Snufi, a művész-bűvész

Ez lesz az idei első bemutatóm. Várhatóan január 28-án.

Az előadók régi és nagyon kedves Barátaim. Nemrég igen kellemes estét töltöttünk Náluk, ahol egyebek közt a darabról is jót beszélgettünk.

Kérésükre néhány nappal ezelőtt kérésükre írtam még a darabhoz egy dalt, így a majdan elhangzó nóták száma tizenháromra emelkedett.

Igazuk is van: valamirevaló ál-adóellenőrnek szüksége van egy belépő nótára.

———-

Részlet a darabból:

——-

SANYI:

Snufit valóban kirúgták?

NASPOLYA:

Ki bizony!

SANYI:

A szegény marha!

Köreinket nem zavarja

Ezután már a sarlatán!

Boldogulunk mi is talán!

NASPOLYA:

Hát eddig nem boldogultál?

SANYI:

A lelkemet is kitettem,

S bármennyire igyekeztem,

Medvét egzecíroztattam,

Az oroszlánt reguláztam,

Ugrattam tűzön a kutyát,

Hajtottam kilenc paripát,

De minden mindig hiába,

Kalimpált a tigris lába,

De az is mindig hiába,

A sikert Snufi aratta,

Sikereimet ellopta:

Hiába volt disznón sapka,

A tapsot mindig ő kapta!

NASPOLYA:

Féltékeny voltál Snufira?

SANYI:

Féltékeny az eszed tokja!

Mert nem féltékenység ám az,

Ami igaz, jogos panasz:

A művész itt csak én vagyok,

Aztán csupán annyit látok,

Holmi ostoba kóklerek,

Emelgetők meg bűvészek

Viszik el a közönséget!

Cikket is írtam evégett

Híres idomár-lapokba,

De oly kevés nép olvassa

Azokat. Nincs semmi remény,

Hogy igazságot nyerek én!

Lapaj még legalább buta,

S mutatványa olyan suta,

Mint a vénlányok rétese;

Se vége se hossza sose,

Nyakatekert és unalmas,

Mint az arab lakodalmas.

Na de Snufi? Közveszélyes!

Miatta én csak szenvedek,

Minden este annyit nyelek,

Hogy elmondani sem lehet!

NASPOLYA:

Jaj, te szegény Snájdig Sanyi!

SANYI:

Csak ne sajnálj engem, bohóc!

Nincs a fejedben más, csak kóc!