2018. március 20., kedd

Szent játék vagy profán játszadozás - 14. rész

"A civilizáció alkonya, - e kijelentés pesszimizmusa csak viszonylagos pesszimizmus. Az alkony az éjszaka hírnöke ugyan, de maga az éjszaka a nap közeli eljöttét jelenti. Így van ez az emberi történelemben is: gyakran előfordul, hogy az estébe hajló alkonyt már a reggeli szürkület első fényei színezik. Úgy gondolom, hogy azok a megpróbáltatások, melyek ma a civilizációra zúdulnak, egy új humanizmustól, mely ma már elkezdődött és egyúttal kezdetét jelenti a civilizáció megújhodásának is."[1]

Nem hihetünk sem Spengler, sem mások pesszimista jövendöléseiben. Gyermekeinkre és tanítványainkra olyan világot kell hagynunk, amelyben állandó útjelzőket találhatnak, amelyek mentén eligazodhatnak. Ilyen útjelzők az örök igazságok.
           
Az "anyagi világ" szférájában semmiféle "örök igazságokat" nem találhatunk. Örök igazságokat az erkölcsi szférában kell tételeznünk, de ott ez kötelező. Szókratész nyomán ki kell mondanunk, hogy léteznek örök és egyetemes igazságok, és ezek erkölcsi természetűek.

"Nem véletlen, hogy Kant lelkiismeret-interpretációja a "törvényszék képzetén" alapul mint vezéreszmén - kézenfekvővé teszi ezt az erkölcsi törvény eszméje, jóllehet moralitásfogalma ugyancsak távol áll a hasznosság-erkölcstől és az eudaimenizmustól. Az értékelméletnek is, legyen az formális vagy materiális indíttatású, az "erkölcsök metafizikája", vagyis a jelenvalólét és az egzisztencia ontológiája a kimondatlan ontológiai előfeltevése. A jelenvalólét olyan létezőnek számít, amelyről gondoskodni kell, s ennek a gondoskodásnak az "értékmegvalósítás", illetve a normateljesítés az értelme."[2]

Az értékek tételezése nem más, mint "az emberi jelenvalólétről való gondoskodás".

"Feltételezem, hogy valóban léteznek tiszta erkölcsi törvények, melyek teljességgel a priori módon (figyelmen kívül hagyva az empirikus indítékokat, tehát a boldogságot) határozzák meg, hogy mit tesz és mit nem tesz - azaz miképpen használja szabadságát - az eszes lény egyáltalán mint eszes lény; és feltételezem, hogy az ilyen törvények feltétlen módon (nem csupán hipotetikusan, más empirikus célokat feltételezve) parancsolnak, s ennélfogva minden tekintetben szükségszerűek."[3]

A világban egyetlen létező szükségszerűséget fogadhatunk el: ez pedig az egyetemes erkölcsi értékek létezésének szükségszerűsége. Nem lehet a vezérelvünk annak vizsgálgatása, hogy az általunk tételezett értékek a világban jelenleg "léteznek vagy nem léteznek", és az sem, hogy vannak-e, és hányan vannak olyan emberek, akik az általunk tételezett erkölcsi értékekkel ellentétesen viselkednek. Ha csak egyetlen ember is van a világban, aki az örök és egyetemes erkölcsi értékek szellemében él és cselekszik, akkor az örök és egyetemes erkölcsi értékek a világban effektíve léteznek.

Az ember nem anyagiságában, hanem szellemi mivoltában fogalmazható meg: az ember elsődlegesen lélek, és csak másodlagosan test.

"A lélek halhatatlansága szellemi és társadalmi természetű. Aki lelket teremt magának, aki művet hagy maga után, az benne él, s rajta keresztül a többi emberben, az emberiségben is mindaddig él, míg az él. Így lehet élni a történelemben."[4]

Az ember tehát alapvetően lelki-szellemi lény, felelősséggel bíró és történetiséggel rendelkező lény. Ilyen minőségben evilágiságában is halhatatlan.

"Kierkegaard él a halálban, mivel igazolja minden ember redukálhatatlan egyediségét a történelemhez képest..."[5]

Nemcsak Sören Kierkegaard, minden ember tovább él az őt szeretők szeretetében és a világ emlékezetében; és minél több szeretetet osztott szét másoknak, annál tovább. Egyedül születünk és halunk meg, de életünket az emberiség közösségében éljük le. Ember és ember közötti kapcsolatnak egyetlen emberhez méltó formája van: a szeretet.

Minden egyetemes erkölcsi érték alapvető elve a minden emberi lényre kiterjedő szeretet. Ez minden emberi erkölcs alapvető mércéje. Minden emberi tevékenységnek ezen kell alapulnia. Legfőképpen a nevelésnek.

"Mindig a szeretet és a megértés maradjon a nevelés középpontjában, mintsem az akármilyen technikák, eljárások és elméletek. De a szeretetet ki kell mutatni és a megértést érthetően ki kell fejezni."[6]

A szeretet hiteles kommunikáció nélkül nem is igazi szeretet.


"Akik nem mutatják ki a szeretetet, nem szeretnek"

("They do not love that do not show their love."

SHAKESPEARE).

Szeretet és szabadság összetartozó dolgok, egyik a másik nélkül nem létezhet.

"A szabadságszeretet egyben embertársaink, az egész világ szabadságának tiszteletben tartásával lehet csak valódi szeretete a szabadságnak. A szabadság szeretete megköveteli, hogy tiszteletben tartsuk embertársaink, az egész világ szabadságát. Csak így lehet a mi szabadságunk igazi szabadság."[7]

Szabadság és szeretet szorosan összetartoznak; a szeretet egyben az ember szabad akaratának egyetlen mértéke.

"Az emberi akarat arbitrium sensitivum ugyan, de nem brutum, hanem liberum, mert az érzékek nem kényszerítik ki szükségszerűen a működését: az emberben benne lakozik a képesség, hogy az érzéki hajlandóságok ösztökélésétől függetlenül határozza meg önmagát."[8]

Az ember szabad akarattal rendelkező lény, képes a szabad elhatározásra és a szabad cselekvésre.

"Az akarat merőben állati (arbitrium brutum), ha kizárólag érzéki ösztönzések határozzák meg, azaz patologikus. Ellenben szabad az akarat, (arbitrium liberum), ha független az érzéki ösztökéléstől, tehát olyan mozgatóokok határozzák meg, melyekről kizárólag az ész alkothat képzetet, és gyakorlatinak nevezünk mindent, ami a szabad akarattal - akár mint alap, akár mint következmény - összefügg. A gyakorlati szabadság tapasztalati úton bizonyítható."[9]

A szabad akarattal rendelkező ember célja a boldogság. A boldogság azonban csak akkor lehetséges, ha az önmagával azonos ember a világgal és önmagával harmóniában tud cselekedni; más szóval: ha szabad akarata van.

"A boldogság indítékán nyugvó gyakorlati törvényt pragmatikus törvénynek (az okosság szabályának) nevezem, ellenben morális törvénynek (az erkölcs törvényének) nevezem azt a törvényt - ha létezik ilyen -, mely nem alapul más indítékon, mint azon, hogy méltók legyünk a boldogságra."[10]

Az erkölcs törvényének alapja a szeretet. Csak akkor vagyok méltó a boldogságra, ha szeretet vezérel. Feltételeznünk kell, hogy az ember nem egy vak, anyagi, az erkölcs iránt tökéletesen közömbös univerzumban, hanem egy morális világban él.

"Morális világnak nevezem a világot, amennyiben minden erkölcsi törvénnyel összhangban van (egy ilyen világ az eszes lények szabadsága alapján létezhet, az erkölcsösség szükségszerű törvényei alapján pedig léteznie kell). A morális világot pusztán intelligibilis világként gondoljuk el, mert elvonatkoztatunk benne az erkölcsösség minden feltételétől (céljától), mi több, valamennyi akadályától is (az emberi természet gyarló avagy hamis voltától). Ennyiben tehát a morális világ puszta idea, de gyakorlati idea, mely valóban hatással lehet - és hatással is kell lennie - az érzéki világra, hogy azt a lehetőségekhez mérten összhangba hozza ezen ideával."[11]

A morális világ elve tehát nem más, mint önmagunk erkölcsiségének a világra való kiterjesztése, mert az ember csakis egy morális világban tud ember módjára élni. Az erkölcsiségnek a világra való kiterjesztése magában foglalja az erkölcsiségnek önmagamból minden más emberre való kiterjesztését is. A morális világ alapja az emberiség morális egysége. Ezen erkölcsi egység cselekvő egység. A szabad akarat és a szabad cselekvés ezen keretek közt létezhet.

Szabad akaratból erőszak nem fakadhat. A háború, amely a történelem régebbi korszakaiban az élet egyik lehetséges kerete volt, mára alapvetően erkölcstelen fogalommá vált.

"A háború lehetetlenségének hirdetése értelmiségi kötelesség."[12]

Szintén nem fakadhat szabad akaratból semmiféle bosszúállás. A háború és a bosszú elvének elvetése a két legfontosabb elv, amelyekkel az elmúlt XX. század az emberiség fejlődéséhez hozzájárult. Igaza csak annak van - és szabad akarattal is az rendelkezik - aki képes a megbocsátásra. A megbocsátás elve önmagunkra is vonatkozik; meg kell tudnunk önmagunknak bocsátani azokat a dolgokat, amelyek önvádként nyomasztják a lelkiismeretünket. Nekünk és a többi embernek ez is közös érdekünk. Ahogy a végzet semmiféle formája nem létezik, ugyanúgy nem létezik "örök életre" tönkretett lelkiismeret, és nem létezik "végképp elrontott" élet; az ember lehetőségei határtalanok.

Szabad akaratból fakadó szabad cselekvés minden olyan emberi megnyilvánulás, amely összhangban van az emberiség morális egységének és a szeretetnek az elvével. Ezen kereteken belül az ember egyetemes mozgástérrel rendelkezik; megvalósíthatja és kiteljesítheti önmagát, részesülhet a kommunikáció és a közösségi élet által létrehozott dologi és nem dologi természetű javakból, alkothat és boldog lehet.

Mindannyian magunkban hordozzuk a szabad akaratot és az ahhoz szükséges erkölcsi megfontolás képességét.

"...cselekedd azt, ami méltóvá tesz rá, hogy boldog légy."[13]

A boldogság, illetve az arra való törekvés az emberi lét egyetlen értelme.

Folytatása következik.



[1] MARITAIN, J. é.n.: 7.
[2] HEIDEGGER, M. 1989: 490-491.

[3] KANT, I. 1995: 606.

[4] UNAMUNO, Miguel de - A kereszténység agóniája. Fordította Scholz László. Budapest: Kossuth Könyvkiadó 1997: 25.

[5] SARTRE, Jean-Paul: Módszer, történelem, egyén. Válogatás Jean-Paul Sartre filozófiai írásaiból. Szerk. TORDAI, Zádor, (Ford. NAGY) Géza; Budapest, Gondolat Kiadó, 1976: 323.

[6] KLINE, Peter: Zseninek születtünk. Ford. DOMJÁN, Jenő, Budapest, Agykontroll, 1997: 18.

[7] LENGYEL, J. 1989: 263.

[8] KANT, I. 1995: 428
[9] KANT, I. 1995: 603.

[10] KANT, I. 1995: 605-606.

[11] KANT, I. 1995: 607.

[12] ECO, U. 1998: 22.

[13] KANT, I. 1995: 607.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése