A vadkanra fogott gyilkosság - 36. Rész

36. Rész

Történelmünk egyik legnagyobb lehetőségét. Minden elbukott szabadságharcunk esetében vissza-visszatérő refrén:

„A nemzetközi erőviszonyok nem kedveztek.”

Ebben az esetben a nemzetközi viszonyok nekünk kedveztek volna. A magyar történelem kedvezőtlen irányba fordult. Következett a meddő Habsburg-ellenes felkelések kora, aztán az ország még az eddigieknél is inkább hadszíntérré vált a század végének nagy háborújában. Közben elpusztult, elnéptelenedett, jobban, mint a tatárjárás idején.

Így léptünk az újkorba. A lehető legkedvezőtlenebb folytatás követte Zrínyi halálát.

A történettudomány hozzáállása

Tudományunk dogmatikusan, megdöbbentő csökönyösséggel tart ki a vadkan mítosza mellett. Ez sokkal kényelmesebb, mint számot vetni a valósággal. A szakma dühét sem vonja magára.
A magyar történettudomány „örökölte” a sertés-mítoszt, és ragaszkodik hozzá, mint öreganyó a régi kacatokhoz. Nem hinném, hogy ebbeli vonzalmában meg lehetne ingatni. Tanújelét adta, hogy az utolsó töltényig védi a sertést.

A legkomikusabb az volt, hogy a tudós szerzők szakorvosokkal konzultálva ábrát tettek közzé Zrínyi sebeiről, és írásba tétették a doktorral, hogy a haldokló horvát bán elmondhatta ama ominózus mondatot:

„Rútul bánék vélem a disznó, de ihol egy fa sebtében állítsátok meg a sebnek vérét véle, az arra igen jó.”

Elolvasták ezt a rettenetes mondatot? Nemhogy Zrínyi, BÁRKI mondana ilyet azokkal a sebekkel?

Bármelyik színész agyvérzést kapna, ha ezt a színpadon el kellene mondania, mert a próbafolyamat elején felfogná, hogy lélektanilag nem hiteles. Követelné, hogy a szerző azonnal írja át. Komolyan gondolják, hogy valóban ezt mondta? Ezért kár volt szakértőt felkérni, elég lett volna gondolkodni. Mit is mond ez a fránya mondat?

„Rútul bánék vélem a disznó, de ihol egy fa sebtében állítsátok meg a sebnek vérét véle, az arra igen jó.”

Mit közöl?

Semmi egyebet azon kívül, hogy alibit szolgáltat a gyilkosoknak. Sulykolja a vadkan meséjét, és magyarázatot ad rá, miért véresek a tettesek. Az ostoba „fácska” ötlet a gyilkosok leleménye. Miért nem ezt mondja?

„Szorítókötést a sebeimre azonnal!”

Nehogy bárki azt mondja, hogy „akkor nem volt”, a szorítókötést már az ókorban ismerték.
Maga Zrínyi írja a Szigeti veszedelem egyik strófájában:

„Szép vitéz szókkal sebeseket biztatják,
Kötözik sebeit, szánják és ohajtják.”

(Kiemelés tőlem, Pete László Miklós)

Véletlenül se ezt írja:

„Sebeire tesznek vérzés oltó fácskát,”

Mert ez ökörség.

Vajúdnak a hegyek. Tudós orvos szakértő „bizonyítja, hogy Zrínyi „elmondhatta volna” ezt az irdatlan baromságot:

„Rútul bánék vélem a disznó, de ihol egy fa sebtében állítsátok meg a sebnek vérét véle, az arra igen jó.”

Az eset tanulságos példája annak, hogy milyen szélsőségekig képes elmenni a dogmatikus tudomány, hogy magyarázza a magyarázhatatlant.

Bethlen Miklós Zrínyi Miklós halálának elsődleges forrása, a maga nemében az egyetlen ilyen. Ifjú volt 1664. november 18-án, öregemberként írta meg Önéletírását, a Habsburg kormányzat börtönében. Egy másik írása miatt került oda. Vigyáznia kellett.

Nem véletlenül írja a szaktudomány, hogy már Bethlen is kételkedett a vadkan meséjében. Pontosítanék: nem egyszerűen kételkedett, tudta, mi történt. Az Önéletírást akkor veti papírra Bethlen, amikor már minden eldőlt. Lezajlottak a nagy Habsburg-ellenes mozgalmak, a kuruc korszak véget ért. Már csak a történet szempontjából van jelentősége annak, hogyan is halt meg Zrínyi Miklós. Bethlen öregember. Számadást ír.

Nem akarja magába zárni az igazságot. Úgy kell megírnia, hogy az éberen vigyázó, írását állandóan olvasó fogdmegek ne fogjanak gyanút. Tömören, látszólag szárazon. De úgy, hogy a magyar főúri vadászatot ismerő olvasó pontosan tudja, mi is történt azon az őszi napon a kursaneci erdőben.

Folytatása következik.