ÖTVENKETTEDIK RÉSZ
Forgott velem a világ. Az én oly
könnyen hívő és könnyen lelkesülő Szélfarkas testvérem pedig ott pózolt a tönk
tetején a harcosnők között, nem is sejtvén, miféle hurokba dugta bele a nyakát.
Azt persze frissen szerzett méltóságán alulinak tartotta, hogy engem
felismerjen. Minden korban tudta játszani az előkelőt, örömét lelte a
legmegveszekedettebben ostoba etikett legbárgyúbb előírásaiban is. nem volt
képes észrevenni semminek a fonák oldalát, mint aki fél szemére vak.
Agyamban egymást kergették a
gondolatok. Mindeme felhajtás azt jelenti, hogy egy esztendő múlva Szélfarkas
testvérem iszonyatos tapasztalattal fog gazdagodni, amitől én mindenképpen meg
akartam óvni. Saját maga sohasem fogja magától megérteni, mibe is csöppent
bele, segíteni kell tehát neki. semmiképpen sem hagyhattam, hogy a testvéremet
feláldozzák. Ehhez viszont alaposan fel kellett kavarnom a falu életét.
Ennek a kornak az embere a
Mindenek édesanyjában hitt, akit a természettel azonosított. Tavasszal Szűz,
nyáron Asszony, télen Anyó; meghal és újjászületik minden esztendőben,
gyermekei az emberek, de a fák, virágok és a gyümölcsök is. minden, ami él,
egyedül Tőle származik. Az ember nem művel mást, mint elveszi és a maga
céljaira használja a Mindenek Édesanyjának adományait.
Feleslegesen, öncéllal elvenni
soha semmit sem szabad. Ez a korszak elvetette a „sport” okából történő
vadászatot, meg a lelkiismeretlen famészárlást, vagy bármilyen élet felesleges
kioltását. A Mindenek Édesanyjától csak azt veheted el, ami a saját életed
fenntartásához kell. Egyebet nem! Egyetlen más ok sem fogadható el, hajítófát sem
érnek a nyakatekert, szőrszálhasogató politikai okfejtések.
Emellett minél többet vissza kell
adnunk a Mindenek Édesanyjának abból, amit tőle elveszünk, és segíteni kel őt,
amivel csak tudjuk. Például akkor, amikor szenved. A szenvedésből pedig bőven jut
neki – ahogy a földi asszonyoknak is. előbb meghal, aztán újjászületik, és a
világot is újjászüli. Ez nyilván pokoli gyötrelmekkel jár, hiszen az egyszerű,
halandó asszony is a kínok kínját éli szülés közben át. Ebből a szenvedésből
részt kell vállalni – ez az áldozat lényege. Az áldozatot csakis férfi
hozhatja, hiszen az ő életében a nőhöz képest sokkal kevesebb a szenvedés.
Áldozatával a többi férfi helyett, azok nevében is fizet adományaiért a
Mindenek Édesanyjának. Mindazzal a fájdalommal, amit elvisel, a Mindenek
Édesanyjának szenvedéseit könnyíti meg, az ő kínjaiból vállal magára. Áldozata
nélkül nem születhet újjá a Mindenek Édesanyja, nem újulhat meg a természet,
nem teremne a föld, nem borulnának virágba a fák, örökös hideg maradna, sohasem
követhetné a telet újabb tavasz. Amikor az ember nem áldozott a Mindenek
Édesanyjának, így is volt: hó és jég borított mindent, éheztek és fáztak az
emberek. Ezért szent dolog az áldozat, ez a létező legnagyobb megtiszteltetés.
Az áldozatot vállaló férfi a hérosz, a hős, minden más férfinél különb.
Jutalma, hogy a Mindenek Édesanyjával együtt születik újjá évről évre, és
örökkön örökké ifjú férfi marad. Megismerszik arról, hogy ő a legkiválóbb, a
próbákon csakis ő győzedelmeskedhet, és évről évre mindig visszatér.
Szenvedésével világot vált, vére hullatásával hozza meg a tavaszt, ezért minden
más férfinél nagyobb gyönyörűség illeti meg: a Nagyasszony szeretője egyedül ő
lehet. ő volt a napférfi, a Haragvó Tekintetű, a Szent Király, a hérosz, akinek
neve oly sok alakban maradt ránk, minden hősregék öregapja és elszenvedője. Aki
most éppen nem egyéb volt, mint az én kelekótya Szélfarkas bátyám.
A fentebb elmondottakban hittek
ezek az emberek. Őszintén, mint talán a Nagyasszony, vagy hézagosabban, mint
Farkasasszony, de ez irányította az életüket. Ez volt az ősi, a legősibb hit,
amelynek egyes elemei szétszórva, eredeti értelmüket elveszítve, kificamítva,
újraértelmezve, de szívósan átvészelték az évezredeket.
Amellett, hogy elképzeléseiket
értettem és megértettem, emberáldozatukat nem tudtam elfogadni. Azt meg
mindenképpen meg kellett akadályoznom, hogy Szélfarkas testvérem a többi
Napférfi sorsára jusson.
Szélfarkas azonban tövig
kiélvezte Napférfi-mivoltát, és egyáltalán nem mutatott hajlandóságot az
ébredésre. Sajnos a bátyám volt az elképzelhető legjobb Napférfi-alany, aki
képes volt önmaga előtt is kidüllesztett mellel tetszelegni és tökéletesen
gyanútlan maradni a legutolsó pillanatig. Vele ugyan semmit se kellett volna
itatni!
Próbáltam figyelmeztetni, de sokáig
nem volt rá módom. Kétségkívül felismert, de nem állt szóba velem, hanem
kifejezetten került. Mintha azon igyekezett volna, hogy semmiképpen se adjon
alkalmat egy beszélgetésre. Alighanem azért, mert én voltam a faluban az
egyetlen, aki képes voltam újonnan szerzett fene nagy méltóságát megtépázni
pusztán azzal, hogy nem veszem komolyan. Szegény Szélfarkas! Ostoba döntéseinek
egyik ősforrása volt, hogy rendszeresen túlbecsülte a külsőségek jelentőségét.
Eme tragikusan téves alapállásából fakadt, hogy az igazi helyett mindig
sikerült az álságost kiválasztania. De ebből eredt az is, hogy korábbi
balvélekedéseiből csak igen ritkán tanult. A Nagyasszonyhoz és a papnőkhöz
húzott, engem kutyába se vett.
Megpróbáltam kierőszakolni egy
beszélgetést, de sohasem sikerült. Közben teltek-múltak a hónapok, eljött a
tavasz, amikor távozni akartam, de nem vitt rá a lélek, hogy a napférfiség
talmi fényében gőgösen pöffeszkedő Szélfarkast magára hagyjam a bajban. Elzúgott
fölöttünk a tavasz, elszállt a nyár, és hamarosan sárgulni kezdtek a levelek. Szélfarkassal
mindeddig egyetlen szót sem tudtam váltani.
Nagyon haragudtam a bátyámra.
Elhatároztam, hogy kijózanítom. Ha nem megy szépszerével, majd megy durván.
A nagy betakarítási orgia
előestéjén, amikor férfiak és asszonyok nagy tömegben táncoltak a tábortűz
körül, miközben az idősebb asszonyok az ünnepi lakoma készítésével
foglalatoskodtak, farba rúgtam Szélfarkast. Úgy, ahogy siheder korában ő maga
is gyakran megtette velem odahaza.
Arccal zuhant az ünnepi étkek
közé, és orrlyukaival előre korcsolyázott a lekvár felszínén egyenesen bele az
árpasörbe. Mindent, de mindent felborított. Még a hatalmas tölgyek koronáját is
megrázta a vad röhögés.
Ebből hatalmas botrány lett.
Folytatása következik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése