváló helyiek

Csapata mind megmutatta,

Lejjebb egyikük sem adta.

Mind átgondolt, szép alkotás,

Autonom előadás.

Rémálomnál rosszabb lenne,

Ha rangsorolni kellene...

Volt Tanítványom,

Barátom,

Csilla szép munkáját látom.

Szent érzés,

Amilyen régen;

Növekszik a büszkeségem.

Egyenesítem a vállam;

Csilla jobb rendező nálam.

Szép és jó érezni, tenni,

Szép és jó 

Magyarnak lenni.

Szívembe magát belopta

A szépséges Nagyszalonta.

A betolakodó nátha

A betolakodó nátha

Kapkodó kora ősz átka.

Hetek óta rajtam károg,

Mint a nehéz istenátok.

Különösebben nem szeret,

Súlyosbít, ahol csak lehet.

Nem fog rajta gyógyszer, vegyszer,

De úgyis elmúlik egyszer.

Rossz, önjelölt, hamis mátka

A betolakodó nátha.

Esti hídlezárás-menet

Esti hídlezárás-menet;
Kerülő,

Sötét fellegek,

Hosszú, fáradt kocsisorok,

Hazafelé araszolok.

Hold kúszik fekete égre;

Alkonyatból -

Sötétségbe.

Nehéz nap nehezen zárul

Lámpák oldalt,

Elöl,

Hátul.

Magyar estében 

Valahol

Lassacskán kígyózik a sor.

Tolakodó előzgető

Vágódik hátulról elő,

Menne, mint a homály ökör.

Reflektorfénnyel tündököl

Előtte a szembejövő,

S a féleszű előzgető

Elém húz be, szinte vakra,

Nagyot fékezek miatta.

Lámpa és sötétség gátol,

Az Otthon még nagyon távol.

Hold kúszik fekete égre;

Alkonyatból -

Sötétségbe.

Egyszer majd hazaérkezek;

Esti hídlezárás-menet.

Kristálytorony Atlantiszon

Kristálytorony Atlantiszon;

Körülötte sokadalom.

Míg a tenger el nem nyelte

Szállt a híre, élt a neve.

Egy régi kor nemzedéke

Számára béke jelképe,

Körülötte volt élni jó;

Büszke civilizáció

Nézett fel rá napról napra,

Ő volt a város kalapja,

Amit hajókról is láttak,

Fényére hazataláltak.

Sok tengerész azt remélte,

Hogy szemébe tűz a fénye,

Hogy csillogva lép majd elé,

Amikor jön hazafelé...

Közönyös idő tova visz,

Nincs már torony,

Nincs Atlantisz,

Ikon eltűnt mozaikon;

Kristálytorony

Atlantiszon.

Szeptember aurájában

Szeptember aurájában
Időgyertya ég;
Szép jövőben reménykedni

Van értelme még.

Vén szeptember árnyékába

Isten is leül;

Bízni, hinni, remélni kell

Rendületlenül.

Hatvan fölött is zeng tovább a Lélekben a Dal

Hatvan fölött is zeng tovább
A Lélekben
A Dal;
Az Élet és
A Szerelem most is

Élni akar.

Hatvan fölött is menni kell,

Még mindig van

Tovább;

A Szeretet most is betölt

Nappalt és

Éjszakát.

Mert aki

Alkot és

Szeret;

Amíg él,

Fiatal;

Hatvan fölött is zeng tovább

A Lélekben

A Dal.

Szeptember náthás közepén

Szeptember náthás közepén

Már nem érek rá félni én.

Szögletes fejekben zavar,

A lusta változást akar,

A tolvaj távolról bátor,

Mindenkit lopással vádol,

Durva globalista hakni

Készül fejünkre szakadni,

De bármennyi bagoly huhog,

Míg élek

Boldog

Maradok.

Az ostoba gyakran téved,

Nem félem a jövő évet,

Se a majd rá következőt.

Isten majd ad elég erőt,

Ha meg nem, hát belehalok;

De addig

Boldog

Maradok.

Azért sem fogok félni én

Szeptember náthás közepén.

Időn túli kicsi kertben

Időn túli kicsi kertben

Öreg padon pihen Isten.

Borzasak az ezredévek,

Csak a Pillanatok szépek.

Takarékos téveszméket

Sosem respektál az Élet.

Náthás, fuldokló végzetek;

A Képzelet ritkán beteg.

Csöndesen mosolyog Isten

Időn túli kicsi kertben.

Besenyő nagymenő

Besenyő 

Nagymenő;
A téves történelemnek

Szárnya sose nő.

Utolsó

Csataló;

Hamis mítoszokon nincsen

Égi takaró.

Halovány

Csalogány;

Békés köznép vállán nem volt

Ezüstkacagány.

Besenyő

Nagymenő;

A közös finnugor ősnyelv

Húslevesbe fő.

Ősmagyar

Bástyafal;

Vereckénél lovagolt a

Turk (meg a magyar).

Besenyő

Esküvő;

Csak hét nemzetségről beszélt

A bizánci vő.

Besenyő

Nagymenő;

Történelmi igazságról

Nem dönt hangerő.

Háborúpárti téveszmék

Háborúpárti téveszmék

Már a mozgósítást lesnék,

Használóikat fedezve,

Az értelmetlent leplezve

Mind a külső ajtón zörget,

Hülyének nézve a Földet,

S "demokrata" demagógok

Nyögnek sok rossz monológot.

"Mindenről az orosz tehet",

Mondja a sok szedett-vedett.

Jobb nálatok a 

Békesség;

Háborúpárti téveszmék.

Egykori Kádár-rendszerben

Egykor a Kádár-rendszerben
Éltünk

Egyszerű mederben.

Rozsdás kapuk mögé zárva

Bámultunk a nagyvilágba.

Biztonságos, kopott béke,

Néha feljön az emléke.

Totyakos szürke közegek

Rendőr-Ladán dübörögtek.

Tányérsapka, pirospozsga,

Ömlött rájuk vicc-zsolozsma.

Sok viccet hallott az ember

Egykor a Kádár-rendszerben.

Őrült napnak is van vége

Őrült napnak is van vége;

Vitte az ördög emlékbe.

Vén Idő hamis dalt penget,

Isten így is élni enged.

Pszichopata végzet dadog;

Jönnek még őrültebb napok.

Cinikusok Philippinél;

Féljek?

Féljen az ellenfél!

Tücsök ciripel az

Égre;

Őrült napnak is van vége.

Évfordulónk 2025.

Egy kopott munkahelyi étkezdében,
Régen volt már,

De nem is olyan régen.

Első látásra jött

A Szerelem,

Hamarosan követte az

IGEN.

Köszönöm, hogy a 

Feleségem lettél,

Szeretni fogsz, ahogy eddig szerettél,

Csöndes otthon vagy nekem,

Szent oázis,

Köszönöm, hogy szerethetlek tovább is!

Egy kopott munkahelyi étkezdében,
Régen volt már,

De nem is olyan régen.

Első látásra jött

A Szerelem,

Hamarosan követte az

IGEN.

Azóta már felnőtt egy nemzedék,

Többször sebességet váltott az ég,

A kérdésre ma is

Igen felel;

A Szerelem dehogyis múlik el.

Hatvan fölött is csöndesen lobog,

Amíg élünk,

Maradunk

Boldogok.

Kárognak a blöffmadarak

Kárognak a blöffmadarak,
Derűre ború,
Nagyon régen volt, hadd legyen

Világháború.

Atomfelhők éledeznek

A világ felett,

Zajongnak az impotensek,

Meg a frigidek.

Rossz bigott oroszgyűlölet

Haragot regél,

Európát fújná el az

Ukrajnai szél.

Extraprofitot számlálna

Globál pénz-harag,

Fegyvergyártulajdonosok

Pezsgőt bontanak.

Hiába nem lelünk régi

Záptojásokat,

Politika bohócai

Újat kotlanak.

Hülyeség börtönében a

Természetes ész,

Könnyű háborúba menni,

Kilépni nehéz.

A tömérdek idióta

Akármit akar,

Az új világháborúból

Maradj ki,

Magyar!

Nem akarunk fiainknak

Újra sírokat;

Hamuszürke blöffmadarak

Hadd károgjanak.

Sértődős doktrína-fajzat

Sértődős doktrína-fajzat

Agyában beléndek sarjad.

Nincs érve, de van fegyvere,

Meg esze, hogy elővegye.

Ha mindenki szót nem fogad,

Már küldi a gyilkosokat.

Fordul liberális álca

Szemünk előtt zsarnokságba.

Nagy globális hazugságok

Rettentenék a világot

Degenerált jelszavakkal,

Műanyag pénz-akarattal,

Egyebet nem rejt a talon:

Háború, világhatalom...

Nyakunkra akarnak ülni,

De az nem fog sikerülni.

Jelet írhatnak az égre,

De

Fiaskó lesz a vége.

A világ majd túllép rajtad,

Sértődős doktrína-fajzat.

Fél-igazság, fél-halál

Fél-igazság,
Fél-halál,
A hazugság körbe jár;
Vágtat a kisiklott vonat,

Istentől mindig távolabb.

Fél-igazság,

Fél-halál,

Vén szomorú maszkabál,

Van, ami meg nem fogható,

Van, ami sosem osztható.

Fél-tudás,

Fél-ékezet

Semmi jóra nem vezet;

A közös pont

Kézen-közön

Nagyon régen

Elveszett.

Akik egy gyilkosságnak örvendezni tudnak

 

Akik egy gyilkosságnak

Örvendezni tudnak,
Már megbuktak.
Hitük profán,
Csak lógnak a politikán,
Mint akasztott gyilkosok

A fán.

Közhely-esőzésben

Csupaszra áztak,

Másokat addig fasisztáztak,

Amíg maguk

Fasisztává váltak.

Addig létezik örömteli
Béke,
Míg szent a másik ember

Véleménye;

Akiből hiányzik a

Tisztelet;

Pálcát tör éppen

Önmaga felett.

Akik egy gyilkosságnak
Örvendezni tudnak,

Megalkudtak,

Erkölcsi értelemben

Elaludtak,

Több eszmei

Pólusváltást lekéstek,

Halott közhelyet

Valóságnak néztek;

Nem látják, hogy más lett

Az összes részlet,

És minden régi szólam levitézlett,

Helyükön árok,

S nagy globális semmiből szivárog

Az átok.

Holt eszmék fölött

Nincs halotti tor

Legfeljebb torz vigyor.

Akik egy gyilkosságnak
Örvendezni tudnak,

Zsarnokság szekerébe fogva futnak,

De nem érzik,

Semmit sem sejtenek,

Hogy mi jöhet,

Ha érvek helyett

Csőre töltik őket

A fegyverek.

Akik egy gyilkosságnak
Örvendezni tudnak,

Már nem hazudnak,

Túl vannak azon.

Szánom őket

Nagyon.

Mindennapi örök Pátosz

Mindennapi örök Pátosz;
Hozzánk nőtt,

Mint ág a fához.

Tükrünk. Gyűlöljük vagy áldjuk;

Önmagunkat benne látjuk.

Tart minket 

Emberként

Frissen;

Általa szól hozzánk

Isten.

Akinek gúny van helyette,

Az ördög félig elvitte...

Mindennapi örök Pátosz;

Véd vagy vádol,

Áld vagy átkoz.

A magunk száma magunk

A világ közepe vagyunk,

Vagy profán anyaglét rettent,

Vagy Hit,

Erkölcsi Világrend,

Becsület,

Őszinte Béke

Emel Isten közelébe,

S lelkünkben erkölcsi

Fárosz;

Mindennapi 

Örök 

Pátosz.

A Boldogság sose látszat

A Boldogság sose látszat;
Bölcsek kincse

Az Alázat.

A végzet bőszen kombinál,

Isten mindig vesztésre áll,

De nyugodt marad, nem kapkod,

És a végén

Ő ad

Mattot.

Mélységben rejlik

A Lényeg;

Puszta létnél több

Az Élet.

Lehet élni,

Megmaradni;

Sohasem szabad feladni.

Hamis érzés nem kápráztat;

A Boldogság sose látszat.

Vízöntő szeptember egén

Vízöntő szeptember egén;

Minden pesszimizmus szegény,

Gondolat-kukába szálldos,

Akkor is, ha milliárdos.

Érzelemszegény világban

Örökös hórukk-kampány van,

Hol ezt, hol azt kell lefőzni,

Kanyarban is kell előzni,

Entrópia-nyugtalanság;

Szembejön a céltalanság...

Vízöntő,

Szabad Akarat;

Átok-körön kívül marad.

Jó a Cél,

Ha jó a Szándék;

Minden új nap

Új Ajándék.

Boldog percek megtartanak;

Lát minket 

A Vén Hallgatag.

Minden Pillanat a helyén;

Vízöntő

Szeptember

Egén.

Panaszkodjon, aki őszül!

Panaszkodjon, aki őszül,

Meg aki vénnek minősül.

Nekem már szál hajam sincsen,

Tar fejemet látja Isten.

Panaszkodjon, aki pénzes,

A Balcsin drága a rétes,

Vagy talán nem is kapható,

Meg egyre több az új adó.

Panaszkodjon, aki ráér,

Ha nincs más dolga, tán ráfér,

S míg a panasztáncot ropja,

Az időt magától lopja.

Panaszkodnak az ostobák,

Az Idő meg ballag tovább.

Száll az őszi panasz sora,

Nem látszik tőle a csoda,

Hogy még bennünk van 

A Lélek;

Hogy még mindig tart

Az Élet.

Ősz van.

Vén gondsereg csődül,

Panaszkodjon, aki őszül.

Szeptember, a káosz-zseni

Szeptember, a káosz-zseni

Már nem tud megijeszteni.

Minden zavart, amit okoz,

Többé-kevésbé rendbe hoz.

Zátonyok közt vitorlázom,

Hol melegem van,

Hol fázom.

Nem roskad össze a vállam,

Az esernyő mindig nálam.

Minden labdamenet netzes,

Nevetséges,

De nem vicces.

Mindig erőt kell gyűjteni;

Szeptember, a káosz-zseni.

Lecseng majd a poszthumán is

Lecseng majd a poszthumán is;
Marad az Ember

Normális.

Vén Idő semmibe ragad

Tökéletlen fogalmakat,

S a zagyva jövő-képzetek

Feledésbe örvénylenek.

Jelképek a Múltba

Múlnak;

Doktrínák semmibe fúlnak,

Hatalom képletté vénül,

"Modern" ásataggá évül.

Marad az ember normális;

Elhagyjuk a poszthumánt is.

Szeptemberi hőségfrontok

Szeptemberi hőségfrontok;

Izzad már az őszi homlok.

Itt felejtett kánikula

A kora ősz patrónusa,

Szeptember rogyadozva lép,

Verejtékezik a tanév.

Nehéz fejű őszi káosz

Botorkál a körtefához,

Vicsorog a melegroham,

Merre tovább?

Mikor?

Hogyan?

Alul pihen a vakondok,

Fent galambok,

Lombok,

Gondok.

Sose tesped, aki boldog;

Szeptemberi hőségfrontok.

Volt-e kitalált középkor?

Volt-e kitalált középkor?

Három század hamu és por?

Kellett hamis tradíció,

És két fortélyos uralkodó

Történelembe iktatott

Pár kitalált évszázadot?

Mesterkélt, de igen merész,

Megcáfolni nagyon nehéz.

A történelemtudomány

Érveivel vitába száll,

Új kifogást mindig talál,

Roskatagnak tűnik,

De áll.

Volt-e kitalált középkor?

Az idő nem rajzolt fasor,

Amiből törölni lehet,

Mindig marad

Emlékezet.

Nagy Károly kitalált személy

Nem lehet,

Azt gondolom én.

Ha az emlék benne nem ég,

Ilyet nem fogad el a nép.

Charlemagne Európa őse,

Legalább három nép hőse,

Nem források pár írnoka

Vitte az irodalomba,

Hanem a

Szent Emlékezet.

A nép, aki emlékezett

A hatalmas frank királyra,

S az emlékét fenntartotta.

Nem arany, csupán fűrészpor;

Nem volt kitalált középkor.

Múltunk alatt vén Szubsztrátum

Múltunk alatt vén 

Szubsztrátum,

Elnyomná a kerge fátum,

De nem fogja hagyni magát.

Már sok évezred-éjszakát

Töltött el időbe zárva,

Nem halott,

Legfeljebb

Árva.

Boldogasszony régi népe;

Élete volt

Munka,

Béke.

Sok hódítót befogadott,

Mindnek közös nevet adott;

Múltból sóhajt fel

Az Égre;

Hátha felfedezzük végre...

A Tisztesség nem relatív

A Tisztesség nem relatív;
Nem beteg, 

Nem vegetatív.

Korról korra nem változik,

Párthoz nem alkalmazkodik.

Nem finnyás,

Nem ad hominem;

Nem lát ördögöt senkiben.

Külső feltétele nincsen,

Nem is kéri más,

Csak Isten.

Nem számító,

De normatív,

Soha nem lehet relatív.

Platón államkörforgása

Platón államkörforgása

Ma egy nagyon régi lámpa,

Amit rég eldobtunk félre,

És már nem látszik a fénye.

Bármilyen ódon a lámpa,

Talán mégis jobban látja,

Mint a híres tudományunk,

Amitől mi nem is látunk,

Mert csupa fejlődés-dogma;
Markolna, de

Mit sem fogna.

Platón államkörforgása

Olyan megfogalmazása

Bármilyen állam-életnek,

Megérdemli a figyelmet.

Ha zsarnoké a hatalom,

Megdönti a forradalom,

A vége demokrácia,

Abból pedig anarchia,

Abból új zsarnokság terem;

Így forog körben szüntelen.

Platón államkörforgása

Minden dogma sírját ássa.

Tudja, hogy a kormányforma

Nem lényeg,

Hanem csak forma,

A fejlődés nem abban áll,

Ami örökké körbejár.

Platón államkörforgása

Korunk aktualitása.

Platón megfontolt és csendes,

Ideológiamentes.

Amikor a fejlett nyugat

Anarchia felé "halad",

S a "történelmi folyamat"

Csalóka spirálban szalad,

Jó lesz gondolkodnunk azon,

Mit is mondott erről Platón.

Nem propaganda-zabkása

Platón államkörforgása.

Még van Kiért, még van miért!

Még van
Kiért,
Még van miért!
Még tiszta fenn
Az Ég;
Még van Kiért,
A hétköznapnak

Van értelme még.

Még van
Kiért,
Még van miért!

Hadd jöjjön hát

Az Ősz,

Ami még füstnek is kevés,

Sosem lesz sűrű gőz.

Még van
Kiért,
Még van miért!

A Föld

Velünk forog;

Legfeljebb

Isten tudja már,

Hogy mit is

Akarok.

Még van
Kiért,
Még van miért!

Harsog

A Nyárutó;

Rohan velünk

A vén Idő;

Az örök távfutó.

A mohácsi csata napján

A mohácsi csata napján

Múlt gyászol egy rozsdás szablyán.

Akkor is volt sok szélsőség,

Akkor is tombolt a hőség.

Csak a görbe volt egyenes;

Amit vesztettünk - végleges.

Modern anyag könnyen felejt,

Az idő meg könnyet sem ejt.

Csonka, elvágott távlatok

Helyén csak a por gomolyog.

Talán csak a vén kegyelet

Mereng el önmaga felett.

Légy a Jövő üres lapján,

A mohácsi csata napján.