Szerelem és líra CCLIV.

KÉTSZÁZÖTVENNEGYEDIK RÉSZ

A fiatalabb nemzedékek számára azonban a pufajka már egzotikus, ritkán látott kabátféleség. Már kevesen tudják, hogy a legendás vattakabát eredetileg az amerikai ipar ajándéka volt a szovjet hadsereg számára a Land-Lease keretében. Már az én generációm is az oroszokkal kötötte össze. Jelképértéke ezért alapvetően negatív…

„aranypufajka rajtuk, könnyű, vattás,”

Talán a negatív jelképérték feloldása is akar lenni a két jelző.

„aranypufajka rajtuk, könnyű, vattás,”

A következő sorral összemérve azonban elvethetem ezt az ötletet.

„aranypufajka rajtuk, könnyű, vattás,
itt minden éjjel hídavattás.”

Sajnos nem. Még ez sem. A két fölösleges jelző tehertétel, és még csak nem is ez a magyarázata.

„aranypufajka rajtuk, könnyű, vattás,
itt minden éjjel hídavattás.”

A rím kedvéért. Megint.

„aranypufajka rajtuk, könnyű, vattás,
itt minden éjjel hídavattás.”

Emiatt a mesterkélt rím miatt került az előző sor végére a két szerencsétlen jelző…

„aranypufajka rajtuk, könnyű, vattás,
itt minden éjjel hídavattás.”

Célzás Arany Híd-avatás című balladájára. Ennek fényében nézem újra a teljes szegmentumot.

„A rím kedvéért: bandukoltam,
mögöttem már a Jászai,
és jöttek vélem szembe holtan
kockacsaták vén ászai,
aranypufajka rajtuk, könnyű, vattás,
itt minden éjjel hídavattás.”

Kiderül, mennyire előkészítetlen és erőltetett az Arany költeményére hivatkozó párhuzam.

„itt minden éjjel hídavattás.”

A magyar életet a kánon tagjai szeretik permanens tragédiának, állandó, örök értékvesztésnek beállítani.

„itt minden éjjel hídavattás.”

A nemzetkritika ilyen változata persze Ady költészetére szokott hivatkozni – ahogy ez a vers is.

„itt minden éjjel hídavattás.”

Legtöbb esetben ez éppen olyan parttalan, mint itt.

„itt minden éjjel hídavattás.”

Az egyensúlyhiány jelzi, hogy itt és a hasonlókban – Ady költészetével ellentétben – üres nonkonformizmusról van szó.

„itt minden éjjel hídavattás.”

Itt derül ki, mennyire hiányzik valami az előző sorból. Az egész etap így a levegőben lóg.

„A rím kedvéért: bandukoltam,
mögöttem már a Jászai,
és jöttek vélem szembe holtan
kockacsaták vén ászai,
aranypufajka rajtuk, könnyű, vattás,
itt minden éjjel hídavattás.”

Így csak odavetett szó – a semmibe száll.

Kár a versnek ezért a szegmentumáért…

Nézem tovább. A következő etap talán a vers leggyakrabban idézett része:

„Az én hazám kopott kabátú,
de nékem zizzenő dzsoging,
szemében egy-egy szívlapát bú,
csuklik kicsit, kicsit meging,
a forma rácsán rendre átbú
(bár össze kéne tartanom)
a szertelóbált kezü-lábú,
de hazafias tartalom,
mit illenék kiköltenem:
hazám hazám te min – de nem.”

Részekre bontom.

„Az én hazám kopott kabátú,
de nékem zizzenő dzsoging,”

Ez így szép és közvetlen vallomás. Kár a nagyon zavaros megszemélyesítésért.

„Az én hazám kopott kabátú,”

Megszemélyesítésnek indul. A „kopott kabátú” haza gondolata ugyan nem eredeti, de minden korban van hozadéka, ezért létjogosultsága is.

A lírában sohasem közhely semmi, ami a lét valódi alapjaihoz tartozik. A szerelem, mint minden kor emberének alapvető tulajdonsága, nem lehet „elcsépelt, közhelyes” – mert akkor maga az élet is az.

„Az én hazám kopott kabátú,”

A „kopott kabátú ország” a világnak ezen a táján mindig rokonszenvet ébreszt. A Költő ismét kinyilvánítja hazaszeretetét, és megint nagyon szépen, természetesen, egyszerűen.

„de nékem zizzenő dzsoging,”

Kár ezért az értelemzavarért…

A megszemélyesítés durván megtörik. Kár érte, hiszen nagyon könnyen összhangba lehetne hozni a két sort.

Két megoldás is kínálkozik.

1. A megszemélyesítéshez való következetes ragaszkodás. Ebben az esetben a haza a lírai Én számára, nem „dzsoging”, hanem dzsogginget viselő ember.
2. a megszemélyesítés eszközétől való eltekintés. Ebben az esetben a haza maga a kopott kabát, ami a lírai Én számára sokkal szebb és fényesebb.

Mindkettő magától értetődő – lenne.

Miért nem?

Komoly gyanúm van…

„Az én hazám kopott kabátú,
de nékem zizzenő dzsoging,
szemében egy-egy szívlapát bú,
csuklik kicsit, kicsit meging,”

Bizony, bizony…

„Az én hazám kopott kabátú,
de nékem zizzenő dzsoging,
szemében egy-egy szívlapát bú,
csuklik kicsit, kicsit meging,”

Megint a rím miatt…

„Az én hazám kopott kabátú,
de nékem zizzenő dzsoging,
szemében egy-egy szívlapát bú,
csuklik kicsit, kicsit meging,”

Bizony, egyetlen nyavalyás rím miatt Parti Nagy inkább vállalja a súlyos értelemzavart. No comment…

„Az én hazám kopott kabátú,
de nékem zizzenő dzsoging,”

Kár az értelemzavarért, nélküle igazán szép hitvallás lenne.

„Az én hazám kopott kabátú,
de nékem zizzenő dzsoging,”

Egy nyamvadt rím kedvéért inkább vállalja az értelemzavart, sőt –  a következő sor összefüggésében – a képzavart is:

„de nékem zizzenő dzsoging,
szemében egy-egy szívlapát bú,”

Nyilván nem a „dzsoging”, hanem a megszemélyesített haza szemében…

„de nékem zizzenő dzsoging,”

Azt nem tudom megítélni, miért vállalja a helyesírási hibát itt Parti Nagy. Akárhol nézem, mindenütt a „dzsogging” a helyes alak…

„Az én hazám kopott kabátú,
de nékem zizzenő dzsoging,”

A megszemélyesítés itt kisiklott, de a következő sorban a Költő úgy folytatja, mintha teljesen rendben lenne:

„szemében egy-egy szívlapát bú,
csuklik kicsit, kicsit meging,”

Tovább viszi a megszemélyesítést. Volt már a vers korábbi részében is nemzet-karakterisztikai megjegyzés, de ez mégis szép és eredeti.

„szemében egy-egy szívlapát bú,
csuklik kicsit, kicsit meging,”

Féltő szeretet bújik meg ezekben a sorokban.

„szemében egy-egy szívlapát bú,
csuklik kicsit, kicsit meging,”

A meghitt hangulat letéteményesei a következők:

v     szívlapát bú

v     kicsit, kicsit

v     meging

A „szívlapát bú” nagyon eredeti jelzős szerkezet, nyilvánvalóan tudatos jelentéstömörítéssel.

„szemében egy-egy szívlapát bú,”

Mindkét szemben „szívlapát bú,”. Kitűnő nyelvi lelemény. Finom humort találunk benne, és csaknem rajzfilmszerű képet fest elénk.

„szemében egy-egy szívlapát bú,”

Olyasmiket közöl a magyarságról, amit már sokan és sokszor mondtak, mégsem közhelyes. Finom irónia gúny és leereszkedés nélkül.

„szemében egy-egy szívlapát bú,”

A fájdalmasságot a kép bájossága enyhíti.

„csuklik kicsit, kicsit meging,”

Azon ritka esetek egyike, amikor a Költő a versben formai problémát hajlandó vállalni a tartalom kedvéért.

„csuklik kicsit, kicsit meging,”

A két, egymást követő „kicsit” miatt ugyan motyog a sor, de olvasás közben észre sem vesszük.

„csuklik kicsit, kicsit meging,”

A sor két igéje:

v     csuklik

v     meging

A megszemélyesített haza cselekvései tehát ezek, de mégsem lesz tőlük sem nevetséges, sem szánalmas.

„csuklik kicsit, kicsit meging,”

Ez kétségtelenül a duplán szereplő „kicsit” érdeme. Jelentésével is, hangzásával is sokat lágyít a két ige jelentésén.

„csuklik kicsit, kicsit meging,”

Érdekes még a „meging” igealak. A sokkal határozottabb „meginog” helyett lágyabb kifejezés, része van a sor meghittségében. Ez a kifejezés duplán is hasznos: nemcsak kiválóan illik rímbe és ritmusba, a tartalmat is remekül befolyásolja.

Tovább lépek:

„a forma rácsán rendre átbú
(bár össze kéne tartanom)
a szertelóbált kezü-lábú,
de hazafias tartalom,”

Mi van itt?

„a forma rácsán rendre átbú
(bár össze kéne tartanom)
a szertelóbált kezü-lábú,
de hazafias tartalom,”

Miféle fordulat megint?

Folytatása következik.