2014. december 9., kedd

Történelmi fordulópont volt-e Szigetvár ostroma? - XVIII.

TIZENNYOLCADIK RÉSZ

Buda eleste után Csáktornya volt az első olyan magyar vár, amelyik sikerrel vert vissza egy török ostromot. Képzeljük el, milyen hatást gyakorolt ez a kortársakra.

Ma már aligha mérhetjük fel Csáktornya sikeres védelmének jelentőségét. Nem is emlékszünk rá, nincs olyan tankönyv, amelyik említené. A szakirodalom sem foglalkozik vele különösebben.

A kortársakra azonban, akik a történelmet nem „végleges folyamatában” látják, hanem mindennapi valóságként élik meg, katartikus hatást gyakorolt. A reménytelenség közepette, a visszavonhatatlan, végső romlás letargiája idején akad egy vár, amelyik képes dacolni a hódítóval.

Már az is csoda, hogy ezek a várak egyáltalán ellenálltak. Azok is, amelyek végül elestek. A legtöbbjüket körömszakadtáig, utolsó erejükig védték a magyar és horvát katonák, környékbeli lakosok.

Miért harcoltak, amikor tudták, hogy a török legyőzhetetlen? Miért nem hódoltak, vagy miért nem menekültek el?

Kínos kérdések. Ha behódolnak vagy elmenekülnek, ma nincs magyarság…

Képzeljük el, ha a jelenlegi, a „modern pesszimizmus” minden változatával mélyen átitatott magyarság kényszerül hasonló erőfeszítésre…

Csáktornya volt az első vár, amivel a török nem boldogult. Ne azt nézzük, hogy nem a török főerő ostromolta a szultán vezetésével, hiszen a legtöbb várat éppen a szárnyakon foglalták el az oszmánok, Ulema pasa pedig nagyon is imponáló győzelemsorozat után érkezett a vár falai alá.

Azt gondolom, Zrínyi Miklós később éppen ezért tett meg mindent Csáktornya megszerzése érdekében. az első vár, ami sikeresen állta ki a török ostromát, legyen a török elleni harcok oroszlánrészét vállaló Zrínyi családé.

Most azonban Zrínyi maga is részese az eseményeknek. Fontos tisztséget tölt be, az előző év óta ő Zala vármegye főispánja. Csáktornyát nem tudja felmenteni, Kanizsát kell védelmeznie. Nem tudni, sejtette-e, hogy csakhamar a harcok élvonalába kerül.

Ulema pasa ugyanis abbahagyta a makacsul ellenálló Csáktornya vívását, és a sokkal jelentősebb Kanizsa ellen vonult. Zrínyi Miklós máris egy ostromlott vár kapitánya lett.

Kanizsa ekkor még nem volt az a nagy olaszbástyákkal megerősített, tekintélyes erődítmény, amivé a század második felében kiépítik, és amit majd Paradeiser 1600-ban szabad elvonulás fejében felad a töröknek, hogy aztán a jókora török vár annyi bosszúságot szerezzen Zrínyi dédunokájának, a költő Zrínyi Miklósnak.

Kanizsa voltaképpen főúri székhely volt, szabálytalan négyszög alaprajzú, négytornyú vár, vagy inkább várkastély, egyik oldalának hosszúsága sem érte el a negyven métert. Mocsár közepén állt, cölöpökre fektetett mészkő alapon, téglafalakkal. Homlokzatán támpillérek sűrű sora állt, volt egy kaputornya. A XV. századi várat Szabó Norbert és Vörös Gábor rekonstrukciója állítja elénk.

Nem tudjuk, mennyit változott a vár 1543-ig. talán rendelkezett már szárazárokkal. Ha igen, nem lepődnék meg, ha ezt maga Zrínyi Miklós ásatta volna.

Kanizsa 1540-ben került Nádasdy Tamás birtokába. Azonnal hozzálátott a vár megerősítéséhez. Nem tudni, hogy három esztendő alatt mi változott a váron. Az építkezés lassan haladt, és a tulajdonos 1562-ben bekövetkező halála vetett neki véget.

A védelem alapja a nagy kiterjedésű mocsár volt, és mindvégig az is maradt. Még a XVII. században is a hatalmas posvány volt Kanizsa védelmi rendszerének legerősebb eleme.

Az építkezést Speciecasa nápolyi hadmérnök vezette. A végén Kanizsa négytornyú várkastélyból a mocsár közepén fekvő, egymással hosszú hidakkal összekötött, több részből álló, kisméretű olaszbástyákkal és rondellákkal megerősített várrá alakult át. Az itáliai építész munkájának eredményeképpen Kanizsa korántsem lett korszerűnek mondható erődítmény, de lényegesen védhetőbbé vált.

Kanizsa komolyabb megerősítésére ezután már csak Szigetvár eleste után került sor. Ekkor Kanizsa már az Udvari Haditanács birtokában van, és az Ausztria védelme szempontjából kulcsfontosságú erődítményt Ferabosco irányítása alatt lényegesen korszerűbb olaszbástyás, ötszögű várrá építik át.

Ennek azonban 1543-ban még híre-hamva sincs.

Gyanítom, hogy még a Nádasdy idején végzett építkezések sem jutottak valami sokra. 1543-ban még egyetlen olaszbástyája sem lehetett. Ulema pasa számára könnyű zsákmánynak tűnt.

A török nyilván azért támadta meg, mert felismerte a mocsár közepében fekvő vár stratégiai jelentőségét. Ha elfoglalja, szabad utat nyit magának Stájerország felé.

Zrínyi pontosan tudta ezt, és azt is, hogy a Dunántúl közepe és déli része Kanizsa elestével védhetetlenné válik. A magyar államnak esetleg a Felvidékre kell visszahúzódnia. Kanizsát mindenáron tartani kellett.

Nem tudni, mennyi volt Ulema pasában az elbizakodottság. Várak sorát vette be, és igazán érdemleges ellenállással sehol sem találkozott. Kászim béggel együtt úgy érkezett Kanizsa alá, hogy előtte sikert sikerre halmozott. Egyedül Csáktornyával nem bírt, oda Kanizsa elfoglalása után akart visszatérni.

Ulema nem igazán vette komolyan Kanizsát. Miután pökhendi megadási felszólításait figyelmen kívül hagyták, lövetni kezdte a gyengének tartott falakat, aztán rohamokat intézett Kanizsa ellen. Ez eddig minden alkalommal meghozta a számára a sikert.

Most nem. A védők minden rohamot visszavertek.

Ulema pasa még ettől sem ijedt meg.

Történt azonban egyéb is. Olyasmi, ami a magyar hadtörténetben Hunyadi óta nem fordult elő.

Ulema pasa biztonságban érezte magát. Túlerőben volt, nála a hadműveleti kezdeményezés előnye. Vagy mégsem?

Az ostromlottaktól különösebben nem tartott. Zrínyi és a védők a mocsár mögött voltak, egérfogóban, a lehetséges átjárókat meg a török vigyázta. Úgy tűnt, nem érheti meglepetés.

Érte.

Zrínyi éberen figyelt. Tudta, hogy túlerő csak akkor létezik, ha érvényesíteni tudják a harcmezőn. Minden más esetben puszta létszámtöbblet, és a nagyobb létszámú had több vesződséget is okoz. Várta a megfelelő pillanatot.

Egy májusi napon el is érkezett az alkalom.

A török kényelmesen letáborozott a vár körül, ébersége lanyhult, Zrínyi pedig ezt könyörtelenül kihasználta. Váratlanul kitört a várból, és lerohanta a törököt. Az oszmánok kontingenseit külön-külön verte szét, némelyiket gyakorlatilag megsemmisítette. Az ellenség pánikszerűen menekült, Ulema pasa még arannyal hímzett selyem sátrát is odahagyta. Zrínyi ezen kívül nyolc löveget és temérdek fegyvert zsákmányolt.

Alighanem ez a győzelem mentette meg a Dunántúlt.

Félreértés ne essék: a török stratégiai fölénye továbbra is megmaradt. A szultán bármikor újra támadhatott, és a magyar hadszervezet nem tűnt alkalmasnak rá, hogy elhárítsa.

Mégis…

Az első győzelem. Ráadásul a magyarországi török hódítások legsikeresebb esztendejében. Az ilyen győzelmeket elfelejti, alig említi, gyakran figyelmen kívül is hagyja a történetírás. A későbbi diadalok mögött eltörpülnek.

Mégis…

Az ilyen győzelmek azok, amelyek tovaűzik a vereségek szakadatlan sorozata miatt támadt fásult apátiát, süket defetizmust. Nélkülük sohasem jönnének el azok a későbbi „igazi” diadalok.

Próbáljunk meg a XVI. századi magyarok fejével gondolkodni. A török hódítást a magyarokon kívül voltaképpen soha senkinek sem sikerült megállítania. Ideig-óráig feltartóztatni talán igen, gátat vetni neki eddig nem lehetett. Anatóliából indult, és sorra foglalta el egyik országot a másik után. Minden hadjáratával kiharapott belőlük egy-egy nagyobb darabot, mint valami sátáni ragadozó, és előbb-utóbb mindet elnyelte.

Magyarország volt az egyetlen kivétel. A török már a XIV. század végén megjelent az ország déli határain, de egy bő évszázadig nem tudta azokat áttörni. Zsigmond király idején létrejött a déli végvárvonal, amely képes volt feltartóztatni a támadót. Ennek a védelmi vonalnak volt a kulcspontja, a Vaskapu, az egykori szerb főváros, Nándorfehérvár. A szultán vezette főerő többször is eredménytelenül ostromolta, egyszer megsemmisítő vereséget szenvedett alatta.

1440 körül a török azt képzelte, rövidesen megtöri „Üngürüsz” ellenállását. Rabló hadjáratai egyre szaporodtak, és mind súlyosabbá váltak. Ekkor azonban egy kiváló katona vette át a magyar védelem irányítását. Hunyadi János győzelmei megszilárdították a védelmet.

A Magyar Királyság sikeresen védekezett, de a támadó hadjáratok balul ütöttek ki. a magyar erők nem voltak arra elégségesek, hogy a Balkánról elkergessék a törököt. Amikor 1396-ban európai hadsereg indult a török ellen, az is csúfos vereséget szenvedett Nikápolynál. Ebben az időszakban rendkívül szívós volt az oszmán hatalom; még a Timur Lenktől elszenvedett vereséget is bámulatos gyorsasággal heverte ki.

A török balkáni hatalmának felszámolása hihetetlenül nehéz feladatnak ígérkezett. Mátyás király emiatt nagy támadó hadjárattal nem is próbálkozott. Helyette megsokszorozta a védelem hatékonyságát. Sorra elfoglalta a legfontosabb török támaszpontokat, ezzel messze délre tolta ki a védelmet. Ütőképes állandó zsoldos hadsereget állított fel, és jól használható dunai hadiflottát szervezett, amely a zsoldos haderő legfontosabb kontingenseit akár Sziléziából is néhány nap alatt képes volt a helyszínre szállítani.

A török ekkor Magyarországot tekintette legerősebb ellenfelének, és egyelőre lemondott a támadó hadjáratokról.

Magyarország egyelőre sikeresen védekezett, de nagyon kényes helyzetben volt. A török állandó fenyegetést jelentett, de az ország egymagában nem volt képes olyan támadó hadjáratot indítani, amely képes lett volna komolyan visszaszorítani a törököt.

Ilyenkor szoktak arról fecsegni, hogy „össze kellett volna fogni a balkáni népekkel”. A gondolat elvben természetesen helyes, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ezek a balkáni népek egyáltalán nem kedvelték a bogumilokat és ortodoxokat üldöző, a pápa követelésére a katolicizmust erőszakosan is terjeszteni akaró Magyar Királyságot. Amikor pedig a török uralom súlya a maga teljes valóságában rájuk nehezedett, elveszítették államiságukat, intézményrendszerüket, nemességüket; már legfeljebb csak passzívan várhatták a felszabadításukat és buzgón imádkozhattak a keresztény fegyverek győzelméért, segíteni nemigen tudtak és nem is mertek.

A török nagyon is könnyen és gyorsan számolta fel az útjába kerülő keresztény államokat.

1543-ban úgy tűnt, Magyarország sem lesz kivétel. Sőt, éppenséggel azt lehetett várni, hogy Magyarország még a többi államnál is hamarabb lesz a török martaléka, hiszen a szultán a magyar urakat megszégyenítő hadicsellel, veszteség nélkül kerítette birtokába a fővárost, Budát.

Az ország belsejében pedig nem volt olyan vár, amely képes lett volna kiállni a török főerő ostromát.

Ennek fényében kell látnunk Zrínyi Miklós győzelmét.

Folytatása következik.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése