Nem jóslatot kérni jöttem

Xerxes perzsa király a görög történetírók szerint az uralkodói dölyf egyik megtestesítője volt. Már a trónra lépésekor kinyilatkoztatta, hogy mindenképpen le akarja igázni a görög városokat, amelyek ellen az apja kudarcot vallott.

Fogadott egy spártai követet, aki a kisázsiai görög városok érdekében emelt szót.

Előtte kifaggatta a tanácsosait, mit tudnak Spártáról. Elmondták neki, hogy Spárta falusias kisváros, lakóit a világ legjobb katonáinak tartják.

-Hány katonájuk van?

- Körülbelül nyolcezer, felség.

A király gúnyosan elmosolyodott. A spártaiaknak annyi katonájuk sincs, amennyit nála bármelyik szatrapa ki tud állítani! Nevetséges! Mit képzel ez a söpredék?

Ezek után idéztette színe elé a spártai követet. Nem hagyta szóhoz jutni, nekiesett.

- Elfoglalom a városotokat, és rabszolgává teszlek benneteket! – ordította.

Szúrós szemmel méregette a követet. Ilyenkor már reszketni szoktak előtte. Ez miért nem?

- Süket vagy, fickó? Azt mondtam: elfoglalom a városotokat, és rabszolgává teszlek benneteket!

A spártai vállat vont.

- Nem jóslatot jöttem kérni hozzád, király!

Lélekvágta

Testi létünk időrágta,

A Szabadság:

Lélekvágta.

Anyag-hitre anyag nevel,

Bent a “lehet”, kint csak a “kell”.

Anyagba húz anyag árka;

Ellenszere:

Lélekvágta.

Akinek ember a neve,

Több, mint a sejtek összege.

Ha több fogyasztás “jobb élet”,

Ki foldozza be a léket?

Gyémántnak tűnik a salak,

Nagy marha szavak konganak.

Pénzmadár száll mű faágra;

A Szabadság?

Lélekvágta.

A világ pénzért kesereg;

Élnek a boldog kevesek.

 Testi létünk időrágta,

A Szabadság:

Lélekvágta.

Szőke nő zűrben az űrben - 267.

KÉTSZÁZHATVANHETEDIK RÉSZ

Ed Philips mogorva arccal hallgatott, a szőke nő azonban felemelte a kezét.

-         Hogy’ kerülök én a képbe?

Morgensoh arcvonásai egyszeriben elsimultak.

-         Jogos a kérdése hölgyem, és engem felhatalmaztak rá, hogy elmesélhetem. Helyezzék magukat kényelembe!

Néhány pillanatig kivárt. Karen és a két férfi mintegy megbűvülve dőltek hátra székeikben.

-         Mr. McPherson elkészítette az eszközt, amely képes felébreszteni a hibernálásból a kamra lakóit anélkül, hogy erről az Ultenberg csoport értesülne. Arra is alkalmas, hogy aktiválja a Mr. Rafa birtokában lévő herkentyűt. Mindössze annak a módját kellett még megtalálni, hogyan lehetne feltűnés nélkül Mr. McPherson találmányát a Rodney fedélzetére juttatni. Ez fogas kérdésnek bizonyult.

-         Nincs talán megfelelő közlekedési eszköz? – kottyantott közbe Helmut.

Morgensohn megcsóválta a fejét.

-         Közlekedési eszköz bőségesen van, Mr. Schellenberg. Csak olyan nincs, amelyet az Ultenberg csoport ne venne észre. A világűrben ők ellenőriznek mindent, a legapróbb űrszemetet is. A járműveket különösen. Mindegy, hogy éppen normál üzemmódban haladnak, vagy ugrást végeznek. A Digitális Téridőből a hipertér is ellenőrzés alatt tartható.

-         Micsoda? – hitetlenkedett Ed Philips.

Morgensohn fölényes mosollyal válaszolt.

-         Ügynök létére elég tájékozatlan, Mr. Philips.

Ed Philips dühösen hallgatott.

-         Semmiféle közlekedési eszköz sem juthat el a Rodneyhoz az Ultenberg csoport tudomása nélkül – folytatta Morgensohn. – Valami olyan megoldást kellett keresni, amely emlékeztet Mr. McPherson másik korszakalkotó találmányára, a térmanipulátorra.

Ed Philips nagy szemeket meresztett.

-         A térmanipulátor? McPherson találta fel?

-         Voltaképpen nem biztos, hogy ő, de az általa igazgatott team valamelyik tagja. Tízszer annyi fontos szabadalmat birtokolnak, mint amennyi a néhai Edisonnak volt. Ők találták fel, és az irányításuk alatt álló intézmények egyike váltotta valóra.

-         A hétszentségit! – dühöngött Ed Philips.

Morgensohn újra elvigyorodott.

-         Hogy még az ön számára is meglepetés, az a földi elhárítás hatékonyságát mutatja.

-         Tudnom kellett volna!

-         De nem tudta, uram! Ahogy más se.

Farkasszemet néztek.

-         Kérem, folytassa! – mondta a szőke nő.

Morgensohn bólintott.

-         Mint említettem, az volt a probléma, hogyan juthat az eszköz úgy a csatahajó fedélzetére, hogy arról az Ultenberg csoport ne szerezzen tudomást. Mr. McPherson már közel állt a probléma megoldásához. Számításai szerint mindössze két esztendőre lett volna még szükség. Ekkor történt a baj.

-         Baj? – kérdezte Ed Philips.

Morgensohn arca hirtelen gondterheltté vált.

-         Bizony baj, nem is akármekkora. Árulás történt.

Ed Philips gúnyosan elmosolyodott.

-         Árulás? Akkor mégsem annyira jó a földi elhárítás?

-         Semmi baj sem volt az elhárítással, Mr. Philips. Csak annyi történt, hogy New England egyik előkelő családjának egy tagja az Ultenberg csoport szolgálatába állt. Valahol fél füllel hallhatott Mr. McPhersonról, és elfecsegte, hogy McPherson sokkal fontosabb annál, mint amilyennek látszik. Ennél többet azonban nem sikerült megtudnia.

-         Mi történt vele? – kérdezte a szőke nő.

Morgensohn rándított egyet a vállán.

-         Mi történt volna? Ami az árulókkal történni szokott minden időben. Kivégezték – elhúzta a száját. – Természetesen nem hivatalosan.

-         És aztán?

Morgensohn szélesen elmosolyodott.

-         Az áruló kivégzése után került ön a képbe, tisztelt hölgyem.

Folytatása következik.

Nyárvégi nosztalgia

Eső siratja a tűnő nyarat,

A gond marad;

Jelen-tócsából az idő-patak

Elhömpölyög jövő-árok felé.

Eső szitál.

A nyirkos, néma ködben

Átsejlenek a múlt árnyékai.

Ott integetnek a régi nyarak,

A régi fények felparázslanak,

Régi városok,

Régi autók,

Amíg a ködgomolyag tekereg,

Ott néznek rám

A régi emberek.

Gyermekkorom hatvanas évei

Néznek kopottan és otthonosan,

A múlt suhan,

És néha nehézkesen elpöfög

Egy Moszkvics,

Trabant,

Vagy egy Warszawa.

Aki abban a kocsmában mulat,

Mind halott;

Lepecsételt hangulat,

S az időtlenség néz

A semmiből.

Az idő akkor lassan kocogott,

És sokkal kisebb volt még a világ.

Földes szobák,

Kopottas házsorok;

A Múlt vén kampósbottal

Támolyog.

Ósdi játékok,

Régimódi dal,

Régi illatok,

Anyám fiatal;

Este az utcán két tehén üget,

A tévében hétfőn

Adásszünet.

Rég halott tárgyak mosolyogva néznek,

S közöttünk állanak

Rossz álmokból ismert szellemfalak;

Ha értük nyúlok,

Szertefoszlanak.

A Múlt, mint puha pamutgombolyag,

Ezer irányban szerteszét szalad,

Nyomában marad

A tompa

Hiány.

Eső siratja a tűnő nyarat,

A gond marad;

Jelen-tócsából az idő-patak

Elhömpölyög jövő-árok felé.

A régi kívánatos miniszoknyák

Rongynak se jók már,

És a régi combok

Súlyosan hordják visszereiket.

Jelen fennsíkján régi fészek áll,

S a Múlt,

Mint ritka költöző madár,

Talán egyszer majd

Hazatalál.

A vén Idő szalad,

A gond marad,

S vele az Élet.

A gondok, mint dúló tatár hadak

Örömünk zsúpfedelét égetik,

S naponta újjáépítjük magunkat.

Mi vagyunk a meghitt

Jelen-vidék;

Másoknak leszünk Múlt

És Menedék.

Eső siratja a tűnő nyarat,

A gond marad;

Jelen-tócsából az idő-patak

Elhömpölyög jövő-árok felé.

Mindig a Jelen

Isten helytartója,

Ha tisztét meghitten, jól látja el,

Gondok dacára újra visszatér

A Jövőt teremtő, mosolygó

Béke,

Akár a gólya minden új tavasszal.

Eső siratja a tűnő nyarat,

A gond marad;

Jelen-tócsából az idő-patak

Elhömpölyög jövő-árok felé.

A gond marad,

Akár a Szerelem;

Lelkünk falán szent emlék-cserepek;

Az Idő fut,

A bánat csepereg -

Múltunk által lehetünk

Emberek.

Eső siratja a tűnő nyarat,

A gond marad;

Jelen-tócsából az idő-patak

Elhömpölyög jövő-árok felé.

Történelmi fordulópont volt-e Szigetvár ostroma? - III.

HARMADIK RÉSZ

Miért (is) volt jelentős Zrínyi áldozatvállalása?

Képzeljük el, hogy Szulejmán szultán nem áll meg Szigetvár előtt, mert erre nincs szükség. Azért nincs, mert az uralkodó Zrínyit a fősereghez rendeli a katonaságával egyetemben. Szigetváron mindössze ezerötszáz katona állomásozik, spanyolok, olaszok, németek és magyarok vegyesen. A vár parancsnokává egy olasz ezredest neveznek ki, aki azonban a török főerő jövetelének hírére – arra hivatkozva, hogy emberei nem kapták meg a törvényben nekik járó ostrompénzt – csapatával együtt kereket old. Az augusztus elején megjelenő török felderítő osztagok a várat üresen találják, az egyik bég néhány század katonát rendel az őrizetére.

A szultánnak jelentik, hogy harc nélkül került az oszmán had kezére Szigetvár. A nagyúr csak távolról szemléli meg, még csak le sem táborozik a vár körül, hanem továbbhalad Bécs felé.

Az előreküldött fosztogatók már augusztus hatodikán feltűnnek Bécs környékén. A főerők ugyanekkor Fejér megyében járnak.

A császárváros nem védtelen. Miksa a német birodalmi rendektől kért segítséget, és azok csaknem ötvenezer katonát állítottak ki. Ehhez járult Miksa hada, a kettő együtt 70-100 ezer főre rúghatott. A győri hadiszemle alatt érkezett meg Szulejmán közeledésének híre. A császár előbb parancsot adott a táborbontásra, és arra, hogy a csapatok induljanak, és szálljanak szembe az ellenséggel.

Ekkor azonban tanácsadói meggyőzték a határozatlanságra hajlamos uralkodót; legjobb lesz azonnal biztonságba helyezni a családját. Ne is Bécsbe menjen, amelynek környékén tatárok és akindzsik kószálnak, hanem válassza inkább a távoli Prágát, az nincs a harcok körzetében. Az uralkodó és családja legyen az elképzelhető legnagyobb biztonságban.

Az uralkodó távozása után a hadvezérek nem tudtak megegyezni még abban sem, hogy ki legyen a főparancsnok. Közben a török elözönlötte Magyarország nyugati végeit.

A császár távozásának híre elterjedt a harcra készülő csapatok között, és többé senki sem volt képes a bomlást megállítani. A magasabb rangú tisztek is könnyen találtak ürügyet a menekülésre. Augusztus közepén már alig húszezer ember maradt, a hadvezetés elrendelte a visszavonulást. A magyar urak kiváltak a seregből, ki-ki sietett haza. Zrínyi Miklós a horvát rendek követelésére hazatért, hogy megvédje a gondjaira bízott országot.

Elkéstek. Bécset már körülzárta a török.

A birodalmi hadak parancsnokai hazájuk védelmére hivatkozva Németország felé vezették csapataikat. Közben már teljes erővel folyt a császárváros ostroma.

Nem volt már idő arra, hogy a császári diplomácia valamiféle szövetségi rendszert tákoljon össze. Bécs nem készült fel az ostromra, nem volt elegendő őrsége, sem élelme, sem kinevezett parancsnoka. Így is huszonhét napig védekezett.

Bécs szeptember 24-én esett el. A városban kevés tapasztalt katona volt, így a lagumdzsiknak már az első komolyabb próbálkozás fényes sikert hozott: a felrobbanó török akna miatt csaknem ötvenméternyi hosszúságban omlottak le a falak. A mögötte lévő erődök nem voltak előkészítve a védelemre, ráadásul a robbanásban halálát lelte a falszakasz parancsnoka is, a detonációt követő általános támadás teljes sikert hozott.

A török fékevesztetten pusztított az elfoglalt városban, a rablás napokig tartott, a szultán parancsára fellépő főtisztek is nehezen fékezték meg. Közben a portyázó tatárok és akindzsik már bajor, cseh és velencei területeket pusztítottak. A ruméliai beglerbég parancsnoksága alatt álló csapatok sorra hódoltatták Alsó-Ausztria városait.

Szulejmán boldog volt, életcélját megvalósította.

Hogy tetszik egy ilyen változat?

Folytatása következik.

Újabb Nyárral gazdagodtunk

Újabb Nyárral gazdagodtunk,

Tovább úszik a ladik;

Örömmel tele a kamra,

Csak tartson ki tavaszig.

Időfolyam sodrásában

Ezer emlék kavarog,

Előttünk sötétlenek már

Az újabb ősz-zátonyok.

Mögöttük ott tornyosul már

Eljövendő Tél zöme,

Alkotó, békés napokhoz

Elkell a Nyár öröme.

Újabb Nyárral gazdagodtunk,

Kacagott, fájt, elgurult…

Idő hátán fut a hajó,

Partról integet a Múlt.

A haditengerészeti diktátor és alattvalói

Az 1890-es évek brit csatahajói hatalmas és nehézkes tákolmányok voltak. Némelyiknek határozottan rossz volt a konstrukciója. Az akkori hadihajóépítési elvek alapján túlságosan alacsony volt az előfedélzet, emiatt kisebb hullámzás esetén is elborította a tenger. Ezeket hívták a matrózok “vizes hajóknak”.

A hajók zöme 10-15 csomós sebességet tudott elérni, de egyáltalán nem voltak fordulékonyak. Ez a korabali hadihajók egyik fő problémája volt. Egy orosz tengernagy – Popov – ennek orvoslására azt az elmebeteg megoldást találta ki, hogy kör alakú hajókat építtetett. Popovkának csúfolták őket, a nyílt vizen katasztrofálisnak bizonyultak.

Sir George Tyron altengernagy volt annak idején őfelsége földközi-tengeri flottájának parancsnoka. Az admirális a korabeli brit királyi hadiflotta (Royal Navy) súlyos személyiségei közé tartozott. Kiváló tengerésznek számított – és elviselhetetlen parancsnoknak.

Tüneményes pályafutás volt mögötte. Szakértelméhez kétség nem férhetett. A tehetségéhez sem.

Csakhogy…

A beosztottai rettegtek tőle, nem mertek ellentmondani. A fickónak robusztus külleme volt, atletikus termete, boltozatos mellkasa, lengő szakálla, szúrós szeme. Erős volt a színpadi jelenléte.

Ráadásul állandóan leckéztette az alárendeltjeit. A magasabb rangúakat is. Például a helyettesét, Markham ellentengernagyot.

Ezzel állítólag azt akarta elérni, hogy az alárendeltjei önálóbbak legyenek. A módszer alkalmatlannak bizonyult. Mukkanni sem mertek a beosztottak. A tengernagy környezetében mindig csak ugyanaz a mondat hallatszott:

- Yes, Sir!

Tyron admirális döntéseit soha senki sem merte megkérdőjelezni. Tyron kiváló képességű tengernagy volt, de az ilyen helyzet mindig veszedelmes. A kiváló képességű vezető is hibázhat, és ha megfellebbezhetetlen tekintélye miatt bírálhatatlan, senki sem óvja meg a marhaságoktól.

1892 június 22-én Tyron tengernagy zászlóshajója, a HMS Victoria parancsnoki hídján állt, és gyakorlatra vitte a földközi-tengeri flottát. A kilenc csatahajót és három nagy páncélos cirkálót két oszlopba sorakoztatta, és nehezebbnél nehezebb manővereket talált ki a számukra.

Kilencven fokos fordulatot akart végrehajtatni mindkét oszloppal, de úgy, hogy egymás felé fordítja a két oszlopot. A manőver előtt azt a parancsot adta, hogy a két hajóraj hat kötélhosszra legyen egymástól.

(A kötélhossz tengeri mértékegység, körülbelül 1852 m.)

Itt volt a probléma.

A hajóknak minimum nyolc kötélhosszra volt szükségük egy fordulathoz. Ezt minden tiszt tudta, de nem mertek szólni.

Illetve Bourke kapitány, Victoria parancsnoka mégis szóvá tette.

- Talán inkább nyolc kötélhosszra, uram!

Meglepetésére a tengernagy bólintott.

- Akkor legyen nyolc kötélhossz!

A parancsban azonban mégis hat kötélhossz szerepelt, és másodszorra Bourke kapitány sem mert tiltakozni.

Senki sem mert. Markham ellentengernagy sem, aki a HMS Camperdown parancsnoki hídján állt.

A parancs elhangzott.

Így hát a HMS Camperdown éles fordulatot tett, és kilenc csomós sebességgel rohant a HMS Victoria felé.

A következő pillanatban nyilvánvalóvá vált, hogy a két kolosszus összeütközése elkerülhetetlen.

- Hátramenet! – kiáltotta még Tyron tengernagy a másik hajó felé, aztán a HMS Camperdown belerohant a zászlóshajó oldalába, és hatalmas döfősarkantyújával kilenc láb széles rést ütött rajta.

Ettől persze a tuzenegyezer tonnás vezérhajónak még nem kellett volna elsüllyednie, ha jól konstruálták volna meg.  Nagyon elöl kapta a sérülést, és a rés viszonylag kicsi volt.

Csakhogy…

A rosszul tervezett, erősen orrnehéz csatahajó tüstént előrebillent, és a tengervíz mindenütt, még a lövegcsöveken keresztül is ömlött a hajóba.

Tyron tengernagy nem mozdult a helyéről. A parancsnoki hídon állva várta a halált. Egyesek szerint tisztelgett.

A Royal Navy földközi-tengeri flottájának zászlóshajója megfellebbezhetetlen tekintélyű tengernagyával együtt márványsima tengeren, kitűnő látási viszonyok közepette, felhőtlen égbolt alatt süllyedt el – béke idején.

A Költészet felelőssége

Hitet, célt és reményt hozni,

Játszani - nem játszadozni.

Isten világa nem vázlat;

Rossz az, ami csak utánzat.

Amíg a föld el nem takar,

Mindig ember, mindig magyar.

Alibi sor égre béget

A Ritmus maga az Élet.

Isten csak általunk tehet;

A Líra: lelkiismeret.

Míg az élet el nem fakul;

Mindig emberül, magyarul.

A végzettel ölre menni,

Adni – sose visszavenni.

Szőke nő zűrben az űrben - 266.

KÉTSZÁZHATVANHATODIK RÉSZ

Morgensohn arcán öntelt mosoly fénylett.

-         A csatahajó csaknem elpusztíthatatlan. A védelmi rendszerei erősek. A falak vastagok. Minden lehetséges támadással szemben kellő védelmet nyújtanak.

-         Ne játszadozzon velünk! – fakadt ki Ed Philips. – Az Ultenberg csoport rendelkezhet olyan eszközzel, amely képes a Rodney védelmét áttörni.

-         Bizonyára.

Ed Philips dühösen csapott egyet a levegőbe.

-         Beszéljen már értelmesen! Ne húzza az időt!

Morgensohn vigyorgott.

-         Ha a hajót elpusztítanák, a hibernációs kamra a berendezéseivel és a külön speciális védelmi rendszerével még mindig épségben maradhat.

Ed Philip vicsorgott. Nézegette, mit vághatna az idegenhez.

-         Utána sokkal egyszerűbb lenne elpusztítani, mint a csatahajót!

Morgensohn vigyorgott.

-         Bizonyára, Mr. Philips. Bizonyára.

Csak vigyorgott tovább, rendíthetetlen nyugalommal.

A szőke nő ivott egy korty italt.

-         Mr. Morgensohn! – mondta utána. – Az imént azt mondta, kevés az időnk.

-         Így is van, tisztelt hölgyem!

-         Akkor szíveskedjék közölni velünk, miért nem semmisíti meg az Ultenberg csoport a Rodney csatahajót! Lehetőleg röviden!

Ed Philips visszaült a helyére.

-         Csupán egy apróság védi a csatahajót.

-         Miféle apróság?

Helmut is türelmetlen mozdulatot tett.

-         Rövid leszek, ahogy kérte – mosolygott Morgensohn. – Természetesen Sigismundo Rafa miatt.

Ed Philips felkapta a fejét.

-         Rafa miatt?

Morgensohn újra elvigyorodott.

-         Mr. Sigismundo Rafa volt szíves személyesen gondoskodni a csatahajó védelméről.

-         Érdekelne, hogyan – mondta Karen.

Morgensohn most komoly arccal bólintott.

-         Valóban apróság. Aprócska szerkezet. Mr. Sigismundo Rafa egyik zsebében. Egy eszköz a tulajdonosa képleteivel. Amennyiben a csatahajó megsemmisülne, a kis herkentyű három másodpercen belül működésbe lép. Utána mindössze hét másodpercen belül megsemmisíti a Digitális Téridőt, akárhol is van, bármekkora is.

Elhűlve néztek rá.

-         Ez valami blöff? – kérdezte Ed Philips.

Morgensohn vállat vont.

-         Lehet, hogy az – újra elvigyorodott. – de roppant hatásos. Mindenki elhiszi. A jelek szerint az Ultenberg csoport urai még nem rendelkeznek olyan eszközzel, amely képes lenne a csatahajó megsemmisítésétől számított tíz másodpercen belül hatástalanítani Mr. Rafa eszközét. Ez nyilvánvalóan idő kérdése. A világon minden idő kérdése, hölgyem és uraim. Az önök számára főleg.

Szélesen elvigyorodott.

-         Az Ultenberg csoport elől lehetetlen elbújni vagy elmenekülni. A Digitális Téridő segítségével bárhol az univerzumben könnyen megtalálnák önöket. Nincs választásuk.

-         Még mindig nem értem – makogta Helmut.

Morgensohn kíméletlenül a szeme közé röhögött.

-         Az Ultenberg csoport nem kegyelmezhet önöknek – és felkacagott.

Folytatása következik.

Szerelem és líra - CXXXV.

SZÁZHARMINCÖTÖDIK RÉSZ

A tradíciókhoz való viszony a jelenlegi magyar közélet egyik neuralgikus pontja. Elképesztő módon átpolitizálódott, sőt a napi politika részévé vált. Ezzel pedig sajnos a szélsőségek irányába polarizálódik. Vagy a szélsőséges nacionalizmus, vagy a nem kevésbé szélsőséges kozmopolitizmus irányába.

Mindkettő rendkívül kártékony. Előbbinek effektíve tömeges támogatottsága van, utóbbi mögött pedig ott áll az intézményrendszer igen jelentős része és a médiumok zöme. Emiatt a magyar társadalom szétszakadóban van.

Maga a hagyomány is szakad, töredezik, morzsolódik. A jelenlegi magyarság különféle csoportjai más és más hagyományokat tartanak számon, amelyek egymással köszönő viszonyban sincsenek.

Érdemes egy pillantást vetni rá, miféle tradíciók is léteznek ma – egymással párhuzamosan. A teljesség igénye nélkül veszem őket számba.

Az összkép döbbenetes. Tehát: múltunk és önazonosságunk néhány hagyományfelfogás tükrében. Egyik torzabb, mint a másik.

v     Európa egyik legjelentéktelenebb népe vagyunk. Nemzeti jelképeink szégyenletesek, mert egytől egyig a fasizmushoz kötődik. A finnugor nyelvcsaládból származunk, primitív nomádok voltunk, amikor behatoltunk a Kárpát-medencébe, felfordulást és pusztulást hoztunk. Utána évtizedekig raboltuk Európát. Történetünk során semmiféle jelentős kulturális értéket nem hoztunk létre, történetünk büszkeség forrása nem lehet, viszont mi voltunk Hitler utolsó csatlósai. Mindent Európától vettünk át, mindent a többi néptől kaptunk. Számunkra a jövő egyetlen perspektívája a minél gyorsabb europaizálódás, a teljes beolvadás.

Ne lepődjünk meg, és ne háborodjunk fel. Az Európa Unió hivatalos kiadványai közül több is nagyjából így ábrázol bennünket. Ezt pedig nem valami ősellenség állította össze rólunk, nem is valami összeesküvés következtében kerültek oda. Mi magunk adtuk önmagunkról ezt a jellemzést. Személy szerint nem tudom, kicsoda lehetett, de mindenképpen magyarok voltak, akik ezt a förmedvényt összetákolták.

Aki nem hiszi, járjon utána.

A nemzeti hagyományok ilyen fokú tagadása és semmibe vétele a legnagyobb politikai öngólok közé tartozik. A baloldal általános bizalomvesztésének fő okai közé tartozik a hagyományokkal való nyegle játszadozás. Politikai, közgazdasági, közigazgatási és „művészeti” szinten egyaránt. Számosan fordultak ellene jelentős részben emiatt. Igen sokan vannak, akik a jelenlegi kormányzattal elégedetlenek, de azt vallják, inkább ezer évig ez, mint egy napig a másik.

Ráadásul erősen úgy tűnik, mintha a tradíciók ilyen kezelése a rendszerváltás előtti gyakorlat egyenes folytatása volna, csak sokkal pimaszabbul és nagyobb sikerrel. Akkor a marxista-leninista ideológia szempontjai alapján torzították el a nemzeti hagyományokat, helyenként igen aljas módon. Akad olyan fontos történelmi dokumentum, amelynek a megjelentetését Aczél György személyesen akadályozta meg.

Időnként a „kultúra” egyes képviselői sem voltak a hasonló manipulációkban ártatlanok. Még rosszabb, hogy néha határozottan úgy tűnik, nemzeti tradícióink terén tovább élnek a pártállami beidegződések.

De haladjunk tovább.

v     A jelentéktelen népek közé tartozunk, nincs is múltunk. Mindenki különb nálunk. A hagyományok csak arra jók, hogy gúnyolódhassunk rajtuk. Itthon minden rossz és mindenki hülye. Magyarnak lenni ciki. Élni csak külföldön lehet.

Nagyjából ilyen „nemzeti tradíciókkal” rendelkeznek fiatalságunk hatalmas tömegei. Az utóbbi évtizedekben ijesztő mértékben szétzüllött az oktatás, a fiatalok műveletlensége elképesztő. Harminc-negyven éve nagy szégyen volt, ha valaki nem tudta, kicsoda Petőfi vagy Kossuth. Ez ma már mindennapos. Ezerszámra vannak már olyan magyar fiatalok, akik gyakorlatilag semmiféle műveltséggel nem rendelkeznek, „kulturális tevékenységük” gusztustalan filmek nézéséből, rendkívül rossz, igénytelen zene hallgatásából meg „bulizásból” áll. Ezek adják külföldre özönlő honfitársaink derékhadát. A politikai erők hiába mutogatnak egymásra, ezért a rendszerváltás utáni időszak összes kormánya felelős.

Még nagyobb baj, hogy az identitás nélküli, degenerált emberek tömegein intézmények és szervezetek sokasága élősködik. A létük bombaüzlet. Tömeget alkotnak. Nincs egyéb motivációjuk, mint a „jobb élet”, azaz a nagyobb fogyasztás. Ezért mindenre hajlandók. Cserébe profitot termelnek, ők a mai üzleti világ kívánatos „célközönsége”. Szaporításuk gátlástalan eszközökkel folyik a szemünk előtt. Ők csüngenek a sztárokon, ők harapnak rá hálásan a mindenkori divat előírta külsőségekre. Felületességük alapvető érték a világot uraló üzleti és pénzügyi hatalmasságok számára. Olcsón manipulálhatók, könnyedén irányíthatók. A legabszurdabb irányokba terelhetők, szinte azonnal fejest ugranak a számukra felkínált ál-identitásba, bármi is legyen az.

Haladjunk tovább. Nézzünk másféle torz identitásokat. A következőket nem célszerű egyediekként kezelnünk, különböző kombinációik is előfordulnak.

v     A nemes hun nép utódai vagyunk. Attila királyunk valamikor Isten ostora és Európa ura volt. Rokonaink harcos lovasnépek. Itt ellenségek vesznek bennünket körül. A Habsburgok ármánya fundálta ki a finnugor nyelvrokonságot, ami velejéig hamis. Magunkra vagyunk utalva, senkiben sem bízhatunk. Őseink tudták, hogy a gonosz erők mindig nyugaton vannak. Őrizkednünk kell minden olyan hatástól, ami nyugatról érkezik, mert az fellazítja erkölcsünket, lealjasítja nemes, ősi népünket. Állandóan készen kell állnunk a harcra. El kell vetnünk a kereszténységet, és vissza kell térnünk ősi vallásunkhoz.

Hogy tetszik?

Akad másmilyen is:

v     Európa őslakosainak ivadékai vagyunk, történetünk kezdete az ősidők homályába vész. Valamikor az egész kontinensen ragozó nyelvű népek éltek, ez volt a ragozó nyelvek őshazája. Rokonaink a sumerek és az etruszkok. Az indoeurópai betolakodók fölénk kerekedtek, és egyfolytában azon munkálkodnak, hogy lejárassanak és elpusztítsanak bennünket. A gonosz indogermán összeesküvés az aljas trianoni békeszerződésben csúcsosodott ki.

És ez?

Vannak egészen „hagyományos” identitások is. Például:

v     Őseink a Vereckei-hágón lovagoltak be, és visszafoglalták a magyar nép jogos örökségét. A Turul népéhez tartozunk, nemzetünk ősi rendjét a Szent Korona testesíti meg. Mária országa vagyunk. Évszázadokon keresztül védelmeztük a keletről támadó barbár népekkel szemben Európát, amit hitvány népei árulással honoráltak. Természetes államformánk a királyság, ahol a törvényt közösen hozza a nemzet és az uralkodó.

Ki melyiket választja? Így együtt azonban zsák és foltja. Színe és visszája.

A felsoroltak nem alkotnak teljességet. Ennél sokkal több szubkultúra létezik ma nálunk. Helyenként a fentebbieknél még groteszkebb identitásokat is felsorolhatnék. Hogy lesz ebből nemzeti egység?

Valódi nemzeti egység nem alapulhat jelszavakon, mert azok gyorsan kiüresednek.

Folytatása következik.

Y � z t �-f 0�m edetlenek, de azt vallják, inkább ezer évig ez, mint egy napig a másik.

Ráadásul erősen úgy tűnik, mintha a tradíciók ilyen kezelése a rendszerváltás előtti gyakorlat egyenes folytatása volna, csak sokkal pimaszabbul és nagyobb sikerrel. Akkor a marxista-leninista ideológia szempontjai alapján torzították el a nemzeti hagyományokat, helyenként igen aljas módon. Akad olyan fontos történelmi dokumentum, amelynek a megjelentetését Aczél György személyesen akadályozta meg.

Időnként a „kultúra” egyes képviselői sem voltak a hasonló manipulációkban ártatlanok. Még rosszabb, hogy néha határozottan úgy tűnik, nemzeti tradícióink terén tovább élnek a pártállami beidegződések.

De haladjunk tovább.

v     A jelentéktelen népek közé tartozunk, nincs is múltunk. Mindenki különb nálunk. A hagyományok csak arra jók, hogy gúnyolódhassunk rajtuk. Itthon minden rossz és mindenki hülye. Magyarnak lenni ciki. Élni csak külföldön lehet.

Nagyjából ilyen „nemzeti tradíciókkal” rendelkeznek fiatalságunk hatalmas tömegei. Az utóbbi évtizedekben ijesztő mértékben szétzüllött az oktatás, a fiatalok műveletlensége elképesztő. Harminc-negyven éve nagy szégyen volt, ha valaki nem tudta, kicsoda Petőfi vagy Kossuth. Ez ma már mindennapos. Ezerszámra vannak már olyan magyar fiatalok, akik gyakorlatilag semmiféle műveltséggel nem rendelkeznek, „kulturális tevékenységük” gusztustalan filmek nézéséből, rendkívül rossz, igénytelen zene hallgatásából meg „bulizásból” áll. Ezek adják külföldre özönlő honfitársaink derékhadát. A politikai erők hiába mutogatnak egymásra, ezért a rendszerváltás utáni időszak összes kormánya felelős.

Még nagyobb baj, hogy az identitás nélküli, degenerált emberek tömegein intézmények és szervezetek sokasága élősködik. A létük bombaüzlet. Tömeget alkotnak. Nincs egyéb motivációjuk, mint a „jobb élet”, azaz a nagyobb fogyasztás. Ezért mindenre hajlandók. Cserébe profitot termelnek, ők a mai üzleti világ kívánatos „célközönsége”. Szaporításuk gátlástalan eszközökkel folyik a szemünk előtt. Ők csüngenek a sztárokon, ők harapnak rá hálásan a mindenkori divat előírta külsőségekre. Felületességük alapvető érték a világot uraló üzleti és pénzügyi hatalmasságok számára. Olcsón manipulálhatók, könnyedén irányíthatók. A legabszurdabb irányokba terelhetők, szinte azonnal fejest ugranak a számukra felkínált ál-identitásba, bármi is legyen az.

Haladjunk tovább. Nézzünk másféle torz identitásokat. A következőket nem célszerű egyediekként kezelnünk, különböző kombinációik is előfordulnak.

v     A nemes hun nép utódai vagyunk. Attila királyunk valamikor Isten ostora és Európa ura volt. Rokonaink harcos lovasnépek. Itt ellenségek vesznek bennünket körül. A Habsburgok ármánya fundálta ki a finnugor nyelvrokonságot, ami velejéig hamis. Magunkra vagyunk utalva, senkiben sem bízhatunk. Őseink tudták, hogy a gonosz erők mindig nyugaton vannak. Őrizkednünk kell minden olyan hatástól, ami nyugatról érkezik, mert az fellazítja erkölcsünket, lealjasítja nemes, ősi népünket. Állandóan készen kell állnunk a harcra. El kell vetnünk a kereszténységet, és vissza kell térnünk ősi vallásunkhoz.

Hogy tetszik?

Akad másmilyen is:

v     Európa őslakosainak ivadékai vagyunk, történetünk kezdete az ősidők homályába vész. Valamikor az egész kontinensen ragozó nyelvű népek éltek, ez volt a ragozó nyelvek őshazája. Rokonaink a sumerek és az etruszkok. Az indoeurópai betolakodók fölénk kerekedtek, és egyfolytában azon munkálkodnak, hogy lejárassanak és elpusztítsanak bennünket. A gonosz indogermán összeesküvés az aljas trianoni békeszerződésben csúcsosodott ki.

És ez?

Vannak egészen „hagyományos” identitások is. Például:

v     Őseink a Vereckei-hágón lovagoltak be, és visszafoglalták a magyar nép jogos örökségét. A Turul népéhez tartozunk, nemzetünk ősi rendjét a Szent Korona testesíti meg. Mária országa vagyunk. Évszázadokon keresztül védelmeztük a keletről támadó barbár népekkel szemben Európát, amit hitvány népei árulással honoráltak. Természetes államformánk a királyság, ahol a törvényt közösen hozza a nemzet és az uralkodó.

Ki melyiket választja? Így együtt azonban zsák és foltja. Színe és visszája.

A felsoroltak nem alkotnak teljességet. Ennél sokkal több szubkultúra létezik ma nálunk. Helyenként a fentebbieknél még groteszkebb identitásokat is felsorolhatnék. Hogy lesz ebből nemzeti egység?

Valódi nemzeti egység nem alapulhat jelszavakon, mert azok gyorsan kiüresednek.

Folytatása következik.

Augusztusi késő nyárban

Augusztusi késő nyárban

Könnyed, szelíd búcsúzás van.

Gyülekeznek a fellegek;

A “kell” helyén halvány “lehet”.

Harmatkönnyes minden bokor;

A búbánat – lelki nyomor.

Augusztusi késő nyárban,

Fonnyadt, fanyar látomás van.

Augusztus a célok vége,

Halál kacag fáradt égre.

A nyár hervadtan vezekel,

Szemünk előtt enyészik el.

Augusztusi késő nyárban

Mégis mindig élni vágytam.

Hűvösen tétova esték;

A helytállás – kötelesség.

Szél hátán jön az Ősz szembe;

Fogódzkodunk Szerelembe.

Augusztusi késő nyárban

Mindig vérmes változás van.

Gyarapadnak hulló évek,

Megint múlni kezd az Élet.

Rossz nosztalgia visszatér,

Falevelet sodor a szél.

Auusztusi magyar ünnep,

Nagy szavak semmibe tűnnek.

Üres protokollba fúlva

A nemzet öltönyös hulla.

Ősi magyar torzsalkodás

A jövőnek árkokat ás.

Augusztusi késő nyárban

Teremtő fogadkozás van.

Nyár a világ tündérkertje,

Az Ősz meg Isten kegyeltje.

Majd új Nyár lesz a reményünk;

Ha vágyunk rá, tovább élünk.

Augusztusi késő nyárban

Világteremtő magyány van.

Alkonyködben bánat fityeg,

Hinni tudnak az irigyek.

Az ember nehezen okul,

Isten hisz tovább – konokul.

Augusztusi késő nyárban

Augusztusi késő nyárban

Könnyed, szelíd búcsúzás van.

Gyülekeznek a fellegek;

A “kell” helyén halvány “lehet”.

Harmatkönnyes minden bokor;

A búbánat – lelki nyomor.

Augusztusi késő nyárban,

Fonnyadt, fanyar látomás van.

Augusztus a célok vége,

Halál kacag fáradt égre.

A nyár hervadtan vezekel,

Szemünk előtt enyészik el.

Augusztusi késő nyárban

Mégis mindig élni vágytam.

Hűvösen tétova esték;

A helytállás – kötelesség.

Szél hátán jön az Ősz szembe;

Fogódzkodunk Szerelembe.

Augusztusi késő nyárban

Mindig vérmes változás van.

Gyarapadnak hulló évek,

Megint múlni kezd az Élet.

Rossz nosztalgia visszatér,

Falevelet sodor a szél.

Auusztusi magyar ünnep,

Nagy szavak semmibe tűnnek.

Üres protokollba fúlva

A nemzet öltönyös hulla.

Ősi magyar torzsalkodás

A jövőnek árkokat ás.

Augusztusi késő nyárban

Teremtő fogadkozás van.

Nyár a világ tündérkertje,

Az Ősz meg Isten kegyeltje.

Majd új Nyár lesz a reményünk;

Ha vágyunk rá, tovább élünk.

Augusztusi késő nyárban

Világteremtő magyány van.

Alkonyködben bánat fityeg,

Hinni tudnak az irigyek.

Az ember nehezen okul,

Isten hisz tovább – konokul.

Történelmi fordulópont volt-e Szigetvár ostroma? - II.

MÁSODIK RÉSZ

Az idős uralkodó életének legfontosabb eredménye a korábban a birodalom veszedelmes ellenségének tekintett Magyar Királyság tönkreverése, területeinek megszállása, fővárosának elfoglalása volt. Logikus, hogy utolsó hadjáratát is ide vezette.

Azazhogy: nem ide.

Merthogy a célja: Bécs bevétele.

37 évvel korábban már megpróbálkozott ezzel, és kudarcot vallott.

1529-ben húsz napig ostromolta Bécset a szultán vezette oszmán haderő. A város körülbelül tizenöt-húszezer katona védte az idősebb Niklas Salm gróf parancsnoksága alatt.

A várost vegyes nemzetiségű katonaság védte: osztrákok, németek, morvák, csehek, spanyolok, olaszok, horvátok és magyarok. Kevesen tudják, hogy a védősereg tagja volt a későbbi szigetvári hős, az akkor körülbelül 20-21 esztendős Zrínyi Miklós is. A leendő szigetvári ellenfelek itt találkoztak egymással először a harcmezőn.

Bécs 1529-es ostroma súlyos és véres harcokat, súlyos veszteségekkel teljes küzdelmet hozott. A török vesztesége körülbelül húszezer főre rúgott, bár ennek csak kisebb hányada volt a véres veszteség; a zömét részben a táborban kitört járvány, valamint a korán beköszöntő zord időjárás okozta.

A védők vesztesége sem volt kevés, a források mindegyike tízezernél többre teszi. Gyilkos, elemi erejű harc lehetett 1529-ben.

Szulejmán most sem számíthatott másra. Nyilván fel akarta tenni a koronát életművére a császárváros elfoglalásával. Utolsó személyesen vezetett hadjárata volt ez, vélhetően akkora erőt hozott magával, amekkorát csak tudott.

A török létszámát a korabeli források 60-300 ezer főre becsülik. A felső érték nyilvánvaló humbug; bár megjegyezném: a több százezres adatokat maga a török terjesztette, hogy ellenségeit megrémítse.

A történeti szakirodalom a török sereg létszámát 60-100 ezer közé teszi. Egy emlékezetes bécsi haditanácson maga Zrínyi Miklós a török által a szultán személyes vezetése alatt Magyarországon felvonultatható hadsereg létszámát legfeljebb 75 ezer főben határozta meg. Úgy gondolom, ezt az adatot kell figyelembe vennünk, Zrínyi nyilvánvalóan tudta, mit beszél.

Legfeljebb ennyi lehetett a harcoló csapatok létszáma. A hadhoz csatlakozó egyéb népséget – martalócokat, szedett-vedett segédcsapatokat, szolgákat, munkára hurcolt parasztokat, rabokat stb. – a török sem számolta, velük együtt valóban lehetett százezres létszámú a török tábor. A török még a tatár segédcsapatokat sem mindig vette emberszámba, hiszen néhány kivételtől eltekintve sem várostromnál, sem nyílt ütközetben nem tudta őket használni.

Nem lehetett azonban sokkal kevesebb sem az oszmán haderő létszáma ennél. Ha Szulejmán utolsó hadjáratán Bécs ostromára szánta el magát, tudnia kellett, hogy a császárvárost legalább tizenöt-húszezer katona fogja védeni. A korabeli hadtudomány a sikeres várostrom létszámbeli feltételét az ostromlóknak a védőkkel szembeni 4:1 arányában látta. Emellett a szultánnal számolnia kellett egy esetleges felmentő sereggel szembeni nyílt ütközettel is.

Az ilyen nyílt ütközet nem feltétlenül kecsegtetett a török számára kedvező kilátásokkal. A török sereg felszereltsége akkoriban nagy vonalakban még csaknem modernnek volt mondható – például az oszmánok alkalmaztak először nagy tömegben lőfegyverrel felszerelt gyalogságot – de az egyes csapatrészek közötti együttműködés helyenként kimondottan rossz volt, és az alvezérek egy része sem állt mindig a helyzet magaslatán. Ezért szenvedett katasztrofális vereséget például Kászim pasa Leobersdorf mellett 1532. szeptember tizenkilencedikén. A folyton zavartan védekező császári hadvezérek helyet ezúttal akadt egy tapasztalt és vállalkozó szellemű német parancsnok –Sebastian Schertlin von Burtenbach – aki mintaszerűen tudta megszervezni a gyalogság és a – zömmel magyarokból álló – könnyűlovasság együttműködését, és képes volt a landsknechtekből álló gyalogsággal sikeres támadást intézni a török lovassági tömegek ellen.

Bécs elfoglalásának problémáját a mai szakirodalom sommásan azzal szokta elintézni, hogy a császárváros birtoklása a török akció rádiuszából kiesett, ezt felismerve az oszmánok komolyan nem is törekedtek rá.

A tények cáfolják ezt az okoskodást, ami egyébként tipikus: ilyen gondolatok általában évszázadokkal az események után szoktak kialakulni. A kortársak reális veszélynek érezték Bécs esetleges elestét, és akkor nyoma sem látszott olyan nemzetközi együttműködésnek, amely képes volna a császárváros eleste esetén annak visszavételére. Szulejmán nagyon szerette volna elfoglalni Bécset, több hadjáratot is vezetett ezzel a céllal. Utolsó évtizedeiben ez volt az egyik életcélja. A török adminisztráció felkészült rá, hogy az uralkodó székhelyét esetleg Belgrádba helyezzék.

Vajon mi történt volna, ha a török 1566-ban beveszi Bécset?

Folytatása következik.

Az első padlizsán

Nyarunk bágyadt verőfényű

Csendes, szelíd alkonyán

Felmosolygott kis kertünkben

A legelső padlizsán.

Buszon talált palántának

Életkedve megmaradt,

Rozsdabarna termésével

Ő zárja le a nyarat.

Még a fáradt Nap is kacag

Hétköznapok zavarán;

Nem tudjuk, hogy vajon gyümölcs,

Vagy zöldség a padlizsán.

Ami beérhet, beérett,

Ami nem, talán kinő;

Új hurokba tekeredik

Mostantól a vén Idő.

Új ciklusra gyülekezik

Kezünk alatt a munka,

Talán Isten ebben sem hagy

Túlságosan magunkra.

Anyag és idő hullámzik

Mérhetetlen tereken;

Múlt és jövő is egyszerre

A pillanatnyi jelen.

Üljön Istennel az Élet

Tovább a Lét trónusán;

Hétköznapokban teremjen

Hit, remény és padlizsán.

Egyszemélyes emberiség

Mikszáth Kálmán éppen elmerült volna a tarokkparti rejtelmeiben, amikor megállt mellette egy képviselőtársa, valami irodalommal kacérkodó báró.

- Szerintem a jó irodalom mindig önvallomás! – vágta ki a fickó, és meglehetősen önelégült pillantást vetett Mikszáthra.

A nagy palóc szemügyre vette a lapját, aztán megfelelt a bárónak:

- Csak olyan írónál, akinek a világában egyedül ő alkotja az emberiséget.

Búcsúzni kezd a Nyár

Lassan már csomagolni kezd a Nyár,

Tompább a verőfény,

Most már nem éget,

S a horizonton feldereng az Ősz.

——

Fogy már a napfény,

Véget ért az ünnep,

És új körre indul

A vén Idő.

——

Zárul az év köre,

Új feladat lesz,

Új munkás hétköznapok születőben,

Sorakoznak jövő-fátyol alatt,

Új nyarat,

Új célt

Tűz elénk a Lét.

—–

Csóváját a Nyár most húzza tova,

És aki eddig nem melegedett,

Most legyen nagyon boldog,

Míg lehet.

—–

Ostobaságok szent emlékké kopnak,

Csókcsodák Szerelemmé komolyodnak.

—-

Hűvös az este,

Csomagol a Nyár,

A jövő áradata hömpölyög,

És szemét törölgeti

A Jelen.

Szőke nő zűrben az űrben - 265.

KÉTSZÁZHATVANÖTÖDIK RÉSZ 

Helmut dühösen csóválta a fejét. Még Ed Philips szándékosan rezzenéstelen arcára is árnyék futott. A szőke nő azonban fanyarul elmosolyodott. Úgy vélte, kezdi érteni.

-         Kedves Mr. Morgenson – mondta szarkasztikusan. – Ha én a gazdaállat vagyok, ön nyilván az élősködőm.

Morgensohn újra elvigyorodott.

- Ez kétségtelenül így van, Miss Kadlecikova. Az ön szemszögéből voltaképpen parazita vagyok.

Karen Bozchana Kadlecikova csaknem elnevette magát.

-         És meddig élősködik rajtam, kedves Mr. Morgensohn?

-         Amíg végre nem hajtja a feladatát. Utána azonnal visszatérek a bázisra, és önt többé nem háborgatom.

-         És mi az a feladat? – kérdezte Helmut.

Morgensohn megcsóválta a fejét:

-         Azt hittem, már mindnyájan rájöttek.

Helmut dühösen fakadt ki:

-         Ha annyira az útjában van az Ultenberg csoportnak Williams admirális és a törzskara, miért nem semmisítik meg a csatahajót úgy, ahogy van? Nem hinném, hogy ne lennének erre képesek! Nincs olyan eszköz, amelyet egy másikkal ne lehetne megsemmisíteni!

Morgensohn vigyorgott.

-         Ezt a kérdést már mi is számtalanszor feltettük.

-         És? – szaladt ki Ed Philips száján.

Mindannyian mohón lesték a választ.

Folytatása következik.

Költőbarátaimhoz

A Lét

Sziklás mederben fut tova;

Köszönöm, hogy tartozhatok

Valahova.

—–

Korunk, mint súlyos kőtömb,

Ránk terül,

Köszönöm,

Hogy nem vagyok egyedül.

—-

Törjön magasra fel

A Líra orma;

Találjon egymásra

Tartalom és

Forma.

—-

Laposan fújnak cinikus szelek,

A hivatalos líra szendereg;

Tárgyiasan, vagy alanytalanul

Nyelvet gyalul.

—–

Pedig

A Szép,

Az Új

Most minálunk lakik;

Érmihályfalvától fel

Kissomlyóig,

Budapestig,

A messzi Wellingtontól

Sarkadig.

—

Nincs kiváltság,

Se díjak halmaza;

Megalkudni nem is fogunk

Soha.

—-

Csendüljön ismét fel

A tiszta rím,

Költőbarátaim.

—-

A Líra és a hozzá méltó tartalom -

Hatalom.

—–

Ritmus,

Költészet újjászületik;

Érmihályfalvától fel

Kissomlyóig,

Budapestig,

A messzi Wellingtontól

Sarkadig.

A vajda

Eötvös Károly ellentmondásos személyiség volt. A vádlottak ügyvédje volt a tiszaeszlári perben, író volt, politikus volt. Az Abbázia Kávéház sarokasztalánál volt a törzshelye, ott vezéregyéniség volt. “A vajda”. hírhedt volt furcsa kiszólásairól.

Eötvös Károly sokat tett azért, hogy a Balaton nemzetközi üdülőhely lehessen. A magyar tenger akkor még nem volt felkapott nyaralóhely. Eötvös szervezett, kapcsolatokat épített, grófokat, bankárokat vett rá, hogy építtessenek a Balaton partján nyaralót. Valóságos apostola volt a Balatonnak.

Egyszer aztán, amikor éppen az Abbáziában szónokolt a magyar tengerről illusztris hallgatóság előtt, egy fiatal újságíró kollégája kaján mosollyal rákérdezett:

- Kedves Károly bátyám! Ön is szokott fürödni a Balatonban?

Eötvös mérgesen nézett rá.

- Mi van?

- Azt kérdem, szokott-e fürödni a Balatonban?

- Nem vagyok én bivaly, hogy pocsétába bújjak!

Önkényes augusztus

Önkényes augusztus,

Vágyakat nem tisztel,

Vad hőség, vagy záporeső;

Egyebet sem ismer.

—–

Őrjöng a zivatar,

Vagy a hőség-máglya;

A lelkünket sunyi gondok

Ezer baja rágja.

—-

Idő országútját

Ezer kétség rója,

Villanypóznán hosszú útra

Készül már a gólya.

—–

Önkényes augusztus,

Világos a szándék;

Minden parancsuralom csak

Felelőtlen játék.

—-

Sirámok szavára

Reszkeznek a holtak,

Vannak, akik jelent, mások

Jövőt panaszolnak.

—-

Attól, hogy köznapi,

Sunyi gondok rágnak,

Létformáló múlt leszünk majd

A dédunokáknak.

—-

Önkényes augusztus,

Nyarunk zápor rágja;

Egyre özönlik a magyar

Szerte a világba.

—

Jövendőnk lelkesen

Tapossuk a porba,

Áldozatra vár a Nihil

Fogyasztói torka.

—

Tilos feszültségbe

Erőszakot vetni,

A Magyarnak újra kell most

Tanulni szeretni.

—-

Önkényes augusztus,

Hőség, eső-tenger;

Meghitt szimbólumok között

Melegszik az Ember.