A felbőszült Tél

Tépte a Tél a kis otthonomat reggeltől idáig;

Réseken, ablakon át hordta a szél a havat.

——

Jéghideg és gyilkos porhó kavarogva csapott le;

Száz apró tőrként szúrta belénk a vihar.

——–

Rázta a Tél a nyomorgó, fáradt, néma világot;

Tomboltak szaporán ármányos szelei.

——–

Azt suttogja a naptár: lassan vége a télnek;

Úton a fecskék, és március is közeleg.

——–

Küzd hát most az öreg tél felbőszülve, keményen;

Hátha elér valamit végső napjaiban.

——

Gyűlöli létünk, minket a semmibe vinne magával;

Vén uzsorás képpel rossz kamatot követel.

——-

Száz tél van körülöttünk ebben a léha világban;

Életet és érzést álértékre cserél.

——

Szent szerelem alkotta és élteti ezt a világot;

És szerelem nélkül élet sincs sohasem.

——

Tél szele zúg a profitból, terrorból, hatalomból;

Vergődünk rongyos, holt kacatok tetején.

—–

Eljön-e végre az emberi létbe is egyszer a béke?

Lesz-e tavasz valaha, vagy télben maradunk?