A vadkanra fogott gyilkosság - 19- Rész

19. Rész

Csaknem biztosra vehetjük, hogy a vérmes Zrínyi Péter parancsára kivégezték. Csendben, feltűnés nélkül, csaknem titokban. Ez persze nem jelenti, hogy kíméletesen. Akkoriban az elvetemült gyilkosokat általában karóba húzták. Kihegyezett karót vezettek az elítélt testébe a végbelén keresztül a gerincoszlopa mentén, és az általában a kivégzett száján vagy nyakszirtjén bukkant ki a testből. Vigyáztak rá, hogy létfontosságú szervet és ütőeret ne sértsenek. A nyomorult így napokig kínlódott a karón, amíg borzalmas szenvedések közepette meghalt.

Arra gyanakszom, hogy Pakát Zrínyi Péter parancsára legkésőbb nyolc-tíz nappal a gyilkosság után karóba húzták, nagyjából azon a helyen, ahol meggyilkolta az urát.

Hát Magliani? Vele mi történhetett?

Maglianival kapcsolatban éppen fordítottak az esélyek; legalább kilencven százalék sansza van arra, hogy megúszta a gyilkosságot. Ő sem volt azonban könnyű helyzetben, biztosítania kellett magát. Roppant körültekintően kellett eljárnia. Már a gyilkosság másnapján elhagyta Csáktornyát, a kor leggyorsabb közlekedési eszközével, minden esélye megvolt arra, hogy előbb érkezzen Bécsbe, mint a sikeres gyilkosság híre. Ő ugyanis csak addig van biztonságban, amíg a megbízó nem szerez róla tudomást, hogy Zrínyit megölte „egy vadkan”.

Magliani feltehetően előre felvette a fizetségét, ami nem lehetett jelentéktelen összeg, különben aligha gyilkol. A gaztett után azonban már a megbízóval vagy annak embereivel való találkozást is kerülnie kell.

Ha Magliani valóban az volt, aminek látszik – hivatásos bérgyilkos – akkor ezzel nagyon is tisztában kellett lennie. Nem ülhet fel a megbízó fortélyának, bármekkora utólagos jutalommal is kecsegtesse az. Ha beugrik, halálra ítélte magát.

Amennyire szüksége volt a megbízónak Maglianira a gyilkosság előtt, annyira felesleges most. Nemkívánatos tanú, potenciális zsaroló, két lábon járó akna; bármilyen jövőbeli politikai fordulat esetén elveszejtheti a megbízóját.

Magliani, a hivatásos gyilkos, aligha akar besétálni a nyilvánvaló kelepcébe. Bécsbe érkezvén messzire elkerüli a megbízót, villámgyorsan személyiséget vált, és azonnal elhagyja a császárvárost. Talán már az érkezése napján.

Hová megy?

A megbízó a Habsburg-kormányzat befolyásos tagja, valószínűleg igen messze ér a keze. Magliani aligha akar a császár fennhatósága alatt álló területen maradni. Nem hinném, hogy hosszabban Ausztriában felejtette volna magát, és azt sem, hogy Csehország felé ment volna. A német birodalmi területek sem kívánatosak a számára.

Itáliába kellett mennie, de ott sem állhatott meg akárhol. A megbízó emberei mellett előbb vagy utóbb Zrínyi Péter ügynökei is keresni fogják, olyan helyre kell mennie, ahol nem bukkanhatnak a nyomára.

Ez leginkább a spanyol uralom alatt álló Nápoly lehet. Pénze van, talán helyismerete is. Előkelő spanyol vagy olasz úrként élheti hátralévő életét, ott messze délen nem fenyegeti veszély. Legfeljebb akkor, ha elszólja magát, ami nagyon valószínűtlen.

Ebben a forgatókönyvben is van azonban hiba.

Talán a megbízót sem ejtették a fejére…

A postakocsik indulása és érkezése a megbízó – és feltételezett ügynökei – számára pontosan ismert lehetett. A postakocsik személyzete közt az elkövetkezendő évszázadokban igen sok kém és ügynök volt, nem véletlenül. A megbízónak érdeke volt tudnia a postakocsiról, hiszen Zrínyi éppen azzal készült Bécsbe. Talán embere is lehetett a személyzet tagjai közt.

Ez a járat a megbízó számára két létfontosságú információt is hordozott:

1. Zrínyi Miklós nincs a postakocsin.
2. Magliani rajta van.

A harmadikról se feledkezzünk meg: lehetetlen, hogy a Csáktornyán útra készülő postakocsi személyzete ne szerezzen róla tudomást, hogy előző nap meghalt a gróf. Az információ a megbízó számára sokat ér, bizonnyal jól fizet érte. A postakocsi emberei nem is sejtik, miért fontos Magliani személye, de jelentik, mert pénzzel jár.

Megtudhatja-e ezeket az információkat a megbízó előre? Még mielőtt Magliani Bécsbe érne?

Meg bizony!

Akad-e a postakocsinál gyorsabb közlekedési eszköz?

Akad. A lovas futár. Akár Csáktornyáról, akár valamelyik közbülső állomásról indítható egy tapasztalt és ügyes lovas pihent lovon. Használhatja a postakocsijárat infrastruktúráját, az állomásokon – hivatalos állomások még nincsenek, alkalmiaknak azonban lenniük kell, különben a postakocsi nem képes a feladatát teljesíteni – lovakat vált, és a Csáktornya-Bécs útvonalat akár egy teljes nappal rövidebb idő alatt megteheti, mint a postakocsi.

Ebben az esetben Maglianinak nincs sok hátra. A postakocsi a számára mozgó egérfogó. Figyelik, amikor leszáll, a nyomába szegődnek, és reggelre már a gyilkos felismerhetetlen teteme Magyarország felé úszik a Dunán.

Magliani úgy is dönthet, hogy az utolsó pillanatban, éppen indulás előtt leszáll Kőszegen vagy Sopronban. Akár úgy is, hogy a málháját a postakocsin „felejti”.

Ez sem életbiztosítás. Sopron és Kőszeg kisvárosok, minden idegen feltűnő, sokkal nehezebb innen eltűnni, mint Bécsből.

Mindezeket egybevetve mégis azt gondolom, hogy Magliani megmenekült. Talán eleve volt valami biztosítéka a megbízóval szemben. Nem tudhatjuk.

Magliani feltehetőleg életben maradt, Paka feltehetőleg meglakolt.

A gyilkosság után

Miután kissé eltöprengtünk arról, mi is történhetett a gyilkosokkal a gonosztett után, visszatérnék a gyilkosságot közvetlenül követő pillanatokhoz. Magliani ezt – Bethlen Miklós tolmácsolásában – így „beszélte”:

„Majláni legelébb érkezék, hát Póka egy horgas fán, az úr arccal a földön, s a kan a hátán; õ hozzálõ, elfut a disznó, érkezik Guzics és Angelo. Az úr felkél s mondja: Rútul bánék vélem a disznó, de ihol egy fa (melyet csatákon is magával hordozott) sebtében állítsátok meg a sebnek vérét véle, az arra igen jó. Eléggé próbálták véle, de hiába, csak elfolyt a vére, elõször ülni, osztán hanyatt fekünni, végre csak meg kelle halni,”

Fentebb leszögeztem, hogy Magliani meséje alaposan elbánik Pakával, akkor is súlyos vádakat akaszt a nyakába, ha a közvélemény elfogadja a vadkan mítoszát.

„hát Póka egy horgas fán, az úr arccal a földön, s a kan a hátán”

Paka élete végéig nem tudná ebből kimosni magát. Számára Csáktornyán többé nem terem babér, szolgának sem kell majd.

Hogy miért tértem ide vissza?

Azt akartam ezzel illusztrálni, hogy Magliani lényegében halálra szánta Pakát. Ezt bizonyítandó időztem el annál a szempontnál, mennyi esélye volt, egyáltalán volt-e esélye a menekülésre Pakának a gyilkosság után. Úgy gondolom, ő egészen biztosan ráfizetett a gaztettre.

Magliani lényegében likvidálta Pakát, halálos ítéletét a meséjével írta alá. Paka a gyilkosság után feleslegessé vált, terhére lett volna tettestársnak és megbízónak egyaránt. Lehetséges, hogy Magliani és a megbízója együtt fundálták ki a vadász elveszejtését. Ebben az esetben persze Magliani pontosan láthatta azt is, hogy mennyire lesz fontos a megbízó számára a sikeres merénylet után az ő élete.

Részben emiatt gondolom, hogy Magliani megmenekült. Kifőzhetett előre valami olyan furfangos menekülést, amivel túljárt a megbízó eszén. Fortélyos volt, és pontosan tudhatta, mit terveznek ellene. Tudhatott a postakocsiról, rájöhetett, hol van beépített embere a megbízónak. Elképzelhető, hogy lóvá tette a megbízót, és végleg eltűnt a szeme elől.

„hát Póka egy horgas fán, az úr arccal a földön, s a kan a hátán”

Egyébként minden megfontolt gonoszsága ellenére ez az elképzelés nagyon is okos és tanulságos. Magliani kiváló emberismerő lehetett. Tisztában volt vele, hogy önmagáról a gyanút csakis abban az esetben tudja teljesen elhárítani, ha közvetlenül gyanúba kever valaki mást.

A Magliani mesélte helyzet több mint gyanús. Az első pillanatokban – főleg, ha komoly sokk ér bennünket, mint most Zrínyi udvarát és vendégeit – elfogadjuk ténynek, de amint a nyugalmunkat és körültekintésünket visszanyerjük, egyre több apróságon akadunk fenn vele kapcsolatban.

Elsőre bosszankodunk Pakára, amiért gyávaságában cserbenhagyta urát, akit éppen ő csalt egy sebzett vadkan elejtésének lehetőségével bajba. Gyáva, felelőtlen és sunyi alaknak érezzük. Dühösek leszünk, ha csak eszünkbe jut.

Amennyire valószínűtlen a szituáció, annyira mestermunka pszichológiai értelemben. Szinte programozza egyrészt az áldozat iránti szánalmat, másrészt a Paka iránti megvetést. Magliani számára mindkettő létfontosságú; elterelik a figyelmet az ő szerepéről. El kellett feledtetnie, hogy váratlan elindulásával gyanúba keverte magát.

Cserébe szinte ráragasztja Pakára a bűnbak bélyegét.

Paka helyzete már voltaképpen itt kétségbeejtő. A mese elszigeteli őt minden együttérzéstől, nevetségessé teszi, és ráirányítja a figyelmet. Talán ezért nem figyel fel senki Magliani következő mondatára:

„õ hozzálõ, elfut a disznó,„

Pedig itt találhatók a mesének talán legkényesebb részei.

„õ hozzálõ”

Már fentebb beszéltem erről. Magliani a nyomába szegődött lovasok miatt kénytelen beismerni, hogy történt egy lövés. A kint várakozók nyilván semmiképpen sem hallhatták meg, de az érkező lovasok talán igen. A mondatnak a szövegben való elhelyezése egyértelműen utal rá, hogy Magliani tisztában van vele, mennyire veszedelmes dolgot közöl, de elhallgatni sem merte. Mindenképpen neki kellett elsőnek említenie a lövést, semmiképpen sem szabadott megvárnia, amíg valaki más, például az őt üldöző lovasok valamelyike ejt szót róla, a többiek pedig kellemetlen kérdéseket tesznek fel.

Hősnek próbálja magát feltüntetni. Ez persze nemigen sikerülne neki, ha bárki higgadtan fogadná a mondandóját. Akkor esetleg valaki rákérdezhetne, miért és miféle töltött lőfegyvert vitt magával az erdőbe. Az adott helyzetben semmi esélye sem volna a magyarázkodásnak. Iszonyú pánik vesz erőt az embereken. Ha bárki gyanúba keveredne, hogy tevőleges részese Zrínyi halálának, nem biztos, hogy az illető épségben Csáktornyára érne.

Valami sokkal erősebbel kell előállnia.

„hát Póka egy horgas fán, az úr arccal a földön, s a kan a hátán”

Mesteri. Alkalmas az indulatok felkorbácsolására, ráadásul lenyűgözően képszerű is. A képszerűség a mese kulcsa. A kép mindig pillanatfelvétel, egy adott szituáció ábrázolása. Senki sem törődik vele, hogyan is alakulhatott ki ez a helyzet; a kép mindig maga magyarázza önmagát. Nem véletlenül mondja az ember: „Hiszem, ha látom.”  A kép mindig önmagában, indoklás szüksége nélkül hitelesít valamit. A látás érzékszervének az emberi kultúrában kitüntetett szerepe van. A jól megkomponált kép még önmaga műviségét is képes eredményesen leplezni. Egy ideig mindenképpen. Ezért nem kap túlságos figyelmet Magliani következő két közlése.

„õ hozzálõ, elfut a disznó, „

Pedig van ám mit elemezni ezen is. Főleg ezen:

„elfut a disznó, „

Nézzük csak:

„elfut a disznó, „

Talán ez Magliani meséjének legkényesebb pontja. Fentebb már a szituáció több lényeges elemét is érintettem, ezt voltaképpen a végére hagytam. Valóságos csemege. Ha látszólag kapkodva is, ha rejteni akarja is, Magliani itt tulajdonképpen beismeri, hogy az állítólagos vadkant rajta és Pakán kívül senki sem látta. Ezért ez az egész mese egyik legsúlyosabb közlése. Magliani annyira álcázta, amennyire csak lehetett, jelentéktelen mellékmondatba rejtette a sokkal fontosabbnak vagy látványosabbnak tűnő közlések közé.

A vadkant tehát a Magliani után érkezők közül senki sem látta, mert – elszaladt.

Most ne a mellékes körülményekkel foglalkozzunk, ne azzal, hogy miféle állat is lehetett az a gyilkos vadkan, amelyik – miután lemészárolja Zrínyi Miklóst -, amikor már nincs rá szükség, mint aki jól végezte dolgát, egyszerűen elszelel. Maglianinak ettől a nézőponttól nincs félnivalója. Ártatlan képet vág, és megvonja a vállát. Mit tudom én. Ez egy ilyen vadkan volt.

Felvet azonban a közlés ennél sokkal fontosabb és kényesebb kérdéseket is, nézzük talán ezeket:

v  Akaratlanul is elismeri, hogy Magliani sokkal hamarabb érkezett a helyszínre, mint a többi lovas.

Ez megdönti a hivatalos történészek azon elképzelését, hogy a lovasok együtt indultak volna az erdőbe Zrínyi és Paka után. Ha együtt érkeztek volna, mindegyikük látja a vadkant. Azzal nemigen lehet érvelni, hogy az állat éppen azért menekült volna el, mert megérezte, hogy mások is közelednek, hiszen Magliani előbbi mondata szerint az ő érkezésekor a kan még javában gyilkolta Zrínyit.

„az úr arccal a földön, s a kan a hátán;”

A vadkan esetében Magliani érthető módon nem meri megkockáztatni, hogy bárkit szemtanúnak tüntessen fel. Felettébb gyanús volna, az első méltatlankodó tagadás ellene fordíthatná a közhangulatot. Kénytelen a másik kockázatos megoldást választani:

v  Elismeri, hogy csupán ő és Paka láttak vadkant Zrínyi halálának színhelyén.

Ez pedig olyan tény, amely a legtapasztalatlanabb hivatásos nyomozó figyelmét is azonnal felkeltené. Mivel:

v  Magliani ezzel bevallja, hogy rajta és Pakán kívül senki sem látta a Zrínyi halálát okozó állítólagos vadkant. Nincs szemtanúja, nincs, aki az állításait igazolhatná.

Modern gyilkossági ügyekben már ennyi elég is volna a letartóztatáshoz. Mi is történt?

Váratlanul meghal egy igen fontos személy. Halálát brutális sérülések okozták. Két személyt találnak a holtteste mellett, ezek pedig egy – azóta eltűnt – vadkan támadásával magyarázzák a tragédiát.

Magliani azonban nem tehetett mást. Talán maga is tisztában volt vele, hogy veszélyesen közel sodródott az abszolút hibahatárhoz, de mégsem tehetett egyebet, sürgősen el kellett távolítania a helyszínről a (virtuális) vadkant, hiszen:

„ érkezik Guzics és Angelo.”

A kocka el volt vetve. A vadkan nem maradhatott, mert nem létezett. Azt hiszem, Magliani végtelenül hálás lett volna, ha – legalább ebben a pillanatban – felbukkan egy igazi vadkan. Amire rámutathat. Ennek hiányában azonban megint kapkodásra kényszerült.

A gyilkosság történetének újabb fontos pillanatához érkeztünk. Magliani meséjének ez is egy olyan pontja, ahol az addig elfogulatlan szemlélő agyában felmerülhet a gyilkosság gyanúja.

Hogy miért? Nézzük meg közelebbről!

Induljunk ki az ártatlanság vélelméből. Próbáljunk hinni Maglianinak, tételezzük fel, hogy Zrínyit valóban a vadkan ölte meg, a tragédiához a nyomorult Paka gyáván statisztált a fa tetején, hogy Magliani csak akkor érkezett, amikor a feldühödött kan még a bán hátán tombolt, de Zrínyi már menthetetlen volt. Ezt mind higgyük el neki, és nézzük tovább a történetet. Tegyük fel, hogy Magliani vétlen. Mit tesz ebben a helyzetben egy ártatlan ember?

Az első pillanatban mérhetetlenül örül a társak jövetelének. Aztán azonnal mutogatni kezdi a vadkan még látható nyomait, hiszen azok a rohamos sötétedéssel mind kevésbé láthatók. Fentebb már beszéltem erről: puszta életösztönből, az önvédelem jogos szempontjait figyelembe véve is ezt kellene tenni.

Ezt tenné akkor is, ha nem gondolkodna a tennivalókon. Szemtanúként rettenetes sokkon esett át, látta, amint egy felbőszült fenevad felkoncolja a vendéglátóját. Teli torokból kellene üvöltenie, és az állat nyomait mutogatnia.

Erről már korábban is beszéltem. Van azonban itt egy talán még fontosabb szempont is, amit az ártatlanság feltételezésénél nemigen hagyhatunk figyelmen kívül. Ha Magliani ártatlan, akkor a gyilkos vadkan is létezik, és valahol a közelben van. Még mindig sebzett, és még mindig él. Magliani kilőtte a fegyverét, voltaképpen védtelen. Az állítólagos vadkan viselkedése eddig is kiszámíthatatlan volt, ki tudja, mi bőszíti fel ismét. Az állat bármelyik pillanatban újra támadhat.

Ebben a kétségbeejtő helyzetben az érkező ifjabb Guzics aranyat ér. Katonaember. Nyilvánvalóan fegyvert visel. Az ártatlan Magliani szívéről hatalmas kő esne le, és tüstént átadná az érkező Guzicsnak a parancsnokságot. A várkapitány öccse megvédelmezhetné a többieket a vadkantól.

Természetesen ebben az esetben is meneszteni kellene valakit a többiekhez, de csakis olyan személyt, akinek a helyszínen különösebb hasznát venni nem lehet. Valamelyik inast. Gyakorlatilag majdnem mindegy, ki lovagol vissza. Ha így történik, ez nagyon erős érv lehetne Magliani ártatlansága mellett.

Magliani azonban egészen másképpen cselekedett: haladéktalanul visszaküldte a többiekhez – Guzics kapitány öccsét. Nem félt a vadkan újabb támadásától? Nemigen. Ha valakinek, neki aztán tudnia kellett, hogy semmiféle felbőszült vadkan nincs a közelben. Sokkal jobban félt valami mástól: hogy az ifjabb Guzics esetleg vizsgálódni kezd, és pillanatokon belül bizonyítékot talál a gyilkosságra. Ezért kellett őt sürgősen eltávolítani. Már az első pillanatban.

Mi igazolja ezt? Nem tételezhetjük fel esetleg azt, hogy Guzics maga döntött úgy, hogy személyesen megy vissza értesíteni a bátyját és a többieket, és hosszú percekre védtelenül hagyja a helyszínen várakozókat?

Feltételezhetjük, de – képtelenség.

Miért?

Ugyanazért, amiért az idősebbik Guzics sem saját magát küldte Zrínyi után az erdőbe. A két Guzics katona. Tisztek. Zrínyi neveltjei. Jól képzettek és fegyelmezettek. Hogyan cselekszik egy jól képzett, fegyelmezett, agilis és kötelességtudó tiszt ma is a világ bármely pontján, amikor rádöbben, hogy az adott helyzetben egyszemélyi felelősre van szükség, és a felelősség éppen őt terheli?

-          Átveszem a parancsnokságot!

A jelenleg érvényben lévő szabályzatok szerint ezt ki kell nyilvánítani, de nem is ez a legfontosabb, hanem az, hogy haladéktalanul hozzá kell fogni a szervezéshez, irányításhoz.

Amíg Zrínyi jelen volt, magától értetődően ő volt a parancsnok. Amikor távozott, a parancsnoklás Guzicsra szállt. Vadászat volt, elvileg úri mulatság, mindenki tudta a dolgát, nem volt tehát szükség rá, hogy Guzics kinyilvánítsa, hogy az adott helyzetben ő a rangidős vezető. Egészen addig, amíg olyat nem tapasztalt, ami gyors intézkedést igényelt. Magliani parancs nélkül, sőt kifejezetten a tilalom ellenére Zrínyi és Paka után indult. Ebben a helyzetben Guzics pontosan azt tette, ami tőle elvárható volt: átvette a parancsnokságot.

Korábban már kifejtettem, hogy ez a merénylet megakadályozásához már kevés volt, de Guzics nem is számíthatott arra, hogy Zrínyi életére törnek. Nem testőr volt, nem is gondolkodott olyasformán, ahogy a testőröknek kell. Egy jó testőr nem engedte volna, hogy Zrínyi Paka társaságában lovagoljon be az erdőbe.

Így is kevésen múlt, hogy megakadályozza a merényletet. Többször is a terve módosítására kényszerítette a gyilkost, nehézségeket okozott neki, és olyan helyzetbe sodorta, hogy kénytelen volt a tervezettnél sokkal kockázatosabb mesét előadni.

Ha egy tiszt átveszi a parancsnokságot, haladéktalanul meg kell határoznia, hol a harcálláspontja. Hol az a hely, ahonnan az események a legteljesebben áttekinthetők. Guzics kapitány esetében ez kétségtelenül az erdőn kívül volt, ahol a vadásztársaság zöme tartózkodott. Valakit azonban a renitens után kellett küldenie. Ez volt a testvére, illetve a vele menesztett lovász és az inasok. Utóbbiak nyilván azért, mert nem akadt a társaságban más, számba vehető ember, aki felett Guzics parancsnokolhatott volna. Normális esetben ez elegendő is lett volna, hiszen ezek az emberek biztosították az ifjabb Guzics számára a szükséges túlerőt arra az esetre, ha Magliani renitensnek bizonyulna.

Itt a hivatalos történészi vélemények újabb cáfolatára akadunk. Kiket is vitt magával az ijfabb Guzics?

„Guzics öccse, inasa, meg egy Angelo nevû kedves olasz inasa és a lovász nyargalának utána;”

Nézzük csak:

v  Guzics inasa

v  Zrínyi Angelo nevű olasz inasa

v  A lovász

Elsőre azt gondoljuk, igen, ezek vannak kéznél. A vadászoknak dolguk van, más bevethető katonaember pedig nincs. Mit szűrhetünk le még ebből?

Kik ezek? Két inas és egy lovász. Magyarán: szolgák. Személyes szolgálatot teljesítő emberek.

Nagyon sajnálom a hivatalos történetírást. Azt akarja velünk elhitetni, hogy a barokk időszakban három szolga egy vadászaton a saját elhatározásából lóra kap és a gróf kifejezett tilalma ellenére az úr után lovagol az erdőbe. Nagyjából ide vezet kitartani a sertés-mítosz mellett.

Nyilvánvaló, hogy mi történt: A három szolga a két Guzics parancsára kapott lóra, hogy az ifjabb fivér vezetésével Magliani után induljanak. Egyértelműen szükségmegoldásról van szó. Guzics még nem sejti, mekkora veszélyben van a gróf, de gyanús neki Magliani indulása. Parancsot ad az öccsének, vegyen maga mellé fegyvereseket, és eredjen a gyanús idegen nyomába. Mivel nem volt elegendő hivatásos fegyveres, szolgákat kellett lóra ültetni és felfegyverezni.

A három ember közül a lovásznak talán lehetett némi fegyverforgatási készsége, a két inasnak aligha. Lovagolni nyilván mindegyik tudott.

Ahhoz azonban idő kellett, hogy a három embert felszereljék. Magliani legalább 2-3 perc előnyt kapott.

Guzics kapitány nem tudhatta, hogy nem csupán valami ficsúrral, hanem egy minden hájjal megkent bérgyilkossal akadt dolga. Ha tudta volna, egészen biztosan tűzparanccsal küldi utána a testvérét.

Azt kell mondanom, Guzics kapitány teljes felelősséggel, a tőle elvárható módon cselekedett. Nyilvánvalóan kiváló tiszt volt. Arról nem tehet, hogy olyan veszedelem fenyegetett, amelyre voltaképpen a saját háza táján maga Zrínyi sem volt felkészülve.

Mi történik, ha Magliani segítségül hívja az ifjabb Guzicsot? Ezt kellett volna tennie, ha valóban ártatlan, és valóban a környéken kószál egy dühödt vadkan. Ebben az esetben a tisztáson az ifjabb Guzicsnak kellett volna átvennie a parancsnokságot. Harcálláspontja Zrínyi holtteste mellett lett volna, és haladéktalanul megszervezi a vadkan semlegesítését, illetve felkutatását. Közben óhatatlanul alaposan át kellett volna vizsgálnia a helyszínt. Valakit neki is a többiekhez kellett volna szalajtania. Olyat, akinek nem veszi más hasznát. Ez lehetett volna éppen Paka, vagy akár maga Magliani is. Utána tüstént szemrevételeznie kellett volna a nyomokat.

Ezt Magliani nem engedhette, mert rögtön kiderül a bűntény. Ezért kellett azonnal, az első pillanatban visszaküldenie az ifjabb Guzicsot, az egyetlen katonaembert.

A gyilkosnak jó idegrendszere volt, gyors reflexekkel. A gaztett felfedezésének esélye mindig az első pillanatokban a legnagyobb, utána rohamosan csökken. Magliani nyilvánvalóan abban bízott, hogy a gyors sötétedés és a helyszínre özönlő vadásztársaság lehetetlenné tesz mindenféle nyomolvasást.

Volt ugyanis egy komoly dilemmája. Rajta és Pakán kívül senki sem látta az állítólagos vadkant.

Folytatása következik.