Holnaptól már január

Holnaptól már január,
Új év áll a kapunál;
Az óévnek ma éjfélkor
Majd peckesen

Szalutál.

Holnaptól már január,

Most már új naptár dukál;

De holnaptól mégsem vált színt

A borz vagy a jaguár.

Holnaptól már január,

Van, aki már most szlopál,

Emberiség

Pár egyede

Ma éjszaka

Fejreáll.

Holnaptól már január,

Ma sokakra buli vár,

Ma éjszaka fogyni fog a

Pezsgő és a

Kaviár.

Holnaptól már január,

Új év jön az ó után,

Az Időt nem állítja meg

Se szablya,

Se jatagán.

Utolsó előtti napja van az évnek

Utolsó előtti
Napja van az évnek,
Gyülekeznek már bennünk a

Lelki összegzések.

Ahogy kampósbottal

Távoznak az évek;

Nem maradnak róluk bennünk,

Csupán szép emlékek.

Tél derekán mindig

Lezárunk egy évet;

Idő hátán velünk együtt

Bandukol az Élet.

Utolsó előtti

Napja van az évnek,

Profán mulatságra hívó

Fénykábelek égnek.

Néha már feldörög

Egy kósza petárda,

Van kinek az Idő Élet,

Másoknak meg csárda.

Felelősség terhét

Józan ember hordja,

Nem érdekel semmiféle

Ostoba tivornya.

Utolsó előtti 

Napja van az évnek,

Évtizedek szellemei

Még tovább  kísérnek.

Következő évben

Leszek hatvanhárom;

Amíg az Isten engedi,

Az utamat járom.

Élek Szerelemmel,

Kegyelemmel,

Szóval;

Békével,

Szép munkakedvvel,

Drága Anikóval.

Utolsó előtti

Napja van az évnek;

Csodaváró új Remények

Megint égig érnek.

Élvezem tovább is

Kegyelmét

Az Égnek;

Hatvanhárom évesen is

Előttem az élet!

Mostohaanyánk a Jövő

Mostohaanyánk a Jövő,
Nevelőapánk a Múlt,
Jelen testvérünk gyógyszere

Talán végleg elgurult.

Más idősíkon a világ

Tán nyugodtan lépeget,

Az édes szülők gyermeke

Élni alaptól szeret.

Ott tán Béke van, Türelem,

S az Ember már nagykorú,

Ott talán senki sem tudja,

Mi a világháború.

Ott a Nő Férfi társára,

S Férfi nőre rátalál,

Szférák zenekara kedves

Szép hangnemben muzsikál.

Bezzeg itt múlt, jelen, jövő,

Egész világ - mély verem,

Ott is problémát találunk,

Ahol nem volt sohasem.

Ahol meg a baj igazi,

Ott látni sem akarunk,

Nem előre, hanem csalfa,

Rossz spirálban ballagunk.

Gügye kamaszok maradtunk,

Drog, alkohol, butaság;

Emberi lényegünk eszi

Terjeszkedő pusztaság.

Butító doktrínák előtt

Hajadonfőtt hódolunk,

Minden döntést a globális

Pénz-urunkra passzolunk.

Futjuk örök köreinket,

Erőszakkal, szárazon,

Felnőtt idősíkok arcán

A láttunkra szánalom.

Két szemünkön dogma-hályog,

Orrunk, fülünk eldugult;

Mostohaanyánk a Jövő,

Nevelőapánk a Múlt.

A nagy végzet-keltetőben

A nagy végzet-keltetőben,
Szakadatlan pénz-esőben

Érzelmektől elrekesztve

Dolgozik sok vezér-eszme.

Elrendelés-kakas tojat

Utópia-tojásokat,

De még kicsit sem boldogul;

Az összes zápnak bizonyul.

Globális dogma-tételek

Végzetté sohasem lesznek.

Sem utópiai terek,

Sem utópia-emberek

Nem lesznek, és nem születnek,

Soha nem is létezhetnek,

Mert az utópia-tudat

Nem Életnek mutat utat.

Csak bioautomaták

Vihetnek végzetet tovább.

Tanácstalan gőz van bőven

A nagy végzet-keltetőben.

Karácsony utáni napon

Karácsony utáni napon

Áll az Isten - hallgatagon.

Tétova ködből néz az ég,

Vége felé baktat az év.

Horizonton fátyol lebeg,

Gyülekeznek a Kezdetek.

Kikötőben áll

A Hajó;

Újra köhint Idő Apó.

Jövő pislog fehér lapon;

Karácsony utáni napon.

Boldog Karácsony idején

Boldog Karácsony idején

A Pillanatnak élek én.

Ahogyan Fenn,

Úgy Idelenn;

Minden Pillanat végtelen.

Csendvarázs,

Béke, 

Szerelem

Anikóm képében velem.

Kicsi fánkon kicsi fények;

Köszönöm, Uram, hogy élek!

Szent Pillanat úszik felém

Boldog Karácsony idején.

Karácsonykor az Isten megpihen

Karácsonykor az Isten megpihen.
Úgy odafenn,
Mint idelenn.
Míg akad olyan

Otthon idelenn,

Amit betölt a tisztes

Nyugalom,

Amit beragyog a

Szeretet fénye;

Ami otthon ad

Meghitt Pillanatnak,

Ahová az Isten ellátogathat,

Addig karácsony szent napjaiban

Újjászületik

Bennünk és felettünk

Világunk és Jövőnk 

Minden Reménye.

Úgy odafenn,

Mint idelenn.

Karácsony

Az Isten

Megpihen.

Karácsony kis kikötője

Karácsony kis kikötője;

Lelkünk felmelegszik tőle.

Karácsony;

Lélekszerenád -

Várjuk egy egész éven át,

S mikor kiköthet a hajónk,

Megpihenhet egész valónk.

Lelki Békénk,

Jövőnk őre;

Karácsony kis kikötője.

Materialista Pista

Materialista Pista

Azt makogja: "Lélek nyicsta!"

Ő nem buta,

Nem is gügye;

Aki hívő, az a hülye.

Kenyere a szkepticizmus,

Meg a "modern" pesszimizmus.

Ő az, aki megértette:

Az Életnek nincs értelme.

Anyag véletlen szeszélye

Dobott mindenkit a Létbe.

Ő aztán "világba vetve",

Mint jégtáblán fehér medve,

Heidegger, meg Wittgenstein

Önfeladó nézetein

Mereng a köldökét nézve,

Minden perce világvége,

Ő felvilágosult vagány,

Sorsa a tragikus magány.

Rossz a világ,

Erről zokog,

Itt csak a hülyék boldogok.

Ő a végzet-orgonista;

Szegény,

Szegény,

Szegény Pista...

Múlt-tékozló őstörténet

Múlt-tékozló őstörténet

Talán most már véget érhet.

Látjuk már, mennyire gagyi;

Jöhet helyette

Igazi.

Eltévedt nyelvész-ráció

Nyomán a spekuláció

Vitt bennünket a susnyásba,

Jó messzire, az Urálba.

Indogermán nyomult élre,

Előle álltunk mi félre.

A nem indogermán csálé,

A Kárpát-medence másé.

A helyünkre tolakodtak;

Nálunk mind előbb itt voltak...

Múlt-tékozló őstörténet;

Nyugtalanít, szinte éget.

Gyávasággal, cinizmussal

Szembeszálltunk - önmagunkkal.

Mások mohón tolakodtak,

Jelent, Jövőt, Múltat loptak,

Területeket raboltak,

Törtettek és gazdagodtak,

Mi pedig mind rájuk hagytuk,

A Múltunkat megtagadtuk,

Nem kellett már a hun bársony,

Inkább a finnugor mákony.

Az Északi-sarkról jöttünk,

Attilához semmi közünk,

Nem hoztunk, csupán éjszakát,

Mindent másoktól vettünk át.

Múlt-tékozló őstörténet;

Profán elme sokszor téved.

Egyszer volt, ki tudja mikor,

Európában,

Valahol...

Nem voltak nyelvtani nemek,

Se hódító idegenek,

Békében, nyugodtan éltek

A ragozó nyelvű népek

Egy hatalmas területen;

Valamikor

Nagyon régen...

Sokan - jobb hazát keresve

Elvándoroltak keletre,

A többi azonban maradt.

Az indogermán áradat

Minden földet elárasztott,

Új Európát támasztott.

Aki az ősökből maradt,

Idegen uralom alatt

Alkotott nyelvszigeteket,

S úgy élt, ahogyan lehetett.

A keletre költözöttek

Hont visszafoglalni jöttek

Messzi földről, nem is egyszer,

Vitéz lovasseregekkel.

A többi nép elcsöndesült,

Nekünk azonban sikerült

Nem is egyszer. A krónikák

Elég érthetően mondják.

A félrelökött krónikák

Talán mégis jobban tudják.

A valódi Mút már éled;

Múlt-tékozló őstörténet.

Süt a Nap, de csíp a szél

Süt a Nap,
De csíp a szél,
Szemembe kuncog a Tél;
Boldog,
Aki határozott döntésektől

Sose fél.

Csöndesen támad a szél,

Mindig kinevet a Tél;

Jótetteink szép emléke

Halálunkig

Elkísér.

Fülünkbe süvít a szél,

Arcunkba röhög a Tél;

Öregedve

Érezzük meg,

Hogy az Élet

Mennyit ér.

Valamit rosszul tudunk még

Valamit rosszul tudunk még,
Valamit titkol még az ég;
Féloldalas történelem
Terhétől nyög még a jelen,
Halva született doktrínák
A Múltat nem pótolhatják.
Valamit rosszul tudunk még,

Valamit titkol még az ég.

Valamit rosszul tudunk még,

Hamis vágányon futunk rég;

Másképpen volt hajdanában:

Sose jártunk az Urálban

Sem ködmönben, sem subában,

Csak nyelvtudor-rabruhában.

Hamis vágányon futunk rég;

Valamit rosszul tudunk még.

Valamit rosszul tudunk még,

Befedi múltunkat a jég,

Indogermán fölény mellett

Otthonunk másoknak kellett,

Minket múltunkból kiűztek,

És az Urálba seprűztek.

Befedi múltunkat a jég,

Valamit rosszul tudunk még.

Valamit rosszul tudunk még,

Pedig a gyertya régen ég;

A magyar nyelv honnan ered?

Idejött, vagy itt született?

Régi fényes tavaszokon

Hol lakott a Boldogasszony?

Valamit rosszul tudunk még,

Pedig a gyertya régen ég.

Valamit rosszul tudunk még,

Valami nem világos még.

Keleti lovas áradat

Mikor épít földvárakat?

A csordák és nyájak mellett

Kondákat mikor terelget?

Valami nem világos még,

Valamit rosszul tudunk még.

Valamit rosszul tudunk még,
Valamit titkol még az ég.

Mindent át kell értékelni,

Mindent újjá kell szentelni,

Az Igazat tudni kéne,

Az igazat tudni - végre.

Valamit titkol még az ég,

Valamit rosszul tudunk még.

Volán mögött - szörnyű ködben

Volán mögött - szörnyű ködben,

Szélvédőre pára csöppen.

Sűrűsödő fehér éter,

A láthatár három méter.

Kívül szürke, belül ében;

Mint egy felhő belsejében.

Tompa homállyal fénylenek

Az útburkolati jelek.

Anikó vár engem csöndben,

Mély, aggódó 

Szeretetben.

Sebesség legfeljebb ötven;

Volán mögött - szörnyű ködben.

Saturnus dimenziója

Saturnus dimenziója

Nem hajlik a hazug szóra.

Profán eszmét nem sanyargat,

Simlis zenéket nem hallgat.

Díjkiosztókra nem csörtet,

Rendjelköteget nem csörget.

Ösztönöz az igaz szóra

Saturnus dimenziója.

Szép ádventi nap estéjén

Szép ádventi nap estéjén

Boldogság a lelkem mélyén.

Ádvent fénypászmái alatt

Csöndes, szent nyugalom marad.

Jó hírek és szép élmények;

Köszönöm, Isten, hogy élek.

Állok az Élet erkélyén,

Szép ádventi nap estéjén.

Ádvent varázslatos partja

Ádvent varázslatos partja

Kis hajónkat befogadja.

Kis kikötőt holdfény takar,

Ide nem jut be a vihar.

Világítótornyon gyertya,

Víz tükrén ezer legenda.

Pásztorok majd útra kelnek,

Háromkirályok pihennek.

Horizonton csillag ragyog,

Csendesen telnek a napok.

Imbolygó fény,

Csendes,

Csodás;

Minden csupa várakozás.

Lelkünket melegen tartja

Ádvent varázslatos partja.

Csökönyös célhajónk - a Múlt

Áll a hajó védtelenül,

Kiszolgáltatva, egyedül,

Erősen lehorgonyozva,

Minden díszétől megfosztva,

Szolgálatból kiátkozva,

Csupa rozsdára hámozva,

Hullámok hátán,

Még élve,

De már halálra ítélve.

Egy csöppet sem szánakozva

Selejtez a hadiflotta.

Eddig bizony,

Non plus ultra;

A jelen tüzel a múltra.

Akik a hajót kivégzik

Egyszer majd ugyanígy végzik.

Jelen múltnak hullámsírt ás;

Régi undorító szokás.

De ez a hajó nem enged,

Nem tűr,

Nem is kér kegyelmet.

Pedig már modern fegyverek

Okádnak rá lövedéket.

Moderngondolat-ütegek

Lőnek rá vad sortüzeket,

Globális drónsereg lebeg,

Divat-bombák süvítenek,

Dörög sok fegyver-behemót;

Ágyúk rakéták, torpedók,

Az avantgárd-csodafegyver

Nyomán lánggal ég a tenger,

Az összes bitangság tüzel,

A hajó mégsem süllyed el.

Nem süllyed el,

Nem süllyed el;

Nem inog,

És el se szelel.

Tudja, nagyon nagy baj lenne,

Hogyha egyszer elsüllyedne.

Tudja, tradíció nélkül

Apokalipszissé vénül,

Minden civilizáció.

Lélek nélkül a ráció

Önpusztító veszedelem;

Siránkozik gyerekesen,

Hogy a világba van vetve,

Szeszekkel megvetemedve.

Tarts ki, hajó!

Álld a sarat,

Amíg csak lőszerük akad!

Profán jelen, bárhogy tüzel,

A Múltat nem süllyeszti el.

Digitális sátán bátyó

Digitális sátán bátyó
Képernyőről vigyorog.

Szép világot lát, nagyon is

Kedvére van a dolog.

Szkepticizmust lát suhanni

Nagyvárosi flaszteron;

Kevés őszinte barátság,

Annál több a telefon.

Kevés a fehér becsület,

A legtöbbje pepita;

A szeretet digitális,

Pírszinges az etika.

Csiricsáré paloták közt

Koldus jövő kéreget;

Fényes-flancos kocsik visznek

Ütött-kopott lelkeket.

Profán doktrínákat bőgnek

Az édeskés médiák;

Sátánista jelképekkel

Telítődik a világ.

Digitális sátán bátyó

Öntelt képpel vigyorog,

Napról napra egyre jobban

Kedvére van a dolog.

Már csak a háború kéne,

Boruljon tűzbe az ég;

Digitális sátán bátyó

Dörzsöli a tenyerét.

Fáradt globális képzelgés

Fáradt globális képzelgés

Egy rossz jövőhöz is kevés.

Másfelé leng majd az inga,

De az agymosás-technika

Majd csak akkor adja alább,

Amikor már ködöt se lát.

Globális elit-túlerő

Vezetésével nincs jövő.

Ha Földünk bele nem roggyan;
Vagy alulról,

Vagy sehogyan.

Nem édes, ami édeskés;

Fáradt globális képzelgés.

Atlantisz sápadt árnyéka

Atlantisz sápadt árnyéka
A világtörténeten,
A hivatal letagadja;
Sosem volt,
Mégis üzen.

Az emberi történelem

Doktrínákkal elegyes;

Fejlődéselvekkel terhelt,

Egyedi,

Nyílegyenes.

Feltételezett valóság

Csak árnyékfelszínt kapar,

Nem az Isten teremtette,

Hanem csak a hivatal.

Atlantisz sápadt árnyéka

Egyszer színes lesz talán;

Addig?

Por a gépezetben,

Kis rés a kánon falán.

Hétköznapi naiv ének

Hétköznapi naiv ének;

Pesszimizmusból nem kérek.

Pesszimizmusból nem kérek,

Inkább szép nyugodtan élek.

Egy szép Pillanat többet ér,

Mint száz év szenvelgő babér.

Szemforgató okosságok 

Mellett soha ki nem állok,

Sandán sugallt bölcsességek

Tanácsaival nem élek.

Nem fogyasztok bolondgombát,

Sehol sem robbantok bombát.

Piával, droggal nem élek,

Magyarnak lenni nem félek.

Hiszek,

Szeretek,

Remélek;

Hétköznapi naiv ének.

Egy véletlen téridőben

Egy véletlen téridőben

Akadhat furcsaság bőven.

Ott csak porhintés a béke,

Semmi sincs úgy, ahogy kéne.

Degenerált, hibbant elvek

Világuralomra kelnek,

És csak azt húzza az ág is,

Aki még mindig normális.

Arra utalnak szent jelek,

Hogy nincsenek véletlenek,

Hacsak - az egész véletlen...

Mi hol élünk?

Egy ilyenben?

Mindenki mindig a csőben,

Egy véletlen téridőben.

Velünk változik a világ?

Velünk változik a világ,

Vagy mindenben végleges?

Kezdetektől változatlan

És örök anyagi rend,

Vagy változó, és az Ember

Istennel együtt teremt?

Vajon Isten Teremtése

Végleges?

Dallamtalan?

Vagy Isten munkatársa a

Kollektív Tudattalan?

A Teremtés törvénye-e

Vajon az entrópia?

Vajon zárt, vagy nyitott-e a

Világ-dramaturgia?

Változatlan szabályrendszer

Lebeg a világ felett,

S minden kérdésre előre

Kódolva a felelet?

Velünk változik a világ,

Vagy mindenben végleges?

A Föld minden jelensége

Kezdetektől ugyanaz;

Vagy idő teltével más lesz

Minden új időszakasz?

Fizikája, kémiája,

Holt anyaga titkai

Mind pontosan ugyanolyan,

Mint amilyen a mai?

Jelenségek, amelyeken

A technikánk alapul

Voltak-e?

Vagy az anyag is

Az Emberrel alakul?

Velünk változik a világ,

Vagy mindenben végleges?

Volt-e oly régi jelenség,

Ami akkor jól bevált,

De a számunkra már nincs, mert

Szavatossága lejárt?

Régi bronzkori időben

Fegyelmezett tömegek

Vajon hogyan emelték fel

A hatalmas köveket?

Ilyen kérdések sorjáznak,

Mi rájuk a felelet?

A kulcs milyen általunk nem

Ismert jelenség lehet?

Vajon csak buta babona

Volt mindig a mágia,

Vagy másféle tudománynak

Kell mögötte állnia?

Vajon állandó marad-e

Minden, ami lényeges?

Velünk változik a világ,

Vagy mindenben végleges?

A Múlt kútja

Sokkal mélyebb a Múlt kútja,

Mint az összes teória.

A felesküdött tudomány

Ás réteget réteg után,

De a sok színes elmélet

Miatt nagyon gyakran téved.

Ül teória ormára,

Majd onnan esik - pofára,

Miközben az elméletek

Zsákutcákban örvénylenek.

A felesküdött tudomány

Halad a ráció nyomán,

Fapados logika-háton,

Csaknem túl a szentíráson,

Néha talán már megérzi,

De az Időt ma is féli.

Sokkal mélyebb a Múlt kútja,

Mint ahogy akárki tudja,

Nem látunk a mélységébe,

Érezzük,

De félünk tőle.

Az Előző Emberiség

Miatt csak Isten mond misét.

Csupán Hit,

Semmi glória,

Végtelen mély a Múlt kútja.

Valamikor nagyon régen

Valamikor nagyon régen,

Jégkorszakok szünetében,

Jégkorszakok szünetében,

Téres Kárpát-medencében,

Téres Kárpát-medencében,

Ó időben, régi térben

Titokseregek vonultak,

Vagy tán mindig itt is voltak.

Más titkokkal találkoztak,

Titkot vittek, titkot hoztak,

Újabb titkokat fogantak,

Maguk után titkot hagytak.

Régi titkok között élünk,

Titok, ahová csak nézünk.

Akkor is Nap volt az égen,

Valamikor,

Nagyon régen.

Rádiokarbon szellemek

Rádiokarbon szellemek

Ködös múltból kísértenek.

Tőlük az enyészeté lett

Szép logikus őstörténet

Mesterséges építménye.

Nemcsak nézni,

Látni kéne,

Hogy a Múltnak nincsen vége;

A Múltnak sosem lesz vége.

A Múlt nem holt, és nem szabad,

Hanem velünk együtt halad,

Amíg játszadozunk vele,

S magunkat keressük benne.

A Múlt nem teológia,

Nem is ideológia,

Ahogy a kánonok nézik,

S ahogy a tankönyvek vélik.

Sok titok még a háttérben;

Minden egészen másképpen.

Az Igazság nem enyeleg;

Rádiokarbon szellemek.

Eridanus partjainál

Eridanus partjainál

A távozó hazatalál.

Ott sötétségből v an a hant,

Phaethon is oda zuhant.

Ott már dühöt lét nem farag,

Nincs se lemondás, se harag,

Nem borul felhőbe az ég,

Nincs győzelem, sem vereség.

Ott már csapda sincs semmiben;

A fáradt Idő megpihen.

Szűnik minden potenciál

Eridanus partjainál.

Eltévedt előőrseink

Eltévedt előőrseink

Baktatnak a starthoz  megint.

Azt hitték, a mennybe szállnak,

De csak zsákutcát találtak.

Doktrínákkal,

Isten nélkül -

Mindig ide jutunk végül.

Tradíciót megtagadva,

Sűrű mocsárba ragadva,

Műanyagra vetemedve,

Mint jégen a barnamedve,

Limlommal teleaggatva,

Abszurd nihilre tapadva,

Találva meddő világra;

Előőrs

Téves irányba.

Most már

Takarodót fújva,

Állhatunk a starthoz újra.

Eltévedt előőrseink..

Isten mosolyog, és

Legyint.

A komor szférák zenéje

A komor szférák zenéje
Szépen csengő dallamkoszorú;
Ott is dominál az Élet,
Ahol mindig

Minden szomorú.

A komor szférák zenéje

Csendesen szól

A Léthe fölött;

Ne érezhesse azt senki,

Hogy valahol

Minden eltörött.

A komor szférák zenéje

Betölti a sötét tereket;

Azt tartja meg

Önmagának,

Aki éppen

Mindent elfeled.

A komor szférák zenéje -

Vén titok a Teremtés alatt;

Egyáltalán nem az anyag,

Csak a Tudat,

Ami megmarad.

Élesedik a világ

Élesedik a világ,
Fut a közöny félre,
Most köszörülik a jövőt;
Háború

Vagy Béke?

Liberális kánonok

Holt nyelven hörögnek;

Abszurdumig vitt szkepszisek

Hitért

Könyörögnek.

Az abszurd irodalom

Valósággá érett;

Kimászott a fikcióból,

Szemünk elé

Lépett.

Abszurd lett a hétköznap,

Rózsaszín a járom,

Doktrínák mennek túl minden

Értelmes

Határon.

Minden fehér fekete,

A tiszta fej ritka,

Globális eszmerendszer a

Szögletest

Gurítja.

Az abszurd pénzhatalom

Groteszk módra jár el,

Készülődik számunkra a

Nagy

Globális láger.

Röfög már a túlerő,

A tompora viszket;

Azt képzeli, mindig mindent

A végzetek

Visznek.

Ateista hatalom,

Rafináltan álszent;

Szeretné, ha nem létezne

Erkölcsi

Világrend.

Elcsüggedni nem szabad,

Hinni kell

A Hitben;

Nem véletlen,

Nem is végzet

Hanem

Mégis:

Isten.

Csak epizód marad a

Globális anális;

Nem uralkodik sokáig

Ami amorális.

Rövid ideig ragyog

A groteszk varázsa;

Tiszta ellenhatás jön majd

A beteg hatásra.

Rossz ideológiák

Lapátra kerülnek;

Ideje jön hinnünk majd a,

Szemünknek,

Eszünknek.

Minden újra

Szentelve;

Lesz ezerszer

Áldott;

Dédunokáink láthatnak

Majd egy

Jobb 

Világot.

Tavasz-módra jött December

Tavasz-módra jött December;

Féljen, aki élni nem mer.

Tökéletlen világunkban

Sok rossz jövő-embrió van,

Gügye profán mozgalmárok

Szemén mindenféle hályog,

Isten-ellenes pénzhadak,

Erőszakra riasztanak,

Minden doktrína fekete;

Viszket a világ feneke...

Mégis remélhet az ember;

Tavasz-módra jött December.

Nincs másik téridő nekünk;

Élhetünk,

Ha élni merünk.

Isten minket szeret nagyon,

Figyel most is,

Hallgatagon.

Semmi nem alkalmi vétel;

Minden Élet

Próbatétel.

Messze Céljától az ember;

Tavasz-módra jött

December.

Ősz-búcsúztató vizeken

Ősz-búcsúztató vizeken

Megpihen a fáradt Jelen.

Evezőre tett kézzel vár,

Míg búcsúzik a napsugár.

Most tekint még félve félre,

Holnaptól indul a Télbe.

Valaki

Sóhajt

Odafenn;

Tél-búcsúztató vizeken.

Ősz utolsó napjaiban

Ősz utolsó napjaiban

Ködök hátán emlék suhan.

Régi őszök,

Régi telek

Felhők fölött örvénylenek.

Keveredik önkéntelen

Személyes és Történelem.

Régi világok illata,

Csípős öszi nosztalgia

Jelent és jövőt áthat ma.

Erősek leszünk általa.

Nézünk a Jövő ablakán,

Állunk a Múlt talapzatán.

Isten minket vesz komolyan

Ősz utolsó napjaiban.

Ködös esős vén November

Ködös esős vén November,

Az örök Savanyú Vendel.

Már nagyon régen kikötött

Valahol Ősz és Tél között

De a vérmes ködök alatt

Teljesen magára maradt.

Magát már nem ősznek véli,

De a gőgös Tél lenézi.

Ködös esős vén November,

Súlyos, mint az ázott kender,

Már se nem Ősz, még se nem Tél,

Dörmög a két évszak mentén.

Hol dühödt hóvihart támaszt,

Hol meg esőkönnyet áraszt,

Ködgomolyokat ereget,

Néz szomorú leveleket,

Őszt búcsúztat,

Nyarat feled;

Várja az igazi Telet

Az örök Savanyú Vendel,

Ködös esős vén November.

Profán eszmék temetője

Profán eszmék temetője
Túl az Óperencián;
Látogatja vén totyakos

Demens képzelethiány.

Koszorúként sok fekete

Kivénhedt retorika,

Sírkeresztek helyén csupa,

Rossz öngyilkos logika

Mindig varjú károgja a

Temetési szöveget,

Hallgatják a szégyenkező,

Megtévesztett tömegek.

Profán eszmék temetője

Ezer holdon nyúlik el;

Létbe vetett profán eszmék

Sorsa mindig balsiker.

Kiszárad fűzfák tövében

Sok egyforma sírhalom;

Eggyé lesz pusztulásában

Minden profán hatalom.

Isten is lemondott róluk

Az Üdvösség-klinikán;

Profán eszmék temetője

Rúl az Óperencián.

Rossz háborús agyrémgyárak

Rossz háborús agyrémgyárak

Atomfellegekben járnak.

Mérgező rózsaszín festék;

Bigott oroszellenesség

Elvakult pofával okád

Büdös harci retorikát

A vén Európa körül

S rozsdás kardokat köszörül.

Bárhogyan ég a pénz bőre,

Ki kell maradnunk belőle!

Sárkányt néznek garnélának;

Rossz háborús agyrémgyárak.

Lélekfutamok pályája

Lélekfutamok pályája;

A ráció sose látja.

Ahol álmok

Hitté lesznek;

Ahol sosem versenyeznek.

Nem olcsó, de nem is drágul,

Mindenkinek fel nem tárul.

Mindegy, hogy agyag vagy acél,

Valahol Istennél 

A Cél.

Ki-ki maga útját járja;

Lélekfutamok pályája.

Őszi mítosz-vidékeken

Őszi mítosz-vidékeken

Rút dekadencia terem.

Pesszimista halálvágyak

Félhalott gyásztáncot járnak,

Sápadt őszi nosztalgiák,

Lehullt levelek, csupasz fák

Melankolikus színpadán

Sóhajt a vén őszi magány.

Előkelő ön-végzetek

Agyarából méreg csepeg.

Őszi mítosz vidékeken

Számos önkéntes sírverem.

A madarak átrepülik,

Hősök messzire kerülik,

Mogorva eső áztatja,

Még a gonosz se jár arra.

Ismeretlen itt a "mégis"

Ennél sokkal jobb a tél is.

Minden érzés igénytelen

Őszi mítosz-vidékeken.

Hazatérünk az Urálból?

Hazatérünk az Urálból?
Valamikor biztosan.
Öregszik a Történelem,

Az Idő pedig rohan.

Mesterkélt őstörténetre

A Valóság visszalő;

Előbb-utóbb a tudomány

Feje lágya is benő.

Összeomlik ripők dogmák

Vérrel tákolt halmaza,

Kárpátok alatt sosem volt

Szláv vagy germán őshaza.

Indogermán kultúrfölény

Már a porban hentereg,

Infernóban szomorkodnak

Mindenféle schlözerek.

Romantikus jelmezködben

Az árja gőg kiabált,

Az udvarias magyar meg

Buta képpel félreállt.

Százötven év török után

Százötven év finnugor;

Elnémított Múltunkra meg

Egyre szállt a szürke por.

Csorba fogú elméletek

Sírján túllép a világ,

Újra kell gondolni, mit is

Mondanak a krónikák.

Nem sújtott ránk sarkkörön túl

Isten jeges ostora,

Hazatérünk az Urálból,

Ahol nem jártunk soha.

Szakad a hó nagy pelyhekben

Szakad a hó nagy pelyhekben,
Szürke égből
Ezüstösen kavarog;
Fehérbe dermednek elvek,
Lejárt eszmék,

Agyonhasznált szólamok.

Szakad a hó nagy pelyhekben

Hideg fényű

Novemberi éjszakán;

Mint az átok

Egykor régen

Ó világok

Elfeledett alkonyán.

Szakad a hó nagy pelyhekben,

Fehéredik,

Nehezedik a világ;

Távolban már gyülekeznek

Félelmetes

Jövőbeli éjszakák.

Szakad a hó nagy pelyhekben,

Szürke égen

Bágyadt-sápadt Hold fityeg;

Addig élhet még a világ,

Amíg végleg

Be nem fagynak

A Hitek.

Isten nem mond próféciát

Isten nem mond próféciát

Csak mosolyog csendben tovább.

Végzet-gomb nincs a kabátján,

Mert az emberi találmány.

Elfeledkezhetünk róla;

Ő nem feled minket soha.

Ő mindig szól hozzánk,

Értünk;

Mi dolgunk, hogy mennyit értünk.

Sokdimenziós a világ;

Isten nem mond próféciát.

Időn túli kis ligetben

Időn túli kis ligetben

Csendesen járkál az Isten.

Lenn a világ mégsem kerek.

Távolban sötét fellegek.

Lenn a téres ember-akol

Téveszmék között fuldokol.

Minden modern bálvány profán,

Mindig a ló túloldalán.

Töri a fejét az Isten

Időn túli kis ligetben.

Amíg élek, jót remélek

Amíg élek, jót remélek,
Jót remélek,

Jónak élek.

Derűlátónak születtem,

Ami rossz volt, elfeledtem.

Pesszimizmus?

Romlott befőtt;

Arra száz év sem ad időt.

Sok szépet, jót ad az Élet,

Isten áldása, hogy élek.

Csak az látszik, ami játszik;

Ami nincs, az nem hiányzik.

Amíg akad bennem lélek,

Amíg élek,

Jót remélek.

Késő őszi délutánban

Késő őszi délutánban,

Félig múltban, félig mában.

Száz levél hullani akar,

Lenn zörög a vastag avar.

Fenn még a múltat vigyázza,

Lenn pedig a jövőt várja.

Ha lehull már minden levél;

Jövőt hoz az idő-szekér.

Hervadásban,

Újulásban;

Késő őszi délutánban.

Bármit ügyködik a globál...

Bármit ügyködik a globál,

Az egyensúly majd helyreáll.

Volt már a történelemben

Sötét útra tévedt ember,

És akad majd ezután is.

A gonoszság nem fatális,

Írhat programot az égre,

De sose hajthatja végre,

Mert a mesterséges végzet

Nyomában jár az enyészet.

Bármit ügyködik a globál,

Pénze bárhogyan szalutál,

Titkos világkormányt akar,

Politika-segget vakar,

S - mert kretén mindig akad,

Pénzel bárgyú mozgalmakat,

Divide et imperája

Csak pusztulást hozhat rája.

Lehet, hogy majd ömlik a vér,

Minket esetleg túl is él

A nyegle világhatalom,

De majd akad olyan talon,

Ahonnan jönnek új lapok,

S a zsarnokság pusztulni fog.

Bármit ügyködik a globál,

Akármilyen fegyvert szlopál,

Tojhat rücskös világtojást,

Kényszeríthet világ-oltást

A szegény emberiségre,

Úgy is bukás lesz a vége.

Bármit ügyködik a globál,

Mindig akad majd szalmaszál,

Hogy kákán csomót keressen,

S banánhéj, hogy orra essen.

Trombitálhat propagandát,

Hozhat ezer gyilkos bandát,

Torzíthat életet, jogot,

Szolgálhatják hülyék, sznobok,

Ha államok porba esnek,

Hiheti magát győztesnek,

S ha már öröklétet remél,

Akkor fújja majd el a szél.

Bármit ügyködik a globál,

Etika mögötte nem áll,

S ami a morált nem nézi,

Mind a lefolyóban végzi.

Nem művi evolúció,

Nem hatalom, nem ráció -

Bárhogyan ódzkodnak tőle -

Csak az erkölcs visz előre.

Az egyensúly majd helyreáll,

Bármit ügyködik a globál.

Határtalan Messzeségek

Határtalan Messzeségek

Valahol még ma is élnek,

De nem a profán világban,

Nem törékeny valóságban.

Mítosz a Lélek terepe,

Útjának örök kerete,

Bennünk a rejtelmes

Élet;

Távolban a 

Messzeségek.

Ott az anyag gyámoltalan,

S a Messzeség -

Határtalan.

Határtalan Messzeségek

Bennünk mindhalálig élnek.

Ott az ipar, a vén kokott

Nem pótolhat 

Akaratot,

Nem vihet pénzért cserébe

A valódi Messzeségbe.

Határtalan Messzeségek

Reményeink fölé érnek.

Mindannyian oda tartunk,

Ki tudja, meddig juthatunk.

Ki eddig,

Ki meg amaddig,

Ki végtelenig,

Ki partig...

Amíg értékes az Élet,

Várnak ránk a Messzeségek.

Határtalan Messzeségek

A lelkünk mélyéig érnek.

Vagy meg nem alkudva megyünk,

Vagy egy zátonyon rekedünk.

Addig senki el nem téved,

Míg látja a Messzeséget.

Köd fedheti egyre jobban,

De érezzük, hogy még

Ott van.

Szirénszóra fülünk süket

És evezőnk

A Becsület.

Határtalan Messzeségek;

Egészen

Istenig érnek.

Az utolérhetetlen Író - Nemere István emlékére

Ma gyászkeretben láttam

A Neved,

Fojtogatott a néma döbbenet..

Ma szegényebbek lettünk

Nélküled.

Még sokáig maradsz a sikerlistán,

Nyugodj békében,

István.

Ködös november,

Őszutó-manír;

Most járta be gyászos útját

A hír.

Legenda lettél máris,

Életműved félelmetesen

Monumentális.

Míg levegőt venni bírtál,

Írtál,

Ujjad tán most is ott pihen

Valahol fenn,

Az égi billentyűzeten.

Nyolcszáz könyv potom 

Nyolcvan év alatt;

Álltad a sarat.

Nem alkudtál,

Nem törtél össze semmiféle sziklán,

Becsülettel végigcsináltad,

István.

Régen kezdted.

A titkosrendőrség figyelt,

A média jegelt,

A cucilizmus még nem bukott hanyatt,

S mi a gimnáziumban

Téged olvastunk 

A pad alatt.

Akkor 

A nyolcvanas évek alatt

Egyedül álltad a sarat.

Fuldokolt a költészethivatal,

S a monolitikus kultúrgépezet

Minden eleme külön tombolt,

Őrjöngött,

Akár a zivatar.

Lázadásszimbólum,

Élő talizmán;

Az voltál abban az időben,

István.

Volt benned erő

Megmutattad:

Nem minden az, ami kötelező.

Hogy semmi sincs úgy,

Háttérben a Minden;

S a távolból

Mosolyog ránk

Az Isten.

Sosem engedtél.

Titkokat látni,

Feszegetni mertél,

Rajta voltál 

Mindenféle feketelistán;

Sznob körökben

Sosem volt divat

Téged szeretni,

István.

Fejedre

Elkényeztetett kultúr-bürokraták

Áporodott, sivár szitkai hulltak,

De Te még azt is 

Javadra fordítottad,

Hogyha ők szapultak.

Nem törődtél korrupcióval,

Gőggel,

Egyedül elbírtál

A kánon-túlerővel.

Megmutattad:

A hamis világ mindig összedől;

Kinevezett tanok, eszmék között

Az igazság

Mindig

Amatőr.

A novemberi köd süket;

Már szegényebbek vagyunk

Nélküled.

Kiszáradt egy termékeny

Kalamáris,

De példa maradsz nekünk

Ezután is.

Köszönjük,

Hogy itt éltél velünk,

Köszönjük

Bátorságod,

Műved,

Életed;

Míg élünk,

A szívünkbe,

A helyed.

Miattad is látunk ma

Sokkal jobban,

Tisztán;

Nyugodj békében,

István.

Jobb világ? Csak felelősség!

Jobb világ?
Csak felelősség!

Nem technika, nem is bőség,

Önmagában az nem elég;

Egyedül

A Felelősség.

Minden doktrína kéreget.

Nem osztályok, nem rétegek.

Azok ostromolnak eget,

De a világ marad - beteg.

Minden eszme elbukott rég;

Csak 

Személyes 

Felelősség.

Nem elvont bűn,

Nem is erény,

Hanem a cselekvő

Egyén.

Ha valaha,

Ha majd egyszer...

Ha felnőtt lesz minden ember...

Ez az, ami hiányzik még.

Jobb világ?

Csak felelősség.

Ködös novemberi napon

Ködös novemberi napon

Problémák futószalagon.

Idősödő, derűs évek;

Ritkán nyugalmas az élet.

Sodró, munkás hétköznapok

Áradó hulláma csorog

Át a zörgő avar felett.

Sok kérdésre nincs felelet.

Míg van munka,

Van feladat,

Majd hozzá jövő is akad.

Halvány, szürke őszi képek;

Isten áldása

Az Élet.

Szeretek még élni

Nagyon;

Ködös novemberi napon.

Kárpát-medencei bronzkor

Kárpát-medencei bronzkor

Miféle titkokat vonszol?

Milyen kedélyeket borzol,

Milyen gondolatra unszol?

Mit súg a tétova érzés?

Mi itt az igazi kérdés?

Kárpát-medencei bronzkor

Miféle mantrákat mormol?

Milyen mondhatatlant gondol,

Milyen tévhiteket tromfol?

Hol lyukas a dogma-rendszer?

Merünk-e kérdezni egyszer?