KÉTSZÁZHATVANHARMADIK RÉSZ
Csak néhány pillanatig volt teljes a csend.
Helmut szakította meg.
- Micsoda? Ön volna az apróság? Meg mi?
Naiv hangot akart megütni, de maga is érezte, hogy nem sikerült. Morgensohn sajátos gumivigyorral nézett rá:
- Igen, kedves uram. Én, mert itt vagyok. És önök.
- Mi miért?
- Amit majd hamarosan tenni fognak. – már nem vigyorgott, hangosan vihogott. – Amikor én már nem leszek itt.
Karen felfigyelt.
- Micsoda? Elmegy? – kérdezte Helmut.
- Igen.
- Megtudhatnám, hogyan?
- Úgy, ahogy idejöttem.
Karen és Ed Philips összenéztek.
Helmut lapos oldalpillantást vetett két társa felé. Karen alig láthatóan bólintott, Ed Philipsnek a szeme rebbent. Éppen ideje, hogy végre kezdünk összedolgozni, gondolta a szőke nő.
Helmut pontosan tudta, hogy két társa ráosztotta a naiv kérdező szerepét.
- Megtudhatnám, hogy jött ide?
Morgensohn válasz helyett látványosan az órájára nézett.
- Csak az időt húzzák. Legfeljebb huszonnégy órájuk van. abból talán már el is telt egy.
- Huszonnégy óránk van?
- Igen.
- Mire?
Morgensohn úgy vigyorgott, hogy szinte szétrepedt az arca.
- Régen elmondtam volna, ha hagynák.
Helmut érezte, hogy a szerepe véget ért. Nem tett fel újabb kérdést. Mindhárman Morgensohn magyarázatára vártak.
Az idegen végigjáratta rajtuk a tekintetét.
- Tehát megtörtént a hibernálás – lendült bele újra. – A felek lassan rájöttek, hogy a patthelyzet állandósult. Most már a hajó őrzése körül kristályosodtak ki a problémák. Az Ultenberg csoport számos kísérletet tett a megkaparintására. Ezek közül az utolsó félig sikerült.
Ed Philips megcsóválta a fejét.
- Félig?
- Igen, félig. A hajót elragadták, de mégsem tudták a hatalmukba keríteni gyakorlatilag valami tizedrangú banda kezére játszották.
Némi szünetet tartott, hadd emésszék, utána folytatta:
- Ettől kezdve a Rodney többször is gazdát cserélt, és mindenkinek sok gondot okozott. Ügynökök ezreit kellett bevetni miatta. Figyelemmel kellett kísérni a helyzetét, és mindenképpen meg kellett akadályozni, hogy az Ultenberg csoport kezére kerüljön
Ed Philips a torkát köszörülte.
- Erről már valamennyit én is tudok – nyögte zavartan.
- Nem eleget, kedves uram – vigyorgott rá Morgensohn. – Lehet, hogy uraságod aggódott apuci biztonságáért, de öntől azért már régen az Ultenberg csoport kezére került volna, és akkor apuci nem lenne.
Ed Philips gyilkos pillantást vetett rá. Az idegent nem zavarta.
- A földi statisztika szerint egy ügynök nagyjából másfél évig élhet aRodney fedélzetén, vagy akár a csatahajót birtokló csoportba beépítve.
- A földiek azonnal lebuknak – tette hozzá súlyosan Ed Philip.
- Na, azonnal azért nem, de tagadhatatlanul nagy a veszteségük. Ráadásul az Ultenberg csoport ügynökeinek csak egy részét sikerült azonosítani.
- A földi ügynökök egy részét pedig megvásárolták. – mondta Ed.
- Látja, kedves uram, ez valódi probléma. Ez komolyan veszélyezteti apucit. Ezért is kellett változtatnunk.
Újra elhallgatott.
- Változtatni? – kérdezte Helmut
- A földi statisztika szerint egy ügynök nagyjából másfél évig élhet a Rodney fedélzetén, vagy akár a csatahajót birtokló csoportba beépítve.
- A földiek azonnal lebuknak – tette hozzá súlyosan Ed Philip.
- Na, azonnal azért nem, de tagadhatatlanul nagy a veszteségük. Ráadásul az Ultenberg csoport ügynökeinek csak egy részét sikerült azonosítani.
- A földi ügynökök egy részét pedig megvásárolták. – mondta Ed.
- Látja, kedves uram, ez valódi probléma. Ez komolyan veszélyezteti apucit. Ezért is kellett változtatnunk.
Újra elhallgatott.
- Változtatni? – kérdezte Helmut.
- Mindenképpen változtatnunk kellett, kedves uram. A csatahajó megszerzésére tett összes kísérletünk csúfos fiaskóval végződött. Itt jön be a képbe a zseniális Wesley McPherson.
- Akinek ön az ügyfele?
Széles vigyor volt a válasz.
- Igen. Az ő találmánya lehetővé teszi, hogy egy közönséges civil pusztítsa el az Ultenberg csoportot.
Folytatása következik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése