Bronzkor sötét mélységében

Bronzkor sötét mélységében

Titkok rejlenek,

Egykor városok voltak itt,

Népek,

Emberek.

Másutt van kései nóta,

Mítosz,

Íliász,

A Kárpát-medencében csak

Kísértet tanyáz.

Hatalmas földvárak, sáncok,

Elsüllyedt falak,

Történet nincs róluk, csupán

Hallgatag anyag.

Bronzkor sötét mélységében

Némaság hever,

Történetét egyelőre 

Nem mondhatja el.

Ki védte, ki ostromolta

Egykor a falat?

Hány gyönyörű mítosz lappang

A lábunk alatt?

Milyen hatalom őrködött

A vidék felett?

Milyen templom állt, és benne

Milyen istenek?

Bronzkor sötét mélységében

Vak idő pereg;

Milyen nyelveken beszéltek

Itt az emberek?

Milyen vállakra feszült a

Köpeny, a kabát?

Talán az ő vérük éppen

Bennünk él tovább?

Talán a tükörből néz ránk

Bronzkorbéli kép?

Száz hódító jött, de maradt

Ugyanaz a nép?

Szorgalmasan munkálkodtak

Értünk hajdanán,

Ha nem lettek volna, mi sem

Élhetnénk talán.

Ugyanaz az ég borul ránk

Most is odafenn,

Akkor is volt öröm, bánat,

Hűség, Szerelem...

Akkor is árnyékot adtak

Gazdag lombú fák,

Akkor se volt a mainál

Gonoszabb világ.

Akkor az az anyjához bújt

Sok-sok kisgyerek,

Semmivel sem voltak nálunk

Rosszabb emberek.

Akkor is pöffeszkedett a

Léhűtő kevély,

Akkor is zörgött a felszín,

Hallgatott a mély.

Talán tudták, hogy az Isten

Jót sose feled...

Bronzkor sötét mélységében

Van a felelet...