Az előző sorozat lezárult, ez áthozom ide, és a másik blogot is felélesztem.
—-
Ez a sorozat egy kissé különbözik a többitől, hiszen itt nem csupán alternatívákról lesz szó, hanem a megtörtént események értelmezéséről, esetleg újraértelmezéséről is.
Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című eposzának alapgondolata, hogy dédapja, Zrínyi Miklós Szigetvár védelmével a kereszténység érdekében sorsfordító áldozatot hozott, és a jelenre (természetesen a költő Zrínyi jelenére) vár a feladat, hogy éljen a szigetvári hős és társai által felkínált lehetőségekkel.
Bár az irodalomtörténet máig nemigen elemezte ezt a kérdést, úgy gondolom, Zrínyi költői nagyságának, valamint politikusi karakterének teljes megértéséhez elkerülhetetlen a probléma tisztázása.
Világtörténelmi jelentőségű esemény volt-e Szigetvár 1566-os védelme?
A jelenlegi történettudomány ezt nem állítja, igaz, voltaképpen nem is tagadja. Egyszerűen napirendre térnek fölötte.
Szigetvár ostroma volt az utolsó nagy, látványos magyarországi várostrom a XVI. századi török hódítás tragikus történetében, egyben II. Szulejmán szultán utolsó hadjárata. A magyar királyi hadsereget legyőző, Buda várát elfoglaló török uralkodót a szigetvári táborban érte a halál 1566. szeptember 5-ről 6-ra virradó éjszaka hunyt el, két nappal a vár eleste előtt.
A szultán nem a várkapitány kezétől esett el – ahogy Zrínyi eposzában történik – voltaképpen nem világos, mi okozta Szulejmán halálát. Egyes források szerint a hetvenkét (mások szerint hetvenöt) esztendős oszmán uralkodó a táborban kitört járvány áldozatává vált. Mások szerint a veszteségek hallatára kapott dühroham okozta agyvérzés végzett vele, de olyan is van, aki egyszerűen öregkori végelgyengülésről beszél. A szultán ostrom alatti aktivitását látva utóbbi tűnik a legkevésbé valószínűnek.
Szigetvár ostroma a legvéresebb magyarországi várháború volt a XVI. században. Ezt jelzi egyebek mellett az is, hogy a saját veszteségeiket mindig kisebbíteni szerető török krónikások nem kevesebb, mint 25-30 ezer igazhitű mohamedán harcos elvesztését (!) ismerik el az 1566. augusztus 9-től szeptember 8-ig tartó harc során.
Szulejmán az ostrom alatt meghalt.
Ezzel a nagy török támadó hadjáratok időszaka Magyarországon lezárult. Az új oszmán uralkodó és a császár-király között hamarosan tárgyalások indultak, amelyek elvezettek két év múlva a drinápolyi békéhez.
Történelmi fordulópont volt-e Szigetvár védelme?
A költő Zrínyi Miklós szerint igen.
Megjegyezném: ez a koncepció nem tekinthető Zrínyi leleményének, egyfajta családi vélekedés volt ez, amelyet a költő Zrínyi voltaképpen örökölt. Akkoriban még nem létezett történettudomány, csupán történetírás, a Zrínyi család kegyelettel és mély tisztelettel ápolta az 1566-ban Szigetvár védelmében hősi halált halt horvát bán emlékét, mint a hazaszeretet, a bátorság és az önfeláldozó kötelességtudat legszebb példáját.
Mennyire volt jelentős esemény ez a várvédelem?
A mai történettudomány nem sok szót ejt róla. A Wikipaedia – más várostromokkal ellentétben – nem szentel szócikket neki, ami talán nem sokat jelent, hiszen odafent számos szócikk hiányzik még, de bőven akad olyan, ami talán nem eléggé „nevezetes”.
Ami a történettudományt illeti, az ma is igen sok esetben a Habsburg-évszázadok alatt kialakult történelmi hagyományok nyomvonalán halad. Ebben önmagában ugyan semmi szégyellnivaló nincs, de esetenként mégis óvatosságra kellene, hogy intsen. Például ebben az esetben.
A Habsburg-hagyomány lényegében elbagatellizálta Szigetvár ostromát – és gyaníthatóan követi ebben a jelenlegi hivatalos magyar történetszemlélet is. Mivel az akkori uralkodó, az óvatos, kockázatot szinte sohasem vállaló Miksa (uralkodott 1564-76) ugyan óriási összeget (1,7 millió aranyforintot) szavaztatott meg a birodalmi gyűlésen a török elleni védelemre, és a tekintélyes létszámú fősereggel Győr környékén állomásozott, nem mutatott hajlandóságot a vár felmentésére.
Akkor sem avatkozott be, amikor a helyzet rá nézve kétségtelenül igen kedvezővé vált. A szigetvári ostrom alatt elfáradt, megviselt, ezer sebből vérző, főtiszti karának jelentős részét elvesztő oszmán hadsereg megtámadása az évszázad legkomolyabb katonai sikerével kecsegtetett – ezt nem én mondom, hanem a korszak katonai szakértői, és a jelen hadtörténészei aligha cáfolhatják. A jelen lévő képzettebb katonák is sürgették a vár felmentését, és a török megtámadását, Miksa azonban nem merte rászánni magát. Követte a gyalázatos „tradíciót”: a Bécsben székelő magyar király soha egyetlen magyar várat sem mentett fel a török ostroma alól. Máskor talán ezt megkísérelte, most azonban – amikor az esélyek határozottan az ő oldalán voltak – nem is próbálkozott. Zrínyi magára maradt.
Zrínyi Miklóst, Szigetvár védelmezőjét a hagyomány természetesen hősnek tekintette, de semmilyen állami tradíció részévé nem vált, mivel az akkori uralkodóra igen rossz fényt vetett a tétlensége. A Habsburgok pedig egész történetük során gondosan ügyeltek arra, hogy egyetlen ténylegesen uralkodó elődjüket se érhesse utólag se olyan elmarasztaló kritika, amely alapján az uralkodói képességeit vagy a jóindulatát kétségbe lehetne vonni, hiszen ez mindig visszasugároz a mindenkori bécsi császárra.
Ennek alapján Szigetvár ostromát mintegy összefüggéseiből kiszakítva tárgyalták, olyan szimpla barokk hőskultusz tárgya lett, ahol a hangsúly Zrínyi önfeláldozó hősiességére irányult, a körülményeket pedig egyáltalán nem hangsúlyozták.
Ha jól meggondoljuk, a történettudományban Zrínyi hőstette ma is nagyjából ilyen elbírálás alá esik.
Ezzel szemben a Zrínyi családon belül létezett egy nagyon határozott koncepció, amely teljesen másképpen ítélte meg a szigetvári ostrom jelentőségét. A költő Zrínyi ezt örökölte a családjából – vagy talán nem kizárólag onnan. Bizonyos jelek mintha arra vallanának, hogy maga Pázmány Péter, Zrínyi szellemi mentora is így vélekedett.
Mi is volt Zrínyi koncepciója?
Néhány mondatban összefoglalom:
1566-ban utolsó nagy támadó hadjáratára indult Szulejmán szultán. Célja nem Gyula vagy Szigetvár elfoglalása volt, hanem ezen várak birtokba vétele után maga a császárváros, Bécs. Szulejmán arra számított, ha augusztus elején nyolc-tíznapos ostrommal birtokba veszi Szigetvárt, még mindig marad elegendő ideje Bécs megtámadására, ostromára és bevételére.
Zrínyi Miklós és katonái (körülbelül 2500 ember, magyarok és horvátok, illetve német tüzérek) azzal, hogy teljes harminc napig ellenálltak, ráadásul hallatlanul nagy veszteséget okoztak az ellenségnek (számos főtiszt, illetve annyi katona, amennyi a többi magyarországi várostromokban talán együttvéve sem vesztette életét), demoralizálták az oszmán sereget, megakadályozták Bécs megtámadását, és esetleges elfoglalását.
Ráadásul: részük volt a szultán halálában. A költő Zrínyi úgy vélte, az ostrom váratlan nehézségei jelentősen hozzájárultak az öreg Szulejmán halálához.
(Természetesen egy pillanatig sem hitte, hogy a kirohanó Zrínyi kardja ölte meg a török szultánt, de ez egy jó író számára akkora ziccer, amit aligha hagyhat ki.)
A szigetváriak helytállása ezzel elősegítette a török politika megváltozását, a támadó hadjáratok beszüntetését. Ellenkező esetben – esetleg Bécs bevétele esetén – a török egész Európát fenyegethette volna.
A folytatásban egyrészt az ostrom körülményeit elemzem, másrészt a helyzetből adódó alternatív lehetőségeket teszem közkinccsé.
Nézzük tehát, hogyan is határoztatott el Szigetvár ostroma.
A szultán Bécs elfoglalására indulva maga elé rendelte Belgrádba János Zsigmond fejedelmet. Vele közölte, hogy a hadjáratának célja a császárváros bevétele, de azt a szentimentálisnak tűnő elhatározását is, hogy úgy tervezi: seregének táborában akar meghalni.
A János Zsigmond fejedelem környezetéből származó információ pontosnak tűnik, és ami a fő, jellemzőnek Szulejmán szultánra.
Folytatása következik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése