Az óév sárban fuldokol

Az óév sárban fuldokol;

Jövő születik valahol.

Tolakodó Covid-sereg

Ömbölyög a világ felett.

Kijárási tilalomba

Durrog egy-két házi bomba...

Az óév sárban fuldokol;

A világ nagy, poshadt akol...

Sáros, esős, pocsék idő,

Nagy tócsányi múlt-temető...

Izzadnak az égi falak,

Fatörzsekig csap a latyak.

Az óév sárban fuldokol;

És kiút nem látszik sehol.

A Lét sötétben bujdokol,

Vagy sírva Hit után lohol,

A Hegy csak rémlik valahol,

Tövében Isten bandukol.

Az óév sárban fuldokol;

Vén profán Cerberus csahol.

Az órák éppen kongatnak,

Benga barmok durrogtatnak,

Leng a sötét eső-kendő,

Sárba jött az új esztendő.

Az óév már sárba fulladt,

Az új meg még igen nyamvadt...

Botra támaszkodó Remény

Ébred komor álmok hegyén...

Hátha most mégis,

Emberek...

Hit nélkül élni nem lehet...

Segítsen meg a Teremtő,

Legyen boldog új esztendő!

Időfolyam - hegyszorosban

Időfolyam - hegyszorosban;

Közöny-sziklákon víz csobban.

Égbenyúló hegyvonulat,

Vége távol ködben marad,

Komoran húzódik messze,

Idő vize forr közötte.

Időfolyam - hegyszorosban;

Száz nehéz pillanat csobban...

Mindenre hó vagy sár tapad,

A kiutak nem látszanak.

Az Idő vize gomolyog,

Egymást érik a zátonyok.

Időfolyam - hegyszorosban;

A feszültség szinte robban.

Roppant sziklafalak között

A céltudatosság - törött...

Az Idő sok ágra szakad;

Kevés a Szabad Akarat...

Időfolyam - hegyszorosban;

Ezer hamis jövő koccan...

Lélektelen idő halad,

Százszámra váj tévutakat.

Az Akarat Jövőt kutat,

S mindenfelől - válaszutak...

Időfolyam - hegyszorosban;

Minden profán vakon koppan...

Ezer rés közt csak egy a jó...

Merre forduljon a hajó?

Sok ág végén hamis idő...

Csak egy mögött rejlik Jövő...

Félelmetes szikla roppan

Időfolyam - hegyszorosban.

Kint vihar, belül Békesség

Kint vihar, belül Békesség;

Csalafinta téli esték...

Alattomos téli szelek

Tavasz-freskókat festenek.

Petyhüdt tél nem talál rendet,

A feszültség földet renget.

Rosszat akarni ne tessék;

Kint vihar

Belül

Békesség.

Ötvenkilencedik telem

Ötvenkilencedik telem

Aromáját ízlelgetem.

Covid marta lucskos télben,

Áldott családi Békében,

Alkotó erőm teljében

Téli napjaimat élem...

Kegyelmes az Isten velem...

Ötvenkilencedik telem.

Az Idő sivatagában

Az Idő sivatagában

Kis expedíció szárnyal.

Lét-párnás Élet-csónakok

Járják az örök homokot.

Anyag-sziklák felett szállva

Szétterjed a Lélek-pára.

Az Idő sivatagában

Mindig téllel kevert nyár van.

A hidegre közöny felel,

A homok végzetet lehel.

Szél jár múltak romjaira;

Minden csupa entrópia.

Az Idő sivatagában

Pezsdül a Teremtés - lágyan.

Fut az Élet, ott van vele

Isten meghitt tekintete.

Fut az Élet, megyünk egyre

Istennel együtt - a Hegyre...

Az Idő sivatagában

Sok levetett múlt-kabát van.

Rég korhadó idősíkok

Rozsdás bundája csikorog,

S levetett évezredeket

Tudományos profán temet...

Az Idő sivatagában

Igaz Jövők garmadában.

Bármelyiknek lelket adhat

A bátor Szabad Akarat.

Nincs semmiféle ősleves,

S a "fejlődés" - nem egyenes...

Fut az Élet, megyünk egyre

Istennel együtt - a Hegyre...

Öröklét - örök pusztában

Az Idő sivatagában.

Karácsony oázisában

Karácsony oázisában

Megmelegítem a házam.

Megmelegítem a házam,

Egyenesítem a vállam,

Kiegyengetem a hátam

Karácsony oázisában.

Karácsony oázisában

Ezernyi virágos ág van,

Remény-bimbó, Élet-vetés,

Bátor Jövőre ébredés.

Tömérdek friss Bátorság van

Karácsony oázisában.

Karácsony oázisában

Szent Tradíció-forrás van.

Egyesül Élet és Erő;

Újjászületik az Idő.

Hit,

Remény,

Ős-Igazság van

Karácsony oázisában.

Színes függöny, szent Karácsony

Színes függöny, szent Karácsony;

Omló, meleg vörös bársony.

Idő bőrét lágyra cserni,

A felvonás végét jelzi.

Tegnapokat Múlttá avat,

Megnyit meghitt Új Utakat.

Nyugvópontok - örök áron;

Színes függöny;

Szent Karácsony.

Lélek gyámola, Karácsony

Lélek gyámola, Karácsony;

Gyémántvirág idő-ágon.

Jön, és Szent Nyugalmat teremt,

Helyreáll Lelkünkben a Rend.

Szent balzsam minden időkre,

Mindenféle Jövendőkre...

Krém a mindennap-kalácson;

Lélek gyámola, Karácsony.

Kiéhezett vén toportyán

Kiéhezett vén toportyán

Vadászik az Idő partján.

Sivatagos partok alatt

Sok kövér csüggedés akad...

Halál-fikció hiteget

Áporodott nemhiteket.

Végül jóllakik a portyán

A fortélyos vén toportyán.

Isten türelmesen figyel

Isten türelmesen figyel;

Nem halott,

Nem is szunnyad el.

Nem ostoroz tévelygőket,

Nem küldi pokolra őket.

Nem trónol aranyló kincsen,

Titkosrendőrsége sincsen.

Bosszút nem áll,

Nem neheztel.

Isten türelmesen figyel.

Kurta ádventi nappalok

Kurta ádventi nappalok;

Tél dübörög,

Remény csacsog.

Téli napforduló jön el;

Ködös-véres múltra ügyel.

Minden végzet fehér kendő;

Most születik a Jövendő.

Lélek Lélekkel andalog;

Kurta ádventi nappalok.

Most még csak kér a zsarnokság...

Most még csak kér a zsarnokság,

Most vessük rá a zabolát.

Most még csupán érzékenyít,

Majd ha hatalmon lesz, fenyít.

Már csikorog a szakadék,

Ordítozik a söpredék.

De még csak kér a zsarnokság,

Csak hadd rimánkodjon tovább...

Lelkünk oltára épen áll,

Nem villanypásztor prédikál,

Belső cenzúra nem lüktet,

Nem írják át Szerelmünket...

Még lehetünk

Anyák,

Apák;

Most még csak kér a zsarnokság...

Kárpát-medence-Őshazánk

Kárpát-medence-Őshazánk;

Nyelvi Anyánk -

Népi Apánk...

Itt élt a nyelvünk elődje,

Itt született minden őse.

Őskor óta örök szállás,

Hosszú-hosszú néppé válás...

Némán és forrásszegényen,

Neves népek hátterében,

Ókor bíbor sötétjében

Itt éltünk már nagyon régen...

Kárpát-medence-Őshazánk;

Nyelvi Anyánk -

Népi Apánk...

Talán tanyákon rejtőzve

Rejtőzködött nyelvünk őse,

Vagy - mint Jókai gondolta -

Közvetítő idióma

Lehetett ősidők óta -

Kis falvak mélyére szórva...

Kárpát-medence-Őshazánk;

Nyelvi Anyánk -

Népi Apánk...

Jégkorszak utáni télben,

Kárpát-medencei szélben

Volt egyszer egy szép Kikelet...

Ott rejtőznek a Kezdetek,

És közönyös évezredek

Őrködnek a dombok felett...

Kárpát-medence-Őshazánk;

Nyelvi Anyánk -

Népi Apánk...

Kárpát-medencei nyárban,

Sok évezred-éjszakában

Ezernyi titok kuporog...

Kik is voltak a pannonok?

Rómaiak...

Kelták..

Dákok...

Hallgatnak-e a források?

Kárpát-medence-Őshazánk;

Nyelvi Anyánk -

Népi Apánk...

Hunok,

Gepidák,

Avarok...

Mostanra már mind -

Magyarok...

Árpád fejedelem népe

Hívásra jöhetett ide.

Kentaur-mód lovagoltak,

Bizonyára türkök voltak...

Kárpát-medence-Őshazánk;

Nyelvi Anyánk -

Népi Apánk...

Árpád népe megérkezett;

Ők hozták a "magyar" nevet.

Egy részük új hazát remélt,

A másik részük hazatért.

Az Idő szürke homálya

Fedi, mi történt utána...

Kárpát-medence-Őshazánk;

Nyelvi Anyánk -

Népi Apánk...

Nem maradt ránk forrás-féle,

Csak töredék töredéke...

Fontos, súlyos évtizedek

A múlt homályába vesztek.

Krónikáink csak növelik

A zavart...

Árpáddal kezdik,

Bár sok dolgot elmondanak,

De még többet elhallgatnak.

Kárpát-medence-Őshazánk;

Nyelvi Anyánk -

Népi Apánk...

Korai magyar régészet

Fél-Trianonokat téved.

Mesebeli szláv tömegek

Követelnek területet,

És a morvák birodalma

A Dunántúlért áll sorba...

Kárpát-medence-Őshazánk;

Nyelvi Anyánk -

Népi Apánk...

Tudományos senkiföldje

Lett a szép Kárpát-medence.

Került ide szláv őshaza,

Dákoromán nép-kaloda,

S indogermán kultúrfölény

Evezett a Duna vizén...

Kárpát-medence-Őshazánk;

Nyelvi Anyánk -

Népi Apánk...

Rajtunk, hódítók tiportak,

Jelent jövőt elraboltak,

Közben magunkat feladtuk,

Múltunkat magára hagytuk,

S nem találjuk azóta se...

Máig tart a kótyavetye...

Kárpát-medence-Őshazánk;

Nyelvi Anyánk -

Népi Apánk...

Elindultunk nyugovásba;

A "tudományos" susnyásba...

Finnugorság tudománya

Vitt bennünket az Urálba,

És tudós fél-igazságok

Írták át a valóságot...

Kárpát-medence-Őshazánk;

Nyelvi Anyánk -

Népi Apánk...

Magunk adósai vagyunk;

Saját Jövőnkkel tartozunk

Magunknak, s a többi népnek,

Akik bennünk egyesültek.

Kárpát-medence-Őshazánk;

Nyelvi Anyánk -

Népi Apánk...

Koravén, fáradt december

Koravén, fáradt december;

Jelenbe szorul az ember.

Sörénye nő köd-fogatnak,

Régi célok távolodnak.

Eltűnik

A "Lesz",

Meg a "Volt",

Szomorkás dalt dúdol a Hold.

Az Égbolt pihenést rendel;

Koravén, fáradt december.

Hígvelejű disztópiák

Hígvelejű disztópiák

Ólja lett mára a világ.

Ezer rosszjövő-csemete,

Holnap égboltja fekete...

Merev doktrína-ketrecek

Láncos serege fenyeget...

Hígvelejű disztópiák

Járják át a politikát.

Fanatikus önkéntesek

A rosszabblétért küzdenek.

A "boldog jövő" nevében

Rombolnának - ahogy régen...

Hígvelejű disztópiák

A Remények vérét szívják.

Semmit sem számít az Élet,

Hogyha mást mond az elmélet.

Rossz profán megváltás-sáskák

Hétköznapok sírját ássák.

Hígvelejű disztópiák

Isten trónját ostromolják.

Az erőszakolt "fejlődés"

Csak Lélekre nyíló lőrés...

Ha lándzsát vetnek az Égre,

Mindig téboly lesz a vége.

Rosszabb lesz tőlük a világ;

Hígvelejű disztópiák.

Jelenünk téli szigete

Jelenünk téli szigete

A lélegzetvétel helye.

Ott kint a téli világban

Bálványsor színes pusztában.

Mindenféle őrületek

Émelyítő filmje pereg.

Kínos feszültséggel tele

Jelenünk téli szigete.

Ádvent mélyén, csend-utakon

Ádvent mélyén, csend-utakon

Bandukol a szent Nyugalom.

Lámpalázas kis fenyőfák

Szegélyezik a Hold útját.

Aranysugaras Karácsony

Vár ránk a Szeretet-ágon.

Isten vár ránk - hallgatagon;

Ádvent mélyén, csend-utakon.

Decemberi éjszakában

Decemberi éjszakában

Isten áll idő-szobában.

Látja: magányos a világ,

Hallgatja Ádvent dallamát.

Múló Szentség helyén zavar,

Belepi a profán avar.

Végzet-lepte ködök alatt

Aprócska Szabad Akarat

Pár csöppnyi lámpása virul.

Fáradt szemmel nézi az Úr.

Könnyezik Isten magában;

Decemberi éjszakában.

Három király készülődik

Három király készülődik,

Most ülnek fel a lóra

Ádvent van,

Az Igaz Ember

Hallgatni fog

A Szóra.

A retardált Emberiség

Fordítva ül szamáron,

Mindig van Remény

Ameddig

Eljöhet

A Karácsony.

A lelkekben 

Értékzavar

Sötét füstje kavarog,

Egyre messzebb

Tévelyegnek

Profanizált

Angyalok.

Három király készülődik

Só kerül az iszákba,

Igyekeznek

Karácsonyra,

Új, megszentelt világba....

A világvégi ószeres

A világvégi ószeres

Használt jövendőket keres.

Baljóslatú figurája

A köd ösvényeit járja.

Titkos zsibárudájába

Árad kopott jövők árja.

Ronggyá kopott jövő-képek

A jelentől enni kérnek.

Kell a sok rossz jövő-kacat,

Ad cserébe fél-múltakat.

Végzet-sínpárokat keres

A világvégi ószeres.

Covid-os esztendő végén

Covid-os esztendő végén

Csupaszok a fák,

Semmivel sem lett okosabb

Idén a világ.

Ólomszürke ködfal mögé

Rejtőzik az Ég,

Különleges státuszra tör

Még több hülyeség.

A bánatos vén Természet

Télben vezekel.

Remélt Jövendőnket tán az

Ördög viszi el.

Brüsszeli elmeosztályon

Brüsszeli elmeosztályon

Lila madár bádog ágon.

Repedt polkorrekt szájkosár

Fekete királynőt rosál.

Abortusz embrió-lemez

Öngyilkosokat éljenez.

Szintetikus halál-álom

Brüsszeli elmeosztályon...

Idő Apó vén kutyája

Idő Apó vén kutyája

Az évezredeket járja.

Pénz, hatalom meg nem hatja,

A zsarnokságot ugatja.

Idők ösvényeit rója,

Ő az Utak Megnyitója.

Idő Apó vén kutyája

Nincs időotthonba zárva.

Legyen jelen, múlt, vagy jövő,

Ott van, ahol száll az idő.

Kanyargós időutakon

Szimatolva továbboson.

Idő Apó vén kutyája

Korok kerítését ássa.

Távol idők öbleiben

Rejtélyes kapcsolat terem.

Titkos idő-alagutak

Mentén csak a kutya ugat.

Idők titkos útját járja

Idő Apó vén kutyája.

Atlantisz bő köpönyege

Atlantisz bő köpönyege

Nem passzol ma már senkire.

Világvége-hangulatok

Festik alá a holnapot.

Rossz, agresszív utópiák

Horgára akadt a világ.

Atlantisz bő köpönyege

Foszlik, mint a régi rege.

A mindenható tudomány

Halad lidércfények nyomán.

Fiktív. ágrajzos őshazák

Sosem volt nyomát kutatják.

Atlantisz bő köpönyege;

Ellopták,

Pedig kellene...

Idő-parti fűzfák alatt

Idő-parti fűzfák alatt

Jólesik a jövő-falat.

Hamubasült akaratok

Jól átsütött teste ropog.

Fényesített remény-tálak

A siker-desszertre várnak...

Idő-parti fűzfák alatt

Csak a holtak fognak halat.

A holtág nem sokat ígér,

Múltba menekült a sügér.

Ha a Jövőt párka fonja,

Üres lesz Benedek trónja...

Idő-parti fűzfák alatt

Tanácstalan emlék-csapat.

A Múlt néha reménytelen,

S mindig zavaros a Jelen...

Utópia-veszedelem

Mindig holttesteket terem.

Doktrína épen nem marad

Idő-part fűzfái alatt.

Napsütéses Mikulás-nap

Napsütéses Mikulás-nap

Néha ilyen is akad,

De ettől még a Mikulás

Hozhat ajándékokat.

Nyárias lett a december,

Egy csepp hó se várható,

Ettől még Mikulás napja

Lehet szép és lehet jó.

Nem a hó küldi Mikulást,

A lényeg: a Szeretet,

Az lepi meg a sok kedves

Várakozó gyermeket.

Birkakoncert 2020.

Azt bégeti konzum-birka,

A nyugdíjas tele irka,

Elég öröm, s bánat érte,

Elhasznált rongy, nem kár érte...

Birka-ész, birka-plafonnak;

A bölcsebbek vállat vonnak...

Azt bégeti EU-birka,

Hogy a vén holló - pacsirta.

Nagy brüsszeli elmeosztály

Felett szakállas felhő száll...

Birka-ész, birka-plafonnak;

A bölcsebbek vállat vonnak...

Azt bégeti modern-birka,

Országunk menjen a sírba.

Legyünk inkább törött csésze,

Gyarmatbirodalom része...

Birka-ész, birka-plafonnak;

A bölcsebbek vállat vonnak...

Bőgi kozmopolit-birka,

Hogy Trianont Isten írta,

Magyar-fogyatékosoknak

Szobát pénzért bárhol adnak...

Birka-ész, birka-plafonnak;

A bölcsebbek vállat vonnak...

Nincs programozott enyészet,

A végzet csak profán képzet.

Papírforma sose nyúlik,

Minden túlerő elmúlik.

A bégetés - bárhogy vélik -

Sose hallatszik az Égig.

Szájmaszkos Ádvent idején

Szájmaszkos Ádvent idején

Jókedvünk vénülő tehén.

Csöndes pokla van az agynak;

Az arcokra maszkok fagynak.

Ásít a profán ravatal;

Tesztelget szorgos hivatal.

Gyalogok fehér-feketén

Szájmaszkos Ádvent idején...

Holdtalan sötét éjszakán

Holdtalan sötét éjszakán

Kérdések az Idő falán.

Hol van a Meddig határa?

Mi volt a Teremtés ára?

Milyen lidérc nyomába hág

A duplafenekű világ?

Valahol fut a karaván...

Holdtalan sötét éjszakán...

Elvarázstalanodott világról - Weöress Sándor sejtéseit továbbgondolva

 (Lírai töprengés a Teremtés valódi mibenlétéről)

A néhai Magyar Költő

Ádvent idején

Lélek-hajójának színes,

Puha rejtekén

Hálát adott a Költészetért,

Hálát adott a Szerelemért,

Hálát adott egy szent, csodás

Egyetlen napért...

Látta,

Ahogy száguldanak

Bádog skatulyák,

Hallotta, hogy 

Jajonganak

Ezüst furulyák,

Érezte, hogy újra indul

Valahol

A krák,

Hogy éjjel a Holdat ugatják

Szegény kutyák;

Elvarázstalanodott a világ...

A néhai Magyar Költő

Tudta,

Gyakran olvastuk is Tőle,

A Teremtésnek

Az Ember

Nem elszenvedője...

A Teremtésnek ezer arca van,

És a világ mégis

Varázstalan?

A néhai Magyar Költő

Tudta,

Hogy nem hiába susognak a hársak,

Isten és Ember

A Teremtésben

Társak,

Mi hát a Teremtés?

Hogy nincs varázs?

Vagy valami más?

Tán nincs varázs,

Mágia,

Vagy ráolvasás,

De van helyette

Atomvillanás...

Az anyag lelke rajta,

Van technika,

A ráció

Uralja...

Az talán nem varázs?

Mi más,

Ha nem varázs?

A rációt

Tiszteljük

Makacsul,

Minden tudás

Természettörvényeken

Alapul...

Mi számos ilyen törvényt ismerünk,

Vajon léteznének-e

Nélkülünk?

Amiről azt képzeljük,

Természeti végzet,

Az csupán talán

Kívánság,

Igézet;

Amire vágyunk,

Megteremti Isten

Általunk...

A néhai Magyar Költő

Sejtette,

Mi a rend...

Ember

És Isten

Együtt teremt...

A néhai Magyar Költő

Ádvent idején

Lélek-hajójának színes,

Puha rejtekén

Hálát adott a Költészetért,

Hálát adott a Szerelemért,

Hálát adott egy szent, csodás

Egyetlen napért...

Civilizáció apó

Civilizáció apó

Orcája gondoktól fakó.

Küzd korhadó eresztékkel,

Agy-érelmeszesedéssel.

Mióta Istent elhagyta,

S profánt bálványul fogadta,

Profit-parazita rajta,

S nem kíméli az ebadta.

Civilizáció apó

Már nem emlékszik, mi a jó.

Hű támaszait elveti,

Ördög tanácsát követi.

Puskaporos hordót ültet,

Hogy szebbé tegye a kertet...

Vigyorog a szellem-bakó...

Civilizáció apó...

A Múlt hullámverésében

A Múlt hullámverésében

Mindig akad vesztett Éden.

Ahogy szaladnak az évek,

Porba omlanak a révek,

Pillanatok köddé mállnak,

S emelkednek az új gátak.

A Múlt hullámverésében

Mindig varázsszó a "régen".

Öregedő Pillanatok

Emléke ma is tüzet fog,

És a régi fényképeken

Boldogság-patina terem.

A Múlt hullámverésében

Így lesz az elmúltból - Éden.

Ahogy szaladnak az évek,

Megfakul a profán érdek,

A mosolyok enni kérnek,

Kis szépségek Szentté érnek.

A Múlt hullámverésében

Csak a lényeg marad ébren.

Mert oda hiába vágyunk,

Önmagunkká csak ott válunk.

A Jövőt mindig Múlt hozza,

S a Jelent bearanyozza.

Majdan a Jelen lesz Éden

A Múlt hullámverésében.

Öngyilkos filozófiák

Öngyilkos filozófiák

Lábait mossa a világ.

Snassz lett minden régi "igen";

Diadalt ül az ősi "nem".

Deviancia-tisztelet

Alázza meg az Ősöket.

Öngyilkos filozófiák

Csiricsáré agyara vág

Minden Jövendő torkába;

Most már a Jelen is kába...

Megcsavarodott a világ...

Öngyilkos filozófiák...

Összeesküvés-elmélet

Összeesküvés-elmélet

Minden fronton ritkán téved.

A kérdése mindig kényes:

A hatalom mire képes.

Manapság a pénz hatalma

Lett a legrohadtabb alma,

A fő hatalom-góliát,

S ez kap számos teóriát.

Azt gondolja a laikus,

Ha akad egy gyanús vírus,

Ami ide-oda mászkál,

A DNS-ünkben vájkál,

Nem félelmetes elsőre,

De nem szabadulunk tőle,

Nem boldogulunk el vele,

Immunitás nincs ellene,

Visszatér újra meg újra,

Idegzetünket megfúrja,

Mindez tán véletlen lenne?

Vagy tervszerűség van benne?

Ha valaki ezt szervezi,

Le is tudja állítani...

Ennek tettese is volna,

Mivel ez nem olcsó móka.

Talán a pénz azt tervezi,

Hogy a kedvünket elveszi

Örök, ellenállhatatlan

Gonosz vírus-hullámokkal,

S ennek addig nem lesz vége,

Míg a célját el nem érte?

Akkor aztán nagy hirtelen

Leáll majd a veszedelem,

S eltűnik a Covid, mintha

Soha nem is tombolt volna?

Összeesküvés-elmélet

Mindig a mítoszba réved,

De ebben aligha téved:

A mítoszban van a lényeg...

Összeesküvés-elmélet

Nem tényigazságra ébred.

Nem az számít, hogy igaz-e,

Hanem, hogy hiszünk-e benne...

Az, hogy az ember mit gondol,

Hogy mit tart a hatalomról,

Hogy azt mifélének tartja,

Arról szól a teória...

Mítosz nagyon ritkán téved...

Összeesküvés-elmélet...

Vírus-november idején

Vírus-november idején

Minden jövendő koravén.

A DNS-ünkben matat

Számos mesterséges kacat.

Ősi gonosz újra éled,

Hull a levél,

Hull az Élet...

Vírus-november idején

Sötét felhők a Föld egén.

Abortuszgyárak honában

Kékcédulás választás van.

Alattomos lomha ködök

Mögött aljas jövő röhög.

Vírus-november idején

Oroszlánná lesz a tehén.

Minden génkezelt és fanyar;

Minden csupa értékzavar.

Pénz-vezérelt hüllő mászik;

Világuralomra vágyik.

Vírus-november idején

Minden Akarat szuverén.

Álszentség abszurdba réved;

Hull a levél,

Hull az Élet.

Isten a Lét túlsó felén

Vírus-november idején.

Csatahajó - temetőben

Csatahajó - temetőben,

Tengerfenék mély ölében.

Darabjai szerteszéjjel

Nyugszanak az örök éjben.

Egykor maga volt az erő,

Most - katonai temető...

Csatahajó - temetőben,

Óceán hideg vizében.

Egykor úszott a víz felett,

Sűrű füstöt eregetett.

Ágyúi tüzet okádtak,

Aztán a pokolra szálltak.

Csatahajó - temetőben;

Közönyös algamezőben.

Amíg erőszak acsarog,

Erőnél mindig lesz nagyobb,

S tönkrelőtt lövegtornyokat

Örök gépi halál fogad...

Csatahajó - temetőben;

Komor végső kikötőben.

Ráalvadt a Múlt, mint a vér,

Ma már egy csónakot sem ér.

Holtág-múlt jövőt nem keres;

Kiemelni nem érdemes.

Csak gyengeség hisz erőben;

Csatahajó - temetőben.

Atlantisz emlékezete

Atlantisz emlékezete

A lelkünkbe van ültetve.

Átragyog az Időn, ködön,

Mohaként tapad a kövön.

Létét ezer nyom mutatja,

Csupán a profán tagadja.

Vastag, néma idő-kéreg,

Alatta csillog a Lélek...

Isten örökös követe

Atlantisz emlékezete.

Hamarosan követni fogsz!

(A holt Hektór szózata az élő Akhilleuszhoz)

Követni fogsz hamarosan

A halálba, mürmidón,

Holtan heversz nemsokára

Trója alatt valahol.

Gyalázhatod a tetemem,

Te dühöngő ostoba,

Isten-támogatás nélkül,

Le nem győzhetnél soha!

Nem mindegy, hogy köpenyen, vagy

Becsületen lesz redő,

Hullagyalázó vagy te is,

Mint az összes túlerő.

Istennő, pénz, meg túlerő

Hiába a pártodon,

Nem életbiztosítás a

Protekció, mürmidón.

Hamarosan követni fogsz,

Még van időd, élj vele.

Én Hazámat védelmeztem,

Te miért jöttél ide?

A holt idő temetője

A holt idő temetője

Nincs keresztekkel jelölve.

Nemcsak múlt van azon helyen,

A sírok közt több a jelen....

Minden fölösleges salak;

Zsarnokságok ott nyugszanak.

Profán hübrisz hitvány őre

A holt idő temetője.

Ameddig vagyunk egymásnak...

Ameddig vagyunk egymásnak,

A világ fejére állhat...

Bőgheti a média, hogy

Egyenes a kör,

Osztogathat bölcsességet

Ezer hatökör,

Grasszálhat a kékcédulás

Világhatalom,

Dicsérheti félcédulás,

Rossz sokadalom,

Bömbölhet globál vérmedve,

Ide közénk nem juthat be.

Ameddig vagyunk egymásnak,

Az ördög is citerázhat.

Akármilyen haláltánc van;

Sose leszünk szem a láncban.

Akármilyen "új világrend"

Maradjon ott kint,

Mi meg bent...

Ameddig vagyunk egymásnak,

Az Élet - nemes;

Ameddig vagyunk egymásnak,

Élni érdemes.

Levélhullás dandárja van

Levélhullás dandárja van,

Őszünk a Tél felé rohan.

Hervadó Jelen mezején

Szomorú a lírai Én.

Kérdésekre nincs felelet;

Szél ígérget kemény telet.

Levélhullás dandárja van;

Tán senki sem vírustalan...

Vakcina drónfelhők szállnak;

Tudjuk, hogy manipulálnak...

Feszültségdús, hamis béke,

Talán soha nem lesz vége...

Levélhullás dandárja van;

Hamisjövő-falka suhan.

Utópia-fergetegek

Sötétítik el az eget.

Dollár vakar globál bendőt,

Pénz szőne kopár jövendőt.

Őszünk a Tél felé rohan;

Levélhullás dandárja van.

Hideg novemberi éjjel

Hideg novemberi éjjel

Levél röpül szerteszéjjel.

Kijárási tilalomba

Bőg a szél, a vén goromba.

Pénz-erkölcsű globál sereg

Folytat vírus-kísérletet.

Hideg novemberi éjjel,

Mindig újabb Remény ég el.

Alattomos szörny kóborol,

Háború zajlik valahol...

Trancsírozott embriókat

Árul a vakcina-szózat.

Távolban vulkán pöfékel;

Hideg novemberi éjjel.

Isten jár az éjszakában

Isten jár az éjszakában,

Örökkévaló magányban.

Látogat idő-kerteket,

Kigyomlálgat végzeteket.

Univerzumok recsegnek,

Ujjai között peregnek.

Sok évezred múlttá mállik,

Míg a világ szentté válik.

Isten jár az éjszakában,

Örökkévaló magányban.

Harangszó a novemberi ködben

 (Zrínyi Miklós halálának évfordulóján)

Zrínyi Miklós,

Költő és hadvezér...

Gyásznótát zeng

A novemberi szél.

Harangszó a novemberi ködben,

Ágyú dörren,

Búsan kondul az ég,

Mindent belep

A feketeség...

Komoran szürkéllenek az egek...

Gyász-esőt könnyeznek a fellegek...

Harangszó a novemberi ködben...

Marad a könny,

A Múlt tovaröppen,

És úgy vigyázz ránk 

A Tradíció,

Mint tollas csibékre

A tyúkanyó...

Mint ködös láp

Mélyéből a

Rossz, miazmás fertő...

Ásít a Múlt ködéből

A kursaneci erdő...

A köd mögött

Rekedten köhög

Vadkan képben

Az ördög...

Zrínyi Miklós

Költő és hadvezér...

Gyásznótát zeng

A novemberi szél.

Orgyilkosok csalták félre,

Sűrű erdő közepére...

Lelőtték,

Felhasították,

Vadkan agyarára fogták.

Harangszó 

A novemberi ködben;

Sertés-mítosz hazug szava röppen...

Zrínyi Miklós

Költő és hadvezér...

Gyásznótát zeng

A novemberi szél.

Harangszó a novemberi ködben,

Ágyú dörren,

Búsan kondul az ég,

Mindent belep

A feketeség...

Éjszaka

Búsan fénylett

A Hold;

November tizennyolcadika volt...

Isten nem ül harckocsiba

Isten nem ül harckocsiba;

A Történet nem paripa.

Hamis tükör a ráció;

A "haladás" csak fikció.

Jövő széles Múltból ered.

Propaganda? 

Nem Bölcselet.

Profanizál minden hiba;

Isten nem ül harckocsiba.

Esküszegő Novemberben

Esküszegő 

Novemberben

Csípni kezd a dér,

Vidám nyári lombok útja

Lassan

Véget ér.

Növekszik

A feszültség

És fogy a türelem,

Csupán 

Egyetlen menedék van

A Szerelem.  

Esküszegő Novemberben

Enyészet

Csahol;

Lemondás és

Nosztalgia

Jajgat

Valahol.

A néhai Tutanhamon

A néhai Tutanhamon

Élt egy ősi idő-ágon.

Amarna-korból kifelé,

Újabb Ámon-végzet felé...

Nofretete kicsi fia

Korán hanyatlott a sírba.

A néhai Tuhanhamon

Lovagol média-háton.

Egyiptom médiasztárja,

Az egész világ csodálja.

Állítólagos átkai 

Hírét bőgi modern gagyi.

A néhai Tutanhamon,

- Korábban még Tutanhaton -

Apja örökébe lépve,

Majd arról mégis letérve,

Az Amon-papok markában,

Majd a korai halálban...

A néhai Tutanhamon

Asszonya, Anheszenamon

Ifjú férjét elveszítve

Kevesebbel be nem érve

Egy hettita kezét kérte...

Nagy háború lett a vége...

A néhai Tutanhamon

Fekszik történelem-ágyon.

Az életet nem találta;

Fontosabb lett a halála...

Kincstömegek fáraója

Alvilág útjait rója.

Nyomorúságos kincs-álom...

A néhai Tutanhamon...

Alulmotorizált ének

Alulmotorizált ének

Szól a Jónak,

Szól a Szépnek.

Darabokra szakadásban

Hirdeti: csak egy világ van.

Szubkultúra-morzsatömeg

Nem is nagyon értheti meg...

Alulmotorizált ének;

Nem a köznek - csak a népnek...

Korlátozzák az Életet

A rossz profán szemléletek...

A Lét kommersz felé szalad,

Szerelemből csak szex marad.

Alulmotorizált ének;

Igaz Hitek ma is élnek.

A varjú hiába károg:

Vannak Örök Igazságok.

Szent Fények örökké égnek;

Alulmotorizált ének...

Atlantisz utolsó dala

Atlantisz utolsó dala

Az Életért sírt valaha.

Megfeszült az ördög izma;

Minden csupa kataklizma.

Dübörögnek égi paták;

Semmibe omlik a világ.

Atlantisz utolsó dala

Gyászba hanyatlott valaha.

Városok,

Kikötők,

Falak...

Groteszk, álnok profán harag...

Csúnyán ért véget a Mese...

Vajon túlélők voltak-e?

Atlantisz utolsó dala

Tenger felett foszlott tova...

Feljött rájuk tenger árja;

S őket a Mítoszba zárta...

 

A halált hozta valaha

Atlantisz utolsó dala...

Szomorú novemberi szél

Szomorú, novemberi szél;

Minden ember csak egyszer él.

Reinkarnáció-sarok...

Nem maradunk ugyanazok.

Hullik a sok Élet-morzsa;

Vágyakban a világ sorsa.

Ha élünk, elmúlik a Tél;

Szomorú novemberi szél.

Novemberi nyirkos hideg

Novemberi nyirkos hideg;

Tanácstalanok az egek.

A világ semmibe szalad,

Vagy visszaút mégis akad?

Lét csimpaszkodik felhőbe;

Ködös Isten szélvédője.

Tanácstalanok az egek;

Novemberi nyirkos hideg.

A vírus poétikája

A vírus poétikája

Vakcina-költőjét várja.

Régen itt eszi a fene,

S még mindig nem bírunk vele.

Grasszál, mint mongol baranta,

Életünket felforgatta.

A Vírus poétikája

Modern végzettáncát járja.

Kínából eljutott ide -

Ennyi világunk értéke...

Pár ezrek utazgatása

Sok ember sírját megásta...

G lobál túlerő szolgája

A vírus poétikája.

A vén Naprendszer titkai

A vén Naprendszer titkai

Egyhamar nem derülnek ki.

Elpárolognak a Múltak;

A Lét sokkal bonyolultabb.

Egy sárgolyó Földdé érett;

Zsebre tesszük, hogy van Élet.

A vén Naprendszer titkai...

Csak az Idő fürkészi ki...

Mindig elérhetetlenek,

Ameddig az ember - gyerek.

A Galaxis egy szelete

Sem utópiák díszlete...

A vén Naprendszer titkai...

Az ég számos csillagai...

Életet hordtak - hordanak,

Mindig profán, ami salak...

Sok milliónyi naprendszer

Foganhat Életet egyszer...

A vén Naprendszer titkai...

Elhiszi-e majd valaki?

Szent Örömnek nincs mértéke

Szent Örömnek nincs mértéke.

Öntörvényű, mint a Béke.

Világába be nem léphet

A hivatal, meg az érdek.

Az Igazak Széppé érnek,

Szent az Érzés, meg a Lélek.

Az Igazság legszebb éke;

Szent Örömnek nincs mértéke.

Fáradt napok, fáradt percek...

Fáradt napok, fáradt percek...

A vén Idő lassan perceg.

Hatezer évig tartó hét

Issza energiám levét.

Göndör hajú vén November...

Hallgatag ködben az ember...

Bolond, aki búval henceg;

Fáradt órák, fáradt percek...

Atlantiszból nem jön vonat

Atlantiszból nem jön vonat;

Isten sohasem fosztogat.

Meg nem valósult álmokat

Még az ördög sem látogat.

Az összes hatalom szolga,

Az Élet nem szlogen dolga.

Isten sokáig válogat;

Atlantiszból nem jön vonat.

Trója vén citadellája

Trója vén citadellája

Hektórt már hiába várja...

Kikötőben ezer hajó;

Árnyékban pihen a faló.

Régmúlt korok szürke ege;

Lábjegyzetnél több a rege...

Mindig odaát a lényeg;

Holt hősök örökké élnek.

Mindig végtelen a pálya;

Trója vén citadellája.

Világvégi csendességben

Világvégi Csendességben

Isten ül magányos fényben.

Minden kérdés ott toporog,

Sötétségben a válaszok.

Elnémul minden Eredő;

Lábát lógázza az Idő...

A mélységben profán lárma,

Magasságban Isten Álma.

Áldott Szabad Akaratok

Tükrét nézik a Csillagok.

Minden Jövő sötétségben;

Világvégi csendességben.

Víruskoronás November

Víruskoronás November;

Aggódik a legtöbb ember...

Járvány garázdálkodása

Türelem falait ássa.

Hónapos kemény fagy kéne,

Attól elpusztulna végre...

Amit nagyon rég nem adott:

Adjon Isten száraz fagyot!

Kopaszodnak az őszi fák,

Idén se lett jobb a világ.

Aggódik a szegény ember

Víruskoronás November.

Zsombék az Idő-mocsárban

November hideg palástja

November hideg palástja

Omlok a fáradt világra.

Az Október holtra fárad,

Gyászindulót fúj magának.

Lehull a tömérdek levél,

Jövetelét jelzi a Tél.

November hideg palástja

A Természet kulisszája.

Bástya Búbánatból.

Ködből,

Esőből,

Csípős hidegből...

Leköt érzelmeket,

Szemet,

Mögötte Változás pereg.

November hideg palástja,

Füst és köd az aurája.

Ünnep-hegyről bánat-völgybe

Indul a Természet Hölgye.

Örök mozgásban a Határ;

Együtt egész a Tél, s a Nyár.

November hideg palástja

Az Ősz végső felvonása.

Mélyül a vén Idő kútja,

Nyílik a Tél alagútja.

Alkonyi hideg koboldok;

A távolban Ádvent csillog.

Régi titkok új kabátja;

November hideg palástja.

Allegória-világban

Allegória-világban

Igaz szimbólumok gyászban.

Ötlet? 

Nem sok vizet zavar...

Fontosabb lett a hivatal...

Akut kapcsolatrendszerek

Unalmas esője pereg...

Allegória-világban

A végzet jár bő nadrágban.

Média tényeket teker;

Minden túlerőt ünnepel.

Görcsöl az igazság gyomra,

Pénz tör világuralomra.

Allegória-világban

Örök elit-maszkabál van.

Minden érték sárba repül,

Minden talmi felül kerül.

Profánra teremtés hárul,

Minden önmagába zárul.

Allegória-világban

Szó fürdik a mágiában.

Széltében halad a csónak,

Álneve lesz minden szónak.

Gépi pókháló szervere

Lesz az új korszak istene.

Allegória-világban

Egy szál allegóriában

Minden fogalom egyesül,

Pénz-uralommá szervesül.

Allegória-börtönök

Rózsaszín lakatja csörög.

Csak egy hatalom-család van

Allegória-világban...

Időfolyam Ősz-kanyarban

Időfolyam Ősz-kanyarban,

Rekedt hangú, bús kürt harsan.

Borongós őszi illatok

Csípős felhője kavarog.

Hullani készülő lombok

Terhét viselik a dombok.

Időfolyam Ősz-kanyarban;

Elmúlás fáradt kis dalban...

Vén, rosszkedvű sárkupacok,

A tócsákban halál csoszog.

Az ég a dombtetőre ül.

Depresszió lengi körül.

Időfolyam Ősz-kanyarban,

Nosztalgia dúdol halkan.

Rossz dekadens álfájdalom

Kószál a szürke partokon.

Zörög az elsárgult levél,

Emlékeket idéz a szél.

Arcunkba bámul a Hajdan;

Időfolyam Ősz-kanyarban...

Újjászülető Remények

Újjászülető Remények

Miatt van még mindig Élet.

Remény-reinkarnációt

Rejt igen sok mosoly-bozót.

Minden Remény szép és nemes,

Élte élni is érdemes.

Jövőt a Remény csak ott ad,

Ahol van Szabad Akarat.

Újjászülető Remények

Addig vannak, míg van Élet.

Winston Churchill háborús emlékiratait olvasva

Egy politikus, aki írni tud...

Fehér holló...

Szárnyal a humora,

S a látszólagos könnyedség dacára

Nincs egyetlen felesleges sora.

Célja,

Ideálja,

Bűnbakja,

Mentora:

Britannia...

Brit érzelem lépdel

Brit grádicson,

Brit könnyelműség 

Brit sarkon oson,

A fantázia brit kertben kereng,

Mennyire más világ, mint a mienk...

Winston Churchill...

Brit derű,

Brit ború...

"Yes, Sir!" - felel neki a háború...

Világháborúk unott győztese,

Britannia...

Előkelően túlkoros gyerek...

A kecske is megfontoltan mekeg...

Csak néha pislant a La Mance-on át...

Az Isten áldja

Nagy-Britanniát...

Egy politikus, aki írni tud...

Szépen,

Időnként élvezetesen...

Nem untat egyetlen mondata sem,

De mindig úgy fordul a szó sora,

Hogy mindenek felett

Britannia...

Sosem állandó szövetségesek -

Még mit nem!

Csak állandó érdekek...

Jól kell fogni a kontinens nyakát,

Az Isten áldja

Nagy-Britanniát...

Kontinentális egyensúly a fő,

A kontinens-fazékban bármi fő,

Nyertes a végén:

Nagy-Britannia...

De mindörökre ez se megy...

Európa nagy robbanó elegy,

Britannia a köldökére révedt,

És tüstént élethalálharcba tévedt...

És jött Churchill,

A mellőzött,

Leírt,

Adott percben a megfelelő ember...

Az Isten óvja, Mr. Prime Minister!

Winston Churchill...

Brit derű,

Brit ború...

"Yes, Sir!" - felel neki a háború...

Egy politikus, aki írni tud...

Látszólag közlékeny és szellemes,

De mindig jól figyel,

Csak annyit árul el,

Amennyi kell...

Útjain járunk,

Azt hisszük, a lelkébe belelátunk...

Churchill nagyon figyel.

Mindig tudja,

Mit mond,

Mit titkol el.

Nem mindig azt ám, ami releváns,

Ebben is elegáns...

Winston Churchill...

Brit derű,

Brit ború...

"Yes, Sir!" - felel neki a háború...

Churchill jó író.

Pacát alig ejt.

Mindig mellőz,

Csak látszólag felejt.

Mindig kezében marad a garas,

Kiszámított, de nem színpadias.

Tudja, mikor kell gyűlölni,

Szeretni,

Hogy mikor szabad sírni és nevetni.

Kibombázottak nyomora meghatja,

A "Prince of Wales" elvesztét megsiratja,

Pearl Harbor után leissza magát,

"Meg fogjuk nyerni ezt a háborút"

Az Isten segítse

Britanniát!

Winston Churchill...

Brit derű,

Brit ború...

"Yes, Sir!" - felel neki a háború...

Churchill nem álszent.

Engedményeket

Nem tesz olyannak, akit nem szeret.

Montgomery,

Meg De Gaulle a begyében...

Nem is hagyja a tollaikat épen.

Kalapot Churchill csak ritkán emel...

Sztálin?

Külön tanulmányt érdemel...

A személyesség és az államérdek

Olyan töménységben fonódik egybe...

Churchillnek itt sem kell pirulnia...

Örökké éljen

Nagy-Britannia...

Szivar,

Vodka,

Temérdek lomha gond...

Második front...

A parvenü a Kremlben dúlva fúl...

Bizonyos szint fölött sose megyünk

Le bizonyos szint alá...

Marsall úr...

Egy politikus, aki írni tud...

Nem mesterkélt és nem fontoskodó...

Nincs benne semmi gőg,

Pökhendiség,

Csak győztes öntudat...

A végén meglepő a hiúsága...

Szép választékosan megmagyarázza,

Hogy nem reakciós...

Sir Winston elnéz a világ felett,

S az utókor 

Tiszteleg...

A Nobel-díj?

Nem a győztes jogán küzdött meg érte...

Sok díjazottnál szebben, jobban ír...

Rozzant kastély,

Angolkert,

Szellemek...

A lombok közt kelta szobor mered...

Sétapálcájával elénk siet

Sir Winston

És kitárja a kaput...

Egy politikus, aki írni tud...

A néhai Attila király

Markáns alakját sűrű köd takarja.

A rárakódott pletyka-rétegek

Véső számára is nagyon kemények,

De mégis él alattuk a Király,

Ezer jel mutatja, hogy

Ránk figyel,

És ha kérdezzük,

Magyarul felel.

Megtették

Gácsnak,

Germánnak,

Töröknek,

Elsárgult dogma-levelek zörögnek

Az Emlékének lombjai alatt,

Tiltják,

Tagadják,

De - miénk maradt.

Lebeg

Múltunk ezüst tavának kék egén,

Mint széttárt szárnyú hófehér sirály,

Attila király...

Hunok hatalmas lovasserege,

Mára csak

Régmúlt

Csak egy villanás...

Rabló had volt csak,

Vagy valami más?

Ma is gyűlöli őket Európa,

Voltak legyőzhetetlen söpredék,

Germán-riasztó ördögök hada,

Lettek Winston Churchill szitokszava,

Ősi félelem,

Rettegte őket pap,

Fejedelem.

Bár azóta sok víz elfolyt a Rajnán,

Nem bocsát meg

A vesztes indogermán...

Bár telve velük a német mítoszok,

Emlékezetük itt, Európában

Talán nagyon is érdemtelenül

Vérben tocsog.

Európa egykori ura,

Attila,

Ma már csak Isten halott ostora,

Az ördög maga.

Hunok hatalmas lovasserege,

Mára csak

Régmúlt

Csak egy villanás...

Rabló had volt csak,

Vagy valami más?

Tömérdek új régészeti lelet

Kezdi átrajzolni a Történelmet

Balti-tengertől messze Keletig...

Egy mérhetetlen nagy birodalom

Képét vetítik a szemünk elé.

Városokat emeltek,

Építettek,

Országot szerveztek a semmiből

Az úgynevezett pusztai barbárok..

Évtizedekig segítették Rómát...

Volt művészetük,

Nem akármilyen...

Az eddig elorzott műalkotások

Visszajutnak hun gazdáik kezébe..

Mégsem gót volt,

Nem longobárd,

Nem germán,

Hanem hun mesterek keze munkája...

A "nomád barbár tudományos képe"

Süllyesztőbe jut - ahová való...

Attilát 

Nem Iordanes szemével kéne nézni,

A szellemét kellene megidézni...

Európa hajdani ura

Ma sem hajlandó hitvány alkura...

Lebeg

Múltunk ezüst tavának kék egén,

Mint széttárt szárnyú hófehér sirály,

Attila király...

Néhány hadjárat,

Catalaunum...

(Ami tán mégis Catalonia),

Aetius,

Gótok,

Aquileia...

Honoria hercegnő,

Leó pápa...

Attila király - Isten ostora...

Meg tömérdek tény,

Amit nem tudunk...

(A mi mondáink egyebet is tudnak,

De tudományunk lenullázta őket.)

Attila király...

Gyalázza őt, aki sohase látta,

De tisztelettel emlegeti Priscos,

Aki az asztalához ült...

Priscos szerint nagy államférfi volt,

Igen sokat lehet tanulni tőle...

Attila...

Csak Isten ostora,

Vagy több volt annál?

Mikor fogunk majd többet tudni róla?

Mongóliától Kárpát-medencéig

Él az emléke

Minden ellenére.

Arcképe nem torz,

Csupán halovány...

Nagyobb a monda, mint a tudomány...

Attila

És a hunok...

Titkuk ma is titok.

Valaha itt éltek,

Küzdöttek,

Haltak;

És mi most már sejteni kezdjük újra,

Amit elődeink biztosan tudtak...

Markáns alakját sűrű köd takarja.

A rárakódott pletyka-rétegek

Véső számára is nagyon kemények,

De mégis él alattuk a Király,

Ezer jel mutatja, hogy

Ránk figyel,

És ha kérdezzük,

Magyarul felel.

Lebeg

Múltunk ezüst tavának kék egén,

Mint széttárt szárnyú hófehér sirály,

Attila király...

A régi Mítosz befogad

A régi Mítosz befogad,

Ha belőlünk más nem marad.

A Mítosz időtlen, gondos,

Talán más nem is volt fontos...

Ha mind visszatér az Egybe,

Elférünk egy lábjegyzetbe...

A régi Mítosz befogad,

Tán néhány új szál is fakad...

Volt egy civilizáció,

Ahol a kerge ráció,

Meg a pökhendi tudomány

Nem látott túl saját orrán.

Ahonnan fejét kihúzta,

Éppen oda zuhant vissza,

S maga teremtette káosz

Rántotta végül magához.

Aki értékeket éget,

Nem kerüli el a véget...

A régi Mítosz befogad,

Majd holtunkban is enni ad.

Bár miénk volt a Láthatár,

Nem fogtuk fel, hol a határ...

Nem jutottunk nagyon messze,

Távolról néztünk a Hegyre.

Nem ám az üvegházhatás -

Mi magunk voltunk a csapás..

Hallgat az öreg Teremtő,

Közönyösen fut az Idő.

A régi Mítosz befogad,

Rossz jövőként meg nem tagad.

Feledés-kabátot húz ránk,

Az lesz az utolsó hazánk.

Ha mégis marad pár foszlány,

Tagadja majd a tudomány...

A régi Mítosz befogad,

Mint a régi hatalmakat.

Hirdeti majd emlékünket,

Elsorolja bűneinket.

A vétkeink ugyanazok,

Amiket régi Mítoszok

Elődeinkről mondanak;

Nem voltunk új a Nap alatt...

Majd az elárvult Jelképek

Völgyében fakad új Élet.

Atlantiszból tán több maradt...

A régi Mítosz befogad...

Az Istennők is Asszonyok

Az Istennők is Asszonyok,

Bennünk is egy Kislány zokog.

Kislány zokog,

Kislány csacsog,

Szeretetkérő szem ragyog...

Női örömök és csodák...

A Nőiség - női világ...

Az Istennők is Asszonyok,

Bennük is egy bakfis mozog...

Szeretet Bennük a Lélek;

Ők is Szerelemért élnek.

Nincsenek meghittebb álmok,

Mint a szerelmes leányok...

Az Istennők is Asszonyok;

Ők is lesznek Menyasszonyok.

Szépséges izgalom velük,

A Szerelem az életük.

Varázsálmok, csókok, fények;

Szerelemről szól az Élet.

Az Istennők is Asszonyok;

Bennük Feleség mosolyog.

Minden Lányból Asszony válik,

Aki Házasságra vágyik.

Bólogatnak fenyők, hársak,

Nő és Férfi ősi Társak.

Az Istennők is Asszonyok;

Bennük Asszony sürög-forog.

Az Asszony a Család lelke,

S amelyik nem vágyik erre,

Az csak maradjon magának,

S éljen valami profánnak.

Az Istennők is Asszonyok;

Bennük is egy Anya mozog...

Az Anya: Isten Felkentje;

Az Anyaság - Szentek Szentje.

Anyja van minden Élőnek;

Múltnak,

Jelennek,

Jövőnek.

Az Istennők is Asszonyok,

Bennük is Nőiség ragyog.

Nő, Férfi Egységgé békül,

De sohasem egymás nélkül.

A Lét két Nem körül forog;

Az Istennők is Asszonyok.

Ulti a Garuda hátán

Ulti a Garuda hátán;

Nem kapott lapot a sátán.

Szivárványok öregapja;

Passz pirosnál nincs jobb lapja.

Csendesen szárnyal Garuda;

Jelent visz jövő-magasba.

Ulti a Garuda hátán;

A gond-felhők szintjén járván.

Mindenütt bedobott lapok,

Káromkodások, sóhajok.

Szárnyal a Garuda madár,

Lassú, de soha meg nem áll.

Ulti a Garuda hátán;

Néma minden profán sámán.

Bukik a rózsaszín betli;

A pénz csak nagy halom cetli.

Garuda az eget rója

Hosszú évezredek óta...

Ulti a Garuda hátán;

Élet-talon búsul árván.

Bukott piros ulti sereg

Vörös csillagról szenveleg.

Garuda szárnyán az Idő,

Nyüzsög a pénzes túlerő...

Ulti a Garuda hátán;

Hőbörög a világjárvány...

Sose ifjodik a vén láz,

Ász nélküli Covid négy ász...

Repül a Garuda madár,

Felhős a jövő-láthatár.

Szünet nélkül megy az ulti;

Durchmarsra játszik a multi.

Még csak kibicel a sátán;

Ulti a Garuda hátán.

Az emberiség utolsó próbatétele?

Tán utolsó próbatétel

Az elvakult gender-métely?

Vagy végleg eltévelyedünk,

És Atlantisz mellé megyünk,

Vagy túllépünk művirágon,

Tökkelütött doktrínákon,

S megyünk tovább Isten elé,

Valami jobb világ felé?

Tán utolsó próbatétel

Vagy alkalmi halál-vétel?

A gender-őrület nem más,

Sunyi szerelemtagadás...

Cserél szakrálist profánra,

Ihletet játszadozásra,

 

S rövid látszatokká tagad

Emberi kapcsolatokat.

Nem kellenek közösségek,

Csupán egyéni szeszélyek,

Ha mégsem, majd gender-láger

Hitet, tradíciót vág el,

S a globális elmeosztály

Mindent genderré komposztál...

Ha mégsem ez az utolsó,

Van még doktrína,

Kehes ló...

Alkony Öregapó

Ballag Alkony Öregapó;

Köröskörül az ég fakó.

Fújnak a köhögő szelek,

Esti harmat könnye pereg.

Őszi csönd halálról regél,

Lehull a szomorú levél.

Szétnéz Alkony Öregapó,

Jön az éj, mint szellemhajó.

Egész világ csupa kétség,

Halkan károg a sötétség...

Ezer emlék hasad félbe;

Indul a világ a Télbe.

Pesszimizmus kopasz hegyén

Pesszimizmus kopasz hegyén

Köldökét nézi az egyén...

Örök búcsúversét írja,

Mellette a jövő sírja.

Reálpolitika levét

Issza, s nyalogatja sebét.

Örök ború a bú egén;

Pesszimizmus kopasz hegyén.

Bágyadt októberi fények

Bágyadt októberi fények;

Jelzi az Ősz, hogy még élek.

Mikor újra jön a hideg,

A Csillagok felfénylenek.

Akik szép Jövőt remélnek,

Mind közös világban élnek.

Mindig az Élet a lényeg;

Bágyadt októberi fények.

Hagyományunk - magunk vagyunk

Hagyományunk - magunk vagyunk...

Míg őrizzük - megmaradunk.

Másokét mélyen tisztelve,

Magunkét szívből szeretve,

Életünket megszentelve

Találhatunk szép Jövőre.

Hagyományunk - magunk vagyunk.

Benne él az Akaratunk.

Bármit mond sok köldöknéző

Lélek-vert kudarc-böngésző,

Jövőbe más út nem vezet,

Csak a makacs Emlékezet.

Másra nem támaszkodhatunk;

Hagyományunk - magunk vagyunk.

Szimbolikus étrend-rigmus

Nem kell a doktrína-fasírt

Utópia-szósszal,

Ízetlen a globalizált,

Szintetikus sódar.

Nem kell a "nyílt társadalom"

Kamu-pogácsája,

Se hozzá a multikulti

Avas szalonnája.

Nem fogyasztunk propagandát,

Hiába áll lesbe,

Ne lógjon a vörös csillag

Bele a levesbe.

Utópia-valóságban

Az éhség kóvályog,

Jólét mindig ott van, ahol

Vannak hagyományok...

Isten az öreg hídverő...

Isten az öreg hídverő;

Nem érdekli a túlerő.

Isten hídja - roppant tömeg -

Átível az Idő felett.

Örökkévalóság pihen

Halhatatlan pilléreken.

Isten a létével tagad

Rossz, öncélú hatalmakat.

Feszül a Teremtés íve,

Tartja Kezdettől az Ige.

Hallgatag pontifex-tudat

Alkotott öröklét-hidat.

Álmokon és ébrenléten

Magasodik a Híd szépen.

Nem üdvözít a túlerő;

Isten az öreg hídverő...

Szivárványos szemellenző

Szivárványos szemellenző;

Pénz-párka "új világot" sző...

Globál-etikai kollázs;

"Küldetéses" világrontás.

Hogyha felnőttnek nem árthat,

Majd a gyermekekre támad...

Szivárványos szemellenző;

(Kollektív bolsevik szerző.)

Szabadkereskedő-vátesz

"Demokratikusan" kárt tesz...

Mindig akad utópia -

Aki veszi, halál fia...

Szivárványos szemellenző

Mögött doktrína-keltető.

Ha a Szent nem lehet véges,

Minden legyen közönséges.

Legfeljebb issza a levét

A "meleg" ágyútöltelék...

Sose nyugszik a túlerő;

Szivárványos szemellenző...

A Csend Evangéliuma

A Csend Evangéliuma

Idő-lapokra van írva.

Pont minden sóvárgó I-re

A Létezés Örömhíre.

Isten ül a csendes Égben,

Időn túli Békességben.

A Csend Evangéliuma

Lélek-tintával van írva.

Álmaink szállnak a Hegynek;

Részei vagyunk az Egynek...

Időn túli szent dallamok

Között az Élet gomolyog.

Kezdet és Vég örök titka:

A Csend Evangéliuma.

Randaságos őszi eső

Randaságos őszi eső;

Nyárnosztalgia-temető.

Pocsolya duzzog a sárra,

Szélvédőn zokog a pára.

Fonnyadt reményekben talál

Doktori témát a halál.

Szétfoszlik minden Őserő;

Randaságos őszi eső.

Csakazértis - amíg élünk

Csakazértis - mert az Élet

Bennünk mindig újra éled.

Mi unortodox nép vagyunk,

Azért is élni akarunk!

Abcúg rossz, komprádor hordák - 

Nem úgy, ahogy mások mondják!

Senkire rá nem támadunk,

De - Magyarnak megmaradunk!

Hiszünk,

Szeretünk,

Remélünk,

Csakazértis!

Amíg élünk!

Az Élet Labirintusa

Az Élet Labirintusa

Talán csak látszólag kusza.

A tévutak tömkelege

Talán vezet valamerre...

Tán az édeskés látszatok

Többsége hiába nyafog...

Az Élet Labirintusa

Gyakran ürügy az alkura.

Az idült boldogtalanság

Törvénynek mutatja magát...

Kapzsiság istenné válik,

S a Lét törvényének látszik...

Az Élet Labirintusa

Érzi, hogy a Lét nem tusa.

Isten az Egekbe emel,

Nem gladiátorrá nevel,

Nem szít utópia-lázat,

A célelvűség csak látszat.

Rébuszok fülledt halmaza

Az Élet Labirintusa.

Mi volt másképp Atlantiszban?

Mi volt másképp Atlantiszban?

Arról nem szól a mese,

Bízik a sátán benne, hogy

Nem tudjuk meg sohase.

Talán ott is mindenféle

Propaganda harsogott,

Önmagának a gonoszság

Emlékműveket rakott.

Tán a nép ott is tudta, míg

El nem nyelték a habok,

Hogy nem érte dolgoznak a

Kulturális alapok.

Mi volt másképp Atlantiszban?

A kérdés Jövőbe vág;

Talán ott is áskálódott

A "globális" kapzsiság.

A tőke talán már ott sem

Nyugodott az ülepén,

Friss Életnél ott is többet

Ért a halott koravén...

Talán ott is vért szívhattak

Hullabűzös doktrínák,

Azt hazudván, jó irányba

Változhat majd a világ...

Mi volt másképp Atlantiszban?

Hallgat a régi mese;

Gyanítható: jobb se rosszabb

Se lehetett - semmi se...

Örök fáradtság vidéke

Örök fáradtság vidéke;

Ott természetes a béke.

Elfonnyadt hitelvek között

A látszat múltba öltözött.

Tust játszik a néma banda;

Elhalkul a propaganda.

Sajnálkozó hibiszkuszok

Hallgatag őre mosolyog.

Az öröklét menedéke;

Örök fáradtság vidéke...

Levélhullató október

Levélhullató október;

Zöld levélből lesz - cinóber.

Felhőfront a város felett,

Siránkoznak fent az egek.

A Hajnal már a Múltaké;

Megy az Idő Ádvent felé.

Lélek-mezőn él az Ember;

Levélhullató október.

Vízöntő sohasem enged

Vízöntő sohasem enged;

Más kolompjával nem csenget.

Vízöntő az Idő őre;

Hol hátra, hol meg előre...

Múlt és Jövő összeolvad,

A Jelen köztük mos fogat.

Vízöntő sohasem enged;

Feleslegesen nem szenved.

Előre írt végzeteket

Eszkábálnak a gyerekek,

Viszont az érett felnőttség

Jelvénye a felelősség.

Vízöntő sohasem enged;

Nem méltányol kánon-rendet.

Hatalom-brancsot nem szeret,

Sem hivatal-művészetet.

Doktrínák útján nem "halad",

Örökké független marad.

Világot akármi renget,

Vízöntős sohasem enged.

Minden Jövő újjáépül

Minden Jövő újjáépül;

Minden Múlt halálra szépül.

A Múlt csupa Emlékezet;

Isten országába vezet.

A Jövő csupa Akarat;

Velünk csak  Jelen marad.

Minden modern Múlttá vénül;

Minden Jövő újjáépül.

Istennek nincs médiája

Istennek nincs médiája,

A nézettséget nem várja.

Nincs változás az Ős-Oknál;

Az Egy mindig több a soknál.

Minden egy alapra épül,

Az igazság el nem évül.

Istennek nincs médiája;

Nem pénzért nyílik a pálya.

Bárki bárhogyan hirdeti,

A célt csak Isten ismeri.

Harsány, zörgő jelszavakat

A múló Élet kikacag.

Múlt ásít a világfára;

Istennek nincs médiája.

Idő-parti vén sírhalom

Idő-parti vén sírhalom;

Nem látja semmi hatalom.

Hierarchiától távol

Pihen a néhai bátor.

Örök nemlét örökléte

Az egyetlen örök béke...

Idő-parti vén sírhalom;

Magányos, tört szikla-fokon.

Nem mezes, és nem meztelen,

Nem fogad, és nem is üzen.

Nem látja semmi hatalom;

Idő-parti vén sírhalom.

Hit a lelke a világnak

Hit a lelke a világnak;

A kételyek halni járnak.

A csoda tán csodára lel,

A kétely mindig vezekel.

A lehetőség - egyedi,

A habozás megszünteti.

Hit a lelke a világnak;

Félénk lelkek holtig várnak.

Jövő nem aggódva éled;

Csak a Bátorság az Élet.

Profán szánt gazdaság-hegyen;

A túlerő lélektelen.

Út mentén jegenyék állnak;

Hit a lelke a világnak.

Zrínyi Miklós és a vadkan

Zrínyi Miklós és a vadkan

Nem, játszottak egy csapatban.

Még mindig Múltunkat rágja

A gyilkosok hazugsága.

Virtuális vadkan topog;

Őrzik tudós dolgozatok.

Zrínyi Miklós és a vadkan

Egybenőtt a köztudatban.

A vadkan, a vén köd-evő

Tankönyvekből röfög elő,

Történelmet sárrá turkál,

Felelősséget felzabál...

Zrínyi Miklós és a vadkan;

Mára sajnos nem szokatlan.

A történelem-hivatal

Inkább sertés-mítoszt akar,

Ne jöjjön igazság-vihar,

Dogmáit ne érhesse baj.

Zrínyi Miklós és a vadkan...

A szál ma is elvarratlan.

Bethlen Miklós rég megírta,

Értheti, aki akarja...

Hamis történelem robban...

Inkább röfögjön a vadkan...

Zrínyi Miklós és a vadkan...

Forr a Múlt, akár a katlan...

A hazugság poshadt, állott;

Vadkant csak a gyilkos látott.

Puska dörrent, harang kondult...

Sorsunk rossz irányba fordult...

Zrínyi Miklós és a vadkan

Komprádor-cselédtudatban...

Nem maradt egyéb, csak harag...

Meg múltbeli Bokros-csomag...

Kursaneci erdő titka

Vaddisznóra lett iktatva.

Nem játszottak egy csapatban

Zrínyi Miklós és a vadkan.

Isten sose igazol át

Isten sose igazol át;

Nappal váltja az éjszakát.

Bárgyú eszmék jönnek-mennek,

Mű-kenyérre mű-zsírt kennek.

Világ-pénz csomagért béget;

Bünteti a szegénységet.

Nem adunk

Családot,

Hazát;

Isten sose igazol át.

Ősz lépett Nyarunk nyomába

 Ősz lépett Nyarunk nyomába,

Nehezül az Idő lába.

Nyár-emlékek fényesednek;

Szimbólumok pityeregnek.

Vén  jelképeit porolja

Az Elmúlás fikciója.

Ősz lépett Nyarunk nyomába;

Profán érzés száll magába.

Nap süvegel Távlat úrnak;

Templomtornyok ködbe szúrnak.

Elmúlt a Nyár, a Lét éke;

Megöregedett a Béke.

Ősz lépett Nyarunk nyomába;

Az Öröklét újra kába.

A Mítosz örök-esendő,

Áztatja utókor-eső.

Profán erőszak-szabadság

Vakarja a Jelen hasát.

Nehezül az Idő lába;

Ősz lépett Nyarunk nyomába.

Életfolyam csónakosa

Életfolyam csónakosa

Nem lép ki a partra soha.

Ott se, ahol nehéz korok

Időzuhataga forog,

Ahol a Teremtő Erő

Újjászületve jön elő.

Hallgatagon evez tova

Életfolyam csónakosa.

Néhai Karok és Rendek

Néhai Karok és Rendek

Éltek egészen más rendet...

Ólomsúlyú idők jártak,

Bátrabbak voltak a bátrak.

A pártok meg lobbik helyett

Volt valódi képviselet.

Néhai Karok és Rendek

Nem hiába üléseztek.

Bécsi télben,

Oszmán nyárban,

Csonka, pusztuló országban

Csökevényes államiság...

Tán rajtuk múlt a Magyarság...

Néhai Karok és Rendek

A mennyekbe ritkán mentek...

Gyakorta panaszáradat

Ostromolta a gátakat,

Sok kicsinyes "Nem" szavazat,

Üres torzsalkodás akadt.

Néhai Karok és Rendek

Korábban sok rosszat tettek.

A bajt csak későn észlelték,

Mátyás vesztét ünnepelték.

A tetterőt fullasztották,

A szögletest gurították...

Néhai Karok és Rendek

Tiszteletet érdemelnek.

Bár Hazánk sokat szenvedett,

Örökös tartomány nem lett..

Magyar romlás századában

Nálunk - szólásszabadság van...

Néhai Karok és Rendek

Nem voltak hősök, se szentek...

A stílus volt valami más:

Volt követi utasítás,

Ahhoz tartották magukat

A választott követ urak,

Az volt a köz véleménye,

Nem tántorodhattak tőle...

Ebből sokat tanulhatna

A mai demokrácia...

Régesrégen Múlttá lettek

Néhai Karok és Rendek...

Írói favágómunka

Írói favágómunka;

Nem süt siker a hasunkra.

Sokan akarnak akárhol

Barackot az almafáról.

Talán varázslónak hisznek;

Mi se drága a kibicnek.

Disznóvá válik a hurka;

Írói favágómunka.

Isten áll a csendes Őszben

Isten áll a csendes Őszben,

Fonnyadó lombok alatt,

Folyton változik a gonosz,

A Jó állandó marad.

Felleges történelmeket

Ide-oda fúj a szél,

Perc-életű tévedésről

Már a régmúlt sem beszél.

Parvenü mű-isteneket

Múló anyag eltemet,

Talány sűrű felhőzete

Hallgat az Idő felett.

Isten áll a csendes Őszben - 

Egyre szürkébb lesz az Ég;

Mindig újra szenteli az

Életet a maradék.

Sötét árnyék nyeli el a

Megalkuvó elveket,

Eleve elrendeltséggel

Csak a profán fenyeget.

Teremhet még Jövendőt a

Tisztesség, s az Akarat,

Amíg a magánéletbe

Be nem tör a műanyag.

Pénz, meg doktrínák húznának

Jövő elé kőfalat;

Isten áll a csendes Őszben,

Az Idő tovább halad.

Atlantiszban, nagyon régen

 Atlantiszban, nagyon régen,

Másik Hold úszott az égen.

Más folyók, másféle hegyek,

Más Föld volt, és más tengerek...

Más tél volt,

Másféle tavasz;

Csak az ember volt ugyanaz.

Atlantiszban, nagyon régen,

Viskó állt a faluvégen...

Profanizált gólyatávlat

Nem ismert morális gátat.

Telt a propaganda-bendő;

Dogmákba fúlt a jövendő.

Csillag se maradt az égen..

Atlantiszban,

Nagyon régen...

Szeptemberi hajsza-napok

Szeptemberi hajsza-napok

Vad nyílzápora kavarog.

Híjával a gyöngéd módnak,

Körülöttem becsapódnak.

Tért ölelő hajsza-menet;

Kapkodom csak a fejemet.

Béke csücskén por kavarog;

Szeptemberi hajsza-napok.

Hivatali agytekervény

Hivatali agytekervény

Sose lesz termő televény...

Harap korhadt szabály-rögöt,

S kullog a valóság mögött.

Mindig csupán annyit késik,

Míg a jelen múlttá érik.

Sose hajt ki a vetemény;

Hivatali agytekervény...

Líra-folyam árterében

Líra-folyam árterében

Palotát épít a stréber.

Kánon-hatalmasságokat

Magaspart-kastélysor fogad.

Globál pénz-infrastruktúra

Szoktatta őket vályúra.

Líra-folyam árterében

Sznobok élnek mű-kenyéren.

Gyorsan romló líra-jelmez

Múló divatokat keltez.

Mocsári hivatal-hakni;

Eldobható lírát kapni.

Líra-folyam árterében

Virágzik a dölyfös szégyen.

Kinevezett tehetségek

Nyája ügyvéd után béget.

Fogyatékos zseni-hadak

Rozsdás szóval civakodnak.

Líra-folyam árterében

Szó ritkán maradhat épen.

Szójáték-mutatványosok

Élenjáró nyála csorog.

Pártos a páratlan haszon, 

Csak legyen polkorrekt fazon.

Líra-folyam árterében

Tobzódik a profán éden.

Pénz-uraság dobra veret

Irodalmi költészetet.

Profán konzum vers-lerakat

Mű-Parnasszus után kutat.

Líra-folyam árterében

Közömbös csillag az égen.

De az igazi Költészet

Líra-ártérbe nem téved.

A folyam közepén marad,

Soha nem vesz vissza,

Csak ad.

Fáradt kérdés kopott stégen

Líra-folyam árterében.

Szeptemberi derült égbolt

Szeptemberi derült égbolt;

Odaát van, ami rég volt.

Könnyed, halványszürke egek;

Nem lesz mindenre felelet.

Dacosan zöld levéltömeg;

Némák maradnak a kövek.

Szeptemberi derült égbolt;

Most is ugyanaz köt és old.

Bármit állít a tudomány,

A kezdet és a vég - talány.

Lét-masina vágyat szkennel;

Minden összefügg - mindennel.

Odaát van, ami rég volt;

Szeptemberi derült égbolt.

Álmodozó vak szerencse...

Álmodozó, vak szerencse;

Toronyóra,

Vagy tál lencse...

A szerencse üres csónak,

Nem létezik - csak utólag.

Árnyékokba kapaszkodnak

Azok, akik benne bíznak.

Álmodozó, vak szerencse;

Predesztinált sors-kelengye.

Az árral sodródó ember

Azt reméli, majd a tenger

Gyengéden gondjába veszi,

S álomföldön partra teszi.

Jövőt a Múlt fel ne keltse...

Álmodozó vak szerencse...

Mindenki a saját életének a királya

Mindenki a saját életének a királya...

Palotáját,

Birodalmát

Naponta bejárja.

A birodalom központja

Kedves, puha fészek;

Ágálhatnak távolról

A mindennapi vészek.

Védelméhez nincs szükség

Seregre,

Szavazatra - 

Csupán szilárd Lélekre,

Meg Szabad Akaratra.

Felnőtt ember életében

Nincs helye panasznak,

Aki nem király,

Örökre

Megmarad - kamasznak.

A megalkuvó 

A végzet

Tévútjait járja...

Mindenki a saját életének

A királya...

Boldog őszi pillanatok

Boldog őszi pillanatok,

Érik a körte, szél csacsog.

Őszben még verőfény lakik;

Ülök a munkában - nyakig.

Múlt üzen,

A Jövő éled...

Új titkokat ad az Élet...

Béke,

Szerelemfalatok;

Boldog őszi pillanatok...

Turulmadár Evilathban

Turulmadár Evilathban;

Titkok rozsdás zárja kattan...

Még minden Ős-Ok reszketett;

Ott születtek a Kezdetek.

Racionális történet

Ilyen helyekre nem téved...

Bámult a végzet riadtan;

Turulmadár Evilathban.

Házassági évfordulónk - 2020.

Újabb évünk

Kéz a kézben,

Szép, szerelmes

Közös Létben.

Múlt-napok emléket hoznak,

Jövő-napok várakoznak.

Együtt töltöttük életünk felét,

Szebbik felét,

Jobbik felét...

Az őszi alkony most is ragyogó,

Nagyon jó Veled élni,

Anikó!

Lézertükrök fenn a Holdon

 Lézertükrök fenn a Holdon;

Világító égi kordon...

Tanúk egy ostoba perben;

Sose hagynak minket cserben...

Hogy jártunk-e ott valaha,

Vagy az egész csak média...

Lézertükrök fenn a Holdon;

Régóta mellékporondon.

Űrkutatás?

Már nem csoda...

Szüzessége régen oda.

Valaha a Föld Reménye,

Ma már csak pénzesek kénye.

Lézertükrök fenn a Holdon;

Múlt-könnyek egy égi ponton.

Régészeti kövületek,

Pedig nem a Hold a beteg...

Pluto-formálódó ember

Saját volt Énjével szemben...

Túl minden rózsaszín gondon;

Lézertükrök fenn a Holdon...

Kora Ősz Nyár-köpönyegben

Kora Ősz Nyár-köpönyegben;

Kései fecskeszárny rebben.

A Napnak nincs Őszre gondja,

Fűt, amíg van energia.

Mint fiatalos ötvenes,

Az Ősz ifjú asszonyt keres.

Örök Remény Idő-mezben;

Kora Ősz Nyár-köpönyegben...

Csendes házi Boldogságban

Csendes házi Boldogságot

Hozott Őszelő,

Szép napokon a friss Remény

Mindig újra nő.

Cirógatja arcunkat az 

Áldó Napsugár,

A lelkünkben tán sohasem

Múlik el a Nyár.

A néhai Huszár Péter

 A néhai Huszár Péter

Lovagol az égi réten.

Nagy a tekintélye Neki,

Ellenség is süvegeli.

Túlerő-héroszok nézik,

Még halálában is félik.

A néhai Huszár Péter

Nem alkudott szépszerével.

A huszárság mintaképe,

Csupa virtus az emléke.

A Magyarok Istenének

Egyik legjobb katonája...

A néhai Huszár Péter

Valamikor nagyon régen...

A lesvetések királya,

A török gyakran megbánta...

Mindig fortély-fegyverzetben,

Mindig túlerővel szemben...

A néhai Huszár Péter

Sok rohamban állt az élen.

Az ellenség respektálta.

Fizetetlen lovassága

Allah legszörnyűbb csapása

Volt a törökök számára...

A néhai Huszár Péter

Együtt élt a jó hírével.

Kopjatörés, kardforgatás...

Nyomába se ért senki más...

Akkor a bajvívás járta,

Ott neki nem akadt párja.

A néhai Huszár Péter

Sok párbajban maradt épen.

Bécsből keményen tiltották,

Megesett, hogy bezáratták.

A vádakra jól megfelelt,

Latrokból katonát nevelt.

A néhai Huszár Péter

Fénylő csillag volt az égen.

Volt előbb Veszprém vajdája,

Később Pápa kapitánya.

Koppány várát elfoglalta,

Endrédet elpusztította.

A néhai Huszár Péter

Halált osztott jobb kezével.

Kétezer törököt megvert

Százötven fős kis "sereggel".

A hadat megszalasztotta,

A basát élve elfogta...

A néhai Huszár Péter

Erdélybe ment egyszer régen.

Báthory Zsigmond kérette,

Magas rangú tisztté tette.

Mostantól itt vitézkedett,

Török hadakat kergetett.

Basák és bégek rettegték,

Ha tehették, elkerülték.

A néhai Huszár Péter

Aztán csalódott Erdélyben...

Lemondott a fejedelem,

S máris jött a veszedelem

Az oláh vajda képében...

Mit tegyen most Huszár Péter?

A néhai Huszár Péter

Sellenberknek mezejében

Ütötte a vajda hadát,

Remekül viselte magát,

Arról meg nem ő tehetett,

Hogy az ütközet elveszett...

Később meggondolta magát,

Győztes szolgálatába állt,

S gonoszságát kiismerve

Elsőnek fordult ellene.

Patakokban ömlött a vér,

Puszta lett a kincses Erdély,

S a néhai Huszár Péter

Most is dacolt, ahogy régen.

Vénült már a híres vitéz,

De karja és szíve merész.

A véleményét megmondta,

Tömlöcbe zárták miatta...

Déva rideg tömlöcében

Raboskodott Huszár Péter.

Basta kiszabadította,

S - mert jól tudta, kicsoda -

A hadába is bevette,

És lugosi bánná tette.

A néhai Huszár Péter

Immár őszülő fejével

Lóra pattant, szablyát kötött,

Újra verte a törököt.

Az ellenség nem bírt vele,

Csak magyarok győzhették le.

Székely Mózes hadserege

Lugost ostrom alá vette.

Még velük is elbírt volna,

Ha nem akad árulója...

Sebesülten, de még élve

Esett székelyek kezébe...

Ők pedig kiszolgáltatták,

Tatárok kezébe adták...

A néhai Huszár Péter

Bilincsbe vert két kezével,

A leghíresebbik vitéz

Kivégzése elébe néz...

"Áldozatul megy az égbe!

Győzelmet szerez a vére!"

Rossz, babonás rituálé

Közepette lett halálé

A néhai Huszár Péter,

Lugos gyászos mezejében...

Vérét itták, fejét vették,

Erejét elcsenni vélték...

A néhai Huszár Péter

Meghalt, immár nagyon régen...

Amíg élt, a Hazát védte,

Ma harang se kondul érte...

Hogyha nem magyar lett volna,

Róla ma ezer film szólna...

A néhai Huszár Péter

Nyargal az Ég mezejében

Gyönyörű szép pej paripán,

Talán Szent László oldalán.

Néha szeptember idején,

Titokzatos Ősz rejtekén

Megjelenik a halk szélben

A néhai Huszár Péter.

Napsugaras kora őszi napokon

Napsugaras kora őszi

Napokon,

Pihen az Ég még a nyári

Álmokon.

Nyugalomba kell a Nyárnak

Mennie,

Indulhat a hétköznapok

Verklije.

Lassan-lassan a szeptember 

Felpörög,

De a háttérben még vírus

Sündörög.

Állandóan csodát Isten

Sem tehet;

Szeretjük a hétköznapi

Életet.

Hattyú a Múlt, a Jövő meg

Masztodon;

Napsugaras kora őszi

Napokon.

Propaganda varjúsereg

Propaganda varjúsereg

Károg a valóság felett.

Hataloméhes kibicek

Erkölcsi verslába biceg.

Az ország java dolgozik,

Az alja meg vádaskodik.

Megint mindent jobban tudnak,

Akik szakmányban tagadnak...

Handabanda-kürt nyekereg;

Propaganda varjúsereg.

Könnyű lelkek őszi tánca

Könnyű lelkek őszi tánca;

Ködbe foszlik minden álca...

Földszagú Jelen ölében

Utópia lesz az Éden...

Hogy Múlt Jövőnek mit felel,

Őszi alkony takarja el.

Szétfoszlik a profán sánca;

Könnyű lelkek őszi tánca.

Atlantisz az őszi ködben

 Atlantisz az őszi ködben,

Fáradtan,

Idő-törötten...

Hivatalból feledtetve,

Soha el nem feledhetve,

Évszázadok lába nyomát

Viszi idő-sírján tovább.

Atlantisz az őszi ködben;

Sohasem fejlődés-szögben,

Egyenesvonalúságok

Vén varja dühödten károg...

Profán tákolmány nyöszörög...

Vén sejtelmes őszi ködök...

Atlantisz az őszi ködben,

Sokatmondó őszi csöndben...

A létével sárba rángat

Megveszekedett dogmákat.

Minden kurzus elátkozza,

De minden Ősz visszahozza.

Terek sírnak,

Idő zökken;

Atlantisz az őszi ködben.

Lopakodva jön a hatvan...

Lopakodva jön a hatvan;

Közeledik szakadatlan.

Ötven szinte tegnap voltam,

De már azt is sokallottam,

Mint egykoron a negyvenet...

A vén Idő meg kinevet.

Lopakodva jön a hatvan;

Másfél év múlva már itt van...

A múlandóság így üzen,

Akkor is, ha el sem hiszem.

Idősebb vagyok, mint akkor

Lehetett Apám, amikor...

Lopakodva jön a hatvan,

Idő rohan,

Óra kattan...

Nem ismerek se vén-kódot,

Se hatvanas üzemmódot...

Hatvan felett,

Hatvan alatt...

Éppen úgy ragyoghat a Nap.

Az maradok, aki voltam;

Lopakodva jön a hatvan.

A néhai Angyal Márton, sarkadi parancsnok

 A néhai Angyal Márton,

Sarkadi parancsnok,

Akkor élt, amikor égre

Tolultak a gondok.

Erdélyhez tartozott akkor

Sarkad kicsi vára,

Gyula török kézen lévő

Erődjét vigyázta.

Tizenöt éves háború

Zajlott akkor éppen,

Szembeszállt Erdély akkor a

Törökkel merészen.

A néhai Angyal Márton,

Sarkad katonája;

Hosszú béke után ő is

A háborút várta.

Nagy Lukácsnak hívták akkor 

Sarkad kapitányát,

Portyáktól védelmezték a 

Környék lakosságát.

Angyal Márton volt a vár fő

Gyalogsági tisztje,

Hírnevét, vitézségét a

Török is tisztelte.

A néhai Angyal Márton

A tiszti zsoldlistán,

Nagy erejűnek mondta őt

Szamosközy István.

Szaturdzsi Mehmed nagyvezír

Hatalmas sereggel

Bosszúhadjáratra indult

Erdélyország ellen.

Hemzsegett a török-tatár,

Az Alföld sírt tőle,

Országrészek lakossága

Menekült előle.

Angyal Márton s bajtársai

Nem maradtak veszteg,

Odahagyták Sarkadot, és

Nagyváradra mentek.

Hömpölyög a török sereg,

Hanem útját állja

Nagyvárad, mint Erdélyország

Legfontosabb vára.

Király György várkapitány és

Ezerötszáz ember

Dacolni merészeltek a

Hatalmas sereggel.

A néhai Angyal Márton

A helyét megállta,

Ő lett a várvédők egyik

Legjobb katonája.

Váradot a török sereg

Hamar körülvette,

Aztán egyik vad roham a

Másikat követte.

Harmincöt véres nap múlva

Ért az ostrom véget,

Sok ezer főre rúgtak a 

Török veszteségek.

A néhai Angyal Márton 

Szablyáját forgatta,

Jó néhány oszmán katona

Esett el miatta.

Amije csak volt, a török

Mindet bevetette,

A rohamokat éjszaka

Aknaharc követte

Elesett már Király György is,

A vár kapitánya,

De Nagyvárad így sem lett a

Törökök zsákmánya.

A néhai Angyal Márton

Magát meg nem adta,

A föld alól támadókat

Maga verte vissza.

Havazással köszöntött a

Jéghideg november,

A nagyvezír elkotródott

A török sereggel.

Erdély megmaradt. Kitartott

A váradi várta,

Szaturdzsi Mehmed pasát meg

Selymezsinór várta.

A néhai angyal Márton

A Hazáját óvta,

Kár, hogy még egy utca sincsen

Elnevezve róla...

Nagy mohácsi hekatomba

 (Az oszmán uralom emlékezete)

Nagy mohácsi hekatomba...

Oda hurcolták halomba

Az elesett magyarokat..

Élőnek feje vétetett,

A halott eltemettetett...

Százötven éves éjszaka

Jött akkor a magyarokra.

Három részre szétszakadva,

Állandóan fogyatkozva...

Nagy mohácsi hekatomba...

Hatalomból - 

Siralomba...

Középkori Magyarország

Auráját széjjelszórták

Szentségeit eltiporták,

Múltját is elbitorolták...

Nagy mohácsi hekatomba...

Magyar világ dőlt ott romba...

Ami ott szóródott szerte,

Azt máig se raktuk össze.

Az lesz az igazi csoda,

Ha kiheverjük valaha...

Nagy mohácsi hekatomba...

Szent Létből - profán malomba...

Profanizált Magyarország

Azóta szenvedi sorsát.

Léten-Hiten osztozkodva,

Állandóan aprózódva...

Nagy mohácsi hekatomba...

Beálltunk a halál-sorba...

A magyar azóta évül,

Hit nélkül, bizalom nélkül...

Meghasonlás közepette...

Mindig hódítót keresve...

Saját Múltat, Jelent ölve,

Idegentől elbűvölve...

Nagy mohácsi hekatomba...

Sosem Isten a goromba...

Őszbe foglalt Emlékezet

Őszbe foglalt Emlékezet 

Keres a Régmúltnak helyet.

Kora Ősz mostohafia

Mindenféle nosztalgia.

Amnéziás emberiség;

Isten mond érette misét.

Őszbe foglalt Emlékezet

Néha mindent jóvá tehet.

Régi elrozsdált emlékek

A valóságból kilépnek,

Mitológia-szállodák

Adnak nekik néha szobát.

Őszbe foglalt Emlékezet

Doktrínákat lóvá tehet.

Szőrös ülepét riszálja 

A "fejlődés" rongybabája.

Összefüggés-bürokraták

Vakargatják az oldalát...

Őszbe foglalt Emlékezet

Nézi a bús fellegeket.

Szomorkás őszi nap éled,

Tudjuk, hogy múlik az Élet.

Isten csöndes szava vezet;

Őszbe foglalt Emlékezet.

Újabb vírus-aggodalmak

Újabb vírus-aggodalmak

Áhítoznak teljhatalmat.

Szkeptikus sirámok szerint

Körbeér a Földön megint,

Pedig néhány hebehurgya

Még a létét is tagadja.

Újabb vírus-aggodalmak

Konyuló fület vakarnak.

Az öngyilkos kárörvendés

És a buta kételkedés

Lapos sirámzuhataga

Idézné fejünkre vissza.

Újabb vírus-aggodalmak

Idegsejt-hegyeket falnak.

A nagy meleg eltűntével

Vírustól hangos az éter.

Aki pletykálkodni szeret,

Ingyen vehet rémhíreket.

Újabb vírus-aggodalmak;

Nem tudják, hogy mit akarnak...

Őszi tanévkezdő ének

Zsong az őszi etűd húrja,
Kezdődnek az órák újra.

Napsugaras őszi napon
Magam tanításra adom.

Őszelő morcos nyergében
Régi életemet élem.

Szép és nehéz hétköznapok
Zuhataga újra csorog.

Őszi Nap Nyár módra éget;
Isten áldása az Élet.

Vírusmentes őszt szeretnénk

Vírusmentes őszt szeretnénk
Jóslatok dacára,
Nyugodtan visszarázódni
A régi munkába.

Oda a nyár, de a jókedv
Attól szét nem széled,
Folytatódjon járvány nélkül
A normális Élet.

Zúg a pletyka, a félelem
Szennyes, habos árja,
Kárörvendő vigyorsátán
Most is a bajt várja.

Minden igazi Jövőnek
Szent Remény az ára,
Járványmentes őszt szeretnénk
Mindenek dacára.

Szamosközyt olvasgatva

Szamosközyt olvasgatva
Minden Jelen - Múlttal rakva....

Régi baljós folyamatok
Foszló emléke gomolyog.

Erdély történetírója
A sorait ma is rója

Talán egy más téridőben...
Megírni akad mit bőven.

Fejedelem városában,
Szent Mihály-templom tornyában

Fizetetlen levéltáros...
A krónikája hiányos,

De semmiképpen sem csonka.
Átjön az élő Múlt gondja,

És démonokat szorítva
A Jelent is alakítja.

A személyes Történelem
Nem marad antik hegyeken,

Hanem párat fordul, térül,
S végül a lelkünkbe épül.

Változnak nevek, kellékek,
S ugyanaz marad a lényeg...

Nagyhatalmi háttér morog,
S élni akaró magyarok

A szegényes előtérben...
Ma is ugyanaz, mint régen...

Vigyorog a múltak titka
Szamosközyt olvasgatva...

Atlantisz végrendelete

Atlantisz végrendelete
Az Idő medrébe vetve.

A testamentum iktatva;
A közjegyző Isten maga.

Nincs időburokba rejtve,
Hogy a Figyelmes meglelje.

Atlantisz végrendelete
Az örök Jelenbe rejtve.

Rendkívül értékes lehet,
Hogyha még van rá kereslet.

A végrendelet nagyon kell,
Ha élni akar az Ember...

Atlantisz végrendelete
Kisközösségekbe rejtve...

Nem az önfelszámolásra,
Hanem a megmaradásra

Teremtett Isten bennünket;
Létet soha meg nem szüntet.

Atlantisz végrendelete
Felnőttkor öblébe rejtve.

Holtra degenerálódik,
Vagy él, és - felnőtté válik

Ezután az emberiség;
Megszűnnek a profán misék.

Lelkeinkbe van elrejtve
Atlantisz végrendelete...