Tizenötödik rész
A boldogsággal kapcsolatban igen sok tévhit és félreértés
van forgalomban, nem árt foglalkoznom vele.
A boldogság csak
ember és világ harmóniájának részeként értelmezhető, mint állapot. Mindenki
lehet boldog, és ez az állapot akkor is életre szóló élmény, ha csak
pillanatokig tart, és sohasem ismétlődik.
A jelenlegi tudomány még nem szerezte meg a boldogság
definíciójához, sőt még a vizsgálatához szükséges jártasságot sem. Ezért
általában félvállról veszi, komolyan nem foglalkozik vele, ahogy a modern filozófia
sem.
Nézzük, mi az, amit rendszeresen összetévesztenek a
boldogsággal:
v Anyagi javakban való bővelkedés
v Sikeres vérbosszú
v Sikeres megmenekülés valamiféle
veszedelemből
v A hatalom „érzése”
v Üzleti siker
v Háborús győzelem
v Diploma megszerzése, vagy nehéz vizsga
teljesítése
v Váratlan szerencse
v Vetélytárs felett aratott győzelem
v Sportsiker
v Vallási extázis
v Alkohol vagy drog előidézte mámor
v Orgazmus
A felsoroltak mindegyike része lehet valamiféle
örömérzésnek, de mindegyik nélkülözi a
valódi boldogsággal járó teljesség állapotát. A boldog ember a boldogság
állapotában
v teljes mértékben otthon van a világban
v és önmagában,
v tökéletesen elégedett,
v nincs ellensége,
v nincs bűntudata
v veszedelem nem fenyegeti.
Az utolsó kettő némi magyarázatot igényel. A boldog embernek
lehet ellensége, távlatosan veszélyben is lehet, de a boldogság állapotában ez nem számít, nem releváns. A boldog ember
kész ellenségével békét kötni, és bátran néz szembe a veszedelemmel is.
A boldogság olyan állapot, amely még sok vizsgálatot igényel
annak ellenére, hogy az emberiség zöme már feltehetően ismeri.
Visszatérnék az első listához.
v Anyagi javakban való bővelkedés
A ma legáltalánosabb boldogságpótlék. A polgári alapú,
anyagi javakra koncentráló boldogságfelfogás elengedhetetlen része, pedig
voltaképpen másodlagos. Leginkább
negatív mivoltában van jelen a köztudatban, mert számos ember irigyli azokat,
akik anyagi javakban bővelkednek, vagy akikről ezt tételezik fel.
Természetesen semmi
sem zárja ki, hogy a boldog ember az anyagiaknak (is) bővében legyen. A
gyakorlatban azonban ez általában másodlagos.
A modern tudomány a polgári világnézet hatására két
évszázada igyekszik olyan vegetatív lénynek feltüntetni az embert, aki számára
voltaképpen semmi egyéb sem fontos, csak testi szükségleteinek kielégítése. Ez
azonban nem tartható.
A dolognak megint ellenkező értelemben van jelentősége. Az éhező ember valószínűleg nem tud boldog
állapotba kerülni, de a jóllakottság vagy a rendszeres étkezés nem a boldogság,
csupán a fizikai lét alapfeltétele.
A polgár egyik fő
szenvedélye az anyagi javak felhalmozása. A gyakorlatban ez sohasem ad
elégedetlenséget, hanem szenvedélybeteggé tesz. A gazdagok zöme állandóan új javakra, még több pénzre éhes. Anyagi
javakból és pénzből lehet sok, de a számukra sohasem lehet elég.
Heinrich Schliemann, aki
meggazdagodván abbahagyta a pénzcsinálást, kivétel a szabály alól. A legtöbb
meggazdagodott embernél maga a további gazdagodás válik életcéllá és életre
szóló szenvedéllyé, ami hatékonyan akadályozza meg a boldog állapot
létrejöttét. Az ezzel kapcsolatos emberi tapasztalatok azok, amelyekre
támaszkodva a modern gondolkodás a boldogságnak a létét is tagadni igyekszik.
Pedig ez egyáltalán nem „bizonyíték a boldogság lehetetlenségére”, csupán a
polgári világ egyik szánalomra méltó szenvedélybetegsége.
v Sikeres vérbosszú
Ez semmiféle boldog állapotnak része nem lehet.
Elégedettséget kétségtelenül okozhat, de nemcsak az elpusztított emberi lény
halála miatti esetleges bűntudat terhelheti, hanem a megbosszult személy miatti
gyász is. Az esetleges fenyegetettség érzése itt egyáltalán nem távoli, aligha
zárható ki.
Komor, fájdalmas öröm lehet, de nem boldogság.
v Sikeres megmenekülés valamiféle
veszedelemből
Ez már közelebb járhat a valódi boldogsághoz, de leginkább
mérhetetlen megkönnyebbülést jelent. Hogy ezen kívül még mi színezi, a
helyzettől függ.
v A hatalom „érzése”
Az „istenember érzése”, a XX. századi diktátorokkal
kapcsolatban sokat beszéltek róla. A profán isten, aki poklot rendez be a világ
egyik része számára, míg maga valamiféle profán mennyországban él.
A gyakorlat azt mutatja, hogy a hatalmat birtokló emberek
zöme sohasem elégedett. A hatalomhoz üldözési mánia járul, ezek az emberek vagy
eredendően pszichopaták, vagy azzá válnak. Hitler vagy Sztálin lehet erre a
példa. Talán ez a státusz az, ami a
valódi boldogság állapotát a leginkább kizárja.
Úgy gondolom, a hatalom birtokosai közül a felkapaszkodott
diktátorok nemigen lehetnek boldogok. Nyilván nem hiányzik belőlük a büszkeség,
vagy az önbizalom, de életük boldogságát nyilvánvalóan feláldozták a hatalom
megragadása és megtartása érdekében.
Ami azonban a királyi családba született, legitim
uralkodókat illeti, az ő esetükben nem zárnám ki a boldogság lehetőségét. Ehhez
azonban talán sokkal bátrabb döntésekre van szükségük, mint a hétköznapi
embereknek. Az uralkodói státuszhoz jó esetben erős kötelességtudat és empátia
is járulhat. Ha ez egyesül a munkatársak sikeres megválasztásának képességével,
és bátor személyes döntésekkel, a hatalom csúcsán élő ember sincs tökéletes
magányra kárhoztatva.
Apropó: magány. Úgy vélem ez is kizárja a boldogság
állapotát, bár a csöndes elégedettséget nem feltétlenül.
v Üzleti siker
Ez nem ellentétes a boldogság állapotával, annak értékes
része lehet. Harmonikusan élő, körültekintő, empátiával rendelkező emberek
képesek rá. Ilyenkor az üzleti siker a felhőtlen boldogság egyik elemét
képezheti. Ha azonban az üzlet szenvedély, hasonló helyzet állhat elő, mint az
anyagi javak halmozása esetén.
v Háborús győzelem
Elismerem, hogy eufóriát, okozhat, sőt annak tömeges
változatát is előidézheti. De ez sem igazi boldogság, csupán a túlélés, a
katasztrófák megszűnésének, a gyűlölt ellenség legyőzésének kiáradó
érzelemhulláma. A pattanásig feszült idegrendszerek megnyugvásának eufóriája.
v Diploma megszerzése, vagy nehéz vizsga
teljesítése
Ez is lehet a valódi boldogság része, ha tartalmazza a jól végzett munka örömét. Önmagában
nagy öröm, de még nem boldogság.
v Váratlan szerencse
Ez nagy öröm lehet, de fő eleme a megnyugvás, vagy a veszély
elhárulta fölött érzett öröm.
v Vetélytárs felett aratott győzelem
A háborús győzelem egyéni válfaja. Nagy öröm, de nem igazi
boldogság. Ha erkölcsi tényező is szerepet játszik benne, akkor akár annak is
részét képezheti.
v Sportsiker
Az igazi boldogság részét is képezheti, ha a többi tényező
is jelen van. esetenként azonban a háborús győzelem békés válfaja. Egyes
komponensei, mint például a labdarúgásban a
gólöröm, bár intenzitásban esetenként az öröm minden más típusát
meghaladják, nem képezik az igazi boldogság részét, mert hiányzik belőlük a
teljesség élménye.
v Vallási extázis
Igen nagy intenzitású örömérzet lehet, de miszticizmus
színezheti, és aligha része az igazi boldogságnak, mert annak szinte az összes
többi tényezője hiányzik belőle. Sőt az igazi boldogságot a vallási rajongó
gyakran még bűnnek is érezheti.
v Alkohol vagy drog előidézte mámor
Ez van a legtávolabb a valódi boldogságtól. Esetenként még
örömmel is járhat, de szákutca. Az
alkohol vagy drog előidézte mámor a boldogságnak éppen ellentéte: a közöny
eufóriája.
v Orgazmus
Akár az igazi boldogság részét (is) képezheti, de csak a másik ember örömével együtt.
Ezekkel szemben: mi az, ami valószínűleg mindig a részét képezi az igazi boldogság
állapotának?
v Szeretet
v Szerelem
v Családi harmónia
v Az alkotó munka öröme
v Önbecsülés
v Önbizalom
v Elégedettség
v Nyugalom
A boldogság nem valami alacsonyrendű érzés, nem a kicsinyes,
jellemtelen és ostoba emberek mákonya; ahogy a századforduló „filozófiája”
hajtogatta – a boldogság az ember
erkölcsös célja.
„Boldogság nélkül az
élet tébolyult és szánandó kísérlet marad.”[1]
Az erkölcsi igazság fogalmát akkor is feltételeznünk kell,
ha sokan nem hisznek, mások pedig csalódtak benne.
Hogyan kapcsolódik mindez a költészethez, különösen a jelen
költészetéhez?
Jelen és jövő
egységet képez, és a múltból táplálkozik. A jövőt a jelen alapozza meg. Az
újkori történelemből megtanultuk, hogy a
méltó jövő záloga mindig hagyomány és újítás emberhez méltó egysége.
A hagyománynak minden nemzedék életében meg kell újulnia,
nem lehet akadály, holt súly, nem válhat a fejlődés ballasztjává.
Milyen a jó költészet?
A fentebbi fejtegetésben arról volt szó, miféle ügyeket kellene szolgálnia a
költészetnek, ha vállalná az emberiség által rá ruházott küldetését.
A fentebbiekből kitűnt: nevetséges
dolog azt állítani, hogy a lírának ne volna dolga a világban. Ráadásul nem
is beszéltem olyan, talán minden másnál aktuálisabb kérdéskörről, mint globális és lokális viszonya, jelentősége
az emberiség közeljövőjében. Erről alább még szólni fogok, mégpedig a líra
konkrét feladataival kapcsolatban, hogy a politikai szempontokhoz való
kapcsolódást elkerüljem, mert az a véleményem, hogy a jelenleg forgalomban lévő elterjedt politikai eszmerendszerek egyike
sem képes az emberiség méltó jövőjét biztosítani, vagy akár megalapozni. Zsákutcába
vinne kontroll nélkül a baloldal is, a jobboldal is.
Van hát a lírának feladata bőven. Vagyis: lenne…
A jelenlegi hivatalos (kanonizált) költészet, a státuszlíra
ezeket a feladatokat nem tudja, és nem is akarja megoldani.
Milyen a jó költészet?
Az alábbiakban ezt veszem számba.
Folytatása
következik.
[1] SANTAYANA, George, Idézi:
FALUDY György – Jegyzetek az esőerdőből, Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1991.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése