LIX Assur-Uballit sápadtan, vad
tekintettel nézett maga elé, a nyakán kidagadtak az erek. A boltozatos homlok
mögött ketten viaskodtak egymással: a nagyapa és a király.
Joshua Tukulti-Irons mindeddig
alázatosan hallgatott, és igyekezett, hogy még egy apró mozdulattal, még
túlságosan hangos lélegzetvétellel se zavarja meg a király csendes elmélkedését.
Csaknem egy óra telt el. Eddig a király csendesen elmélkedett, most azonban az
uralkodó indulatba jött. Joshua riadtan figyelte, nagyon félt Assur-Uballit
dühkitöréseitől. Nem voltak gyakoriak, eddig talán kétszer produkált
emlékezetes dührohamot a király, azaz átlag tíz évre sem jutott egy. De az a
kettő félelmetes volt, soha senki sem felejtette el, aki átélte.
Joshua egyre jobban aggódott. Biztos
volt benne, hogy Theodoráról van szó. Féltette a lányt, és irigyelte a
bátorságáért. Ő maga is megszökött volna — ha mert volna. A sikeres szökés a
lehetetlennel volt határos. Hogyan hagyhatná el valaki azt a borzalmasan hideg,
hóval borított, kopár völgykatlant? Halálra fagyna fél napon belül. Ha meg
véletlenül sikerülne, hogyan boldogul a kinti világban? Hogyan igazodik el?
Biztos volt benne, hogy a Pohárnok Gárda napokon belül lemészárolja a lányt
Rusztemmel együtt.
Joshua felnézett, és megdöbbent. A
hatalmas király, LIX. Assur-Uballit szeme sarkában könny csillogott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése