2018. március 8., csütörtök

A vadkanra fogott gyilkosság - 15. rész

Elérkeztünk a kriminológia klasszikus kérdéséhez. A közvetlen okot már ismerjük: a gyilkos nem akarta hagyni, hogy a magyar rendek Zrínyi irányításával hatályon kívül helyezzék a vasvári békét.

Mi lehetett a gyilkosok távolabbi motivációja? Mit akarhattak elérni? Mit remélnek a vasvári békétől? Az alábbiak jöhetnek számításba (vagy ezek kombinációi):

v       Puszta kivárás, Magyarország ütközőállam-jellegének fenntartása.
v       Az egykori katolikus császári hegemónia helyreállítása Németországban.
v       Közönséges személyes üzleti szempontok, puszta nyereségvágy.

Nézzük egyenként:

v       Puszta kivárás, Magyarország ütközőállam-jellegének fenntartása.

Várni? Meddig? A végtelenségig? Esetleg évszázadokig tűrni a török közelségét? Ez a puszta gyávaság koncepciótlansága. A kezdeményezés a török kezében van, ő dönti el, mikor és mennyit óhajt rabolni, vagy mikor robbant ki háborút. Magyarország számára ez tűrhetetlen, lassú és végérvényes pusztulást jelentene.

Az elképzelés önveszélyes (is). A koncepció hibájára Kara Musztafa nagyvezír mutatott rá nem egészen húsz esztendővel később. A török főerőkkel ostrom alá fogta Bécset, ami azonban részéről súlyos hiba volt. Ha beéri egy, a vasvárinál is kedvezőbb békével, akkor talán még Lotharingiai Károly herceg sem kap lehetőséget a török hódoltság felszámolására.

Az ütközőállami lét fenntartása hazánk számára katasztrofális volt eddig is, ezután még inkább azzá vált. Becslések szerint a török uralom idején évente tízezer embert veszítettünk el; ennyi magyart gyilkolt le, vagy hurcolt rabszolgaságba a török „béke idején” is. Sohasem hevertük ki ezt a veszteséget.

Az idő nem Magyarországnak dolgozott. Minél hosszabb ütközőállami lét, annál kevesebb esély a jövőre. A magyar rendek legjobbjai – Zrínyivel az élükön – tisztában voltak ezzel. Zrínyi halála miatt arra kényszerültünk, hogy – elvetélt függetlenedési kísérletek sorozatán keresztül – arra várjunk, mikor rúgja fel a török olyan mértékben a megszokott helyzetet, hogy a Habsburgok állama komoly harcra kényszerüljön ellene. Mert különben sohasem szabadulunk az oszmántól.

Ez Kara Musztafa mérhetetlen becsvágyának és meggondolatlanságának következtében 1683-ban bekövetkezett. Ezzel kezdetét vette az a háború, amelynek során a magyarság számára a lehető leghátrányosabban vetettek véget a török uralomnak. Mérhetetlenül több embert és anyagi értéket veszítettünk így el, mintha a törököt húsz évvel korábban, Zrínyi elgondolásai alapján zavarjuk el Magyarországról.

Perspektíva nélküli kivárásra taktikázni egy alapvetően rablógazdálkodást folytató, élősdi, de rendkívül agresszív ellenféllel szemben hallatlanul ostoba politika. Az anyagi források hiányára való örökös alibi hivatkozás nevetséges; a török elleni állandó készenlét ugyanis szintén „sokba kerül”, mérhetetlenül többe, mint egyszeri komoly erőfeszítéssel jó messzire pofozni az országtól az oszmánt.

Mi már régen tudjuk, hogy a „nincs pénz” a gyakorlatban mindig azt jelenti, hogy a felelős személyek nem tudnak, vagy nem akarnak anyagi eszközöket biztosítani valamihez, ami a közösség elemi érdeke. Magyarán: nem teljesítik a kötelességüket. 1664-ben meg különösen hiteltelen a „nincs pénz” jelige, hiszen egész sor külföldi állam ajánlott csapatokat és anyagiakat az oszmán elleni következetes harcra. Amennyire verejtékesen nehezen teremtik majd elő bő húsz év múlva az osztrák udvarban a török kiűzésével záruló nagy háború költségeit (jelentős részben a nyomorult magyar nép kifosztásából), annyira könnyen hullana az ölükbe most.

Az ütközőállam-politika azért is kilátástalan, mert ebben a korban már minden gondolkodó ember számára nyilvánvaló, hogy a török uralom hamarosan összeomlik. A hanyatlás ezer jelét Zrínyi látja, meg is írja. A rablógazdálkodó török állam hódításra van utalva, ha erre képtelen, hanyatlani kezd. Ez nem jelenti azt, hogy képtelen már nagy erőkifejtésre. Most is komoly erőt kell felvonultatni ellene, de legyőzhető. Erről szól Zrínyi irodalmi munkássága.       

v       Az egykori katolikus császári hegemónia helyreállítása Németországban.

A német birodalom feletti katolikus császári hegemónia ebben a korban már rég halott eszme. Ábrándnak is nevetséges. A harmincéves háborúban végképp csődöt mondott, azóta sem merült fel soha. A kortársak is tisztában voltak vele, hogy ez halva született elgondolás, és csak arra való, hogy hullabűze megfertőzze az európai politikai kapcsolatokat. A német-római birodalom feltámasztása a katolikus császár fősége alatt nem volt politikai realitás, soha többé nem is lett az.

v       Közönséges személyes üzleti szempontok, puszta nyereségvágy.

Ez meg semmiképpen sem állhat arányban mindazzal, ami kockán forog; a török kiűzése, Magyarország jövője, Zrínyi élete. Ez tipikusan bűnöző motiváció, a gyilkosság megszervezése és végrehajtása meg éppenséggel tapasztalt politikai bűnözőkre vall.

Mindhárom feltételezhető motiváció ugyanahhoz a körhöz vezet. Reniger követ és néhány bécsi cimborája. Már a gátlástalanság, ahogy létrehozták a vasvári békét, és ahogy a társadalomra erőltették, sokat mond róluk.

Bármelyik motiváció is vezette a gyilkosokat; Zrínyi Miklóst aljas és kicsinyes okból gyilkolták meg alávaló gazemberek.

Mennyi része van benne a császárnak? Közvetlenül talán semmi. Közvetve talán annál több. Bizonyos uralkodók idején a legmagasabb körökben harapódzik el a politikai maffia. Amit az udvari emberek művelnek, az uralkodó felelőssége. Akár tud róla, akár nem. A vasvári békét akkor is Lipót nevében kötötték, ha nem is tudott róla, és jól számítottak, mert a nevét adta hozzá. Ha Lipót bármelyik motiváció értelmében tudott a Zrínyi ellen készülő merényletről, erkölcstelen volt. Ha nem tudott róla, alkalmatlan.



A gyilkosság megszervezése

A vasvári békéből hasznot húzók csoportja számára Zrínyi személye megkerülhetetlen akadálynak látszott. A horvát bán eltökéltsége, tehetsége, intelligenciája, következetessége útjában állt a gyalázatos békének.

Nem hinném, hogy Zrínyinél vesztegetéssel próbálkoztak volna, ennyire nem lehettek rossz emberismerők. Úgy gondolom, tüstént a gyilkosságra gondoltak, már akkor, a vasvári béke napjaiban. A bűntény merészsége, átgondoltsága mindenképpen erre vall.

Megvesztegetés azonban mindenképpen történhetett, ha nem is Zrínyi esetében. Erre vall a vasvári béke megkötése és nyilvánosságra hozatala közt eltelt idő. Ki tudja, hogy ezen idő alatt hány főméltóság, tiszt, hivatalnok jóindulatát vagy semlegességét kellett megnyerniük a vasvári béke elfogadásának érdekében.

Mindenképpen szervezkedtek a magyarok között is. Aligha a főurak, sokkal inkább ezek háza népe, familiárisok, titkárok, tisztek, sáfárok között. Valószínűleg olyan fickókat környékeztek meg, mint a Wesselényi-féle mozgalmat később eláruló Bory Mihály.                            

Hogy még ekkor aligha beszélhetünk összeesküvésről? Erre ne adjunk sokat. A gyilkosok teljesen jogosan tételezték fel, - mivel a vasvári béke a magyar törvényekkel, illetve minden magyarországi lakos elemi érdekeivel is merőben ellentétes – hogy a magyarok ezt se elfogadni, se annyiban hagyni nem akarják majd.                                                                      

Augusztustól november közepéig tartott a merénylet megtervezése és szervezése. A gyilkosoknak több nehézséggel is szembe kellett nézniük. Zrínyi egyáltalán nem volt idős vagy beteges, mint például Porcia herceg. Vagy akár Wesselényi nádor. Utóbbi halálát soha senki sem tartotta gyanúsnak. Wesselényi Ferenc idős (hatvankét éves) és beteges ember volt. Ő „örökölte” Zrínyi vezető szerepét. Két és fél esztendő múlva hunyt el. Még azelőtt, hogy az összeesküvés kipattant volna.

Porcia herceggel és Wesselényi nádorral ellentétben Zrínyi életerős férfi volt. Hirtelen betegségről nemigen lehetett szó vele kapcsolatban.                                               

Azt gondolom, a merénylet megrendelői már az első pillanatban leszögezhették, hogy Zrínyi halálának balesetnek kell tűnnie, amelyért a hatalom, illetve a hozzá közel álló körök egyike sem felelős. Semmiképpen sem derülhet ki, hogy gyilkosság, abból nemzetközi botrány támadna.

Az sem mindegy, hol történik a baleset.                                                                  

Semmiképpen sem Bécsben. Akkor az Isten se mosná le, hogy merénylet.

Hanem hol?

Itt juthattak el oda, hogy Zrínyi meggyilkolására voltaképpen nincs megfelelő helyszín. Akkor sem, ha balesetnek tűnik. Valahol azonban mégiscsak végre kellett hajtaniuk a merényletet, olyan helyen, ahol balesetnek lehet feltüntetni, és ahol semmiféle komoly vizsgálódásra számítani nem kell.

Hol akad ilyen helyszín?

Azt gondolom, a merénylet tervezői nagyon hamar beláthatták, hogy ezeknek a feltételeknek egyedül Zrínyi otthona felel meg.

Hogyan lehet meggyilkolni egy magyar főurat az otthonában? Ennek a nehézségeivel tisztában voltak. Kortársak lévén tudták, hogy a magyar főurakat az otthonaikban magánhadseregek védelmezik. Magyar földön a török veszély állandósulása miatt szokatlan a kastély, helyette várakban laknak. Ezek valódi erődítmények ágyúkkal, éberen vigyázó fegyveres őrséggel, bástyákkal, igazi katonákkal.

Meg lehet ölni egy magyar urat a tulajdon várában?

Próbálkozni biztosan lehetne vele, de a siker esélye kevés. Annak valószínűsége azonban – akár sikerül a gaztett, akár nem – hogy a merénylő karóra nyársalva, vagy valami hasonló rettenetes halálnemmel végzi, gyakorlatilag száz százalék.

Zrínyi gyilkosai nem voltak öngyilkos merénylők. Nem meghalni akartak, hanem élvezni a gyilkosság előnyeit. A megbízók előkelő urak voltak, a végrehajtók pedig bérgyilkosok.

A megbízók sem fanatikusok voltak. A merénylet alattomos precizitása nem vall megszállottakra, inkább személyes anyagi nyereségvágy lehetett a motiváció.        

Valamikor, leghamarabb augusztus végén, de sokkal valószínűbb, hogy szeptember vagy október folyamán – a banda valamelyik előkelő tagja látogatást tett Csáktornyán. Ezer „hivatalos” oka is lehetett erre. Például az, hogy puhatolózzon, mit is akartak Zrínyinél a francia hadsereg tisztjei Coligny tábornokkal az élükön. Elvileg persze baráti látogatásnak is feltüntethette az érkezését, de nyilván tudta, hogy ezt nem hiszik el. Mégis előnyben volt, hiszen Zrínyi és környezete még csak nem is sejtették jövetelének célját. Lehet, hogy a látogató kíséretében már ekkor ott volt Magliani is. Talán itáliai nemesként be is mutatta házigazdájának a bérgyilkost.  Talán mostantól viselte a fickó a Magliani álnevet. Aligha volt ez a valódi neve, a gyilkosság után el kellett tűnnie – ha hagyták.       

Sokkal valószínűbb azonban, hogy a gyilkost később bérelték fel. A megbízó előbb tájékozódott.

Hamar rájöhetett, hogy Csáktornya várában nemigen szervezhet „balesetet” Zrínyi számára. Akkor hol?

Voltaképpen roppant egyszerű a megoldás. Talán már eleve ez járt a megbízó fejében. Mi az, ami egy korabeli arisztokrata tipikus szórakozása? Főleg, ha vendégei vannak? A vadászat! A vadászat a korabeli arisztokrata életmód elengedhetetlen velejárója egész Európában. A nagyuraknak erdeik, esetleg vadasparkjaik vannak, vendégeikkel rendszeresen vadásznak. Neveletlenség, ha valamelyikük nem hívja vadászatra a vendégeit.                                            

Emiatt a vadászati kultúra meglehetősen fejlett, és a vadászatok igen szervezettek.  Maga Zrínyi is több helyütt leírta, hogy a vadászat bizonyos értelemben felkészülés a háborúra. A meggyilkolását tervezők nyilvánvalóan számításba vették, hogy a bán gyakran vadászik. Voltaképpen a vadászat volt az egyetlen olyan rendszeres elfoglaltság, amikor Csáktornya ura mindig elhagyta a várát egy teljesen kiszámítható tevékenység kedvéért.

Hogyan lehetne meggyilkolni Zrínyi Miklóst egy vadászaton?

Ezt a kérdést valószínűleg már akkor feltette a megbízó - vagy annak képviselője – amikor látogatást tett Csáktornyán. Akkor környékezhette meg Pakát.

Hogyan kerülhetett kapcsolatba az uradalom egyik vadászával?

Paka a csáktornyai birtokok egyik alkalmazottja, szolgarendű, legfeljebb familiáris státuszban lehet. Egy idegen úr aligha barátkozhat vele, túlságosan nagy közöttük a társadalmi szakadék, a dolog gyanút keltene. Egyetlen esetben folytathattak bizalmas beszélgetést: ha Paka volt beosztva vadászkísérőként a vendég mellé. Ebben az esetben akár órákig is beszélgethettek zavartalanul. Valószínűleg így is történt.                     

A vadászaton azonban egyáltalán nem könnyű gyilkolni. Elvileg „bárkit megölhet egy eltévedt golyó”, a gyakorlatban azonban nincs olyan épeszű vadász, aki vállalná, hogy a vadászaton „véletlenül” lelövi a kenyéradó gazdáját. Ez a megoldás a megbízónak sem tetszhetett, hiszen nyilvánvalóan felháborodást és gyanút keltett volna egy ilyen „baleset”. A vétkest kivallatják, esetleg tortúrának vetik alá, akkor pedig menthetetlenül elárulja a megbízót. Ez nem volt járható út. Olyan baleset kellett, ami talán nem tűnik azonnal gyilkosságnak.                                                 

Ha a vadászaton nem egy eltévedt lövedék okoz balesetet, akkor csak valami állat teheti. Meg kellett hát vizsgálni, miféle vad jöhet itt számításba. Magyarországon emberre veszélyes vadállatból a korban nincs nagy választék, erről már fentebb szó volt.

Maradt tehát a vadkan.

A megbízó gyorsan eljuthatott idáig, feltehetően már a tervezés időszakában rájöhetett arra, hogy a legkisebb kockázattal úgy lehet eltenni láb alól Zrínyi Miklóst, ha vadkan támadásának álcázza a horvát bán halálát. Eleve erre készülhetett, ehhez keresett embereket.

A megbízó talán már annak tudatában érkezett Csáktornyára, hogy vadkanbalesetnek álcázva kell megszerveznie Zrínyi halálát. Magától értetődik, hogy érdekelte hát az itteni vadászat lebonyolítása. Sikerült Paka személyében egy aljas, korrupt vadászt is találnia.                                                                                                                                   

Mire vállalkozhatott Paka?

Nyilvánvalóan arra, hogy valami félreeső helyre csalja, és lelövi Zrínyit. Ezt végre is hajtotta.

A megbízó számára azonban ez nem volt elég. Vadkan okozta sérüléseknek kellett feltüntetni Zrínyi halálos sebeit. A jelek szerint ezt Paka talán nem vállalta. A másik lehetőség: a vadász vállalta a gyilkosságnak ezt a legocsmányabb részét is, de a megbízó őt túlságosan ostobának vagy gyávának tartotta ahhoz, hogy egyedül hajtsa végre a merényletet.      

Emiatt volt szükség Maglianira.

Maglianinak valamikor meg kellett érkeznie Csáktornyára. Nyilván több vadászaton is részt vett, tájékozódott. Volt alkalma alaposan megfigyelni mindent. Ha még nem ismerte Pakát, fel kellett vele vennie a kapcsolatot.

A gyilkosság végső terve az utolsó napok során készülhetett el. Számos probléma akadhatott, mert a tettesek elképzelése mindenképpen kockázatos volt. Talán ezért is halogatták, ezért halasztották a lehető legutolsó alkalomra. Talán nem bíztak a terv sikerében. November tizennyolcadika volt az utolsó lehetőség. Zrínyi másnap Bécsbe utazott volna, ahol mindenképpen megtörténik a tanácskozás a vasvári béke ügyében.

A gyilkosok tovább nem várhattak.

„Ezalatt, szép õszi üdõ járván, majd mindennap vadászni jártunk,”

Lehetett alkalmuk bőven a tervezgetésre, Magliani nyilván több egymást követő vadászatot is megfigyelhetett, pontosíthatta a terveit. Ennek ellenére habozott, amin aligha kell csodálkoznunk.

Elérkezett a döntő nap. Vajon megváltozott volna a magyar történelem, ha 1664. november 18-án délben Csáktornyán és környékén szakadni kezd az eső, és emiatt Zrínyi lefújja a vadászatot? Vajon akkor mihez kezd Paka és Magliani? Talán megkísérelnek valami egészen elkeseredett, végig nem gondolt merényletet Csáktornya ura ellen? Talán rögtönöznek?

Hol és mikor?

Törjenek rá vacsora közben? El sem jutnak oda, de ha véletlenül mégis, a vacsoravendégek túlerőben vannak. Kezük ügyében akad elég fegyver.

Esetleg éjszaka? Az úr és az úrnő magánlakosztálya előttük tilos terület, ott a járást sem ismerik. Az útjukban éber fegyveres őrök.

Hol és mikor próbálkoztak volna?

Gyanítom: sehol és semmikor. Egyik sem fanatikus. Ha semmi esélyük a jutalom begyűjtésére, alighanem a bőrük épen maradására koncentráltak volna. Paka végzi tovább vadászi teendőit, Magliani meg szép csöndesen odébbáll. Mindkettő azonnal elfelejti, hogy valaha is Zrínyi elleni merényletre készült.

Magliani előző este aligha lehetett nyugodt. Nem az időjárás volt az egyetlen olyan tényező, amely keresztülhúzhatta a terveit. A helyszínt már nyilván korábban kijelölték, ez abból derült ki, hogy a gyilkosság perceiben Magliani pontosan tudta, hová kell mennie. Feltehetően Pakával együtt is megvizsgálták.

Legalább egyszer el kellett menniük együtt a helyszínre. Magliani – ha Csáktornyán lakott – nyilván talált rá ürügyet, hogy kilovagoljon, a vadász meg aligha lakhatott a várban, a munkája amúgy is az erdőhöz kötötte. Feltehetően külön-külön érkeztek és távoztak.

A helyszínen aprólékosan meg kellett beszélniük a gyilkosság minden mozzanatát. A tervben nagyon is kényes részletek akadtak, ezeket lehetetlen volt nem tisztázni.

Csak néhányat említek az igazán kényesek közül:

v       Hogyan és mikor jut el a gyilkosság helyszínére az áldozat?
v       Ki és mikor süti el a fegyvert, és egyáltalán, melyiket?
v       Ki és mikor ejti Zrínyin azokat a sérüléseket, amelyek a gyilkosságot vadkan támadásának álcázzák?

Igazán volt mit megbeszélniük. A találkozó aligha lehetett tíz percnél rövidebb, de ha nem tudtak mindenben gyorsan és pontosan megegyezni, jóval hosszabbnak kellett lennie.

Paka horvát anyanyelvű volt, talán beszélt valamelyest magyarul és németül is. Magliani elvileg olasz volt. Feltehetően valóban Itáliából származott, és az anyanyelve is olasz lehetett. A kor bérgyilkosainak igen jelentős része volt olasz. A jelek szerint megfelelően tudott kommunikálni Pakával. Megegyezésre jutottak, közösen gyilkoltak, de Magliani vissza is élt Paka helyzetével, amikor a meséjével egyértelműen a vadászra hárított Zrínyi halálával kapcsolatban minden felelősséget.

Magliani azért jött, hogy beépüljön Zrínyi udvarába, és meggyilkolja a házigazdát. Sikerre csak akkor volt lehetősége, ha jól beszéli a Csáktornyán használt nyelvek valamelyikét. A legvalószínűbb – már csak Paka miatt is – hogy jól tudott horvátul. A házigazda és a környezete olaszul is jól beszéltek, de a személyzettel ezen a nyelven aligha érintkezhetett Magliani, sokkal hasznosabb volt, ha beszéli a horvát nyelvet. Talán már ennek tudatában szemelte ki őt a megbízó.

Hol tehetett szert horvát nyelvtudásra? Biztosan nem Csáktornyán vagy a környékén, ide idegenként érkezett, valószínűleg senkit sem ismert a jövetele előtt. Korábban akár katona is lehetett. Ha a harmincéves háború folyamán hosszabb-rövidebb ideig esetleg tisztként szolgált Isolani gróf horvát karabélyos ezredében, vagy valamelyik más horvát alakulatban, megtanulhatta a nyelvet. Elvileg akkoriban tizennégy-tizenöt éves nemes ifjak is szolgáltak tisztként, Magliani ebben az esetben a merénylet idején körülbelül harmincéves lehetett. Talán már nem annyira „ifjú”, de annak tűnhet, ha annak akar tűnni.

Ennél sokkal valószínűbb azonban, hogy kereskedelmi ügyletekben vett részt az Adriai-tenger mentén. Ahogy a Zrínyiek számos horvát és magyar anyanyelvű megbízottja, familiárisa, sáfárja, hajósa, katonája elsajátította ebben a környezetben az olasz nyelvet, ugyanez fordítva is megtörténhetett; az olasz partnerek egy része megtanulhatott folyékonyan horvátul vagy magyarul.

Fel kellett vennie a kapcsolatot Pakával, ki kellett tervelnie a gyilkosságot, és legalább egyszer közösen meg kellett vizsgálniuk a helyszínt. Ha mindkettőjüket jelentéktelennek vélték, szabadon mozoghattak.

Ennek ellenére a találkozó kockázatot hordozhatott. Bárkinek feltűnhetett a páros, bárki járhatott arra véletlenül, és abban a korban az emberek sokkal kevésbé voltak diszkrétek, mint manapság. Meg is leshette volna őket egy másik vadász, erdőkerülő, vagy bárki olyan személy, aki tüstént azt gondolja, hogy a páros rosszban sántikál. Semmi garancia sem volt rá, hogy ez nem történt meg. Magliani nem tudhatta, hogy nem jelentette-e a felettesének bárki. Állandóan a szeme előtt lebeghetett a rémkép, hogy Guzics várkapitány talán éppen ebben a percben ad parancsot az elfogására, hogy perceken belül vasra verve találhatja magát, és a csáktornyai tisztek előtt kell számot adnia róla, mit is keresett az erdőben Pakával.

A szó szoros értelmében pokoli szerencséjük volt.

Akkoriban a magyar nagyurak környezetében nem léteztek mai értelemben vett biztonsági emberek, azaz olyan fegyveresek, akik kimondottan a merényletektől védelmezték volna az urukat. A török időkben a testőrök elsősorban a csatákban ügyeltek a megbízójuk testi épségére.

Ha vannak Csáktornyán ilyen értelemben vett biztonsági emberek, gyanút kellett volna fogniuk. Az úr biztonsága nyilván a várkapitány kötelmei közé tartozott, ha ugyan Zrínyi hagyta, hogy Guzics foglalkozzon ilyesmivel. A horvát bán fennen hirdette, hogy nem kíméli az életét a hazája érdekében.

A hazája érdekében.

Itt és most azonban Zrínyi Miklósnak éppen a hazája érdekében kötelessége lett volna jobban vigyázni tulajdon életére. Ő már nem egy főúr volt a sok közül, hanem a haza vezére, az egyetlen ember, akibe az egész nemzet helyezte a bizalmát. Sőt: bizonyos értelemben egész Európa. Időben le kellett volna vonnia a kellő következtetést: a státusza megváltozott, életrendjét, személyes biztonságának rendszerét ehhez kellett volna igazítania. A történelem emelte a tétet, ő maga is értékesebbé vált, sokkal nagyobb gondot kellett volna fordítania saját életének megóvására.


Folytatása következik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése