HETVENHETEDIK RÉSZ
Szegény meglehetősen félénken gajdolta keshedt értelmű
varázsigéit, mint aki nincs meggyőződve róla, hogy mormolása meghozza a várva
várt sikert. Amikor aztán a kép megjelent, ő sóhajtott mindig legnagyobbat.
Gúnyosan mosolyogtam rajta.
A szemfényvesztő a keleti maskarához fekete vendéghajat és
álszakállt viselt. Mintha csak Napsárkánnyá akarta volna maszkírozni valaki.
-
Varázshatalmam a múltat hozza a jelenbe, ablakot nyit
régmúlt idők felé, életre kelt letűnt birodalmakat! Akinek nyitva a szeme, és
éles az esze, láthatja, miként vált arcot és alakot korról korra az ősi
gonoszság! Nézzetek! Lássatok! Figyeljetek!
Felkaptam a fejem. Az utolsó néhány mondatot korábban nem
hallottam. Talán nem is mondta.
Kezdett a dolog egyre jobban érdekelni. Ki kivel járatja itt
a bolondját? Hogy a „mágus” ebben a játékban csak silány eszköz, az nem
lehetett vitás. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy valamilyen formában
esetleg én lehetek a célpont. Okos dolog volt idejönnöm? Miféle kelepce ez?
Lássuk azokat a képeket! Eddig csak szórakozottan figyeltem
rájuk, most kinyitottam a szemem. Hamarosan többet tudtam.
Három jelentkező fizetett be újabb összeget. Egyikük Nagy
Sándor hadait akarta látni, a másik a nagy Julius Caesart, a harmadik pedig a
Periklész korabeli Athént.
Igazából egyikük vágya sem teljesült. Láttak valamit, ami
annak véltek, amit látni akartak. A kép és a kívánság azonban ritkán egyezett.
-
Varázshatalmam a múltat hozza a jelenbe, ablakot nyit
régmúlt idők felé, életre kelt letűnt birodalmakat! Akinek nyitva a szeme, és
éles az esze, láthatja, miként vált arcot és alakot korról korra az ősi
gonoszság! Nézzetek! Lássatok! Figyeljetek!
A nagy mágus egészen egyszerűen – csalt. De úgy csalt, hogy
nem is tudott róla. A drágán fizetett kérések mindegyike csupán ürügy volt a
játékigazi irányítója számára, hogy mutathasson valamit a tömegnek. Valamit?
Inkább valakit!
Folytatása
következik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése