Őstörténeti kártyavár

Őstörténeti kártyavár

Tudományos misére vár.

Régen, egyszerűbb világban,

Hittek krónikák szavában.

De modern szellem érkezett,

Bölcsesség fő forrása lett,

S mindent jobban tudó szkepszis

Tette gúny-lapátra ezt is.

Nem számít krónikák szava,

Fő a modern teória.

Őstörténeti kártyavár;

Sivatagban felhő se jár...

Csak egyre tudományosabb,

Valóságtól mind távolabb,

Urál jegesebb végébe,

Északi-sark közelébe...

Őstörténeti kártyavár;

Szkepszis anyó guzsalya jár...

Ma is sok tudós valahol

Teórián szamaragol

Mind élesebb elme-árral,

S változatlan premisszával:

Hogy éltünk egy ősi honban,

S idejöttünk - valahonnan...

Épületes, szent tudomány...

De...

Jöttünk-e egyáltalán?

Tavaszodik már a határ;

Őstörténeti kártyavár..

Búzaszentelés idején

Búzaszentelés idején

Fellegek a Jelen egén.

A Reményt az Isten adja,

Néha senki sem fogadja.

Odafent fényes Kikelet;

Lent meg ugató fegyverek...

Búzaszentelés idején

Szép Jövendőt kér az egyén.

A Kegyelem az Istené;

Ima száll négy égtáj felé.

Állunk az Isten elébe,

Termékenység,

Könnyű Béke...

A világpénz koldusszegény...

Búzaszentelés idején.

Örvényes idő-vizeken

Örvényes idő-vizeken

Töméntelen zátony terem.

Nyugalmas vizet elhagyva

Vad szorosban jár a sajka.

A mélység több, mint ezer öl,

S buta szirtek mindenfelől.

Jelen?

Fortyogó túlerő...

Zord ködfalak - a jövendő...

Múlt Örömért Jelen fizet?

Látunk-e még nyugodt vizet?

Alattomos, sötét jelen..

Örvényes idő-vizeken.

Világháborús tavaszok

Világháborús tavaszok

Emléke hangosan zokog.

Tépettek lettek az esték;

Visszatért az esztelenség.

Nem a fegyvert küldözgetni,

Mindkét felet békíteni

Lenne a Jelenhez méltó,

De nincs hozzá sütnivaló.

Világháborús tavaszok;

Április lelke csikorog...

Kihalt a háború népe,

Elhalványult az emléke,

A régen eltűnt romokon

Szertefoszlott a fájdalom,

S politika söpredéke

Újra játszadozik vele...

Idióták és demensek

Beteg agyveleje serceg...

Jövő-remény könnye csorog;

Világháborús tavaszok.

Aki az Istent elhagyja...

Aki az Istent elhagyja,

Profán szellemnek lesz rabja,

Doktrína-csapdára akad,

Azon - mint a légy - fennakad,

S profán hitek harcosaként

Fecsérli el az életét.

Aki az Istent elhagyja,

Önmagát olcsón eladja.

Tragikus végzetbe réved,

"Felvilágosulva" téved,

S a beszűkült távlatokat

Látva önmagába szakad.

Aki az Istent elhagyja,

Meztelenül lép a fagyba.

Céltalan világba vetve,

Mint jégtáblán jegesmedve,

Sivár elrendelést talál,

S nincs egyebe, mint a halál.

Isten már általunk teremt

Isten már általunk teremt,

Vagyunk a káosz,

Vagy a Rend.

Tavasszal virágban a fák,

Újjászületik a világ.

Isten tavaszi kabátban

Sétál a ritmus-határban.

Fejlődünk-e

Vagy stagnálunk?

Már minden tényező nálunk.

Ami Jó,

Tovább őrizni,

Jóhoz mindig csak

Jót tenni...

Mi minden várhatna még ránk,

Hogyha a Mértéket tudnánk...

Sötét világban

Szürke csend...

Isten csak általunk teremt.

Az írástudók szent felelőssége

Az írástudók szent

Felelőssége

A Lélek mélyéből bukkan elő,

Egyedi,

Nem örökölhető,

Senki másra át nem ruházható,

Nem osztható,

Tovább sem adható.

Itt mindenki a

Maga Kapitánya,

Még Isten sem áll a kormány mögé;

Hajónk arra halad,

Amerre viszi

A Szabad Akarat.

Írástudó,

Írástudó;

Áldás vagy átok

Minden leírt

Szó,

Írástudó...

Az Igaz Szó

Szerény és

Egyszerű,

Nem hiányzik belőle

A Derű.

Nem mi teremtettünk

Embert 

A Földre,

Ne szálljon fejünkbe

A Szó heve,

Ne lesz minden kérdésre felelet,

Ne szabjunk törvényt

Az Isten helyett.

Ne nézzük le az elmúlt tegnapot,

A tudás csupán 

Profán állapot,

Nem mindenható;

Írástudó...

A doktrína tolakodó szolga,

Világot váltani nem az ő dolga,

De tévedése

Nem javítható;

Neveld szerénységre,

Írástudó.

A Cél mindig túl van a láthatáron,

Nekünk az út a lényeg,

Tilos minden vétek,

Mert hamis út

Hamis célhoz vezet.

Az utópia rossz, hamis akol,

Hamis igét mond,

Gyilkol,

Bitorol,

Miatta mindig

A Jövő lakol,

Sunyi vészhordozó -

Kerüld el messzire,

Írástudó...

Az Igaz Szó

Szent;

Lélek száll vele;

Isten szent Igéjébe illene.

A tudás

Erkölcs nélkül

Csak hatalom;

Jelen pénzhegy -

Jövendő sírhalom.

Az ész profán kellék,

A Szív örök,

Isten szava csak abban dübörög,

Mélység,

Magasság

Csak érezhető;

A felszín látható,

Írástudó.

Európa vigaszágon

Európa vigaszágon;

Agyát ellepte a mákony.

Kirúgott a hámból újra,

Az ész határain túlra.

Doktrína-poklokat tákol,

Kivetkőzött önmagából.

Valóság lesz a rémálom?

Európa - 

Vigaszágon.

A Líra Isten Törvénye

 A Líra

Isten

Törvénye;

Ritmusa Isten áldását

Hozza el -

Mélységből

A Magasságba

Felemel.

A Líra 

Isten 

Törvénye;

Zörejében Isten haragja sivít

Magasságokból

Mélységbe

Letaszít.

Tavaszi idővillámok

Tavaszi idővillámok;

Az Élet mindenkit átfog.

Követeli örök jussát

A visszatérő Ifjúság,

S a beteljesült Szerelem

Új Tavasz-perceket terem.

A Lét fényes csúcsán állok;

Tavaszi idővillámok.

Nemzeti vagy nemzetközi?

Nemzeti vagy nemzetközi?

Ki ezt,

Ki meg azt szereti.

Egymással szembeállítva

Mind a kettő bús kalitka.

Nem mindegy ám, hogy országok,

Vagy csak álnok csőlátások

Búgnak nemzetköziséget,

Az se, milyen célok végett.

Nemzeti vagy nemzetközi?

Ki ezt, ki azt eszegeti.

Ez ennek, az annak gondja,

Az se mindegy, hogy ki mondja.

Hazugságok raja szálldos,

Jövőt zúz, agyakat átmos,

Nem lát, hogyha látni kéne,

Részt helyez egész helyébe.

Nemzeti vagy nemzetközi?

Aki ezt komolyan veszi,

Tudja:

Külön-külön csak részlet,

Együtt alkotnak

Egészet.

Együtt: a Jövő Harangja,

Egymás nélkül: propaganda.

Az igazság helyre teszi:
Nemzeti

MEG

Nemzetközi.

Atlantisz poétikája

Atlantisz poétikája

Idő-kötetbe van zárva.

Az egykori irányzatok

Emléke iszapban kopog,

A díjkiosztó ünnepek

Pátosza hínár közt lebeg,

S a pénzes kánon-költészet

Rút mennydörgéssel ért véget.

Atlantisz poétikája

Nélkül a világ nem árva.

Ma posztmodern poétikák 

Felett tapsikol a világ,

S méltatáslavina követ

Olvasatlan köteteket.

Atlantisz poétikája

A feltámadást nem várja.

Ami hivatal volt benne,

Azt a tenger mind elnyelte,

A kritikák nagyon régen

Ülnek a tengerfenéken,

S örökre ott is maradnak

Táplálékul a halaknak.

Atlantisz poétikája

Trend-gyárainkat nem járja.

Ott is sokféle "trend" járta,

S mindet cápa gyomra várta.

Játszadozás hosszú lére

Születik, de - 

Rövid létre.

Atlantisz poétikája

Napjainkat mégis áldja.

Még az Özönvíz sem árthat

A lírai Igazságnak.

Ha egy sorra Lélek tapad,

Az mindörökre megmarad.

Nem fojtja meg idő-átok,

Halálon is átszivárog.

Halad egyre

Korból - korba;

Egyik nyelvből a másikba,

S amikor újra rálelünk,

Isten van felettünk,

S velünk.

A Líra igaz Dallama

Isten, s Ember

Közös

Szava.

Líránkat most is átjárja

Atlantisz poétikája.

Húsvéti virágkoronák

Húsvéti virágkoronák;

Ünneplő ruhában a fák.

Fenn az Égen Tavasz dalol,

S háború folyik - 

Valahol...

Bús magányos felhőfodor

Világháború-bűzt sodor...

Isten Jövője ingyenes,

De a Jelen háta sebes...

Semmivel se jobb a világ...

Húsvéti virágkoronák...

Húsvét van - vad szelek szállnak

Húsvét van -

Vad szelek szállnak;

Béke kéne a világnak.

Csúf évszázadot elhagyva

Találtunk

Egy még rosszabbra. 

Bár kereszttel földre rogyott,

Krisztus mégis feltámadott.

Bár fegyver pokolba húzna,

Menjünk inkább

Emmausba.

Bármilyen vad szelek szállnak,

Azért ez

Húsvét vasárnap.

Istennel 

Akarat,

Kétség;

Isten nélkül -

A sötétség.

Drága Húsvét!

Isten hozott!

Krisztus

Értünk

Feltámadott.

Nagyszombaton - háborús időben

Nagyszombaton - háborús időben

Ripacs ágál jövő-temetőben.

Álszent szobrokról lepereg a festék,

És fegyvert küldözget az esztelenség.

A Megváltás fegyverrel nem jön el;

Európa Fiók-Hitlert nevel.

Szabad Akarat áll - végzet-túlerőben;

Nagyszombaton - háborús időben.

Krisztus-kereszt

Krisztus-kereszt -

Örök Erő;

Múlt időkből

Jövőbe nő.

Hűtlen, kapzsi egyházakat

Torz másolatban látogat.

Lelkünkben van az Otthona,

Nem árul el minket soha.

Átível Időn és Téren;

Csüggedésen,

Szenvedélyen.

Csak a nyíltság tisztességes;

Minden megváltás - személyes.

Léten túl és

Léten innen;

Krisztus-kereszt

Néma ködben.

Nagycsütörtöki zsolozsma

Nagycsütörtöki zsolozsma;

Száz gyertyaláng fényt nem hoz ma,

Csak egy fénykör marad épen

A sötétség közepében...

Egyhangú szent dallam száll ma...

A világ az Isten álma..

Utolsó vacsora napja,

Jelen a Jövőt harapja...

Zaj a Földön,

Csend az Égben;

Csillagoltó sötétségben.

Sorsot még Isten sem írhat;

Reggel nagypéntekre virrad.

Lélektől jött tiszta Csöndben

Lélektől jött tiszta csöndben,

Hivatali külső körben.

Lélek belső énekére,

Szívdobogás ütemére.

Nem nyomulok,

Nem alkuszom,

Magam vagyok minden sorom.

Hivatali külső körben,

Lélektől jött tiszta csöndben.

Magyar őshazát kutatva

Magyar őshazát kutatva

Jártunk erre,

Jártunk arra.

Mondta a finnugor fáma,

Hogy a Volga, meg a Káma,

Majd arról vívtunk szócsatát,

Hogy az Urál mely oldalát

Lakták őseink valaha...

Hol az "uráli őshaza"?

A világot tűvé tettük;

Itthon sohasem kerestük...

Kerestük a Baltikumban,

Szaján jeges árnyékában,

Orosz földön,

Ázsiában,

Időnként Szibériában,

Sarkkör kopár rejtekében,

Vagy a Tarim-medencében,

Mindent oda-vissza mérve,

Csupán ott nem, ahol kéne...

Magyar őshazát kutatva

Még sose gondoltunk arra,

Hogy ma is lakjuk a helyet,

Hogy sokkal közelebb lehet...

Világháború-szupersztár

Világháború-szupersztár

A Dnyeper partján rohangál.

Az Isten nyegleséggel ver;

Békét sose hoz a fegyver.

Pénz-idióta had nógat

Elmebeteg szankciókat.

Világháború-szupersztár

Folyton fegyverekért ágál.

Globális pénz felmorajlik,

Megrendelt háború zajlik.

Telik már a profit-bendő,

Készül a ripacs-jövendő.

Világégést predesztinál

Világháború szupersztár.

A "köszönöm" szó - hatalom

A "köszönöm" szó - hatalom.

Nagyobb, mint ezer pénzhalom.

Fehér mágiát rejtő szó,

Több, mint egy evolúció.

Megbecsülés azt illeti,

Aki ezt a szót ismeri,

És nemcsak a szélbe szórja,

De tisztesen gyakorolja.

Minden nyegleség kósza lom,

A "köszönöm" szó - 

Hatalom.

Áprilisi szélfutamok

Áprilisi szélfutamok

Hoznak napsütést meg fagyot.

Virul,

Esik,

Borul,

Derül;

Változik perceken belül.

Izzad lovunk,

Remeg nyergünk,

Hol fővünk,

Hol meg didergünk.

Áprilisi szélfutamok;

A fákról fáradtság csorog.

Lassan ébredő Kikelet

Keres a Jövőnek helyet.

Itt is ott is sok galiba...

Időjárás...

Politika...

Csak kevesen tapsolnának

Április rossz humorának.

Sír a Múlt,

A Jövő dadog;

Áprilisi szélfutamok.

Piros tulipán

Szent Kikelet 

Királynője -

Piros Tulipán;

Bevonult a Tavasztündér

Mítoszparipán.

Ideje a telet végre

Elfelejteni,

Rossz, aki sose tud nyerni,

Se veszíteni.

Virágozzál 

A kertünkben,

Piros Tulipán,

Nem árt Neked

A böjti szél,

A vén huligán.

Régi

Egyszerű szimbólum:

Piros Tulipán,

Rámosolyog arra,

Aki átlát a szitán.

Szépségből és

Igazságból

Új Élet

Terem;

Mindennek

Célja és

Értelme

A Szerelem.

Gágogjon teórián

Az álszent puritán...

Hétköznapok

Szent 

Öröme:

Piros Tulipán.

Jó időben - rossz időben

Jó időben,

Rossz időben;

Bölcsőben,

Vagy temetőben,

Prűd korban,

Vagy feslett korban;

Hajótatban,

Hajóorrban,

Háborúban,

Vagy békében;

Sírban,

Vagy anyánk ölében,

Mélységben,

Vagy magasságban;

Harctéren,

Vagy nászi ágyban,

Kis csöbörbe,

Nagy vödörbe;

Előre,

Vagy körbe-körbe?

Üres ladik a Styx partján

Üres ladik a Styx partján,

Emlékezet sötét halmán.

Idők sara lepi be már,

Hallgatagon Hektórra vár.

Fent jácintok lila fríze,

Alant a Styx néma vize.

Üres ladik a Styx partján,

Rajta kiszáradt bojtorján.

Körülötte sötét moha,

Hektórnak még semmi nyoma.

Odaát csöndes fantomok

Csalódott hordája dohog.

Üres ladik a Styx partján;

Hektórra mindhiába vár.

Achilles Őt le nem verte,

Hiába volt elrendelve.

A sorsba nem nyugszik bele,

Bolyong tovább a szelleme,

Újjá-, meg újjászületve

Teszi a dolgát sietve.

Üres ladik a Styx partján;

Néma éjben Hektórra vár.

Egyedül gyönge a végzet.

Nem más, mint néma igézet,

Magában csupán tántorog,

Mint a részeg komprádorok.

Üres ladik a Styx partján;

Profán jóslatok sírhalmán.

Sötét nyárfához kikötve

Hektórt várja - mindörökre.

Vén tutaj Idő-tengeren

Vén tutaj Idő-tengeren;

A Holdfény Életet terem.

Szennyes vízű kordivatok

Fertőzik az áramlatot.

Jönnek ledér, nyegle korok,

De a vén Tisztesség - konok.

Minden Szabadság - 

Sejtelem;

Vén tutaj Idő-tengeren.

Április negyedikén

Ez volt egykor a sulykolt állami nemzeti ünnep;

Minden tankönyvünk erről áradozott.

Mert a dicső szovjet hadak egykor a háború végén

Szép Magyarországot felszabadították.

Bár a szülők erről otthon csak súgva beszéltek,

Mert ők másképpen élték meg valaha...

Kedveltük. Ez volt szünetünk első szép napja tavasszal;

Tudtuk, hogy minket tényleg felszabadít.

Rőt nyakkendőt öltöttünk egy nappal előtte;

Volt számháború vagy fáklyás felvonulás...

Rég feledésbe suhant el mára az egykori ünnep;

Más nótákat fúj, más lett már a világ.

Sok fiatal tán nem is hallott még sose róla;

Nétnek rám, ahogyan borjú az új kapura.

Atlantiszban egykor régen

Atlantiszban egykor régen

Fák hajladoztak a szélben.

Sziklás partok sóban áztak,

Szónokok handabandáztak.

Ott is voltak hulla "elvek",

A szegények ott is nyeltek.

Ott is szólt szomorú nóta,

Mennyit "fejlődtünk" azóta?

Atlantiszban egykor régen

Ragyogott a Nap az égen.

Tudták, hogy a világ kerek,

Ott is voltak bölcs emberek.

Voltak, akik csókkal keltek;

Akadtak boldog szerelmek.

Akadt ezer csodás óra,

Mennyit "fejlődtünk" azóta?

Atlantiszban egykor régen

Tolvaj sompolygott az éjben.

Voltak viskók és paloták,

Voltak kínok,

Voltak Csodák.

Alkoholizmus, drog-átok,

Gyilok,

Hűtlenség,

Csapások...

Gonosz vállát pénz paskolta;

Mennyit "fejlődtünk" azóta?

Atlantiszban egykor régen

Torz uralkodott a Szépen.

Fogyatékos tiszteltetve,

Egészséges üldöztetve,

Végzet bársonytakaróban,

Szabad Akarat a hóban.

Összevissza járt az óra,

Mennyit "fejlődtünk" azóta?

Atlantiszban egykor régen

Jövő táncolt hófehérben,

Aztán banyává feketült,

Magányosan egy kőre ült,

Teteme csupaszon maradt,

S elsodorta az áradat...

Közelgett a végső próba...

Mit is "fejlődtünk" azóta?

Atlantiszban egykor régen

Gyötrelmet láttak az égen,

A tenger az égre szaladt,

A mennybolt a földre szakadt...

Eljött a pokoli óra...

Fejlődtünk vajon azóta?

Ugyanaz van

Földön,

Égen,

Ami Atlantiszban - régen.

Lillám születésnapjára

Drága Kicsi Lillám!

Gyönyörű Kislányom!

Köszönöm, hogy hozzánk jöttél,

Gyermekünknek megszülettél

Valamikor

Egy gyönyörű

Tavaszi napon!

Apukáddá váltam,

Fél méterrel 

A föld fölött

Eksztázisban

Jártam.

Szép tavaszi nap volt,

Lelkem ért az Égig,

Magamon kívül röpültem

A városon végig...

Drága Kicsi Lillám!

Gyönyörű Kislányom!

Szemünk apró fénye lettél,

Azon a régi Tavaszon,

Meg sok régi Nyáron.

Sok örömöd legyen

Ezen a világon,

Drága Kicsi Lillám!

Gyönyörű Kislányom!

Az Anyám tyúkja Költője

Az Anyám tyúkja Költője

Mindig bátran ment előre.

Szerb apától,

Tót anyától -

Magyar Költő lett - magától...

Kádenciákat faragott,

Semmit el nem vett,

Csak adott.

Verse szépen csörgedezett,

Cikornyákat nem keresett.

A számára mindig talmi

Volt, ami csak "irodalmi".

Literátor bürokraták

Hol szidták, hol meg oktatták.

Előbb kóklernek nevezték,

Később - utánozni kezdték.

Császár Ferenc nagyságos úr

Pofaszakálla komorul.

Honderűző Zerffy Gusztáv

Vasvillázó "kritikát" vág.

A poézis nagyurai

Gyűlölték, mert Ő - igazi.

Az örök császárferencek,

Meg a tanszéki kedvencek

A Költőt ma sem kedvelik,

Van is erre okuk -  nekik.

Fittyet hányt a túlerőre

Az Anyám tyúkja Költője.