37. Rész
Milyen érvek szólhatnak mégis a sertés-mítosz mellett?
Az eddig elmondottak alapján úgy vélem, egyértelmű, hogy Zrínyi Miklóst 1664. november 18-án egy vadászatot követően a kursaneci erdőben meggyilkolták. A szemtanú Bethlen Miklós tudósítása – ha igazán figyelmesen olvassuk – nem hagy kétséget. Meg kell azonban vizsgálnunk, miféle érveket sorakoztathatnak fel még ezek után a sertés-mítosz hívei. Maradt-e még egyáltalán érvük? Van-e még valami adu a kezükben?
Érdemes megvizsgálni, miféle érvek betonozták be máig a gyilkos vadkan mítoszát a magyar történettudományos köztudatba. A vizsgálatnál azokból a válaszokból indulok ki, amelyekkel hasonló felvetésekre a vadkanpárt lovagjai felelni szoktak.
A szakmai közmegegyezés már döntött?
Ez persze igazából nem is érv, de azért megesett, hogy éltek vele. Ezért nem is mellőzhetem.
Arról van szó, hogy a hasonló típusválaszok szerint Zrínyi halálával már nincs miért foglalkozni, hiszen a történész szakma már régen megegyezett abban, hogy a költő és hadvezér vadászbaleset áldozata lett, vadkan ölte meg.
Tegyük mérlegre a kijelentést.
Nagyjából annyit ér, mintha azt mondanánk, hogy az atom- és kvantumfizikát felejtsük el, mert a fizikus szakma már 1880 körül megegyezett abban, hogy minden erről szóló dolgot fantazmagóriának, a fizikát félig-meddig lezárt tudománynak kell tekinteni, és sohasem hághat át a Newton kijelölte határokon. Meteorok nincsenek, mert a szakma már igen régen megegyezett abban – ahogy a Francia Akadémia is kinyilatkoztatta – hogy „kövek nem hullanak az égből!”.
Azt gondolom, az ilyesféle „érvekre” fölösleges több szót pazarolni.
A nagyközönség számára a sertés-mítosz hívei többnyire ilyenekkel szolgálnak.
A következő lényegében ugyanez, csupán a megfogalmazása némileg különbözik az előbbitől.
Az életrajzírók, tudósok tudják, mit beszélnek, fogadjuk el a véleményüket?
Ezzel nem az a fő probléma, hogy a legalpáribb opportunizmusra invitálja az olvasót, hanem az, hogy összetéveszti a tudományos igazságot a dogmával. Ha valamit vita nélkül „kell” elfogadni, az ritkán tartozik „az igazság” kategóriájába, irritálja az olvasót, felkelti a figyelmet. Errefelé Közép-Európában az ilyesmi kimondottan gyanús is.
A tudományban gyakori, hogy bizonyos „tények és adatok” dominószerűen kerülnek át egyik dolgozatból a másikba. A szerző tekintélye gyakran elég biztosítékot jelent arra, hogy minden gondolkodás nélkül vegyenek át tőle olyan „apróságokat”, amelyek esetleg nem tartoznak a téma leglényegesebb kérdéseihez.
Ha meg a probléma már amúgy is „kanonizált” – mint Zrínyi halála esetében – akkor nem is kell különösebben vigyázni a közlésével, hiszen ott áll mögötte a „közmegegyezés”
Csakhogy.
Az értesülések tovaterjedése nem bizonyítja az értesülések igazságát.
A SZAKIRODALOM
Vajon mitől annyira „biztos” a vadkan? Mi a „tudományos közmegegyezés” alapja?
Ideje megvizsgálnom a szakirodalom néhány reprezentánsát. Kezdem a legfontosabb életrajzzal.
Folytatása következik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése