Elérkeztünk a kriminológia klasszikus kérdéséhez. A közvetlen okot már
ismerjük: a gyilkos nem akarta hagyni, hogy a magyar rendek Zrínyi
irányításával hatályon kívül helyezzék a vasvári békét.
Mi lehetett a gyilkosok távolabbi motivációja? Mit akarhattak elérni? Mit
remélnek a vasvári békétől? Az alábbiak jöhetnek számításba (vagy ezek
kombinációi):
v Puszta
kivárás, Magyarország ütközőállam-jellegének fenntartása.
v Az
egykori katolikus császári hegemónia helyreállítása Németországban.
v Közönséges
személyes üzleti szempontok, puszta nyereségvágy.
Nézzük egyenként:
v Puszta
kivárás, Magyarország ütközőállam-jellegének fenntartása.
Várni? Meddig? A végtelenségig? Esetleg évszázadokig tűrni a török
közelségét? Ez a puszta gyávaság koncepciótlansága. A kezdeményezés a török
kezében van, ő dönti el, mikor és mennyit óhajt rabolni, vagy mikor robbant ki
háborút. Magyarország számára ez tűrhetetlen, lassú és végérvényes pusztulást
jelentene.
Az elképzelés önveszélyes (is). A koncepció hibájára Kara Musztafa
nagyvezír mutatott rá nem egészen húsz esztendővel később. A török főerőkkel
ostrom alá fogta Bécset, ami azonban részéről súlyos hiba volt. Ha beéri egy, a
vasvárinál is kedvezőbb békével, akkor talán még Lotharingiai Károly herceg sem
kap lehetőséget a török hódoltság felszámolására.
Az ütközőállami lét fenntartása
hazánk számára katasztrofális volt eddig is, ezután még inkább azzá vált. Becslések szerint a török uralom idején
évente tízezer embert veszítettünk el; ennyi magyart gyilkolt le, vagy hurcolt
rabszolgaságba a török „béke idején” is. Sohasem hevertük ki ezt a veszteséget.
Az idő nem Magyarországnak
dolgozott. Minél hosszabb ütközőállami lét, annál kevesebb esély a jövőre. A magyar rendek legjobbjai – Zrínyivel az
élükön – tisztában voltak ezzel. Zrínyi halála miatt arra kényszerültünk, hogy
– elvetélt függetlenedési kísérletek sorozatán keresztül – arra várjunk, mikor
rúgja fel a török olyan mértékben a megszokott helyzetet, hogy a Habsburgok
állama komoly harcra kényszerüljön ellene. Mert különben sohasem szabadulunk az
oszmántól.
Ez Kara Musztafa mérhetetlen becsvágyának és meggondolatlanságának
következtében 1683-ban bekövetkezett. Ezzel kezdetét vette az a háború,
amelynek során a magyarság számára a lehető leghátrányosabban vetettek véget
a török uralomnak. Mérhetetlenül több embert és anyagi értéket veszítettünk
így el, mintha a törököt húsz évvel korábban, Zrínyi elgondolásai alapján
zavarjuk el Magyarországról.
Perspektíva nélküli kivárásra taktikázni egy alapvetően rablógazdálkodást
folytató, élősdi, de rendkívül agresszív ellenféllel szemben hallatlanul ostoba
politika. Az anyagi források hiányára való örökös alibi hivatkozás nevetséges; a
török elleni állandó készenlét ugyanis szintén „sokba kerül”, mérhetetlenül
többe, mint egyszeri komoly erőfeszítéssel jó messzire pofozni az országtól az
oszmánt.
Mi már régen tudjuk, hogy a „nincs pénz” a gyakorlatban mindig azt
jelenti, hogy a felelős személyek nem tudnak, vagy nem akarnak anyagi eszközöket
biztosítani valamihez, ami a közösség elemi érdeke. Magyarán: nem
teljesítik a kötelességüket. 1664-ben meg különösen hiteltelen a „nincs pénz”
jelige, hiszen egész sor külföldi állam ajánlott csapatokat és anyagiakat az
oszmán elleni következetes harcra. Amennyire verejtékesen nehezen teremtik majd
elő bő húsz év múlva az osztrák udvarban a török kiűzésével záruló nagy háború
költségeit (jelentős részben a nyomorult magyar nép kifosztásából), annyira
könnyen hullana az ölükbe most.
Az ütközőállam-politika azért is kilátástalan, mert ebben a korban már
minden gondolkodó ember számára nyilvánvaló, hogy a török uralom hamarosan
összeomlik. A hanyatlás ezer jelét Zrínyi látja, meg is írja. A rablógazdálkodó
török állam hódításra van utalva, ha erre képtelen, hanyatlani kezd. Ez nem jelenti
azt, hogy képtelen már nagy erőkifejtésre. Most is komoly erőt kell
felvonultatni ellene, de legyőzhető. Erről szól Zrínyi irodalmi
munkássága.
v Az
egykori katolikus császári hegemónia helyreállítása Németországban.
A német birodalom feletti katolikus császári hegemónia ebben a korban már
rég halott eszme. Ábrándnak is nevetséges. A harmincéves háborúban végképp
csődöt mondott, azóta sem merült fel soha. A kortársak is tisztában voltak
vele, hogy ez halva született elgondolás, és csak arra való, hogy hullabűze
megfertőzze az európai politikai kapcsolatokat. A német-római birodalom
feltámasztása a katolikus császár fősége alatt nem volt politikai realitás,
soha többé nem is lett az.
v Közönséges
személyes üzleti szempontok, puszta nyereségvágy.
Ez meg semmiképpen sem állhat arányban mindazzal, ami kockán forog; a
török kiűzése, Magyarország jövője, Zrínyi élete. Ez tipikusan bűnöző
motiváció, a gyilkosság megszervezése és végrehajtása meg éppenséggel
tapasztalt politikai bűnözőkre vall.
Mindhárom feltételezhető motiváció ugyanahhoz a körhöz vezet. Reniger
követ és néhány bécsi cimborája. Már a gátlástalanság, ahogy létrehozták a
vasvári békét, és ahogy a társadalomra erőltették, sokat mond róluk.
Bármelyik motiváció is vezette a gyilkosokat; Zrínyi Miklóst aljas és
kicsinyes okból gyilkolták meg alávaló gazemberek.
Mennyi része van benne a császárnak? Közvetlenül talán semmi. Közvetve
talán annál több. Bizonyos uralkodók idején a legmagasabb körökben harapódzik el
a politikai maffia. Amit az udvari emberek művelnek, az uralkodó
felelőssége. Akár tud róla, akár nem. A vasvári békét akkor is Lipót
nevében kötötték, ha nem is tudott róla, és jól számítottak, mert a nevét adta
hozzá. Ha Lipót bármelyik motiváció értelmében tudott a Zrínyi ellen készülő
merényletről, erkölcstelen volt. Ha nem tudott róla, alkalmatlan.
A gyilkosság megszervezése
A vasvári békéből hasznot húzók csoportja számára Zrínyi személye
megkerülhetetlen akadálynak látszott. A horvát bán eltökéltsége, tehetsége,
intelligenciája, következetessége útjában állt a gyalázatos békének.
Nem hinném, hogy Zrínyinél vesztegetéssel próbálkoztak volna, ennyire nem
lehettek rossz emberismerők. Úgy gondolom, tüstént a gyilkosságra gondoltak,
már akkor, a vasvári béke napjaiban. A bűntény merészsége, átgondoltsága
mindenképpen erre vall.
Megvesztegetés azonban mindenképpen történhetett, ha nem is Zrínyi
esetében. Erre vall a vasvári béke megkötése és nyilvánosságra hozatala közt
eltelt idő. Ki tudja, hogy ezen idő alatt hány főméltóság, tiszt, hivatalnok
jóindulatát vagy semlegességét kellett megnyerniük a vasvári béke elfogadásának
érdekében.
Mindenképpen szervezkedtek a magyarok között is. Aligha a főurak, sokkal
inkább ezek háza népe, familiárisok, titkárok, tisztek, sáfárok között.
Valószínűleg olyan fickókat környékeztek meg, mint a Wesselényi-féle mozgalmat
később eláruló Bory Mihály.
Hogy még ekkor aligha beszélhetünk összeesküvésről? Erre ne adjunk sokat.
A gyilkosok teljesen jogosan tételezték fel, - mivel a vasvári béke a magyar
törvényekkel, illetve minden magyarországi lakos elemi érdekeivel is merőben
ellentétes – hogy a magyarok ezt se elfogadni, se annyiban hagyni nem akarják
majd.
Augusztustól november közepéig tartott a merénylet megtervezése és szervezése.
A gyilkosoknak több nehézséggel is szembe kellett nézniük. Zrínyi egyáltalán
nem volt idős vagy beteges, mint például Porcia herceg. Vagy akár Wesselényi
nádor. Utóbbi halálát soha senki sem tartotta gyanúsnak. Wesselényi Ferenc idős
(hatvankét éves) és beteges ember volt. Ő „örökölte” Zrínyi vezető szerepét.
Két és fél esztendő múlva hunyt el. Még azelőtt, hogy az összeesküvés kipattant
volna.
Porcia herceggel és Wesselényi nádorral ellentétben Zrínyi életerős férfi
volt. Hirtelen betegségről nemigen lehetett szó vele kapcsolatban.
Azt gondolom, a merénylet megrendelői már az első pillanatban
leszögezhették, hogy Zrínyi halálának balesetnek kell tűnnie, amelyért a
hatalom, illetve a hozzá közel álló körök egyike sem felelős. Semmiképpen
sem derülhet ki, hogy gyilkosság, abból nemzetközi botrány támadna.
Az sem mindegy, hol történik a baleset.
Semmiképpen sem Bécsben. Akkor az Isten se mosná le, hogy merénylet.
Hanem hol?
Itt juthattak el oda, hogy Zrínyi meggyilkolására voltaképpen nincs
megfelelő helyszín. Akkor sem, ha balesetnek tűnik. Valahol azonban mégiscsak
végre kellett hajtaniuk a merényletet, olyan helyen, ahol balesetnek lehet
feltüntetni, és ahol semmiféle komoly vizsgálódásra számítani nem kell.
Hol akad ilyen helyszín?
Azt gondolom, a merénylet tervezői nagyon hamar beláthatták, hogy ezeknek
a feltételeknek egyedül Zrínyi otthona felel meg.
Hogyan lehet meggyilkolni egy magyar főurat az otthonában? Ennek a
nehézségeivel tisztában voltak. Kortársak lévén tudták, hogy a magyar főurakat
az otthonaikban magánhadseregek védelmezik. Magyar földön a török veszély
állandósulása miatt szokatlan a kastély, helyette várakban laknak. Ezek valódi
erődítmények ágyúkkal, éberen vigyázó fegyveres őrséggel, bástyákkal, igazi
katonákkal.
Meg lehet ölni egy magyar urat a tulajdon várában?
Próbálkozni biztosan lehetne vele, de a siker esélye kevés. Annak
valószínűsége azonban – akár sikerül a gaztett, akár nem – hogy a merénylő
karóra nyársalva, vagy valami hasonló rettenetes halálnemmel végzi,
gyakorlatilag száz százalék.
Zrínyi gyilkosai nem voltak
öngyilkos merénylők. Nem meghalni akartak, hanem élvezni a gyilkosság előnyeit.
A megbízók előkelő urak voltak, a végrehajtók pedig bérgyilkosok.
A megbízók sem fanatikusok voltak. A merénylet alattomos precizitása nem
vall megszállottakra, inkább személyes anyagi nyereségvágy lehetett a
motiváció.
Valamikor, leghamarabb augusztus végén, de sokkal valószínűbb, hogy
szeptember vagy október folyamán – a banda valamelyik előkelő tagja
látogatást tett Csáktornyán. Ezer „hivatalos” oka is lehetett erre. Például
az, hogy puhatolózzon, mit is akartak Zrínyinél a francia hadsereg tisztjei
Coligny tábornokkal az élükön. Elvileg persze baráti látogatásnak is feltüntethette
az érkezését, de nyilván tudta, hogy ezt nem hiszik el. Mégis előnyben volt,
hiszen Zrínyi és környezete még csak nem is sejtették jövetelének célját. Lehet,
hogy a látogató kíséretében már ekkor ott volt Magliani is. Talán itáliai
nemesként be is mutatta házigazdájának a bérgyilkost. Talán mostantól viselte a fickó a Magliani
álnevet. Aligha volt ez a valódi neve, a gyilkosság után el kellett tűnnie – ha
hagyták.
Sokkal valószínűbb azonban, hogy a gyilkost később bérelték fel. A
megbízó előbb tájékozódott.
Hamar rájöhetett, hogy Csáktornya várában nemigen szervezhet „balesetet”
Zrínyi számára. Akkor hol?
Voltaképpen roppant egyszerű a megoldás. Talán már eleve ez járt a
megbízó fejében. Mi az, ami egy korabeli arisztokrata tipikus szórakozása?
Főleg, ha vendégei vannak? A vadászat! A vadászat a korabeli arisztokrata
életmód elengedhetetlen velejárója egész Európában. A nagyuraknak erdeik,
esetleg vadasparkjaik vannak, vendégeikkel rendszeresen vadásznak.
Neveletlenség, ha valamelyikük nem hívja vadászatra a vendégeit.
Emiatt a vadászati kultúra meglehetősen fejlett, és a vadászatok igen
szervezettek. Maga Zrínyi is több
helyütt leírta, hogy a vadászat bizonyos értelemben felkészülés a háborúra. A
meggyilkolását tervezők nyilvánvalóan számításba vették, hogy a bán gyakran
vadászik. Voltaképpen a vadászat volt az egyetlen olyan rendszeres
elfoglaltság, amikor Csáktornya ura mindig elhagyta a várát egy teljesen
kiszámítható tevékenység kedvéért.
Hogyan lehetne meggyilkolni Zrínyi Miklóst egy vadászaton?
Ezt a kérdést valószínűleg már akkor feltette a megbízó - vagy annak
képviselője – amikor látogatást tett Csáktornyán. Akkor környékezhette meg
Pakát.
Hogyan kerülhetett kapcsolatba az uradalom egyik vadászával?
Paka a csáktornyai birtokok egyik alkalmazottja, szolgarendű, legfeljebb
familiáris státuszban lehet. Egy idegen úr aligha barátkozhat vele, túlságosan
nagy közöttük a társadalmi szakadék, a dolog gyanút keltene. Egyetlen esetben
folytathattak bizalmas beszélgetést: ha Paka volt beosztva vadászkísérőként
a vendég mellé. Ebben az esetben akár órákig is beszélgethettek
zavartalanul. Valószínűleg így is történt.
A vadászaton azonban egyáltalán nem könnyű gyilkolni. Elvileg „bárkit
megölhet egy eltévedt golyó”, a gyakorlatban azonban nincs olyan épeszű vadász,
aki vállalná, hogy a vadászaton „véletlenül” lelövi a kenyéradó gazdáját. Ez a
megoldás a megbízónak sem tetszhetett, hiszen nyilvánvalóan felháborodást és
gyanút keltett volna egy ilyen „baleset”. A vétkest kivallatják, esetleg
tortúrának vetik alá, akkor pedig menthetetlenül elárulja a megbízót. Ez nem
volt járható út. Olyan baleset kellett, ami talán nem tűnik azonnal
gyilkosságnak.
Ha a vadászaton nem egy eltévedt lövedék okoz balesetet, akkor csak
valami állat teheti. Meg kellett hát vizsgálni, miféle vad jöhet itt
számításba. Magyarországon emberre veszélyes vadállatból a korban nincs nagy
választék, erről már fentebb szó volt.
Maradt tehát a vadkan.
A megbízó gyorsan eljuthatott idáig, feltehetően már a tervezés
időszakában rájöhetett arra, hogy a legkisebb kockázattal úgy lehet eltenni
láb alól Zrínyi Miklóst, ha vadkan támadásának álcázza a horvát bán halálát.
Eleve erre készülhetett, ehhez keresett embereket.
A megbízó talán már annak tudatában érkezett Csáktornyára, hogy
vadkanbalesetnek álcázva kell megszerveznie Zrínyi halálát. Magától értetődik,
hogy érdekelte hát az itteni vadászat lebonyolítása. Sikerült Paka személyében
egy aljas, korrupt vadászt is találnia.
Mire vállalkozhatott Paka?
Nyilvánvalóan arra, hogy valami félreeső helyre csalja, és lelövi
Zrínyit. Ezt végre is hajtotta.
A megbízó számára azonban ez nem volt elég. Vadkan okozta sérüléseknek
kellett feltüntetni Zrínyi halálos sebeit. A jelek szerint ezt Paka talán nem
vállalta. A másik lehetőség: a vadász vállalta a gyilkosságnak ezt a
legocsmányabb részét is, de a megbízó őt túlságosan ostobának vagy gyávának
tartotta ahhoz, hogy egyedül hajtsa végre a merényletet.
Emiatt volt szükség Maglianira.
Maglianinak valamikor meg kellett érkeznie Csáktornyára. Nyilván több
vadászaton is részt vett, tájékozódott. Volt alkalma alaposan megfigyelni
mindent. Ha még nem ismerte Pakát, fel kellett vele vennie a kapcsolatot.
A gyilkosság végső terve az utolsó napok során készülhetett el. Számos
probléma akadhatott, mert a tettesek elképzelése mindenképpen kockázatos volt.
Talán ezért is halogatták, ezért halasztották a lehető legutolsó alkalomra.
Talán nem bíztak a terv sikerében. November tizennyolcadika volt az utolsó
lehetőség. Zrínyi másnap Bécsbe utazott volna, ahol mindenképpen
megtörténik a tanácskozás a vasvári béke ügyében.
A gyilkosok tovább nem várhattak.
„Ezalatt, szép õszi üdõ járván,
majd mindennap vadászni jártunk,”
Lehetett alkalmuk bőven a tervezgetésre, Magliani nyilván több egymást
követő vadászatot is megfigyelhetett, pontosíthatta a terveit. Ennek ellenére
habozott, amin aligha kell csodálkoznunk.
Elérkezett a döntő nap. Vajon megváltozott volna a magyar történelem, ha
1664. november 18-án délben Csáktornyán és környékén szakadni kezd az eső, és
emiatt Zrínyi lefújja a vadászatot? Vajon akkor mihez kezd Paka és Magliani?
Talán megkísérelnek valami egészen elkeseredett, végig nem gondolt merényletet
Csáktornya ura ellen? Talán rögtönöznek?
Hol és mikor?
Törjenek rá vacsora közben? El sem jutnak oda, de ha véletlenül mégis, a
vacsoravendégek túlerőben vannak. Kezük ügyében akad elég fegyver.
Esetleg éjszaka? Az úr és az úrnő magánlakosztálya előttük tilos terület,
ott a járást sem ismerik. Az útjukban éber fegyveres őrök.
Hol és mikor próbálkoztak volna?
Gyanítom: sehol és semmikor. Egyik sem fanatikus. Ha semmi esélyük a
jutalom begyűjtésére, alighanem a bőrük épen maradására koncentráltak volna.
Paka végzi tovább vadászi teendőit, Magliani meg szép csöndesen odébbáll.
Mindkettő azonnal elfelejti, hogy valaha is Zrínyi elleni merényletre készült.
Magliani előző este aligha lehetett nyugodt. Nem az időjárás volt az
egyetlen olyan tényező, amely keresztülhúzhatta a terveit. A helyszínt már
nyilván korábban kijelölték, ez abból derült ki, hogy a gyilkosság perceiben
Magliani pontosan tudta, hová kell mennie. Feltehetően Pakával együtt is
megvizsgálták.
Legalább egyszer el kellett menniük együtt a helyszínre. Magliani – ha
Csáktornyán lakott – nyilván talált rá ürügyet, hogy kilovagoljon, a vadász meg
aligha lakhatott a várban, a munkája amúgy is az erdőhöz kötötte. Feltehetően
külön-külön érkeztek és távoztak.
A helyszínen aprólékosan meg kellett beszélniük a gyilkosság minden
mozzanatát. A tervben nagyon is kényes részletek akadtak, ezeket lehetetlen
volt nem tisztázni.
Csak néhányat említek az igazán kényesek közül:
v Hogyan
és mikor jut el a gyilkosság helyszínére az áldozat?
v Ki
és mikor süti el a fegyvert, és egyáltalán, melyiket?
v Ki
és mikor ejti Zrínyin azokat a sérüléseket, amelyek a gyilkosságot vadkan
támadásának álcázzák?
Igazán volt mit megbeszélniük. A találkozó aligha lehetett tíz percnél
rövidebb, de ha nem tudtak mindenben gyorsan és pontosan megegyezni, jóval
hosszabbnak kellett lennie.
Paka horvát anyanyelvű volt, talán beszélt valamelyest magyarul és
németül is. Magliani elvileg olasz volt. Feltehetően valóban Itáliából
származott, és az anyanyelve is olasz lehetett. A kor bérgyilkosainak igen
jelentős része volt olasz. A jelek szerint megfelelően tudott kommunikálni
Pakával. Megegyezésre jutottak, közösen gyilkoltak, de Magliani vissza is élt
Paka helyzetével, amikor a meséjével egyértelműen a vadászra hárított Zrínyi
halálával kapcsolatban minden felelősséget.
Magliani azért jött, hogy beépüljön Zrínyi udvarába, és meggyilkolja a
házigazdát. Sikerre csak akkor volt lehetősége, ha jól beszéli a Csáktornyán
használt nyelvek valamelyikét. A legvalószínűbb – már csak Paka miatt is – hogy
jól tudott horvátul. A házigazda és a környezete olaszul is jól beszéltek, de a
személyzettel ezen a nyelven aligha érintkezhetett Magliani, sokkal hasznosabb
volt, ha beszéli a horvát nyelvet. Talán már ennek tudatában szemelte ki őt a
megbízó.
Hol tehetett szert horvát nyelvtudásra? Biztosan nem Csáktornyán vagy a
környékén, ide idegenként érkezett, valószínűleg senkit sem ismert a jövetele
előtt. Korábban akár katona is lehetett. Ha a harmincéves háború folyamán
hosszabb-rövidebb ideig esetleg tisztként szolgált Isolani gróf horvát
karabélyos ezredében, vagy valamelyik más horvát alakulatban, megtanulhatta a
nyelvet. Elvileg akkoriban tizennégy-tizenöt éves nemes ifjak is szolgáltak
tisztként, Magliani ebben az esetben a merénylet idején körülbelül harmincéves lehetett.
Talán már nem annyira „ifjú”, de annak tűnhet, ha annak akar tűnni.
Ennél sokkal valószínűbb azonban, hogy kereskedelmi ügyletekben vett
részt az Adriai-tenger mentén. Ahogy a Zrínyiek számos horvát és magyar
anyanyelvű megbízottja, familiárisa, sáfárja, hajósa, katonája elsajátította
ebben a környezetben az olasz nyelvet, ugyanez fordítva is megtörténhetett; az
olasz partnerek egy része megtanulhatott folyékonyan horvátul vagy magyarul.
Fel kellett vennie a kapcsolatot Pakával, ki kellett tervelnie a
gyilkosságot, és legalább egyszer közösen meg kellett vizsgálniuk a helyszínt. Ha
mindkettőjüket jelentéktelennek vélték, szabadon mozoghattak.
Ennek ellenére a találkozó kockázatot hordozhatott. Bárkinek feltűnhetett
a páros, bárki járhatott arra véletlenül, és abban a korban az emberek sokkal
kevésbé voltak diszkrétek, mint manapság. Meg is leshette volna őket egy másik
vadász, erdőkerülő, vagy bárki olyan személy, aki tüstént azt gondolja, hogy a
páros rosszban sántikál. Semmi garancia sem volt rá, hogy ez nem történt meg.
Magliani nem tudhatta, hogy nem jelentette-e a felettesének bárki. Állandóan a
szeme előtt lebeghetett a rémkép, hogy Guzics várkapitány talán éppen ebben a
percben ad parancsot az elfogására, hogy perceken belül vasra verve találhatja
magát, és a csáktornyai tisztek előtt kell számot adnia róla, mit is keresett
az erdőben Pakával.
A szó szoros értelmében pokoli szerencséjük volt.
Akkoriban a magyar nagyurak környezetében nem léteztek mai értelemben
vett biztonsági emberek, azaz olyan fegyveresek, akik kimondottan a
merényletektől védelmezték volna az urukat. A török időkben a testőrök
elsősorban a csatákban ügyeltek a megbízójuk testi épségére.
Ha vannak Csáktornyán ilyen értelemben vett biztonsági emberek, gyanút
kellett volna fogniuk. Az úr biztonsága nyilván a várkapitány kötelmei közé
tartozott, ha ugyan Zrínyi hagyta, hogy Guzics foglalkozzon ilyesmivel. A
horvát bán fennen hirdette, hogy nem kíméli az életét a hazája érdekében.
A hazája érdekében.
Itt és most azonban Zrínyi Miklósnak éppen a hazája érdekében
kötelessége lett volna jobban vigyázni tulajdon életére. Ő már nem egy főúr
volt a sok közül, hanem a haza vezére, az egyetlen ember, akibe az egész nemzet
helyezte a bizalmát. Sőt: bizonyos értelemben egész Európa. Időben le kellett
volna vonnia a kellő következtetést: a státusza megváltozott, életrendjét,
személyes biztonságának rendszerét ehhez kellett volna igazítania. A történelem
emelte a tétet, ő maga is értékesebbé vált, sokkal nagyobb gondot kellett volna
fordítania saját életének megóvására.
Folytatása
következik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése