Profán síkon nincs menedék.
Fut az idő,
Hull a levél;
Rekedt hangon vonít a szél.
Varjú károg a körtefán,
Hallgat az Ég,
Bőg a profán.
Pojáca zsarnokká dagad,
De úgy is csak bohóc marad,
Pokolban éles gúny fogad
Aranybudi-trónusokat,
Meg helytartójelölteket;
Más a "kell",
Meg más a "lehet".
Ifjú vének ködöt falnak;
Sokkal rosszabbat akarnak.
Az üdvösség sose kellék;
Szomorú szürke őszi ég.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése