2012. február 20., hétfő

A költő Isten bohóca

A költő isten bohóca,

Szíve felőli keze;

“Tán azt hiszed, jól csináltad

A világot,

Domine?”

———

Isten udvari bolondja,

Míg az élet elsuhant,

Énekelt és verset mondott,

Szállt a szó, zengett a lant.

——-

Hogyha Isten bosszankodott,

Fájdalmasan, komoran,

“Ne törődj a kudarcokkal,

Hallgasd a verset, Uram!”

———

A költő Isten bohóca,

A teremtés fűszere;

“Nem minden ám a hatalom,

S a gazdaság,

Domine!”

——–

Költészet a világ lelke,

Szívdobbanás, szent ütem,

Nincs teremtés, ha költészet

Nem lesz benne, Istenem.

——–

Az Élet értelme pedig

Lánggal ég a lelkeken;

Kis emberek roppant kincse:

A hatalmas Szerelem.

———

A költő Isten bohóca,

Segédkező, friss szeme,

A Költészet nem árulja

El az Embert sohase.

——

Noha egyes poézisek

Öltönyködnek, s úgy lehet,

Csócsálgatnak mindenféle

Nyelveket, meg feneket;

—–

Ám az igazi költészet

Mindig a maga ura,

Bankjegyekkel, öltönyökkel

Nem lép sose alkura.

——–

A költő Isten bohóca,

Az Úr kezében ragyog;

S mondá az Úr;

“Én is csupán

Egy vén bölcs bolond vagyok!”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése