Szerelem és líra - CCLIII.

KÉTSZÁZÖTVENHARMADIK RÉSZ

„és jöttek vélem szembe holtan
kockacsaták vén ászai,”

Kik ezek?

„és jöttek vélem szembe holtan
kockacsaták vén ászai,”

A múlt ködképei? Esetleg a Költő személyes ismerősei? Fél-szimbólumokból és fél-valóságból összeállt látomás?

Talán ez is, az is.

„és jöttek vélem szembe holtan
kockacsaták vén ászai,”

A kép mindenképpen hordoz magában némi misztikát.

A líra alapvető tulajdonsága, hogy igen könnyen lép át és vissza azon a mezsgyén, ami valóságot a természetfölöttitől, a sejtelmek univerzumától, vagy egyszerűen csak az álmok világától elválasztja.

Jó Költő élni tud ezzel. Ezt teszi most Parti Nagy Lajos is.

„és jöttek vélem szembe holtan”

A szórend is kiváló. Mennyivel más lenne így:

„és holtan jöttek vélem szembe”

Vagy így:

„és jöttek holtan vélem szembe.”

Esetleg így:

„és jöttek vélem holtan szembe”

Nem. A „holtan” a sor végére kerül:

„és jöttek vélem szembe holtan”

A sor ritmusába mindegyik változat beleillik.

Mi a különbség?

„és jöttek vélem szembe holtan”

A valóságszerű fikció a lehető legtovább megmarad.

„és jöttek vélem szembe holtan”

Ha valahol bandukolok, a világ leghétköznapibb dolga, hogy más emberek meg velem szembe „bandukolnak”.

„és jöttek vélem szembe”

Hétköznapi látvány, el is altatja az olvasót.

„és jöttek vélem szembe”

Ha a „holtak” korábbra kerülne, minden megváltozna. Ez ugyan első olvasatra jelentéktelen eltérésnek tűnik, de a lírát igen gyakran a prózában jelentéktelennek tűnő eltérések éltetik.

„és jöttek vélem szembe holtan”

Csak a sor végén szembesül az olvasó azzal, hogy akik „szembe jöttek”, „holtak.

„és jöttek vélem szembe holtan”

A dimenzióváltás ebben az esetben annyira váratlan, ráadásul annyira lágy, hogy csaknem észrevétlen. Meggyőződésem, hogy a Költő pontosan így is akarta. Finoman, éles váltás nélkül akarta vegyíteni a különféle síkokat.

„és jöttek vélem szembe holtan
kockacsaták vén ászai,”

Mintegy átfordul egyik dimenzió a másikba. Szinte zökkenőmentesen.

„és jöttek vélem szembe holtan
kockacsaták vén ászai,”

Igen összetett, több forrásból táplálkozó, egyszerre több dimenzióban mozgó kép.

„és jöttek vélem szembe holtan
kockacsaták vén ászai,”

A szembejövők nem konkrét és nem elvont személyek, egyszerre konkrétak is, elvontak is. nem valóságosak és nem kitaláltak: egyszerre valóságosak és kitaláltak.

„kockacsaták vén ászai,”

Az egykori hazárdjáték résztvevői. Az a gyanúm, hogy a hazárdjáték fogalmát ki kell terjesztenem a hétköznapi élet egyéb dimenzióira is, politikára, gazdaságra, kultúrára, és még ki tudja hová.

„kockacsaták vén ászai,”

Lehetnek barátok is, bajtársak is, riválisok is, ellenfelek is.

„kockacsaták vén ászai,”

Szerepel benne a hazárdjáték két legősibb típusa, a kocka és a kártya.

„kockacsaták vén ászai,”

Az élet maga is hazárdjáték, főleg akkor, ha a szabad akarat álláspontjára helyezkedünk.

„kockacsaták vén ászai,”

Az „ászai” azaz „kiemelkedően fontos vagy eredményes résztvevői” lehetnek a Költő személyes életének korábbi, „vén” szereplői, de lehetnek a haza szempontjából fontos személyek is.

„kockacsaták vén ászai,”

Az „ászai” – a szó eredeti jelentésének felhasználásával - bevonja a kocka mellé a kártyajátékot is. lehet, hogy Parti Nagy azért írt „kártyacsaták” helyett „kockacsatákat”, hogy mindkettő bekerülhessen a versbe.

„kockacsaták vén ászai,”

Az „ász” a katonai nyelvből kapott mellékjelentést. A két világháborúban azokat a vadászpilótákat nevezték ásznak (németül Experte, angolul Ace), akik meghatározott számú ellenséges repülőgépet lőttek le bizonyíthatóan.

„kockacsaták vén ászai,”

A múlt fontos szereplői egy vagy több dimenzióban. Rejtett létösszegzés, egyúttal rejtett időszembesítés.

„kockacsaták vén ászai,”

A Költő a saját/és vagy a hazája múltjával szembesül. Így folytatódik a vers:

„aranypufajka rajtuk, könnyű, vattás,
itt minden éjjel hídavattás.”

Meglehetősen pesszimista sorok.

„aranypufajka rajtuk, könnyű, vattás,”

A pufajka az orosz típusú vattakabát a szovjet katonai egyenruha darabjaként vonult be Magyarországra. Meglehetősen elterjedt. Igen sokan, főleg mezőgazdasági munkások hordták még a hetvenes években is.

Nem miattuk vált azonban jelképpé, méghozzá negatív jelképpé, hanem az egykori „pufajkások” miatt.

„aranypufajka rajtuk, könnyű, vattás,”

Ebben a sorban azonban Parti Nagy a sor elejére helyezi a kulcskifejezést.

„aranypufajka rajtuk, könnyű, vattás,”

Vajon miért?

„aranypufajka rajtuk, könnyű, vattás,
itt minden éjjel hídavattás.”

Sajnos – ezért. Ismét csak a rím kedvéért…

„aranypufajka rajtuk, könnyű, vattás,
itt minden éjjel hídavattás.”

A rím, valamint – ismét egy szójáték…

„aranypufajka rajtuk, könnyű, vattás,
itt minden éjjel hídavattás.”

Parti Nagy képtelen ellenállni.

„aranypufajka rajtuk, könnyű, vattás,
itt minden éjjel hídavattás.”

Sőt.

„aranypufajka rajtuk, könnyű, vattás,”

Fentebb olyan résszel találkoztunk, amikor Parti Nagy zseniálisan alkalmazott egyetlen remek jelzőt, nagyon jól, nagyon jó helyen. Itt az ellenpélda.

„aranypufajka rajtuk, könnyű, vattás,”

Itt bizony Költőnk két – lényegében fölösleges – hátravetett jelzőt is biggyeszt a sor végére, az „aranypufajka” mögé, hogy a hirtelen ötlettől vezérelt szójátékos kínrímét elsüthesse:

„aranypufajka rajtuk, könnyű, vattás,
itt minden éjjel hídavattás.”

Megint leül a vers…

„aranypufajka rajtuk, könnyű, vattás,
itt minden éjjel hídavattás.”

Tudom, hogy sokan, sok helyen idézik, de – attól ez még nem jó…

„aranypufajka rajtuk, könnyű, vattás,
itt minden éjjel hídavattás.”

Pedig lenne ám lehetőség a sokkal erősebb folytatásra.

„aranypufajka rajtuk, könnyű, vattás,”

Az „ötletdramaturgia” a lírában sem jobb, mint a színpadon. Ha a vers lírai alapjaiban gondolkodunk, észre kell vennünk, hogy ismét mellékutakra tért. Itt ezt azért nehezebb elfogadni, mert a vers utolsó soraiban valóban épült valami…

„aranypufajka rajtuk, könnyű, vattás,”

Az „aranypufajka” itt leginkább az eredeti pufajka kabát színére való utalás lehet. nem hinném, hogy a Költő szeme előtt például az Arany Pufajka Díj – vagy valami hasonló – lebeghetett volna…

„aranypufajka rajtuk, könnyű, vattás,”

A „pufajka” jelképértéke mindenképpen problematikus, vállalása bátorságra – vagy meggondolatlanságra – vall. Számunkra – és a Költő generációja számára is – olyan viseleti elem, amit naponta láthattunk munkásembereken, és akkori jelképértéke mindennapi gyakorisága miatt semleges volt.

Folytatása következik.