Szőke nő zűrbe az űrben - 281.

KÉTSZÁZNYOLCVANEGYEDIK RÉSZ

Csak pillanatokig tartott a csend.

-         Jól meggondoltad? – kérdezte Ed Philips.

-         Apádat élesztem fel – vágta rá a szőke nő.

Helmut dühösen nézett egyikről a másikra.

-         Nem válaszoltatok a kérdésemre! – dohogta.

Ed Philips mosolyogva fordult felé.

-         A Digitális Téridőben semmilyen komolyabb fegyver sincs. Az a halhatatlanok paradicsoma. Legfeljebb a biztonsági szolgálatuk irányítói tartózkodhatnak ott, a fegyverek és a nehézfiúk ideát vannak.

-         De miért?

-         De bevinnéd őket a Digitális Téridőbe?

Helmut most értette meg. Nagyot nézett, a szája is tátva maradt, aztán elszégyellte magát.

- Azt hiszem, igazad van. Bocsáss meg!

Ed Philips bólintott.

-         A Digitális Téridő roppant kellemes hely, de ha Ultenbergék nemkívánatos személyeket vinnének oda, igen könnyen a foglyaivá válhatnának. Sokan szívesen megzsarolnák őket.

Helmut bólogatott. Ő is belátta. A szőke nő elmosolyodott.

-         Ez a Digitális Téridő elvének legfőbb ellentmondása. Szeretnének egy megközelíthetetlen üdülőparadicsomot, de a világuralomról sem akarnak lemondani.

Ed Philips bólintott.

-         A Digitális Téridő urai valójában nagyon fonák helyzetben vannak, de ez csak akkor válhat fenyegetővé, ha bármi veszélyeztetheti őket. még a legapróbb veszély is végzetessé válhat a számukra. Ott bent tartózkodik a védelmi személyzet számukra legmegbízhatóbb része. Ezek követnek bennünket, ezek tudják, hogy mikor hol vagyunk. Ők vezérelték ellenünk a szerencsétlen csatahajókat.

-         Most viszont bajban vannak? – kérdezte reménykedve Helmut.

Ed Philips magabiztosan mosolygott.

-         Igen, de még talán nem érzik, hogy félniük kellene.

-         A biztonsági főnök aggódik?

Ed Philips elvigyorodott.

-         Azt hiszem, nem tájékoztatta a gazdáit a veszélyről.

Karen is elmosolyodott.

-         Gondolod?

-         Biztos vagyok benne. Az állásába, talán az életébe is kerülhetne. Most úgy próbál végezni velünk, hogy közben megpróbálja titkolni a problémát. Ebben van az esélyünk.

Helmut a fejét csóválta.

-         Nevetséges. Fantáziálsz, Ed. Honnan tudod, hogy a biztonsági főnök nem tájékoztatta az Ultenberg csoport urait?

Ed Philips úgy vigyorgott, mint valami rajzfilmben egy ragadozó madár.

-         Száz százalékig biztos vagyok benne.

-         Ugyan, miért?

-         Mert ha tájékoztatta volna, már nem élnénk. Az Ultenbergek azonnal beemelnek a Digitális Téridőbe pár tucat csatahajót, aktiválják a fegyverzetüket, és ránk eresztik. Nálunk egy másodperc sem telt volna el, és máris szétlőnek bennünket. De nem így történt, Helmut. Élünk.

Az ifjabb Schellenberg egy pillanatig gondolkodott, aztán végre maga is elmosolyodott.

-         Úgy tűnik, igazad van. Valóban van még három óránk. De utána semmi.

-         Eltekintve attól, hogy megsemmisíthetjük a Digitális Téridőt – mondta Karen.

Most Helmut vigyorodott el.

-         Na és? Mire megyünk vele?

-         Hogyhogy mire megyünk?

-         Attól még a következő csatahajók ripityára lőnek bennünkek.

Ed Philips visszavigyorgott.

-         Egy frászt! Az első térugrással örökre eltűnünk a szemük elől. Már nem lesz Digitális Téridő, ahonnal mindig megtalálnak.

„Hajó az admirálisnak! A hibernálásból való élesztés új fázisba lépett!”

Folytatása következik.