Platón államkörforgása

Platón államkörforgása

Ma egy nagyon régi lámpa,

Amit rég eldobtunk félre,

És már nem látszik a fénye.

Bármilyen ódon a lámpa,

Talán mégis jobban látja,

Mint a híres tudományunk,

Amitől mi nem is látunk,

Mert csupa fejlődés-dogma;
Markolna, de

Mit sem fogna.

Platón államkörforgása

Olyan megfogalmazása

Bármilyen állam-életnek,

Megérdemli a figyelmet.

Ha zsarnoké a hatalom,

Megdönti a forradalom,

A vége demokrácia,

Abból pedig anarchia,

Abból új zsarnokság terem;

Így forog körben szüntelen.

Platón államkörforgása

Minden dogma sírját ássa.

Tudja, hogy a kormányforma

Nem lényeg,

Hanem csak forma,

A fejlődés nem abban áll,

Ami örökké körbejár.

Platón államkörforgása

Korunk aktualitása.

Platón megfontolt és csendes,

Ideológiamentes.

Amikor a fejlett nyugat

Anarchia felé "halad",

S a "történelmi folyamat"

Csalóka spirálban szalad,

Jó lesz gondolkodnunk azon,

Mit is mondott erről Platón.

Nem propaganda-zabkása

Platón államkörforgása.

Még van Kiért, még van miért!

Még van
Kiért,
Még van miért!
Még tiszta fenn
Az Ég;
Még van Kiért,
A hétköznapnak

Van értelme még.

Még van
Kiért,
Még van miért!

Hadd jöjjön hát

Az Ősz,

Ami még füstnek is kevés,

Sosem lesz sűrű gőz.

Még van
Kiért,
Még van miért!

A Föld

Velünk forog;

Legfeljebb

Isten tudja már,

Hogy mit is

Akarok.

Még van
Kiért,
Még van miért!

Harsog

A Nyárutó;

Rohan velünk

A vén Idő;

Az örök távfutó.

A mohácsi csata napján

A mohácsi csata napján

Múlt gyászol egy rozsdás szablyán.

Akkor is volt sok szélsőség,

Akkor is tombolt a hőség.

Csak a görbe volt egyenes;

Amit vesztettünk - végleges.

Modern anyag könnyen felejt,

Az idő meg könnyet sem ejt.

Csonka, elvágott távlatok

Helyén csak a por gomolyog.

Talán csak a vén kegyelet

Mereng el önmaga felett.

Légy a Jövő üres lapján,

A mohácsi csata napján.

A mai napon sem lett jobb a világ

A mai napon sem lett jobb a világ;

Tán rosszabb se,

Csak körbe-körbe jár.

Amíg Isten olyan embert talál,

Aki éppen erkölcsösen cselekszik,

Van Erkölcsi Világrend,

Van Remény,

S talán Jövő.

A világ nyárutó hevében fő,

Panaszkodik a gazdag és hatalmas,

S a pénzes sóherek

A mások éhbérére irigyek.

Az álszent mézesmázos hangon prédikál,

Farát riszálja felénk a halál,

Tán jobb lenne,

De Szerelemmel telve még az esték,

Van még

Akiért

Élni

Kötelesség;

S Jövőt látok,

Ha szemem behunyom.

Istent tisztelem,

Szeretem nagyon,

De szegényt irigyelni nem tudom.

Múlik a Nyár,

Már hervad a virág;

A mai napon sem lett jobb

A világ.

Nem kincstári optimizmus

Nem kincstári optimizmus,

Csak megszokott alapritmus.

Csak Mítosz?

Maga az Élet;

Míg élek,

Előre nézek.

A nemhit maga a sátán,

Púp a mindennapok hátán.

Nincs arra idő, hogy féljek,

Mosolyogva

Tovább

Élek.

Akarat,

Agnoszticizmus;

Nem kincstári optimizmus.

Sokat sulykolt szláv tömegek

Sokat sulykolt szláv tömegek

Nyomában már köd se lebeg.

Nem szenvedtek,

El se vesztek;

Mivel - sohasem léteztek.

Téres Kárpát-medencében

Éltek szlávok,

De csak gyéren,

Árpád köztük rendet vágott?

Mást mondanak a források:

Varkocsukat megnövesztve

Álltak be a turk seregbe.

Sokat sulykolt szláv tömegek

Sose vádoltak bennünket

Hogy hamis a nyelvünk, szavunk,

Hungarizált szlávok vagyunk,

Szablyánkat múltunkba szúrva 

Szlávosodjunk vissza újra.

Sokat sulykolt szláv tömegek

Sose mondtak rólunk ilyet,

Hasbeszélő cseh csőcselék

Károgott rólunk műmesét

Fiktív szláv őslakosságról,

Nagyon-nagymorva világról,

Képzelve ránk halotti tort,

Tengerig érő korridort,

Szláv triumfust követelve,

Trianont is kevesellve.

Sokat sulykolt szláv tömegek

Sose láttak itt szláv eget.

Szocializmus idején

Túlbőgött a honi tehén

Minden nagyorosz protektort.

Viszont Gyegtarjov professzor

Tüstént tudta, mi a lényeg:

"Önök magyarul beszélnek!"

S a sok hódolat-vidékit

Megvetéssel mérte végig.

Sokat sulykolt szláv tömegek

Mi is tanultunk titeket,

S hallottuk a régészeket,

Akik nem hittek bennetek.

Sokat sulykolt szláv tömegek

Mindörökre ég veletek!

Nyár utolsó napjaiban

Nyár utolsó napjaiban
Szellő suhan

Napfény villan.

Kékből szürkére vált

Az Ég;

Ködbe bújik a

Messzeség.

A Nap haloványan ragyog;

Rövidülnek már a napok.

Int a Múlt,

Mint fehér kendő...

Vajon mit hoz a jövendő?

Valami megint elillan

Nyár utolsó napjaiban.

Otthonná szentelt kedves kicsi ház

Otthonná szentelt kedves kicsi ház,
Álmomra is
Jelenléted

Vigyáz.

Szeretek itthon maradni

Veled,

Látni, hogy szépen csillog a

Szemed.

Még sok-sok közös évtizedre vágyom,

Drága Anikóm!

Drága

Kicsi

Párom!

A Jövendő ma még nincsen

A Jövendő ma még nincsen;

Csak lepel rejtélyes kincsen,

Jó és rossz közös álarca,

Béke

Vagy doktrínák harca.,

Akarattömeg,

Látomás;

Oda nincs időutazás.

A Jövendő ma még nincsen;

Fantomkéz néma kilincsen,

Amit állandóan nyitunk,

De csak sejtjük,

Hová jutunk,

Ködben fürdő magas ablak,

Benne árnyékok mozognak.

A Jövendő ma még nincsen,

Csak bennnünk,

Szándékban,

Hitben.

Magunk előtt toljuk egyre,

Visz szakadékba, vagy

Hegyre.

Lehet katasztrófa,

Bőség;

A miénk a

Felelősség.

A Jövendő ma még nincsen;

Velünk teremti az

Isten.

A Múlt ad alapelveket,

Hogy mi a "kell",

Mi a "lehet".

Hogy ne tudjanak ártani

A jelen gonoszságai,

Hogy miért kell majd kiállni,

S mit kell hagynunk múlttá válni.

Kezünk mindig a kilincsen;

A Jövendő ma még nincsen.

Mikor kezdődött és hogyan?

Mikor kezdődött, és
Hogyan?
Az Ember-Lét mitől fogan,
Előjött-e valahonnan,

Vagy örökké titok marad?

Tudományunk azt mondaná,

Anyag fejlődött

Tudattá,

De maga sem hisz már benne,

Legfeljebb hivatalosan...

Mikor kezdődött, és
Hogyan?

Félig megfagyott emlékek

Már Atlantisz alá érnek,

Szemben profán elméletek

Stilizált őstörténetet

Kínlódnak nagy fáradsággal,

Amiben alig van erő.

Szemünkbe kacag

Az Idő.

Az örökké élő

Mítosz

Sárkányt,

Világpusztulást hoz,

Még atomháborúkat is...

Mi az Igaz?

Mi a hamis?

Mikor kezdődött, és
Hogyan?

Haldokló Marshoz mi közünk?

Honnan jöttünk?

Miből lettünk?

Beszédre alkalmas testtel

Alkotott bennünket

Isten,

Vagy valami majomféle

Volt az ősünk?

A majom tán beszélhetne?

Nincsen hangképző rendszere,

Nem is volt,

Nem is fejlődött,

Bárki bármivel áll elő,

Helyben maradt a gégefő,

Csendben mosolyog

Az Isten;

Hiányzó láncszem meg

Nincsen.

Mikor kezdődött, és
Hogyan?

Erő,

Szeretet,

Lélek,

Hit...

Miért nem fejlődtünk semmit?

Isten hallgat

Idő rohan;

Mikor kezdődött, és
Hogyan?

Isten sose politizál

Isten sose politizál,

Szólamokra nem reagál.

Nem ír ki választásokat,

Pártprogramot nem támogat.

Bízik bennünk - 

Nálunk jobban -

Akkor is, ha Hitünk koppan.

Amikor tévúton járunk,

Segít, hogy visszataláljunk.

Kiválasztott

Minden 

Ember;

Kitérhet, akinek nem kell;

Ha mégis kell,

Visszatérhet;

Minden kétely

Hitté érhet.

Kedvezmény senkinek sincsen

Mindenkivel

Egy 

Az Isten.

Az Idő mindent leleplez

Az Idő mindent leleplez,

Nem asszisztál semmi tervhez.

Semmiféle propaganda

Rozsdás foga nem fog rajta.

Hogyha sunyi hatalmasok

Világrabló gyomra korog,

Degenerált agyak főnek,

Hazugságok égig nőnek,

Eszetlen csőcselék követ

Nyársra húzott erkölcsöket,

Leküzdi a túlerőket,

Múlt-börtönbe veti őket.

Az Idő mindent leleplez,

A gonosznak nem kegyelmez.

Aki népe ellen fordul,

Üdvöt hiába is koldul,

Háború-propagátorok

Zászlaja nem soká lobog,

Hatalmak sunyi bábjai,

Sok önjelölt sehonnai

Szarvát a markába kapja

A jutalmukat megadja.

Az Idő mindent leleplez,

Mi igazi vér, 

Mi jelmez.

Megtagadott erkölcsöket

Jogaikba visszahelyez,

Mutatja a helyes

Utat,

Az igazi

Távlatokat;

Hogy mit nézett el a vakság,

Hol volt az igazi

Nagyság,

Mi Szent Akarat,

Mi csak báb,

Hogy melyik út vezet tovább.

Távlat rendez,

Isten tervez;

Az Idő mindent leleplez.

A lelkünkben élő Pátosz

A lelkünkben élő Pátosz

A gonosznak sosem áldoz.

Nem röppen műanyag ágra,

Nem hallgat a hazugságra.

A kánont semmibe nézi,

Az ördögöt nem idézi.

Szirénhangra nem reagál,

Túlerő hadába nem áll.

Nem parancsolt úton halad,

Ő a vén

Szabad Akarat.

A lelkünkben élő Pátosz

Mindig hűséges magához.

Tudja, hogy az erkölcs

Béke;

Az Identitás a léte.

Ha dekadens értelmiség

Celebrál fekete misét,

Az álpátosz meg nem hatja,

Szavukat tovább nem adja.

Nem rendíti semmi érdek,

Nem mozdítják hamis érvek.

A lelkünkben élő Pátosz

Hűséges

Asztalhoz,

Ágyhoz.

Sem buta globális végzet,

Se programozott enyészet,

Se konstruált tüdővészek,

Se poszthumán képzelgések,

Se a pénz-alattomosság,

Sem sugallott ál-valóság,

Se a nyüzsgő senkik hada

Nem rendítheti meg 

Soha.

Istennek

Örömmel 

Áldoz

A lelkünkben élő

Pátosz.

Hol vók, hol nem vók

Hol vók, hol nem vók,
Régi szita szegen lóg;
Játszhat lepkét,
Vagy flamingót,
Akkor is csak
Pók marad

A pók.

Rózsaszín gerelyt

Ad absurdum mélye rejt,

De az Idő nem vált lépést,

Nem néz félre,

Nem fél,

Nem felejt.

Abszurd ámítás,

Kamu szingularitás;

Teremtésben

Nem lesz soha

Akció, sem

Árleszállítás.

Édes vagy mostoha,

Az Élet mindig csoda;

Mű-avantgárd tévutakon

Az Istenhez közel jutni

Nem lehet

Soha.

Hol vók, hol nem vók,

Paripák, gebék, csikók;

Építhet rózsaszín vázat

Mindenféle csókutánzat,

Mindörökre

Életet ad,

Mindörökre 

Áldás marad

Az igazi

Csók.

Szavartü aszfalü

Szavartü aszfalü;
A végtelen
Fátlan sztyeppén

Mindig újra

Nő a fű.

Onogur lovas úr;

A hamis múlt

Vörös füle

Egyre jobban 

Lekonyul.

Vén turul

Nem tunyul;

Akarjuk vagy nem akarjuk,

Kitart velünk

Konokul.

Vén madár

Újra száll;

Többször megtagadott 

Múltunk

Mégis

Újra

Ránk talál.

Vén Augusztus

Vén Augusztus
Jól befűt
 A Jelennek;
Ideák és bolondgombák
Fölös számban

Teremnek.

Ész árnyékban,

Butaság füle veres;

Bolond, aki bolond lyukban

Jó helyett jobbat 

Keres.

Isten áldja

Aki tisztességben él;

Nem voltunk,

Nem vagyunk jobbak,

Se rosszabbak

Senkinél.

Lassan beérik a Nyár

Lassan beérik a Nyár,
Hervadnak a rózsák,
Megtanultak repülni már

A gólyafiókák.

Pirosodnak az esték,

A hajnalok szőkék;

Délelőttől kora estig

Triumfál a hőség.

Lejjebb surrant a Napunk,

A kalapja csálé;

Kánikula-musicalben

Most van a finálé.

Nyári túlzások sora

Megmarad emlékül

Valóságra ébredünk majd

Szeptemberben végül.

Lassan beérik a Nyár,

Le kéne már szedni;

Hogy szenvedtünk a hőségtől,

El fogjuk feledni.

Strata Ungarorum

Strata Ungarorum
Beszédes szimbólum,
Hamismúlt-hívők számára

Ma is kuriózum.

Jártunk rajta régen,

Nem is hevenyében;

Hogy nem véletlenül, az is

Meglátszik

A néven.

Eljöttünk a háztól,

Hazai határtól,

Biztos nem a Káma-partról,

Nem is az Urálból.

Itália,

Róma

Vár az utazóra;

Árpád bejötte előtt is

Tudta Európa.

Tudta és használta;

Leírta,

Datálta;

Ki volt a

Kárpát-medence

Akkori gazdája...

Ha elénk kerülhet,

Ordít,

Szinte tüntet;

Majd kiveri

Tudós módra

Elvakult szemünket.

Strata Ungarorum

Citátum - nem fátum;

Valós őshazánk pártjának

Egy teljes

Mandátum.

Itália tudja,

Meg a múltak kútja;

Árpád előtt megvolt már itt

A Magyarok Útja.

Strata Ungarorum,

Strata Ungarorum

Nem póker az ulti nem is

Közönséges lórum.

Akármilyen fórum

Számára dekórum,

Kikről vette a nevét a

Strata Ungarorum.

Augusztusi Nyár-vizeken

Augusztusi Nyár-vizeken

Talán Isten is megpihen.

Fodrozódó Gondolatok

Hintáztatják a csónakot.

Csöndben alszanak a gondok,

Susognak a parti lombok.

Árad a szent, friss levegő,

Csendben megújul 

Az Erő.

Távol-ködben 

Jövő éled;

Még van tovább,

Még van

Élet.

Hatvanharmadik nyaramon

Éltem könyvét lapozgatom.

Talán Isten is megpihen

Augusztusi Nyár-vizeken.

Hogy másoknak miből telik?

Hogy másoknak miből telik,

Rám egy csöppet sem tartozik,

Ahogy az enyém se másra.

Sose hallgatok pletykára,

Abból akad több mint elég;

Mindig irigy a csőcselék.

A kocsmaszagú rágalom

Szólamait nem állhatom,

De szánom, aki terjeszti;

Lelki békéjét elveszi.

Hogy másoknak miből telik?

Szól a rossz zene reggelig.

Felhorgad az ilyen zajra

A politika legalja,

Ami csak hatalomért fut,

Jót tenni nem akar, nem tud,

Önjelölt próféta-lények;

Cirkusz kell a söpredéknek.

Hogy másoknak miből telik?

Senki másra nem tartozik.

Akinek ez próbatétel,

Az vagy nem bír tehetséggel,

Vagy nincs Ész, Erő, Akarat,

S hiányzik a jóindulat.

Más becsülete máson áll,

Amit keres, olyat talál.

Aki kárörömre vágyik,

Irigységben él halálig.

Szánom, akik nézegetik,

Hogy másoknak miből telik.

Poétikus Augusztusban

Poétikus Augusztusban
Hallgatag az álom,
Csendesen néz végig Isten

Az egész világon.

Szép dús lombú öreg fámon

Kövér körték ülnek,

Hőség izzik, de a napok

Lassan rövidülnek.

Poétikus Augusztusban

Szép Remények járnak;

Tetőpontja érkezett el

Évnek,

Hitnek,

Nyárnak.

Verőfényes napok alatt

Új Jövendő éled,

Újabb spirálra gyűjt

Erőt

Isten és

Az Élet.

Ateista haszon-ólban

Ateista haszon-ólban
Nagy várakozás,
Lesik már, hogy mikor jön a

Szingularitás.

A poszthumán "szép jövendő"

Rózsaszín csöbör,

Nemzeteket, 

Családokat

Mind félresöpör.

A globális fanatizmus

Uralomra tör;

Nagy globális szemétdombon

Mű-kakas fötör.

Műanyagon kotlanak az

"Elit" tervei;

Orwell rémálmait külön

Mind íbereli.

Félő, hogy az

Emberiség

Nem fogadja el;

"Demokrata" rendőrállam

Meg cenzúra kell.

De hiába.

Következik

A leárazás.

Mert gazda nélkül készült a

Globál számadás.

A történelem kenyerét

Másképpen szegik,

A "globális elit" végül

Pofára esik.

Száz év múlva nem érti majd

Az Emberiség,

Hogy lehetett itt egyszerre

Ennyi hülyeség.

Csalódik az ateista 

Zsenialitás,

Szegény feje...

Sose jön a

Szingularitás.

Jégkorszakon innen és túl

Jégkorszakon innen és túl

Az Idő alagutat fúr.

Benne lesznek az

Emlékek;

A kezdetről szóló

Ének.

Napról napra,

Évről évre

Fúr Magasba,

Fúr a Mélybe.

Frissül az Emlékek fénye,

Tisztítja

Szférák Zenéje.

Valamikor

Egyszer talán

Majd ideér,

Hozzánk talál.

Ha egyszer ránk tekint szüzen,

Megértjük-e, hogy mit

Üzen?

Ha nem,

Fúr majd egyre tovább,

Életeken,

Korokon át,

Egyre tovább,

Mindig tovább,

Amíg nem értik

A Szavát.

Régmúlt

A Jővő felé nyúl

Jégkorszakon innen és túl.

Anton Stanislaus Freiherr von Puchner császári-királyi altábornagy monológja Nagyszeben elvesztésének hírére

A hadjáratomnak vége,

Meg ne tudja Őfelsége!

A pofátlan rebellisek

Megverték a seregemet,

Most meg Szeben is elesett,

Már a pórnép is kinevet.

Felrobbanok a haragtól!

Átkozott lengyel kalandor,

Sátáni ravaszságú Bem!

Cselezett,

Én meg elhittem...

Bár magyar földön születtem,

Rebellissé sose lettem,

Gyűlölöm a magyar nevet,

Nem voltam az, nem is leszek,

Gonosz lázadók nemzete,

Nem állok közéjük sose.

Mégis...

Mégis...

Mit nem értek?

Mért zord az ég?

Mitől féle?

Isten engem miért vádol?

Lázadókat miért pártol?

Talán menekülnöm kéne...

Meg ne tudja Őfelsége!

Cenzúrázó rossz hatalmak

Cenzúrázó rossz hatalmak

Mai napig ki nem haltak.

Ma is palotában élnek,

Ma is 

Igaz Szótól félnek.

Cenzúrázó sunyi tervek

Ma is asztalon hevernek,

Ma is ugyanazt akarják:

Ne legyen

Szólásszabadság.

A Tisztesség ma is árva,

A hatalom ma is gyáva.

Cenzúrázó rossz hatalmak

Ma is hazudnak meg csalnak,

Demokrácia-álruhát

Hordanak, de

Szűk a kabát,

Bokáig sem ér a gatya,

Kilóg alóla a pata.

Igazi 

Szólásszabadság

Nélkül mit sem ér a világ,

Ahol nincs, ott valójában

Közönséges zsarnokság van,

Ott mindig hamis a kabát,

Akárhogy címezi magát.

Aki mást vezetni bátor,

Ne féljen

Az Igazságtól.

Mást is élni, szólni hagyjon,

Rágalmakra mit se adjon.

Semmit kottából ne tegyen,

Félszemére vak ne legyen.

Cenzúrázó rossz hatalmak

Maguk mennek majd

A falnak.

Melyik népnek őshazája a Kárpát-medence?

Melyik népnek őshazája
Kárpát-medence,
Milyen beszédet hallott itt

Kunyhó és kemence?

Régen eltűnt e vidékről

Már az ősi tenger,

S Otthonára találhatott

Itt a 

Régi Ember.

Mint értékes gyémántokat

A kincses szelence,

Védelmezi az Életet

A Kárpát-medence.

Minden megvan itt ahhoz, hogy

Szép legyen az Élet;

Egy-egy világvége után

Minden újra éled.

Régi évezredek nyoma

Tiporva laposra,

Régi szürke emlékezet

Színesre taposva.

Hályogot von szemünk elé

Mindenféle érdek,

Múlt felé terjeszkedtek a

Hatalmi igények.

Szláv, germán őshazát képzelt

Ide "modern" kvóta;

Utána betolakodott

Indo-Európa,

Múlt-rablóbandáknak kellett

A Kárpátok orma,

Sok utólagos hódító

Bitorolta volna.

Akadt a vidékre számos

Képzelt gazda-készlet,

A legtöbbje mára talán

Végleg levitézlett.

Ki volt itt a Történelem

Legelső kedvence,

Melyik népnek őshazája

A Kárpát-medence?

Sok régi Emlékünk eltűnt,

A nyoma sem éget,

Piramisként nehezednek

Rá az ezredévek.

Az utolsó öt évszázad...

Csoda, hogy 

Még állunk;

Nagyon megfogyatkozott a

Hitünk és a számunk.

Hogyha más nagyot hazudott,

Mi némán ráhagyjuk,

Most már még az 

Igazat is

Inkább letagadjuk.

Vajon ki volt itt az Isten

Legelső védence,

Melyik népnek őshazája

A Kárpát-medence?

(Tán megtudhatnánk, ha bátran

Néznénk a tükörbe,

Hogy kinek az őshazája

A Kárpát-medence...)

Vízöntő a csillagjegyem

Vízöntő a csillagjegyem,

A dogmákat nem szeretem.

Mindenható rossz doktrínák

Nélkül jobb lenne a világ.

Nem fegyver,

Nem vonulgatás,

Csak személyes identitás,

Ami Isten felé vihet;

Én az Igazságban hiszek.

Vízöntő a csillagjegyem,

A békés munkát szeretem.

Minden háború őrület,

S aki nem oltja a tüzet,

Az csak a bajt szítja tovább,

Akármivel menti magát.

A Béke glédába nem áll,

Aki nem keres,

Nem talál.

Vízöntő a csillagjegyem,

Az Igazságot szeretem.

Az igaz szót Isten súgja,

Nem az számít, hogy ki mondja.

A buta előítélet

Legnagyobbat akkor téved,

Ha sohasem hisz senkinek,

Akit egy csöppet sem szeret.

Vízöntő a csillagjegyem,

Identitásom viselem.

Akkor lehet jó egy döntés,

Ha nem áll mögötte önzés,

Vagy ostoba profán érdek;

A függetlenség a lényeg.

Szekértáborba nem állok.

Parancsra sohasem várok.

Vízöntő a csillagjegyem,

A kánont el nem ismerem.

Minden költészethivatal

Mindig tudja, hogy mit akar,

De csak önmagának használ

Minden irodalmi kasznár.

Hivatal-elv nem megyőző;

Sose voltam státusz-költő,

S amíg élek, nem is leszek;

Úgy írok, ahogy szeretek.

Nagyképű hivatal-elvek

Egy csöppet sem érdekelnek.

Önmagamat nem árulom 

Nincs ősöm,

Se patrónusom.

Más lenni sohasem fogok,

Az maradok,

Aki vagyok.

A Szépet,

A Jót szeretem;

Vízöntő a csillagjegyem.

Az Emberi Felelősség

Az Emberi Felelősség
Nem csupán vak csízió;
Nem relatív ,
Annál sokkal

Tágasabb dimenzió.

Nem vagyunk tehetetlenek,

Mint egy kiszáradt faág,

Csak Istentől,

Meg általunk

Maradhat fenn a világ.

Bár Isten ott van a helyén,

Él bennünk és felettünk,

Elég dolga akad Neki

Nem cselekszik helyettünk.

Van Földünk és van világunk

Van Otthonunk,

Van Hazánk;

Egyszer minden rossz döntésünk

Visszahullik újra ránk.

A Létnek nem csúf eszmékről,

Végzetről kell szólnia;

Felelősség dönt.

Sohasem

Anyag meg entrópia.

Transzhumán műanyag álmok

Transzhumán műanyag álmok;

Egy álmodójuk sem látnok.

Rossz doktrína-ködben szállnak,

Nem a Jövő útján járnak.

Végén nem öröklét kacag,

Csak sziklás izmus-sivatag,

Holt ráció-kukoricás...

Mert végtelen naivitás

Azt hinni, az ember végül

Boldogulhat Isten nélkül,

A mindenható tudomány

Segít majd az ember baján,

A halál végleg elhárul,

És elénk öröklét tárul...

Szegény, szegény ateisták!

Reményeik mind egyformák.

Csak a legsivárabb vallás,

Képzeli, hogy valami más

Jöhet az Isten helyébe,

S profán emel

Üdvösségbe...

Az ateista mennyország

Sose más, csak láger-világ,

Céltalan és embertelen;

Nem keresni,

Kerülni kell.

Célotok nem áldás,

Átok;

Transzhumán műanyag álmok.

Energiát adó Nyárban

Energiát adó Nyárban
Láthatatlan

Látomás van.

Boldog Jelen

Jövőt akar,

A Képzelet sose nyaral.

Isten jeleit úgy értem,

Csak Munkában lehet

Érdem.

A Szorgalom

Meg Alázat

Épít a

Jövőnek házat.

A vén Idő fürgén szalad,

De a munkakedv megmarad

Augusztus forró havában,

Energiát ad

Nyárban.

Kezed nyoma körülöttem

Kezed nyoma körülöttem,
Amerre csak nézek;
Amíg látom magam körül,
Szép marad

Az Élet.

Drága

Édes

Kicsi

Társam,

Kezed Isten áldja,

Te vagy rajtam,

Életemen

Az isten

Áldása.