Nehéz és boldog napokon,
Vermet akárki ás;
Rágyújt két jelenés között
A garabonciás.
—–
Nehéz és boldog napokon,
Tárló és paraván,
Bízunk benne: a sok üveg
El nem törik talán.
——
Nehéz és boldog napokon,
Ha megjön a Király;
Tüstént üdvözlik: “Befelé,
És jól artikulálj!”
—–
Nehéz és boldog napokon,
Ha nyitott a plató,
Eső szakad, de a világ
Még megszárítható.
——
Nehéz és boldog napokon,
Ha fals a jelenet,
Ne félj, estig még százszor is
Megismételheted.
——
Nehéz és boldog napokon,
Míg könnyes fent az ég,
Fényes jelmezben ül közénk
Megint a büszkeség.
——
Nehéz és boldog napokon
Az Idő gyors batár,
Közben az ostoba világ
Egy rossz végszóra vár.
—-
Nehéz és boldog napokon,
Ha fáj is a derék;
Ha Hozzád újra megjövök,
Csendben bólint az Ég.
2010. július 28., szerda
2010. július 27., kedd
A legnagyobb csoda
A 48-as szabadságharc után az osztrák katonai bürokraták kisütötték, hogy egy aprócska dunántúli faluból féltucatnál is több ember állt be az egykori kormánybiztos, Noszlopy Gáspár csapatába. Büntetni nem lehetett őket, mert Noszlopy alakulata ‘49 augusztusában bevonult Komáromba, és minden tagja a menlevél hatálya alá esett.
Nosza, valamit csak lehet kellemetlenkedni.
Beszállásoltak hát egy szakasz svalizsért.
Az alig száz lelket számláló falucska számára a lovasok eltartása igen komoly terhet jelentett.
Szerencsére a katonákkal kevés baj volt; a zömmel cseh és morva közemberek igyekeztek emberségesen viselkedni. Nem úgy a parancsnokuk.Egy pökhendi fiatal főhadnagy.
Ez pedig magyar ember volt - hazaáruló.
Harcolt ellenünk Jellasich hadtestében, de sok kárt nem tehetett. Perczel Mór szerencsétlen - az osztrákok számára szerencsés - móri csatájában túl vehemensen akarta letiporni a menekülőket, és a visszavonulást fedező Württemberg-huszárok egyikétől, egy ősz bajuszú káplártól hatalmas vágást kapott az arcára, amely átlós irányban örök életére elcsúfította a főhadnagy úrábrázatát.Persze, kitüntetést, azt kapott érte, folyton a mellén csörömpölt - de a sebhelye nem tűnt miatta el.
Gyűlölte hát a rebellis magyarokat, és minden tőle telhető módon zaklatta a falusiakat. Állandóan azzal fenyegetőzött, hogy felgyújtja a falut. Pár hét múlva az emberek maguk között “Tüzesnémet” néven emlegették.
Egy vasárnap a Tüzesnémet arra vetemedett, hogy tisztiszolgája kíséretében elment a misére.
Ebből még nem lett volna baj, ha őkelme illendően viseli magát. Csakhogy esze ágában sem volt csendben maradni, minduntalan fennhangon közbeszólt, be-bekiabált, zavarta a szertartást.
Akkor persze még a mise latinul folyt. A hetvenéves, vékony plébános Cicero és Szent Jeromos nyelvének higgadt méltósága mögé menekült, és igyekezett nem tudomást venni a magyar nyelvű óbégatásról.
A főhadnagy azonban nem hagyta. Fejébe nyomta kakastaréjos sisakját, döngő léptekkel kimasírozott az oltár elé, és ráförmedt a papra:
- Hallja-e tisztelendőséged! Ennek a falunak hiányzik a tűz! Nem az volt-e a Biblia legnagyobb csodája, amikor Illés prófétát tüzes szekéren ragadta az égbe az Úr?
Erre már felszegte fejét az öreg plébános.
- Nem fiam. - vágta rá misék ezrein iskolázott, zengzetes hangon. - A Biblia legnagyobb csodája az volt, amikor Bálám szamara megszólalt anélkül, hogy bárki is kérdezte volna!
——-
Fejezzem ki magam még érthetőbben?
Nosza, valamit csak lehet kellemetlenkedni.
Beszállásoltak hát egy szakasz svalizsért.
Az alig száz lelket számláló falucska számára a lovasok eltartása igen komoly terhet jelentett.
Szerencsére a katonákkal kevés baj volt; a zömmel cseh és morva közemberek igyekeztek emberségesen viselkedni. Nem úgy a parancsnokuk.Egy pökhendi fiatal főhadnagy.
Ez pedig magyar ember volt - hazaáruló.
Harcolt ellenünk Jellasich hadtestében, de sok kárt nem tehetett. Perczel Mór szerencsétlen - az osztrákok számára szerencsés - móri csatájában túl vehemensen akarta letiporni a menekülőket, és a visszavonulást fedező Württemberg-huszárok egyikétől, egy ősz bajuszú káplártól hatalmas vágást kapott az arcára, amely átlós irányban örök életére elcsúfította a főhadnagy úrábrázatát.Persze, kitüntetést, azt kapott érte, folyton a mellén csörömpölt - de a sebhelye nem tűnt miatta el.
Gyűlölte hát a rebellis magyarokat, és minden tőle telhető módon zaklatta a falusiakat. Állandóan azzal fenyegetőzött, hogy felgyújtja a falut. Pár hét múlva az emberek maguk között “Tüzesnémet” néven emlegették.
Egy vasárnap a Tüzesnémet arra vetemedett, hogy tisztiszolgája kíséretében elment a misére.
Ebből még nem lett volna baj, ha őkelme illendően viseli magát. Csakhogy esze ágában sem volt csendben maradni, minduntalan fennhangon közbeszólt, be-bekiabált, zavarta a szertartást.
Akkor persze még a mise latinul folyt. A hetvenéves, vékony plébános Cicero és Szent Jeromos nyelvének higgadt méltósága mögé menekült, és igyekezett nem tudomást venni a magyar nyelvű óbégatásról.
A főhadnagy azonban nem hagyta. Fejébe nyomta kakastaréjos sisakját, döngő léptekkel kimasírozott az oltár elé, és ráförmedt a papra:
- Hallja-e tisztelendőséged! Ennek a falunak hiányzik a tűz! Nem az volt-e a Biblia legnagyobb csodája, amikor Illés prófétát tüzes szekéren ragadta az égbe az Úr?
Erre már felszegte fejét az öreg plébános.
- Nem fiam. - vágta rá misék ezrein iskolázott, zengzetes hangon. - A Biblia legnagyobb csodája az volt, amikor Bálám szamara megszólalt anélkül, hogy bárki is kérdezte volna!
——-
Fejezzem ki magam még érthetőbben?
2010. július 26., hétfő
A lelkek mélyén bujdosó Atlantisz
A feledés örvényébe lehullt,
Vak ködével takarta be a Múlt,
Titkát tagadja néha még az ég is,
S emlékét őrzi minden ősi mégis.
—-
Az ember fennen tagadja, de sejti,
Hírét-nevét a lelkek mélye rejti,
Ott rejtőzik, mint hitünk meghitt éke,
S mint a Jövő utolsó menedéke.
Vak ködével takarta be a Múlt,
Titkát tagadja néha még az ég is,
S emlékét őrzi minden ősi mégis.
—-
Az ember fennen tagadja, de sejti,
Hírét-nevét a lelkek mélye rejti,
Ott rejtőzik, mint hitünk meghitt éke,
S mint a Jövő utolsó menedéke.
2010. július 25., vasárnap
Hírek a pusztában
A XIX. század végén ismert vándoranekdota volt a következő történet. Az alföldi pásztoremberek olyan mértékben kiszakadtak a környező civilizációból, hogy anekdoták százai beszéltek róluk.
Magam ezt a történetet már legalább öt-hat változatban olvastam. Sok visz szaladt le Tiszán és Dunán a születése óta, mintha most egészen másról szólna.
Lássuk:
——–
Egyszer egy pusztai juhászlegény házasodni akart, kénytelen volt bemenni a kijelölt városba, és meghallgatni a plébános oktatását - különben nem köthetett volna érvényes házasságot.
Mivel kezdte a plébános:
- Tudod-e, édes fiam, kik alkotják a három isteni személyt?
- Tudom hát, atyám: az Atya, a Fiú és a Szentlélek.
A plébános nagyot sóhajtott. Eszerint eme pusztai barbár nem teljesen reménytelen eset. De - mivel a legény tekintete nem győzte meg - tovább kérdezősködött:
- Azt meg tudnád-e mondani, édes fiam, hogy a három isteni személy közül ki halt meg?
Nézett ám erre a legény - ugyancsak bambán.
- Hát meghalt? - nyögte boldogtalanul.
- Hát te még ezt se tudod? - csapott le a pap.
A legény összevonta a szemöldökét. Istennek eme dúsgazdag, kövér és tétlen papja úgy bámul most rá, mint éppenséggel birka volna, pedig hát próbálna csak az ilyen csuhás a pusztában boldogulni…
- Kérem alássan tisztelendő uram, - vágta rá felfortyanva. - tőlünk ugyan meghalhat akár mind a három, mert a mi pusztánkra nem jár újság!
——-
Fejezzem ki magam még érthetőbben?
Magam ezt a történetet már legalább öt-hat változatban olvastam. Sok visz szaladt le Tiszán és Dunán a születése óta, mintha most egészen másról szólna.
Lássuk:
——–
Egyszer egy pusztai juhászlegény házasodni akart, kénytelen volt bemenni a kijelölt városba, és meghallgatni a plébános oktatását - különben nem köthetett volna érvényes házasságot.
Mivel kezdte a plébános:
- Tudod-e, édes fiam, kik alkotják a három isteni személyt?
- Tudom hát, atyám: az Atya, a Fiú és a Szentlélek.
A plébános nagyot sóhajtott. Eszerint eme pusztai barbár nem teljesen reménytelen eset. De - mivel a legény tekintete nem győzte meg - tovább kérdezősködött:
- Azt meg tudnád-e mondani, édes fiam, hogy a három isteni személy közül ki halt meg?
Nézett ám erre a legény - ugyancsak bambán.
- Hát meghalt? - nyögte boldogtalanul.
- Hát te még ezt se tudod? - csapott le a pap.
A legény összevonta a szemöldökét. Istennek eme dúsgazdag, kövér és tétlen papja úgy bámul most rá, mint éppenséggel birka volna, pedig hát próbálna csak az ilyen csuhás a pusztában boldogulni…
- Kérem alássan tisztelendő uram, - vágta rá felfortyanva. - tőlünk ugyan meghalhat akár mind a három, mert a mi pusztánkra nem jár újság!
——-
Fejezzem ki magam még érthetőbben?
2010. július 24., szombat
Nyáréj
Suttog az éjben az alkonyi körtefa lombja,
Elmegy a nappali száz buta gond nyugalomba.
Nősül a Hold: üde csillagfény a kelengye,
Nászát élvezi áldva az éjszaka százszínű csendje.
Nyár ezer illata száll ma,
Hadd legyen édes a fáradt emberek
Álma.
Elmegy a nappali száz buta gond nyugalomba.
Nősül a Hold: üde csillagfény a kelengye,
Nászát élvezi áldva az éjszaka százszínű csendje.
Nyár ezer illata száll ma,
Hadd legyen édes a fáradt emberek
Álma.
2010. július 23., péntek
Szőke nő zűrben az űrben - LXVIII.
HATVANNYOLCADIK RÉSZ
Íródott Nyuzga javaslatára
Karen igyekezett magát kivonni a sokkhatás alól. Ez az alak két dologban biztos. Először is abban, hogy képes kikényszeríteni, hogy teljesítsem a küldetést. Másodszor pedig abban, hogy utána megölet. Ebben is lehet valami előny, ezt kell most a javamra fordítanom.
További habozás nélkül megkérdezte:
- Mi a módja annak, hogy megkeressem?
Elég primitív csapda volt, de meg kellett próbálnia. Ha biztos benne, hogy meghalok, talán viszonylag könnyűszerrel ad majd információkat. A beosztottai nem merészelnék, de ő esetleg megteszi.
A hivatásos barátnő foglalkozással együtt járó számtalan különféle tanfolyam egyik leggyakoribb témája volt a személyiség-elemzés. Ennek a tudománynak az alapjait valaha, a XX. század végén rendőrségi szakemberek vetették meg, és elsősorban sorozatgyilkosok felkutatásánál alkalmazták. Most is volt még ilyen ágazata, de a legkeresettebb személyiség-elemzők általában a nagy cégeknek dolgoztak, ahol a konkurencia kulcsembereinek személyiségét kellett feltérképezniük.
A hivatásos barátnők a leggyakrabban gazdag és nagyhatalmú emberekkel érintkeztek, ezért létérdekük volt az ilyen személyiségek minél alaposabb ismerete. Természetesen az ilyen tananyag a bunkók számára szigorúan tilos, sőt büntetendő volt, de a FreeMiss illetékesei megtalálták a módját, hogy valamelyik harmad-vagy negyedrangú személyiség-elemzőt bevonják alkalmazottaik oktatásába.
Karen biztos volt a dolgában. A hasonló zsarnoki személyiség a maga körén belül voltaképpen szibarita, és nem érzi szükségét mindazon szabályok megtartásának, amelyeket a beosztottaira kényszerít.
- Mi a módja annak, hogy megkeressem?
A főnök elhúzta a száját. Milyen ostoba ez a ribanc!
- Tudjuk ám, hogy tudomása van a térmanipulátorról, kedves Miss Kadlecikova. – felelte gúnyos mosollyal. – Minket egy magafajta nem tud megtéveszteni.
Karen lesütötte a szemét, és igyekezett elvörösödni. Közben feszülten figyelt. Ez még nem volt igazi információ, de a következő mondatokban már abból is leeshet néhány morzsa.
A főnök csaknem elvigyorodott. Nincs szebb annál, ha az ember ekkora fölénybe kerül egy ilyen jöttment nővel szemben. Hogy elapadt a szava! Megszeppent, a száját is befogta. A nőknél ez csalhatatlan jele a szellemi kapitulációnak, hiszen a nők köztudottan reggeltől estig pofáznak, soha be nem áll a szájuk. Már csaknem sajnálta ezt a szerencsétlen szőkét. Csak ez a gügye kölyök ne vigyorogna ilyen idétlenül. Elrontja a legszebb pillanatot. Alighanem eljött az ideje, hogy lecserélje.
Maradéktalanul kiélvezte a bal keze felől érkező zavaró vihogás ellenére is, hogy a nő semmit sem tud válaszolni az ő megjegyzésére. Tetten érte! Hiába, a tapasztalat sokat számít.
Karen óvakodott attól, hogy megszólaljon. Ha bármit mond, ezzel saját maga tereli másra a szót, az alkalom nem tér vissza, és ő kiszolgáltatva várhatja a halált. Nem szabad megszólalnia. Még nem.ki ez az ember? Talán tudós? Nemigen. Tudós Alonso, vagy Hussein. Ez nem, ez egy bürokrata.
- Szóval tudjuk, hogy maga tud a térmanipulációról, Kadlecikova, ne is próbáljon bennünket megtéveszteni.
A férfi arcán bamba, önelégült vigyor terpeszkedett el. Karen szíve nagyot dobbant. Most!
Egy pillanatot sem volt szabad várnia. Ahogy nem volt szabad megszólalnia az előző percben, úgy most hallgatnia nem volt tanácsos.
- A térmanipulátor visszajuttat engem a könnyűcirkálóra? – kérdezte annyira szőkenős-butás hangon, amennyire ilyesmire egyáltalán képes volt.
A férfi most már nem is vigyorgott: röhögött.
Milyen ostoba tyúk! Mennyire határtalanul ostoba!
- Hogy juttathatná, maga hülye tyúk? – vágta a szemébe két röhögőroham között. – A térmanipulátor nem visz akárhová, csupán az előre kijelölt helyekre, ahol a hívószámot már valaki elhelyezte. Minden egyéb ugrás találomra történik.
Karen biztos volt benne, hogy a cirkálót nem lehet elérni a térmanipulátorral, hiszen akkor már nélküle is régen a hatalmukba kerítették volna. De mi lehet az a hívószám?De a legfontosabb információt az utolsó mondat rejtette.
Létezik találomra történő ugrás. Mégis van menekvés?
- Miss Satana hadnagy a Különleges Erőtől segít önnek, hogy minél gyorsabban végrehajtsa a feladatát. Jöjjön be a hadnagy.
Mi az, hogy Különleges Erő? Van ilyen nevű alakulat.
Kivágódott az ajtó, és egy súlyos test lépett a szőke nő mögé. Karen lassan hátrapillatott, és – meghűlt benne a vér.
Folytatása következik.
Íródott Nyuzga javaslatára
Karen igyekezett magát kivonni a sokkhatás alól. Ez az alak két dologban biztos. Először is abban, hogy képes kikényszeríteni, hogy teljesítsem a küldetést. Másodszor pedig abban, hogy utána megölet. Ebben is lehet valami előny, ezt kell most a javamra fordítanom.
További habozás nélkül megkérdezte:
- Mi a módja annak, hogy megkeressem?
Elég primitív csapda volt, de meg kellett próbálnia. Ha biztos benne, hogy meghalok, talán viszonylag könnyűszerrel ad majd információkat. A beosztottai nem merészelnék, de ő esetleg megteszi.
A hivatásos barátnő foglalkozással együtt járó számtalan különféle tanfolyam egyik leggyakoribb témája volt a személyiség-elemzés. Ennek a tudománynak az alapjait valaha, a XX. század végén rendőrségi szakemberek vetették meg, és elsősorban sorozatgyilkosok felkutatásánál alkalmazták. Most is volt még ilyen ágazata, de a legkeresettebb személyiség-elemzők általában a nagy cégeknek dolgoztak, ahol a konkurencia kulcsembereinek személyiségét kellett feltérképezniük.
A hivatásos barátnők a leggyakrabban gazdag és nagyhatalmú emberekkel érintkeztek, ezért létérdekük volt az ilyen személyiségek minél alaposabb ismerete. Természetesen az ilyen tananyag a bunkók számára szigorúan tilos, sőt büntetendő volt, de a FreeMiss illetékesei megtalálták a módját, hogy valamelyik harmad-vagy negyedrangú személyiség-elemzőt bevonják alkalmazottaik oktatásába.
Karen biztos volt a dolgában. A hasonló zsarnoki személyiség a maga körén belül voltaképpen szibarita, és nem érzi szükségét mindazon szabályok megtartásának, amelyeket a beosztottaira kényszerít.
- Mi a módja annak, hogy megkeressem?
A főnök elhúzta a száját. Milyen ostoba ez a ribanc!
- Tudjuk ám, hogy tudomása van a térmanipulátorról, kedves Miss Kadlecikova. – felelte gúnyos mosollyal. – Minket egy magafajta nem tud megtéveszteni.
Karen lesütötte a szemét, és igyekezett elvörösödni. Közben feszülten figyelt. Ez még nem volt igazi információ, de a következő mondatokban már abból is leeshet néhány morzsa.
A főnök csaknem elvigyorodott. Nincs szebb annál, ha az ember ekkora fölénybe kerül egy ilyen jöttment nővel szemben. Hogy elapadt a szava! Megszeppent, a száját is befogta. A nőknél ez csalhatatlan jele a szellemi kapitulációnak, hiszen a nők köztudottan reggeltől estig pofáznak, soha be nem áll a szájuk. Már csaknem sajnálta ezt a szerencsétlen szőkét. Csak ez a gügye kölyök ne vigyorogna ilyen idétlenül. Elrontja a legszebb pillanatot. Alighanem eljött az ideje, hogy lecserélje.
Maradéktalanul kiélvezte a bal keze felől érkező zavaró vihogás ellenére is, hogy a nő semmit sem tud válaszolni az ő megjegyzésére. Tetten érte! Hiába, a tapasztalat sokat számít.
Karen óvakodott attól, hogy megszólaljon. Ha bármit mond, ezzel saját maga tereli másra a szót, az alkalom nem tér vissza, és ő kiszolgáltatva várhatja a halált. Nem szabad megszólalnia. Még nem.ki ez az ember? Talán tudós? Nemigen. Tudós Alonso, vagy Hussein. Ez nem, ez egy bürokrata.
- Szóval tudjuk, hogy maga tud a térmanipulációról, Kadlecikova, ne is próbáljon bennünket megtéveszteni.
A férfi arcán bamba, önelégült vigyor terpeszkedett el. Karen szíve nagyot dobbant. Most!
Egy pillanatot sem volt szabad várnia. Ahogy nem volt szabad megszólalnia az előző percben, úgy most hallgatnia nem volt tanácsos.
- A térmanipulátor visszajuttat engem a könnyűcirkálóra? – kérdezte annyira szőkenős-butás hangon, amennyire ilyesmire egyáltalán képes volt.
A férfi most már nem is vigyorgott: röhögött.
Milyen ostoba tyúk! Mennyire határtalanul ostoba!
- Hogy juttathatná, maga hülye tyúk? – vágta a szemébe két röhögőroham között. – A térmanipulátor nem visz akárhová, csupán az előre kijelölt helyekre, ahol a hívószámot már valaki elhelyezte. Minden egyéb ugrás találomra történik.
Karen biztos volt benne, hogy a cirkálót nem lehet elérni a térmanipulátorral, hiszen akkor már nélküle is régen a hatalmukba kerítették volna. De mi lehet az a hívószám?De a legfontosabb információt az utolsó mondat rejtette.
Létezik találomra történő ugrás. Mégis van menekvés?
- Miss Satana hadnagy a Különleges Erőtől segít önnek, hogy minél gyorsabban végrehajtsa a feladatát. Jöjjön be a hadnagy.
Mi az, hogy Különleges Erő? Van ilyen nevű alakulat.
Kivágódott az ajtó, és egy súlyos test lépett a szőke nő mögé. Karen lassan hátrapillatott, és – meghűlt benne a vér.
Folytatása következik.
2010. július 22., csütörtök
Hajnali buszföldrajz
Az élemedett korú Ikarusban már most is fullasztó a levegő. Az otthonosan kopott, bőr-és izzadságszagot árasztó ülések legtöbbje tele, de még imitt-amott akad ülőhely. Nemrég múlt reggel hat.
Velem szembe jó ötvenes házaspár ül le. Álmosak még, a hölgy cicásan simul az urához. A férj tagbaszakadt ember, jókora, a póló alól kikandikáló sörpocakkal, ősz harcsabajusszal. Hatalmas tenyerét a neje vaskos, rózsás rózsaszín combján nyugtatja.
A busz döcög, levegő süvít a nyitott ablakokon, szundikálni próbálok a tömérdek MP-3 lejátszó egymást túllicitáló lármája keltette idétlen kakofónia közepette.
Félálomban hallom a beszélgetést.
- Hallottad, hogy a Jucika lánya Sidney-ben van? - búgja az asszonyka.
- Hallottam hát! - vágja rá a teremtés koronája, de a hangjából érezhető: dehogyis hallotta.
Csönd. A férj hortyog egyet.
- Alszol?
Fékez a busz. Csaknem az ölükbe esem. Sorompó előtt állunk, pokoli a hőség. Mi lesz később?
Ahogy elindulunk, a férj ismét hortyog.
- Hallod?
- Mi van, mi van?
-Hol van az a Sidney? Németországban?
- Dehogy, te hülye! - szeretettel simít végig a nő arcán, a másik kezével jót markol a combhúsába. Elnéző mosollyal nyugtázza a felesége butaságát. Hiába, a női agy…
- Hát hol van?
- Brazíliában.
Velem szembe jó ötvenes házaspár ül le. Álmosak még, a hölgy cicásan simul az urához. A férj tagbaszakadt ember, jókora, a póló alól kikandikáló sörpocakkal, ősz harcsabajusszal. Hatalmas tenyerét a neje vaskos, rózsás rózsaszín combján nyugtatja.
A busz döcög, levegő süvít a nyitott ablakokon, szundikálni próbálok a tömérdek MP-3 lejátszó egymást túllicitáló lármája keltette idétlen kakofónia közepette.
Félálomban hallom a beszélgetést.
- Hallottad, hogy a Jucika lánya Sidney-ben van? - búgja az asszonyka.
- Hallottam hát! - vágja rá a teremtés koronája, de a hangjából érezhető: dehogyis hallotta.
Csönd. A férj hortyog egyet.
- Alszol?
Fékez a busz. Csaknem az ölükbe esem. Sorompó előtt állunk, pokoli a hőség. Mi lesz később?
Ahogy elindulunk, a férj ismét hortyog.
- Hallod?
- Mi van, mi van?
-Hol van az a Sidney? Németországban?
- Dehogy, te hülye! - szeretettel simít végig a nő arcán, a másik kezével jót markol a combhúsába. Elnéző mosollyal nyugtázza a felesége butaságát. Hiába, a női agy…
- Hát hol van?
- Brazíliában.
2010. július 21., szerda
Ha a Halál...
Ha a Halál boltos lenne,
Minden árnyék hozzá menne,
Árnyék-létet tőle venne,
Árnyék-étket abból enne.
——-
Ha a Halál postás volna,
Fekete biciklit tolna,
Ugatásban kóborolna,
Minden csikkért lehajolna.
—-
Ha a Halál festő lenne,
Mindent feketére kenne,
Mindent feketévé tenne,
Nappal is éjszaka lenne.
——-
Ha a Halál hentes volna,
Csigolyákat darabolna,
Bárdjának a hús hódolna,
A kés lelkeket rabolna.
—–
Ha a Halál zenész volna,
Véres háborút dobolna,
Tébolyultan kaszabolna,
A Négy Lovas lovagolna.
Minden árnyék hozzá menne,
Árnyék-létet tőle venne,
Árnyék-étket abból enne.
——-
Ha a Halál postás volna,
Fekete biciklit tolna,
Ugatásban kóborolna,
Minden csikkért lehajolna.
—-
Ha a Halál festő lenne,
Mindent feketére kenne,
Mindent feketévé tenne,
Nappal is éjszaka lenne.
——-
Ha a Halál hentes volna,
Csigolyákat darabolna,
Bárdjának a hús hódolna,
A kés lelkeket rabolna.
—–
Ha a Halál zenész volna,
Véres háborút dobolna,
Tébolyultan kaszabolna,
A Négy Lovas lovagolna.
2010. július 20., kedd
A legderekabb ember a világon
Toldy István - Toldy Ferenc fia - egyszer csaknem párbajba keveredett.
Történt pedig a következőképpen:
Toldy színdarabíró, valamint hírhedt szigorú színikritikus volt. Régóta begyében lévén valami Viharfi nevű ripacs tehetségtelen handabandázása, egyszer úgy döntött, szépítés nélkül írja meg a véleményét a kulisszahasogató aktorról.
Ez a Viharfi amúgy képviselő rokonokkal rendelkezett, bejáratos volt több előkelő kaszinóba, és színészkollégáitól a nagyságos úr megszólítást várta el. Játszani rémségesen rosszul játszott.
Toldy megírta a kritikáját.
Vitriolba és epébe mártotta a tollát.
A pesti kávéházakban másnap reggel izgatottan tárgyalták az aznapi rendkívüli eseményt: Toldy szokatlanul udvariatlan kritikát írt. Idézték úton-útfélen:
“Erőszakot tesz szépen zengő nyelvünkön.”
“Mozgása egy tébolyodott majoméra emlékeztet.”
Toldy is megitta a maga kávéját, utána meg is ebédelt, és fejében már a következő kritika járt.
Fél három körül gorombán zörgetnek szerkesztőségi szobája ajtaján.
Ez ki lehet?
Az ajtón két tökfilkó, egy kipödört bajszú utász főhadnagy és egy fontoskodó adóügyi tisztviselő lépett be. Kiderült: ők Viharfi párbajsegédei.
- Uraságod impertinens cikkével súlyosan megsértette a nagyságos urat!
Toldy elképedt. Dehogy akar ő párbajozni. De hogyan szabadulhatna meg a két kellemetlen frátertől - meg az egész ostoba ügytől?
- Ez esetben uraságodnak írásbeli bocsánatkérő nyilatkozatot kell adnia.
Ennek a fele se tréfa. Toldy rövid töprengés után a következőket írta:
“Kijelentem, hogy Viharfi úr éppen olyan derék ember, mint amilyen rossz színész. Tehát: Viharfi úr a legderekabb ember a világon.”
——–
Fejezzem ki magam még érthetőbben?
Történt pedig a következőképpen:
Toldy színdarabíró, valamint hírhedt szigorú színikritikus volt. Régóta begyében lévén valami Viharfi nevű ripacs tehetségtelen handabandázása, egyszer úgy döntött, szépítés nélkül írja meg a véleményét a kulisszahasogató aktorról.
Ez a Viharfi amúgy képviselő rokonokkal rendelkezett, bejáratos volt több előkelő kaszinóba, és színészkollégáitól a nagyságos úr megszólítást várta el. Játszani rémségesen rosszul játszott.
Toldy megírta a kritikáját.
Vitriolba és epébe mártotta a tollát.
A pesti kávéházakban másnap reggel izgatottan tárgyalták az aznapi rendkívüli eseményt: Toldy szokatlanul udvariatlan kritikát írt. Idézték úton-útfélen:
“Erőszakot tesz szépen zengő nyelvünkön.”
“Mozgása egy tébolyodott majoméra emlékeztet.”
Toldy is megitta a maga kávéját, utána meg is ebédelt, és fejében már a következő kritika járt.
Fél három körül gorombán zörgetnek szerkesztőségi szobája ajtaján.
Ez ki lehet?
Az ajtón két tökfilkó, egy kipödört bajszú utász főhadnagy és egy fontoskodó adóügyi tisztviselő lépett be. Kiderült: ők Viharfi párbajsegédei.
- Uraságod impertinens cikkével súlyosan megsértette a nagyságos urat!
Toldy elképedt. Dehogy akar ő párbajozni. De hogyan szabadulhatna meg a két kellemetlen frátertől - meg az egész ostoba ügytől?
- Ez esetben uraságodnak írásbeli bocsánatkérő nyilatkozatot kell adnia.
Ennek a fele se tréfa. Toldy rövid töprengés után a következőket írta:
“Kijelentem, hogy Viharfi úr éppen olyan derék ember, mint amilyen rossz színész. Tehát: Viharfi úr a legderekabb ember a világon.”
——–
Fejezzem ki magam még érthetőbben?
2010. július 19., hétfő
A Mester
ön mosolyogva, kedvesen, szerényen,
Ócska, rozsdás kerékpárja recseg,
A szájában cigaretta fityeg,
Dolgozik, és közben
Arról mesél:
Ahogy az igazi magyar
Ma él.
—
Akárhány pártprogramnál pontosabban
Látja az álnok, pénzsóvár jelent,
Látja a nem-et, éli az igen-t,
Szerel, és ömlik
Belőle a szó,
Munkája? Szép és tiszta,
Mint
A hó.
—–
Látott munkát, munkanélküliséget,
Nem mindig talált, csak mindig remélt,
És mivel igen sok munkához ért,
Ásott, lapátolt, épített,
Szerelt,
És közben több gyermeket
Felnevelt.
—–
Külföld? Olyat ő nem látott soha,
Akadt mindig baj, vagy tennivaló,
Most meg már csak a gyereknek való,
Van fusi munka, nagy kert,
Vagy barázda,
Csak menjen a sok öltönyös
Garázda.
—-
Ezer ráncában jóságos mosollyal
Tanít hitet és szent alázatot,
Mond az uraknak egy példázatot,
Hiába sok pénz
És kevés ima;
Majd jön még béke
A poraira.
—
Baj hozza el,
Tesz-vesz
Szerel,
Békére lel,
S ünnep marad utána.
Nincs nyugta,
Pecsétes papírhalom;
Csupán jókedv,
Humor,
Meg bizalom.
——–
Testületek jönnek-mennek,
Őrületek voltak-lesznek,
Öltönyös taknyok grasszálnak,
A celebek mennybe szállnak,
Csirkefogók lógni fognak,
De leginkább mégis lopnak,
Nyelvek lógnak, fogak kopnak,
Ripacsok dalolnak-ropnak,
Szélhámosok hasra esnek,
Vagy kákán csomót keresnek,
Nyegle majmok prédikálnak,
Parvenük pénzt hajigálnak,
Ócska lelkek
Horogra
Akadnak;
Kisemberek
Emberek
Maradnak.
Ócska, rozsdás kerékpárja recseg,
A szájában cigaretta fityeg,
Dolgozik, és közben
Arról mesél:
Ahogy az igazi magyar
Ma él.
—
Akárhány pártprogramnál pontosabban
Látja az álnok, pénzsóvár jelent,
Látja a nem-et, éli az igen-t,
Szerel, és ömlik
Belőle a szó,
Munkája? Szép és tiszta,
Mint
A hó.
—–
Látott munkát, munkanélküliséget,
Nem mindig talált, csak mindig remélt,
És mivel igen sok munkához ért,
Ásott, lapátolt, épített,
Szerelt,
És közben több gyermeket
Felnevelt.
—–
Külföld? Olyat ő nem látott soha,
Akadt mindig baj, vagy tennivaló,
Most meg már csak a gyereknek való,
Van fusi munka, nagy kert,
Vagy barázda,
Csak menjen a sok öltönyös
Garázda.
—-
Ezer ráncában jóságos mosollyal
Tanít hitet és szent alázatot,
Mond az uraknak egy példázatot,
Hiába sok pénz
És kevés ima;
Majd jön még béke
A poraira.
—
Baj hozza el,
Tesz-vesz
Szerel,
Békére lel,
S ünnep marad utána.
Nincs nyugta,
Pecsétes papírhalom;
Csupán jókedv,
Humor,
Meg bizalom.
——–
Testületek jönnek-mennek,
Őrületek voltak-lesznek,
Öltönyös taknyok grasszálnak,
A celebek mennybe szállnak,
Csirkefogók lógni fognak,
De leginkább mégis lopnak,
Nyelvek lógnak, fogak kopnak,
Ripacsok dalolnak-ropnak,
Szélhámosok hasra esnek,
Vagy kákán csomót keresnek,
Nyegle majmok prédikálnak,
Parvenük pénzt hajigálnak,
Ócska lelkek
Horogra
Akadnak;
Kisemberek
Emberek
Maradnak.
2010. július 18., vasárnap
Alternatív történelem - X.
Elég súlyos tétellel kezdeném ezt a részt: A jelenlegi Európa minden országának ideológiai-szellemi alapjához szervesen hozzátartozik az alternatív történelem. Egy-egy ország lakosságának történelmi tudatát elsősorban ez alakítja.
Ha csak a szomszéd országokra vetjük tekintetünket, a tétel rájuk nézve aligha tagadható.A nagy-morva vagy a dákoromán birodalom ugyanúgy hagymázas fantazmagória, mint az, hogy Kárpátalja bármikor bármiféle hajdani ukrán államhoz tartozott volna. Az utóbbi két elképzelés emellett telivér földrajzi abszurdum is.
Ezzel nincs is gondunk. Mathias Corvinul nem volt román király, Matvej Csak nem volt az első szlovák nemzetállam alapítója, nem volt hősies dákoromán ellenállás a barbár magyar honfoglalókkal szemben, és szlovák-török végvári harcok sem voltak.
Ezzel tehát semmi gondunk.
Egyet azonban nyomatékosan le kell szögeznünk: ezek a mítoszok vagy fantazmagóriák (mostantól alternatív történelmi elképzelések) talán nem igazak, de hatnak. Hatóerejük semmivel sem kisebb attól, hogy nem igazak; az igazságtartalom - hogy egy fikció a múltban valóságosan lezajlott eseménysorozattal mennyiben vág egybe - nem releváns. Jegyezzük ezt meg.
De nem csupán a minket környező országok alternatív történelmi elképzelései állnak a valóságtól igen messze. Ha távolabbra tekintünk, a helyzet ott se jobb. A jelen történettudomány szerint Tell Vilmos ugyanúgy mitikus figura, mint Artúr király. Egyéb esetekben a mitikus elemek annyi rétege rakódott egy-egy történeti személyiségre, hogy alig látszik ki alóluk. Ilyenek például Rodrigo Diaz de Vivar (El Cid), Barbarossa Frigyes, vagy Nagy Károly. Az utóbbit - Charlemagne-t, Nyugat-Európa (sőt az EU) szellemi édesapját bő egy évtizede igyekszik a mitológiai héroszok sorába utalni Heribert Illig hírhedt Kitalált történelem hipotézise. Az elmélet nyilvánvalóan nem igaz, de nagyon problematikus.
Az emberek történelmi tudatát vajmi csekély mértékben befolyásolja a történettudomány; a mítoszok, legendák - meg ezek helyi, regionális stb. változatai - annál inkább.
Hogy lehet ez?
Jelen korunkban a történelem nem egyéb, mint mesterségesen létrehozott konstrukció, a mindenkori jelen politikai felfogásának tendenciózus kiterjesztése a múlt irányába. Egyféle sajátos dramaturgia alapján szerkesztett változata a múltnak.
Már a legközönségesebb eseménytörténet is a mindenkori történelmi elméletek ólomsúlya alatt nyög, és a múlt magyarázatára kiagyalt, gyakran nagyon mesterkélt összefüggések, (A lényeg!) számos esetben erőszakot tesznek a múlton. Egy-egy politikai kurzusváltáskor mindig kiderül, hogy bizonyos dolgok nem is úgy történtek. Ha más nem is, a dolgok előjele és magyarázata gyakran változik. Ezt persze sokféle kísérőjelenség tarkítja - Magyarországon élünk, láttunk már szobor-és utcanévváltozást eleget…
Nem is ritkaság, hogy két szomszédos ország vagy nép történelme sok ponton - kizárja egymást. Nemcsak köztünk és szomszédaink közt fordul elő ilyesmi. A történelemben gyakran relatív fogalom az igazság.
De a történelemmel a legnagyobb gondok nem helyi szinteken vannak, hanem globálisan. Ott recseg-ropog, ott készül maga alá temetni elméletének kiagyalóit, emiatt rendült meg benne a bizalom világszerte.
Állványozni kell, alá kell dúcolni. Vagy gipsszel kiönteni - ahogy Zahi Hawass tette a Szfinx nyilvánvalóan vízerózióból származó függőleges repedéseivel.
——–
Az igazság bizony a történelemmel kapcsolatban fájdalmasan relatív…
A mesterséges mítoszok korát éljük…
Ezért roppant fura és groteszk, amikor valaki a hazai mítoszgyártókat akarja az igazság nevében kioktatni…
Ha csak a szomszéd országokra vetjük tekintetünket, a tétel rájuk nézve aligha tagadható.A nagy-morva vagy a dákoromán birodalom ugyanúgy hagymázas fantazmagória, mint az, hogy Kárpátalja bármikor bármiféle hajdani ukrán államhoz tartozott volna. Az utóbbi két elképzelés emellett telivér földrajzi abszurdum is.
Ezzel nincs is gondunk. Mathias Corvinul nem volt román király, Matvej Csak nem volt az első szlovák nemzetállam alapítója, nem volt hősies dákoromán ellenállás a barbár magyar honfoglalókkal szemben, és szlovák-török végvári harcok sem voltak.
Ezzel tehát semmi gondunk.
Egyet azonban nyomatékosan le kell szögeznünk: ezek a mítoszok vagy fantazmagóriák (mostantól alternatív történelmi elképzelések) talán nem igazak, de hatnak. Hatóerejük semmivel sem kisebb attól, hogy nem igazak; az igazságtartalom - hogy egy fikció a múltban valóságosan lezajlott eseménysorozattal mennyiben vág egybe - nem releváns. Jegyezzük ezt meg.
De nem csupán a minket környező országok alternatív történelmi elképzelései állnak a valóságtól igen messze. Ha távolabbra tekintünk, a helyzet ott se jobb. A jelen történettudomány szerint Tell Vilmos ugyanúgy mitikus figura, mint Artúr király. Egyéb esetekben a mitikus elemek annyi rétege rakódott egy-egy történeti személyiségre, hogy alig látszik ki alóluk. Ilyenek például Rodrigo Diaz de Vivar (El Cid), Barbarossa Frigyes, vagy Nagy Károly. Az utóbbit - Charlemagne-t, Nyugat-Európa (sőt az EU) szellemi édesapját bő egy évtizede igyekszik a mitológiai héroszok sorába utalni Heribert Illig hírhedt Kitalált történelem hipotézise. Az elmélet nyilvánvalóan nem igaz, de nagyon problematikus.
Az emberek történelmi tudatát vajmi csekély mértékben befolyásolja a történettudomány; a mítoszok, legendák - meg ezek helyi, regionális stb. változatai - annál inkább.
Hogy lehet ez?
Jelen korunkban a történelem nem egyéb, mint mesterségesen létrehozott konstrukció, a mindenkori jelen politikai felfogásának tendenciózus kiterjesztése a múlt irányába. Egyféle sajátos dramaturgia alapján szerkesztett változata a múltnak.
Már a legközönségesebb eseménytörténet is a mindenkori történelmi elméletek ólomsúlya alatt nyög, és a múlt magyarázatára kiagyalt, gyakran nagyon mesterkélt összefüggések, (A lényeg!) számos esetben erőszakot tesznek a múlton. Egy-egy politikai kurzusváltáskor mindig kiderül, hogy bizonyos dolgok nem is úgy történtek. Ha más nem is, a dolgok előjele és magyarázata gyakran változik. Ezt persze sokféle kísérőjelenség tarkítja - Magyarországon élünk, láttunk már szobor-és utcanévváltozást eleget…
Nem is ritkaság, hogy két szomszédos ország vagy nép történelme sok ponton - kizárja egymást. Nemcsak köztünk és szomszédaink közt fordul elő ilyesmi. A történelemben gyakran relatív fogalom az igazság.
De a történelemmel a legnagyobb gondok nem helyi szinteken vannak, hanem globálisan. Ott recseg-ropog, ott készül maga alá temetni elméletének kiagyalóit, emiatt rendült meg benne a bizalom világszerte.
Állványozni kell, alá kell dúcolni. Vagy gipsszel kiönteni - ahogy Zahi Hawass tette a Szfinx nyilvánvalóan vízerózióból származó függőleges repedéseivel.
——–
Az igazság bizony a történelemmel kapcsolatban fájdalmasan relatív…
A mesterséges mítoszok korát éljük…
Ezért roppant fura és groteszk, amikor valaki a hazai mítoszgyártókat akarja az igazság nevében kioktatni…
2010. július 17., szombat
Adapa himnusza
A roppant tágas lenti sík
Sárgán pislog reám,
És játékszerré törpül el
Alant a kis
Hazám.
Nem látszik már az otthonom,
Hol gyertya lángja ég,
Jó itt nagyon,
De messze még
Az Ég.
——–
Hangyabolynál is apróbbak
Ott lent az emberek,
Szemem sarkában reszketeg,
Kis könnycsepp ténfereg.
Hány célt villant
A messzi köd?
Fény lesz-e majd elég?
Mert látom már,
Hogy messze még
Az Ég.
——-
Ha majd az ember azt hiszi,
A világ mind övé,
És fém madárban pénzért száll
A láthatár fölé,
Gőg és anyag marad neki,
Nincs már Kezdet,
Se Vég…
Akkor még sokkal
Messzebb lesz
Az Ég.
Sárgán pislog reám,
És játékszerré törpül el
Alant a kis
Hazám.
Nem látszik már az otthonom,
Hol gyertya lángja ég,
Jó itt nagyon,
De messze még
Az Ég.
——–
Hangyabolynál is apróbbak
Ott lent az emberek,
Szemem sarkában reszketeg,
Kis könnycsepp ténfereg.
Hány célt villant
A messzi köd?
Fény lesz-e majd elég?
Mert látom már,
Hogy messze még
Az Ég.
——-
Ha majd az ember azt hiszi,
A világ mind övé,
És fém madárban pénzért száll
A láthatár fölé,
Gőg és anyag marad neki,
Nincs már Kezdet,
Se Vég…
Akkor még sokkal
Messzebb lesz
Az Ég.
2010. július 16., péntek
Szőke nő zűrben az űrben - LXVII.
HATVANHETEDIK RÉSZ
Íródott Nyuzga javaslatára
Akinek a szakterülete a távolról irányítható elektronikus szerkezetek…
Tűnés innen!
Karen határozottan előre indult, a férfiak alig tudtak lépést tartani vele. Dr. Hussein undorító alak, nem kívánt találkozni vele. Éppen eleget hallott róla a többi lánytól.
A szőke nő egy lendülettel ment a folyosó végéig, és benyitott az ajtón. Hátrahőkölt. Elegáns, gondozott márványlépcső állt előtte, valahová felfelé vezetett. Megtorpant.
- Csak nyugodtan előre, hölgyem! – mondta Alonso, és megfogta Karen könyökét. – Fel a lépcsőn!
Felmásztak legalább harminc lépcsőfokot. Újabb ajtó állt előttük. Alonso kinyitotta, és maga előtt tuszkolta a szőke nőt.
Régimódi előkelőséggel berendezett előcsarnokban találták magukat. Szertartásos viselkedésű fiatal férfi lépett eléjük.
Karen nagy szemeket meresztett rá. Hogy is hívják ezt a cicomásan régies öltözéket? Megvan: libéria. Valaki nagyon szereti itt a rongyot rázni.
- Kérem, jelentsen be az úrnak, James! – mondta a libériás házimajomnak Alonso. – Meghoztam Miss Kadlecikovát.
- Igenis, uram! – a rokokó jelmez eltűnt.
Karen szétnézett. Mint valami régi uralkodó fogadószalonja. Vagy váróterme. Arrébb még egy szertartásos képű libériás, az ajtóban két őr, fegyveresen, csillogó búzavirágkék operett uniformisban, magas medvebőr kucsmában. Miféle jelmeztár ez?
A két medvebőr kucsmás díszkatona összecsapta csizmás bokáját, és kinyitotta az ajtót. Hatalmas dolgozószoba tárult fel. A szőke nő belépett, Alonso a nyomában. A katonák kötelességszerűen kívül maradtak.
Roppant íróasztal terpeszkedett a szoba közepén, rajta számítógép és monitor. Jobbról és balról szép vonalú mahagóni szekrények, a polcokon elefántcsont szobrocskák. Mindegyik egy-egy meztelen fiúcskát ábrázolt.
Az íróasztal mögötti magas támlájú főnöki székben ülő férfit Karen még soha életében nem látta. Legfeljebb negyvenöt éves lehetett gondosan fésült, festett galambősz hajjal, ingujjban, rózsaszínű nyakkendőben. Hosszú körmei rózsaszíne festve, szája rúzsozva, szeme vastagon kihúzva. Karen összerázkódott az undortól.
Még ketten ültek a szobában, a nagy íróasztal két oldalán egy-egy fotelben. Tagbaszakadt, mord tekintetű férfi volt az egyik, tábornoki uniformisban. Ezt a nadrágján végigfutó vörös csíkról gondolta Karen, mert a rangjelzéseket nem ismerte.
A másik pattanásos képű kamasz volt méregdrága öltönyben és olcsó fülbevalóban. Unott képpel piszkálgatta rosszul szabályozott fogsorát.
Karen szeme újból az íróasztal mögött ülő férfire tévedt. Próbálta felmérni.
A félelem szinte magától keletkezett, jött a semmiből, enyhén megroggyantotta a szőke nő lábát, hideg érintéssel kúszott felfelé a testén, egészen a nyakáig. Ott megállapodott, és vadul fojtogatni kezdte a nőt. Karen elsápadt, sírni szeretett volna.
Minden emberismerete riadót vert, belseje háborgott, mint a megvadult folyó. Ha volt a világon emberi tulajdonság, amitől félt, reszketett, ha volt tekintet, amelynek a gazdájával sohasem akart farkasszemet nézni, az mind az ilyen üres közönyben testesült meg, ami ennek a férfinak az arcáról bambult rá. A milliók munkáját és életét alamuszi mesterkedéseivel tönkre tevő hülye pénzügyi atyaisten, a benne bízókat szemrebbenés nélkül eláruló jellemtelen politikus, az ezreket egyetlen kézmozdulattal értelmetlen halálba vezérlő idióta tábornok mind-mind ehhez a típushoz tartozott.
Karen újra összerázkódott az undortól. Már nem a fickó megjelenése miatt viszolygott, hanem a savószínű szempár, a nyegle vigyor fedezéke mögött rejtőző süket közönytől. Ettől az embertől semmi jót sem várhat. Egy sorozatgyilkosban is több az emberség, az sem öl meg mindenkit; nem is beszélve bármilyen állatról, ragadozóról – az meg akkor eszik, ha éhes.
Ez az ember nem ilyen. Az ilyen egyszerűen sohasem jön rá, hogy mások is élnek rajta kívül, hogy a többi ember munkája megélhetése, élete, szerelme, boldogsága fontos, hogy nem hagyható figyelmen kívül a hozzá hasonlók dilettáns hatalmi és gazdasági játszadozása érekében. Karennek egyszer egy pszichológus ismerőse azt mondta, hogy az ilyen ember erkölcsi fogyatékos, és ha az emberiség egyszer valóban képes lesz egy, csak egyetlen újabb lépést megtenni az emberré válás felé, gondoskodik majd róla, hogy az ilyesféle fogyatékosok gondos ápolásban részesüljenek, és sohase dönthessenek másokat érintő kérdésekben.
Most azonban nagyon is döntési helyzetben van.
Karen az unott képű kamaszra nézett. Napnál világosabb, miféle minőségben van jelen a kölyök. Az ostoba tekintet, a fogpiszkálás, a sunyi szempár, a drága öltöny és az ócska fülbevaló. Szexuális rabszolga, de – amilyen feneketlenül buta – sohasem jön rá. Nem az arca és nem az agya miatt van itt, és nem végleg. Csak addig, amíg fel nem váltja egy másik szerencsétlen suhanc. Némi játszadozásért meg szeszélyeskedésért cserébe kiszolgáltatta magát ennek a közönyös hóhérnak.
Karen újra megrázkódott az undortól.
A nagyfőnök Karenre nézett.
- Üljön le! – mondta kurtán.
Karen nem mozdult. Egyszer egy rendőr ismerőse elmesélte, hogy amikor először akart kihallgatni valami gyanúsítottat, és azzal kezdte, hogy „Foglaljon helyet!”, a kollégái elmagyarázták neki, hogy ezt nem így kell. Csak annyit szabad mondani, hogy Üljön le!”ez a felszólítás éppen ilyen volt.
- Nem hallja? Üljön le! – hörrent rá ismét a főnök. Nem tartotta szükségesnek, hogy bemutatkozzék.
Karen lehuppant az asztal elé készített egyszerű, támlátlan székre. Milyen rafináltnak érzi magát ez a gazember. Gondosnak. A főnöki szék és a fotelek mellé képes volt idehozatni egy közönséges hokedlit. A szőke nő megvetően elhúzta a száját.
A férfi elégedetten köhintett. Gatyába rázta, alaposan előkészítette a további megdolgozásra ezt a kis ribancot. Nemigen érzékelte, hogy a szőke nőből süt a megvetés.
- Mindent tudunk magáról! – vigyorgott. – Azt is, amit maga nem is gondol, még csak nem is tud saját magáról.
Fenét, gondolta Karen, nem tudtok ti rólam semmit, ami igazán lényeges.
- Például tudjuk, hogy maga nem szociálterrorista. – röhögött a férfi. – Ezer szerencséje!
Karen most nehezen állta meg, hogy fel ne nevessen. Vajon hány hangyaszorgalmú és fogyatékos értelmű ügynök kutatott meddő szorgalommal, kék lángokat füstölő fenékkel hosszú és fárasztó napokon keresztül, éjt nappallá téve, hogy ezt a banális igazságot eme tökfej most az arcába vághassa?
- Maga konspirált egy kínai könnyűcirkálóval. Látja: ezt is tudjuk. Ne is próbáljon mellébeszélni!
Karen nem próbált. Szót se szólt. Még a száját sem húzta el ezen a bárgyúságon.
- Elmegy, és megkeresi nekünk Morgensohn doktort. Még ma indul.
Karen könnyű szívvel bólintott. Mindez annyira nyilvánvaló. De – a buta szőke nő szerepének kedvéért – megkérdezte:
- Mi lesz, ha nem találom?
Sunyi fintor futott keresztül a méltóságos főnöki tekinteten.
Karen értett belőle. Ha nem találom meg Morgensohnt, meghalok.
És ha megtalálom?
Akkor is meghalok.
Folytatása következik.
Íródott Nyuzga javaslatára
Akinek a szakterülete a távolról irányítható elektronikus szerkezetek…
Tűnés innen!
Karen határozottan előre indult, a férfiak alig tudtak lépést tartani vele. Dr. Hussein undorító alak, nem kívánt találkozni vele. Éppen eleget hallott róla a többi lánytól.
A szőke nő egy lendülettel ment a folyosó végéig, és benyitott az ajtón. Hátrahőkölt. Elegáns, gondozott márványlépcső állt előtte, valahová felfelé vezetett. Megtorpant.
- Csak nyugodtan előre, hölgyem! – mondta Alonso, és megfogta Karen könyökét. – Fel a lépcsőn!
Felmásztak legalább harminc lépcsőfokot. Újabb ajtó állt előttük. Alonso kinyitotta, és maga előtt tuszkolta a szőke nőt.
Régimódi előkelőséggel berendezett előcsarnokban találták magukat. Szertartásos viselkedésű fiatal férfi lépett eléjük.
Karen nagy szemeket meresztett rá. Hogy is hívják ezt a cicomásan régies öltözéket? Megvan: libéria. Valaki nagyon szereti itt a rongyot rázni.
- Kérem, jelentsen be az úrnak, James! – mondta a libériás házimajomnak Alonso. – Meghoztam Miss Kadlecikovát.
- Igenis, uram! – a rokokó jelmez eltűnt.
Karen szétnézett. Mint valami régi uralkodó fogadószalonja. Vagy váróterme. Arrébb még egy szertartásos képű libériás, az ajtóban két őr, fegyveresen, csillogó búzavirágkék operett uniformisban, magas medvebőr kucsmában. Miféle jelmeztár ez?
A két medvebőr kucsmás díszkatona összecsapta csizmás bokáját, és kinyitotta az ajtót. Hatalmas dolgozószoba tárult fel. A szőke nő belépett, Alonso a nyomában. A katonák kötelességszerűen kívül maradtak.
Roppant íróasztal terpeszkedett a szoba közepén, rajta számítógép és monitor. Jobbról és balról szép vonalú mahagóni szekrények, a polcokon elefántcsont szobrocskák. Mindegyik egy-egy meztelen fiúcskát ábrázolt.
Az íróasztal mögötti magas támlájú főnöki székben ülő férfit Karen még soha életében nem látta. Legfeljebb negyvenöt éves lehetett gondosan fésült, festett galambősz hajjal, ingujjban, rózsaszínű nyakkendőben. Hosszú körmei rózsaszíne festve, szája rúzsozva, szeme vastagon kihúzva. Karen összerázkódott az undortól.
Még ketten ültek a szobában, a nagy íróasztal két oldalán egy-egy fotelben. Tagbaszakadt, mord tekintetű férfi volt az egyik, tábornoki uniformisban. Ezt a nadrágján végigfutó vörös csíkról gondolta Karen, mert a rangjelzéseket nem ismerte.
A másik pattanásos képű kamasz volt méregdrága öltönyben és olcsó fülbevalóban. Unott képpel piszkálgatta rosszul szabályozott fogsorát.
Karen szeme újból az íróasztal mögött ülő férfire tévedt. Próbálta felmérni.
A félelem szinte magától keletkezett, jött a semmiből, enyhén megroggyantotta a szőke nő lábát, hideg érintéssel kúszott felfelé a testén, egészen a nyakáig. Ott megállapodott, és vadul fojtogatni kezdte a nőt. Karen elsápadt, sírni szeretett volna.
Minden emberismerete riadót vert, belseje háborgott, mint a megvadult folyó. Ha volt a világon emberi tulajdonság, amitől félt, reszketett, ha volt tekintet, amelynek a gazdájával sohasem akart farkasszemet nézni, az mind az ilyen üres közönyben testesült meg, ami ennek a férfinak az arcáról bambult rá. A milliók munkáját és életét alamuszi mesterkedéseivel tönkre tevő hülye pénzügyi atyaisten, a benne bízókat szemrebbenés nélkül eláruló jellemtelen politikus, az ezreket egyetlen kézmozdulattal értelmetlen halálba vezérlő idióta tábornok mind-mind ehhez a típushoz tartozott.
Karen újra összerázkódott az undortól. Már nem a fickó megjelenése miatt viszolygott, hanem a savószínű szempár, a nyegle vigyor fedezéke mögött rejtőző süket közönytől. Ettől az embertől semmi jót sem várhat. Egy sorozatgyilkosban is több az emberség, az sem öl meg mindenkit; nem is beszélve bármilyen állatról, ragadozóról – az meg akkor eszik, ha éhes.
Ez az ember nem ilyen. Az ilyen egyszerűen sohasem jön rá, hogy mások is élnek rajta kívül, hogy a többi ember munkája megélhetése, élete, szerelme, boldogsága fontos, hogy nem hagyható figyelmen kívül a hozzá hasonlók dilettáns hatalmi és gazdasági játszadozása érekében. Karennek egyszer egy pszichológus ismerőse azt mondta, hogy az ilyen ember erkölcsi fogyatékos, és ha az emberiség egyszer valóban képes lesz egy, csak egyetlen újabb lépést megtenni az emberré válás felé, gondoskodik majd róla, hogy az ilyesféle fogyatékosok gondos ápolásban részesüljenek, és sohase dönthessenek másokat érintő kérdésekben.
Most azonban nagyon is döntési helyzetben van.
Karen az unott képű kamaszra nézett. Napnál világosabb, miféle minőségben van jelen a kölyök. Az ostoba tekintet, a fogpiszkálás, a sunyi szempár, a drága öltöny és az ócska fülbevaló. Szexuális rabszolga, de – amilyen feneketlenül buta – sohasem jön rá. Nem az arca és nem az agya miatt van itt, és nem végleg. Csak addig, amíg fel nem váltja egy másik szerencsétlen suhanc. Némi játszadozásért meg szeszélyeskedésért cserébe kiszolgáltatta magát ennek a közönyös hóhérnak.
Karen újra megrázkódott az undortól.
A nagyfőnök Karenre nézett.
- Üljön le! – mondta kurtán.
Karen nem mozdult. Egyszer egy rendőr ismerőse elmesélte, hogy amikor először akart kihallgatni valami gyanúsítottat, és azzal kezdte, hogy „Foglaljon helyet!”, a kollégái elmagyarázták neki, hogy ezt nem így kell. Csak annyit szabad mondani, hogy Üljön le!”ez a felszólítás éppen ilyen volt.
- Nem hallja? Üljön le! – hörrent rá ismét a főnök. Nem tartotta szükségesnek, hogy bemutatkozzék.
Karen lehuppant az asztal elé készített egyszerű, támlátlan székre. Milyen rafináltnak érzi magát ez a gazember. Gondosnak. A főnöki szék és a fotelek mellé képes volt idehozatni egy közönséges hokedlit. A szőke nő megvetően elhúzta a száját.
A férfi elégedetten köhintett. Gatyába rázta, alaposan előkészítette a további megdolgozásra ezt a kis ribancot. Nemigen érzékelte, hogy a szőke nőből süt a megvetés.
- Mindent tudunk magáról! – vigyorgott. – Azt is, amit maga nem is gondol, még csak nem is tud saját magáról.
Fenét, gondolta Karen, nem tudtok ti rólam semmit, ami igazán lényeges.
- Például tudjuk, hogy maga nem szociálterrorista. – röhögött a férfi. – Ezer szerencséje!
Karen most nehezen állta meg, hogy fel ne nevessen. Vajon hány hangyaszorgalmú és fogyatékos értelmű ügynök kutatott meddő szorgalommal, kék lángokat füstölő fenékkel hosszú és fárasztó napokon keresztül, éjt nappallá téve, hogy ezt a banális igazságot eme tökfej most az arcába vághassa?
- Maga konspirált egy kínai könnyűcirkálóval. Látja: ezt is tudjuk. Ne is próbáljon mellébeszélni!
Karen nem próbált. Szót se szólt. Még a száját sem húzta el ezen a bárgyúságon.
- Elmegy, és megkeresi nekünk Morgensohn doktort. Még ma indul.
Karen könnyű szívvel bólintott. Mindez annyira nyilvánvaló. De – a buta szőke nő szerepének kedvéért – megkérdezte:
- Mi lesz, ha nem találom?
Sunyi fintor futott keresztül a méltóságos főnöki tekinteten.
Karen értett belőle. Ha nem találom meg Morgensohnt, meghalok.
És ha megtalálom?
Akkor is meghalok.
Folytatása következik.
2010. július 15., csütörtök
Animációs Mohács - III.
Egyébként nagyon fontosnak tartom az ilyen, vagy bármilyen egyéb, komoly rekonstrukciókat a mohácsi csatával kapcsolatban, mert van mit kideríteni. Moháccsal kapcsolatban sok minden nincs rendben.
A mohácsi csata.
——-
1526 augusztus 29. Keresztelő Szent János feje vételének napja.
Augusztus 29. A nap, amikor Magyarországot sorozatos katasztrófák érték. Nándorfehérvár elvesztése, Mohács, Buda eleste - mind augusztus 29-én történt.
Ettől az is hajlamos a misztikus feltevésekre, aki egyébként hétköznapi józan paraszti ésszel gondolkodik. A három együtt sok. Nem feltétlenül kell misztikus okokra gondolni, de akkor is sok.
Mi lehet a magyarázata?
Nota bene, olvastam erre logikus és racionális magyarázatot már eleget, de közülük egyik sem elégít ki; fényesre köszörült elmeéllel készültek ugyan, csillognak is, de mesterkéltek, keresettek, ott tolakszik bennük a logikus magyarázat keresésének öncéllal lihegő vágya - nyilvánvalóan ezzel a céllal születtek, nem pedig az igazság keresése végett. Az a legfőbb bajom az ilyesféle logikus és racionális magyarázatokkal, hogy túl logikusak és túl racionálisak. A magyarázat l’art pour l’art keresésének szertelen igyekezetében általában elfednek, elásnak valamit, amit pedig észre kellene venni. Ami talán éppen olyan racionális, mint a hajánál fogva előrángatott, vagy éppen íróasztal illatú magyarázat, amit kikotlanak.
A történelemnek direkt logikája nincs. A formális logika nem igazán érhető benne tetten, a dialektikus logikával már más a helyzet. De nem úgy működik, hogy a polgárság ezt akarta, a nemesség meg azt; a barikád különböző oldalaira az embereket személyes érzelmeik és meggyőződésük viszik, nem pedig valamiféle elvont “osztályérdek”.
A végzetes nap rejtélyére igazi magyarázat nincs, legfeljebb a véletlen, amiben pedig nem igazán hiszek. Nem tudunk rá valódi magyarázatot, ne akarjuk üres okoskodással vagy sommás tagadással megoldani. Vegyük tudomásul: nem tudjuk az okát.
Hogy a kor gondolkodását nagyon is befolyásolta, azt mi sem mutatja jobban, hogy a források tanúbizonysága szerint még Buda visszavívása idején is nyugtalanította az ostromló katonákat a végzetes dátum közeledte.
De nem ez az egyetlen rejtély Mohács körül.
A többi ennél sokkal nehezebb fajsúlyú.
A mohácsi csata.
——-
1526 augusztus 29. Keresztelő Szent János feje vételének napja.
Augusztus 29. A nap, amikor Magyarországot sorozatos katasztrófák érték. Nándorfehérvár elvesztése, Mohács, Buda eleste - mind augusztus 29-én történt.
Ettől az is hajlamos a misztikus feltevésekre, aki egyébként hétköznapi józan paraszti ésszel gondolkodik. A három együtt sok. Nem feltétlenül kell misztikus okokra gondolni, de akkor is sok.
Mi lehet a magyarázata?
Nota bene, olvastam erre logikus és racionális magyarázatot már eleget, de közülük egyik sem elégít ki; fényesre köszörült elmeéllel készültek ugyan, csillognak is, de mesterkéltek, keresettek, ott tolakszik bennük a logikus magyarázat keresésének öncéllal lihegő vágya - nyilvánvalóan ezzel a céllal születtek, nem pedig az igazság keresése végett. Az a legfőbb bajom az ilyesféle logikus és racionális magyarázatokkal, hogy túl logikusak és túl racionálisak. A magyarázat l’art pour l’art keresésének szertelen igyekezetében általában elfednek, elásnak valamit, amit pedig észre kellene venni. Ami talán éppen olyan racionális, mint a hajánál fogva előrángatott, vagy éppen íróasztal illatú magyarázat, amit kikotlanak.
A történelemnek direkt logikája nincs. A formális logika nem igazán érhető benne tetten, a dialektikus logikával már más a helyzet. De nem úgy működik, hogy a polgárság ezt akarta, a nemesség meg azt; a barikád különböző oldalaira az embereket személyes érzelmeik és meggyőződésük viszik, nem pedig valamiféle elvont “osztályérdek”.
A végzetes nap rejtélyére igazi magyarázat nincs, legfeljebb a véletlen, amiben pedig nem igazán hiszek. Nem tudunk rá valódi magyarázatot, ne akarjuk üres okoskodással vagy sommás tagadással megoldani. Vegyük tudomásul: nem tudjuk az okát.
Hogy a kor gondolkodását nagyon is befolyásolta, azt mi sem mutatja jobban, hogy a források tanúbizonysága szerint még Buda visszavívása idején is nyugtalanította az ostromló katonákat a végzetes dátum közeledte.
De nem ez az egyetlen rejtély Mohács körül.
A többi ennél sokkal nehezebb fajsúlyú.
2010. július 14., szerda
Rímek Anikónak
(Hogy tudok-e még rímet a Nevedre̷ ;)
Húsz év után egy csendes házikó,
Szerelmünk a legfontosabb lakó,
Drága Anikó.
—–
Szomszéd kocsmában poshadt dáridó,
Ablakunkban kis feketerigó,
Drága Anikó.
—–
Legyen hőség, vagy szakadjon a hó,
Veled közös életet élni jó,
Drága Anikó.
—–
Ma már a hajam ritka és fakó,
Közelebb van már az Égi Bakó,
Te meg maradtál büszke, csillogó,
Cudar, kötözködő és izgató,
Drága Anikó.
—-
Még mindig bitang vagy és csábító,
Kacagó démon, égetnivaló,
S ha menekülnél, mint a rossz manó,
Elkaplak, Anikó.
—–
Ha majd belepi éltünket a hó,
És emlékünktől hullámzik a tó,
Leszünk tán Télanyó
És Télapó;
Idők telében régi nyárutó,
S ha néha nagyon fázik a jövő,
Maradunk mindig örök, friss erő,
Lágyan hullámzó szerelemfolyó,
Akikre emlékezni jó,
Drága,
Drága
Anikó.
Húsz év után egy csendes házikó,
Szerelmünk a legfontosabb lakó,
Drága Anikó.
—–
Szomszéd kocsmában poshadt dáridó,
Ablakunkban kis feketerigó,
Drága Anikó.
—–
Legyen hőség, vagy szakadjon a hó,
Veled közös életet élni jó,
Drága Anikó.
—–
Ma már a hajam ritka és fakó,
Közelebb van már az Égi Bakó,
Te meg maradtál büszke, csillogó,
Cudar, kötözködő és izgató,
Drága Anikó.
—-
Még mindig bitang vagy és csábító,
Kacagó démon, égetnivaló,
S ha menekülnél, mint a rossz manó,
Elkaplak, Anikó.
—–
Ha majd belepi éltünket a hó,
És emlékünktől hullámzik a tó,
Leszünk tán Télanyó
És Télapó;
Idők telében régi nyárutó,
S ha néha nagyon fázik a jövő,
Maradunk mindig örök, friss erő,
Lágyan hullámzó szerelemfolyó,
Akikre emlékezni jó,
Drága,
Drága
Anikó.
2010. július 13., kedd
A veszni készülő nadrág
Ezt a történetet régen az ország több részén is mesélték, lehetetlen kinyomozni, hol esett meg valójában.
——
A tekintetes úr nehezen kezelhető, goromba és fösvény ember volt, rettegett tőle az egész falu. A plébánosok is nehezen értettek szót vele; tudták is odafönt a káptalannál, hogy farkas van a nyájban, erős kezű pásztorra kell bízni az eklézsiát.
Találtak is megfelelő plébánost. Kemény, szigorú tekintetű, középkorú pap volt, korábban idegen országokban teljesített missziókat.
Vasárnap a misén látták egymást először: a tekintetes úr és az új pap.
Az új plébános figyelmét semmi sem kerülte el.
Mise végeztével éppen csak a díszruhát cserélte egyszerű reverendára, és már ki is lépett a templomból. Éppen oda, ahol a tekintetes úr két nyomorult embert vegzált állítólagos lopás miatt. Ott dölyfösködtek az úri hajdúk is, és már elhangzott a szó: deres.
- Tekintetes uram! - szólította meg a plébános. - Nem venném a lelkemre, ha kegyelmed nadrágja éppen az Isten házában veszne el.
Őurasága nagy szemeket meresztett.
- Mi van?
- Ne akarja az Istent meglopni kegyelmed!
- Mit vartyog tisztelendőséged?
- Nem tudom, hány gomb van kegyelmed nadrágján, de ha a perselybe pénz helyett ezután is a nadrággombjait hajigája, előbb-utóbb pucér lesz az ülepe az Isten házában.
——–
Fejezzem ki magam még érthetőbben?
——
A tekintetes úr nehezen kezelhető, goromba és fösvény ember volt, rettegett tőle az egész falu. A plébánosok is nehezen értettek szót vele; tudták is odafönt a káptalannál, hogy farkas van a nyájban, erős kezű pásztorra kell bízni az eklézsiát.
Találtak is megfelelő plébánost. Kemény, szigorú tekintetű, középkorú pap volt, korábban idegen országokban teljesített missziókat.
Vasárnap a misén látták egymást először: a tekintetes úr és az új pap.
Az új plébános figyelmét semmi sem kerülte el.
Mise végeztével éppen csak a díszruhát cserélte egyszerű reverendára, és már ki is lépett a templomból. Éppen oda, ahol a tekintetes úr két nyomorult embert vegzált állítólagos lopás miatt. Ott dölyfösködtek az úri hajdúk is, és már elhangzott a szó: deres.
- Tekintetes uram! - szólította meg a plébános. - Nem venném a lelkemre, ha kegyelmed nadrágja éppen az Isten házában veszne el.
Őurasága nagy szemeket meresztett.
- Mi van?
- Ne akarja az Istent meglopni kegyelmed!
- Mit vartyog tisztelendőséged?
- Nem tudom, hány gomb van kegyelmed nadrágján, de ha a perselybe pénz helyett ezután is a nadrággombjait hajigája, előbb-utóbb pucér lesz az ülepe az Isten házában.
——–
Fejezzem ki magam még érthetőbben?
2010. július 12., hétfő
Profán zsolozsma
Uram!
Teremtő szavad
Lényegében
Késleltető
Mozzanat;
Erősítsd meg,
mert a világ
Leszakad.
——
Uram!
Teremtő igéd
A piacon
Most cibálják
Szerteszét.
Teremts olyan
Igét, amely
Mindig véd.
——-
Uram!
Dől a szennyes ár,
Jeges tűzben
Szénné ég
A láthatár,
Öltönyben jár,
S újra nyilaz
A tatár.
—–
Adj hitet
És adj türelmet,
Fékezd meg
A veszedelmet,
Tarts meg
Hitet,
Reményt,
Elvet.
Tarts meg
Családot,
Szerelmet.
Teremtő szavad
Lényegében
Késleltető
Mozzanat;
Erősítsd meg,
mert a világ
Leszakad.
——
Uram!
Teremtő igéd
A piacon
Most cibálják
Szerteszét.
Teremts olyan
Igét, amely
Mindig véd.
——-
Uram!
Dől a szennyes ár,
Jeges tűzben
Szénné ég
A láthatár,
Öltönyben jár,
S újra nyilaz
A tatár.
—–
Adj hitet
És adj türelmet,
Fékezd meg
A veszedelmet,
Tarts meg
Hitet,
Reményt,
Elvet.
Tarts meg
Családot,
Szerelmet.
2010. július 11., vasárnap
Szőke nő zűrben az űrben - LXVI.
HATVANHATODIK RÉSZ
Íródott Nyuzga javaslatára
Karen megpróbált feltűnés nélkül lassítani és megállni, hogy összeszedje a gondolatait, tájékozódjon, esetleg el is kaphasson néhány beszédfoszlányt. Nem hagyták. Finoman és udvariasan ugyan, de taszítottak egyet rajta. Hogy Alonso volt-e vagy valamelyik katona, nem tudta megállapítani.
Látszólag szórakozottan baktatott tovább, de nem felejtette el a gesztust. Fogság ez akkor is, h egyelőre udvarias fogság. Okosan kell vislekednie, hogy az is maradjon. Ennek is az lehet az alapja, ha továbbra is a naiv szőke nő szerepét játssza.
Próbált azért fülelni a beszédfoszlányokra, de egyelőre nem csípett el semmi értelmeset. A folyosó nagyon hosszúnak tűnt ugyan, de egyszer bizonyára véget ér.
Miben különbözik a kínai cirkáló az eredetitől? Miben?
Karen most észrevétlenül próbálta lassítani a menetet, és úgy tűnt, bizonyos mértékig ez sikerült is. Rájött azonban, nem viheti túlzásba. A katonák biztosan ismerik a menetütem fogalmát, ha ahhoz képest nagyon meglassítja a lépteit, túllő a célon.
Miben különbözik a kínai cirkáló az eredetitől? Miben?
A konspiráció? Igen, ebben! Ebben feltétlenül különböznie kell! A kínai stratégák aligha engedhetik meg, hogy kívülről bárki beleláthasson, ha a személyzetük valamelyik tagja neéz helyzetben konspirálni kényszerül a hajóval. Nyilván teljesen más programon alapul az ő konspirációjuk, valószínűleg köszönő viszonyban sincs az eredetivel. Lehet, hogy primitívebb annál, de önálló. Távolból nem törhető fel.
A szőke nő nagyot sóhajtott. Ezért vagyok még életben! Isten áldja a kínaiakat!
A folyosó még mindig igen hosszúnak tűnt, szinte végeláthatatlannak. Karen észrevétlenül lassított, csak egészen kicsit. Menetütem ide, menetütem oda, a kísérői nem vették észre. Próbált figyelni a szobákból kiszűrődő hangfoszlányokra.
Nélküle nem tudják visszaszerezni a könnyűcirkálót, ezért hozták ide. Csakhogy: ő vajon képes kapcsolatba lépni a hajóval? Ebben egyáltalán nem volt biztos.
Egyáltalán, miért olyan fontos Morgensohn? Valóban annyi volt az ügyvéd küldetése, amiről ő is tud, vagy valami egyéb is? Nyilvánvalóan más feladatai is lehettek, ha ennyire fontos. Vajon Boyar mennyit tudott Morgensohn feladatairól? És Boyar? Az ő megbízatása mi lehetett? Valami testőrféle volt az ügyvéd mellett, esetleg több annál? Képes volt teljesen felvenni Morgensohn maszkját, ez lehetett a feladata? Bizonyára ez is.
És mi még?
Talán semmi egyéb. Boyar egyszerűen dr. Morgensohn kísérője volt, aki kissé talán többet tudott az ügyvéd küldetéséről, mint ő.
Már látszott a folyosó vége.
- Igyekeznünk kellene egy kicsit, hölgyem! – dörmögte Karen fülébe Alonso. – Ne hagyja el magát ennyire!
Karen az ajkába harapott. Túlságosan lelassult. Végül is: mindegy. Amiben reménykedett, hogy elkap néhány beszédfoszlányt, nem valósult meg. Ha eddig nem, a folyosó még hátra lévő harminc-negyven méterén már bizonyára nem lesz okosabb.
Beletörődött, és felgyorsított. A folyosó végét hatalmas, jellegtelen ajtó zárta el, nyilván be fognak majd lépni rajta. Néhány másodperc, és odaérnek.
Éppen egy ablak alatt haladtak el.
- Nem megmondtam, hogy normálisabb asszisztensnő kell? – hallatszott hirtelen az ablakból.
A sztentori hangra Alonso és a katonák is megtorpantak. A professzor arcán szélesen ömlött el a bosszúság.
Karen szinte sóbálvánnyá merevedett. Ijedsége annyira szemet szúrt, hogy Alonso nyugtatni próbálta:
- Ne féljen, Kadlecikova kisasszony, nem azért hozzuk, hogy odaadjuk ennek a baromnak!
A brutális hang ismét felharsant:
- Nőt követelek, érti? Nőt! Tudja, mi az? Ez nem kell! Elöl deszka, hátul léc, ráadásul frigid!
Ez a hang! Karen szíve a torában dobogott. Ismeri ezt a hangot.
- Vegye tudomásul, hogy nőt követelek! Nőt, akinek teste van!
Karen már tudta, ki a hang gazdája. Annak idején megmenekült tőle, a sorshúzás valak mást sújtott.
Dr. Hussein. Az észak-afrikai matematika-professzor. Aki minden kísérőtől szexuális szolgáltatást követelt, és durván bánt velük.
És akinek a szakterülete…
Folytatása következik.
Íródott Nyuzga javaslatára
Karen megpróbált feltűnés nélkül lassítani és megállni, hogy összeszedje a gondolatait, tájékozódjon, esetleg el is kaphasson néhány beszédfoszlányt. Nem hagyták. Finoman és udvariasan ugyan, de taszítottak egyet rajta. Hogy Alonso volt-e vagy valamelyik katona, nem tudta megállapítani.
Látszólag szórakozottan baktatott tovább, de nem felejtette el a gesztust. Fogság ez akkor is, h egyelőre udvarias fogság. Okosan kell vislekednie, hogy az is maradjon. Ennek is az lehet az alapja, ha továbbra is a naiv szőke nő szerepét játssza.
Próbált azért fülelni a beszédfoszlányokra, de egyelőre nem csípett el semmi értelmeset. A folyosó nagyon hosszúnak tűnt ugyan, de egyszer bizonyára véget ér.
Miben különbözik a kínai cirkáló az eredetitől? Miben?
Karen most észrevétlenül próbálta lassítani a menetet, és úgy tűnt, bizonyos mértékig ez sikerült is. Rájött azonban, nem viheti túlzásba. A katonák biztosan ismerik a menetütem fogalmát, ha ahhoz képest nagyon meglassítja a lépteit, túllő a célon.
Miben különbözik a kínai cirkáló az eredetitől? Miben?
A konspiráció? Igen, ebben! Ebben feltétlenül különböznie kell! A kínai stratégák aligha engedhetik meg, hogy kívülről bárki beleláthasson, ha a személyzetük valamelyik tagja neéz helyzetben konspirálni kényszerül a hajóval. Nyilván teljesen más programon alapul az ő konspirációjuk, valószínűleg köszönő viszonyban sincs az eredetivel. Lehet, hogy primitívebb annál, de önálló. Távolból nem törhető fel.
A szőke nő nagyot sóhajtott. Ezért vagyok még életben! Isten áldja a kínaiakat!
A folyosó még mindig igen hosszúnak tűnt, szinte végeláthatatlannak. Karen észrevétlenül lassított, csak egészen kicsit. Menetütem ide, menetütem oda, a kísérői nem vették észre. Próbált figyelni a szobákból kiszűrődő hangfoszlányokra.
Nélküle nem tudják visszaszerezni a könnyűcirkálót, ezért hozták ide. Csakhogy: ő vajon képes kapcsolatba lépni a hajóval? Ebben egyáltalán nem volt biztos.
Egyáltalán, miért olyan fontos Morgensohn? Valóban annyi volt az ügyvéd küldetése, amiről ő is tud, vagy valami egyéb is? Nyilvánvalóan más feladatai is lehettek, ha ennyire fontos. Vajon Boyar mennyit tudott Morgensohn feladatairól? És Boyar? Az ő megbízatása mi lehetett? Valami testőrféle volt az ügyvéd mellett, esetleg több annál? Képes volt teljesen felvenni Morgensohn maszkját, ez lehetett a feladata? Bizonyára ez is.
És mi még?
Talán semmi egyéb. Boyar egyszerűen dr. Morgensohn kísérője volt, aki kissé talán többet tudott az ügyvéd küldetéséről, mint ő.
Már látszott a folyosó vége.
- Igyekeznünk kellene egy kicsit, hölgyem! – dörmögte Karen fülébe Alonso. – Ne hagyja el magát ennyire!
Karen az ajkába harapott. Túlságosan lelassult. Végül is: mindegy. Amiben reménykedett, hogy elkap néhány beszédfoszlányt, nem valósult meg. Ha eddig nem, a folyosó még hátra lévő harminc-negyven méterén már bizonyára nem lesz okosabb.
Beletörődött, és felgyorsított. A folyosó végét hatalmas, jellegtelen ajtó zárta el, nyilván be fognak majd lépni rajta. Néhány másodperc, és odaérnek.
Éppen egy ablak alatt haladtak el.
- Nem megmondtam, hogy normálisabb asszisztensnő kell? – hallatszott hirtelen az ablakból.
A sztentori hangra Alonso és a katonák is megtorpantak. A professzor arcán szélesen ömlött el a bosszúság.
Karen szinte sóbálvánnyá merevedett. Ijedsége annyira szemet szúrt, hogy Alonso nyugtatni próbálta:
- Ne féljen, Kadlecikova kisasszony, nem azért hozzuk, hogy odaadjuk ennek a baromnak!
A brutális hang ismét felharsant:
- Nőt követelek, érti? Nőt! Tudja, mi az? Ez nem kell! Elöl deszka, hátul léc, ráadásul frigid!
Ez a hang! Karen szíve a torában dobogott. Ismeri ezt a hangot.
- Vegye tudomásul, hogy nőt követelek! Nőt, akinek teste van!
Karen már tudta, ki a hang gazdája. Annak idején megmenekült tőle, a sorshúzás valak mást sújtott.
Dr. Hussein. Az észak-afrikai matematika-professzor. Aki minden kísérőtől szexuális szolgáltatást követelt, és durván bánt velük.
És akinek a szakterülete…
Folytatása következik.
2010. július 10., szombat
Animációs Mohács - II.
Szóval Mohács. Szóval animáció.
Továbbra is zavar, hogy a videón remekül begyakorolt magyar csapatok vonulnak fel, amikor a források szerint részben éppen az ilyen gyakorlottság hiánya, a kiképzetlenség volt a katasztrófa egyik oka.
Bár ebben tévedhetek, az animáció készítői ismerhetnek olyan (új) forrást, amelyről nekem nincs tudomásom.
Viszont sokat elárul, milyen konzekvenciákat vonnak le az animációból. A korábban említett cannae-i csata kapcsán például a következőket mondják:
“Történt mégpedig, hogy a sűrű sorokba rendeződött római légiók összefeszültek a pun arcvonallal, amelynek közepe lassan hátrálva, „behorpadva” csalogatta magára az ellenséget. A pun hadoszlop szárnyai eközben megnyúltak, és mint egy meghajlított íj fonták körbe a rómaiakat. Mire a köztársaság katonái észbe kaptak, bezárult a kör, a rómaiak számára nem volt menekvés. Csakhogy a rekonstrukció megmutatta, a bekerítés ezen a módon nem történhetett meg. A terep ugyanis sík, alig egy-két bokor, magányos fa nőtt rajta. Teljesen elképzelhetetlen, hogy a jól képzett római centuriók, a legrosszabb esetben a széleken haladó altisztek ne vették volna észre a bekerítő hadmozdulatot.”
Ugye, logikusnak tűnik?
Na, nézzük!
1. Az általam ismert források nem pontosan így mesélik el a történteket. A középen nagyjából a leírt módon történtek az események, viszont ehhez az is kellett, hogy a roppant túlerőben lévő karthágói lovasság a szárnyakon szétzúzza a maroknyi római lovasságot. A pun lovasság volt az, ami hátulról körülzárta a római légiókat,a zsák, amibe harcolva maguk hatoltak be elölről, csak azután szorult körülöttük össze.
Itt már nem stimmel a dolog, de ez még hagyján.
A kulcs a következő mondat:
“Teljesen elképzelhetetlen, hogy a jól képzett római centuriók, a legrosszabb esetben a széleken haladó altisztek ne vették volna észre a bekerítő hadmozdulatot.”
Itt álljunk meg.
Valamennyien ismerjük Than Mór festményét, amely az 1849. július 2-án, Komárom mellett vívott csata egy híres epizódját ábrázolja.
Vajon a piros csákós 2. (Hannover) huszárezredet a János-dragonyosok ellen rohamra vezető Görgey tábornok miért integet a kalapjával? Talán hazafias lelkesültségből?
Nemigen.
Saját huszárjainak figyelmét akarja felhívni a jobbról támadó dzsidások tömegére. (Tévedésről szó sincs, ő is, a testvéröccse is megírta emlékirataiban az epizódot.)Izgatottan integetett, hogy ne történjen katasztrófa. Annyira izgatottan, hogy saját biztonságára sem ügyelt, és a következő pillanatban súlyos fejsebet kapott egy dragonyostól (a visszaemlékezők egy része tévesen svalizsért említ).
Miért kellett a fővezérnek ezzel bajlódnia? Talán nem volt a huszárok között elég tapasztalt tiszt és altiszt, hogy észrevegye a közeledő veszedelmet? Vagy Görgey, a volt huszártiszt (kvietált főhadnagy volt, korábban a 12. (Nádor huszárezredben szolgált) jobban tudta a jelenkori laikusnál, hogy a helyzet veszedelmes, és sürgősen jeleznie kell?
A régi háborús forrásokban gyakran találunk olyan utalásokat, amelyek azt ecsetelik, hogy a harc hevében egyáltalán nem könnyű észrevenni a lovassági oldaltámadást. Meg arra, hogy akkor is nehéz védekezni ellene, ha észreveszik.
A komáromi csatában nem történt katasztrófa. A Hannover-huszárok kiállták a dzsidások oldaltámadását, a Görgeyt megsebesítő osztrák lovast Beretzky Ferenc őrmester levágta, a huszárok nemcsak hadirendjüket tartották meg, hanem sebesült tábornokukat is kimentették a lovasharc forgatagából…
Van azonban más példa is.
Mindenki által ismert:
——-
Scotland forever!
Igen, igen. The Royal Scots Greys. A híres 2. North British Dragoons Regiment…
Az angol lovasság egyik legjobb ezrede…
Őket a waterloo-i csatamezőn ugyanilyen lovassági oldaltámadás verte szét, amelyet egyébként Napóleon császári gárdájának lengyel és holland dzsidásai intéztek ellenük.
1er_ch11.jpg 2meche2.jpg
Azt gondolom, a cannae-i csatára vonatkozó érvelés megdől, mert téves, sőt dilettáns szaga van. A tapasztalt római centuriók és altisztek észrevehették a lovassági oldaltámadást - de nem tudták elhárítani. A cannae-i ütközet továbbra is az marad a köztudatban, ami eddig volt: a túlerőben lévő ellenség bekerítésének és megsemmisítésének iskolapéldája. Ahogy a világ összes katonai akadémiáján tanítják.
A mohácsi csatával kapcsolatban azonban az animáció számos - részben új - és nagyon nyugtalanító kérdést vet fel.
Folytatása következik.
Továbbra is zavar, hogy a videón remekül begyakorolt magyar csapatok vonulnak fel, amikor a források szerint részben éppen az ilyen gyakorlottság hiánya, a kiképzetlenség volt a katasztrófa egyik oka.
Bár ebben tévedhetek, az animáció készítői ismerhetnek olyan (új) forrást, amelyről nekem nincs tudomásom.
Viszont sokat elárul, milyen konzekvenciákat vonnak le az animációból. A korábban említett cannae-i csata kapcsán például a következőket mondják:
“Történt mégpedig, hogy a sűrű sorokba rendeződött római légiók összefeszültek a pun arcvonallal, amelynek közepe lassan hátrálva, „behorpadva” csalogatta magára az ellenséget. A pun hadoszlop szárnyai eközben megnyúltak, és mint egy meghajlított íj fonták körbe a rómaiakat. Mire a köztársaság katonái észbe kaptak, bezárult a kör, a rómaiak számára nem volt menekvés. Csakhogy a rekonstrukció megmutatta, a bekerítés ezen a módon nem történhetett meg. A terep ugyanis sík, alig egy-két bokor, magányos fa nőtt rajta. Teljesen elképzelhetetlen, hogy a jól képzett római centuriók, a legrosszabb esetben a széleken haladó altisztek ne vették volna észre a bekerítő hadmozdulatot.”
Ugye, logikusnak tűnik?
Na, nézzük!
1. Az általam ismert források nem pontosan így mesélik el a történteket. A középen nagyjából a leírt módon történtek az események, viszont ehhez az is kellett, hogy a roppant túlerőben lévő karthágói lovasság a szárnyakon szétzúzza a maroknyi római lovasságot. A pun lovasság volt az, ami hátulról körülzárta a római légiókat,a zsák, amibe harcolva maguk hatoltak be elölről, csak azután szorult körülöttük össze.
Itt már nem stimmel a dolog, de ez még hagyján.
A kulcs a következő mondat:
“Teljesen elképzelhetetlen, hogy a jól képzett római centuriók, a legrosszabb esetben a széleken haladó altisztek ne vették volna észre a bekerítő hadmozdulatot.”
Itt álljunk meg.
Valamennyien ismerjük Than Mór festményét, amely az 1849. július 2-án, Komárom mellett vívott csata egy híres epizódját ábrázolja.
Vajon a piros csákós 2. (Hannover) huszárezredet a János-dragonyosok ellen rohamra vezető Görgey tábornok miért integet a kalapjával? Talán hazafias lelkesültségből?
Nemigen.
Saját huszárjainak figyelmét akarja felhívni a jobbról támadó dzsidások tömegére. (Tévedésről szó sincs, ő is, a testvéröccse is megírta emlékirataiban az epizódot.)Izgatottan integetett, hogy ne történjen katasztrófa. Annyira izgatottan, hogy saját biztonságára sem ügyelt, és a következő pillanatban súlyos fejsebet kapott egy dragonyostól (a visszaemlékezők egy része tévesen svalizsért említ).
Miért kellett a fővezérnek ezzel bajlódnia? Talán nem volt a huszárok között elég tapasztalt tiszt és altiszt, hogy észrevegye a közeledő veszedelmet? Vagy Görgey, a volt huszártiszt (kvietált főhadnagy volt, korábban a 12. (Nádor huszárezredben szolgált) jobban tudta a jelenkori laikusnál, hogy a helyzet veszedelmes, és sürgősen jeleznie kell?
A régi háborús forrásokban gyakran találunk olyan utalásokat, amelyek azt ecsetelik, hogy a harc hevében egyáltalán nem könnyű észrevenni a lovassági oldaltámadást. Meg arra, hogy akkor is nehéz védekezni ellene, ha észreveszik.
A komáromi csatában nem történt katasztrófa. A Hannover-huszárok kiállták a dzsidások oldaltámadását, a Görgeyt megsebesítő osztrák lovast Beretzky Ferenc őrmester levágta, a huszárok nemcsak hadirendjüket tartották meg, hanem sebesült tábornokukat is kimentették a lovasharc forgatagából…
Van azonban más példa is.
Mindenki által ismert:
——-
Scotland forever!
Igen, igen. The Royal Scots Greys. A híres 2. North British Dragoons Regiment…
Az angol lovasság egyik legjobb ezrede…
Őket a waterloo-i csatamezőn ugyanilyen lovassági oldaltámadás verte szét, amelyet egyébként Napóleon császári gárdájának lengyel és holland dzsidásai intéztek ellenük.
1er_ch11.jpg 2meche2.jpg
Azt gondolom, a cannae-i csatára vonatkozó érvelés megdől, mert téves, sőt dilettáns szaga van. A tapasztalt római centuriók és altisztek észrevehették a lovassági oldaltámadást - de nem tudták elhárítani. A cannae-i ütközet továbbra is az marad a köztudatban, ami eddig volt: a túlerőben lévő ellenség bekerítésének és megsemmisítésének iskolapéldája. Ahogy a világ összes katonai akadémiáján tanítják.
A mohácsi csatával kapcsolatban azonban az animáció számos - részben új - és nagyon nyugtalanító kérdést vet fel.
Folytatása következik.
2010. július 9., péntek
A Jelen csónakján
Jelenkorunk egy rossz ladik,
Gerince reszketeg,
A gyönge szél is úgy dobál,
Mint mást a fergeteg.
——–
Vakon, kietlen vizeken
Sodor a kis hajó,
Tán partot kéne érni már,
S kilépni volna jó.
—–
De földnek híre-hamva sincs,
A visszhang nem felel,
S az Áramlat sem csillapul,
Hát mindig menni kell.
Gerince reszketeg,
A gyönge szél is úgy dobál,
Mint mást a fergeteg.
——–
Vakon, kietlen vizeken
Sodor a kis hajó,
Tán partot kéne érni már,
S kilépni volna jó.
—–
De földnek híre-hamva sincs,
A visszhang nem felel,
S az Áramlat sem csillapul,
Hát mindig menni kell.
2010. július 8., csütörtök
Top 20 olvasmányom az elmúlt évből - Szergely kérésére - III.
Top 20 olvasmányom az elmúlt évből - Szergely kérésére III.
2010. július 8., csütörtök
16. Keszthelyi Tibor: A detektívtörténet anatómiája
Ezt a könyvet nagyon élveztem. A Szerző imponáló felkészültséggel rendelkezik, műve alapos, tárgyszerű és olvasmányos. Fogyatékossága: elsősorban a krimi klasszikus korszakaira koncentrál, és a közelmúltról semmi sincs benne.
Amikor befejeztem, sajnáltam, hogy vége.
17. Barta János: Miért halt meg Zrínyi Péter?
A készülő regényemhez kellett. A jó értelemben vett ismeretterjesztés iskolapéldája. Nyílt szellemű, ötletgazdag, élvezetes.
18. Bene Sándor: Zrínyi és a vadkan
Ezt is a regényemhez olvastam. A vékonyka kötet magán viseli a jelenkori magyar történetírás összes erényét és hibáját. Egyfelől komoly szakmai műveltség, igen jeles tárgy-és forrásismeret - másfelől csúsztatások, az elmélettől és a főnök álláspontjától való túlzott függés. Az ellenvéleményeket néha sommásan, vagy éppen ad hominem “érvekkel” söpri félre, viszont közönséges mendemondákkal szemben is nagyvonalú, ha támogatni látszanak a teóriáját (például, amikor jóval Zrínyi halála után állítólag egy olasz állítólag mondott valamit).
19. Keresztury Dezső: “Csak hangköre más”
A híres monográfiából igen sokat tanultam. A dolog pikantériája: kizárólag a könyvárban tartott munkahelyi értekezleteken olvastam, a gyűlés kezdetén levettem a polcról, a végén könyvjelzővel megjelölve visszatettem. Annyi értekezlet volt, hogy tanév végére eljutottam a vaskos kötet utolsó oldalára…
20. Nelson DeMille: Túszok a katedrálisban
A maga műfajában egészen kiváló regény. Ajánlom az izgalmas túszdrámák kedvelőinek.
Ja és a plusz 1
Amit éppen most olvasok:
Spiró György: Fogság
Erről a regényről mindenképpen hosszabban fogok írni - pár hónapon belül.
2010. július 8., csütörtök
16. Keszthelyi Tibor: A detektívtörténet anatómiája
Ezt a könyvet nagyon élveztem. A Szerző imponáló felkészültséggel rendelkezik, műve alapos, tárgyszerű és olvasmányos. Fogyatékossága: elsősorban a krimi klasszikus korszakaira koncentrál, és a közelmúltról semmi sincs benne.
Amikor befejeztem, sajnáltam, hogy vége.
17. Barta János: Miért halt meg Zrínyi Péter?
A készülő regényemhez kellett. A jó értelemben vett ismeretterjesztés iskolapéldája. Nyílt szellemű, ötletgazdag, élvezetes.
18. Bene Sándor: Zrínyi és a vadkan
Ezt is a regényemhez olvastam. A vékonyka kötet magán viseli a jelenkori magyar történetírás összes erényét és hibáját. Egyfelől komoly szakmai műveltség, igen jeles tárgy-és forrásismeret - másfelől csúsztatások, az elmélettől és a főnök álláspontjától való túlzott függés. Az ellenvéleményeket néha sommásan, vagy éppen ad hominem “érvekkel” söpri félre, viszont közönséges mendemondákkal szemben is nagyvonalú, ha támogatni látszanak a teóriáját (például, amikor jóval Zrínyi halála után állítólag egy olasz állítólag mondott valamit).
19. Keresztury Dezső: “Csak hangköre más”
A híres monográfiából igen sokat tanultam. A dolog pikantériája: kizárólag a könyvárban tartott munkahelyi értekezleteken olvastam, a gyűlés kezdetén levettem a polcról, a végén könyvjelzővel megjelölve visszatettem. Annyi értekezlet volt, hogy tanév végére eljutottam a vaskos kötet utolsó oldalára…
20. Nelson DeMille: Túszok a katedrálisban
A maga műfajában egészen kiváló regény. Ajánlom az izgalmas túszdrámák kedvelőinek.
Ja és a plusz 1
Amit éppen most olvasok:
Spiró György: Fogság
Erről a regényről mindenképpen hosszabban fogok írni - pár hónapon belül.
2010. július 7., szerda
Éjfél után
Éjfél után könyökére
Támaszkodik a csend,
És a világ - mint jó család -
Elnyugszik odabent.
——-
Ha csőstül jöttek a bajok,
Délelőtt, s délután,
Talán pizsamát öltenek
E csendes éjszakán.
——
Széllel vajúdik a jövő,
S míg az eső szitál,
Az álmos Hold felleg ölén
Hálóhelyet csinál.
—–
Valahol mindig születik
A Földön valaki,
Valahol mindig ép jövő
Tör a napfényre ki.
—–
Halál portyázik valahol,
Sötétben ügyködő,
Valahol mindig elindul
Vagy megáll az idő.
——
Valahol mindig helyreáll
Éjfél után a Rend,
S éjfél után régi regét
Mesél a régi Csend.
Támaszkodik a csend,
És a világ - mint jó család -
Elnyugszik odabent.
——-
Ha csőstül jöttek a bajok,
Délelőtt, s délután,
Talán pizsamát öltenek
E csendes éjszakán.
——
Széllel vajúdik a jövő,
S míg az eső szitál,
Az álmos Hold felleg ölén
Hálóhelyet csinál.
—–
Valahol mindig születik
A Földön valaki,
Valahol mindig ép jövő
Tör a napfényre ki.
—–
Halál portyázik valahol,
Sötétben ügyködő,
Valahol mindig elindul
Vagy megáll az idő.
——
Valahol mindig helyreáll
Éjfél után a Rend,
S éjfél után régi regét
Mesél a régi Csend.
2010. július 6., kedd
Animációs Mohács
Baltavári Tamás történész számítógépes animációt készített a mohácsi csatáról:
http://www.fn.hu/tudomany/20100608/nem_volt_nagy_ruha_mohacsnal/
Meglepő és érdekes. Az ember első gondolata a képsort szemlélve: eddigi ismereteim alapján lehetetlennek tűnik, hogy 1526 augusztus 29-én Mohács mellett ilyen rendezett hadseregünk lett volna…
Bizony: az animáció azt sugallja, hogy a Mohácsnál megsemmisült magyar had helyenként remekül felfegyverzett és begyakorolt kontingensekből állt…
(Bár az is látszik, hogy a vezetés nem nagyon tudja, mit akar.)
Hm.
“A történettudományt komoly kihívás elé állítja a forráskritika, az egyes szerzők, szemtanúk leírásának egymás mellé állítása, a valóság kihámozása a sokszor ellentmondó tudósításokból. Sajnos ma még ritka az a helyzet, amikor történészek a természettudományokat is segítségül hívhatják a múlt felderítéséhez.
Ezen segíthet a közismert Total War játék átalakított változata, amelyen Baltavári Tamás történész, a nemzetvédelmi egyetem doktorandusz hallgatója dolgozik lelkes csapatával. Az ötlet lényege, hogy a népszerű stratégiai játék, a Total War motorját, működési elveit megtartva átrajzolják a figurákat és a környezetet, majd a fellelhető forrásanyag alapján valós időben, valós létszámú és felszereltségű seregekkel az eredeti hadmozdulatokat lemásolva „lejátsszák” a kívánt csatát.”
Természetesen a módszer nagyon érdekes, bár több oldalról is vitatható.
A szerző igen sokat remél a módszertől, nevezetesen a hadtörténet némely közhellyé jegecesedett dogmájának pontosítását. Vagy még ambiciózusabb megfogalmazásban: a történelem átírását.
Példának a híres cannae-i csatát hozza, szerinte az nem folyhatott úgy le, ahogy a források állítják…
Nem tudom, mire alkalmas ez a módszer, és mire nem. Szembesíteni kell a forrásokkal. Lehetséges, hogy némely dologban valóban új szemléletet hoz.
—
Amitől tartok: erősíti a történettudomány leghaszontalanabb, “gazdasági és politikai szükségszerűségből buktunk el” vonulatát, és sokkal több kárt okoz, mint hasznot.
—–
A lapos és téves szükségszerűség-magyarázatnak több érdekes tény ellentmond. Csak kettő közülük:
1. Egy végveszélybe kerül ország védelmében a húszesztendős uralkodó 20-25 ezer főnyi sereggel személyesen csatába bocsátkozik. Létezik azonban két másik hadsereg, amelyek - ilyen vagy olyan okból - nem vesznek részt a harcban. Összlétszámuk kétszeresen meghaladja a Mohácsnál harcolókét.
2. A mohácsi csatából menekülő nádor - az ország legmagasabb rangú élő vezetője - hazafelé menet kirabolja az egyik főpapot.
No komment.
————
A téma alaposabb körüljárására a következő posztban teszek kísérletet.
Folytatása következik.
http://www.fn.hu/tudomany/20100608/nem_volt_nagy_ruha_mohacsnal/
Meglepő és érdekes. Az ember első gondolata a képsort szemlélve: eddigi ismereteim alapján lehetetlennek tűnik, hogy 1526 augusztus 29-én Mohács mellett ilyen rendezett hadseregünk lett volna…
Bizony: az animáció azt sugallja, hogy a Mohácsnál megsemmisült magyar had helyenként remekül felfegyverzett és begyakorolt kontingensekből állt…
(Bár az is látszik, hogy a vezetés nem nagyon tudja, mit akar.)
Hm.
“A történettudományt komoly kihívás elé állítja a forráskritika, az egyes szerzők, szemtanúk leírásának egymás mellé állítása, a valóság kihámozása a sokszor ellentmondó tudósításokból. Sajnos ma még ritka az a helyzet, amikor történészek a természettudományokat is segítségül hívhatják a múlt felderítéséhez.
Ezen segíthet a közismert Total War játék átalakított változata, amelyen Baltavári Tamás történész, a nemzetvédelmi egyetem doktorandusz hallgatója dolgozik lelkes csapatával. Az ötlet lényege, hogy a népszerű stratégiai játék, a Total War motorját, működési elveit megtartva átrajzolják a figurákat és a környezetet, majd a fellelhető forrásanyag alapján valós időben, valós létszámú és felszereltségű seregekkel az eredeti hadmozdulatokat lemásolva „lejátsszák” a kívánt csatát.”
Természetesen a módszer nagyon érdekes, bár több oldalról is vitatható.
A szerző igen sokat remél a módszertől, nevezetesen a hadtörténet némely közhellyé jegecesedett dogmájának pontosítását. Vagy még ambiciózusabb megfogalmazásban: a történelem átírását.
Példának a híres cannae-i csatát hozza, szerinte az nem folyhatott úgy le, ahogy a források állítják…
Nem tudom, mire alkalmas ez a módszer, és mire nem. Szembesíteni kell a forrásokkal. Lehetséges, hogy némely dologban valóban új szemléletet hoz.
—
Amitől tartok: erősíti a történettudomány leghaszontalanabb, “gazdasági és politikai szükségszerűségből buktunk el” vonulatát, és sokkal több kárt okoz, mint hasznot.
—–
A lapos és téves szükségszerűség-magyarázatnak több érdekes tény ellentmond. Csak kettő közülük:
1. Egy végveszélybe kerül ország védelmében a húszesztendős uralkodó 20-25 ezer főnyi sereggel személyesen csatába bocsátkozik. Létezik azonban két másik hadsereg, amelyek - ilyen vagy olyan okból - nem vesznek részt a harcban. Összlétszámuk kétszeresen meghaladja a Mohácsnál harcolókét.
2. A mohácsi csatából menekülő nádor - az ország legmagasabb rangú élő vezetője - hazafelé menet kirabolja az egyik főpapot.
No komment.
————
A téma alaposabb körüljárására a következő posztban teszek kísérletet.
Folytatása következik.
2010. július 5., hétfő
Genezis kontra evolúció, meg miegymás...
Poros sírok
Törött csontok,
Ódon mítoszok;
Üres bendő
A régmúltunk,
És egyre
Korog.
Hallik immár
Ez is, az is,
Vagy genezis,
Vagy mimezis,
Vagy expresszió,
Jobbról-balról
Harsány hangon
Van sok presszió.
Talán délceg és váratlan
Revolúció,
Vagy esetleg hosszadalmas
Evolúció?
Ágál számos
Tótumfaktum,
Tele minden
Vademecum;
Poszt vagy ante
Diluvium
Ez a mi korunk?
Megsülünk vagy éhen veszünk,
Netán megfagyunk?
Apokalipszis
Most a pikszis,
Két év múlva tán,
És ha végül akkor sem lesz;
Talán azután.
Torkunkban a bánat-gombóc,
Hajunkban a kóc,
Kivont frankkal röhög ránk
A devizabohóc.
Másutt talán
Time is Money,
Nálunk pedig
Hitvány kanyi,
Néhány peták,
Tüzes viták,
Meg újabban
Fentről áldott
Fényes falragasz,
Hogy a fáradt
Pórnépségből
Szardonikus
Nevetést
Fakassz.
—–
Evolúció,
Genezis,
Történhetett így is, úgy is,
Tán sokba került,
De úgy tűnik:
Olyan nagyon
Mégse sikerült.
Törött csontok,
Ódon mítoszok;
Üres bendő
A régmúltunk,
És egyre
Korog.
Hallik immár
Ez is, az is,
Vagy genezis,
Vagy mimezis,
Vagy expresszió,
Jobbról-balról
Harsány hangon
Van sok presszió.
Talán délceg és váratlan
Revolúció,
Vagy esetleg hosszadalmas
Evolúció?
Ágál számos
Tótumfaktum,
Tele minden
Vademecum;
Poszt vagy ante
Diluvium
Ez a mi korunk?
Megsülünk vagy éhen veszünk,
Netán megfagyunk?
Apokalipszis
Most a pikszis,
Két év múlva tán,
És ha végül akkor sem lesz;
Talán azután.
Torkunkban a bánat-gombóc,
Hajunkban a kóc,
Kivont frankkal röhög ránk
A devizabohóc.
Másutt talán
Time is Money,
Nálunk pedig
Hitvány kanyi,
Néhány peták,
Tüzes viták,
Meg újabban
Fentről áldott
Fényes falragasz,
Hogy a fáradt
Pórnépségből
Szardonikus
Nevetést
Fakassz.
—–
Evolúció,
Genezis,
Történhetett így is, úgy is,
Tán sokba került,
De úgy tűnik:
Olyan nagyon
Mégse sikerült.
2010. július 4., vasárnap
Top 20 olvasmányom az elmúlt évből - Szergely kérésére - II.
7. A. A. Grecsko: A Kárpátokon át
A szovjet marsall könyvének egy része annyira nélkülözi az önálló gondolatnak még a látszatát is, hogy azt kell hinnem, valami kliségyűjteményből ollózták össze a marsall elvtárs ezzel megbízott segédtisztjei.
A legellenszenvesebb része természetesen az, amikor azt taglalja, miként történt, hogy a nép akaratából Kárpátalja (azaz itt már: Kárpát-Ukrajna) újraegyesült Ukrajnával…
Van azonban a könyvnek egy másik fontos tulajdonsága: minden más katonai emlékiratnál aprólékosabban és pontosabban meséli el, milyen is volt a szovjet csapatok konkrét taktikai és hadműveleti tevékenysége a Kárpátok és a Felvidék térségében. Valóságos hadművészeti tankönyv, ahogy elemzi, hogy hol hogyan kerülte meg, karolta át, csalta lépre az ellenséget; hol milyen osztagokat különített ki, hogyan variálta a tüzérségi támadást az éjszakai rohammal, milyen váratlan módszereket eszelt ki az utászok, harckocsizók, rohamlövegek, légideszant alakulatok felhasználására, milyen ravasz terveket hajtatott végre a felderítőkkel. Persze, kapok észbe: Grecsko marsall elvtárs a könyv publikálása idején olyan pozícióban volt, hogy mindenképpen a zseniális hadvezér nimbuszát kellett megteremteni körülötte. De azért ez akkor is hallatlanul informatív és szakszerű része a könyvnek.
De nem sokáig imponál a magyar olvasónak. Hamar rájövünk: az ilyesféle manőverekhez mindig nagy túlerőre van szükség. Helyenként istentelen nagy túlerőre…
Ráadásul az ilyesmi meglehetősen veszteségteljes. Hogy mennyire, az a fiatal magyar hadtörténész nemzedék kutatásaiból kiviláglik.
Végül: már-már szánalmasan hat a felsorolás, hogy a támadó lövészhadtestet hány harckocsi-, rohamlöveg-, hegyilövész- ágyús, tarackos, aknavető, rohamutász és egyéb ezreddel erősítette meg, amikor kiderül, hogy ezzel a görgetegként özönlő, félelmetes támadó vasfergeteggel szemben bizony - egy szál magyar gyaloghadosztály védekezik a maga köztudottan nevetséges felszerelésével…
8. Anthony Sheenard: A Főnix ébredése
Erről a regényről majd hosszabban szeretnék írni, de ahhoz előbb újra kellene olvasnom az erre kidolgozott szempontrendszeremmel. Ez csak akkor megy, ha a sok hajszás őrület csillapul körülöttem - ami ősz derekánál hamarabb aligha teljesül.
9. Bódai-Soós Judit: Visszafelé szaladó fák
Juditti regénye nagyon kedves könyvélményem volt, írtam is róla. Most éppen Anikó és a Lányok falják.
10. H. Lukács Borbála: Szellemtörténet és irodalomtudomány
Egy kicsit nehéz a stílusa, de rendkívül informatív. Azért vettem a kezembe, mert érdekelt Horváth János és az egykori Minerva folyóirat. Előbbiről sok újat nem tudtam meg, az utóbbiról azonban - rengeteget.
11. Tolkien: A Gyűrűk Ura
Harmadszorra olvastam el, a Lányom kérésére. Már nem jelentette azt a hatalmas élményt, amit ‘82-ben. Annak idején alig ismerte valaki nálunk ezt a regényt, és a Szerzőjét - egy-egy társaságban frenetikus egymásra találás következett be, ha rábukkantunk valakire, aki rajtunk kívül olvasta.
Azért jó könyv ez harmadjára is. Mi mindenre nem emlékeztem, mi mindent nem vettem észre.
Lehet, hogy az élményt most már a film is színezte. A mozi nagyon erőteljes képi világot teremtett, és el kell mondanom, hogy az általam ismert egyik legjobb adaptációnak tartom.
12. Julier Ferenc: Magyar hadvezérek
Mi még persze úgy tanultuk, hogy Julier Ferenc volt a Tanácsköztársaság árulója…
Régóta fentem a fogam erre a könyvre. Összességében csalódást keltett. Kissé valóban kurucos, de sokkal inkább közhelyes. Kínos pedantéria, kevés éleselméjűség. Sokat markol, keveset fog. A legtöbb fejezet ott zárul, ahol komoly hadtörténeti értékelésnek kezdődnie kellene.
13. Mezősi Károly: Közelebb Petőfihez
Erre a könyvre is régóta vadásztam - és földindulást okozott bennem. Több mint húsz éve tanított tények, adatok újraértékelésére késztetett, olyan pontokon kellett revideálnom az álláspontomat, ahol erre nem is számítottam. Biztosnak hitt dolgokról derült ki, hogy nem azok.
Egyetlen könyv adatainak sem jártam az utóbbi évben annyira utána, mint az e műben foglaltaknak.
Hallottam róla, hogy a kiváló kutató lényegében azért maradt alul tudományos ellenfeleivel szemben, mert - meghalt. Meglepő, hogy senki sem folytatja a művét…
14. Köpeczi Béla: Magyarok és franciák - XIV. Lajostól a francia forradalomig
A készülő regényemhez olvastam. Áradó adatbőség, kitűnő meglátások százai.
A szovjet marsall könyvének egy része annyira nélkülözi az önálló gondolatnak még a látszatát is, hogy azt kell hinnem, valami kliségyűjteményből ollózták össze a marsall elvtárs ezzel megbízott segédtisztjei.
A legellenszenvesebb része természetesen az, amikor azt taglalja, miként történt, hogy a nép akaratából Kárpátalja (azaz itt már: Kárpát-Ukrajna) újraegyesült Ukrajnával…
Van azonban a könyvnek egy másik fontos tulajdonsága: minden más katonai emlékiratnál aprólékosabban és pontosabban meséli el, milyen is volt a szovjet csapatok konkrét taktikai és hadműveleti tevékenysége a Kárpátok és a Felvidék térségében. Valóságos hadművészeti tankönyv, ahogy elemzi, hogy hol hogyan kerülte meg, karolta át, csalta lépre az ellenséget; hol milyen osztagokat különített ki, hogyan variálta a tüzérségi támadást az éjszakai rohammal, milyen váratlan módszereket eszelt ki az utászok, harckocsizók, rohamlövegek, légideszant alakulatok felhasználására, milyen ravasz terveket hajtatott végre a felderítőkkel. Persze, kapok észbe: Grecsko marsall elvtárs a könyv publikálása idején olyan pozícióban volt, hogy mindenképpen a zseniális hadvezér nimbuszát kellett megteremteni körülötte. De azért ez akkor is hallatlanul informatív és szakszerű része a könyvnek.
De nem sokáig imponál a magyar olvasónak. Hamar rájövünk: az ilyesféle manőverekhez mindig nagy túlerőre van szükség. Helyenként istentelen nagy túlerőre…
Ráadásul az ilyesmi meglehetősen veszteségteljes. Hogy mennyire, az a fiatal magyar hadtörténész nemzedék kutatásaiból kiviláglik.
Végül: már-már szánalmasan hat a felsorolás, hogy a támadó lövészhadtestet hány harckocsi-, rohamlöveg-, hegyilövész- ágyús, tarackos, aknavető, rohamutász és egyéb ezreddel erősítette meg, amikor kiderül, hogy ezzel a görgetegként özönlő, félelmetes támadó vasfergeteggel szemben bizony - egy szál magyar gyaloghadosztály védekezik a maga köztudottan nevetséges felszerelésével…
8. Anthony Sheenard: A Főnix ébredése
Erről a regényről majd hosszabban szeretnék írni, de ahhoz előbb újra kellene olvasnom az erre kidolgozott szempontrendszeremmel. Ez csak akkor megy, ha a sok hajszás őrület csillapul körülöttem - ami ősz derekánál hamarabb aligha teljesül.
9. Bódai-Soós Judit: Visszafelé szaladó fák
Juditti regénye nagyon kedves könyvélményem volt, írtam is róla. Most éppen Anikó és a Lányok falják.
10. H. Lukács Borbála: Szellemtörténet és irodalomtudomány
Egy kicsit nehéz a stílusa, de rendkívül informatív. Azért vettem a kezembe, mert érdekelt Horváth János és az egykori Minerva folyóirat. Előbbiről sok újat nem tudtam meg, az utóbbiról azonban - rengeteget.
11. Tolkien: A Gyűrűk Ura
Harmadszorra olvastam el, a Lányom kérésére. Már nem jelentette azt a hatalmas élményt, amit ‘82-ben. Annak idején alig ismerte valaki nálunk ezt a regényt, és a Szerzőjét - egy-egy társaságban frenetikus egymásra találás következett be, ha rábukkantunk valakire, aki rajtunk kívül olvasta.
Azért jó könyv ez harmadjára is. Mi mindenre nem emlékeztem, mi mindent nem vettem észre.
Lehet, hogy az élményt most már a film is színezte. A mozi nagyon erőteljes képi világot teremtett, és el kell mondanom, hogy az általam ismert egyik legjobb adaptációnak tartom.
12. Julier Ferenc: Magyar hadvezérek
Mi még persze úgy tanultuk, hogy Julier Ferenc volt a Tanácsköztársaság árulója…
Régóta fentem a fogam erre a könyvre. Összességében csalódást keltett. Kissé valóban kurucos, de sokkal inkább közhelyes. Kínos pedantéria, kevés éleselméjűség. Sokat markol, keveset fog. A legtöbb fejezet ott zárul, ahol komoly hadtörténeti értékelésnek kezdődnie kellene.
13. Mezősi Károly: Közelebb Petőfihez
Erre a könyvre is régóta vadásztam - és földindulást okozott bennem. Több mint húsz éve tanított tények, adatok újraértékelésére késztetett, olyan pontokon kellett revideálnom az álláspontomat, ahol erre nem is számítottam. Biztosnak hitt dolgokról derült ki, hogy nem azok.
Egyetlen könyv adatainak sem jártam az utóbbi évben annyira utána, mint az e műben foglaltaknak.
Hallottam róla, hogy a kiváló kutató lényegében azért maradt alul tudományos ellenfeleivel szemben, mert - meghalt. Meglepő, hogy senki sem folytatja a művét…
14. Köpeczi Béla: Magyarok és franciák - XIV. Lajostól a francia forradalomig
A készülő regényemhez olvastam. Áradó adatbőség, kitűnő meglátások százai.
2010. július 3., szombat
Nyári csillag, esti csillag...
Nyári csillag, esti csillag,
Fent az égen tündököl,
Tán egy oly világ központja,
Hol az Élet Létre tör.
—–
Nyári csillag, esti csillag,
Ott fent az égen ragyog,
Emberi léptékkel mérve
Mindörökre csavarog.
—–
Esti csillag, nyári csillag,
Dermedt fényű holdvilág,
Fent az égen csillag mászik,
Lent meg a nyomorúság.
——
Nyári csillag, esti csillag,
Míg az égen mosolyog,
Lenn a Földön bevert orrú
Pesszimizmus sompolyog.
——–
Nyári csillag, esti csillag,
Fent az égen ücsörög,
Tán a szférák zenéje is
Csupán rozsdásan zörög.
—–
Nyári csillag, esti csillag,
Pislákoló messzi fény,
Halálhozó áradatra
Van a világban igény.
——
Nyári csillag, esti csillag,
Míg az égen vágtatott,
Vajon eddig hány tucatnyi
Világvégét láthatott?
—-
Nyári csillag, esti csillag,
Messzi-messzi églakó,
Fénnyel izzó felületén
Nincsen telek eladó.
——-
Nyári csillag, esti csillag,
Rövid a nyár, jön a Tél,
Csillagködök végtelenjén
Csak az búsul, aki él.
——
Nyári csillag, esti csillag,
Selyem fényű látomás,
Forróság jön a világra,
Vagy rút jeges áradás?
—–
Nyári csillag, esti csillag,
Régi rege mást regél:
Úgy van értelme a fénynek.
Ha az Élet mindig él…
Fent az égen tündököl,
Tán egy oly világ központja,
Hol az Élet Létre tör.
—–
Nyári csillag, esti csillag,
Ott fent az égen ragyog,
Emberi léptékkel mérve
Mindörökre csavarog.
—–
Esti csillag, nyári csillag,
Dermedt fényű holdvilág,
Fent az égen csillag mászik,
Lent meg a nyomorúság.
——
Nyári csillag, esti csillag,
Míg az égen mosolyog,
Lenn a Földön bevert orrú
Pesszimizmus sompolyog.
——–
Nyári csillag, esti csillag,
Fent az égen ücsörög,
Tán a szférák zenéje is
Csupán rozsdásan zörög.
—–
Nyári csillag, esti csillag,
Pislákoló messzi fény,
Halálhozó áradatra
Van a világban igény.
——
Nyári csillag, esti csillag,
Míg az égen vágtatott,
Vajon eddig hány tucatnyi
Világvégét láthatott?
—-
Nyári csillag, esti csillag,
Messzi-messzi églakó,
Fénnyel izzó felületén
Nincsen telek eladó.
——-
Nyári csillag, esti csillag,
Rövid a nyár, jön a Tél,
Csillagködök végtelenjén
Csak az búsul, aki él.
——
Nyári csillag, esti csillag,
Selyem fényű látomás,
Forróság jön a világra,
Vagy rút jeges áradás?
—–
Nyári csillag, esti csillag,
Régi rege mást regél:
Úgy van értelme a fénynek.
Ha az Élet mindig él…
2010. július 1., csütörtök
Top 20 olvasmányom az elmúlt évből - Szergely kérésére I. az első hat
Az elmúlt esztendőben olvasottak közül csak azokat idézném fel amelyek nyomot hagytak bennem. Jó vagy rossz értelemben.
Nem egyszerre - három részletben. Addig gondolkodom, kinek passzoljam tovább a feladatot.
A lista rangsort nem jelent, mindenféle rendszer nélkül idézem fel őket az emlékezetemből. A lista elején néhány olyan könyv áll majd, amit nemrég tettem le, és nyilván a végére maradnak a tavaly nyáron olvasottak.
Lássuk:
——–
1. Ungváry Krisztián: Budapest ostroma
Az általam a témában eddig olvasott legjobb könyv. Stílusában is kiváló, emellett remek tárgyismeretről és alaposságról is tanúbizonyságot tesz. Látványosan véget vet a nálunk elsősorban szovjet mintára elharapódzott színtelen-szagtalan hadtörténetírásnak.
———
2. James MacKillop: Kelta mítoszok és legendák.
Kitűnő, olvasmányos, alapos. Jók a példái. Szeretem a vaskos könyveket, ha olvastatják magukat, és emellett lekötnek, szórakoztatnak. Ez ilyen könyv.
3. Laczkó Géza: Rákóczi I-II.
Számomra ez a két hatalmas kötet volt a múlt nyár legnagyobb könyvélménye. Laczkó Géza a legszebb magyar nyelven alkotó írók egyike volt. Korábban is sokat olvastam már Tőle, ezért meglehetősen nagy várakozással vettem kezembe a könyvét - és nem csalódtam.
Ha lenne valamiféle felsőfokú magyar íróakadémia, ez kötelező olvasmány volna - ha komolyan gondolják.
Korábban valaki valamelyik blogon a mai magyar SF alkotókat leszólván a kortárs szépirodalom egyik ügyeletes üdvöskéjével példálózott, hogy az illető mit tud a nyelvről. Csak a számat húztam rá, még csak nem is legyintettem, az illetőt kiváló kapcsolatokkal rendelkező, remekül helyezkedő, jól marketingelt, de alapvetően jó középszerű írónak tartom, ami fajtából a magyar irodalomtörténetben éppen tizenkettőt neveznek egy tucatnak - de Laczkó Géza előtt alázattal meghajtom a fejem. Az ő magyar nyelve valóban fantasztikus.
——–
4. Fábri Anna: Az irodalom magánélete
Ez a kedvenc könyveim közé tartozik, körülbelül ötödszörre olvastam most el. Általában nagyon nehéz időszakban szoktam visszatérni hozzá. Most a vizsgáztatás időszakában vettem a kezembe.
Mindig találok benne újat, érdekeset - amit korábban nem jegyeztem meg.
Azt gondolom, az ilyen stílusú irodalomtörténeti műből kellene nagyon sok, pedig a fehér hollónál is ritkább. A lehengerlő tárgyi tudás mellett a Szerző korképet fest, kézen fogva vezeti olvasóját - szinte mi is ott ülünk a reformkor valamelyik jól sikerült társasági összejövetelén, és pompásan érezzük magunkat. Nekem az ilyen könyvek sokkal izgalmasabbak, mint a rossz kalandregények.
5. Diószegi Vilmos: A pogány magyarok hitvilága
Újraolvastam ezt a könyvet, elsősorban az új fejlemények miatt. Úgy érzem, különösebben nem kopott meg. A párhuzamai továbbra is bizonyító erejűek. A könyv egyik legfontosabb állítása: a magyarok hitvilága minden szomszédunkétól különbözik. Ennek azonban nem az az egyetlen lehetséges magyarázata, hogy messziről jöttünk.
——
5. F. Haggard: Möbius gyűrűje I-II.
A legigényesebb scifi, amit az utóbbi évben olvastam. Sejtelmem sincs, ki lehet a Szerző, könyve alapján természettudományokban és műszaki ismeretekben felettébb jártas ember lehet, akinek kiváló fantáziája van.
——–
6. Kondor Vilmos: Budapest noir
Ez a krimi az utóbbi évek egyik legkomolyabb magyar könyvsikere volt - méltán. A regény elolvasása után megkerestem a Szerzőt, és interjút készítettem vele, ami a bookmania.eu-n olvasható:
http://www.bookmania.eu/?p=hir&id=55
——-
Nem egyszerre - három részletben. Addig gondolkodom, kinek passzoljam tovább a feladatot.
A lista rangsort nem jelent, mindenféle rendszer nélkül idézem fel őket az emlékezetemből. A lista elején néhány olyan könyv áll majd, amit nemrég tettem le, és nyilván a végére maradnak a tavaly nyáron olvasottak.
Lássuk:
——–
1. Ungváry Krisztián: Budapest ostroma
Az általam a témában eddig olvasott legjobb könyv. Stílusában is kiváló, emellett remek tárgyismeretről és alaposságról is tanúbizonyságot tesz. Látványosan véget vet a nálunk elsősorban szovjet mintára elharapódzott színtelen-szagtalan hadtörténetírásnak.
———
2. James MacKillop: Kelta mítoszok és legendák.
Kitűnő, olvasmányos, alapos. Jók a példái. Szeretem a vaskos könyveket, ha olvastatják magukat, és emellett lekötnek, szórakoztatnak. Ez ilyen könyv.
3. Laczkó Géza: Rákóczi I-II.
Számomra ez a két hatalmas kötet volt a múlt nyár legnagyobb könyvélménye. Laczkó Géza a legszebb magyar nyelven alkotó írók egyike volt. Korábban is sokat olvastam már Tőle, ezért meglehetősen nagy várakozással vettem kezembe a könyvét - és nem csalódtam.
Ha lenne valamiféle felsőfokú magyar íróakadémia, ez kötelező olvasmány volna - ha komolyan gondolják.
Korábban valaki valamelyik blogon a mai magyar SF alkotókat leszólván a kortárs szépirodalom egyik ügyeletes üdvöskéjével példálózott, hogy az illető mit tud a nyelvről. Csak a számat húztam rá, még csak nem is legyintettem, az illetőt kiváló kapcsolatokkal rendelkező, remekül helyezkedő, jól marketingelt, de alapvetően jó középszerű írónak tartom, ami fajtából a magyar irodalomtörténetben éppen tizenkettőt neveznek egy tucatnak - de Laczkó Géza előtt alázattal meghajtom a fejem. Az ő magyar nyelve valóban fantasztikus.
——–
4. Fábri Anna: Az irodalom magánélete
Ez a kedvenc könyveim közé tartozik, körülbelül ötödszörre olvastam most el. Általában nagyon nehéz időszakban szoktam visszatérni hozzá. Most a vizsgáztatás időszakában vettem a kezembe.
Mindig találok benne újat, érdekeset - amit korábban nem jegyeztem meg.
Azt gondolom, az ilyen stílusú irodalomtörténeti műből kellene nagyon sok, pedig a fehér hollónál is ritkább. A lehengerlő tárgyi tudás mellett a Szerző korképet fest, kézen fogva vezeti olvasóját - szinte mi is ott ülünk a reformkor valamelyik jól sikerült társasági összejövetelén, és pompásan érezzük magunkat. Nekem az ilyen könyvek sokkal izgalmasabbak, mint a rossz kalandregények.
5. Diószegi Vilmos: A pogány magyarok hitvilága
Újraolvastam ezt a könyvet, elsősorban az új fejlemények miatt. Úgy érzem, különösebben nem kopott meg. A párhuzamai továbbra is bizonyító erejűek. A könyv egyik legfontosabb állítása: a magyarok hitvilága minden szomszédunkétól különbözik. Ennek azonban nem az az egyetlen lehetséges magyarázata, hogy messziről jöttünk.
——
5. F. Haggard: Möbius gyűrűje I-II.
A legigényesebb scifi, amit az utóbbi évben olvastam. Sejtelmem sincs, ki lehet a Szerző, könyve alapján természettudományokban és műszaki ismeretekben felettébb jártas ember lehet, akinek kiváló fantáziája van.
——–
6. Kondor Vilmos: Budapest noir
Ez a krimi az utóbbi évek egyik legkomolyabb magyar könyvsikere volt - méltán. A regény elolvasása után megkerestem a Szerzőt, és interjút készítettem vele, ami a bookmania.eu-n olvasható:
http://www.bookmania.eu/?p=hir&id=55
——-
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
