A vadkanra fogott gyilkosság - 39. Rész

39. RÉSZ

Nézzük tovább. Még mindig nem értem a végére.

Széchynél:

„Csak bocskorban lóra kapott, rövid puska kezében,”

Bethlennél:

„Csak bocskorban lóra kapa, stuc kezében”

Itt két különbség van.

„lóra kapa” helyett „lóra kapott”.

Ez valóban magától értetődő. A régies igealakot modernebbre cserélte. Egy regényben aligha akadnék fel rajta. Itt azonban úgy gondolom, egy tudományos igénnyel írott műben még ilyen mértékű változtatásnak sincs helye. Nem torzíthatjuk el a forrást. Zárójelben, lábjegyzetben, vagy hasonló módon kellett volna közölnie Széchynek a szöveg aktuális értelmezését.

A másik változtatás mellett sem mehetek el szó nélkül:

„stuc kezében” helyett „rövid puska kezében”

Kimondottan ostoba változtatás. Széchy azt képzelte, tudja, mi az a „stuc” és „megmagyarázta”.

Nyilván a szó jelentéséből indult ki, de az eljárása tökéletesen önkényes. A „stuc”(Stutzen) szó vadászfegyvert jelent. Széchy professzor úr összetévesztette a vadászpuskát a karabéllyal. Utóbbi rövid csövű, lovassági lőfegyver.

A „rövid” természetesen valahol ott bujkál a szó jelentésében. A vadászpuska nemigen lehet „rövid”, ami értelemszerűen „rövid csövű” fegyvert jelentene, mert a vadászfegyvereknél a pontos célzás lehetősége, illetve a lövedék iránytartása mindig is elsődleges szempont volt. A korai harci fegyverekhez képest – meg az olyan hosszú csövű puskához képest, amilyeneket a korabeli ábrázolások némelyikén a hajdúk kezében látunk – a csöve „kurtított”. Ezt érthette félre talán Széchy. Ebből lett a vadászpuska XIX. századi magyar neve: kurtály. Az angol nyelv is őrzi a „’kurtítás” emlékét, ott az első világháborús harci vadászfegyverek hivatalos neve „Short Rifle” volt.

Ha Széchy nem sajnálja a fáradságot, és belenéz a Kaiserliche und Königliche Armee az ő korában hatályos szolgálati szabályzatába, pontos választ kapott volna rá, hogy mi is a „stuc”.

A k.u.k hadsereg szabályzata háromféle egyéni lőfegyvert sorol fel. Mindegyik az M-1895 Mannlicher fegyvercsalád tagja volt. A sorgyalogság fegyvere puska, a német nyelvű szabályzatban kissé tudálékosabban ismétlőpuska – Repetiergewehr -, a lovasságé karabély, Repetierkarabiner, a vadászoké pedig kurtály. Azaz Repetierstutzen. Ismétlő vadászpuska. A német nyelvű szöveg így magyarázza meg: „Jagdgewehr mit gezogenem Lauf.” Azaz: „vadászpuska vont csővel”. Magyarán: huzagolva.

Már szó volt korábban az ilyen fegyverekről. Huzagolt csövű vadászfegyver. Stutz. Nyilván kovás gyújtószerkezettel. A korban készített jobb vadászfegyverek mind ilyenek voltak. A Bethlen által említett fegyver, amit Zrínyi Miklós a kezében tartott, huzagolt csövű, kovás vadászpuska volt. Széchy Károly tudálékos kiigazítása megint tökéletesen összezavarta Bethlen szövegének értelmét.

Még mindig nem vagyunk a végén. Nézzük a következőt.

Széchynél:

„Paka után nyargala”

Bethlennél:

„Paka után elnyargala;”

Itt egy igekötőt húzott ki Bethlen mondatából Széchy professzor úr. Vajon miért? Ez nem „magyarosítás” és nem is „korszerűsítés” kérdése. Egyszerű felelőtlenség volna?
Ilyenkor gondolja azt az ember, hogy talán mégiscsak van valamiféle tendencia ezekben a változtatásokban. Az igekötő hiánya ebben az esetben az igével kifejezett cselekvés befejezettségét és célirányosságát semmisíti meg.

Miért? Mire jó ez? Ha nincs szándékosság, van óriási felelőtlenség.

Mint már említettem, ez a könyv a Zrínyi életrajzok alapműve. A sertés-mítosz híveinek is egyik alapműve…

És még mindig nincs vége. Lássuk a következő változtatást.

Széchynél:

„egy szárd Majláni nevű ifjú gavallér”

Bethlennél:

„egy sabaudus, Majláni nevû ifjú gavallér,”

Voltaképpen magyarra fordította Bethlen „sabaudus” jelzőjét. Ha más változtatást nem ejtett volna, ehhez az egyhez magyarázatot fűz – és korrektül jelzi az olvasónak, hogy változtatott a forrás szövegén – egy szót sem szólnék. De ez már a sokadik változtatás, és Széchy nem tartja szükségesnek, hogy beavassa az olvasót.

Úgy gondolom, a forrásokat nem szabad így kezelni. Széchy a maga képére formálja Bethlen visszaemlékezését. Másutt is így cselekszik, de most nem feladatom végigkövetni az eljárását öt köteten keresztül. A műve voltaképpen fikció. Elénk állít egy jelentős részben fiktív Zrínyi Miklóst, saját különbejáratú Zrínyijét. Ezt nem tudom „tudományosnak” tekinteni.

A következő változtatás valóban jelentéktelen.

Széchynél:

„mi ott a hintónál”

Bethlennél:

„mü ott a hintónál”

A személyes névmást modernizálta Széchy – „mü” helyett „mi”. Jelentéktelen, de ez is fölösleges. Értjük a változtatás nélkül is. A tudálékos javítgatás következtében elvész Bethlen írásának zamata, laposabb, unalmasabb lesz a visszaemlékezés.

Kár volt Széchynek belenyúlnia.

Még most sincs vége.

Széchynél:

„Gusich”

Bethlennél:

„Guzics”

Megint egy tudálékos javítás. A kapitány nevének helyesírása. Talán igaza van a helyesírás kérdésében Széchynek, talán nincs. A kérdés jelentéktelen, a beavatkozást nem menti.

Van még.

Széchynél:

„az ütőér gyengén vert”

Bethlennél:

„a pulzus gyengén vert”

Megint egy tudálékos javítás, hozzátenném azonban, hogy Bethlen kifejezése ma is megszokottabb, jobb és pontosabb.

Apróbb eltérések még ezután is vannak.

Széchynél:

„Majláni így beszélte, hogy amint Paka után bement a disznó vérin az erdőbe, amíg ők a lovakat kötözték, csak hallják a jajszót; Paka szava volt.”

Bethlennél:

„Majláni így beszélte: hogy amint Paka után bément a disznó vérén az erdõbe, amíg õk a lovakat kötözték, csak hallják a jaj-szót; Paka szava volt.”

Írásjelek, apróságok. Ami a leglényegesebb: Széchynél Bethlen szövegének ez a része sem változatlan. A teljes részt a maga képére formálta. Lehet, hogy ő ezt szöveggondozásnak vélte, a valóságban egyértelműen a forrás eltorzítása.

Még most sem értünk a végére.

Széchynél:

„hát Paka egy horgos fán”

Bethlennél:

„hát Paka egy horgas fán”

Hát ennek a változtatásnak vajon mi értelme van? Széchy ennél az esetnél nyilván stilisztának képzelte magát…

Az előzőekhez hasonlóan ez is fölösleges és önkényes átírás.

De még van tovább is.

Széchynél:

„ő hozzá lő, elfut a kan,”

Bethlennél:

„õ hozzálõ, elfut a disznó,”

Vajon miért kellett a „disznó” helyett „kant” írni? Ez semmi egyéb, mint tudálékos fontoskodás.

És még most sincs vége.

Széchynél:

„az úr fölkél”

Bethlennél:

„Az úr felkél”

Széchy Károly professzor úr ismét „stilizál”. Vajon miért? Ugyan miért nem jött rá, hogy Bethlen Miklós Önéletírásával nem bánhat úgy, mint valamelyik nebuló dolgozatával?

Sorjáztassuk tovább a professzor úr stilisztikai ötleteit:

Széchynél:

„és mondja:”

Bethlennél:

„s mondja:”

Képtelen, érthetetlen és értelmetlen „javítgatás”. És még mindig van!

Széchynél:

„(melyet csatában is magával hordozott zsebébe)”

Bethlennél:

„(melyet csatákon is magával hordozott)”

Széchy professzor úr „kiegészíti” Bethlen szövegét. Ugyan honnan tudja a derék filiszter, hogy Zrínyi ama (egyébként nem létező) fácskát éppen a szebében hordta? A kiegészítés érthetetlen és minősíthetetlen.

Nehogy azt higgyük, hogy a professzor úr befejezte. Van tovább is.

Széchynél:

„állítsátok a sebnek vérit véle”

Bethlennél:

„sebtében állítsátok meg a sebnek vérét véle”

A professzor úr itt úgy döntött, „meghúzza” Bethlen szavait. Kihagyja a „sebtében” határozót. Mint valami csapnivaló, rossz dramaturg. Utána újra stilizál, „népiesebbé” teszi Bethlen szövegét.

„vérét” helyett „vérit”

Vajon miféle „elvek” vezérelték. Nemigen lehet rájönni, az egyes „javítások” egymásnak ellentmondanak, az egésznek se füle, se farka. A professzor úr igen szeszélyesen variálja Bethlen szavait. Az ő változata egyre kevébé hasonlít az eredetihez.

Még mindig van.

Széchynél:

„, de hijába”

Bethlennél:

„de hiába”

Megint egy teljesen érthetetlen változtatás. Széchy másutt a népies vagy régies szóalakokat „vadászta le”, most azonban fordít egyet a köpönyegen, és maga teszi – persze a maga módján - „népiessé” Bethlen visszaemlékezését.

Mi a csudának avatkozott bele egyáltalán? Egyetlen változtatás is megbocsáthatatlan volna, ez hányadik?

Még mindig van!

Széchynél:

„csak elfolyt vére”

Bethlennél:

„csak elfolyt a vére”

Vajon miért felejtette ki innen a professzor úr a határozott névelőt? Van rá valamilyen értelmes magyarázat?

Még mindig nincs vége a változtatgatásnak!

Széchynél:

„azután hanyatt fekünni,”

Bethlennél:

„osztán hanyatt fekünni”

Ennek meg mi értelme? A professzor úr az előbb mintha népi ízt akart volna Bethlen közlendőjébe csöpögtetni, most miért változtat az ellenkező értelemben? Miért „stilizálja” folyton a szöveget?

Még itt sem hagyta abba a professzor úr!

Széchynél:

„bal felől a fülén feljül”

Bethlennél:

„, a fülén felül”

A változtatás megdöbbentően rossz és modoros.

Vajon, mire idáig jutott, a professzor úr talán megunta a változtatgatást? Korántsem. Van még.

Széchynél:

„a feje csontján ment csak, és a kannak agyara a homloka felé szakasztotta rútul a feje bőrit;”

Bethlennél:

„a feje csontján ment csak el a kannak agyara, a homloka felé szakasztotta rútul a feje bõrit;”

Érdemes volna táblázatba foglalni, vajon hányféle módon is avatkozott bele Bethlen Miklós szövegébe Széchy Károly. A „javításai” helyenként igen változatosak. Itt egy vesszőt tett arrébb, ezzel az egész mondat értelme megváltozott. Bethlenhez képest nem előnyére.

Lehet ezt még folytatni, professzor úr?

Lehet bizony!

Széchynél:

„de ez a kettő semmi”

Bethlennél:

„de e kettõ semmi”

Nyomatékosít, határozottabbá tesz. Fölöslegesen. Miért nem lehetett Bethlen visszaemlékezését változatlan formában közölni?

A következőnél is hasonlóan járt el:

Széchynél:

„hanem a harmadik jobb felől a fülén alól”

Bethlennél:

„hanem harmadik jobbfelõl a fülén alól”

Fárasztó ez a hosszas, alamuszi javítgatás. Kisstílű, szőrszálhasogató módon járt el a professzor úr. Akkora pályán focizik, ahol a labda se fér el.

Nem különb a következő se:

Széchynél:

„ment be”

Bethlennél:

„ment bé”

Ez sem érte meg a fáradságot.

De még mindig nem értem a végére. A nagyon apró következő változtatást nem emelném ki (Nyakra járó – nyakrajáró), a a mondathatárokkal sem foglalkozom, folytatom a következő jelentősebbel:

Széchynél:

„volt a kezén valami kis körömcsölés,”

Bethlennél:

„Volt a kezén valami kis körmöcslés”

Széchy professzor úr egy hangfestő kifejezést „ízlésből” egy másikra cserélt. Miért?

A következő még kevésbé érthető:

Széchynél:

„de a semmi sem volt.”

Bethlennél:

„de az semmi sem volt”

??

A „javítás” aligha érthető.

Van még tovább is:

Széchynél:

„, de én, mint új esméretlen ember,”

Bethlennél:

„de én, mint új, ismeretlen ember,”

Nevetséges. Se célja, se értelme.

Még mindig nincs azonban vége. Nézzük a következőt:

Széchynél:

„és a mely kétfelől erősztős hintón kimentünk volt,”

Bethlennél:

„és amely kétfelé eresztõs hintóban kimentünk volt,”

Átgondolatlan, buta, fontoskodó javítás megint. A hintónak ezt a típusát – a landauert – szerintem még Széchy korában is „kétfelé eresztős”, nem pedig „kétfelől erősztős” hintónak nevezték.

Széchy javításai nyomán Bethlen szövege egyre zagyvább lesz.

Nézzük tovább. Van még ezután is.

Széchynél:

„Otthonn fejér bársonydolmányba öltöztették”

Bethlennél:

„Otthon hosszú, veres bársony dolmányba öltöztették”

Egyéb helyeken azt olvastuk, hogy Zrínyi fehér mentében feküdt a ravatalon. Nyilván ezt olvashatta Széchy Károly is, de ez még egyáltalán nem jogosítja fel arra, hogy átdolgozza Bethlen visszaemlékezését. Széchy Károly úgy viselkedik, mintha nem is Bethlen lenne a történelmi forrás, hanem ő. Súlyos tévedés. Bethlen talán látta is a hosszú, veres dolmányt, Széchy azonban csak képzelte a fehéret.

Akad még a végére is.

Széchynél:

„Így lőn vége Zrini Miklósnak”

Bethlennél:

„Így lõn vége Zrínyi Miklósnak;”

Vajon itt miért változtatta meg Zrínyi nevének alakját? Miért archaizál, amikor Bethlen sem teszi? Széchy eljárása teljesen érthetetlen.

De még mindig nincs vége. Nézzük az utolsót!

Széchynél:

„, puska, kard lévén nála”

Bethlennél:

„stuc, spádé lévén nála”

Ezzel a Bethlen Önéletírásából származó részlet végére értünk. Ha tovább tartana, nyilvánvalóan folytatódnának Széchy professzor úr „javításai” is.

Döbbenetes, amit Széchy Károly művelt Bethlen Miklós szövegével. Annak minden részébe beavatkozott, és tökéletesen eltorzította. Széchy Károly „átírásában” Bethlen Miklós Önéletírásának Zrínyi halálára vonatkozó részlete teljesen használhatatlanná vált, minden rejtett jelentése tovatűnt.

Ennek fényében nézzük, mit is mond Széchy Zrínyi halálával kapcsolatban. Látjuk, hogy mennyire bízhatunk a forrásközléseiben.

Folytatása következik.