Nagyapám udvarán
Gyönyörű eperfa...
Átfogta az udvart
Büszke koronája,
Hány méter magas volt?
Az nem tudom...
Elfért alatta
A gyermekkorom...
Nagyapám udvarán
Gyönyörű eperfa...
Magas koronája
Áldón ránk terül;
Igazából az ember
Soha nincs egyedül...
Nagyapám udvarán
Gyönyörű eperfa...
Bő harminc éve már,
Hogy elment Nagyanyám
És Nagyapám...
Régen kivágták már a csodafát...
Szegényebb nélküle
Az Élet
És a Nagyvilág...
Nagyapám udvarán
Gyönyörű eperfa...
Álmomban rám magaslik
Néhanap
Ahányszor csak a múltam szárnyra kap,
S a Föld fölé emel.
Lombkorona,
Bársony álom-lepel
Azért vagyunk,
Hogy életet teremtsünk;
Élni,
Álmodni
És szeretni kell.
Nagyapám udvarán
Gyönyörű eperfa..
Koronája,
Mint Isten tenyere;
Míg eszembe jut,
Utamon vagyok.
Áldott az emlék,
Varázslat a Múlt,
Örökké bennünk él,
S mi élünk Általa,
Élünk vele...
Nagyapám udvarán
Gyönyörű eperfa..
Helyén már csak kedves emlék sajog,
A Jövő Múltja
Én magam vagyok...
Ha egyszer meghalok
Magam után
Egy eperfányi koronát
Hagyok...
2018. március 19., hétfő
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése