HUSZADIK RÉSZ
Kanizsa sikeres védelme azonban
elveszett az 1543. esztendő rettenetes veszteségeinek áradatában. A magyar
kortársak szemmel láthatóan nem nagyon figyeltek fel rá. Azzal nyugtázták, hogy
Kanizsa védői megtették a kötelességüket, szemben más várakkal, amelyek
elvesztek.
Az ostrom májusban történt. A
győzelem után Zrínyi igyekezett megerősíteni a várat, részben a zsákmányolt
ágyúkkal és egyéb fegyverekkel. Tudta, hogy az eddigi török hadmozdulatok még
csak a szultáni főerők tevékenységének előkészítését szolgálták, és készen állt
rá, hogy Kanizsát akár Szulejmán hadával szemben is megvédi.
Joggal tartott Zrínyi a még
komolyabb török támadástól. Szulejmán szultán hada június negyedikén érkezett
Belgrád alá.
Zrínyi tudta, hogy a birodalmi
hadakban nem bízhat, mert azok csak a Habsburg örökös tartományok védelmét
tekintik feladatuknak. Lassan gyülekeztek, és semmiféle hajlandóságot nem
mutattak arra, hogy magyar területen hadba lépjenek.
Ez természetesen baklövés volt,
még az örök tartományok védelmének szempontjából is. egy jó stratégiai érzékkel
megáldott hadvezér igyekezett volna minél délebbre felvenni a harcot, lehetőleg
olyan terepen, ahol az oszmán túlerő nem tud kibontakozni. Erre a Drávától
délre lett volna alkalma, a Dunántúl dombvidéke ilyen lehetőségeket nem kínál,
viszont a török hatalmas tömegű lovassága szinte korlátlanul érvényesíthető. A
portyázó csapatok rengeteg bajt okozhatnak, elvághatják a csapatrészek
összeköttetését, utánpótlási vonalait, a hátukba kerülhetnek, a legváratlanabb
helyen és időben lendülhetnek akcióba. Feltartóztatásukra, vagy akárcsak
szemmel tartásukra legfeljebb hozzájuk hasonlóan gyors, könnyű fegyverzetű csapatok
alkalmasak. A huszárok.
A lassú gyülekezés ezt a
lehetőséget eleve elvette. Az ezer kilométernyi távolságból érkező török volt a
gyorsabb.
A ruméliai beglerbég június végén
Valpó várát ostromolja.
A horvátországi Valpó vára kicsi,
régimódi lovagvár maga, kör alaprajzú lakótoronnyal, gótikus kőpillérekkel. A
várkápolna beolvad a falba. Az ostromtüzérség korában nem tűnik leküzdhetetlen
erődnek. Első látásra azt gondolná az ember, néhány órányi védekezésre sem
alkalmas.
Valpó vára meglepően sokáig
kitartott. Az őrség heves rohamokat vert vissza, a török történetíró szerint
sok hitharcos maradt „élet és fej nélkül”.
Pécsről és Siklósról a magyarok
ötszáz fős felmentő csapatot küldtek Valpó alá. A török történetírók azt
állítják, hogy ezt a hadat az oszmánok szinte mindenestül felkoncolták, öntelt
hangnemben kéjelegnek rajta, mint vágatták le a török tisztek a magyar katonák
fülét és fejét.
Csak a legújabb korban derült ki,
hogy a török források hazudnak. Szakály
Ferenc és Liptay Ervin kutatásai
felfedték, hogy a felmentő akció sikeres volt, a túlerőt ekkor elűzték a vár
alól.
A török azonban nagy erőkkel
visszatért, és újra ostrom alá vette a várat. Megdolgozott a kis Valpó
elfoglalásáért, a török lövegek 3137 lövedéket lőttek az apró vár falaiba, de
Valpó így is csak július 7-én adta meg magát. Az őrség szabad elvonulás
reményében távozni akaró maradékát a török legyilkolta.
A védők elszántsága és a török
bizonytalansága elgondolkodtatja a mai szemlélőt. Miért nem avatkoztak be a
császári seregek? Ha a török egy ilyen jelentéktelen erősséggel is ennyire
nehezen boldogul, miért nem indulnak el a hadak, amelyek támaszkodhatnának a
környékbeli fegyveres erők és a lakosság támogatására?
A történetírás gyakran vizsgálja,
mennyi része volt a török hódításban az országvesztő rendi politikának, illetve
a török túlerőnek.
És a Habsburg uralkodónak? Neki
mennyi része volt?
1543 júniusában még megvan Pécs,
Székesfehérvár, Esztergom és Visegrád. Az ország középső része. Buda ugyan
ellenséges kézre került, de egy hatásos, novembertől februárig tartó,
könyörtelen téli ostromzárat aligha viselne el. A török Valpó vára alatt
ügyetlenkedik.
Ha a Habsburgok valóban meg
akarták volna védeni Magyarországot a töröktől, itt lenne rá a nagyszerű
alkalom.
Ha elindulnának, talán már itt, a
Délvidéken meg lehetne állítani a törököt. Vajon miért nem indultak el?
Kétféle oka lehet:
- Gyávaság
- Magyarország semmibe vétele
Vajon melyik? Esetleg mindkettő
együtt?
A lehetőségek következetes
figyelmen kívül hagyása mással nemigen magyarázható. Magyarország sohasem volt
fontos a Habsburg uralkodóknak, hadszíntérnek, feláldozható területnek
tekintették. Még most is, amikor lényegében csaknem az egész ország az övék
(lehetett volna). Mi lesz később?
Ahhoz, hogy Magyarország közepébe
ékelődhessen a török hódoltság, és aztán másfél évszázadig ott is maradhasson,
sok hibát kellett még elkövetni.
Hibákkal, felszínességgel,
nemtörődömséggel találkozom, bármelyik részét is nézem a hadjáratnak. A
magyarok zöme szívósan harcol, ott sem enged, ahol a küzdelem eleve
reménytelen, sőt ilyet nem is ismer. A császári parancsnokok pedig kerülik a
harcot, pusztulni, veszni hagyják az országot. Vagy késlekednek.
A török előcsapatok körülzárták
Siklós várát, amely a megadást elutasította. Ellenben a sokkal erősebb Pécs
védői kereket oldottak. Pécsvárad őrsége szintén, ők a várat is felgyújtották.
A kortársak elítélték őket.
Június 29-én maga Szulejmán is
átkelt a Dráván. Előtte hosszan várakoznia kellett, mert a hídépítése
vontatottan haladt.
Képzeljük el, hogy ez a
határozatlan várakozás milyen lehetőségeket adott volna egy rendezett sereg
számára…
Siklóst többen is „igen erős”
várnak minősítik. A vár képe elég ismert, nézzünk rá. Közepes méretű, szép
gótikus lovagvár kerek tornyokkal, a kaput fedező barbakánnal. A török
ostromával szemben esélye nincs. Ráadásul az őrség felszerelése siralmas.
A török szabályos ostromot
folytatott ellene futóárkokkal, több tucat ostromágyúval.
Mit csinál ez alatt az uralkodó?
Bécsben a nyár elején olasz zsoldosokat
fogadtak fel Székesfehérvár védelmére. Ez
egyrészt azt mutatja, hogy az attól délre eső területekről már eleve lemondtak,
másrészt esetleg azt, hogy valamit mégis tenni akartak. Székesfehérvár, az ősi
koronázó város a Bécs felé vezető országút mentén fekszik, azt fedezi. Az
örökös tartományok védelme követelné a megtartását.
Ez is felemás azonban, mivel Filippo Tornielli zsoldosai nem
mozdulnak Bécsből.
Miért nem?
Nem kaptak zsoldot.
Előre kialkudtak kéthavi zsoldot,
de nem kapták kézhez, emiatt tétlenül várakoznak. Még július elején is.
Pápa és Veszprém is veszélyben
forgott, bár ezek még Székesfehérvárnál is nyugatabbra vannak. Pápa védelmét a
tulajdonos, Török Bálintné Pemflinger
Katalin szervezi meg. Veszprém helyzete látszólag kedvezőbb. A királyi kamara négyszáz forintot rendelt e
megerősítésére. Ez nem volt valami égbekiáltóan nagy összeg.
Csakhogy…
Ez a pénz sem érkezett meg.
Mit tesz ilyenkor egy erélyes
uralkodó? Gyorsan utánajár, és gondoskodik róla, hogy a pénz mihamarabb megérkezzen?
Egyúttal, a veszély mértékére való tekintettel esetleg fel is emeli az
összeget?
Dehogy!
Aki ilyesmit gondol, nem ismeri
Habsburg királyainkat…
Ferdinánd őfelsége a
legkegyelmesebben méltóztatott törődni Veszprém várával, és erélyesen megparancsolta a veszprémi püspöknek, hogy
azonnal gondoskodjon saját költségére a vár védelméről.
Talán a püspök magától nem akarta
volna védeni a várat? Őfelsége tipikus alibi intézkedéssel „gondoskodott” a
püspöki székhely védelméről.
Mennyire felelt meg a követelményeknek
Pápa és Veszprém vára?
Martonfalvay Imre deák – akit Török Bálintné nevezett ki
parancsnoknak – a következőket írta Pápáról:
„„Az várat pusztán találám, várassát épületlen,
igen megbusulék rajta. […] Ez időkezbe megösmerém és jól eszembe vevém, hogy ez
keves néppel nem vagyok elég az nagy puszta Pápa várassának oltalmára és
megtartására es hitvány palánk mellett, elhagyám az vár épületeit, az várast
kezdém először építeni, honnét az várat óltalmazzák. Az várast kissebben
szakasztám, palánkját fölállatám, fonatám és sároztatám gyorsasággal, azután az
árokját is megásatám. […] Azután az vár környül való hitvány palánkot is jó
bástyákkal második esztendő fordulatjában Isten segítségével ujolan megépítém
jó módon, sok gondviselésömmel és szorgalmatosságommal.”
Ezek szerint Pápa egyáltalán nem
volt védhető állapotban, a parancsnok maga volt az, aki a vár „hitvány
palánkja” helyett nekifogott a város erődítéséhez, mégpedig éppen ebben az
esztendőben, azaz 1543-ban. A komolyabb erődítések csak „második esztendő
fordulatjában Isten segítségével” készültek el.
Szerencse, hogy
ekkor a török nem jutott el idáig. Egy portyázó csapat járt Pápa alatt,
meglepetésszerűen meg is támadta a palánkot, de a parancsnok résen volt.
Hát Veszprém?
Meredek hegy tetején álló,
szabálytalan alaprajzú, középkori püspöki székhely. Ebben a korban már nem
számít erősnek. Később sem lesz az, a török elleni harcok időszakában összesen tizenhétszer cserélt gazdát. Bizonyára
nem azért, mert bevehetetlen volt.
Ferdinánd július elején elrendeli
a somogyvári kolostor megerősítését. Pénzt, katonát küldeni elfelejt.
Közben Siklós élethalálharcot
vív. A szép, de gyönge gótikus lovagvár sokkal kevesebbet bír, mint a kicsi, de
zömökebb Valpó. Július negyedikén a török tüzérség lerombolja a külső falakat. Száz
ágyúlövésnél kevesebb is elég volt. Közben Szulejmán divánt tart. Éjszaka a
török a külső vár területeire viszi az ostromágyúit.
A belső várba szorult védők
szívósan kitartanak. A török háromezernél több lövedéket zúdít a falakra, és
aknák ásásába fog.
Két nap múlva Siklós elesik, az
életben maradt magyar védők egy része szabad elvonulást kap, a velük harcoló
környékbeliek és átállt törökök nem.
Ezután sorra esnek el a magyar
várak. Augusztus 9-én Esztergom. Már folyik a vár ostroma, amikor Bécsből végre
elindulnak a Székesfehérvár megerősítésére toborzott csapatok. Jellemző, hogy
az érseki székhely bevétele után Szulejmán nyugodtan eltöprenghetett azon,
menjen-e Bécs ellen, vagy sem. A hadműveleti kezdeményezést tökéletesen kézben
tartotta, a császári erők félénk, vérszegény hadvezetésétől semmi tartanivalója
sem volt.
Augusztus 17-én esett el Tata. Parancsnoka,
Hannibal Tasso az őrség zömével már a szultán közeledtének hírére kereket
oldott.
Augusztusban a török már
Székesfehérvárt ostromolja. A védősereg létszáma körülbelül ötezer fő, az
eddigi legerősebb őrség. A vezetés azonban helyenként bizonytalankodik,
ráadásul egyre rosszabb a kapcsolata a város polgárságával. Ugyanakkor a török
hadmérnökök remekelnek a mocsarak lecsapolásában és az útépítésben.
Zrínyi augusztusban sem
tétlenkedik. Ekkor kerül először komoly kapcsolatba
egymással gróf Zrínyi Miklós és Szigetvár.
Szigetvárt a török taktikából
megkímélte, miközben lerombolta vagy bevette az összes többi baranyai várat. Szigetvár
ura még mindig a Héttoronyban raboskodó Török
Bálint volt, a szultánnak talán ekkor még tervei lehettek vele.
Könnyen lehet, hogy ezeket Zrínyi
húzta keresztül. Mindent elkövetett ugyanis, hogy a vár királyi kézbe kerüljön,
és fontos láncszeme legyen egy kiépítendő új védelmi rendszernek. Erőfeszítéseit
a hónap végén siker koronázta, Török Bálint felesége átengedte Szigetvárt.
Szeptember negyedikén – miután az
áruló polgárok két nappal korábban kizárták a belső várból a parancsnokot és a
védők jelentős részét – elesett Székesfehérvár.
Ferdinánd Győrnél csapatokat von
össze, ezek első parancsnoka a fehérvári őrség életben maradt egyik olasz
tisztje. Zrínyi Miklósi is itt találjuk más magyar katonákkal egyetemben.
A tábor passzívan viselkedik, de
a magyarok nem tudják visszafogni magukat.
Folytatása következik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése