ÖTVENHATODIK RÉSZ
Íródott Nyuzga javaslatára
- Szerintem nem. – súgta vissza Ed Philips, de nagyon csekély meggyőződéssel.
- Százados! – recsegte fátyolosan rekedt hangon a díszes öltözetű tábornok. – Olvassa fel a hadbíróság ítéletét!
- Értettem! – perdült elő egy őszbe csavarodott fejű, szikár, savanyú arcú katonatiszt. – felolvasom a hadbíróság ítéletét!
Fülsiketítő dobpergés morajlott fel, de olyan hirtelen, hogy Karen összerezzent ijedtében. Hol állnak a dobosok? Valószínűleg a kordon szálas katonái mögött, de minden irányban. Legkevesebb száz dobos püfölheti a bőrt.
Aztán olyan hirtelen véget is ért, ahogy elkezdődött.
- A hadbíróság ítélete! – rivallta a savanyú százados.
Őrjöngve csapott fel újra a dobpergés zajvihara. Most azonban néhány taktus után abbamaradt.
- Karen Bozchana Kadlecikova vádlott!
Dobpergés.
- Vádlott! Lépjen elő! – sziszegte a generális.
Karen határozatlanul előrelépett.
- Karen Bozchana Kadlecikova vádlott! – bömbölte a százados. – A vád: Köztársaságunk rendje elleni összeesküvés, lázadás, felforgatás, fegyveres szervezkedés.
Dobpergés.
- Bűnös!
Dobpergés.
- A hadbíróság kötél általi halálra ítéli!
Karen szája kiszáradt.
Dobpergés.
- A köztársasági elnöki testület kegyelemből a hadbíróság ítéletét fogytiglani szabadságvesztésre módosítja!
Dobpergés.
Karenben kezdett felgyülemleni a düh.
- Indoklás!
Újabb dobpergés.
A savanyú százados teljes tíz percig szónokolt. Karen gyorsan elveszítette a fonalat. Hosszas, hibbant szónoklat volt arról, mi minden ocsmány üzelmekben vétkes ő, hogyan is akarta megdönteni ezt az úgynevezett Köztársaságot, amelynek egyébként még mindig nem tudta a nevét. Hogy ki mindenkivel szervezkedett, mi mindenben bűnös. Az eszeveszett szóáradatot számára ismeretlen nevek véget nem érő felsorolása zárta.
Valamiért nem robbant az újabb dobpergés. Karen ekkor – maga számára is váratlanul – a következőket mondta:
- Baromság! Egy szó sem igaz belőle!
A tábornok arca rákvörösre váltott.
- Fogja be a száját! – sziszegte indulattal.
- Ez egy hazug és buta komédia. – vágta az arcába Karen.
A tábornok csuklott és fújtatott.
- Hagyd, Karen! – suttogta Ed Philips. – Hagyd rájuk! Hülyeség!
- Adam Hawthorne Rawls vádlott! – ordította a százados, aki igyekezett nem tudomást venni Karen megjegyzéséről.
Dobpergés.
- Vádlott! Lépjen elő!
A vén Adam előrelépett. Olyan kedélyes mosoly volt az arcán, mintha bohócokat nézne a cirkuszban.
- Adam Hawthorne Rawls vádlott! – ordította a százados. – A vád: Köztársaságunk rendje elleni összeesküvés, lázadás, felforgatás, fegyveres szervezkedés.
Dobpergés.
- Bűnös!
Dobpergés.
- A hadbíróság kötél általi halálra ítéli!
Dobpergés.
- A köztársasági elnöki testület kegyelemből a hadbíróság ítéletét fogytiglani szabadságvesztésre módosítja!
Dobpergés.
- Indoklás!
Karen arca rándult egyet. Megint következik a véget nem érő, verejtékesen ostoba és hazug szóáradat.
Váratlanul feltűnt az egyik vallatója. A fiatalabbik férfi. Karen érdeklődéssel figyelte. A férfi láthatóan könnyedén áthámozta magát a kordonon, és néhány lépéssel középen termett. A tábornokhoz lépett, és a karórájára mutatott.
A tábornok nyögött valamit.
A fiatal férfi jól érthetően a következőt mondta:
- Fejezze be, maga tökkelütött fajankó! Már tíz perc sincs!
A tábornok hápogott.
- Fejezze be, maga marha!
Rendkívül gyorsan folytatódott. Ítélethirdetés, dobpergés, ceremónia abbamaradt. Karent és a négy férfit kilökdösték a kordonból, és berángatták az erdőbe. Egy percen belül bádog konténerekből álló roppant kupac mellett találták magukat.
Ez micsoda? Hát persze: az élelem meg az épületfa.
- Figyelmeztetés nélkül tüzelünk, ha elhagyják sz övezetet! – lihegteegy fiatal tiszt, miközben a géppisztolyát rajtuk tartva hátrált tőlük. – Itt kell maradniuk.
Összenéztek.
Ekkor mozdult meg a föld.
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése