Magyar SF-ről - húsvétkor

A magyar SF-ről sokan és sokfélét hordtak össze az utóbbi napokban. Mondták, hogy virul, azt is, hogy haldoklik. Némelyek szerint kiváló alkotásokat produkál, mások meg úgy vélik, nyomába se lép a külföldi SF-nek.

Hogy is van ez?

Közismert külsőkörösségemre való tekintettel magam az utóbbi időben már nemigen szoktam beleszólni az erről szóló vitákba, most sem kapcsolódok senkinek az álláspontjához sem.

Nem is reagálok külön senki véleményére.

———-

A science fiction alaptermészete, hogy más zsánernél sokkal jobban kötődik megírása korának racionalitásához. Erre nagyon gondosan ügyel. Elrugaszkodik ugyan a maga néha nagyon földhözragadt racionalizmusától, mégpedig időnként igen messzire, de csak kora racionalitásának végtelenbe meghosszabbított korlátai mentén.

A ráció alapján álló - vagy magukat oda helyező, illetve oda képzelő - emberek szemében ez nagyon szilárd alapnak tűnhet - pedig egyáltalán nem az. A racionalitás maga is meglepően gyorsan változik, még filozófiai értelemben is, technikai és technológiai rekvizitumaiban meg különösen. Manapság olvashatatlan egy olyan, mondjuk 1870 körül íródott ős-Sf, ami 2050-ben léghajókról vívott ütközetekről, félelmetes, rácsárbocos, gőzzel hajtott, húsz hüvelykes ágyúkkal lövöldöző csatahajókról, meg hátaslovakra szerelt gőz-szárnyszerkezetekről ír; és amelyben bájos tizenkilencedik századias hangulatban keménykalapos urak krinolinos hölgyekkel csevegnek a brit birodalom vagy (uram bocsá̵ ;) az Osztrák-Magyar Monarchia Hold-expedícióiról.

Hosszabb távon pedig a racionális sokkal kevésbé időtálló, mint az irracionális. Nem csak azért mert irracionalitás terén kevés új terem a Nap alatt, hanem mert ez mindig közelebb áll az emberi jelenség belső természetéhez, mint a racionalitásra építő, a technológiai részletekkel aprólékosan bíbelődni szerető SF, amely időnként sajátos gólyaperspektívából nézi az embert és érzelmi világát.

A tudományos világkép állandó változása eleve megakadályozza a science fictiont abban, hogy hosszú hagyományon alapuló irodalmi kontinuitást teremthessen - saját magával. Így az SF szinte állandóan arra kényszerül, hogy újra megteremtse önmagát.

Viszont ebből (is) adódóan a scifi több más zsánernél sokkal erősebben kötődik megírásának korához, annak valóságához.
——

Amikor a hatvanas-hetvenes években megszerettük a scifit, merőben más volt a problematikája, mint manapság - mert a hétköznapi életben is más dolgok foglalkoztatták az embereket, más volt a jövőképük, mást éreztek problémának az életben. Meglepő élmény újra elolvasni néhány könyvet azok közül a művek közül újra. Kivétel természetesen van, de manapság kezdjük némelyiket porosnak érezni. Nem attól, hogy magyar-e vagy külföldi…

—-

Hogy áll a magyar SF a világban?

Miféle szempontok alapján lehet(ne) eldönteni?

Egyáltalán ki az, aki képes volna mértékadóan meghatározni, hogyan is áll most a világ science fiction irodalma? Nem hinném, hogy akadna ilyen.

Darabokra szakadozott a világ, az irdatlan információdömping apró, elszigetelt szubkultúrákat teremtett a romanizált felszín alatt. A nagy költséggel marketingelt művek irodalmi minősége időnként nagyon különböző, a többiről jószerivel tudomást is alig szerzünk.

Egyáltalán nem lehetetlen, hogy - mondjuk - egy botswanai vagy egy uruguayi író sokkal jobb műveket ír az egyedül üdvözítő angol nyelvű szerzőknél, de sosem jut el hozzánk.

——–

Magyar és külföldi scifi minőségi összevetésének csak ott van alapja, ahol az alapjukat képező regionális valóság - ha nem is közös - de közel áll egymáshoz. Egy román és egy magyar SF-regény több alappal vethető össze, mint bármelyik egy amerikaival.

Persze az untalan összevetést elsősorban nem tudatos kanonizációs törekvések magyarázzák.

———

A magyar scifi a többi nem kanonizált zsánerekhez képest egyáltalán nem áll rosszul; akár minőségét, közösségi életét, ismertségét, volumenét nézzük. Annak idején nagy nehezen sikerült Aczél elvtárs idején a Tűrt kategóriába jutni - ebben a sokat szidott Kuczka Péternek hervadhatatlan érdemei voltak.
Manapság pedig már egyértelmű kanonizációs törekvések indultak el a magyar SF terén; bár nem egy pólusból, nem is azonos elvrendszerrel, különböző eszközökkel.

Itt érdemes arról a törekvésről beszélni, amelyik eleve csak a külföldit kanonizálná; ez romanizációs megnyilvánulás, és mint ilyen, lényegében olajfolt a felszínen. Akkor is, ha közelről többnek tűnik.
A kanonizálás nem feltétlenül a scifi erősödő tekintélyét mutatja; benne rejlik a kanonizált irodalom gyengesége is. Bár a hazai sznobok még mindig jelentős vásárlóerőt jelentenek; még mindig “illik” bizonyos műveket megvenni és a polcra tenni, de a krízis nyilvánvaló.
A kanonizáció kísérőjelenségei gyakran borzolják a kedélyeket. Persze, legfőképpen a kritika.

Nincs még egy irodalmi zsáner, amelyen belül annyit zsörtölődnek a kritikáról, amely egyébként - ugyanazon zsörtölődők szerint - nem is létezik.

Már létezik a kánon számára és a kánon szempontjai szerint írott kritika. (Na nem fogom nevesíteni, ez nem a reklám helye.) Miért nem üt? Mert a magyar SF egyelőre még nem tudta kitermelni a kanonizációhoz tartozó sznobizmust. (Nota bene, a külföldpártnak ilyen már van, de az itt irreleváns.)A sznobizmus: csukott szemű taps a kánonnak. A sznob talán nem nagyon jó olvasó, de kitűnő vásárló.

Nem hinném azonban, hogy a magyar scifinek sznobizmusra volna szüksége, és a kanonizálás értelmében sem nagyon hiszek. (Lehet ám, hogy ez csak egy nyavalyás külsőkörös monológja̷ ;)

A haszontalan, rossz kritika nem az irodalom alatti régiók találmánya, ez is a lesüllyedt kultúrjavak közé tartozik, csupán itt találta meg a szellemiségének és szakmai nívójának megfelelő adekvát kommunikációs és nyelvi formát. Az ilyen kritika: interdictum a kánon nevében. Tiszteletre méltó előzményekre tekinthet vissza a kitagadás, sajnos az ilyesmiben Kölcsey is vétkes volt. A hű barát, Szemere Pál nem véletlenül tett néhány epés megjegyzést, hogy “Feri” haszontalanul alámennydörög, érezvén eme kritikák igaztalanságát. Igaza is volt, meg nem is. Szakmailag Kölcsey alámennydörgései hajítófát sem értek, de az ilyen kritikaféleség nem szakmai, hanem kanonizációs jelenség, nem értékel hanem kitagad. Kevés szerző kapott oly sok ilyet, mint Petőfi, aki úgy tette túl magát az interdiktumon, hogy betört és szétfeszítette a kánont.

——–

Szekértáborok is akadnak a mai magyar scifiben - hol nem?

A tendenciózus kritika sem mai jelenség: a Pesti Divatlap annak idején mindig dicsérte a hozzá tartozó Petőfi műveit, a két konkurens lap, a Honderű és az Életképek meg lehúzta - minőségre való tekintet nélkül.

Mi hiányzik jelenleg a magyar SF-kritikákból? Úgy gondolom, nem a hozzáértés. Az egyre több szerző írásában megcsillan.

Inkább az, ami előtt 1845-46 között mindenki letette a fegyvert: “Eme művet Bajza, Szemere, Scherer(Toldy) is méltatják.

A kritikai közmegegyezés.
———–
Haldoklik-e a magyar scifi?

Úgy gondolom, semmiképpen sem.

A magyar SF jelenleg témáit és irodalmi formáit, az emberi lényeg kifejezésének a science fiction keretei között lehetséges korszerű kifejezési módjait keresi.

Az eredmény? Vegyes - ahogy lennie kell. Az utóbbi évek néhány figyelemre méltó művet (is) produkáltak és remekművek általában egy irodalmi piramis csúcsán, számos különféle színvonalú alkotás társaságában jönnek létre.

——–

A piaci viszonyokhoz képest meg éppen nem mondhatnánk, hogy haldoklik a magyar scifi.

——

Hogy világhírű SF-művek születnek-e az elkövetkezendő években magyar nyelven, nem tudom. A világhír nem (csak) minőség kérdése.

——-

Van a magyar SF megosztottságának egy másik, minden másnál fontosabb területe, ami lényegében a valóság értelmezésén alapul.

Milyen is a jelen, mi várható a jövőben?

1. Minden tökéletesen rendben van, szabadok vagyunk, hazánk az egész világ, az ország ötven-hatvan év alatt felzárkózik a fejlett Nyugathoz, minden nagyon hepi meg havaj, jupjuphiphiphurrá, a nehézségek átmenetiek, külföldre kell menni, ott a kerítést is kolbászból fonják - a propagandaszólamok a jövőt tökéletesen előre vetítik…

2. Valami alapvetően, és talán jóvátehetetlenül rossz a világ jelenlegi rendszerében, nehéz idők jönnek, vagy komoly változásokra van szükség. A propaganda légüres térben mozog.

Nagyjából eme két hozzáállás - vagy ezek különféle változatai - léteznek manapság, ezeket képviseli a magyar SF.

——–

A jövő eldönti…

Az amerikai scifivel való állandó összehasonlítgatásról meg annyit:

Ha a világ a szakadék felé rohan, mi vagyunk előrébb.