Én már többé nem engedek a negyvennyolcból

Bizony, ennél már csak több lehet…

——–

Kint fantasztikus hóesésben fürdik a kisváros; az út hószínben fénylik, szitáló fehér stroboszkóp mögé rejtőzött az utca túloldala. Kissé balra egészen sejtelmesen ragyognak a hóesésben és a mögötte ásító ködös sötétben a kecses kis templom körvonalai.

Szemben a fák koronái a köd jóvoltából plasztikusan kirajzolódnak a térből, és a derengő holdfényben hol álmos-szürkék, hol meg vakítóan fehérek.

Téli pompa. Káprázatosan szép - de hideg. Pompázatos - de élettelen.

—–

Magyar író vagyok, semmiféle kisebbséghez nem tartozom (ha tartoznék, most egészen biztosan letagadnám), és megalkuvónak még egy évvel öregebb.

A héten fizettem be az adómat; állambratyó kapzsiságának mértéke a mértéktelenség, az arány abszurd és gyalázatos. Az adó az akkortájt írott versembe is beszivárgott, valakinek meg is jegyeztem, hogy ebbe Sheenard biztos megpróbál belekötni. Úgy is lett.

Magyar íróként igazi frontkorszakban élek; kultúránk perspektívái elgondolkodtatóak. A mindenre nehéz istenátokként terpeszkedő anglománia persze vékony álbőr, ami alkalomadtán vedléssel is eltávolítható. Volt már példa hasonlóra. A század második felében majd talán chinománia lesz…

A külföldimádó sznobizmus is inkább bosszantó, mint veszélyes jelenség. Hordozói csak többé-kevésbé tartoznak a magyar kultúrához, felesleges bántani őket, számon kérni rajtuk meg még kevésbé érdemes bármit is. Túléltünk már nagyobb veszteséget is.
A magyar kultúra csapást csapás után szenved el, elsekélyesítésére és tönkre tételére viszont komoly üzleti és kormányzati erőfeszítések történnek. A sznobizmus csepp a tengerben.

Sokkal komolyabb a baj, ha mindez hatalommal, gazdasági érdekkel párosul és komprádor magatartással fejeződik ki.

——-

A kormányváltás önmagában semmit sem fog megoldani. Talán valamelyest alább hagy majd a kapkodó dilettantizmus, háttérbe húzódik a komprádor profitdüh és megalkuvás, a nemzeti érdekek nyílt semmibe vétele. A fő problémák rovására előtérbe sulykolt részletkérdések talán kevésbé zavarják majd a tisztánlátást…

Talán kicsit nagyobb becsülete lesz a munkának…

Talán kipukkad majd némelyik a groteszk baromságok millió halmaza közül…

De a korrupció aligha. Mert az talán lényegi sajátossága ennek a demokrácia fedőnevű berendezkedésnek…

—-

Legalább egy tucat olyan cikket olvastam, amelyek azt bizonygatják, hogy nem létezik sajátos magyar út. Szerzőik figyelmen kívül hagyják, hogy minden lényeges társadalmi újítás sajátos helyi kezdeményezésből jött létre a földműveléstől kezdve.

Előbb vagy utóbb valaki meglépi majd, de most nálunk időszerű.

Társadalmi kontroll. A politika társadalmi ellenőrzése a megfelelő intézményeken keresztül.

- visszahívhatóság

- vétójoggal rendelkező népképviselet

- társadalmi ellenőrzés.

Még ez se lesz demokratikus, de a jelenlegi lobbikáosznál sokkal demokratikusabb lehet.

——-

Lássunk kellemesebb dolgokat…

Születésnaposhoz híven, igen szeszélyesen válogatok:

——

Mátyás király

Az idegen trónkövetelő számítása nem válik be.

RÉSZLET:

1. Jelenet

Narrátor, Kázmér



NARRÁTOR: Nyitra várában Kázmér egyre azt várja,

Mikor ér el hozzá a hódolok árja.

Készenlétben tartja a legszebb díszruhát,

Abban legyen, hogyha hozzák a koronát.



KÁZMÉR: (Imádkozik.)



NARRÁTOR: Mert reggeltől estig sokat unatkozik,

Mi mást is tehetne, hosszan imádkozik.

Meghagyta, hogy ebben ne zavarják soha,

Csak akkor, ha megérkezett a korona.

Egyszer aztán két ima közben azt hallja,

A Szent Koronát ugyan senki se hozza,

Viszont katonákat láttak közeledni,

Akikkel nagyon rossz volna kikezdeni,

Mert felette igen marcona legények,

És hollós címert viselnek — ez a lényeg!



Kázmér — amint látjuk — igen szontyolodik,

Úgy véli, jobb, ha még egyet imádkozik,

Aztán a papához haza takarodik.



(Kázmér el.)

———

Választott haza

Gröber százados 1849-ben megvesszőztette Maderspach századost. Húsz év alatt a dlogo talán feledésbe merült…

RÉSZLET:

1. Jelenet

Gröber, Maderspach



MADERSPACH:

Köszönöm az útba igazítást!



GRÖBER:

Szóval ez Versec. Jó német város lenne egyébként, de németnek túlságosan magyar. Hülye egy ország ez, fiatalember.



MADERSPACH:

Azt mondja?



GRÖBER:

Azt bizony! Egyébként engedje meg, hogy bemutatkozzak: Gröber őrnagy vagyok, őfelsége a császár és király hadseregéből, immáron nyugállományban.



MADERSPACH:

Az én nevem Maderspach.



(Kínos csend.)



GRÖBER:

Hogy mondta?



MADERSPACH:

Az én nevem Maderspach. Mit gondol, mért hoztam magammal kutyakorbácsot?



(Előveszi az ostort.)



GRÖBER:

Na, de kérem!



MADERSPACH:

Emlékszik, mit tett az édesanyámmal? Éppen ma húsz esztendeje. Most odamegyünk, ahová annak idején a maga parancsára kötözték. Még csak pribékekre sincs szükségem, hogy lefogjam, maga gazember.



(Megragadja.)



GRÖBER:

Jaj! Segítség!



MADERSPACH:

Viselje férfiasan! Próbáljuk is ki!



(Végigver Gröberen a korbáccsal.)



GRÖBER:

Jaj!



MADERSPACH:

Férfiasabban, maga hernyó! Ez Magyarország, itt a ganéról mindig kiderül, hogy gané. Akkor is, ha virágcsokorba ültetik. Csak idő kell hozzá.



GRÖBER:

Kérem, én parancsra! Csakis parancsra! Haynau táborszernagy úr! Őfelsége, a császár!



MADERSPACH:

Őfelsége bármilyen parancsot adhat! Haynau is. De aki végrehajtja: gazember.



GRÖBER:

Jaj! Kegyelem! Irgalom!



MADERSPACH:

A kegyelmet előbb gyakoroljuk, csak utána kérjük. Na gyerünk, ne húzzuk az időt!



(Kirángatja Gröbert. Mindketten el.)



(Hallatszik az ütemes csattogás és Gröber siránkozása.)

——-

Végül pedig.

Ezt írom most.

Történettudományunk elméleti alapja az utóbbi évtizedekben a minden szükségszerűen történt úgy, ahogy történet formula jegyében foglalható össze.

Egyszerű és kényelmes: a végzet felment a felelősség alól. A szükségszerűen úgy történt azt jelenti; ma is minden szükségszerűen történik…

Nem hiszek a történelmi végzetben. Kanonizálja a gyávaságot, a kapzsiságot és az idegen érdekek szolgálatát.

Csak az első oldalt teszem ide - cím és minden komment nélkül:

(Időpont: 1664. november 18.)

KANDIA

05 15



Francesco Morosini főparancsnok mégiscsak elküldte Aldo Contarini kapitányt, a Tízek Tanácsa egykori híres rendbiztosát abba a távol északon elterülő ködös és hideg tartományba, amely valamikor nagyon régen a büszke Magyarország nevet viselte.



Az országot ugyan még mindig így hívták, de már árnyéka sem volt egykori híres önmagának. Bő évszázada mardosta a közepét a török, mint földre döntött szarvas húsát a sakál. Hajdan állítólag a Serenissima[1] egyik legveszedelmesebb ellensége volt, a krónikák szerint előfordult, hogy a magyar seregek pusztulással fenyegették a Köztársaságot.



Hol van az a hajdani Magyarország? Egyedül Isten a megmondhatója. A mai hozzá képest tépett kadáver, madárijesztőnek kitett egykori díszes kabát, szemétdombon rozsdásodó páncél. Olyan, mintha már meg is halt volna.



Amikor gondolataiban idáig jutott, Francesco Morosini élénken megrázta a fejét. Nem, egyáltalán nem halott. Ha az volna, semmi értelme sincs Contarinit odaküldeni. Contarini kapitányból éppen tizenkettőt neveznének egy tucatnak, de Contarini rendbiztos fogalom volt annak idején Velencében. Annak idején. Tizenhat évvel ezelőtt, amikor kitört ez az átkozott háború. Contarinit, a kapitányt Morosini nélkülözni tudja, a török a távolléte miatt aligha veszi be Kandiát. Contarini rendbiztosra van most sürgős szüksége; most a rendbiztos tehet szolgálatokat a Serenissimának.



Mégpedig Magyarországon.



Most ott kell megvédelmezni a Köztársaságot.





Kinézett az ablakon, ahonnan jól látszottak a kikötőt uraló hatalmas erőd, a Rocca del Mare roppant, csipkézett falai. A robusztus falak úgy vigyázták Kandia kikötőjét, mint élelmiszerraktárt a megtermett szelindek. Morosini tudta, hogy a falakon most is égő kanóccal őrködnek a velencei tüzérek, ámbár ez már teljesen feleslegessé vált, amióta a töröknek nincs flottája.



A velencei gályák szelíden sorakoztak a kikötő védett öblének áldott, mélykék vizén. Egy másik velencei hajóhad a Dardanellák bejáratánál állomásozik, kellemetlen blokádot von a szultán városa köré, és a fényességes padisah már nem mer az ablakához menni, mert folyton csuklania kell, ha Szent Márk[2] hadiflottájának árbocait megpillantja.



Kréta szigetén sem érzi már jól magát az ide küldött török sereg. Az évek alatt Husszein pasa daliás martalócból aranyeres, fogatlan, vén haramiává vénült, haja fogy, potroha gyarapodik, a szakállát maga tépdesi ki. Túlereje fogyatkozik, eredmény semmi, az ellenőrzése alatt álló terület mind kisebb. Nagyon meggondolja most már ő pasasága, mikor rohanja meg ismét megszokott hebehurgyaságával a San Michelli emelte falakat. Már régen nem engedhet meg magának olyan veszteségeket, mint legutóbb a Mortinengo-bástya előtt. Nem tetszettünk nekik…



Most már a török számára szorul a kapca.



De meddig?


[1] A velencei Köztársaság ( a szerző jegyzete)

[2] Velence védőszentje. Velence Szent Márk Köztársasága (a szerző jegyzete)