Az utolérhetetlen Író - Nemere István emlékére

Ma gyászkeretben láttam

A Neved,

Fojtogatott a néma döbbenet..

Ma szegényebbek lettünk

Nélküled.

Még sokáig maradsz a sikerlistán,

Nyugodj békében,

István.

Ködös november,

Őszutó-manír;

Most járta be gyászos útját

A hír.

Legenda lettél máris,

Életműved félelmetesen

Monumentális.

Míg levegőt venni bírtál,

Írtál,

Ujjad tán most is ott pihen

Valahol fenn,

Az égi billentyűzeten.

Nyolcszáz könyv potom 

Nyolcvan év alatt;

Álltad a sarat.

Nem alkudtál,

Nem törtél össze semmiféle sziklán,

Becsülettel végigcsináltad,

István.

Régen kezdted.

A titkosrendőrség figyelt,

A média jegelt,

A cucilizmus még nem bukott hanyatt,

S mi a gimnáziumban

Téged olvastunk 

A pad alatt.

Akkor 

A nyolcvanas évek alatt

Egyedül álltad a sarat.

Fuldokolt a költészethivatal,

S a monolitikus kultúrgépezet

Minden eleme külön tombolt,

Őrjöngött,

Akár a zivatar.

Lázadásszimbólum,

Élő talizmán;

Az voltál abban az időben,

István.

Volt benned erő

Megmutattad:

Nem minden az, ami kötelező.

Hogy semmi sincs úgy,

Háttérben a Minden;

S a távolból

Mosolyog ránk

Az Isten.

Sosem engedtél.

Titkokat látni,

Feszegetni mertél,

Rajta voltál 

Mindenféle feketelistán;

Sznob körökben

Sosem volt divat

Téged szeretni,

István.

Fejedre

Elkényeztetett kultúr-bürokraták

Áporodott, sivár szitkai hulltak,

De Te még azt is 

Javadra fordítottad,

Hogyha ők szapultak.

Nem törődtél korrupcióval,

Gőggel,

Egyedül elbírtál

A kánon-túlerővel.

Megmutattad:

A hamis világ mindig összedől;

Kinevezett tanok, eszmék között

Az igazság

Mindig

Amatőr.

A novemberi köd süket;

Már szegényebbek vagyunk

Nélküled.

Kiszáradt egy termékeny

Kalamáris,

De példa maradsz nekünk

Ezután is.

Köszönjük,

Hogy itt éltél velünk,

Köszönjük

Bátorságod,

Műved,

Életed;

Míg élünk,

A szívünkbe,

A helyed.

Miattad is látunk ma

Sokkal jobban,

Tisztán;

Nyugodj békében,

István.