Szőke nő zűrben az űrben - LXX.

HETVENEDIK RÉSZ
Íródott Nyuzga javaslatára
Satana hadnagyra nézett, és ebben a pillanatban megtört a nyomasztó, brutális varázs. Félnie kellene az albínó nőtől? Ugyan! Satana hadnagy egy nagy-nagy blöff. Méretes, megtermett blöff. Elsőre félelmetes, eláll tőle a lélegzet, másodjára halálos fenyegetést sugall, harmadjára ráül a lélekre a sivár közönye. És negyedszerre? Negyedszerre kiderül, hogy közönséges blöff.
Karen érezte, amint hullámokban fut végig rajta a megkönnyebbülés. Ez az öntelt fráter ostoba feladatot adott neki, és nem biztos benne, hogy ellenőrzése alatt tudja tartani. Ha Morgensohn-t a térmanipulátor segítségével, és a könnyűcirkálóval való konspiráció alapján akarja megkeresni, tűt kutat a szénakazalban, és ezt talán ő is tudja. Ez valószínűleg egy kétségbeesett kísérlet, mert amúgy fogalmuk sincs róla, hol és hogyan keressék meg az ügyvédet. Satana hadnagy szerepe a megfélemlítés. A főnök nyilván zseniálisnak érzi magát, valójában durva hibát vétett. Elsőre mindenki megijedne a hadnagytól, de a puszta megszokás elég hozzá, hogy az ember kivonhassa magát a megfélemlítás hatálya alól.
Karen kísérletképpen rámosolygott Satana hadnagyra, és valóban; mintha a nyers közöny mögött valami kezdődő zavart érzékelt volna.
Üssök a vasat.
- Mikor kell elkezdenem a munkát a térmanipulátorral? – kérdezte gyakorlatiasan a szőke nő. A következő perceken sok múlott.
- Mi az, hogy mikor? – a főnök teljesen gyanútlan volt. – Mi az, hogy mikor? Természetesen most azonnal! Máris indulnak.
Karen bólintott. Pontosan erre számított. Minél gyorsabban és minél nagyobb kapkodás közepette szembesül a feladat nehézségeivel, annál több rá az esély, hogy elveszítse a fejét, vagy teljesen alárendelje magát a főnök céljainak.
- Ez nem célszerű, uram.
A főnök szeme tágra nyílt.
- Micsoda? Mi nem célszerű?
- Hogy azonnal a térmanipulátorhoz menjek. Ha azt akarjuk, hogy a küldetésem eredményes legyen, mindenképpen ki kellene pihennem magam.
A fickó arca elvörösödött, nyaka lilult a dühtől.
- Na még mit nem! Ne szórakozzon velem, maga ribanc! – akkorát csapott az asztalra, hogy a tábornok ijedten nézett fel a számítógép képernyőjéről. – Azonnal indul! Méghogy pihenni! Mit képzel, hol van, és ki maga?
Karen nem engedhetett. Nem igazán hitt a sikerben, de indulás előtt mégis fel kellett lazítania, amit csak lehetett. El kell bizonytalanítania ezt a fickót, különben nem tudja majd kezelni Satana hadnagyot.
- Szerintem pihennem kéne. – felelte határozottan.
Olyan helyről kapott támogatást, ahonnan nem várta.
- Teljesen igaza van. – mondta kimért hangon a tábornok. A főnök kétségbeeset kifejezéssel fordította arra a tekintetét. A tábornok rendületlenül folytatta. – Ha valóban meg akarjuk találni Morgensohnt, pihennie kell.
A rózsaszín nyakkendős atyaisten olyan képet vágott, mintha citromba nyalt volna.
- Rendben van, - mondta kelletlenül. – mit ért maga pihenés alatt, Miss Kadlecikova?
A szőke nő minden igyekezetével azon volt, hogy ne lássák rajta a váratlan siker feletti örömöt.
- Természetesen bőséges étkezést és alvást, - felelte mosolyogva, aztán még némileg gúnyos tónusban hozzátette: - uram.
A főnök fanyar orcával bólogatott, és már nyitotta a száját a válaszra. Karen erőteljesen koncentrált, és előre megértette, mit akar mondani a fickó: Hadnagy, leléphet! Azt már nem! Ki kell használnia a sikert.
- Szerintem Satana hadnagy is éhes. Esetleg ő is fáradt. Ha úgyis egy csapat leszünk, együtt kellene pihennünk, ismerkednünk egymással.
A főnök meglepetésében akkorára nyitotta a száját, hogy szinte recsegett-ropogott az állkapcsa, de egy hang sem jött ki a torkán.
Karen azonban most nem rá figyelt. A halk sóhaj hallatán boldogn állapította meg: Satana hadnagy emberi lény.
- Ebben is igaza van. – dörmögte a tábornok.

Negyedóra múlva ketten ültek egy kihalt ebédlőteremben, és egy aaptikus konyhai alkalmazott hatalmas adag ételt tett Karen elé. A sokféle ízletes falatot látva a szőke nőnek összefutott a nyál a szájában, de még nem vetette magát a táplálékra.
- Satana hadnagy is éhes! Kérem, hozzon neki is ugyanilyen bőségesen.
- Igenis asszonyom!
Három perc múlva az albínó nő elé is roppant adag ennivaló került. Satana hitetlenkedve nézte a tányérrengeteget.
- Miért csinálja ezt? – szalad ki a száján.
Karen magában elmosolyodott. Végre! Megszólalt a háziasítandó bölömbika.
- Meg tud bennünket védeni? – fordult Satanához. A másik nem volt felkészülve, buta képet vágott, Karen nem is hagyta, hogy megszólaljon. – Láttam, hogy bőségesen van fegyvere. Vajon fel van készülve hatalmas szörnyek támadására? Mert a térmanipulátor járta világok némelyikében akkora teremtmények is vannak, mint húsz elefánt négyes sorokba egymásra helyezve. Fel van erre készülve?
- A könnyűcirkáló… - hebegte az albínó.
- Mi van vele? A cirkáló belsejébe nem mehetünk a térmanipulátorral, nem tudta?
Satana elvörösödött. Jó jel, gondolta Karen, és folytatta:
- Komoly ellenséges fegyveres erő védelmezheti a könnyűcirkálót. Mit tesz több tucat, vagy akár több száz fegyveres ellen?
- A parancs szerint, - magyarázkodott nehézkesen Satana hadnagy. – tudja, a parancs szerint…
Karen úgy mosolygott rá, hogy beléfagyott a további mondandó.
- Van magának keresztneve, kedvesem?
- Én, szóval…
- Azt kérdeztem, van-e keresztneve?
- Izé.
- Izé?
- Szóval izé: Hildegard…
- Egyél, Hildegard, mert kihűl a sok finomság.

Karen Bozchana Kadlecikova teljes fél napig mindent elkövetett, hogy a maga képére gyúrja Hildegard Satana hadnagyot.
Másnap délelőtt a térmanipulátor előtt álltak.
Istenem, segíts!
Folytatása következik.