2015. augusztus 13., csütörtök

SZÁZNYOLCVANHARMADIK RÉSZ

Ideje most már újra visszatérnem a sok résszel korábban felvetett alapkérdéshez.

A „Minden egész eltörött – és a világ”

Magyarországon a kanonizált kultúrában Ady Endrének ez a verssora jelent ürügyet mindarra, amiben a jelenlegi kanonizált líra a hagyományos költészettől különbözik.

Nemcsak a „formabontás” ezerféle típusát varrják ennek a szerencsétlen sornak a nyakába, hanem a világlátásnak, sőt magának a világnak minden változását is. a kultúra felaprózódása, a szubkultúrákra való szakadozottság, a civilizációban fennálló minden szaggatottság jelképe nálunk ez a sor.

Van-e még közlendője a számunkra?

v     Valóban leírja, még mindig leírja a világ helyzetét a mára már bezápult közhellyé degenerálódott idézet?

Nem. Már nincs fontos közlendője. Sőt, ma már félrevezet.

A vak, kiszámíthatatlan és irányíthatatlan hatalmakban való hitet sugallja, része annak a pesszimista hétköznapi „filozófiai rendszernek”, amelyet mintha ránk akarnának erőltetni.

„Minden egész eltörött”

Ez a sor ma már teljesen időszerűtlen. Megváltozott a világ.

Amellett, hogy a társadalom még sokkal inkább felaprózódott, a Föld anyagi javainak zömét igen kevesen birtokolják, egy közepes méretű stadionban is kényelmesen elférnének. Azt azonban „hivatalosan” nem szabad feltételeznünk, hogy ők együttműködnek az emberek feletti uralom érdekében, mert akkor az emberi gondolkodás valamelyik csökkentett módjának közvélemény-rétege azonnal „összeesküvés-elméletek kiagyalásával”, vagy hasonló ostobasággal vádolna meg.

A világot ténylegesen uraló finánctőkések és nagyvállalat-tulajdonosok csoportja „hivatalosan” nem létezik, csak tevékenységének nyomai válnak mind szembeszökőbbé.

A közvéleményt irányítani akaró média elvárja tőlünk, hogy higgyünk – vagy tegyünk úgy, mintha hinnénk – néhány abszurd dologban.

Ezek közül legelső a piac.

Sőt. A Piac.

A Piac a mai világ félhivatalos ateista vallásának egyik legfőbb istensége. Mitológiája szerint a világ gazdasági életének személytelen terepe, valójában utópia. Angyali karának szerepét a pénz tölti be.

Milyen ez a világ?

v     Valóban vége a nagy narratívának és vele a nagy lírának is?


Folytatása következik.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése