Szőke nő zűrben az űrben - LVI.

ÖTVENHATODIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

- Szerintem nem. – súgta vissza Ed Philips, de nagyon csekély meggyőződéssel.

- Százados! – recsegte fátyolosan rekedt hangon a díszes öltözetű tábornok. – Olvassa fel a hadbíróság ítéletét!

- Értettem! – perdült elő egy őszbe csavarodott fejű, szikár, savanyú arcú katonatiszt. – felolvasom a hadbíróság ítéletét!

Fülsiketítő dobpergés morajlott fel, de olyan hirtelen, hogy Karen összerezzent ijedtében. Hol állnak a dobosok? Valószínűleg a kordon szálas katonái mögött, de minden irányban. Legkevesebb száz dobos püfölheti a bőrt.

Aztán olyan hirtelen véget is ért, ahogy elkezdődött.

- A hadbíróság ítélete! – rivallta a savanyú százados.

Őrjöngve csapott fel újra a dobpergés zajvihara. Most azonban néhány taktus után abbamaradt.

- Karen Bozchana Kadlecikova vádlott!

Dobpergés.

- Vádlott! Lépjen elő! – sziszegte a generális.

Karen határozatlanul előrelépett.

- Karen Bozchana Kadlecikova vádlott! – bömbölte a százados. – A vád: Köztársaságunk rendje elleni összeesküvés, lázadás, felforgatás, fegyveres szervezkedés.

Dobpergés.

- Bűnös!

Dobpergés.

- A hadbíróság kötél általi halálra ítéli!

Karen szája kiszáradt.

Dobpergés.

- A köztársasági elnöki testület kegyelemből a hadbíróság ítéletét fogytiglani szabadságvesztésre módosítja!

Dobpergés.

Karenben kezdett felgyülemleni a düh.

- Indoklás!

Újabb dobpergés.

A savanyú százados teljes tíz percig szónokolt. Karen gyorsan elveszítette a fonalat. Hosszas, hibbant szónoklat volt arról, mi minden ocsmány üzelmekben vétkes ő, hogyan is akarta megdönteni ezt az úgynevezett Köztársaságot, amelynek egyébként még mindig nem tudta a nevét. Hogy ki mindenkivel szervezkedett, mi mindenben bűnös. Az eszeveszett szóáradatot számára ismeretlen nevek véget nem érő felsorolása zárta.

Valamiért nem robbant az újabb dobpergés. Karen ekkor – maga számára is váratlanul – a következőket mondta:

- Baromság! Egy szó sem igaz belőle!

A tábornok arca rákvörösre váltott.

- Fogja be a száját! – sziszegte indulattal.

- Ez egy hazug és buta komédia. – vágta az arcába Karen.

A tábornok csuklott és fújtatott.

- Hagyd, Karen! – suttogta Ed Philips. – Hagyd rájuk! Hülyeség!

- Adam Hawthorne Rawls vádlott! – ordította a százados, aki igyekezett nem tudomást venni Karen megjegyzéséről.

Dobpergés.

- Vádlott! Lépjen elő!

A vén Adam előrelépett. Olyan kedélyes mosoly volt az arcán, mintha bohócokat nézne a cirkuszban.

- Adam Hawthorne Rawls vádlott! – ordította a százados. – A vád: Köztársaságunk rendje elleni összeesküvés, lázadás, felforgatás, fegyveres szervezkedés.

Dobpergés.

- Bűnös!

Dobpergés.

- A hadbíróság kötél általi halálra ítéli!

Dobpergés.

- A köztársasági elnöki testület kegyelemből a hadbíróság ítéletét fogytiglani szabadságvesztésre módosítja!

Dobpergés.

- Indoklás!

Karen arca rándult egyet. Megint következik a véget nem érő, verejtékesen ostoba és hazug szóáradat.

Váratlanul feltűnt az egyik vallatója. A fiatalabbik férfi. Karen érdeklődéssel figyelte. A férfi láthatóan könnyedén áthámozta magát a kordonon, és néhány lépéssel középen termett. A tábornokhoz lépett, és a karórájára mutatott.

A tábornok nyögött valamit.

A fiatal férfi jól érthetően a következőt mondta:

- Fejezze be, maga tökkelütött fajankó! Már tíz perc sincs!

A tábornok hápogott.

- Fejezze be, maga marha!

Rendkívül gyorsan folytatódott. Ítélethirdetés, dobpergés, ceremónia abbamaradt. Karent és a négy férfit kilökdösték a kordonból, és berángatták az erdőbe. Egy percen belül bádog konténerekből álló roppant kupac mellett találták magukat.

Ez micsoda? Hát persze: az élelem meg az épületfa.

- Figyelmeztetés nélkül tüzelünk, ha elhagyják sz övezetet! – lihegteegy fiatal tiszt, miközben a géppisztolyát rajtuk tartva hátrált tőlük. – Itt kell maradniuk.

Összenéztek.

Ekkor mozdult meg a föld.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.

Az író és a herceg

Oscar svéd trónörökös Saint Raphaelben Alphonse Karr francia természettudós és író kertszomszédja volt.

Karr nem szívesen találkozott a herceggel, akit öntelt alaknak tartott. Ha nagy ritkán összefutottak, kimérten üdvözölték egymást.

Egyszer azonban Karrnak egy természettudományos dolgozatához nagy szüksége volt Linné valamelyik könyvére. A maga példánya Párizsban volt, tudta azonban, hogy a herceg ugyan nemigen olvas, de házi könyvtárában a svéd tudomány büszkeségének minden műve megtalálható. Megkérte hát az asszisztensét, fáradjon át, és kérje kölcsön a hercegtől a szóban forgó kötetet.

Hamar megbánta.

- A herceg azt üzeni, a könyveit nem adja kölcsön soha senkinek. De ha kedve tartja, átmehet hozzá olvasni.

Alphonse Karr a fogát csikorgatta. Több napos utánjárással máshonnan jutott hozzá a könyvhöz.

Egy hónap múlva kék-sárga libériás svéd lakáj állított be hozzá.

- Őfelsége, a trónörökös, arra kéri, adja kölcsön az öntözőkannáit, uram, mert a mieink a bádogosnál vannak.

Alphonse Karr vállat vont.

- Kérem, mondja meg a gazdájának, hogy az öntözőkannáimat nem adom kölcsön soha senkinek. De ha kedve tartja, átjöhet ide öntözni.

——–

Fejezzem ki magam még érthetőbben?

Csillag jár a fák fölött

Csillag jár a fák fölött,

Vágy izzik mosoly mögött,

Szürkületben lombos árny,

Puha paplan, lepkeszárny.

—–

Hold pislog az ég ölén,

Vággyal száll az est fölém,

Zsong az esti illatár,

Szerelem dallama száll.

—–

Mosolygó dunna az ég,

Ezer életszikra ég,

Irigy fényű csillagok

Néznek egy kis ablakot.

A brémai muzsikusok

Ezt a mesejátékot a Hahota Gyermekszínház számára írom, bemutatója július elején lesz.

Nagylányom kedvenc meséje volt annak idején A brémai muzsikusok. Talán ezért örültem meg Balázs felkérésének.

Természetesen a Hahota sajátos dramaturgiai igényei alapján íródik. Az eddigiektől eltérően ez most zenés darab lesz.

Egy dalszöveg:

Bréma!

Bréma!

A zenekar minket vár!

Bréma!

Bréma!

Hát igyekezzünk már!



Szamárbasszus,

Kutyaszoprán,

Zengjen már a dal,

Vár miránk a brémai városi zenekar!



Szamárbasszus,

Kutyaszoprán,

Macskabariton.

Zengeni fog a mi dalunk

A színpadokon!



Szamárbasszus,

Kutyaszoprán,

Kakashőstenor,

Dúdolni fogják dalunkat

Mindig valahol!



Bréma!

Bréma!

A zenekar minket vár!

Bréma!

Bréma!

Hát igyekezzünk már!



Szamárbasszus,

Kutyaszoprán,

Macskabariton.

Zengeni fog a mi dalunk

A színpadokon!



Szamárbasszus,

Kutyaszoprán,

Kakashőstenor,

Dúdolni fogják dalunkat

Mindig valahol!



Bréma!

Bréma!

A zenekar minket vár!

Bréma!

Bréma!

Hát igyekezzünk már!

Exobolygó

Talán egy Föld?

Vagy szikla-magány

A fénnyé vált múlt sivár óceánján?

Ki mondja meg?

———

Van-e ott élet,

Van-e némaság,

Szemekben sugárzóan tiszta fény,

S van-e

Remény?

—-

Van-e barátság?

Van-e türelem?

Örömmel izzó biztató mosoly,

S a Lét

Komoly?

—–

Van-e szenvedély?

Van-e szerelem?

Van-e ájult éj a gyönyör-hegyen,

Van-e áldás

Az

Életen?

—–

Van-e bimbózás?

Van-e ragyogás?

Van-e költészet; zengő látomás,

S van-e

Feloldozás?

Rendszert váltunk?

Azt mondja az új miniszterelnök:

http://www.fn.hu/valasztas2010/20100425/orban_rendszert_valtunk/

” Nemzeti együttműködés rendszerének hívják mostantól a rendszert, amely újjáépíti Magyarországot; merünk majd nagy célokat kitűzni, és azért közösen dolgozni.”

meg:

“A győzelem lendületével kell folytatni a nemzeti együttműködést: most a romeltakarítás, a felelősök megbüntetése és az újjáépítés jön.”

A felelősök megbüntetése helyett magam inkább a társadalmi kontroll intézményrendszerének létrehozását igényelném.

Nem a büntetés a fontos, hanem az, hogy többé ne történhessenek hasonló visszaélések. A korrupció a rendszer eleme, meg nem szüntethető, csak beépített biztosítékokkal korlátozható.

A nemzeti együttműködés ne maradjon üres jelszó.

És:

Az ígéret szép szó…

Hogyan rothasztja el a társadalmat - a túlzott győzni akarás

Azt írja a hogyishívják:

http://www.fn.hu/belfold/20100421/hogyan_rothasztja_tulzott_gyozni/

“A hazai döntéshozók túlságosan nyerni akarnak; a tisztes versenynél is fontosabb a győzelem. Ez teremti meg a korrupció kultúráját, amelynek költségei úgy ahogy számszerűsíthetők, erkölcsromboló hatásai viszont aligha. Pedig az életszínvonal az átláthatóan működő, közösségi célokért is küzdő társadalmakban a legmagasabb. A vállalati korrupciós kultúra módszereiről és a kivezető útról szól Héjj Tibor írása.”

Igen, korunk egyik alapkérdése: versengés vagy kooperáció. Mi magunk általában a kooperációt választanánk, tudván, hogy (K.Lorenz szavaival) a versengés kölcsönösen előnytelen kapcsolat. Ezzel szemben a nálunk csaknem harminc éve tomboló (a posztkommunista időkben kezdődött) fékevesztett vadkapitalista ideológia mindenképpen a versenyt akarja ránk erőltetni.

Lényegében ránk is erőltették. Az utóbbi húsz év története erről (is) szól; versengés egy fantommal, árnyékbokszolás, vereségek véget nem érő sorozata. Legalábbis a többség számára. Mert vannak itt nyertesek is.

(Más kérdés, szeretnénk-e közéjük tartozni… )

És csökönyösen erőltetik a versengés ideológiáját; szólnak a tamtamok, bőgnek istentelen hangerővel még most is.

Nagyon megijedtem, amikor kedvenc politikusunk annak idején közölte, hogy Magyarország a győztesek országa lesz. Mert a “győztesek országa” formula a gyakorlatban természetesen azt jelenti, hogy a vesztesek még inkább vesztesek lesznek. Isten óvjon bennünket politikusunk fantazmagóriáitól; menjen csak az ipse haza, és vigyázzon, nehogy apró lakótelepi kuckójában kiüssön még egy tűz a medence és a szauna között.

Nálunk a győztesek kérkednek győztességükkel, vagy éppen ellenkezőleg: azon siránkoznak, hogy nem elegendő mértékben győztesek.

A vesztesek zöme igyekszik talpon maradni. Tudomásul vették, hogy számukra nincs luxusköltekezés, külföldre mászkálás stb. Hétköznapi problémáik kezelésében ezek nem is különösebben izgatják őket.

Most éppen reménykednek: hátha más lesz. Hátha ezután nem fojtanak el felülről csírájában minden pénzkereseti lehetőséget, ahogy az elmúlt néhány évben történt. Hátha végre enyhül a bürokratikus nyomás terhe. Hátha továbbra is életben lehet maradni…

A hétköznapokban nemigen érdekli őket, hogy lesz-e lehetőségük az életben valaha is luxusköltekezésre, vagy külföldi kóválygásra.

Szar a világ, tök a tromf.
A vesztesek nem kuncsorognak segélyért. Nem akarják, hogy a politika bármit is tegyen értük. Csak egyet akarnak: tegye lehetővé, hogy ők tehessenek magukért.

A vadkapitalizmus egyik legvisszataszítóbb rögeszméje a versengés. Mit mond erről a pszichológus?

(Az idézet forrása: ARONSON, Elliot (2002): A társas lény. (Ford. ERŐS, Ferenc) Budapest, KJK - KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., 264. oldal)



“Úgy tűnik, hogy a mi amerikai kultúránk alapja a versengés: megjutalmazzuk a győzteseket és mellőzzük a veszteseket. Oktatási rendszerünk két évszázada a versengésen és a szelekció törvényén nyugszik. Néhány kivételtől eltekintve gyerekeinket nem arra tanítjuk, hogy szeressék a tanulást, hanem arra, hogy jó osztályzatokat hajszoljanak. Amikor egy neves sportszakíró, Grantland Rice azt mondotta: nem az a fontos, hogy nyerünk vagy vesztünk, hanem az, hogy játsszunk, akkor ezzel nem az amerikai életformát jellemezte, hanem gyógymódot javasolt arra, hogyan lehetne felszámolni a nyereségközpontúságot. Egész kultúránk a győzni akarás őrületében szenved — a bajnoki mérkőzés játékosától, aki könnyekre fakad, amikor a csapata kikap, az egyetemistákig, akik kórusban kiabálják a lelátókon, hogy “mi vagyunk a favorit”; Lyndon Johnson exelnöktől, akinek ítélőképességét minden bizonnyal eltorzította az a gyakran hangoztatott kívánsága, hogy nem ő akar lenni az első olyan amerikai elnök, aki elveszített egy háborút, a harmadik osztályos gyerekig, aki gyűlöli az osztálytársát, mert az jobban szerepelt nála a számtanversenyen. Vince Lombardi, egy neves profi rögbiedző ezt az egész hisztériát egy mondatban foglalta össze: “A győzelem nem a legfontosabb, csak a győzelem a fontos !” Ennek a gondolkodásmódnak az elfogadása azért olyan megdöbbentő, mert az következik belőle, hogy a győzelem mint cél mindenféle eszközt szentesít, amely e célhoz vezet, még a rögbimeccs esetében is, amelyet pedig eredetileg szórakozásnak találtak ki.”

Pontos kórkép.

Nézzük, mit ír még a hogyishívják:

“Nem szorul bizonyításra, hogy ma, Magyarországon erőteljesen jelen van a korrupció. Szinte nem telik el olyan nap, hogy ne hallanánk vélt, majd bizonyított vagy akár tudott, de (még?) nem bizonyított esetekről.

Korrupció nemcsak nálunk van, hanem mindenütt. Ugyanakkor nagyon eltérő ennek elterjedtségi mértéke, és ezzel arányos a társadalmi megítélés is (nem mindegy, hogy ez része-e a „szokásos üzletmenetnek”, vagy rendkívüli esemény?!).”

Már többször leírtam: véleményem szerint a korrupció nem egyszerűen eltévelyedés, hanem a rendszer integráns része. Retorikai értelemben szabad és demokratikus világunkban ez alakítja a tényleges játékszabályokat, általa jönnek létre a tényleges gazdasági és hatalmi viszonyok.

Egyáltalán nem csodálkozom rajta, ha a szakértők a korrupciós kultúra kifejezést használják.

“A „klasszikus eset”, amikor magáncég korrumpál állami, önkormányzati, hatósági vagy más közpénzt és jogokat osztó szervezetet. Leegyszerűsítve azt is mondhatnánk, hogy elég egy kérdés és a rá adott válasz: „Mennyi az árbevételedből az állami, megmondom milyen vagy?!” 5-20 százalékarány teljesen elfogadható, hiszen beesett ilyen megrendelés is, de nem ebből élnek – zöld. 20-50 százalék esetén látszik, hogy igen jelentős, vajon hogyan- sárga. 50-80 százalék esetén (disztingválva, hogy milyen hirtelen lett ennyi, milyen találati aránnyal; hány ügyfélnél, mi a közös bennük, stb.)- általában jogosan gyullad ki a piros lámpa. 80 százalék fölötti állami megrendelés esetén, különösen olyan területen, ahol elvileg másnak is kellhet ilyen szolgáltatás (pl. ügyviteli szoftver, humán tanácsadás), mégis szinte csak ilyen ügyfelek és árbevételek vannak – tuti a villogó (előbb-utóbb valóságos) „kék fény”…”

Hm..

Hm…

“Kerülhető a feltűnés a látszatversenyek révén. Primitív változatban azonos tulajdonú cégek versengenek, de elegánsabb, ha külföldi áttétellel tűzdelten, a kapcsolódás nehezen (át)látható, ám az érdekcsoport azonos. Az újabban kialakuló legszofisztikáltabb módszer, amikor egy átlátható tulajdonú helyi cég a kierőszakolt nyertes – mely cég megvételére azonban a háttérben a szálakat kézben tartó érdekkör előre opciós szerződést kötött…”

Hm…

Hm…

“Közismert, hogy van olyan világcég, amelyik eltérő etikai normák szerint köt üzletet vagy válogat ki kulcsembereket Nyugat-Európában, mint Kelet-Európában. Itt nálunk – kvázi alkalmazkodva a helyi viszonyokhoz – olyan értékesítési felelőst keresnek (és persze találnak), aki elé ugyanolyan célokat tűznek, vagy olyan iparágban, szegmensben kell „hoznia a számokat bármi áron”, hogy azt csak korrupciós eszközökkel lehet elérni, de létrejön a megegyezés. Az pedig lényegében arról szól, hogyha „ügyes”, akkor jól jár ő is, a vezetés is, a cég is, ha pedig nem (akár azért, mert rosszul intézi a korrupciót, akár azért, mert nem tesz ilyet), akkor ő rosszul jár, a felettesei pedig keresnek mást, hogy az első eset következzék be. „Odahaza” ezt nem mernék megtenni, de nem is lenne szükség rá.”

Remek…

Hm…

Hm…

Miért gondolom azt, hogy ez a rendszer gyógyíthatatlanul beteg?

Ha az Élet...

Ha az Élet pókfonál…

Mindent körbeér,

Mindent fog és összetart,

Bárhogy fúj a szél.

—–

Ha az Élet napsugár,

Mindenütt ragyog,

Világlélek melegében

Mindig élni fog.

—-

Ha az Élet szalmaszál,

Mindenhol tapad,

Apró, vékony szívóssággal

Mindig megmarad.

——-

Ha az Élet rózsatő,

Mindig ép marad,

S a néma Semmibe tör

Az illat-áradat.

—-

Ha az Élet végtelen,

A Lét keszkenő,

Kezdet, s Vég játszópajtása

Lett a vén Idő.

—–

És ha az Élet örök…

Az csak akarat,

Kezdet, Vég és Folytatás

Rejtélynek marad.

Szőke nő zűrben az űrben - LV.

ÖTVENÖTÖDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Nem kevesebb, mint húsz fegyveres kísérte Karent és a négy férfit a folyosón az udvarra. Elöl egy tiszt haladt, a rangjelzése alapján százados. Ugyanolyan komor hallgatásba burkolózott, mint a katonái.

Karen igyekezett nem kimutatni a gyengeségét. Valóban ráharaptak a csalira, vagy mégis akasztani viszik őket?

Ed Philips bátorítóan megszorította a karját, és biztatóan rámosolygott. Erich elszántan méregette a kísérő katonák fegyverzetét, Boyar sápadtan ballagott mögöttük. Adam provokáló mozdulattal bökte meg az egyik nagydarab katona vállát.

- Hová visztek bennünket?

A katona nem felelt.

- Nem hallod, fickó?

A katona dünnyögött valami érthetetlent, és elfordult.

- Fel a fejjel! – motyogta félhangosan Adam. – Ha kivégezni vinnének, most összetörte volna a bordáimat puskatussal ez a barom!

Karen magában igazat adott az öregembernek, és kezdett megnyugodni. Philips látható lelkiereje jó hatással volt rá.

Kiértek az udvarra. A bitófák jó részéről már eltüntették a szerencsétlen kivégzettek nyomorult földi maradányait, de imitt-amott még mindig himbálózott néhány akasztott ember a szélben. Hullabűz terjedt. Karen elfordította a fejét.

Nem odanézni. Nem pánikba esni.

Zárt kocsiszekrényű fekete teherautóba terelték őket. Tíz katona is felszállt velük.

Karen a szeme sarkából látta, hogy valóságos teherautókonvoj halad előttük. Körülbelül húsz vagy harminc hatalmas, három-vagy négytengelyes szörnyeteg. Legelöl néhány lánctalpas, meg két könnyű katonai terepjáró. Mintha csak háborúba mennének.

- Hát persze! – motyogta Adam. – A felszerelésünk! Épületfa, vetőmag és élelmiszer. Ez a roppant karaván szállítja.

Ettől még Boyar arcán is mosoly játszadozott, Karen meg egyenesen úgy érezte, jó volna felszabadultan, könnyedén és gondtalanul vihogni egy nagyot, megkönnyebbítőt. Mint kislánykorában. Kínnal fegyelmezte magát, próbált egykedvű kifejezést ölteni az arcára. Egyfolytában egész úton ezzel volt elfoglalva.

A bádogplatónak nem voltak ablakai, és meglehetősen állot volt a levegő.

Út közben nem beszélgettek; friss volt még a megrázkodtatás. Idegesek voltak. Mi lesz, ha ennek az átkozott militarista bolygónak a hatalmasságai az utolsó pillanatban meggondolják magukat?

Ablakok nem voltak, sejtelmük sem volt, merrefelé járhatnak. Egy idő múlva az időérzékük is cserbenhagyta őket.

A konvoj érezhetően lassan haladt. Hepehupás, rossz úton mehettek, a kocsi kegyetlenül rázott. A kocsiszekrény tetején halk és ütemes kopogás hallatszott. Alighanem eső.

Egyszer elakadt a teherautó. Ordítozás, futkosás zaja hallatszott, és lealább negyedóráig meg sem mozdultak. Utána azonban váratlanul akkorát rántott valami a teherautón, hogy Boyar előrehuzant. Az egyik katona is orra esett.

Újra hosszan zötykölődtek valami göröngyös, istentelenül rossz úton. Az autó folyamatosan rázott, a szőke nőt hányinger kezdte környékezni. A férfiak komoran hallgattak. Ed Philips volt az egyetlen kivétel; az instruktor derűs arccal szemlélődött. Karen egyre jobban becsülte érte.

Amikor abbamaradt a rázás, fel sem fogták. Percekig nem jöttek rá, hogy megállt az autó.

Valaki feltépte a teherautó hátsó ajtaját.

- Kiszállni!

Elgémberedett tagokkal kászálódtak ki.

Jókora erdei tisztáson voltak, fekete egyenruhás katonák fegyveres négyszögének kellős közepén.

Arrébb valami nyüzsgés lehetett, vezényszavak harsantak, sok ember foglalatoskodott valamivel; de a sorfaltól semmi sem látszott belőle.

Peckes tartású, díszes egyenruhájú tábbornok állt a kordon közepén. Karent és a négy férfit odataszigálták elé.

Karennek mindez nem tetszett. Miféle ceremónia ez? Mégis kivégzés? Látta, hogy még a sziklaszilárd nyugalmú Ed Philips is elbizonytalanodott.

Mi történt? Mégis kivégzés?

- Mit gondoltok? – súgta Adam. – Meghalunk?

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.

Bámészkodó időutazó - avagy: miben nem hiszek

Bámészkodó időutazó - avagy: miben nem hiszek
2010. április 22., csütörtök

Azt írja a hogyishívják:

http://hvg.hu/Tudomany/20100416_forgetomori_idoutazo_bralorne?s=hk

Egy kanadai virtuális múzeum fotója hatalmas zűrzavart okozott. Sokak szerint az alábbi, 1940 novemberében készült fényképen egy időutazó látható.

Sokak szerint a napszemüveges pali kilóg a korból, minden ízében anakronisztikus, a jövőből (azaz a mi jelenünkből) került oda.

Mások szerint nem is pólót visel, hanem pulóvert, és 1940-ben is mászkáltak a világban ilyen megjelenésű emberek.

Ki-ki döntse el…


A vita eldöntetlen, a kis Bralorne város múzeumának viszont hallatlanul jó reklám.

——-

Hogy állok az időutazással?

A jövőbe történő időutazást lehetetlenségnek tartom mert ebben a pillanatban a jövő még nem létezik.

A múltba történő időutazás azonban szerintem lehetséges.

Sokkal jobban hiszek benne, mint az alábbiakban.

(Felsorolok néhány általam nem elfogadott elméletet, amelyeket a jelenlegi tudományos közmegegyezés különböző mértékben támogat. Talán egyszer majd ezekről is írok egy-egy posztot.)

1. Amerikát kizárólag a Bering-szoros felől népesítették be.

Mesterkélt elméletnek tartom. Igazából azt gondolom, hogy a benépesítés különböző irányokból történt. Sőt: szerintem Kr.e. 15 000 előtt is volt ember az Újvilágban.

——–
2. Az Íliász embereszménye Akhilleusz.

A becsületes trójaiakkal szemben a kicsinyes és aljas görögök rajza iszonyatosan erős kontraszt. Akárki volt Homérosz: a trójaiakkal rokonszenvezett. Ez már a második énekben teljesen világos. A sok isteni származású hős ellenében Hektór tíz éve védi a várost. Több, mint ötvenszeres túlerővel szemben.

Hektór halála botrány, nem válik Akhilleusz dicsőségére. Péleusz fia egy terminátor. A Szkamandrosz partján a fegyvertelen trójai fiatalok lemészárlása az eposz legundorítóbb jelenetsora.

Ő lenne az eszményi hős?

Ugyan, kérem…

Ha viszont Hektórt tekintjük eszményképnek, a két eposz embereszménye már nem is áll egymástól annyira távol, és akkor a homéroszi kérdés…

—–

3. Hogy Zrínyi Ilona 1643-ban született volna, mint azt Horváth Mihály állítja

Nagy László elképzelésével értek egyet.

A születési éve: 1652

Tizennégy éves korában ment férjhez először.

Persze, a második férjénél sem lehetett annyival öregebb, mint ami az irodalomban közhellyé vált.

——-

4. Hogy Petőfi Kiskőrösön született.

Úgy gondolom, a költő tudta jól.

A születési helye valójában: Kiskunfélegyháza.

——–

5. Hogy a Fehéregyháza és Héjasfalva között talált, báró Heydte ezredes, osztrák hadbiztos által leírt magányos holttest Petőfi lett volna.
Magam Pap Lajos alezredes véleményét fogadom el. Pap alezredes volt a segesvári csatában Bem vezérkari főnöke.

Petőfi Sándor a Monasztéria oldalában esett el - harcolva. Teteme a nagy tömegsírban nyugszik, ahol sohasem keresték…

—-

Mára talán ennyi elég is…

Ifjúságunk

Egy van, aki nyelveket beszél;

És kilencvenkilenc olvasni sem tud,

Könyvre fillér se jut,

S a jövő

Kondenzcsíkot húzva

Fut.

—–

Egy van, aki külföldön nyaral,

És kilencvenkilenc a sírban él,

Keveset se remél,

Csak rosszat látott,

Retteg, s félve

Él.

—

Gengszterváltók által nemzett

Reményt vesztett

Kósza nemzet,

Nihil fia,

Semmi lánya,

Sólyomból lett szürke kánya,

Éheztetett lelki gebe,

Hazug szabadság betege,

Mit teszel, ha nagy leszel?

Elleszel,

Vagy

Elveszel?

Alternatív történelem - II.

Száz szónak is egy a vége: kedves ismerősömnek igaza van, amikor úgy véli, én e pillanatban nem alternatív történelmi regényt, hanem alternatív történelmi regényt írok.

Az előző részből már kiderült: nagyon fontosnak tartom ezt a témakört (nehogy véletlenül műfajt mondjak).

Nem az alternatív történelmet, hanem az alternatív történelmet.

Annak idején marxista sémákat kaptunk történelem címén. Csak be kellett helyettesíteni…

Aztán azt tapasztaltuk, hogy itt se stimmel, ott se stimmel.

A séma sehol se stimmel.

——

De mégis lennie kell valamiféle sémának…
Elvégre a történelem determinisztikus.

—-

Annak idején, amikor hallgató voltam, válságát élte a marxista történetszemlélet. Akkoriban bizonyos emberek egyre azt mondogatták: Olvasni kell a klasszikusokat.

Mármint a marxizmus klasszikusait.

Merthogy a hivatalostól merőben eltérő szemléletet is ki lehet olvasni belőlük…

Ebből (is) jött a posztkommunizmus; a marxi nézetek és az üzleti szemlélet elkezdett sajátos zagyva egyveleget alkotni; jött a vállalkozói szocializmus, meg a többi baromság.

Csak a történelem maradt determinisztikusnak.

——–
Elvégre a történelem determinisztikus.
Ezt az anyagelvvel teljesen összeegyeztethetőnek vélték. Az nemigen merült fel, hogy honnan indulhat ki egy célelven alapuló determinizmus, ha nincs Teremtő. Illetve: rövid úton megoldották a problémát. Az anyagnak általános mozgástörvényei vannak, amelyek szükségszerűen vezetnek az élettelenből az életen keresztül a kommunizmusig.

Lényegében a Luther és Kálvin kialakította protestáns történetszemléletet konvertálták anyagelvűre. Az isteni törvényszerűségek helyét az osztályharc vette át.
Ez ilyen egyszerű.

Az ötvenes években persze olyan magyar történelemszemlélet is született, amely telivér marxista eszközökkel kimutatta, hogy a honfoglalás szükségszerűen vezetett Trianonhoz, és azon túl a szovjet megszálláshoz.

Ez is ilyen egyszerű…

Azért nem. Ez túl nagy gombóc volt. Sztálin és Hruscsov után következett az olvadás, némileg áttételesebb történetszemlélet alakult ki, de a lényeg - a determinizmus - maradt.

A magyar történelem különösen determinisztikus.

Hogy miért?

Mert ha determinisztikus; senki nem kiszolgálója idegen hatalomnak, nem is komprádor - mert amit tesz: szükségszerű.

Ilyen egyszerű.

—–

A regényemben egy nem determinisztikus magyar történelemről lesz szó - de erről majd később.
——-
A képletszerűségek nemcsak a marxista történetírásban léteznek. Sokáig meghatározta az európai őstörténet-kutatást a kiváló őstörténész, Gordon Childe modellje. Kivételesen jó elméleti alapvetésnek tűnt - napjainkban éppen összeomlik.

A modellek zöme determinisztikus és teleologikus. Nem mind annyira groteszk, mint a marxista. De a többségük egyenesvonalú fejlődésseé és egyetlen történelemmel számol.

Biztos ez?

Biztos, hogy csak egyetlen történelmünk van?

Biztos, hogy mi vagyunk a Földön az első és egyetlen civilizáció?

Nem hiszem.

—–

A kor híres ókortörténésze, Samuel Noah Cramer 1946-ban megjelent művének címe egyben a történettudomány elméleti mottója is lehetett volna.

History begins at Sumer

Valóban?

——

Ezt most már az (elfogulatlanabb) őstörténészek sem hiszik.

Én sem.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.

Vagytok nekem

Lilla és Nala


Vagytok nekem,

És én Nektek

Vagyok;

Amíg az Élet egén

Nap

Ragyog.

—–

Amíg nekünk

Tavasz jön hóra,

Jégre,

Amíg szivárványt ír

Remény

Az

Égre.

—-

Lesztek nekem

És én Nektek

Leszek;

Amíg az Élet

Bárhová

Vezet.

—-

Amíg egymásnak lenni

Jó

S nemes,

Amíg létezni

Szép

És

Érdemes.

Tavaszi fák

Virágpompába öltöztek,

Bár esik az eső,

Szivárgó, nyirkos bánaton

Bennük a szent jövő.

——

A lusta április ködén

Még átsejlik a tél,

De sok sudár szép ifjú fa

Már a Jövőben él.

——–

A Szépben, s Jóban hisznek ők,

Bár a Tavasz süket,

És arra, hogy még lesz Jövő,

Rátették éltüket.

——-

Tavasz, erőltesd meg magad,

Tudd a feladatod;

A benned bízók ezreit

Cserben nem hagyhatod!

——

Lehetsz te örökkévaló,

Akár a szerelem,

De nélkülük csak puszta név,

Egy jelkép; semmi sem.

——-

Ha ők elfagynak, jöhet ám

A hőség-marketing;

Meg napsütés: annyit sem ér,

Mint vén kutyán az ing.

——–

Jöjj hát, Tavasz, és tiszta légy,

Mint hófehér lepel,

Mert a virágok és a fák

Már nem fagyhatnak el.

Szőke nő zűrben az űrben - LIV.

ÖTVENNEGYEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Karen öt perc múlva újra a cellájában volt. Mindenki várakozásteljesen nézett rá.

Karen ettől a pillanattól félt a legjobban. Iménti kihallgatói nyilván izgatottan ülnek a lehallgató berendezés előtt, és szívrepesve várják, hogy mi hangzik el.

Talán ez az utolsó csapda. Szedd össze magad, Karen!

Olyan gyászos képet vágott, amilyenre csak képes volt. Legszívesebben azonnal elsírta volna magát, de azzal mindent elronthatott volna. Végignézett a férfiakon.

Ed Philips aggódva figyelte. Boyar ravaszkás tekintettel méregette, de a szeme sarkában ott játszadozott valami mérhetetlenül alaktalan rettegés. Mint aki azonnal tombolni kezd. Vagy összeomlik. A szőke nő most érzett először némi elismerést iránta. Meg kell hagyni: van a fickónak önfegyelme.

Erik arcáról sütött a feszültség. Karen próbált biztatóan rámosolyogni, de a férfi mintha észre sem vette volna. Csak bámult tovább hamuszín arccal.

Adam, az öregember kifejezéstelen tekintettel állt a cella belsejében. Látszólagos egykedvűségének ellentmondott az arcának mélyen barázdált ráncaiban gyöngyöző veríték. Meg a keze. A kézfeje meg-megremegett.

Karen egy pillanatig még habozott, koncentrált, aztán kirobbant belőle:

- Nagyon nagy baj van! – és felzokogott.

Mindannyian sóbálvánnyá merevedtek. Erik most már ijesztően elsápadt, ellenben Boyar és Adam a többiek arcát vizsgálgatta. Megpróbálták eldönteni, valódi baj történt-e, vagy mindez a színlelés része.

Karen erőt vett a síráson. Remélhetőleg a lehallgatók is hallották, és diadalmasan gúnyolódnak az „összeomlásán”.

- Mi történt, hölgyem? – kérdezte viszonylag higgadt hangon Adam.

A szőke nő csendesen bólintott. Azonnal el kell mondania, de előbb fel kell őket készítenie, mert a nem megfelelő reagálásuk mindannyiuk életébe kerülhet.

- Engem halálra ítéltek, de nem kötélre.

Várt egy pillanatig, és néhány kézjellel próbálta őket segíteni. Felfogják? Meg kell érteniük. Figyelte a tekinteteket. Úgy döntött, eljött az idő:

- A Zéta-pontra deportálnak veletek együtt.

Kritikus pillanat volt. Ha most kitör az üdvrivalgás, órákon belül lógni fognak. Mind.

Nem tört ki. Valamennyien Karen arcát szemlélték, a tekintetükben egymást űzte az öröm és a tanácstalanság. Meg a kétségbeesés.

Karen Ed Philipsre nézett. Benne bízott a legjobban. Jelt adott neki.

Nem is csalódott.

- Maga tehet róla! – tört ki Philips szokatlan indulattal, és színpadias mozdulattal elkapta Boyar gallérját. – Minek fecsegett Miss Kadlecikováról?

Boyar elképedt, de ekkor Ed rákacsintott. Boyar végre megértette.

- Kérem! – ágált dühödt hangon. – Mennyivel jobb, ha felakasztanak?

- Éhen akar halni, maga marha? – kiáltotta Adam.

Karen hálásan bólintott felé. Igen ez kell, ez a logikus reagálás.

- Mi miért kerülünk a Zéta-pontra? – kérdezte talpraesett álnaivitással Erik.

- Mit képzelsz? – dörrent rá Ed. – Karen egyedül nem képes bezárni ezt a nyomorult linket. Mi is kellünk hozzá. Így is több órás munka lesz.

- Dehogy zárjuk be! – acsarkodott Adam. – Azt már nem! Ezek a bitangok nem érdemlik meg. Minek tegyünk értük bármit is, ha úgyis éhenhalunk?

Karen elmosolyodott. Adam feszíti a húrt, de erre is szükség van.

- Kapunk bőségesen élelmet, vetőmagot és épületfát.

Karen látta, hogy Adam nehezen fojtja vissza a nevetését. Ugyan ki lehet ez a vénember?

- Vetőmagot? – sikerült visszafogni a kuncogását. – Vetőmagot? A zéta-pont talaja alkalmas a növénytermesztésre?

Ed Philips némán megtapsolta az öreget. Karen bólogatott. Hogyne, azoknak pontosan ezt kell hallaniuk.

- Még senki sem próbálta. – felelte Philips.

- Akkor mi leszünk az elsők! – tette hozzá rezignáltan Boyar.

- És ha nem kapcsoljuk ki ezt a rohadt linket?

Karen bólintott, és hálás volt. Ezt is fel kellett vetni, hogy azok megnyugodjanak.

- Az öngyilkosság bonyolult formája volna. – fejtegette Ed. – Előbb-utóbb utánunk küldenek vlami öngyilkos katonai alakulatot, és kivégeznek bennünket.

Adam úgy tett, mint aki éppen beadta a derekát.

- Rendben van, linkeljük ki ezeket a nyavalyásokat. De megesz majd utána bennünket az unalom.

Többen is sóhajtottak.

Karen ekkor már sírt. Sírt, sírt, sírt, ömlött a könnye, és közben végigdőlt az egyik priccsen. A többiek köréje gyűltek. Örültek csendben és mérhetetlenül. Sorban mind a priccsre dőltek, és igyekeztek befelé újjongani.

Karen pedig csak sírt, sírt – amíg el nem aludt.

Hajnalban értük jöttek.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.

Született tehetség?

Köszönöm a címet

Midnek:

http://mided.blogter.hu/409114/ertekeltek__ezek_itt_nagy_szines_betuk

és

Mónak

http://kapcsolatikerdesek.blogter.hu/409271/szuletett_tehetseg-


A szabályok a következők:
1. Ha valaki adja, én elfogadom, ellenvetés nélkül.
2. A logót kirakom a blogomba.
3. A szabályzatot kirakom a blogomba.
4. Megnevezek hat másik blogot, akiknek átadom a címet.
5. Kitöltöm a tesztet és kirakom a blogomba.
6. Megnevezem, hogy kitől és mikor kaptam, és nagy színes betűkkel kirakom a blogomba.

Továbbadom a következőknek:

Jávori

Évi

Tündi

Acélpatkány

Onsai

Rhewa

KÉRDŐÍV:

NÉV: L. N. Peters (Pete László Miklós)

BECENÉV: Volt sok, ma már különösebben nincs a Laci kívül (de lehet, hogy a diákjaim ezt másképpen tudják).

LAKHELY: Kis hely egy kis lakban - a nagy országút mentében.

SZÜLETÉSI HELY: Egy nagyközség szülőotthona, a falu neve két idegen nép megnevezéséből tevődik össze.

TESTMAGASSÁG: Húszévesen 178 cm voltam, azóta nyilván sokat mentem összébb…

NÉVNAP: Amikor ” felült Lackó a béresek nyakára”. (Ha ez most megint plágium, amivel újabban vádolt meg valaki, hát legyen plágium.)

FOGLALKOZÁS: Legszívesebben férj és apa és író. Emellett tanár, szerkesztő, dramaturg.

TESTVÉREK: Van egy öt évvel fiatalabb öcsém.

ANYANYELV: (Meg az apanyelv is): magyar.

BESZÉLT NYELVEK: Beszélni sohasem beszélek a magyaron kívül egyéb nyelven; írásban (szigorúan csak magamnak) időnként egyéb szóbeli emberi kommunikációt is megfejtek. Iskolarendszerben néhány nyelven tanultam, magánszorgalomból néhány másikon.

GYŰJTEMÉNY: Boldog pillanatokon kívül egyebet nem gyűjtök. Pénzzel meg hiába is próbálkoznék.

CIPŐMÉRET: Mindig csak egy számmal kisebb, mint a hegedűtok.

ISKOLA: Néhány diploma

KEDVENCEK:

Ez nem egészen egyértelmű kérdés.

Néhány lehetséges válasz:

- a családom

- a fahéjas kávé

- a rakott krumpli

- az olcsó kóla

- egy Nala nevű németjuhász és egy Prüntyi nevű tacsi

- a Fradi

Szín: vörös

Gyümölcs: körte, földieper

Pia: nincs, sohasem iszom

Könyv: amit éppen olvasok

Zene: bármi, csak a Lányaim játsszák

Irodalom: Shakespeare

Sport: valamikor régen. Focitól a sakkig. Most leginkább buszozom.

Álom: ritka eset, mert hétköznap egy körül fekszem és hajnalban kelek. Voltaképpen mindenem megvan, ami ember kívánhat - az anyagiakon kívül.

Leginkább arról ábrándozom, hogy mindent megírhassak, amit szeretnék megírni.

Hogyha a Lét véletlen...

Hogyha a Lét

Véletlenek

Gúnyos fintora,

Cél nélkül,

Mint félredobott

Pipacsutora,

Süket a szférák zenéje,

Nincsen dallama,

Akkor, úgy tűnik,

A Nemlét

Tán

A Rend maga.

—–

Ha a Nemlét zavarta meg

Az Isten

Eszét;

És a Lét csak

Véletlenül

Vette kezdetét,

A világnak

Oka-célja

A Semmi lehet,

Az ember reménytelenül

Létbe vettetett…

—–

Ha túl a Semmi határán

Csak

A Semmi vár,

Ha a kilőtt élet-galamb

Vissza sose száll,

Talán nem is oly keserű

A Halál

Bora…

Csak:

Tudjuk, hogy véletlenek

Nincsenek

Soha.

Alternatív történelem - I.

Egy hónappal ezelőtt valamelyik kedves ismerősöm azt mondta a most készülő munkámról, hogy az nem alternatív történelmi regény, hanem alternatív történelmi regény. Az első pillanatban meglepődtem, aztán elgondolkodtam…

Mennyi mindent is takarhat egy jelzős szerkezet.

Mert valóban egészen mással állunk szemben, ha az illető alternatív történelmi regény, vagy ha pusztán alternatív történelmi regény.

Azt gondolom, ismerősömnek teljes mértékben igaza van, amikor az én munkámat alternatív történelmi regény címkével minősítette. Ez azonban nem csupán azt jelenti, hogy távolabb áll az SF-től, mintha alternatív történelmi regény volna.

A XIX. és XX. századi társadalomtudományok egyik nagy kalandja volt a történelem elméletének kutatása. A korábbi tényhalmozó-részletező, belső összefüggéseket kutató, okokat és következményeket vizsgáló sokszor igen nagy szakmai műveltséggel és éles elmeéllel megírt történelmi munkák helyébe olyan szemlélet lépett, amely a történelmet bonyolult képletek halmazának tekintette, ahová az egyes eseményeket csak be kell helyettesíteni.

Ez óhatatlanul odavezetett, hogy a történettudomány végzetelvűvé vált.

Néha egészen mulatságos elszólások olvashatók egyes történettudományos művek bevezetőiben, előszavaiban, amikor a derék múltböngész arról értekezik, hogy mennyire büszke rá, hogy sikerült bebizonyítania valamely történelmi eseménysorozatról, hogy szükségszerűen történt éppen úgy, ahogy történt.

Hát, ha ez vívmány…

Ennek számos negatív következménye lett.

A történettudományon belül elméletieskedő korszak kezdődött, de a pengeéles viták közepette néha még a történészek is a régi szerzőkhöz fordultak, ha az eseménytörténet terén akartak tisztán látni; bár Marczali Henrik, Márki Sándor és társaik már nem számítottak korszerűnek, megmaradtak hitelesnek.

Aztán az események kezdtek háttérbe szorulni az elméleti dogmák mögött.

Nehogy naiv módon úgy képzeljük, hogy ez csak a marxista történettudomány és a szocialista világrendszer sara. A történelemtudomány dogmatizálódása globális jelenség.

Maga Louis Leakey, minden idők egyik legsikeresebb antropológusa, a híres-hírhedt Leakey-szerencse atyamestere sem ásathatott tovább a saját hazájában, amikor az elmélet által engedélyezett kornál idősebb ősemberi leletet merészelt találni. Inkább Afrikába ment, ahol a teoretikus szempontok már megengedik nagyon idős emberi fosszíliák létezését.
Globális és önveszélyes. Egyre több olyan tényt, elemet, összefüggést és lehetséges következtetést rejt el, borít el a logikus dogmák füstködével, amit nagyon sürgősen észre kellene vennünk.

A dogmatikus történettudomány valóságos iparágat teremtett önmaga ellenében.

Szándékosan tőlünk távol eső példát hozok:

Az egyiptológia megteremtői, Mariette, Maspero vagy Petrie csöppet sem voltak dogmatikusok, és számos kérdést nyitva hagytak. Egyszerűen nem akartak olyan kérdésekre megfellebbezhetetlen feleletet adni, ahol a válasz az adatok, leletek és források hiányosságai miatt még nem lehetséges. Utódaik már egyre kevésbé voltak erre kényesek, holott az adatok, leletek és források a klasszikusok által nyitva hagyott kérdések területén számottevő mértékben azóta sem gyarapodtak.

Következett a mindenki hülye, aki mást mond időszaka; már keményen kirekesztik a szakmából az elméletnek ellentmondó kollégákat.

Hangsúlyozom: bizonyíték nem lett több.

De aki az elmélettel nem ért egyet, mindenki piramidióta.

A néhai Howard Vyse úgynevezett kőfejtőjeleinek hitelességét már az egyiptológusok egy része is megkérdőjelezi, pedig ezeken kívül szinte semmi sem bizonyítja, hogy a három nagy gizai piramist uralkodói síremlékcéljára emelte három különböző uralkodó. Legfeljebb Hérodotosz, aki bő kétezer évvel a gúlák állítólagos építése után járt Egyiptomban, és aki egyébként azt írja, hogy Kheopsz leánya prostituált volt, mindegyik vendégétől kért egy követ, és ezekből épült a legnagyobb piramis.

A dogmáknak ellentmondani a szakmán belül ma már lehetetlen.

Ma már Zahi Hawass azon ügyködik, hogy gipsszel restaurálva eltüntethesse a Szfinx függőleges repedéseit, amelyek némely fránya geológusok szerint víz okozta erózió nyomai. Egyiptom már az Óbirodalom idején is csontszáraz volt, ha valóban szakadó esők rongálták az építményt, a szobornak jóval előbb kellett épülnie.

Mariotte, Maspero vagy Petrie nézetei nem zártak volna ki egy ilyen értelmezést, a jelenlegi dogmák már igen.

Előbb-utóbb büntetendő cselekmény lesz az elméleti dogmáktól eltérő történelmi nézetek terjesztése. Nagyjából ilyen irányba haladunk; ennek veszélyeit mindenki maga gondolja át.

—-

A tudománynak haladnia kell a korral, az elméleti elmerevedés zsákutcába visz.

Többek között ezek miatt tartom rendkívül fontosnak az alternatív történelem témakörét (műfajnak neveznem nem volna szerencsés).

Mint falevél a tó vizén

Mint falevél a tó vizén,

Élet reszket a Lét színén.

—–

Az Anyag parttalan dörög,

A vén Idő lent hömpölyög.

——

A Kérdés Isten hőskora,

Csak Válasz nem terem soha.

—–

Mint hóesésben falevél,

Hánykódik minden, ami él.

—-

És mégis, mégis, falevél…

Nem lenne Lét, ha nincs, mi él…

Egy választás Magyarországon

Nem, nem a mostani…

Arról majd máskor. Még nem tudom, mit tartsak felőle.

——

Szóval:

Egyszer vol, hol nem volt, volt egyszer egy magyarországi választás.

—-

1848. június 15.

Szabadszállás

—–

Köztudomású, hogy Petőfi Sándor számos invitálást kapott az 1848-as parlamenti választások előtt; több választókerületből is kifejezetten képviselőnek invitálták.

Ő ennek ellenére kitartott amellett, hogy Szabadszálláson indul. Így írja az életrajzok többsége.

Ez nem teljesen pontos. Petőfi nem feltétlenül Szabadszállás, hanem szülőföldje, a Kiskunság országgyűlési képviselője akart lenni. Levelezéséből ítélve nem Szabadszállás, hanem egy másik kiskunsági város, Kunszentmiklós lett volna a bázisa.

Kunszentmiklóson számos barátja volt a költőnek. Évekkel korábban, az édesapja bérelte a kunszentmiklósi mészárszéket, és a költő István öccse volt a székálló legény (kb.: ‘üzletvezető’). Sándor gyakran meglátogatta itt a testvérét.

Ekkor már nemcsak a testvére, hanem a költő apja is a Petőfi nevet viseli. Az édesapját Petőfi István néven temetik majd el. Amikor szeptemberben egy önkéntes nemzetőr gyalogzászlóalj zászlótartójaként részt vesz a Jellasich elleni küzdelemben, és a pákozdi csatában, egyik bajtársa így ír róla:

“Zászlótartónk, a még ifjú vérű Petőfi versenyt gyalogol velünk.”

——-

A kiskun hatóságok úgy döntöttek, hogy a követválasztás központja Szabadszállás legyen.

Petőfi Sándor számára ez első hallásra kedvező döntésnek tűnt. Gyermekkorában a család évekig Szabadszálláson lakott, az édesapja itt szerzett vagyont, ingatlanokat, ebben a városban lett redemptus birtokos.

Csakhogy…

Petrovits István éppen ebben a városban lett vagyonbukott ember. És mintha bizonyos helyi potentátok ebben nem lettek volna teljesen ártatlanok…

——-

Mi is történt Szabadszálláson?

Kitiltották a városból Petőfit -az egyik képviselőjelöltet.

——-

Ezt a kirívó törvénytelenséget később aztán letagadták. Nem az ügyészség járt utána, hanem az irodalomtörténet. Kisült, hogy a június 12-én tartott képviselő-testületi közgyűlésen született 326-os számú határozatot utólag - amikor már nagyon szégyellték a stiklit - egészen egyszerűen átírták.

Hogy is hívják ezt?

Okirathamisítás.

Testületileg…

Ugyan jó kis firmákból állhatott az a szabadszállási testület…

Örüljünk, hogy manapság ilyen korrupt testületek nincsenek…

——-

Hogy is hangzott ama határozat?

“Ezennel elhatároztatik, hogy Petőfinek é Város kebelébeni meg jelenés szorossan megtiltassék, s é tilalomról Bankós Károly, mint a’ ki ezt tudtára adhatni fogja, értesíttessék.”

Félreértés ne essék: ez a szöveg már akkor is verejtékesen rossz magyarsággal íródott.

—–

Mi bajuk volt Petőfivel?

Mi indokolta ezt az eljárást?

Kit akartak küldeni az országgyűlésbe?

“Ki mentes minden izgatási, s nép lázítási merényektől, tiszta elvű és jellemű fija é hazának”

??

Tiszta elvű és jellemű? Ez alapján a határozat alapján képviselőséget fogadhat el bárki tiszta elvű és jellemű ember?

———

Ugyan kik voltak ezek a jómadarak? Nézzünk a körmükre legalább utólag.

——-

Szeles László

A választás elnöke.

Fegyveresekkel támadt a városba mégis beérkező Petőfire, és agyonlövéssel fenyegette.

Petrovits Istvánt annak idején fondorlatos eszközökkel rávette, hogy írjon alá egy ötezer váltóforintról szóló kötelezvényt. Az öreg Petrovits a perében többször is elpanaszolja ezt. Erre hivatkozva kobozták el Petőfi édesapjának ingatlanait - nem sokkal azután, hogy a Duna árja összedöntötte a házát….

——-

Kerek József

A választás jegyzője

Petőfit orosz kémnek nevezte, és részeg csőcseléket uszított rá.
Annak idején az öreg Petrovits perbeli ellenfelének, Matulay Andrásnak, a rafináltan alattomos egykori székálló legénynek az ügyvédje volt. Személyeskedő, lejárató, Petrovitsot rágalmazó iratok egész sorát produkálta a per során.

——

Petőfi ellenfele Nagy Károly, a helybeli református pap Nagy Sámuel fia.

Kilenc évvel korábban Nagy Sámuel szerezte meg Petrovits István potom áron elkótyavetyélt telkét.

Mellesleg a korábban felsoroltak szintén mind részesedtek Petrovits István vagyonából. Csaknem húsz esztendő fáradságos munkájának gyümölcseit osztották szét maguk között…

Csoda, ha féltették a zsákmányt?
—-

Ez az undorító bagázs akadályozta meg, hogy Petőfi képviselő lehessen.
—

Úgy tűnik, Petőfi bárhol másutt inkább képviselő lehetett volna, mint Szabadszálláson.

Vajon nem tudta ezt? Azt gyanítom: nagyon is tisztában volt vele.

Mi vezette?

Annak idején egy William Shakespeare nevű, már tekintélyes és jómódú ember visszatért Stratfordba, hogy helyreállítsa az apja becsületét. A szűkszavú okmányokból úgy tűnik, sikerült neki.

Talán ilyesmi vezethette Petőfi Sándort is.

Ő ebben a harcban elbukott.

—-

Úgy tűnik, a köztolvajláson alapuló liberális maffiarendszer nem új keletű jelenség.

——–

Szerencsére ma ilyesféle gazemberségek már nem történnek…

Költészet Napja 2010

Mit ér a vers magyar szívből,

Magyar szóval,

Magyarul?

Mit ér, hogyha igazat szól,

Szép szavakkal,

Cudarul?

——

Szép magyar vers magyar szóval

Magyar szívnek

Menedék,

Míg van szép magyar vers, magyar

Lélekből is

Lesz elég.

—-

Számos szirén szirénhangon

Hazugságot kelepel,

A költészet az egyetlen,

Aki sose

Hiszi el.

——

Az ál-líra halandzsával

Kelepcébe

Csalogat,

Igaz magyar költészet mond

Továbbra is

Igazat.

—–

A magyar költészet nem hoz

Dollárt,

Milliárdokat,

De nélküle magyarnak az élet

Mit sem

Tartogat.

——-

Ál-értékek világában

Összeomlás

Fenyeget,

Sivatagban ezen kívül

Más iránytűnk

Nem lehet.

——

Mit ér a vers magyar szívből

Magyar szóval,

Magyarul?

Ha nem lesz, a magyaroknak

Örökre

Bealkonyul.

A néhai Czakó Zsigmond

Furcsa, rossz bolondéria

Volt Magyarhonban Thália…

Úgy jött Pestre és Budára,

Mint barack az almafára.

Ahol a szerzők hemzsegnek,

Drámaíró kinek?

Minek?

——

Pedig akkor éppen ez volt

A néhai Czakó Zsigmond ;

Bohém, fájdalmas lázító,

De leginkább: drámaíró…

Ahol a szerzők hemzsegnek,

Drámaíró minek?

Kinek?

——

Apját nyúzta végrehajtó,

Őt a komisz, gonosz sajtó,

Életképek, a keserű,

Meg az áruló Honderű .

Ahol a szerzők hemzsegnek,

Drámaíró minek?

Kinek?

——

Leona című darabját

Pesten ötször bemutatták,

Bécsben fél évig vitatták,

A cenzort is leváltották.

Ahol cenzorok nyüzsögnek,

Drámaíró minek?

Kinek?

——

Körülvette a cenzúra,

Bürokrácia, tortúra,

Ahol papírok döntenek,

Drámaíró minek?

Kinek?

——

Huszonhét éves korára

Megszületett néhány dráma,

Cselszövők céltáblája volt

A néhai Czakó Zsigmond.

Ahol hazudnak és csennek,

Drámaíró minek?

Kinek?

——

Ha máshova viszi sorsa,

Új Shakespeare lehetett volna.

De Magyarhonban született,

S “pesti hattyú” nem lehetett.

Ahol irigyek a szentek,

Drámaíró minek?

Kinek?

——

Erre most már semmit sem mond

A néhai Czakó Zsigmond;

Decemberben pisztolyt rántott,

S megszüntette a világot.

Ahol ostobák hemzsegnek,

Drámaíró minek?

Kinek?

—–

Kitűnő drámaíró volt

A néhai Czakó Zsigmond.

Műveit szokták játszani?

Hallott-e róla valaki?

Ahol rendezők hemzsegnek,

Drámaíró minek?

Kinek?

Szőke nő zűrben az űrben - LIII.

ÖTVENHARMADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Karennek gyorsan vágott az esze. Tudta, hogy csapda. Rövid habozás után mégis úgy döntött, hogy belemegy.

Ezt a csapdát nem neki állították. Nem Karen Bozchana Kadlecikovának. Hanem annak, akinek gondolják.

Csak hadd higgyék továbbra is…

Felvette a lehető legostobább szőke nő arckifejezést.

- Időmanipulátor? – csacsogta bűbájos és nagyon ostobácskának szánt mosollyal. – Nem inkább térmanipulátort akart mondani?

A fiatalabbik szeme nagyot villant, és ettől a szőke nő kissé megnyugodott. Jól ismerte a férfiakat. Akkor a legostobábbak, amikor a legtökéletesebbnek érzik a szellemi fölényüket – egy nővel szemben.

Ez a férfi most elsöprő szellemi fegyverzetének félelmetes arzenáljával felruházott alkalmi zseninek képzeli magát. Már a vénember is vigyorog; olyan kajánul gügye férfigőg jelent meg az arcán, hogy attól legalább tizenöt évvel tűnt fiatalabbnak; és minimum ugyanannyival fogyatékosabbnak is.

Karn igyekezett minél bambább vigyort erőltetni magára. Az életéről volt szó.

- Elszólta magát, ribanc! – röhögött fel az öregember. – Nem hallotunk róla, mi? Kettőig se tudunk számoni, mi? De csak kikottyantotta, hogy térmanipulátor, maga hülye szuka! – és röhögött teli torokból, ápolatlan fogakkal, felhőben kicsapódó szájszag kíséretében.

- Hogy is van az a térmanipulátor? – csapott le a fiatalabbik.

Ez az, gondolta Karen, csak tovább, tovább. Vevők vagytok erre a bóvlira, gyerünk, ki ne hátráljatok.

- Halljam már, - csattant türelmetlenül a fiatalabb férfi hangja. – mi is van azzal a térmanipulátorral!

Karen magában harmincig számolt, közben hidegvérrel átgondolta, mit mondjon. A labda nála van. Átengedték neki. Ügyesnek kell lennie, pokolian ügyesnek…

Most, amióta idehozták, először kezdett benne reménykedni, hogy megússza az akasztófát, sőt a többieket is megmentheti. De egy pillanatra sem szabad kiengednie. Nem szabad beleesnie egy valódi csapdába.

- Miért hallgat? Halljam, mi az a térmanipulátor!

Csak kiabálj, gondolta Karen, még ordíts velem egy kicsit. Hidd, hogy megfélemlíthetsz. Fújd fel magad még jobban, akkor pontosan úgy fogsz kinézni, mint szegény jó öreganyám rikácsoló, kopasznyakú kakasa Prága környékén.

- Beszéljen, ribanc! – vicsorgott a vénember is.

Karen még egy fél percig várt, hadd ordítsanak, hadd hergeljék fel magukat még jobban.

- Beszéljen, kedves hölgyem! – harsogta a fiatalabbik, és hirtelen visszaült a helyére. – Nem olyan nagyon okos maga!

A szőke nő a legszívesebben elpirult volna ettől a dicsérettől. Viszont az, hogy a férfi leült, óvatosságra intette. A fickó gondolkodott, és neki nem szabad engednie, hogy valóban átvegye a fickó a kezdeményezést.

Karen tudta, hogy pillanatokon belül meg kell szólnia, nem szabad túlzásba esnie. Keményen koncentrálva igyekezett minél ostobábbnak tűnni. Még kétszer kell elszólnia magát, hogy ezek az okos férfiak végképp lépre menjenek.

- Nézzék, hiába is beszélek maguknak a térmanipulátorról. Nincs semmi jelentősége. A linket innen nem lehet kikapcsolni.

- Rendben van, hölgyem, - bólogatott a fiatalabbik. Közben valamit olvasgatott. Karen gyanította, hogy a cellában folytatott beszélgetésük nyomtatott változatát. – ezt mi is tudjuk. Nem vagyunk ám mi olyan hülyék, mint azt maga képzeli.

Dehogynem, gondolta Karen, sokkal hülyébbek vagytok.

- Ha maga is tudja, felesleges elmagyaráznom. – felelte leheletfinom iróniával a hangjában.

- Azért csak mondja!

Jön az első elszólás. Egy percen belül. Elkeseredett képet vágott, igyekezvén minél tökéletesebben megjeleníteni a gondolatait reménytelenül összpontosítani akaró buta nőt. Minél jobban hasonlítania kellett a begyepesedett férfiagyakban kialakult verzióra.

- Nézzék, - mondta szándékosan nagyképűen. – van egy ajánlatom. Itt maradok önöknél a Köztársaságukban. Az útmutatásom mellett készítenek egy igen fejlett műszaki eszközt, amit közösen tesztelünk. Egy évnél nem sokkal fog tovább tartani. Akkor én annak a segítségével távozom a bolygójukról, és elmegyek a térmanipulátor egyik olyan központjába, ahonnan valóban ki lehet kapcsolni a bolygójukra vezető linket.

Nagyot sóhajtott. Megvolt az első elszólása. Most már bizonyítottnak kell tekinteniük, hogy valóban szakértő. Emellett azt kell hinniük, hogy árulást forral.

Bízott az ostoba férfilogika hatalmában. A buta férfiak azt képzelik, hogy a világ lényege a megtermelt javak újraelosztásáért vívott állandó harc. Vagy mi támadunk, vagy minket támadnak. Ezek itt nyilvánvalóan gyengének tartják magukat, az a céljuk, hogy elzárkózzanak a náluk erősebbtől.

- Hülyének nézel bennünket, ribanc? – acsarkodott az öreg.

Karen nem törődött vele. A fiatalabb érdekelte, most már teljesen nyilvánvaló volt, hogy ebben az ügyben ő fog dönteni.

- Nem, kedves Karen Bozchana Kadlecikova. – mondta mérhetetlen fölénnyel a másik. – Nem kap rá lehetőséget, hogy megszökjön, és bosszúló hadsereget küldjön ellenünk. Más megoldást kell választania!

Karen játszotta a szerepét. Olyan csüggedten bólintott, hogy most még az írnok is a szeme közé röhögött.

- Ha nem, hát nem. Akkor mégis kénytelenek lesznek felakasztani.

Egy kicsit izgult. Most jönnie kell a második elszólásnak, de az fele annyira sem hatásos, ha ezek itt nem vezetik fel. Gyerünk már azzal a magas labdával!

- Azt hiszed, palira vehetsz bennünket, hülye ribanc? – recsegte az idősebbik.

Karen szíve nagyot dobbant. Most! Most mindjárt! Lehetetlen, hogy ez a szikkadt elméjű vénember ne adja fel a labdát! Sokkal több esélye lenne, hogy meggyőzze őket a nem létező Zéta-pont létezéséről.

- Nem próbálj palira venni bennünket! Tudjuk, hogy van egy hely, ahonnan meg lehet csinálni! Ahhoz nem kell semmiféle eszközt készíteni!

Karen a legszívesebben újjongani szeretett volna, ehelyett csüggedt és ijedt kifejezést kellett magára ölteni.

Most kell a második elszólás. Haladéktalanul.



- A Zéta-pontra gondol? – rebegte mintegy rémülten, látható felindulással.

- Ugye, hogy tudod, ribanc!

- Oda kell mennie, hölgyem! – nyilatkoztatta ki a másik férfi.

- Oda nem megyek! – sietett válaszolni rémülten Karen. – Maguk is tudják, hogy onnan soha többé nem lehet eljönni. Azt is tudják, hogy ott semmi nincs. Nem fogok éhen halni, akkor inkább mégis akasszanak fel.

A két férfi büszkén egymásra nézett.

- Semmi sincs ott? – kérdezte aztán az öregebbik, már csaknem szánalommal a hangjában.

- Csak talaj. Sívó pusztaság. Semmi növényzet. Se víz.

- És nem lehet eljönni?

- Gondoljon bele! A Zéta-pontnak éppen ez a lényege.

A két férfi persze rögtön olyan képet vágott, mintha értenék, mi a Zéta-pont lényege.

- És onnan ki tudná kapcsolni a linket?

- Egyedül nem. Öt vagy hat ember kell hozzá.

- Annyi már elég?

- Igen, de – Karen most már kifejezetten hidegérű hazugságot engedett meg magának. – gondoljanak az időbeli interferenciára!

- Az micsoda? – csapta rá bárgyú képpel.

- A link törlése után a térmanipulátor másképpen működik. A már ide folyamatban lévő linkelések még embereket hozhatnak ide. Legfeljebb hat hónapig.

- Ezt jó tudni.

Karen higgadtan megrázta a fejét.

- Csak elméleti lehetőség. Nem tudnak rábeszélni, hogy valóban elmenjek a Zéta-pontra. Az a világegyetem legmagányosabb helye.

- Hát vedd tudomásul, hogy oda fogsz menni, ribanc!

Karen kemény önfegyelemmel leplezte kitörni készülő örömét. Túléli. És a többiek is. Most már biztos.

A fiatalabb férfi hivatalos pózba vágta magát, és felállt.

- Karen Bozchana Kadlecikova! Önt a Köztársaság halálos ítélet helyett életfogytiglani börtönbüntetéssel sújtja. A büntetés letöltésének helye a Zéta-pont. Magával viszi a cellájában tartózkodó összes férfit, és törli az ide vezető linket. A Köztársaság az önök számára legalább ötven évre elegendő táplálékot, vizet, valamint nagy mennyiségű ruhaanyagot, vetőmagot és épületfát biztosít. Holnap hajnalban indulnak!

Karen tudta, hogy nem mutathatja ki a győzelmét. Fancsali képpel indult a cellába vissza.

A két férfi diadallal nézett össze.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.

Idő, idő, idő

Te
Gyorsan illanó,

Elvillanó,

Néha

Megcsillanó

Véges határtalan;

Te

Tűnő

Idő.

——
Élet-evő

Merő

Erő;

Te füstös, rossz fatál,

Végtelen cérnaszál,

Ha a világ megáll,

Te mész.

Te ős-sötét vidék,

Süppedt vész-menedék,

Mért nem lehet belőled

Soha

Elég….

——

Az Idő

A világ

Kajsza bajsza,

Örök hajsza.

——
Korok kovácsa,

Anyag néma rácsa,

Alkotta a világ ácsa;

Mélyen kondul,

Akár a brácsa.

—–

Elmék emléke,

Végtelenbe nyújtózó

Lián,

Áttör álmon,

Élten,

Biblián,

Túlnő a Léten,

Életen, világon,

Túl minden szépen,

Túl rosszon,

Halálon;

Lát kezdetet, éltet, gyötrelmet, véget,

És mégsem fakadhat belőle

Élet.

A bankár válasza

Wodianer Móric, a dúsgazdag bécsi bankár egyszer annak a fiákeresnek a szolgálatait vette igénybe, aki akkor már évek óta rendszeresen fuvarozta a feleségét.

A rafinált vén kocsis minden gesztusával éreztette, jelentős borravalóra számít. Minden teketória nélkül nyújtotta is a markát, ahogy megérkeztek.

Amikor a bankár egy pénzdarabot csúsztatott a markába, gyorsan vetett rá egy pillantást. Egy aranyforint volt.

A fiákeres savanyúan húzta el a száját.

- Báró úr! - szólította meg szertartásosan a bankárt.

- Óhajt valamit?

- Azt szeretném az ön tudomására hozni, mélyen tisztelt báró úr, hogy a felesége őnagysága, a nagyságos báróné asszony minden alkalommal öt forint borravalót szokott nekem adni.

- Mert ő rendelkezik egy gazdag férjjel, nekem viszont csak egy költekező feleségem van.

————

Fejezzem ki magam még érthetőbben?

Indigó éjszaka

Ma egész nap fújt a szél,

S mint a korhadt kapanyél,

Nyöszörögtek az egek.

——-

Hideg kék volt a világ,

Féltek a tavaszi fák,

S indigóba bújt az ég.

—-

A vad Alkony a csillagokat leste,

Halálra kereste,

Fényüket lenyeste,

S indigó lett

Az Este.

—–

Mint szürke folt,

Elbújt a Hold,

És reszket

Ma a

Fény;

Mint kiábrándult emberek

Lelkében

A Remény.

——–

Szegény remények,

Hitek;

A világ: jéghideg.

——

A világ: sunyi jégverem,

Közömbös cinterem,

S talán nekem

Egyszerűbb lenne

Nélkülem,

De nem tehetem,

Mert Kedvesem

Velem.

—–

Cinikus, indigó egek,

És dacos emberek,

Bosszúsan fúj a kósza szél,

Talán kedélybeteg,

És tanácstalan odafent

A sötét fergeteg.

Magyar SF-ről - húsvétkor

A magyar SF-ről sokan és sokfélét hordtak össze az utóbbi napokban. Mondták, hogy virul, azt is, hogy haldoklik. Némelyek szerint kiváló alkotásokat produkál, mások meg úgy vélik, nyomába se lép a külföldi SF-nek.

Hogy is van ez?

Közismert külsőkörösségemre való tekintettel magam az utóbbi időben már nemigen szoktam beleszólni az erről szóló vitákba, most sem kapcsolódok senkinek az álláspontjához sem.

Nem is reagálok külön senki véleményére.

———-

A science fiction alaptermészete, hogy más zsánernél sokkal jobban kötődik megírása korának racionalitásához. Erre nagyon gondosan ügyel. Elrugaszkodik ugyan a maga néha nagyon földhözragadt racionalizmusától, mégpedig időnként igen messzire, de csak kora racionalitásának végtelenbe meghosszabbított korlátai mentén.

A ráció alapján álló - vagy magukat oda helyező, illetve oda képzelő - emberek szemében ez nagyon szilárd alapnak tűnhet - pedig egyáltalán nem az. A racionalitás maga is meglepően gyorsan változik, még filozófiai értelemben is, technikai és technológiai rekvizitumaiban meg különösen. Manapság olvashatatlan egy olyan, mondjuk 1870 körül íródott ős-Sf, ami 2050-ben léghajókról vívott ütközetekről, félelmetes, rácsárbocos, gőzzel hajtott, húsz hüvelykes ágyúkkal lövöldöző csatahajókról, meg hátaslovakra szerelt gőz-szárnyszerkezetekről ír; és amelyben bájos tizenkilencedik századias hangulatban keménykalapos urak krinolinos hölgyekkel csevegnek a brit birodalom vagy (uram bocsá̵ ;) az Osztrák-Magyar Monarchia Hold-expedícióiról.

Hosszabb távon pedig a racionális sokkal kevésbé időtálló, mint az irracionális. Nem csak azért mert irracionalitás terén kevés új terem a Nap alatt, hanem mert ez mindig közelebb áll az emberi jelenség belső természetéhez, mint a racionalitásra építő, a technológiai részletekkel aprólékosan bíbelődni szerető SF, amely időnként sajátos gólyaperspektívából nézi az embert és érzelmi világát.

A tudományos világkép állandó változása eleve megakadályozza a science fictiont abban, hogy hosszú hagyományon alapuló irodalmi kontinuitást teremthessen - saját magával. Így az SF szinte állandóan arra kényszerül, hogy újra megteremtse önmagát.

Viszont ebből (is) adódóan a scifi több más zsánernél sokkal erősebben kötődik megírásának korához, annak valóságához.
——

Amikor a hatvanas-hetvenes években megszerettük a scifit, merőben más volt a problematikája, mint manapság - mert a hétköznapi életben is más dolgok foglalkoztatták az embereket, más volt a jövőképük, mást éreztek problémának az életben. Meglepő élmény újra elolvasni néhány könyvet azok közül a művek közül újra. Kivétel természetesen van, de manapság kezdjük némelyiket porosnak érezni. Nem attól, hogy magyar-e vagy külföldi…

—-

Hogy áll a magyar SF a világban?

Miféle szempontok alapján lehet(ne) eldönteni?

Egyáltalán ki az, aki képes volna mértékadóan meghatározni, hogyan is áll most a világ science fiction irodalma? Nem hinném, hogy akadna ilyen.

Darabokra szakadozott a világ, az irdatlan információdömping apró, elszigetelt szubkultúrákat teremtett a romanizált felszín alatt. A nagy költséggel marketingelt művek irodalmi minősége időnként nagyon különböző, a többiről jószerivel tudomást is alig szerzünk.

Egyáltalán nem lehetetlen, hogy - mondjuk - egy botswanai vagy egy uruguayi író sokkal jobb műveket ír az egyedül üdvözítő angol nyelvű szerzőknél, de sosem jut el hozzánk.

——–

Magyar és külföldi scifi minőségi összevetésének csak ott van alapja, ahol az alapjukat képező regionális valóság - ha nem is közös - de közel áll egymáshoz. Egy román és egy magyar SF-regény több alappal vethető össze, mint bármelyik egy amerikaival.

Persze az untalan összevetést elsősorban nem tudatos kanonizációs törekvések magyarázzák.

———

A magyar scifi a többi nem kanonizált zsánerekhez képest egyáltalán nem áll rosszul; akár minőségét, közösségi életét, ismertségét, volumenét nézzük. Annak idején nagy nehezen sikerült Aczél elvtárs idején a Tűrt kategóriába jutni - ebben a sokat szidott Kuczka Péternek hervadhatatlan érdemei voltak.
Manapság pedig már egyértelmű kanonizációs törekvések indultak el a magyar SF terén; bár nem egy pólusból, nem is azonos elvrendszerrel, különböző eszközökkel.

Itt érdemes arról a törekvésről beszélni, amelyik eleve csak a külföldit kanonizálná; ez romanizációs megnyilvánulás, és mint ilyen, lényegében olajfolt a felszínen. Akkor is, ha közelről többnek tűnik.
A kanonizálás nem feltétlenül a scifi erősödő tekintélyét mutatja; benne rejlik a kanonizált irodalom gyengesége is. Bár a hazai sznobok még mindig jelentős vásárlóerőt jelentenek; még mindig “illik” bizonyos műveket megvenni és a polcra tenni, de a krízis nyilvánvaló.
A kanonizáció kísérőjelenségei gyakran borzolják a kedélyeket. Persze, legfőképpen a kritika.

Nincs még egy irodalmi zsáner, amelyen belül annyit zsörtölődnek a kritikáról, amely egyébként - ugyanazon zsörtölődők szerint - nem is létezik.

Már létezik a kánon számára és a kánon szempontjai szerint írott kritika. (Na nem fogom nevesíteni, ez nem a reklám helye.) Miért nem üt? Mert a magyar SF egyelőre még nem tudta kitermelni a kanonizációhoz tartozó sznobizmust. (Nota bene, a külföldpártnak ilyen már van, de az itt irreleváns.)A sznobizmus: csukott szemű taps a kánonnak. A sznob talán nem nagyon jó olvasó, de kitűnő vásárló.

Nem hinném azonban, hogy a magyar scifinek sznobizmusra volna szüksége, és a kanonizálás értelmében sem nagyon hiszek. (Lehet ám, hogy ez csak egy nyavalyás külsőkörös monológja̷ ;)

A haszontalan, rossz kritika nem az irodalom alatti régiók találmánya, ez is a lesüllyedt kultúrjavak közé tartozik, csupán itt találta meg a szellemiségének és szakmai nívójának megfelelő adekvát kommunikációs és nyelvi formát. Az ilyen kritika: interdictum a kánon nevében. Tiszteletre méltó előzményekre tekinthet vissza a kitagadás, sajnos az ilyesmiben Kölcsey is vétkes volt. A hű barát, Szemere Pál nem véletlenül tett néhány epés megjegyzést, hogy “Feri” haszontalanul alámennydörög, érezvén eme kritikák igaztalanságát. Igaza is volt, meg nem is. Szakmailag Kölcsey alámennydörgései hajítófát sem értek, de az ilyen kritikaféleség nem szakmai, hanem kanonizációs jelenség, nem értékel hanem kitagad. Kevés szerző kapott oly sok ilyet, mint Petőfi, aki úgy tette túl magát az interdiktumon, hogy betört és szétfeszítette a kánont.

——–

Szekértáborok is akadnak a mai magyar scifiben - hol nem?

A tendenciózus kritika sem mai jelenség: a Pesti Divatlap annak idején mindig dicsérte a hozzá tartozó Petőfi műveit, a két konkurens lap, a Honderű és az Életképek meg lehúzta - minőségre való tekintet nélkül.

Mi hiányzik jelenleg a magyar SF-kritikákból? Úgy gondolom, nem a hozzáértés. Az egyre több szerző írásában megcsillan.

Inkább az, ami előtt 1845-46 között mindenki letette a fegyvert: “Eme művet Bajza, Szemere, Scherer(Toldy) is méltatják.

A kritikai közmegegyezés.
———–
Haldoklik-e a magyar scifi?

Úgy gondolom, semmiképpen sem.

A magyar SF jelenleg témáit és irodalmi formáit, az emberi lényeg kifejezésének a science fiction keretei között lehetséges korszerű kifejezési módjait keresi.

Az eredmény? Vegyes - ahogy lennie kell. Az utóbbi évek néhány figyelemre méltó művet (is) produkáltak és remekművek általában egy irodalmi piramis csúcsán, számos különféle színvonalú alkotás társaságában jönnek létre.

——–

A piaci viszonyokhoz képest meg éppen nem mondhatnánk, hogy haldoklik a magyar scifi.

——

Hogy világhírű SF-művek születnek-e az elkövetkezendő években magyar nyelven, nem tudom. A világhír nem (csak) minőség kérdése.

——-

Van a magyar SF megosztottságának egy másik, minden másnál fontosabb területe, ami lényegében a valóság értelmezésén alapul.

Milyen is a jelen, mi várható a jövőben?

1. Minden tökéletesen rendben van, szabadok vagyunk, hazánk az egész világ, az ország ötven-hatvan év alatt felzárkózik a fejlett Nyugathoz, minden nagyon hepi meg havaj, jupjuphiphiphurrá, a nehézségek átmenetiek, külföldre kell menni, ott a kerítést is kolbászból fonják - a propagandaszólamok a jövőt tökéletesen előre vetítik…

2. Valami alapvetően, és talán jóvátehetetlenül rossz a világ jelenlegi rendszerében, nehéz idők jönnek, vagy komoly változásokra van szükség. A propaganda légüres térben mozog.

Nagyjából eme két hozzáállás - vagy ezek különféle változatai - léteznek manapság, ezeket képviseli a magyar SF.

——–

A jövő eldönti…

Az amerikai scifivel való állandó összehasonlítgatásról meg annyit:

Ha a világ a szakadék felé rohan, mi vagyunk előrébb.

Húsvéti köszöntő

Új tavasz kezdete,

Gyönyörű kék ege

Házad felett ragyogjon;

Virágzó almafád,

Gyermeked, unokád

Szent örömbe boruljon;

Szerencse s tiszta fény

Húsvét szent ünnepén

Öröm nélkül ne hagyjon!

Húsvét 2010

Sötét jelennek zord jövő az ára,

Nem Isten vitt minket a Golgotára,

A Lét zokog,

A Remény csikorog,

Még mehetünk másfelé,

Magyarok.

——–

A külföld akkoriban Róma volt,

Az összes hízelgő neki csaholt,

Még élt a Holt,

Kereszten haldokolt,

A tömeg zúgott, isten

Néma volt.

—–

A sanda múlt köröttünk sompolyog,

A jövő még lázas, beteg, dadog,

Mi lesz magyar?

A homály mit takar?

Isten több áldozatot

Nem akar.

—–

Világ-malom; süket profit-garat,

A gyors folyam halál felé halad,

A végzetünk

Pokol felé szalad,

De élünk még,

S az akarat:

Szabad.

Április

Napfényből - porcelán szipka,

Fellegekből - csörgősipka;

Csúfondáros a szél szava:

Ma jött meg április hava.

—

Napos úton sárfolt-ragya,

A tél itt felejtett fagya,

Derült égből böjti szelek;

Megjött április, emberek.

—-

Szürke az Isten fellege,

S a reggel megint fekete,

Aki ezt fehérnek mondja,

Az mind április bolondja.

—

Újul ezer veszedelem,

Meg az egyetlen Szerelem;

Mert az Élet borsa, sava:

Olyan, mint április hava.