Az igazság és az orgona

Albert Schweitzer, más néven Oganga, a lambarénéi kórház híres orvosa, az emberi lelkiismeret és segítőkészség egyik huszadik századi jelképe csak harmincévesen kezdte orvosi tanulmányait; akkor határozta el, hogy Afrikába utazik, és egész életében ott fog gyógyítani, ahol a legnagyobb szükség van jó orvosra.

Amikor orvosi tanulmányait elkezdte, már a strassburgi egyetem docense volt…

Akkor azonban Schweitzer már nemcsak számos könyv szerzője, nemzetközi hírű protestáns teológus, filozófus, orgonaművész és Bach-életrajzíró volt, hanem az orgonaépítés egyik legnagyobb élő szakértője is.

1911-ben különösen sokat foglalkozott az orgonákkal. Több tanulmányt jelentetett meg az orgonák építéséről, tanácsokat adott, előadásokat tartott a régi mesterek hangszerei, illetve az új, gyári orgonák közötti különbségekről.

A régi – 1850-80 között épített – orgonákat jobb és szebb hangú hangszereknek tartotta, mint az akkor elterjedni kezdő gyáriakat.

Az írta, az új orgonák nem mérhetők a régiekhez.

Schweitzer azon a véleményen volt, hogy az emberek akkor dolgoznak igazán jól, ha hagyják, hogy jókedvűen és kényelmesen tegyék a dolgukat. Akkor alkotnak a munkájukkal szép és maradandó értéket.Nem mindegy, emberi érték rejlik-e a munkában, vagy puszta anyagi nyereség.

Ha azonban a költség szempontja a minőség és a célszerűség elvárásaival egyenrangúvá válik, vagy éppen ezek fölébe kerekedik, az emberek többé nem lelik örömüket a munkában. A költség fogalma csak akkor dominálhat az emberi munka viszonyai között, ha a pénz fontosabbá válik, mint az élet. Albert Schweitzer számára ez természetesen elfogadhatatlan, hiszen az ő etikája az élet tiszteletén alapul. Az Élet mindenekfelett – valódi erkölcs alapja más nem lehet.

A modern világ pénz-dominanciája Schweitzer szerint rövid távon erkölcs és ízlés lassú, de megállíthatatlan hanyatlását, hosszú távon pedig a civilizáció önfelszámolását jelenti.

Látjuk…

Schweitzer igen nagy energiát fektetett abba, hogy egyes régi orgonák megmentéséért harcoljon. Ebben az ügyben bejárta fél európát, katolikus püspökökkel, protestáns egyházközségekkel tárgyalt és levelezett, és mindig személyes sikerének érezte, ha sikerült megmentenie egy-egy szép hangú, régi orgonát, ha valakit meg tudott győzni arról, ne hozassanak olcsó, gyári orgonát, hanem vállalják helyette a régi felújítását.

Schweitzer nem pusztán a régihez ragaszkodott, a minőséget kereste. Ez abból is kiderült, hogy nem kedvelte a túlzásokat akkor sem, ha a túlzók látszólag “az ő pártján” álltak.

Amikor egyesek amellett kezdtek kardoskodni, hogy vissza kellene állítani Bach korszakának orgonáit, Schweitzer azonnal tiltakozott; mert annak a kornak a hangszerei még tökéletlenek voltak.

“A művészet célja nem az archaikus, hanem az abszolút.”

Egyszer egy franciaországi társaságban valaki Schweitzernek szegezte a kérdést:

- Az orgonákkal való bíbelődésre hogy jut önnek ideje? Nincs fontosabb dolga?

Albert Schweitzer elmosolyodott:

- Nincs, uram. Számomra a jó orgonákért folytatott küzdelem is az igazságért vívott harc része.