2018. április 6., péntek

A vadkanra fogott gyilkosság - 17. rész

Tizenhetedik rész

Úgy gondolom, hogy a Zrínyi gróf halálával kapcsolatos úgynevezett „mendemondák” forrása is ez lehetett, nem pedig valamiféle definiálhatatlan kételkedés vagy tódítás. A tetem hosszú hetekig hevert fehér mentében a ravatalon, a személyzet tagjai gondozták, láthatták. A mosdatást a kor szokásai szerint meglehetősen népes személyzet végezte, a legelső információk tőlük származhattak.

A mai típus-szkeptikus vélekedések a hivatalos, kanonizált nézetek mellett jobb ügyhöz méltó buzgalommal, vérrel-verejtékkel is kitartani akarók fanatikus igyekezetükben minden esetben bagatellizálni igyekeznek az ellentmondó véleményeket. Aki nem hiszi a „kötelezőt”, az nyilván idióta, dilettáns, „hiszékeny”, esetleg rosszindulatú nyerészkedő. Egyre több a „szkeptikusokban” az indulat. Talán közel az idő, hogy bűnözőnek deklarálják a hivatalostól eltérő vélekedések híveit.

Az ilyen sablon-nézetek mindig abból indulnak ki, hogy a „mendemonda” azért keletkezett, mert az emberek nem hajlandók valamiféle „igazságba” belenyugodni. Ilyenkor jön létre a mendemonda, az összeesküvés-elmélet, a mítosz, és a többi hasonló ál-valóságnak, vagy éppen valóság-pótléknak aposztrofált jelenség.

A hasonló vélekedések gyakran alapjában tévesek. Ha csak egyetlen összeesküvés-elmélet, vagy „mítosz” valóságnak bizonyul, máris jókora, izmos kérdőjelet tehetünk az összes sablon-magyarázat mellé. Egynél pedig máris jóval több akad, a szkeptikus makacsság lényegében folyamatos hátrálásban van. Az összeesküvés-elméletekkel foglalkozó blog gazdája már évekkel ezelőtt csokorba gyűjtött olyan, korábban összeesküvés-elméleteknek minősített „mendemondákat” amelyek azóta igaznak bizonyultak. Annyit, amennyi bőségesen elegendő ahhoz, hogy alapjában kérdőjelezze meg az „összeesküvés-elméletekkel” szembeni álságos szkeptikus hozzáállást.

Úgy gondolom, hogy Zrínyi halálának esetében nemigen beszélhetünk még hagyományos értelemben véve sem összeesküvés-elméletről. Nem azért kezdték a merénylet utáni napokban megkérdőjelezni a sertés-mítoszt, mert „nem tudtak belenyugodni Zrínyi halálába”, nem is azért, mert „bűnbakra vágytak” stb. stb. – hanem mert látták a holttestet, és pontosan tudták, mit jelent bizonyos sérülések hiánya.

Azt gondolom, néhány nap elteltével már mindenki tudta Csáktornyán, hogy gyilkosság történt.

Majláni legelébb érkezék, hát Póka egy horgas fán, az úr arccal a földön, s a kan a hátán;

Ez nem igaz. Ha a kan Zrínyi bán hátán taposott volna, annak nyoma marad. Ha pedig nem maradt, nem is taposott rajta…

Vajon hol volt akkor Paka és Magliani? Elmenekültek? Elvitték szárazon? Még az sem elképzelhetetlen, hogy szörnyűségesen megbűnhődtek, csakhogy erről senki egy szót le nem írt, ami nem meglepő.

Azt gondolom, ezen a ponton derült ki az igazság, ebből kiindulva kezdtek terjedni a „mendemondák”.

A kan állítólag Zrínyi hátán taposott. Micsoda félelmetes naivitás kell azt képzelni, hogy bárki elhiheti a mese folytatását?

elfut a disznó, érkezik Guzics és Angelo. Az úr felkél s mondja: Rútul bánék vélem a disznó, de ihol egy fa (melyet csatákon is magával hordozott) sebtében állítsátok meg a sebnek vérét véle, az arra igen jó. Eléggé próbálták véle, de hiába, csak elfolyt a vére, elõször ülni, osztán hanyatt fekünni, végre csak meg kelle halni,”

A gyilkosok azonban kényszerhelyzetben voltak.

A gondosan kifundált terv ellenére a gaztett több rögtönzött elemet is tartalmazott. Nem tudni, mióta készültek már a gyilkosság végrehajtására, de mégis kapkodásra kényszerültek.
Részben azért, mert 1664. november 18. délutánja az utolsó olyan alkalom volt, amikor még érdemes volt gyilkolniuk. Ha Zrínyi másnap Bécsbe utazik, a megbízóknak módosítaniuk kell a terveiket, és talán komoly veszteséggel kell számolniuk.

Rögtönözniük kellett az utolsó pillanatokban is. Amikor Magliani észrevette, hogy több lovas is a nyomába szegődött, rá kellett jönnie, hogy nagyon kevés az ideje. Amikor leugrott a lóról, már tudnia kellett, hogy legfeljebb néhány perce van. Talán már futólépésben indult oda, ahol Zrínyi feküdt, és már futtában előhúzta a fegyvert, amivel a brutális sérüléseket előidézte.

Az eszköz lehetett különleges formájú, fűrészes, vagy akár mérgezett is. Utóbbi a korban már jó évszázada tartozott az itáliai bérgyilkosok eszköztárába. Semmi sem mond ellent annak a feltételezésnek, hogy Magliani esetleg mérgezett élű fegyvert alkalmazott. A merényletet vadkantámadásnak kellett feltüntetnie, és arra kellett törekednie, hogy Zrínyi ne tudja a gyilkosait leleplezni.

a fején három seb vala: egy balfelõl, a fülén felül, a feje csontján ment csak el a kannak agyara, a homloka felé szakasztotta rútul a feje bõrit; más ugyan a bal fülén alól az orcáján, a szeme felé, rút szakasztás; de e kettõ semmi, hanem harmadik jobbfelõl a fülén alól a nyaka csigájánál ment bé s elé a torka felé ment, és a nyakra járó minden inakat kettészakasztotta; az ölte meg, a vére elmenvén.”

Ez a leírás voltaképpen Magliani jellemrajza. Pontosan következtethetünk belőle, miféle ember lehetett, aki Zrínyi Miklóssal ezt művelte.

És még valami.

Azt gondolom, már a terv kidolgozásánál úgy döntött, maga fogja Zrínyi halálát a csáktornyai udvar és a vadásztársaság helyszínre érkező tagjainak elmesélni. Félig-meddig talán ki is alakította magában a mondandóját. Ha azt remélte, hogy percekig nem fog a nyomába szegődni senki, csalódnia kellett. Miattuk kellett rögtönözve alakítania a mesén. Érdemes egyben megnéznünk a végeredményt:

hogy amint Póka után bément a disznó vérén az erdõbe, amíg õk a lovakat kötözték, csak hallják a jaj-szót; Póka szava volt. Majláni legelébb érkezék, hát Póka egy horgas fán, az úr arccal a földön, s a kan a hátán; õ hozzálõ, elfut a disznó, érkezik Guzics és Angelo. Az úr felkél s mondja: Rútul bánék vélem a disznó, de ihol egy fa (melyet csatákon is magával hordozott) sebtében állítsátok meg a sebnek vérét véle, az arra igen jó. Eléggé próbálták véle, de hiába, csak elfolyt a vére, elõször ülni, osztán hanyatt fekünni, végre csak meg kelle halni,”

Jellemrajz ez is. A tendenciája világos: Pakát a lehető leghátrányosabb helyzetbe hozni, minél hitványabbnak feltüntetni, ha bárki is gyanút fogna, Paka egyedül legyen a felelős. Magliani egyértelműen gyáva gazembernek tűnik.

Lehetőleg Paka üsse meg a bokáját, ha bármi nem úgy alakul, ahogy azt tervezték. Paka egzisztenciáját Magliani meséje akkor is tönkretette, ha elhitték. Az a vadász, aki a bajban a grófot cserbenhagyja, aligha maradhat a csáktornyai uradalomban. A legkevesebb, ha útilaput kötnek a talpára.

Ha meg a társaság tagjai gyanút fognak, elsőnek Paka szorul. Ha felmerül a merénylet gyanúja, ő az első számú gyanúsított. Ha kínpadra vonják, aligha tagad, nyilván rávall a cinkosára. Hogy Magliani erre is felkészült, kitetszik a meséjéből. Merthogy eleve olyan színben tünteti fel a vadászt, mint akinek egy szavát sem szabad elhinni. Ha Paka Magliani-ra vallana, azonnal kész a magyarázat: rágalmazza őt a hitvány szolga, mert szemtanúja volt a gyalázatosságainak. Ha minden kötél szakad, Pakát kivégzik, de ő, Magliani elviszi szárazon.

Akad azért Magliani terveiben hiba és kockázat, nem is kevés.

Majláni így beszélte: hogy amint Póka után bément a disznó vérén az erdõbe, amíg õk a lovakat kötözték, csak hallják a jaj-szót; Póka szava volt. Majláni legelébb érkezék, hát Póka egy horgas fán, az úr arccal a földön, s a kan a hátán; õ hozzálõ, elfut a disznó, érkezik Guzics és Angelo. Az úr felkél s mondja: Rútul bánék vélem a disznó, de ihol egy fa (melyet csatákon is magával hordozott) sebtében állítsátok meg a sebnek vérét véle, az arra igen jó. Eléggé próbálták véle, de hiába, csak elfolyt a vére, elõször ülni, osztán hanyatt fekünni, végre csak meg kelle halni,” 

A mesében sok nehezen védhető elem van, a gyilkosnak igen jó idegzete lehetett. Szinte bármelyik mellékmondat magában hordozta számára a bukás veszélyét.

Érdemes részleteiben is újra górcső alá venni:

Majláni így beszélte:”

Nagyon fontos mondat: Bethlen nagy nyomatékkal jelzi, hogy a most következő információk nem tőle származnak, a bennük előadottaknak ő nem volt szemtanúja, felelősséget érte nem vállal.  Mindezeket Magliani „beszélte”.

Ne feledjük: Bethlen Miklós igen hosszú idővel a történtek után írta az Önéletírást, ráadásul császári börtönben. Mivel a történtek idején nagyon fiatal volt, ráadásul Zrínyi halála az ő pályafutásában is markáns fordulópontot jelentett, jogosan tételezhetjük fel, hogy részletekbe menően emlékszik a történtekre. Közben annyi idő telt el, hogy a következményeket teljes szélességükben láthatja át.

Három évvel Zrínyi halála után Bethlen Miklós a Wesselényi-féle összeesküvés vezetőinek követeként Krétán találkozott Köprülü Ahmed Fazil pasa nagyvezírrel. Vajon szóba került Zrínyi Miklós halála? Talán igen, hiszen Bethlen egyebek között Zrínyi öccsének, Péternek az üzenetét is vitte. A törökök külön örültek, hogy „Zerinoglu” a szultán alattvalójának ajánlkozik. A felajánlást a nagyvezír egyébként jelentős részben a vasvári békére hivatkozva utasította el. Ez főleg azért érdekes, mert hasonló helyzetben a török még béke idején sem szokta magát megtartóztatni a császár ellen fellázadó magyarok támogatásától. Később sem. Vajon most miért? Talán felmérte az összeesküvés reménytelenségét, dilettáns jellegét?
Hivatkozott persze az éppen zajló kandiai háborúra is, de abban – a korábbi nagyon súlyos évekkel ellentétben – már győzelemre állt. 1663-64-ben azonban a kandiai háború nehéz hadi helyzete sem akadályozta meg a nagyarányú magyarországi támadást…

Roppant érdekes…

Lehet persze egyéb oka is: a szentgotthárdi csata. Köprülü Ahmed talán volt annyira okos, hogy a csúfos vereség után nem óhajtotta még egyszer összemérni fegyvereit a győztesekkel.
Ebben azonban nem hiszek. Nem hinném, hogy a szentgotthárdi csata tapasztalatai visszatartották volna a törököt a magyarországi hódításoktól. Egyrészt azért nem, mert a török társadalom a vasvári békét győzelemként élte meg, ezer újabb magyar falu került a fennhatósága alá, évekig hangos volt az ország a megint hódító török brutalitásáról áradó panaszoktól. Nem úgy festett, mintha az oszmánok Szentgotthárd alatt megszeppentek volna.

Talán a vezérkar mégis? Talán levonták a vesztett ütközet harcászati és hadműveleti tanulságait? Rádöbbentek volna, hogy jóvátehetetlen lemaradásban vannak az európai hadviseléshez képest?

Nem hinném.

Ha a török birodalom katonai irányítói levonják a szükséges következtetéseket, aligha fordulhatott volna elő, hogy tizenkilenc év múlva a Köprülü Ahmed vezérkarához tartozó Kara Musztafa a lényegében változatlan szervezésű, kiképzésű és felszereltségű török főerőkkel egyenesen Bécset támadja meg.

A török nem támogatta az összeesküvőket – viszont beárulta őket Bécsben. Formailag persze korrupt hivatalnokok indiszkréciója történt, de ebben is lehet számítás. Panajotti dragomán (főtolmács) tudatta az összeesküvést az osztrák követséggel.

Köprülü Ahmed pasa közvetlenül és közvetetten is ártatlan lehetett a horvát bán halálában, de nem lehetetlen, hogy előre tudott a merényletről. A jelek szerint a vasvári békében kifejezetten érdekelt lehetett.

Lehetetlen, hogy a szemtanú Bethlennel ne meséltette volna el magának, mi is történt a kursaneci erdőben 1664. november 18-án.

Vajon Bethlen hogy’ mesélte el neki?

Zrínyi halálától kezdve az Önéletírás papírra vetéséig Bethlen Miklós valószínűleg több száz alkalommal mesélte el a gyászos novemberi nap történetét. Olyan sokszor, hogy – mint az a gyakorlott mesemondóknál óhatatlanul bekövetkezik – nyilván kialakult a fejében egyfajta sztenderd változat, amelyet bármikor el tudott mondani újra és újra.

Bethlen Miklós fiatal korában rossz diplomata volt, túlságosan sokat fecsegett. Emiatt bőven volt kellemetlensége. Az eltelt évek alatt azonban fejlődnie kellett, lassan – többnyire saját kárán – rá kellett döbbennie, mikor mit mondhat el, és mit nem.

Zrínyi halála volt Bethlen ifjúkorának egyik meghatározó, az egyik leginkább érdeklődésre számot tartó élménye. Nyilván igen sok helyen kellett elmesélnie. A hallgatóságban pedig itt is, ott is ülhettek megbízhatatlan, vagy veszedelmes emberek. Talán éppen a nagyvezír előtti eset lehetett Bethlen számára az egyik legnagyobb tanulság. Nem lehet ugyanúgy elmesélni a történetet akárhol.

Vagy mégis?

Bethlennek meg kellett értenie, hogy veszélyben van. Kialakított hát Zrínyi haláláról egy olyan rendkívül tömör változatot, amelyben csak igazat mondott, aki akarta, értette, de amelyet senki soha fel nem használhatott Bethlen ellen. Mire Önéletírásához fogott, már évtizedek óta mesélhette ezt a változatot. Úgy gondolom, Önéletírásába is ez a változat került. Évtizedek óta letisztult, kiforrott, tömör szöveg.

Majláni így beszélte:”

Egy élőszóban előadott szövegben ez talán még furcsának is tűnhet, de Bethlennek ragaszkodnia kellett hozzá. A következőkért nem áll jót.

hogy amint Póka után bément a disznó vérén az erdõbe”

Szédületes marhaság. Miféle disznó miféle vérén mentek be, és hol? Hová? Magliani lóháton ment az erdőbe, ahol semmiféle disznó vére nem lehetett, hiszen a jól szervezett vadászat résztvevői már régen észlelték volna.

De azért nem véletlen ám ez a kitétel sem. Magliani talán szándékosan akart elhelyezni egy nyelvbotlást? Nemigen. Nagyon is számító. A szöveg esetleg valóban „mérgezett”, de ez korántsem biztos. Három lehetőség valamelyikével számolhatunk:

  1. Fordítási malőr
  2. Magliani szándékos álnaivitása
  3. Döbbenetes elszólás

Vegyük szemügyre mindet!

Fordítási malőr?

Könnyen előfordulhat. A mesét Magliani eredetileg olasz vagy német nyelven mondhatta el. Semmiképpen sem horvátul, mert azt Paka is értette volna. Talán azt is, ha magyarul mondja. Bethlen tehát olaszul vagy németül hallotta, és feltehetőleg a pályafutása során minden általa ismert nyelven tovább is adta.

Az eredeti mesében talán az állt, hogy „a sűrűbe”, ezt Bethlen könnyen félrefordíthatta: „az erdőbe”. Utána már így adta tovább.

De ebben az esetben sem lehet felmenteni Maglianit.

A gyilkos ugyanis ebben az esetben azt állítja, hogy magától rátalált arra a csapásra, ahol Paka és Zrínyi a sűrűbe hatoltak, és a vadkan vérét követve jutott el a bán halálának helyszínére. Mindezt ravasz félmondatban akarja a tudomásunkra hozni.

De ez sem stimmel.

Magliani nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a számára alapvetően ismeretlen helyszínen pillanatok alatt megtalálta a helyet, ahol a sebesült vadkan vérnyomot hagyott maga után. Honnan származott a helyismerete? Elvileg fogalma sem volt, hová is kellene mennie.

A mese további részében megpróbálja az eseményeket olyan színben feltüntetni, mintha az őt üldöző lovasokkal együtt érkezett volna Zrínyi Miklós halálának helyszínére. A továbbiakban azonban ez valótlanságnak bizonyul.

Magliani szándékos álnaivitása?

Így is értelmezhetjük, bár nagy átfedéseket mutat az előzőekkel.

Ebben az esetben Magliani megpróbálja eljátszani a tapasztalatlan és naiv idegent. Úgy tesz, mint aki azt tételezi fel, hogy Paka és Zrínyi a kan vérnyomán indultak a sűrűbe, velünk pedig azt próbálja elhitetni, hogy maga véletlenül, illetve az előtte járók lépteire fülelve talált rá a megfelelő csapásra. Ha valaki firtatná a vérnyomokat, ő azokat természetesen nem látta, csak „feltételezte”.

Elszólás?

Ez is lehet, viszont ebben az esetben kissé más volt a gyilkosság forgatókönyve.

Ha Magliani tüstént „a disznó vérin” indulhatott a sűrűbe, akkor eleve tudnia kellett, hogy hová kell mennie, hol kell keresnie Pakát és Zrínyit.

Miben áll az elszólás?

Magliani ebben az esetben nyílegyenesen a kiszemelt helyszínre lovagolt, és még az is elképzelhető, hogy előbb érkezett oda, mint a tettestársa és az áldozat. Ehhez elég volt, ha egy perccel hamarabb érkezik, mint azok. Megbújt a sűrűben, megvárta, amíg Paka előre engedi Zrínyi grófot, és maga lőtte le a bánt. Ebben az esetben egyedül őt kellene gyilkosnak tekintenünk, míg Paka lenne a bűnsegéd.

Elvileg fennáll ez a lehetőség, de sokkal valószínűbb, hogy a gyilkosságot Paka és Magliani együtt követték el. Ha meg mégse, az urát aljas módon lépre csaló Paka nem kevésbé gyilkos gazember, mint a tett tényleges végrehajtója, Magliani.

Van néhány körülmény, ami az elszólás lehetőségére, illetve Magliani egyedüli gyilkos mivoltára utal. Három ilyen is akad:

v       Magliani nyegle és lekicsinylő viselkedése Pakával szemben. A bűnsegédet másodrangúnak tekinti, és minden módon igyekszik rátestálni a teljes felelősséget. Ezt értelmezhetjük úgy, hogy a gyilkos nem tekinti magával egyenrangú tettestársnak a bűnsegédet. Az is lehet azonban, hogy Magliani egyszerűen visszaélt Paka nyelvtudásának hiányával.
v       A tény, hogy Magliani valóban hamarabb érkezett a helyszínre, mint az üldözői, ha ezt leplezni is szerette volna.
v       A Magliani által említett egyetlen lövés. A mesében azt állítja, hogy „hozzálőtt” a disznóhoz. Lehetséges, hogy valóban csak ez az egy lövés esett, Magliani lőtte le Zrínyi Miklóst, Paka pedig el sem sütötte a fegyverét.

Ebben az esetben Paka klasszikus értelemben véve: bűnsegéd.

Nézzük tovább Magliani meséjét:

amíg õk a lovakat kötözték”

Magliani megpróbálja azt a látszatot kelteni, mintha az őt követő lovasokkal együtt érkezett volna a helyszínre. Számára ez az egyetlen lehetséges, sikerrel kecsegtető taktika. Pszichológiai értelemben a dolog merész, de nem lehetetlen védekezés, ráadásul sikerrel is jár. Arra épít, hogy a Zrínyi halálát követő pánikban senkinek sem jut eszébe őt felelősségre vonni, hogy miért is indult el, sőt azt utólag csaknem „természetesnek” fogják majd tartani. A nagy probléma eltereli a figyelmet a kicsiről. Magliani így építi fel – modern szóval élve – az alibijét.

Ha valóban együtt kötötte volna meg a lovakat az ifjabb Guziccsal és a többiekkel, Magliani természetesen nem lehetne gyilkos.

Mi szól ez ellen?

Minden.

Nézzük sorjában:

v       Ha az üldözők Maglianit még az előtt utolérik, hogy a helyszínre érkeznének, nyilván elfogják, és felelősségre vonják, miért is indult el. Erre utalás sincs, tehát nem is történt meg.

Helyette még a történetírásunk is azt a „változatot” fogyasztja, hogy Magliani egyszerűen „saját ötletétől” vezéreltetve kapott lóra, és szintén ugyanígy „saját ötletétől vezéreltetve” követte őt a többi lovas is. Az évszázad legtehetségesebb magyar főurának, mellesleg „hadi embernek” udvarában annyira nem létezik a barokk időszakra pedig általánosan jellemző fegyelem, hogy a háza népe tetszése szerint kóringyál ide-oda egy nagyúri vadászat után, ráadásul a gróf parancsa ellenére. Amely vadászatokról egyébként a történetírásunk is általában készséggel elismeri, hogy igen fegyelmezetten zajlottak.

Bethlen természetesen nem kommentálhatja Magliani meséjét, hiszen akkor egyértelműen le kellene lepleznie a gyilkosságot, amit nem tehet.

v       Magliani meséjének alább következő részéből egyértelműen kiderül, hogy ő érkezett a helyszínre legelőször.

A mese minden mondata bűzlik a ravasz számítástól.

 „csak hallják a jaj-szót; Póka szava volt”

Kétségbeesett és – ötletes. Ha együtt kötözték a lovakat, Paka jajgatását is hallaniuk kellett. Együtt. Persze, nem volt semmiféle jajszó.

Magliani egyébként ezzel még mindig nem feszítette túl a húrt. Ha bárki kifogásolja, legfeljebb némi magyarázkodásba fog: „Én úgy emlékszem, együtt kötöztük meg a lovakat, és hallottuk, ahogy valaki jajgat a sűrűben. Azt hiszem, Paka volt.”

Ha kifogás éri, egyszerűen ezt feleli: „Én így emlékszem.” Utána nagyon „jóhiszeműen” bólogatna, játszaná az idiótát, és hagyná, hogy Paka egyedül maradjon a slamasztikában. Még talán karóba húzni is segítene.

Ezzel a félmondattal Magliani látszólag Pakát segíti, gyakorlatilag azonban csakis a saját alibijét erősíti. Valószínűleg úgy egyeztek meg Pakával, hogy Magliani tanúsítja, hogy a jáger segítségért kiáltozott. Ez némileg erősíti Paka helyzetét, segíthet elhitetni a vadkan meséjét. Magliani azonban ezt is úgy oldotta meg, hogy leginkább saját magát fedezte.

Majláni legelébb érkezék”

Ebben a mondatban kulminál a problémák szinte teljes rendszere. Sajnos Bethlen most nem érzékelteti, hogy pontosan hogyan is fejezhette ki ezt Magliani. Szó szerint hogyan mesélhette el?

Lehetséges, hogy sehogyan?

Bizony, nagyon is lehetséges. A mese minden más része pontosan olyan, mintha Bethlen Miklós azokat egyenesen Magliani szájából vette volna – kivéve ezt az egyetlen mondatot. Mintha ezt nem ő mondaná, hanem valamiféle közbeszőtt narrátor.

Talán így is van.

Nem tudni, Magliani pontosan hogyan mesélte. Talán úgy, hogy ez a mondat az ő eredeti meséjében nem is szerepelt. Valahogy így:

„Majláni így beszélte: hogy amint Póka után bément a disznó vérén az erdõbe, amíg õk a lovakat kötözték, csak hallják a jaj-szót; Póka szava volt. Hát Póka egy horgas fán, az úr arccal a földön, s a kan a hátán; õ hozzálõ, elfut a disznó, érkezik Guzics és Angelo. Az úr felkél s mondja: Rútul bánék vélem a disznó, de ihol egy fa (melyet csatákon is magával hordozott) sebtében állítsátok meg a sebnek vérét véle, az arra igen jó. Eléggé próbálták véle, de hiába, csak elfolyt a vére, elõször ülni, osztán hanyatt fekünni, végre csak meg kelle halni,” 

Ebben az esetben nagyon hiányzik innét az ominózus mondat, a szöveg nagyot zökken, akár a harci szekér. Nagyot sérül, ha kiemeljük a fentebbi mondatot.

Talán Magliani valamiképpen nyakatekertebben adhatta elő a mondandóját. Valamiről itt nem szabad elfeledkeznünk: Bethlennek a gyilkosság után módjában állt beszélni a többiekkel is, mindenkivel, aki jelen volt a vadászaton. Kikérdezhette a Magliani után iramodó lovasokat, az ifjabb Guzicsot és társait is. Valószínűleg meg is tette.

Még a szkeptikus szemléletű történetírók is elismerik, hogy a Zrínyi halálával kapcsolatos gyanúk Bethlen Miklóstól indultak ki. Általában nem teszik fel azonban azt a kérdést: vajon Bethlen gyanúja mikor keletkezett? Miből indult ki?

Bethlen ugyan Zrínyi halálának közvetlenül nem szemtanúja, de minden másban az. Valódi szemtanú. Szemtanúja a Zrínyi halálát követő eseményeknek, illetve módjában állt beszélgetni az összes többi szemtanúval. Azt gondolom, ezt meg is tette. Legelőször is beszélnie kellett az ifjabb Guziccsal, illetve a vele együtt Magliani nyomába szegődő lovasokkal. Ez kulcskérdés, csak a velük folytatott párbeszéd után rakódhatott össze Bethlen Miklós agyában, hogy mi is történt. Úgy vélem, az Önéletírás szerzője a maga rejtjeles modorában velünk is közli, amit tőlük megtudott.

Ennek leginkább ez a mondat a bizonyítéka. Bethlen egy szóval sem mondja azt, hogy Magliani a többiekkel együtt ért a helyszínre, mert ez nem felel meg a valóságnak. A többiek ezt nyilván nem erősítették meg. A többi szemtanú elbeszéléséből nyilván kirajzolódott Bethlen előtt az események sora, és tisztán láthatta, hogy valójában mi történt. Ez azonban időbe telhetett, talán több napba. Nem tudni, mi történt addig Pakával és Maglianival.

Bethlen miért hallgatott? Miért nem hozta nyilvánosságra? Miért nem verte ki a balhét, mai szlenggel szólva?

Ezt a kérdést sem hagyhatom válasz nélkül, erre később visszatérek.

Bethlen tehát a többi szemtanú elbeszéléséből legkésőbb az események után néhány nappal pontosan láthatta már, hogy mi is történt. Nyilván először azt tűnt fel, mennyire nem egyezik a többiek tanúságtétele a Magliani meséjében foglaltakkal. Ebből rá kellett jönnie, hogy Paka és Magliani együtt gyilkolták meg a kursaneci erdőben Zrínyi Miklóst.

Később azonban – ahogy fentebb már jeleztem – Bethlennek nagyon meg kellett gondolnia, mit mond el, és legfőképpen – hogyan. Kialakította hát a fentebb már említett sztenderd változatot, amiben félreérthetetlen utalásokat helyezett el. Mivel az idő múlásával egyre veszélyesebbnek tűnt nyíltan utalni arra, hogy voltaképpen gyilkosság történt, Bethlen ezt kihagyásokkal és látszólag naiv megjegyzésekkel helyettesítette. Ebbe a kategóriába tartozik a fenti mondat is.

Bethlennek mérlegelnie kellett. Ha pontosan követi Magliani meséjét, elsikkad a lényeg, és maga biztosít utólag alibit a gyilkos számára. Az eddigiekben elhelyezett megjegyzésein a gondolkodó – elsősorban magyar – olvasó már amúgy is gyanút foghatott, hiszen az Önéletírás szerzője méltán bízott abban, hogy emlékiratának közönsége pontosan tudja, hogyan is zajlik egy hazai főúri vadászat. Most azonban – a döntő mozzanatnál – egyértelmű utalást kellett elhelyeznie. Nyíltan nem mondhatta, hogy Magliani valamivel az őt üldözők előtt, egyedül ért a helyszínre, hiszen ezzel nyíltan vádolná a gyilkost. Azt viszont nem akarta mondani, hogy a sabaudus ifjú a többiekkel együtt érkezett, mert akkor meg felmentené.

Mit tegyen hát?

Egy közbeszúrt megjegyzéssel tisztázza a helyzetet. Például így:

Majláni legelébb érkezék”

Így minden világos. A „legelébb” igen határozottan jelzi a tényt: Magliani a többiek nélkül, egyedül, és valamivel azok előtt ért a helyszínre.

hát Póka egy horgas fán, az úr arccal a földön, s a kan a hátán;”

Erről már hosszasan beszéltem fentebb. Magliani meséje azt állítja, hogy ilyen „csendélet” fogadta, amikor megérkezett a tragédia helyszínére. A kép ugyan megkapó, de nehéz elképzelni, hogyan is alakulhatott (volna) ki „természetesen”. Paka és Zrínyi egymás mögött bemennek a sűrűbe. Aztán…?

Ez az „életkép” Magliani alibi igyekezetének egyik legfőbb momentuma, de még nem ez a csúcspont. Vajon milyen messze volt a földön fekvő Zrínyitől a „horgas fa”? Két méterre? Háromra?  Hány másodpercig tartott, amíg Paka felkapaszkodott rá? Ezalatt a vadkan végig Zrínyi hátán dühöngött, esetleg üldözőbe vette Pakát is, majd visszatért?

Anekdotába illik a szituáció, vadászok időnként mesélnek hasonlókat. Nyilván meséltek ilyesmit a múltban is. Magliani talán hallott efféle történetet, ez adta meséjéhez az ihletet. Paka rendkívül előnytelen színben jelenik meg, a szerencsétlen, ügyefogyott, gyáva vadász, aki mellett a vadkan lemészárolja az urat. A kenyerét elveszíti ugyan, de ezzel meg is ússza, aki ennyire ostoba, nem lehet gyilkos.

Csakhogy…

Az anekdoták valósághűségéhez minden esetben sok szó fér. Rendkívüli merészség kell azonban ahhoz, hogy egy anekdotikus helyzetet valóságnak akarjunk feltüntetni. Vagy pimaszság. A jelen esetben inkább az utóbbiról beszélhetünk. Arról van szó, hogy Magliani Zrínyi Miklós halálának teljes felelősségét bűntársára, Pakára akarja hárítani. És itt talán ki is rajzolódik Magliani menekülési terve.

Pakára hárítana minden felelősséget. Jószerivel ez az egyetlen lehetőség, hogy megússza a gyilkosságot. Még ebben a felemás helyzetben is.

Vagyis: a „B” terve.

Az „A” terv nyilvánvalóan az lehetett, hogy a gyilkosságot követő siránkozás, pánik, zűrzavar közepette mindketten odébbállnak. Ha Paka már megkapta a gyilkosságért járó fizetséget, ezer ökörrel sem lehet Csáktornyán tartani.

Mi lehetett a „B” terv?


Folytatása következik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése