Korrupció - és láthatatlan láb

Azt írja a hogyishívják:

http://www.fn.hu/tudomany/20100219/lathatatlan_lab_szuntetne_meg/Egy új, akár a magyar viszonyokra is alkalmazható antikorrupciós megközelítésre hívja föl a figyelmet az fn.hu két tudós alkalmi szerzője: Szántó Zoltán és Tóth István János.

—–

Ha korrupció-ellenes tervekre és ötletekre van szükség, az csak egyet jelez: létezik a korrupció, és az ellene vívott harc eddig fiaskóval végződött.

——-

A cikk hosszasan és igen érdekesen értekezik a korrupció-ellenes intézkedésekről.

“Az antikorrupciós közpolitikai reformoknak három hagyományos típusa van.”

Kisebb egyeztetési hiba ‘típusuk van’ volna a helyes, de nem ez a lényeg. Ha a korrupció elhárítására törő reformnak nem is egy, hanem - urambocsá - már három típusa is van, mindenképpen arra utal, hogy a korrupció elleni küzdelem már tiszteletre méltó múlttal rendelkezik, de - mivel a korrupció elleni fellépésre ma is szükség van - eredeti célját, a korrupció leküzdését nem tudta megvalósítani.

A második típus nyilván azért alakult ki, mert az első nem volt elég hatékony, a harmadik pedig az első kettő felváltására született.

Lássuk, mi az a három:

“Az első megközelítés a korrupció elleni stratégiák középpontjába a repressziót (elnyomást) állítja: az ellenőrzés erősítését, a felderítési arányok növelését, másrészt a feltárt korrupciós cselekményekhez kapcsolódó büntetési tételek szigorítását.”

Ennek a sikerében nemigen hiszek, de a cikk szerzője sem:

“Ennek a megoldásnak az általános érvényességét mindenesetre megkérdőjelezik azoknak az országoknak a tapasztalatai, amelyek alacsony represszió mellett alacsony, illetve magas represszió mellett magas korrupciós szintet mutatnak.”

Láttunk már karón varjút. Meg korrupció elleni fellépést. Meg üvegzsebet. Meg hallgattunk már ígéreteket. Általában bagoly mondta, hogy nagyfejű - egy másik bagolynak.

Szóval az első menüpont: a bürokrácia további növelése (ugyan, hová?), meg a szigorítás, meg a miegymás, meg a büntetés szigorítása nálunk nem jön. be.

Már Damjanich ismerte a mesét a kis és a nagy tolvajokról. gyermekkorunkban Harsányi Gábor dalt énekelt róla (vö. magyar mesefilm: A palacsintás király).

Az ellenőrzés szigorítása nálunk a legtöbbször azt jelenti, hogy szigorúan megnézik, mi van a papírra írva. Hasonló pszeudo-tevékenységekből már ma is több van a kelleténél, szaporítani őket fölösleges, mert hogy a korrupciónak ez (nálunk) nem gyógyszere, az tapasztalati tény.

Lássuk a másodikat:

“A második álláspont a megelőzést helyezi középpontba. Ennek eszközei mindenekelőtt olyan hatékony intézményi és szabályozási feltételek, amelyek eleve alacsony korrupciós kockázatokkal járnak együtt. Másrészt a gazdasági szereplők ösztönzésére, felvilágosítására és etikai felkészítésére irányuló lépések tartoznak ide.”

Ez így nekem túl eklektikus.

A korrupció megelőzése? Hm… Hm…. Ilyenről már sokat és sokszor beszéltek, magam is sokat és sokszor hallottam, de arra nem emlékszem, hogy ezzel kapcsolatban valaha bármi értelmeset mondtak volna.

Vajon mit takar a “hatékony intézményi és szabályozási feltételek, amelyek eleve alacsony korrupciós kockázatokkal járnak” formula?

Miféle intézményi és szabályozási feltételek járnak eleve alacsony korrupciós kockázatokkal? Tudtommal ilyen csak egy van: a vasfegyelem. A hatékonyan fegyelmezett hadseregekben valóban igen alacsony a korrupciós kockázat, mert tüstént agyonlövik, aki olyan cselekményre vetemedik, ami a békebeli korrupció háborús megfelelője.

Az agyonlövés békebeli analógiája kirúgás, vagyonelkobzás, hosszú börtönbüntetés, halálos ítélet stb…
Bizony, a szépen és ártatlanul hangzó hatékony intézményi és szabályozási feltételek, amelyek eleve alacsony korrupciós kockázatokkal járnak címke mögött feltehetőleg durva és kemény gyakorlat rejtőzik; egyszerűen nem éri meg korruptnak lenni. A durva és azonnal ítélkező törzsi társadalomban a korrupció szintje nyilván nagyon alacsony…

Hol lehetnek vajon ettől eltérő hatékony intézményi és szabályozási feltételek, amelyek eleve alacsony korrupciós kockázatokkal járnak?

Talán a multiknál? Kötve hiszem. Hiszen a lobbizás, ami olyannyira jellemző rájuk világszerte, voltaképpen nem más, mint a korrupció többé-kevésbé legális válfaja. Amellett meg a leghírhedtebb korrupciós sztorikegy évszázada róluk szólnak - szerte a világban.

—–

Mi lehet a harmadik?

“A harmadik nézőpont az átláthatóság fontosságát emeli ki. A sajtónyilvánosság – még akkor is, ha esetenként méltánytalan és részrehajló – kétségtelenül visszatartó erőt jelent a politikusok és közhivatalnokok számára a korrupcióval összefüggésben.”

Igen, elvben valóban ez az eddigi legjobb. Feltéve, ha a sajtó nem korrupt…

Meg…

Meg…

De mivel itt a mi kis Magyarországunkban éppen azt tapasztaltuk, hogy a sajtó a leglehetetlenebb hülyeséget is képes igen sok ember agyába sulykolni, főleg akkor, ha egy rendszer önmagáról alkotott elképzeléseiről van szó, kételkednék ebben a receptben is.

——-

Akkor hát?

“Ezekhez a hagyományos elképzelésekhez képest újszerű koncepciót és javaslatot fogalmaz meg Johann Graf Lambsdorff, német közgazdász, a Transparency International jól ismert korrupcióészlelési indexének kifejlesztője..”

Hát, lássuk a medvét.

(Újszerű koncepciókra a legtöbb esetben akkor van szükség, ha a régiek nem váltak be.)

Kénytelen vagyok a cikket hosszabban idézni:
“A közgazdasági gondolkodás a láthatatlan kéz Adam Smith nevéhez kötődő koncepciójával kezdődött: az egyéni érdekek követése – nem szándékolt módon – a piaci verseny során a közérdeket szolgálja. A korrupció elleni küzdelem során azonban nem működik hasonló önszabályozó mechanizmus.

Valami azonban mégis közel áll ehhez: a korrupt szereplők késztetése arra, hogy cserbenhagyják egymást. Ezt az árulási hajlandóságot nevezi Lambsdorff a láthatatlan láb alapelvének.

A kenőpénzt felkínálók és elfogadók ugyanis tudathasadásos viszonyba kerülnek a tisztességgel és az őszinteséggel. Elárulják a feletteseiket és a társadalmat, ugyanakkor őszinte kölcsönösséget és bizalmat próbálnak garantálni egymásnak, s ebben gyakran kudarcot vallanak. A korrupciós tranzakciók egyik legbizonytalanabb eleme, hogy a korrumpálók gyakran nem tudják pontosan, hogy mire számíthatnak a kenőpénz fejében. Éppen ez az egyik legsebezhetőbb pontjuk azoknak a személyeknek, akik hajlamosak korrupciós tranzakciókat kezdeményezni.

Lambsdorff megoldása: helyezzünk aszimmetrikus büntetéseket kilátásba a korrupciós tranzakciók részvevői számára. A korrumpált esetében: enyhe büntetés a kenőpénz elfogadásáért, de szigorú büntetés a korrupciós szolgáltatás nyújtásáért. A korrumpáló esetében: szigorú büntetés a kenőpénz felkínálásáért, de enyhe büntetés a korrupciós szolgáltatás elfogadásáért.”

Láthatatlan láb?

Talán ez fogja seggbe rúgni a korrupciót?
Mi tagadás, kissé mesterkéltnek tűnik…

Ez valami olyasmi, mintha a terrorizmus ellen ellen-terrorizmussal, a túszszedés ellen meg valamiféle ellen-túszszedéssel küzdenénk. A túszok meggyilkolásával fenyegetődző terrorista hirtelen meglátná a képernyőn a saját feleségét, gyerekét vagy anyját,amint a hatóság emberei pisztolyt szegeznek a halántékának… Érdekesnek érdekes…

(Nem vennék rá mérget, hogy sohasem fog megtörténni.)

Ez lenne a megoldás?

——

Az összes abból indul ki, hogy a korrupció voltaképpen egyéni jellemhiba, amin a megfelelő intézkedés úrrá lehet.

Nemigen.

Úgy gondolom, a korrupció a rendszer szerves része. Rajta keresztül (is) nyilvánulnak meg a tényleges hatalmi viszonyok. Nem az ideológia, hanem az általa álcázott tényleges rendszer. Az igazi. Ami nem szabad, nem független és nem demokratikus - de valóságos.

Kettős igazság vagyon ezen világban, egy ideológiai a szavazónak és az adófizetőnek - akik eltartják az egész hóbelevancot - meg egy tényleges…

A szónoklat az adófizető számára deklarált világhoz, a kinyilatkoztatás síkjához tartozik, a korrupció a valóságoshoz.
Sok minden van - ami nincs.

Halálbüntetés is van, de nem az ideológiai, hanem csak a valóságos, a nem hivatalos síkon.

Sok mással is ez a helyzet.

——-

A Fukuyama-féle ideológusok úgy tesznek, mintha az ideológia síkja a valóság lenne. Pedig nem, és a történelem sem ért véget.

——-

Hogyan lehet felszámolni a korrupciót?

Valódi társadalmi kontrollal.

Nem kinyilatkoztatottal, nem névlegessel, valódival.

Ami által a világ egy picit demokratikusabb is lehetne.

——-

Vagy dugjuk a fejünket a homokba…