Atlantisz emlékkönyvébe

Atlantisz emlékkönyvébe

Újabb szkepticizmus kéne.

A megérzésből nyert tudás

Tovább él, mint a tagadás.

Még hangosan hinni sem kell,

Mégis fenntartja az Ember....

A Hit teremt egyéneket,

A szkepticizmus?

Tömeget.

Atlantisz emlékkönyvébe

Sok szkeptikus tétel fér be.

A "tudományos" cáfolat

Csak önmaga körül halad,

Perspektívára nem akad,

Végül feledésbe ragad.

A Hit Istenhez látogat,

Megleli a Távlatokat.

Atlantisz emlékönyvébe

Nemhitek semmivé égve.

Az elfeledtetett világ

Őrzi a Jövő kapuját

Tengeri sírjába zárva,

Felfedezésére várva.

Szebb emberi Jövő kéne

Atlantisz emlékkönyvébe...

Avarok régi állama

Avarok régi állama

Mintha már ki sem látszana

A magyar történelemből,

Lent van,

Alul;

S nagyon elöl...

Múlt árnyékában térdepel, 

Mint megkopott szellem-lepel,

Egyetlen magyar krónika

Sem ejt árva szót se róla,

Pedig talán azok mintha

Mégiscsak tudnának róla...

Avarok régi állama

Ide költözött valaha

Téres Kárpát-medencébe,

S lett a Hazánk előképe,

Vagy tán egy korábbi Hazánk...

Nem is sejtjük, mit hagyott ránk...

Nem is sejtjük, mit hagyott ránk...

Talán többet, mi nt gondolnánk...

Avarok régi állama...

Az Idő túllépett rajta...

Ötvösök,

Nagy falvak,

Ringek...

Zord kagán,

Büszke tekintet...

Lóhátra vett selyeminget,

Szláv népeket telepítget

A határra köröskörül,

Bizánci aranynak örül...

Avarok régi állama

Nagyhatalom volt valaha,

S megrontotta a háború,

Sok derűre jött sok ború...

Bizánc,

Frank hadak,

Bolgárok;

A szláv áldásból szláv átok...

Elbitorolt területek

Felett pusztulás lebegett...

Avarok régi állama

A bajokat nem állhatta.

Repedés,

Szétesés,

Bomlás;

Jött árulás,

Meghasonlás...

Frank hadak törtek a várra,

Kincset vittek szekérszámra.

Térítgettek, fosztogattak

Területet osztogattak.

Zeiselmaur legandája

Talán ezt a kort formázza,

S a tárnokvölgyi győztesek

Tán frank lovagok lehettek,

Voltak itt nem is kevesen,

Jött Nagy Károly, személyesen...

Vén ringek, földműves falvak

Mégis jobb jövőt akartak.

Rendet kéne végre tenni;

Árpád kagánt kell behívni...

Avarok régi állama

Titkait talán ránk hagyta...

Hétmagyarok lovassága

Jött az avar pusztaságra,

Sorsfordító nyílzáporok

Téptek bolgárt, szlávot, frankot,

Csodaszarvas mögé bújva

Egyesült az ország újra.

Ködös titkok bejárata:

Avarok régi állama...

Egykori mohácsi csata

Egykori mohácsi csata

Erőnket ma is csapolja.

Magyar végzet fedezéke,

Romlásnak rideg jelképe.

Cezúra Idő medrében;

Emitt a ma,

Ott a Régen...

Idő homokja beissza...

Sohasem szereztük vissza...

Egykori mohácsi csata

Kedélyeinket borzolja,

Mivel az egész folyamat

Mohács emlékéhez tapad.

Felhorgad, éktelenkedik,

S Trianonig terpeszkedik.

Egykori mohácsi csata

Múltunkat békén nem hagyja...

Hogyha Mátyás...

Hogyha régen...

Lehetett volna másképpen...

Hegedűnk szomorú húrja

Ezt pengeti újra...

Újra...

Egykori mohácsi csata

A lényegünket tagadta...

Azóta borotvaélen,

Örök identitás-éhen,

Önmagunkat osztogatva,

Pogányságtól fosztogatva...

Egykori mohácsi csata

Jelenünket sanyargatja.

Egy abortált Történelem

Rejlik valahol,

Odalenn...

Éljük torz utókorunkat,

Csak keressük önmagunkat...

Egykori mohácsi csata...

Túl kéne már lépnünk rajta..

Újra a sarkunkra állni,

Újra jövőt integrálni...

Téres Kárpát-medencében

Megtettük már

Többször,

Régen...

Nem lesz képes ezt megtenni

Rajtunk kívül soha senki...

Egykori mohácsi csata;

Béke szálló poraira...

Minden perc fordulat lehet

Minden perc fordulat lehet,

A Jövő jobb utat vehet.

Ha van, akit buta végzet

Sziréndala nem igézett,

Nem olvas kamu verseket,

Hanem csak tiszta szót szeret,

Akkor a globális járom

Eltűnik az Idő-háton.

Csak egy bátor ember legyen;

Akkor majd lesznek elegen...

Isten minket most is szeret,

Minden perc fordulat lehet.

Vén padon a Vén Hallgatag

Vén padon a Vén Hallgatag.

Életfalak morajlanak.

Csörgedező Idő-patak

Nyárból az Ősz felé szalad.

A lejtőn majd gyorsulni kezd,

Jövő-holtágakat ereszt.

Aki a Nyarat túlélte,

Indul ősz jövő elébe.

Öntörvényű lett az Élet,

Végzet pörög,

Remény éled.

A világ önmagát méri,

Reménykedik, hogy túléli

Amit eddig soha senki,

S végre majd tovább tud menni.

Hogyha meg nem,

A Kezdtetek

Majd újra felvöröslenek.

Közeledik

A Zuhatag;

Vén padon a Vén Hallgatag...

Mi a Költő becsülete?

Sokan kérdeztetek...

Ha tudok, felelek...

Mi a Költő becsülete?

Számít-e?

Fontos-e?

Vagy a művész, költő, író

Egy másik régió,

A hétköznapi tisztesség számára

Tilos dimenzió?

Sokan kérdeztetek...

Ha tudok, felelek...

A költő, mint magánember fontos,

Vagy a mű?

A válasz nem egyszerű...

Együtt kell nézni őket,

Vagy külön-külön?

Örök érvényű válasz

Nincs erre,

Esküszöm.

Mi a költő becsülete?

Hol a Költő becsülete?

Mit gondoljunk róla?

Akad, aki ezt helyettünk

Megmondja?

Mi számít?

Amit a mindenkori kánon kiabál?

Ami tankönyvben áll?

Az érték mit takar?

Engedjük, hogy gondolkodjék

Helyettünk

A hivatal?

Ha arra nézünk, látjuk,

Hogy akad galiba,

Minden kánon sajog,

Verítékszagúak a profán angyalok...

Akad tankönyv, meg akadémia,

Benne kevés esztétika,

De tömérdek politika...

Vannak jó költők, rossz költők,

Áldottak és átkozottak,

Fasiszták és humanisták,

Ilyen- meg amolyanisták,

Dísztablók, 

Feketelisták,

Mindent tud ám a bölcs kánon,

Ítélkezik,

Megmond -

És a művek minősége

Az utolsó szempont...

Csörömpöl az

Egyhangú lemez,

S mi tudjuk, hogy az

Igazság nem ez...

Sokan kérdeztetek...

Ha tudok, felelek...

A sznobnak az értékre nincs gondja,

Véleményét a kánon megmondja,

Másutt tetszeleg,

Otthon meg

Sosem olvasott könyveket

Halmoz

A polcra...

Így is lehet.

Szájukból mindig olyan buggyan elő,

Ami ma kultúr-túlerő,

De közhelynek is utolsó talán,

Holnapután...

Kánontól, sznoboktól

Könnyen lehet független

Az Ember,

Szabadságharcot vívni nem kell,

Elég vállalni önmagunk előtt,

Ami

Nekünk 

Szép.

Számunkra az az 

Érték.

Lelkünkben tüzet

Az éget;

Az ad nekünk

Lírai

Élményközösséget.

Itt kezdődik,

Személyesség,

Identitás,

Az Ember -

A kánonra

Vállat vonni sem kell.

Most pedig jöjjön a konkrét eset.

Sokan kérdeztetek...

Ha tudok, felelek...

Magyar költőről van szó,

Nevet nem említek,

Aki nem hallott róla,

Ne tőlem tudja meg.

Hasonló esetekben

Első gondolatom,

Nem törhetek pálcát olyan felett,

Akinek terhét

Magam nem hordozom.

Sokan kérdeztetek...

Ha tudok, felelek...

Melyik a Költő,

Melyik a hamis?

Hogy' lehet az, hogy 

Ez is, meg az is?

A költő is ember,

Közénk tartozik,

Rá is ugyanaz vonatkozik,

Mint bárki másra.

Verse nem menti,

S nem ítéli el,

Helytállni önmagáért

Nem versének,

Neki magának kell.

Nem a Költővel,

A státusszal van a baj,

A költő-státusszal,

Ami minden kultúr-kánon alapja,

A művészet-hivatal

Öregapja.

Jó verset bárki írhat,

Bárki boldog lehet,

Örülhet

Sírhat;

Élményt az Isten ad 

Mindenkinek.

Költő alkalmilag

Bárki lehet,

Ez Isten

Szent 

Kegye.

Mindenkinek jön

Ősz,

Tél,

Nyár,

Tavasz,

Jó verset bárki írhat,

Nemcsak az,

Akit kultúrkánon protokolltermében,

Vagy néhány kultúr-öltönyös beszédben,

Esetleg másféle kánon-vidéken,

Kocsmában,

Piacon,

Kereveten

Adó,

Erő,

Vagy kiváltság fejében

A kánon-költők költő-számba vesznek,

S hivatalosan

Költőnek kineveznek.

Lehet persze

Költőket koronázni,

A fémpánt később csak

Ószeresnek érték,

Egyedül Bennünk,

Lelkünkben

A Mérték.

Fordítva is igaz:

Aki a verset írja,

Az is Ember,

Ugyanebben a világban forog,

Számlákat fizet,

Híg tócsában tocsog,

Költő reggeltől estig

Senki sem lehet.

"Iksz költő jobbról,

Ipszilon meg balról,

Az egyik most lép le a villamosról,

A másik éppen kigúvadt szemekkel

Bámul egy elhaladó nő után..."

Ezek nem Költők,

Státuszok csupán...

Bármilyen díjat

Kaphatsz,

Nyerhetsz,

Vehetsz,

Költő Te is csak

Versedben lehetsz,

Csak ott találhat Rád

Az Olvasó.

A Vers külön világ,

Más Lét,

Más határ,

Az Igaz Versben

Az Idő megáll.

Mi a Költő becsülete?

Vers,

Öröklét,

Minden,

Mert Költészet

Versen kívül

Nincsen.

A személy tisztességes vagy gazember,

Győz önmagán,

Stagnál,

Vagy elbukik,

A személy tán igen,

A jó Vers

Sohasem hazudik.

Sokan kérdeztetek...

Ez hát a felelet.

Isten nem lesz modern soha

Isten nem lesz modern soha,

Senki zászlaját nem hordja.

Amit korok ráaggatnak,

Később mások leszaggatnak.

Lobbik között sose nyomul,

Bohócmenetben nem vonul.

Az Erkölcs sohasem évül,

A Teremtés tovább épül.

Isten nem lesz modern soha.

Nincsen elektromos lova.

Nem szelfizik, nem gyártogat

Digitális reklámokat.

Vírussal nem manipulál,

Pénz szavára nem reagál.

A divat sose kenyere,

Nem tévelyedik el vele.

Korok jönnek,

Korok mennek -

Egyszer felnő majd a gyermek.

Bárki bárhová is "halad";

Az Isten ugyanaz marad.

Nem bocsátkozik alkuba,

Isten nem lesz modern soha.

Távozásra készül a Nyár

Távozásra készül a Nyár,

Csillogó kis boltot bezár.

Búcsút int a nyár-tudatunk,

Állunk, befelé hallgatunk.

Hajnalra a körtefákat

Harmat borítja - meg bánat.

Rohan az Idő előre,

Üdvösség nem telik tőle.

A Jövő kis félénk patak,

Szél fúj. 

Az Isten hallgatag.

Eső hullik,

Gyűlik a sár,

Távozásra készül a Nyár.

A néhai Lotharingiai Károly herceg

Nélküle

Buda

Az oszmán uralom alól

Fel nem szabadult volna

Tán soha;

Károly herceg,

Egy hitvány, rossz király

Nemes jellemű,

Hős

Tábornoka.

Nélküle

Most se volna Budapest,

Pusztába fúlna

A hajnal,

Az est;

S az oszmán dúlta földből

Ország sose válik - 

Hadszíntér lennék

Talán egészen

Mostanáig...

Lotharingia "csendes hercege"...

Itt mindent homok lepne

Nélküle...

"Se pénz, se posztó" végvári sereg,

Fizetésük 

A Hazaszeretet;

Védenek

Reményt,

Hitet,

Álmokat -

Meg az örökös tartományokat...

Megállt az oszmán áradat,

Nem ment tovább,

Várainkra fecsérli

Erejét,

Lövi puskaporát,

S a fizetetlen magyar kard

Kitart.

Égnek a falvak,

Füst fut a kék égre,

A törökkel soha nincs

Igazi Béke...

A huncut jövő messze fut;

Van egy királyunk

Bécsben,

Aki magyarul

Brekkentést se tud...

A király

Atyánk - de mostoha;

Ostromlott magyar várat

Fel nem mentett

Soha.

Hadvezérei

Csatázni féltek,

Rabolva kitértek;

Többet ártottak a népnek, 

Mint az ellenségnek.

Csupán hadszíntér,

Hadd pusztuljon el,

Magyarországra költeni se kell,

Még ha győzelem jönne végre,

Akkor is inkább

Előnytelen béke...

Sosem távozik el tőlünk a serleg,

Ha végre meg nem jelenik

A csendes herceg.

Károly herceg,

A császár sógora,

Egy hitvány, rossz király

Nemes jellemű,

Hős

Tábornoka.

Bécs alatt sok

Lengyel szárnyas huszár

Sorakozott Kahlenberg falunál,

Fél kilométer széles arcvonal,

Aztán lecsaptak, mint a zivatar,

Tombolt a sok huszár,

Sárba hullott a janicsár,

A szpáhi,

Soha többé nem tudtak már felállni.

Egy ilyen győzelem után,

Amikor harcolni,

Győzni kéne;

Bécs sunyi népe

Most is csak azt nyafogta:

Béke, béke,

Meg is kötik a rusnya békességet,

Ha Károly herceg nem vet

Az intrikáknak 

Véget.

Később is...

Néha később érkezett,

Türelmetlenül várt rá a sereg.

Kíváncsian nézett a törzs,

Lehajolt hozzá néhány jegenye...

"Azt gondolom, megvolt a neheze!

Már nem fognak silány békét kifőzni,

Már csak a törököt kell,

Uraim,

Legyőzni!"

Lotharingia "csendes hercege"...

Még mindig oda lenne

Buda - 

Nélküle.

Károly herceg

Nem adta fel soha...

Ő volt

Egy hitvány, rossz király

Nemes jellemű,

Hős

Tábornoka.

Fáradt tekintet,

Meg olcsó ruha,

Nem volt kapható hitvány alkura

A zsákmány hasznán;

"Ment a törökre, úgy, mint az oroszlán!" -

Írta róla egy kortárs,

Egy magyar -

Egy tábornok,

Aki győzni tud,

És győzni is akar...

Károly herceg tudta:

Az oszmánnal csatára kell kelni,

S a törököt

Laposra lehet

Verni.

Keresztény zászló leng

Buda fokán,

Száz vereséget sirat a pogány,

Sok véres harc után

Felnézhetünk az Égre;

A hódoltságnak mindörökre

Vége.

Károly herceg,

Egy szerény katona;

Egy hitvány, rossz király

Nemes jellemű,

Hős

Tábornoka.

Nosztalgiázik az Idő

Nosztalgiázik az Idő,

Szomorú a szél,

Hamarosan lehull majd a 

Fákról a levél.

Idő-tenger hullámain

Öreg bárka jár,

Hajdani szent Atlantisztól

Búcsúzik a Nyár.

Birodalom volt. Fél világ

Hajlongott neki,

Végleg ellepték a Mélység

S a Múlt vizei...

Emlékein iszappá lett

Odalenn a sár,

Tiszteletkört tesz fölötte

Majd néhány madár...

Nosztalgiázik az Idő,

Eső szemereg,

Bevették a Nyár egét a

Felleg-seregek.

Idő-tenger hullámain

Elmúlás-sziget,

Régi korok árnyékai

Lent kísértenek.

A Jelen - füstös, rút gőzös - 

Bőszen zakatol,

Hamis Múltakat tákolnak

Rajta valahol.

Idő vén hullámaira

Hullik az Eső,

Múlandó csak a dicsőség,

Meg a túlerő.

A Jövő poétikája

A Jövő poétikája

Nem lesz háborúk nyitánya.

Nem borzalmak művészete,

Hanem új korszak kezdete,

Ami békésen leszámol

Azzal, ami élni gátol,

És a pénz hatalma helyett

Teremt élhető Életet.

A Jövő poétikája

Nem a végzet szavát várja.

Személyes döntésre érett,

Nem néz szükségszerűséget,

Tudja, nem kamu folyamat,

Hanem a Szabad Akarat

Teremt Jövendőt egyedül;

Minden más a kútba kerül.

A Jövő poétikája

Ajtaját tágasra tárja.

Nem borzalmak művészete,

Hanem új korszak kezdete,

Ami békésen leszámol

Azzal, ami élni gátol,

És a pénz hatalma helyett

Teremt élhető Életet.

Korszerű és aktuális Hazaszeretet

Korszerű és aktuális

Hazaszeretet

Tisztességgel,

Békességgel

Jövőbe vezet.

"Új nacionalizmust" bőg

A rozsdás haraszt,

Aki soha semmit nem ért,

Csak címkét ragaszt.

Az Élet meg nem áll soha,

És a Föld forog,

De csak papír-létben élnek

Papír-izmusok.

Korszerű és aktuális

Hazaszeretet,

Más alapon nem állhat a

Világ-épület.

A poszt-nacionalizmus?

Üres fecsegés.

A beolvasztósdi-játék

Mindig tévedés.

Mindenkit egy jellegtelen

Nép-masszába nyom;

S vihoghat az alattomos

Világhatalom.

Korszerű és aktuális

Hazaszeretet,

Egy egész világnyi népet

Emberré tehet.

A számos nyelv: erőforrás,

Szent erőt adó,

Soknyelvű Föld zsarnok módon

Nem uralható.

Hogyha szót értenek végre

Majd a Nemzetek,

Egy nagy Jövőt érhet sok kis

Hazaszeretet.

Sok Múlt-ágból lett egy Jelen

Sok Múlt-ágból lett egy Jelen;

A "hogyan" - a Történelem.

Múlt-patakok egybegyűltek,

Idő-folyammá vegyültek.

Az Idő ad Múltat, Erőt.

De ő sem tudja a Jövőt.

A Múlt úgy ágazik szerte,

Mint a nagy fák gyökérzete.

Sok Múlt-ágból lett egy Jelen;

Szeszélyes a Történelem.

Egyenes vonalú patak

Csak a doktrínák közt akad.

Nagyon szeretne a végzet - 

Mindig a túlerő végett - 

Élet-képletféleséget,

Örök szükségszerűséget,

De abban Élet nem lakik,

A végzetnek nem adatik.

Lehullott összefüggések

A parton szikkadtra égnek.

Idő-parti fűzfák alatt

Zajlik a Szabad Akarat.

Holdfény csillan fenn a Hegyen;

Isten mosolyog csendesen.

Késő nyári éjszakában

Késő nyári éjszakában

Sír az Isten egymagában.

Idő lüktet csont-mereven;

Nem mozdul a történelem.

Horizonton varjak gyűlnek;

Szentek profánná ferdülnek.

Kopik Lelkiség, a Béke,

Meg a vízözön emléke...

Sír az Isten egymagában

Késő őszi éjszakában.

Nem bonyolult elméletek

Nem bonyolult elméletek

Mutatják meg a lényeget.

Minden teória fakó;

Pókhálós polcokra való.

A Jövőhöz más nem elég:

Egyedül a Személyesség.

A konkrét jelenvalóság

Viheti az embert tovább.

A jövőt ez teremti meg,

Nem bonyolult elméletek.

Posztmodern-tagadó mantra

Posztmodern-tagadó mantra -

Jobban kell figyelnünk Kantra.

Profánban nem merülnek ki

A Létünk dimenziói.

Az Ember az Élet Fája

Saját Maga Prófétája.

Túl a silány doktrínákon

Zajlik a Teremtés-Álom.

Csak az öröklét van ingyen;

Titkait megtartja Isten. 

Létezik, vagy nem létezik?

Az egyedül Rá tartozik.

Jobban kell figyelnünk Kantra;

Posztmodern-tagadó mantra.

Kelethez vagy napnyugathoz tartozik-e a Magyar?

Kelethez vagy napnyugathoz tartozik-e a Magyar?

Merre orientálódjon,

Aki ennek a

Nemzetnek, és e

Népnek

Jövendőt akar?

Szólnak érvek, vélemények

Erre is, meg arra is,

Függtünk ettől is, attól is,

Látjuk színét, meg fonákját...

Most hogyan tovább?

Hát melyik a nekünk való kategória?

A keleti despotizmus?

A nyugati dekadencia?

Mindnek akad

Fénye, árnya,

Mind a maga útját járja.

Isten utat nem mutat.

Mi kell nekünk?

Kelet vagy nyugat?

Birodalmi mezők dísze -

Fegyelmezett ember-vetemény;

Esetleg az indogermán,

Nárcisztikus, híg kultúrfölény?

Melyik kell nekünk?

Isten utat nem mutat.

Mi kell nekünk?

Kelet vagy nyugat?

Katolikus világ vége

Voltunk valaha,

Országunkig hatott el a

Pápai enciklika...

Roppant ázsiai síkság

Hazánkban ért véget,

Eddig jöttek a pusztai

Íjfeszítő népek...

Isten utat nem mutat.

Mi kell nekünk?

Kelet vagy nyugat?

Kelethez vagy napnyugathoz tartozik-e a Magyar?

Merre orientálódjon,

Aki ennek a

Nemzetnek, és e

Népnek

Jövendőt akar?

Országunkra,

Javainkra

Gyakran fájdul

Nyugat meg kelet foga;

De ha baj volt,

Segített-e 

Valamelyik 

Valaha?

Vagy Hazánk földjét tiporta

A keleti birodalom

Tűzött-fűzött bocskora,

Vagy nyugati segítségben

Veszett el

Az Országunk

Kétharmada...

Tengeri szél,

Pusztai homokvihar;

Magyarul érezni,

Szólni

Egyik sem tud,

Nem akar.

Isten utat nem mutat.

Mi kell nekünk?

Kelet vagy nyugat?

Doktrínák?

Vagy birodalom?

Melyik kell nekünk?

Se ide,

Se oda

Nem tartozunk -

Magyarok vagyunk.

Ide is

Oda is

Tartozunk,

De leginkább

Magyarok vagyunk.

Nyugatra is,

Keletre is

Baráti lojalitás;

Nekünk maradjon

Az Identitás.

Baráti jobbot adunk

Mindenkinek;

Haragudni

Nem segítünk

Senkinek.

Ez a mi Hazánk.

Nyugatnak is,

Keletnek is

Szüksége van ránk.

Tisztességet adva,

Tisztességet várva,

Míg a Nap tűz,

S Hold ragyog

A Föld fölött;

Megmaradunk

Kelet és nyugat

Között.

Augusztusi izzó Nyárban

Augusztusi izzó nyárban

Alattomos elmúlás van.

Még ámít, de ott van vele

Közelgő Ősz ezer jele.

Nyár-hangulatot imitál,

S a végén majd - kapitulál.

Aki az augusztust éli,

Annak már az Őszt idézi...

Veszi már kalapját a Nyár,

Sárgulni kezdett a határ,

Feszültség, várakozás van

Augusztusi izzó Nyárban.

Éltem hatvanat, meg felet

Éltem hatvanat, meg felet,

Talán sokat,

Tán keveset.

Hogy előttem még mennyi van,

Azt vizsgálni haszontalan.

Láttam erdőt,

Láttam fát is;

Sose leszek liberális.

Reklámlobogót nem viszek,

Utópiákban nem hiszek.

Éltem hatvanat, meg felet,

Talán sokat,

Tán keveset.

Láttam sokféle világot,

Mind átkos volt,

Meg mind áldott.

Olcsónak egyik sem olcsó,

Mind első,

Meg mind utolsó.

Kor gazemberré nem éget,

De nem is ad tisztességet.

Éltem hatvanat, meg felet,

Talán sokat,

Tán keveset.

Láttam, hogy az idő pereg,

Divatok kiöregszenek.

Tegnapi szlogenek, sztárok

Után a varjú se károg.

Politikai jelszavak

Sírjai nem is látszanak.

Rossz, hagymázas fantáziák

Által nem lesz jobb a világ.

Hogy előttem még mennyi van,

Azt vizsgálni haszontalan.

Láttam erdőt,

Láttam fát is;

Sose leszek liberális.

Reklámlobogót nem viszek,

Utópiákban nem hiszek.

Éltem hatvanat, meg felet,

Talán sokat,

Tán keveset.

Szent Korona Magyar Népe

Szent Korona Magyar Népe;

Árván néz fel a kék Égre.

Nyelve virágok virága,

Amilyen régi, oly árva.

Téres Kárpát-medencében

Ki tudja, mennyire régen...

Időnként boldog Békében;

Ki tudja, mennyire régen...

Konokságban megmaradva,

Hont vissza-visszafoglalva,

Inváziók, inflációk,

Kisiklott, perverz rációk

Pusztításait hárítva,

Békés, nyugalmat áhítva,

Múltat-jövőt megbünhődve,

Megfogyva, de meg nem törve

Téres Kárpát-medencében

Ki tudja, mennyire régen...

Időnként boldog Békében;

Ki tudja, mennyire régen...

Szent Korona Magyar Népe;

Van oka a büszkeségre.

Milyen nyelven beszélt Árpád?

Milyen nyelven beszélt Árpád,

S a többi vezér,

Amikor arról döntöttek,

Hogy mind

Hazatér?

Árpád mögött milyen nyelvű

Sereg lovagolt?

Azt gyanítom, a magyar a

Köznép nyelve volt.

Kik laktak itt?

Kik érkeztek?

Mindent köd takar...

Úgy gondolom, itt is ott is

Akadt sok magyar.

Milyen nyelven beszélt Árpád,

A fejedelem?

Milyen nyelvű sereg vonult

Át a hegyeken?

Ki volt a turk, ki az avar,

És ki az kabar?

Hogy született meg ezekből

Végül a Magyar?

Minden őstörténet-dogma

Hínárba vezet,

Most kezdünk rájönni végre,

Hogy történhetett...

Milyen nyelven beszélt Árpád?

Még nagy a zavar.

Hét honfoglaló törzs közül

Hány volt színmagyar?

Az őslakosság zöme már

Magyar lehetett,

Nem voltak itt semmiféle

Nagy szláv tömegek.

A tudomány tévedett, és 

Nem a krónikás,

Nem "honfoglalás" volt, hanem

Visszafoglalás.

Jövő-partok messzeségben

Jövő-partok messzeségben,

Ködök örök rejtekében.

Lehet az idő szapora,

De minket nem visz el oda.

Addig soha el nem érünk,

Előttünk lesz, amíg élünk.

Jövő-partok messzeségben;

Jelen Napja fenn az égen.

Körülöttünk még a Minden,

A köd mögött semmi nincsen.

A jövő - üres villanás;

Oda nincs időutazás.

Semmi formálta semmivé;

Általunk lesz - valamivé.

Jövő-partok messzeségben,

Ködök örök rejtekében.

Teliholdas éjszakákon

Teliholdas éjszakákon

Nosztalgia ül a fákon.

Üldözött Lelkek erőben,

A túlerők temetőben.

Mint Kezdetkor, nagyon régen

Isten sóhajt fenn az Égen.

Jövő alszik lombos ágon

Teliholdas éjszakákon.

Időtlen a Líra szava

Időtlen a Líra szava;

Öröklétben árad tova.

Az Epika Múltat terem,

A Dráma az Örök Jelen;

A Líra időtlen Fenség,

Örök Emberi Tisztesség.

Időtlen a Líra szava;

A lélek örök moraja.

Nem korlátozza pénz-vakság,

Sem hatalmi kótyagosság;

Nem dísz, nem erény, nem vétek;

Az Örök Emberi Lényeg.

Időtlen a Líra szava.

Nem ereszkedik le soha

Piacok profán honába,

Nincs, és soha nem lesz ára.

Hogyha megszabná az árát,

Feladná Líra mivoltát.

Időtlen a Líra szava;

Mértéke csupán: önmaga,

Korok, évszázadok telnek,

Szólnak, elnémulnak nyelvek,

Kialakul ezer forma,

Mindben otthon van a Líra.

Időtlen a Líra szava,

Nem köti hierarchia.

Semmi költészet-hivatal

Keblében élni nem akar,

A saját útjait járja,

Van szerzője, nincs gazdája.

Időtlen a Líra szava;

Nem érdekli politika.

Nem néz buta szabályokat,

Dogmák között nem válogat.

Nem professzor, és nem táltos,

Nem pártatlan, nem is pártos.

Nem dísz, nem erény, nem vétek;

Az Örök Emberi Lényeg.

Öröklétben árad tova;

Időtlen a Líra szava.

Bronzkor sötét mélységében

Bronzkor sötét mélységében

Titkok rejlenek,

Egykor városok voltak itt,

Népek,

Emberek.

Másutt van kései nóta,

Mítosz,

Íliász,

A Kárpát-medencében csak

Kísértet tanyáz.

Hatalmas földvárak, sáncok,

Elsüllyedt falak,

Történet nincs róluk, csupán

Hallgatag anyag.

Bronzkor sötét mélységében

Némaság hever,

Történetét egyelőre 

Nem mondhatja el.

Ki védte, ki ostromolta

Egykor a falat?

Hány gyönyörű mítosz lappang

A lábunk alatt?

Milyen hatalom őrködött

A vidék felett?

Milyen templom állt, és benne

Milyen istenek?

Bronzkor sötét mélységében

Vak idő pereg;

Milyen nyelveken beszéltek

Itt az emberek?

Milyen vállakra feszült a

Köpeny, a kabát?

Talán az ő vérük éppen

Bennünk él tovább?

Talán a tükörből néz ránk

Bronzkorbéli kép?

Száz hódító jött, de maradt

Ugyanaz a nép?

Szorgalmasan munkálkodtak

Értünk hajdanán,

Ha nem lettek volna, mi sem

Élhetnénk talán.

Ugyanaz az ég borul ránk

Most is odafenn,

Akkor is volt öröm, bánat,

Hűség, Szerelem...

Akkor is árnyékot adtak

Gazdag lombú fák,

Akkor se volt a mainál

Gonoszabb világ.

Akkor az az anyjához bújt

Sok-sok kisgyerek,

Semmivel sem voltak nálunk

Rosszabb emberek.

Akkor is pöffeszkedett a

Léhűtő kevély,

Akkor is zörgött a felszín,

Hallgatott a mély.

Talán tudták, hogy az Isten

Jót sose feled...

Bronzkor sötét mélységében

Van a felelet...

A néhai Baján kagán

A néhai Baján kagán

Délcegen ült hátaslován.

Törzsek és törzs-töredékek

Nagy félelmek között éltek.

A nép fele se volt avar...

Vajon volt-e köztük magyar?

Vibrálni kezdett a jövő,

Közelgett a türk túlerő.

"Fáj a múlt, a jövő sajog;

Mostantól legyünk avarok!"

Bajánt egy pajzsra emelték,

És avar kagánná tették.

A néhai Baján kagán

Vágtatott szilaj paripán.

Rohantak a harcos évek,

Nyílhegybe szűkült az élet.

Hadakozott az "ál" avar;

Vajon volt-e köztük magyar?

Hegy alatt, sztyeppén, homokon

Támadt az új birodalom.

Köré gyűltek harcos népek,

Baján kagán híressé lett.

Aztán jött egy csapzott követ:

"A türkök már közelednek!"

A néhai Baján kagán

Megindult fekete lován.

Nyomában tömérdek avar...

Mennyi volt köztük a magyar?

Hegyek mögött, messze-messze

A téres Kárpát-medence...

Jégben didergő lovasok

Keresték a bejáratot.

Longobárddal összefogva,

Gepidákat letiporva,

Mint Kelet-Róma rémálma

Érkeztek az új hazába.

A néhai Baján kagán

Büszkén ült hófehér lován.

Letelepszik a sok avar...

Lakott itt már ekkor magyar?

A leendő Magyarország

Körvonalait most húzták

Avar  - vagy tán magyar - kezek.

Körben letelepítenek

Különféle szláv népeket,

Hogy gyepűket őrizzenek.

A néhai Baján kagán

Feszít korosodó lován.

Uralkodott negyven évet.

A türk veszély semmivé lett,

De az avar nagyhatalom 

Létét mások vették zokon.

Bizánc zsebe most lett üres,

Fizetett, akár a köles.

A néhai Baján kagán

Nyugszik már utolsó lován.

Elmondta végszavát végre...

Milyen nyelven szállt a szélbe?

Utódai itt születtek,

Zsarnok despotákká lettek.

Új népek jöttek csakhamar...

Volt-e itt is, ott is - magyar?

Micsoda rejtély-sokaság...

Ijesztő analógiák

Vihognak az utókorra...

Történettudatunk csorba...

Választ tudna adni talán

A néhai Baján kagán.

Isten nem játékvezető

Isten nem játékvezető,

Sárga lapot nem húz elő.

Ül az Idő csöndes partján,

Óvó szava sose harsány.

Ha rájuk néz, már nem élnek

Ádáz szükségszerűségek.

Végzetet semmivé tehet,

De nem tesz az ember helyett:

Ezért a Szabad Akarat...

Hogyha majd valóban halad

Az ember, nem csak képzeli,

Egyszer majd hasznát veheti...

Valódi döntések nélkül

Technológiába vénül,

Doktrínái között reked,

Atlantiszosodva feled...

Isten nem játékvezető,

Sárga lapot nem húz elő.

Liberális sarlatánok

Liberális sarlatánok;

Rossz rozsdás média-bádog,

Profán-teremtő csődtömeg,

Az Élet hangjára süket.

A lét műanyag figura,

Csupa forma, meg formula.

Teoretikus világban

Csak egyféle igazság van:

Az ész a papírba réved,

S a doktrína sose téved...

Liberális sarlatánok;

A műanyag világ: átok.

Hangzatos, de üres elvek

Utópia-magot vetnek,

Dogma-tudatot nevelnek,

Zsarnokságot szüretelnek,

De nem nyugszik a sarlatán,

Szalad új doktrína után.

Liberális sarlatánok;

A doktrína mindig álnok,

Nem az elmélet a lényeg;

Ezt nem is sejtik szegények...

Sosem a teóriához

Kell formálni a világot,

Mert a dogmában nincs Élet,

S minden Jövőt porig éget.

Gonoszak az éber álmok...

Liberális sarlatánok.

Rettenthetetlen szavárdok...

Rettenthetetlen szavárdok...

A Múlt köde mindent átfog.

Bíborbanszületett császár

Félmondata üresen száll

Találgatás közepébe.

Célját máig el nem érte.

Rettenthetetlen szavárdok...

A tudomány csupán hápog,

Amint a nevüket hallja...

Sok dogmának sok az alja...

Egy pusztai lovassereg

Igen gyorsan cserélt nevet,

Mindig a friss uralkodó

Törzs volt az újabb névadó,

S hogy melyik alatt volt magyar,

Arról teljes a zűrzavar...

Rettenthetetlen szavárdok...

Pedig nem a Múlt az álnok,

Hanem az utókor álma,

Mert nem ismer önmagára.

Olyan politika nem él,

Amibe a Múlt belefér...

Tudományos dogma-hegyek

Között kilátás nem lehet.

Rettenthetetlen szavárdok,

Merre volt a Ti hazátok?

Ti szavárdok, vagy szavírok,

Hányan lettetek magyarok?

Meg még ki, mennyi és mikor?

Minden jelen halotti tor...

Régen magyarrá lett népek

A vérünkben tovább élnek...

Rettenthetetlen szavárdok,

Sokat gondolunk ma Rátok.

Világ-eresztékek rogynak,

Jövő-utak csavarodnak,

Múlt és Jelen összefogva,

Akarat-íjat ragadva,

Butaság-hadon áttörve

Juthatnak el a Jövőbe...

Még mindig szükség van Rátok,

Rettenthetetlen szavárdok...

Köszönöm, stresszet nem kérek!

Köszönöm, stresszet nem kérek.

A harag ostoba méreg.

Nehéz idő volt is, lesz is,

De nem az Isten szenilis,

Csak a világot kormányzó

Pénz-mániás dedó-depó

Nem tud a Jóra tapadni,

Vagy az ülepén maradni.

Köszönöm, stresszet nem kérek,

Nem a háborgásnak élek.

Akik folyton mást szapulnak,

Azok jót nem is akarnak,

Igazi baj akkor lenne,

Hogyha dicsérni kezdene

Bárkit a kritika-horda,

Akkor jönne katasztrófa...

Köszönöm, stresszet nem kérek.

Mindig a Jelen az Élet.

Feleslegesen nem félek,

Ha baj jön, szemébe nézek,

S megküzdök vele, ha tudok.

Ha nem, legfeljebb meghalok.

Most vagyok boldog,

Most élek.

Köszönöm, stresszet nem kérek.

Evolúció-babonák

Evolúció-babonák

Elmeosztálya gittet rág.

Szingularitás-kórterem,

Ápoló a korrupt Jelen.

Rózsaszínű gender-szoba,

Tombol sok szegény maskara,

De jövő-felülvizsgálat

Fenyegeti a kórházat,

S félő: sok túlkoros gyerek

Közönséges elmebeteg.

Evolúció-babonák;

Hemzseg a sok pojácaság.

A férfiak szülhetnének,

- Hogyha nőnek születnének,

De - mert nőnek nem születtek,

Csak verbálisan szülhetnek,

S a nemváltó álpróféták

Zajától nem lesz jobb világ.

Evolúció-babonák;

Meg se ugatják a kutyák.

Csőrös szörnyetegek leszünk,

Vagy űrporrá lényegülünk,

S a mindenható tudomány

Isten-törvényre fittyet hány,

Kiterjeszti majd a Létet,

Áru lesz az örök élet,

S galaktikus elit-skacok

Dicsőítik a piacot...

Evolúció-babonák;

Harsognak a buta dogmák,

És a haladár azt hiszi,

A mű-scifi sokra viszi...

Nem az ám a világ vicce,

Hogy van-e Istennek slicce,

Hanem a személyes érték,

Az emberi Felelősség,

Tisztességes, dolgos Béke,

Meg a Közösség értéke.

Ó-Babilon fala alatt

Ugyanaz volt a feladat,

Amit ma sem oldottunk meg,

Az Idő hiába pereg.

Isten a vállát se vonja,

Akad ennél elsőbb gondja.

Evolúció-babonák?

Hogyha lefagyott a világ,

A vízözön rezet-gombja

Legfeljebb újraindítja...